Egy hajó áll a kikötőben, mondta a férfi.
Egész délután ott volt.
Az asszony azt kérdezte: Halásznak?
Szerintem nem halásznak.
Tartsd rajtuk a szemed.
Aztán minek?
Mit tudom én, válaszolta a nő. Mit tudom én,
minek.
Felkelt az asztaltól. Levette a tűzhelyről a súlyos
edényt. Olyan rohadt meleg van. Vegyünk egy hajót.
Eladjuk a házat, és abból.
Jó.
Csak lehet, hogy nem lesz könnyű.
Az lehet, mondta az asszony.
A férfi az asztalon levő tányérokra nézett.
Dobozos söröket vett elő a hűtőből,
a fehér hűtőajtó egyik sarkán folt sötétlett.
Nem kívánom az ételt.
Hiába gürcöltem?, mondta a nő. Megesszük,
és kész.
Elment a yacht.
Azt mondtad, az öbölben áll.
Ott állt. Sötétedés előtt kijöttek
a partra. Aztán elment.
Magától.
Ki tudja.
Ezt hogy érted?
Aki azon a hajón volt, elment. A többiek nem mennek olyan
messzire.
Mit hoztak?
Nem tudom.
Ha láttad őket, tudod.
Mindenesetre amit hoztak, az most lenn van a vízmosásban.
Furcsa, mondta a nő. A fák miatt van. Miattuk hiszik,
hogy itt könnyű dolguk lesz.
Tettem táblát a kapura.
Ezeket nemigen zavarta.
Sötétedés előtt könnyebb dolguk lett
volna.
De csak bejöttek.
Mikor még világos volt. Biztos türelmetlenek voltak.
Igyekeztek minél hamarabb eltűnni.
Ide nem jönnek.
Nincs más választásuk. Hívd meg őket
vacsorára.
Ostoba. Ide ugyan be nem teszik a lábukat. Azt már nem.
Pedig már itt vannak.
Telefonálok a városba. Ted Smith biztos kijön.
Ted Smith lehet, hogy kijön. Ha működik a telefon.
Ha van ideje. Megtalálja a furgont. Mire lenne az jó?
Hogy sokkal kevesebb kerülne ebből a vacakból az
utcára.
Hagyjad már, mondta a férfi. Finom volt a vacsora. Te
olyan jól főzöl.
Jól, mi? Itt aztán lehet...
Ha idejönnek, majd nem tudunk semmiről.
Félsz, mondta a nő.
Óvatos vagyok. Igen. Némelyikük teljesen őrült.
Félsz.
Mondjál, amit akarsz, mondta a férfi. Mondani könnyű.
Mikor jönnek?
Kábé egy óra múlva. Vagy kicsit később.
Nem tudom.
Sokan vannak?
Sötét volt. Nem tudom.
A három férfi egymás után jött a sötétben.
Elindult feléjük a teherautótól. Jó mélyen
van, mondta. Soha semmi nem ment még ilyen mélyre.
Megpróbáltuk kivinni.
Nem maguk az elsők. Nagyon finom szemcsés itt a homok.
Még régen fellazították.
Csörlő kellett volna. Valaki otthon felejtette. Ki tudja
vinni?
Ma este már nem.
Miért nem?
Túl sötét van. Időbe telik. Traktor kell
hozzá.
Kifizetjük. Nem ingyen kérjük.
Alkatrészek kellenek a traktorhoz. Már úgyis meg
akartam csinálni.
És valaki más? Egy szomszéd?
Messze vannak. Késő van már.
Nem maradhatunk itt.
Nem fognak idejönni. A helyzet az, mondta, néhányunknak
már elege van abból, hogy a halásztársaságok
állandóan magánterületre tévednek.
Szemetek, mondta a férfi. Mi senkinek sem ártunk.
Senki se árt, mondta a férfi. Legfeljebb egy-két
kerítés törik össze. Vagy nyitva marad egy kapu.
Ha keresni akar rajta...
Nem akarok keresni rajta.
Nem ingyen kérjük. Pénzt kap érte.
Majd reggel, mondta a férfi.
Az asszony égve hagyta a konyhában a villanyt. Az asztal,
a mosogató makulátlan. Minden tiszta. A tűzhely fölött
sötétség. A hálószobában a férfi
nem kapcsolta föl a lámpát, az asszony úgy hevert,
mintha aludna, a lepedőt ledobta magáról, betakaratlanul
feküdt. Elmentek?, kérdezte az asszony.
Nem, válaszolta a férfi. Nem tetszik nekik.
Hála istennek.
Azt hittem, baj lesz. De úgy tűnik, megbízhatóak.
Telefonáljunk. Most rögtön. Mielőtt késő
lesz.
De ez rengeteg. Ha el akarják temetni, még az egész
éjszaka se lesz elég.
Akkor is telefonáljunk.
Értsd már meg, mondta a férfi. Ha ezt megakadályozzuk,
jön a következő. És ezek nem felejtenek.
Ettől félsz, mi?
Miért, te nem? Persze te bármikor kiszállhatsz,
igaz?
A hely miatt van, mondta az asszony. Ez a hely mindent tönkretett.
Nem mindent.
De igen.
És nem a hely miatt van.
Lassan mozdult, kinyújtózott. Maga mellé fektette
a kezét. De igen. Mindig túl meleg van. Minden elszárad.
Nem maradhatunk itt.
Az asszony mozdulatlanul feküdt a hátán, a férfi
megérintette a nyakát, ujjaival lassan végigszántott
a mellei közt, nedves, meleg volt a bőre. Az asszony mozdulatlanul
feküdt. Aztán a férfi kezére tette a kezét.
A sápadt fényben bőre csillogott az izzadságtól.
Megszólalt: Ha segítesz nekik, nem akarok tudni róla.
Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá. Mocskos dolog.
A fény mintákat rajzolt a padlóra, a spaletta nyitva
állt. A levegő meleg volt. Valami megmozdult, az asszony
ettől félt. A ház éledni kezdett. Az asszony
egy darabig még tovább aludt.
Már jól benne jártak a délelőttben,
amikor hallotta, hogy valaki lehúzza a WC-t, s a férfi belépett
az udvarról. Elmentek?, kérdezte az asszony.
Nem, válaszolta a férfi.
Hát akkor?
Valamitől megijedtek.
Hála istennek.
Figyelj inkább, mondta a férfi. Azt hiszem, valami csatlakozást
vagy valamit lekéstek a városban. Valamit meg kell szervezniük.
Ezt így elmondták?
Nem mindent. Itt akarják hagyni a cuccot.
Ezt nem mondod komolyan.
A régi táborhelyen akarják hagyni.
És ha valaki megtalálja?
Akkor nem tudok semmit.
És ezt ki fogja elhinni?
Egyébként se könnyű megtalálni a régi
tábort.
Elmagyaráztad nekik.
Bajban vannak, így döntöttek.
Hát itt nem. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen
ehhez.
Rosszabb dolgokat is hozhattak volna.
Hozhattak volna. Neked ugyan egyremegy.
De lehet, hogy nekik nem.
Nem akarom, hogy itt legyen.
Már itt van.
A férfi az asztal mellett állt. Megérintette a
barna teáskannát, amit az asszony a csészék
mellé tett. Amit fizetnek, abból egy pár dolgot rendbehozhatnánk.
Így akarod rendbehozni a dolgokat?
Sok pénzről van szó.
És te tovább éldegélnél itt. Széthordod,
aztán szépen rendbehozod a dolgokat.
Tovább éldegélnénk itt. Nem hordok szét
semmit.
Csináld csak, ha akarod, mondta az asszony. Nem. Én nem
nyúlok ahhoz a pénzhez.
Hát jó, mondta a férfi. Én megpróbáltam.
Az asszony kinyitotta az ajtót, a fény élesen
vetült a veranda gerendáira. Néhány vékonyka
felhő az égen. A kontinens belseje felé tartanak.
A férfi látta, amint az asszony végigmegy az ösvényen,
és az udvar sarkánál zöldellő fák
felé fordul.
A drótsövénnyel körülkerített kert
előtt állt. A virágágyakat a ház és
a fasor védte. A rézvirágok és a petúniák
nyers, erőteljes színei. Itt nőnek, mondta az asszony.
Semmi különös nincs bennük, de itt nőnek. A
fák árnyékában a gondosan halomba rakott kövek,
a földet söprő páfrányok és kúszónövények.
A napon, az ösvény mellett széles levelű, apró
sárga virágok, a férfinek nem jutott eszébe,
hogy hívják őket. Téged csak ez érdekel
itt, mondta.
Az asszony azt mondta: Ez az egyetlen szép dolog itt. Pedig
megpróbáltam.
Itt kell hagynod. Ha elmész.
Ezt mindig is tudtam.
El fognak pusztulni.
Valaki majd gondjukat viseli. Némelyiküknek.
A férfi azt mondta: Hát jó. Mi lenne, ha elfogadnánk
a pénzt. És nem maradnánk itt.
A fény a haján táncolt, karja megmozdult. Hogy
érted ezt?
Így.
Te nem mennél el innen.
Megpróbáltam, mondta a férfi. Nagyon akartam ezt.
Hát nem sikerült.
Nem.
Mi nem?
Nem sikerült. És sohasem fog.
Eljönnél?
Nem tudom, mondta az asszony. Megtennéd?
Ha muszáj.
Nem tudom.
Gyorsan döntsd el, mondta a férfi. Ketten már a
kapunál vannak.
ORZÓY ÁGNES FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu