Gyermek, ne aludj el,
ne álmodj ébren,
ne aludj útközben,
utunk hosszú még,
nem mehetünk vissza,
ma még jó darabot meg kell tennünk,
mielőtt ránk sötétedik.
Legalább százezerszer énekelte ezt a dalt
az anya gyermekének. Alig halt el az utolsó
hang, rögtön újrakezdte.
S ha olykor nem énekelte, a dal
mégis ott csengett a gyermek fülében.
Gyermek, ne aludj el,
ne álmodj ébren,
ne aludj útközben,
utunk hosszú még,
nem mehetünk vissza,
ma még jó darabot meg kell tennünk,
mielőtt ránk sötétedik.
Énekelve vonszolta a gyermeket maga után
egy életen át, felemelte a porból,
ha már nem bírt tovább menni,
énekelve verte el, ha sírt és
ordított, énekelte a dalt
futás, rángatás, lökdösés, vonszolás
közben,
fáradt, eltorzult arccal.
Gyermek, ne aludj el,
ne álmodj ébren,
ne aludj útközben,
utunk hosszú még,
nem mehetünk vissza,
ma még jó darabot meg kell tennünk,
mielőtt ránk sötétedik.
Amikor az anya már oly idős volt, hogy
nem tudott többé húzni és vonni, vonszolni
és
rángatni, nem bírt tovább élni, akkor
a gyermek először is leült a porba, meg-
dörzsölte fáradt karjait és lábait,
majd
belekezdett a dalba és soha nem hagyta abba
az éneklést.
A csapda
A csapda, egy gödör az erdei út közepén,
olyan
ügyesen volt álcázva gallyakkal, hogy könnyen
elkerülhette volna az ember figyelmét, ha nem
állt volna ott az a száz feketébe öltözött
férfi
komoly arccal és magas kalappal
a fején, nem sokkal a hely
előtt, ahol a csapda volt, az utat
szegélyezvén, ötven mindkét oldalán,
utcácskát képeztek, amely a túlsó
vége felé
elkeskenyedett, így pontosan a csapdára mutatott,
elárulva azt.
Egy vándor sem esett a gödörbe.
Mindannyian időben kitértek a bozótos felé,
így mindannyian szemük elől tévesztették
az utat,
eltévedtek a sűrű erdőben,
és nyomorultul elpusztultak - mindannyian.
BOLLA ESZTER FORDÍTÁSAI
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu