Nekem múlt idejű nevem van, magyarul ezért nem szeretek
önéletrajzot írni. Olyan, mintha egy belső hang
folyton azt kérdezné: mit akarsz még, hát nem
lángzsoltál eleget? Ez egy lefordíthatatlan magyar
bánat.
Amikor idegen nyelven kell cévémet megfogalmaznom, akkor
meg egyéb zavar.
Szatmárnémetiben születtem, és máris
bajban vagyok. Szülővárosomat ugyanis Satu Mare-ként
lehet megtalálni a trianoni békekötés után
készült világtérképen. Én viszont
Szatmárnémetibe születtem bele, egy olyan városba,
amelytől elvették ugyan régi nevét, ám
a folyóparti fák, a csendes alföldi utcák, a
kertek fölötti végtelen horizont, a járda meleg
aszfaltjába beletaposott faeper szemek, a húsleves illatú
vasárnap délutánok, a régi monarchia fénykorában
épült házak csillámpalás falai a mai napig
emlékeztetnek arra a névre.
1958 is zavarba hoz. Jóllehet abban az évben születtem,
nem érzem magam 44 évesnek. Ezen a vidéken lassabban
nőnek fel az emberek, mint máshol. Ráadásul
én későn érő típus vagyok, 16
évesen volt először magömlésem, 26 éves
koromban jelent meg első elbeszélésem, és 30
éves koromban született első gyerekem. Ha valaki megkérdezi,
hány éves vagyok, és én igazán belegondolva
felelek neki, akkor azt mondom, 19. Dehogy! Mínusz 19!
Egy nagy tojásnak képzelem magam, pontosabban annak,
ami bent van a tojásban. (A tojás fogalmát elég
pontatlanul használtam itt.) Nem szeretném, ha valaki feltörne.
Vagy mondjuk, ha átlátszó volna a tojáshéj.
Egy üvegtojást látok magam előtt, amint az állatkerti
keltetőlámpa alatt hever, és a köréje
sereglett látogatók óráról-órára,
elszörnyedve követik a félkész csirke rémületes
alakváltozásait.
De a legnagyobb zavar könyveim felsorolásakor támad
bennem. Bevallom, nyomaszt a gondolat, hogy elolvassák őket,
pláne, ha idegen nyelven. Először egy fordítás
szembesített azzal, milyen rosszul írok. Mert a fordító
komolynak vette azt, ami játék volt, és közben
semmit nem érzett meg a játék komolyságából,
abból a halálosan komoly harcból, amit a világ
ellen vívok.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu