437. a másik
a fiatalos, ősz hajú Johanna Kaghanovitch, akit felsegítettem,
miután elbotlott a járdaszegélyben, és aki
búcsúszavaival zavarba hozott, mert azt mondta: "Köszönöm,
Lachat úr!",
437a habár ezeknél a szavaknál felidéződik bennem, hogy két-három alkalommal már mondták nekem, hogy nagyon hasonlítok Pierre Lachat-ra, ami tény, de csak azért nem zavart eddig még sose különösebben, mert kifejezetten szívesen olvasom Pierre Lachat filmkritikáit a Tagesanzeiger hasábjain,
437b és csintalan örömöm afelett, hogy ezen tévedések vígjátékába, mely veszélyes kicserélhetőségeket hozhatna létre, Urs Peter Kaufmannt, aki épp kedvenc szigetemen, Dominikán termeszt banánt, és Otto Marchit is be kellene vonni, akivel egyszer egy egész iskolás csoport összetévesztett a salzburgi repülőtéren, mert a váróteremben Marchi "Visszaesések" című könyvét olvastam, a borítón a szerző fotójával, így a diákok a szerzőnek hittek, akit - legnagyobb meglepetésükre - saját könyvét láttak olvasni,
437c és az örömteli megnyugvás, melyet az okoz, hogy eddig még mindig csak barátokkal kevertek össze, ellenséggel sosem,
437d és a jókedvű csalafintaság érzete, ami eltölt arra gondolva, hogy most valószínűbbé vált a (tulajdonképpen rettenetes) lehetősége annak, hogy legalábbis átmenetileg valaki más lehessek.
442. a régmúlt
jelen, múlt, befejezett múlt és régmúlt,
az időalakok, melyeket most, e "Katalógus mindenről"
katalógusszámainak újraolvasásakor figyelmesen
ellenőrzök, mert gyakran ez az egyetlen kiindulási pontom
arra nézve, hogy egy megfigyelést még a megfigyelt
esemény közben avagy csak utána jegyeztem-e le.
456. a fagylalt
az igazságtalanul jelentéktelennek tűnő
kérdés, hogy mennyiben válik a művészet
igazán csak az anyag által, melyből készült,
művészetté, és a gondolatok arról, hogy
keletkezhet-e művészet a legtriviálisabb anyagból
is, melyet 1981. augusztus 21-én Köbi Scheidegger cukrász
vetett fel azon megállapításával, hogy azért
készíti műveit fagylaltból és marcipánból,
mert ezeket az anyagokat jobban kedveli, mint a bronzot és a márványt.
463. a ragyogás
annak megkísérlése, hogy rájöjjek,
Antonioni "Foglalkozása riporter"-ének lélegzetelállító
záróképében a kihalt, sivár pusztaságot
látva a moziban miért Miles Davis trombitájának
tompa ragyogása hangzik fel fülemben,
463a és az egyre növekvő bizonyosság, hogy hangzások csak azért jönnek létre, mert vannak képek, amelyeket hallani lehet,
463b és a kérdés, hogy miért ijeszt meg a tény, hogy képes vagyok képeket hallani, ez a kérdés, amely most valószínűleg csak azért tűnik felkavarónak, mert az még sosem ijesztett meg, hogy látom a zenét.
465. a holdfény
a holdfény tükröződése a vízfelszínen,
a természetnek ez a már oly sokszor megfigyelt fényjátéka,
mely váratlanul lenyűgöző varázsszínházzá
vált, amikor először láttam minden egyes csillag
tündöklő tükröződését a
tenger felszínén, a fényrengeteg, melynek fényereje
egyetlen vágyat ébresztett bennem: Ne lássam sose
ennek a színjátéknak a neonváltozatát!
481. a rezignált - és a jelenet bohózatszerűségéből adódóan keserédes - fejcsóválás, mellyel Heidi KrÄuchis beszámolójára reagáltunk, végig kellett néznie, amint a kloteni repülőtéren a vámos találomra éppen a híres spanyol költőt, Raffael Albertit szúrta ki az érkező utasok tömegéből, és csomagjának átvizsgálása után kéziratait és irattekercseit súlymeghatározás céljából a mérlegre helyezte,
481a talán felesleges pontosítani, hogy nem a véletlen, mely Raffael Albertit érte, hozta létre a bohózatjelleget, hanem az a tény, hogy az ügybuzgó hivatalnok kéziratokat és irattekercseket helyezett a mérlegre,
481b és a csak egészen más módon meghatározható súly, amelyről beszélgettünk, amikor Heidi beszámolója után így szóltunk: "Most mondja még valaki, hogy a költészetnek nincs súlya!"
482. a marcipán
a megrendelők mindennapi munkájában megszokott
tárgyak irtózatossága, melyek csak másolatuk
elkészítésével fordítódnak mindennaposságukból
irtózatomba, amikor a Closomat cég Köbi Scheidegger
cukrásznál az üzemi ünnepségre fagylaltból
készült vécécsészét rendelt, és
SchnÄuzlimüller sebész marcipán csípőízületre
adott fel megrendelést.
484. a nyelvtudás
a mások sorsában való részvétel
akarása, melyet egy készséges ember úgy mutat
ki, hogy megtanulja nyelvüket, ez az akarat, melyet Dieter akart fiában
felkelteni, amikor a nyelvtudásról való beszélgetésük
során a 'Blumenau' étteremben így szólt hozzá:
"A jó ember beszél az emberekkel, a rossz csak felszámít
nekik valamit."
484a és egyetértésemnek gesztusai Dieti különbségtételére, melyet zavarodottan egyre inkább enyhítettem, minél inkább nőtt bennem a gyanú, hogy olyan emberek is egész biztosan vannak, akik csak azért tanulják meg mások nyelvét, hogy - mivel a számnevek is szavak és így a nyelv részei - valamit felszámíthassanak nekik.
485. az összefüggések
a határtalan vágy, mely összefüggések
létrehozására indít minket, véletlenekére
és szándékosakéra, most, hogy Carl Bucher és
én együtt ülünk a ZÄhringer utcában és
az utóbbi évek minden egyes képének és
szobrának címet próbálunk adni,
485a és a bújócska, melyet játszunk, amikor egy-egy kép jelentését ellentétes jelentésű szavak mögé rejtjük, majd a felfedés lelkes hangoskodásának rohamai, a leleplezés, amely akkor jön létre, amikor a tulajdonképpeni címet szavakkal is kifejezzük,
485b és a biliárd, amiként munkánkat azért éljük meg, mert csodálkozva és döbbenten látjuk, hogy minden cím minden képre 'pörgetett lökésként' hat, mint a dákó a golyóra,
485c és a - csínytevő gyerekeken is uralkodó - kíváncsiság a váratlan összefüggésekre, melyeket a kritikusok majd csak azért fognak létrehozni különböző művek között, mert hasonló címet adtunk nekik.
493. a visszhang
a visszhang, mely sokkal erősebben és himnikusabban
zengve tért vissza a sziklafalról, mint amilyen az alpesi
kürt hangja volt, minek következtében a wengeni szakadék
felett Kurtot és engem tompa zúgás ért el,
mely mintha onnan szökött volna vissza, ahol minden állandóságnak
vége szakad.
494. a butaság
a 'Tiefer Keller' előtt az utcazenész képébe
vágott kiáltás: "Chöpfed dÄ Siech!", melynek
tartalma a kiáltót buta emberként leplezte le, és
a büszkeség, mellyel ez a buta ember a Münstergassén
továbbment, és minden lépésével éreztette,
hogy ezen büszkesége abból származik, hogy végre
a butáknak is komoly jelentőséget tulajdonítanak
vásárlóerőként és piacszegmensként.
495. a pára
a tompa parázs, melyként a Rio Gumbela torkolatánál
Vila Malanza körül a forróság a bódító,
szinte ragacsos, nedves pára formájában beleég
testembe, mert perzselése minden vizet megsemmisít, amely
lehűthetné.
496. az akaratnélküliség
Szarajevó lerombolása, melyet a katonák
vészterhes harci eszközeikkel oly automatikusan hajtottak végre,
mintha nem akarattal tennék, és ez az akaratnélküliség,
mely csak abból a rettenetes tudatból táplálkozhat,
hogy amíg van mit romba dönteni, addig még nem pusztult
el minden.
497. a megkülönböztetés
az eddig változatlan megkülönböztetése
nappalnak és éjszakának, mely számomra most
megváltozott, mivel az enyhén vörös hajú
fickót kecskeszakállal, aki Felix Mettlernek egy bunyó
során a 'Blockhus'-ban megtanította az öklök nyelvét,
csak olyan típusként tudom jellemezni, aki 24 órán
keresztül a nap éjszakai felén jár.
498. a hamis hang
a nép és a társadalom javára szolgáló
üzletek, melyeket Laubinger úr Svájc nevében
ígér megkötni, és a - csak gondos odafigyeléssel
észlelhető - hamis hang az ígéretében,
mely sejteni engedi, hogy az üzleteket az üzlet nevében
hozza létre.
499. a forgatókönyv
a dolgok körvonalai és e dolgok megismerhetőségének
határai, melyeket Renato Arlati "X-ben" című szövegében
oly tudatosan eltüntet, mintha olyasmit írna, amit képtelenség
megírni, egy láthatatlan film forgatókönyvét.
504. a halmazállapot
a mindig újabb táplálékkal éltetett
csodálkozásom azon tényen, hogy az írók,
amikor személyeket találnak ki, nemcsak regényalakokat
hoznak létre, hanem saját maguknak barátokat, ismerősöket,
ellenségeket, haverokat, akik sosem hagyják magára
szerzőjüket - miközben ez az író hús-vér
ember, kísérői pedig gondolatokból és
utópiákból állnak - , és azon a tényen
is, hogy nyomdafestékből álló betűk felsorolása
éppoly állandó érzéki tapasztalatokat
képes létrehozni, mint maga az emberi élet - és
a csak hónapokkal az első röviden feltámadó
csodálkozás után megtalált magyarázat
erre a meglepő tényállásra, amikor rájöttem,
hogy mindez csak azért van így, mert a művészet
nem más, mint a valós élet egy halmazállapota.
505. a művészet
a szerető kérlelhetetlenség a szobrász
ütésében a kőre, a buzgóság fáradozásában,
hogy a formátlanságból végre forma legyen,
az állandó továbbgondolása az egyszer megformáltnak
kőtől kőig, mely megerősíti sejtésemet:
Ha létezne művészet, akkor nem kellene csinálni.
506. az élet
az élet, melyet ma este a művészettel azonos
halmazállapotként ismertem fel, most, amikor Sunnyval és
Wandával a 'Tinglitangli'-ból lefekvés előtti
sörömet megyek inni, és csöppet sem lep meg, hogy
Heidi, a "Weisse Rose" csaposa úgy kezel, mintha egyedül lennék.
507. a reggel
ez az állandó, szinte elviselhetetlen feszültség,
amellyel, minden egyes alkalommal, amikor éjszaka érkeztem
meg egy idegen országba, a hotelszobában a reggelt várom,
mert csak akkor fog kiderülni, hogy is néz ki ez az idegen
ország.
512. a meggyalázás
a csak enyhén nyugtalanító gondolat, hogy
vannak olyan országok, amelyekben a "nemzeti zászló
meggyalázása" büntetendő cselekmény, és
az ezt a gondolatot kísérő kérdés, hogy
az, amit mi itt teszünk, valóban meggyalázás-e,
a kérdés, melyet persze senki sem mondott ki, amikor Elvis
Y. Meyer piros filctollával svájci keresztet rajzolt az osztrák
zászlóba, amelyik a preberi lövészegylet háza
előtt lobogott, amelyben 1978-ban a lövészegylet Wolfgang
Schaffler kezdeményezésére lövészversenyre
hívta ki a svájci irodalmat az osztrák irodalom ellen,
512a és az éppígy kimondatlanul maradt megválaszolása
ennek a kérdésnek a bizonyosság miatt, hogy nem meggyalázása,
hanem sokkal inkább megtisztelése a zászlónak,
ha Elvis Ipszilon ily módon - az írótalálkozónak
álcázott, Tamswegben rendezett baráti ünnepségen
- a svájci és osztrák irodalom közös vonásait
dokumentálja,
512b és a számlálatlan mennyiségű
ünnepi sörrel leöblített, és valószínűleg
emiatt Preber faluhatárát soha el nem hagyó hír,
hogy Jürg Laederach a legendás preberi lövészversenyt
magas pontszámával a svájci irodalom számára
döntötte el.
515. az ivási szokások
a kiegészítés, melyet meg kell tennem, most,
amikor az 512. sz. újraolvasásánál felélednek
az emlékek az 1976-os tamswegi írótalálkozóról,
amelyet az osztrák és a svájci irodalom hasonlóságai
megvitatásának szenteltek, mivel a teltházas felolvasás
a falusi pajtában a felolvasott szövegek által éppen
ezen hasonlóságokat volt hivatott demonstrálni, és
egy férfi a nézőtérről az egész
kimerítő demonstrálást megsemmisítette,
amikor - minden bizonnyal az előadó csapongó beszédének
hatása alatt - a következő megjegyzést tette:
"A két irodalomban semmi nem hasonlít, csak az írók
ivási szokásai."
524. az obszcenitás
az eleinte megmagyarázhatatlanul megilletődött
kínosság, amit a Fülöp-szigeteki színész
párbeszéde vált ki belőlem 1991. április
19-én a tessini televízió 'La Palmita' című
szórakoztató műsorában, amikor a filippínók
anyanyelvük, a tagalog helyett szándékosan mesterkélt,
hanyagul szinkronizált svájci németséggel kezdenek
beszélni,
524a és csodálkozásom afelett, hogy ez a megilletődöttség csak most jelentkezik, és nem volt érezhető akkor, amikor Brigitte Bardot-t Hongkongban kínaiul hallottam beszélni és később Emil Hegetschweilert a "Zürrer pékség" szinkronizált változatában olaszul,
524b és az obszcenitás benyomása, ami végre megmagyarázza megilletődöttségemet, az obszcenitás, amellyé minden kimondott mondat válik, mert én a filmjelenetet a trópusi kunyhóban pálmák alatt a délkelet-ázsiai környezettel, a filippínó jelleggel, az ázsiai méltósággal való visszaélésnek tekintem, és a szinkronizálást a színészek megerőszakolásaként élem meg, akiket a szórakoztató műsorok készítői nevetségessé tesznek - a legobszcénabb mind közül az atlétatermetű filippínó szájából elhangzó kiáltás: "Sellebüre, alles uusschtiige!",
524c és a csak a műsor után ébredező sejtés, hogy a tönkrejavítás nem is az ázsiaiakat, hanem inkább a svájci németek arroganciáját teszi nevetségessé,
524d és a most már igencsak esedékes vallomás, hogy még mindig nem jöttem rá, valóban az az obszcén, ha Fülöp-szigeteki színészek egy párbeszéd során tisztes svájci németséggel beszélnek, vagy inkább ez a telített, beképzelten önelégült svájci német egy obszcén nyelv.
BOLLA ESZTER FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu