Literaturexpressz 2000
(párhuzamos naplójegyzetek)
Lisszabon
G: Beszippant a szervezet. Vaskos dossziéban a tudnivalók,
programok, térképek. Ahogy a régi portugálok
fölfedezték a világot, úgy fogjuk mi fölfedezni
Európát. Lisszabon a legszabadabb szellemű város,
mondja az idegenvezetőnk, mert például az út,
ahol állunk, a rabság évtizedeiben is a Szabadság
Útja nevet viselte. Kék-fehér csempék, Jézus-szobor
betoncölöpökön. Mezítlábas karmeliták
temploma, egy mélyedés a falban, ide rakták a nem
kívánatos fattyúkat. Aranyhabos barokk. Egy vak néni
ül a lépcsőn, időtlenül mosolyog. Vízmúzeum
és gőzlift. A folyót úgy mondják:
tesó (Tejo). A portugál nyelv orosznak hangzik, de magyarul
írják. Belém, buda, boa. Egy plakát szerte
a városban: "A FÉRFIAS 300 CSONTOS". Kövér koldusok.
A kőangyal megáldja a haldokló katonát: K.
szerint ez román szobor is lehetne. "Skinheads contra fascismo."
Az ellenőr a lábával tartja az ajtót, amíg
megbüntet.
N: A mobilom Amszterdamban NL Libertel-re váltott. Egy fonott
székben ültem a tranzitban, de aztán elüldöztek
a kislányok. Furcsa, hogy a gyerekeknek is angol akcentusuk van.
A lisszaboni repülőjárat tele középkorú
férfiakkal, úgy viselkednek, mint a kamaszok, keresztbekiabálás,
biztonsági övek csattogtatása, asztalkák nyitogatása,
idétlen vihorászás. A mellettem ülő pasas
teljesen elfoglalja a karfámat, azon gondolkodom, mit csinálnék,
ha én lennék Forgács Zsuzsa.
"This is the exact same as the Golden Gate Bridge in San Francisco,
except our is red", mondják első nap a városnéző
sétán. A buszjegy-automaták napelemmel működnek,
a ruhák kint száradnak az utcák fölött.
Zsigeri álmosság, pedig már ittam egy kávét
az Arcadiában (Pessoa). Lisszabon lepusztult, gyönyörű,
furcsa hely, de valahogy nem érzem igazán a hangulatát.
Karmelita zárda: holland csempe, gregorián szól magnóról,
a vécében a kezed az infra fölé teszed, kijön
egy nyelv, és letisztítja az ülőkét. A
portugál mobilnak az a neve, hogy P Telecel. Egész nap fúj
a szél, hol a híres déli meleg? A katedrális
felé menet elkapnak az ellenőrök, hasonlítanak
a rossz fiúkra a Matrix-ból. Kétoldalról támadnak
öltönyben. A villamoson nem lehet kapaszkodni, a vezető
állandóan fékez, vadul veszi a kanyarokat, az emberek
dülöngélnek, mint a kuglibábuk. M. azt mondja,
kezdi destruktívan érezni magát, és hogy az
út végére anarchistává fog válni.
Madrid
G: A vonat rázkódik, táncol az asztalon a vörösbor.
Madrid nagy, gyors és tiszta. Kivilágított szökőkutak.
Az esti fogadáson hirtelen látok egy képet: negyven
nap múlva Berlinben sírva ölelgetjük egymást.
De ez még csak a kezdet, és nem könnyű mindenkinek.
Túl sok program, túl sok benyomás, túl sok
info. A madridi pályaudvar egy őserdő, holtfáradtan
söröket locsolok magamba. Egy humortalan litván költő,
elmeséli, hogy utazik velünk egy ex-KGB-ügynök, aki
milliós példányszámban adja el a krimijeit.
Fogalmam sincs, kikkel utazunk együtt. M. azt mondja, én leszek
a pléhpofa, aki rezzenéstelenül csinálom végig
az utat. Madridban senki se tud angolul, lehet, hogy Európa eszméje
csak a kis népeknek fontos? Prado: a Boschok és a kései
Goyák, amihez képest El Greco vallási tébolya
felüdülés. Átszurkált Szent Sebestyének,
fröcskölő vér, papok kiskanállal kaparják
ki a meglékelt áldozat fejéből az eretnek gondolatot.
Goya törpéi, Velazquez degenerált arisztokratái.
Este "saját nyelvű" felolvasások: mint egy koncert.
Zuhog az eső. Köröttünk a vonaton isznak, kiabálnak.
C. sír, haza akar menni.
N: Beszélgettem Damirral, a máltai íróval,
de nem kérdeztem a "sólyomról". A pályaudvaron
kaptunk bögrét kis zöld dobozban, K-val és L-el
elmondatták kamerák előtt magyarul, hogy "Viszlát,
Lisszabon!" A vonatban különböző nyugifokok, most
átjöttem egy másik vagonba, mert percenként készítettek
interjút a fejem fölött. Nyomul a média. Nekem
is ezt kellene csinálni, de úgy döntöttem, hogy
én egy ilyen introvertált újságíró
vagyok. Ma több hálózaton végigmentünk:
P Optimus és P TMN, most E Airtel a vonal. A madridi Atocha pályaudvaron
egy őserdő közepén ünnepi fogadás.
Leheveredünk egy pálmafa alá, és kényszerítem
L-t, hogy pihenjünk. A szobánkban a márványpadló
egyik kockája mindig forró. A mobilom E Airtel és
Movistar közt váltogatja magát. Beszélgettünk
L-el a Literaturexpresszről, igazából nem tudunk még
belerázódni. Leplezett turizmus, protokolláris mosolygás.
Nem fáradtam el, de nem tudom kialudni magam.
Bordeaux
G: Palack vörösbor vár az ágyon. C. technikája:
egy pohár bor, egy pohár víz, ezen a fogadáson
is letarolunk egy negyven méteres svédasztalt. Kinézek
az ablakon, a felhőket mintha kéményből fújnák
az égre. Másnap kirándulás egy borászatba.
Hatalmas bronznyúl a szőlőtőkék között,
nem merek rá fölmászni, csak a farkán csimpaszkodok.
Ha jól értem, később "Galagonyába" megyünk.
Francois Mauriac háza. Szeretett kimenni a konyhába egy kis
"illat-ihletért". Összebarátkozunk egy valószínűtlenül
öreg emberrel, 99 éves, iszonyú erővel szorítja
a kezem, és azt mondja, túl fiatal vagyok I-hez, inkább
elveszi ő feleségül. Jumbósapkája állandóan
leesik, valaki arra jár, és visszateszi a fejére.
Menjünk el Párizsba, mondja, jó hely. Később
a svájci írónővel azokról az ikrekről
beszélgetünk, akik nem engedik el egymást, és
magányosan élik le az életüket. A gyereke azt
e-mailezte neki, hogy vigyázzon az olasz írókkal,
mert mérget fognak szórni az ételbe.
N: A Pradóról beszélgettünk, volt egy kép,
amin Szűz Mária egy szent szájába tejet lövell
a melléből. A szállodában minden ruhát
kipakoltam, hogy kilógják magukat. Rutinszerű dolgokat
kell csinálni, hogy visszaszerezzem magamat. A rutinok az élet
körvonalai. A telefonom: F SFR. Nicolával visszamentem a cuccaiért,
amit a Mekiben hagyott (képeslap, tusfürdő, mentacukor,
digitális lázmérő) - egy arab nő turkált
a zacskóban. Bordeaux-ban nincs zebra, mindig tilosban slisszolsz
át. Fogadás a városházán, egy észt
író arcokat vág a tükörben. Volt rák
is, de nem tudtam enni, nem tudok megenni valamit, ami rámnéz.
Később letéptem egy virágot egy csokorból,
és a hajamba tűztem. Kezdek infantil naivává
regresszálódni. A parton ünnepség, hatalmas kereszt
reflektorokból összerakva.
Másnap Chateau Malagar. A buszban úgy elfáradtam
attól, hogy nézem, ahogy K. alszik, hogy én is elaludtam.
Egyszerre csak 15-en mehettek be megnézni Francois Mauriac házát.
A többiek lefeküdtek a fűre, vagy bolyongtak a parkban.
Pasztorál. Írók sétálgatnak, beszélgetnek,
hevernek a fűben. Elterjedt, hogy kávét osztanak. Már
korábban loptam egy szelet kenyeret, betettem a zsebembe, most megettem.
Mauriac szobájában 11 széket számoltam meg.
M. szerint a látogatás szentségtörés volt,
mintha Mauriac csak elment volna sétálni, mi meg ott nézelődünk.
A látogatás után megint leheveredtem a fűbe.
Az írók fűszálon zenéltek, távolugrást
gyakoroltak. Mérges voltam, hogy nem kapom meg az SMS-eket az F
Itineria hálózatán keresztül.
Párizs
G: Este T. részegen a beloruszokkal vitatkozik, többször
hallom, hogy "Russian army", "German army". Én is részeg
vagyok, de nem sokat dumálok. Sokkal kevesebb koldus a városban,
mint húsz évvel ezelőtt. Tiszták az utcák,
de azért a caféban a szemetet a pult alá dobják,
mint Madridban. Zászlók mindenütt. Egy francia szervező:
"I'm not your text." Egy teraszon ülünk, jeges kávé,
mellettem egy pasas pernod-t iszik. Vacsora egy olasz étteremben,
a pincérek félszemmel a tévén - gól,
mindent eldobálnak, egymást ölelik kiabálva.
N: A vonaton meghallgattuk Nicolával Mahler V. Szimfóniájának
IV. tételét. Sírtam. Aztán a városban
majdnem napszúrást kaptam, a szendvics ehetetlen volt, kitettem
a járdára. A metróban is hőség, hosszú
folyosók, bonctermi csempe, piszok, kéregetők és
őrültek. Pompidou Központ, szebb, mint ahogy emlegetni
szokták. Lépcsők a csövekben. Párizsnak
az a mániája, hogy nagymellű nőkkel hirdeti
az áruit, de az egész város nem olyan izgalmas, mint
ahogy beleszuggerálják az emberbe. Nem érzem az extázist,
amit kéne. A Champs Elysées-n iszonyú sok ember, kocsi,
zaj, drágaság. Mindenhol fúrnak, egy szoknya 3800F.
Valahogy azt érzem, Budapest elrontotta nekem Párizst, mert
ugyanígy lennék Budapesten is, csak nem kéne küszködni
a nyelvvel. Szóval nem tetszik Párizs, most kimondtam. Séta
közben valami ólomdarabkák hullottak ránk, és
elkezdett a bölcsességfogam fájni. Beültünk
egy Marie nevű kávéházba, ami nagyon híres,
mert itt forgattak egy filmet. Nem volt túl nagy szám a pottyantós
vécéjével. Egy férfi mellettünk valamilyen
zöld italt ivott felöntve ásványvízzel.
Megkérdeztem L-től, mi az, de már nem emlékszem,
mit mondott.
Lille
G: Nyílt pályán állunk, őz fut a
sínek mellett. "Lille a legeurópaibb város." A falon
Cupido, kezében vaskereszt. Barackszínű tapéta
a szállodaszobában, nem tudom beprogramozni az Eurosportot.
A BBC News-on látjuk a tegnap esti tömegverekedést Brüsszelben.
I-nek fáj a foga, cataflammal méri az időt, egy cataflam
hat óra. Mindenki más színű sört iszik,
beértünk a sörkultúra-sávba. Egy méh
száll az arcom elé, egyhelyben repül, zörgő
pont a levegőben. Taps, mintha száraz szirmokat morzsolgatnánk,
a színészek meghajolnak. Az észt író
meséli, hogy tíz éve nem ír semmit, csak pénzt
keres. Tökéletesen megteltem adatokkal és benyomásokkal.
A fűben heverek egy imádkozó szent lábánál.
Szól a harang, nem zúg, csak olyan bánatosan gling-glangol,
minden ütésnél abba akarja hagyni. Ypern: egymillió
halott hever alattunk. Sárga bilétára kapjuk a sört.
A flamandok vigadva vigadnak. M. mérges, mert nem figyelünk
"Homérosz dalára" - igen, mondom, de ennek a Homérosznak
kilóg az alsónadrágja és szemüveges.
N: Lille-ben fogadás, sokáig nem engedik, hogy együnk.
Ismeretlen húsok és az a pirinyó, meghámozhatatlan
rák. Aztán sokáig nem történik semmi.
A buszban hideg levegőt fújnak ránk. M. magyarázott
valami vicces-cinikus történetet, amit nem teljesen értettem,
de révülten boldog voltam a cataflam és a kávé
hatására.
Brüsszel
G: Éjszaka nagy csata volt, relaxálnak a tetovált
szurkolók a teraszokon. "Tapintható feszültség."
Fémkordon, rohamrendőrök, szirénaszó.
Megtudjuk, hogy Márist, a lett írót nyílt utcán
kirabolták. Szorongatjuk a hátizsákunkat. Egy néger
fiú fejhallgatóval, komótosan megteríti az
asztalt. Reggel a hallban várunk, többen összerezzenünk
egy telefon hangjára, kezdünk becsavarodni.
N: Félmeztelen, kopasz szurkolók, háborús
hangulat, rendőrök, sziréna. A hotelből rendeltünk
egy pizzát, ekkor vettem észre, hogy már B Mobistar
van kiírva a mobilomon.
Dortmund
G: Nemrég megöltek itt három rendőrt, tízezer
rendőr érkezett a városba tüntetni, de ne féljünk
tőlük. A bárban egy néger bábu ül
a zongoránál. A jugoszlávok gólját Milosevics
lövi. Azt álmodom, hogy öltönyben úszom, és
félek, hogy kiesik az útlevél a zsebemből.
M-et legjobban a mocsarak és az elhagyott ipari létesítmények
érdeklik. Délután focizunk, Jugoszlávia-Világ:
5-3 (3-0). Negyven fok, a közönség az árnyékben
pilledezik. 3-2-nél megcsillant a remény. Mind a három
Világ-gólt a magyar G.L. rúgja. Hazafelé egy
szarajevói íróval beszélgetek, elég
barátságtalan. Lehet, hogy van valami, amit csak ő
tud. Vagy egyszerűen csak nem bírja a képemet. Este
felolvasás, az ablakban magyar zászló. Felicitas szerint
rosszak a fordítások, és mind a négyen a múltban
élünk, négyféle nosztalgia. Egy néni megkérdezi,
van-e családom, mert csak "magányos ember írhat ilyen
szabadon". Éjjel Sükür Hakan kettőt nyom a belgáknak.
Minden nap a katonaságról álmodom.
N: A telefonom hol D2 Privátot jelez, hol D1 Telekomot, de nem
tudok SMS-t küldeni. Ma először nem kellett cataflamot
bevennem Bordeaux óta. L. azt írta rólam a naplójában,
hogy félórával a megérkezésünk
után útbaigazítottam egy csoportot, hogy hol vannak
Mekik a városban, de ez így nem teljesen igaz. Németországban
mindenki olyan, mintha most jönne az uszodából. A hotelszobában
mindent szétdobáltunk, és fél kettőig
beszélgettünk a bárban.
Hannover
G: M. a vonaton meséli, hogy tegnap egy bányában
járt, amit virtuális művészek rendeztek be,
és egy virtuális kutya egy virtuális ember nadrágját
tépte, a virtuális ember menekülés közben
átmászott egy virtuális falon, de végülis
a virtuális kutya elszaladt a virtuális nadrággal.
Na, erről lemaradtunk. Megtudom, hogy Albertót, a spanyol
írót Zilahy Lajos tette íróvá. Két
punk az idegenvezetőnk, a lány éles hangon névsorolvasást
tart. "Jawohl!" Egy templom mellett lakunk, amiben I-t lefényképezték
kislánykorában, ahogy "a Pistikével" térdelve
imádkoznak az oltár előtt. Megint bunkók vagyunk,
már a beszédek alatt nekiesünk a kajának, persze
a keletiek járnak az élen. Aztán ülünk a
városháza előtt, egy kőoroszlánnak csak
a feje és a feneke látszik, a közepét bebetonozták.
A tóparton uzsonnázó fiatalok, a vadkacsák
egyre közelebb óvatoskodnak, az egyik lány bezavarja
őket a nádasba, de kisvártatva újból
kidugja a fejét az egyik, lassan megint előszivárognak,
és megközelítik a morzsázó főemlősöket.
Vörös sáv a járdán, a városnéző
séta útvonala. Egy madár éjjel kettőkor
elkezd pittyegni, ugyanaz a primitív dallam egész reggelig.
Expo: a magyar pavilon mutatós, de a kiállítás
ciki, komor gipszfejek a magasban felirat nélkül. Meg egy régi
tévé, hogy talán a tévét is mi találtuk
volna fel? Amerika nem állított pavilont, nem szavazta meg
a szenátus. Tetovált maori harcosok. Mintha libatollal csiklandoznának,
csorog a hátamon az izzadság. István, I. rokona a
búvár-élményeiről mesél: a vezetőjük
szájba vett hallal etette a cápát, azért nem
kézből, mert a kezet a cápa a hal folytatásának
nézi. Nem értem, hogy a vezető fejét miért
nem nézi a cápa a hal folytatásának, de nem
kérdezem meg. Romániai emlékek, két karácsonyfát
vettek, a csúnyát kitették a teraszra, a széppel
lehúzott redőnyök mögött megünnepelték
a karácsonyt, a csúnyát ceremoniálisan bevették
december 30-án a vezér által előírt
Téli Fenyő Ünnepén.
N: Mire véget ér a polgármester beszéde,
egy morzsa se marad az asztalon. Aztán a Rathaus előtt ülünk,
és nézzük, hogyan kattan egyik számról
a másikra a toronyóra mutatója. A Rathaus parkjában
emberek és kacsák, amiket L. vadlúdnak nevez, és
azt mondja, szerinte félelmetes, mikor egy vadlúd megközelít
egy embert. Aztán látunk egy kócsagot, legalábbis
L. azt állítja, hogy kócsag. Waterloo sörkert.
Odafele L. fölemeli a szoknyámat, és ezt nagyon viccesnek
találja. A hotelünk teraszán is vannak kacsák.
Másnap: Expo. Magyar pavilon, jól néz ki, hasonlít
egy építményre a Jedi visszatérből. Hőség,
a lábunkat a műtóba lógatjuk. Egy kínai
kalap, amit nagyon szeretnék, de L. lebeszél. Tadzsikisztán,
kanapés emelvény, szőnyegek, plüss párnák.
L. elalszik, én elmegyek nézelődni. Kókusz-show:
egy bennszülött megmutatja, hogyan kell a kókuszt meghámozni.
A lába meg a hasa ki van tetoválva bennszülöttesen,
de a két segédjének sittes tetkói vannak. Szétosztotta
a kókuszt, de én nem kaptam.
Malbork
G: Wolsfburgban szállunk át a focipálya mellett,
ahol nemrég a debreceni legények harcoltak, mint az oroszlánok.
Az idiotizmus mélyfokán Tsüss!-ös kendővel
integetek a vonatablakból a helyi szervezőknek. Berlinben
megállunk egy pillanatra, ide fogunk megérkezni, akkor meg
minek megyünk tovább? Sárga lufik szállnak a
sínek mellett. K.: reggelente végig kell gondolnia, milyen
országban van. Én: nekem azt is, hogy ki vagyok. Ismerős
szagok a szállodában. A várban középkori
kiállítás, latrina-szoba, ahonnan a mélybe
zuhantak a kémek. A háború óta renoválják
a várat, még nincs kész. Egy faliszőnyegen
Mózes kezében a bot kígyóvá változik,
Mózes meg van döbbenve, az Úr dühös, hogy
ilyen trükköket kell bedobnia. A tanácsterem falában
ágyúgolyó: hiába lőtt be az ellenség,
nem szakadt a lengyel király fejére a plafon. Eső,
séta, kaja, rossz. Az árak a szokásosak, eltűntek
Európában az árbeli különbségek,
most már csak a béreken kellene kicsit csiszolni. Hajókirándulás,
a zsilipező nő: kisétál a házból
keresztül a kerten, és utálkozó arccal letekeri
a zsilipet. Ez a munkája, ha jön a hajó, nyit. Visszafelé
a férje teker, ő is unja, hiába integetünk, ránk
se bagózik. A hajó orrában állva siklok a vár
felé. Csönd, szitál az eső, a víz nyugodt,
mélabús. Valami szürke árvaság a tájban.
Aztán lovagi bemutató, a litván király letaglózza
az utolsó teutont a porba. Kása, zöldség, véreshurka.
Sántító gallyművész, C. "felalkudja"
az árat. I-t is beöltöztetik páncélba, rituálisan
hátba, hasba, és fejbeverik egy karddal, csak úgy
kong, aztán lefektetik a földre, és biztatják,
hogy álljon fel. A rend fellazul, koncentrálnak a kommandósok.
A lengyel skinheadek légiósoknak nevezik magukat, tudjuk
meg Pjotrtól, a heavy metál basszusgitárostól.
N: Több mint tíz órát ültünk a
vonaton. A telefonom PL-Era volt, aztán PL-03 meg még valami,
amit nem írtam fel. Most először volt útlevél-ellenőrzés.
Lengyelország olyan, mint Magyarország, csak minden nagyobb.
Rengeteg tehén. Éjjel érkeztünk meg, katonák
terepszínű ruhában, kiabálás, ki hova
álljon. A vacsora öt dollárba került melegsöröstűl,
adtam a pincérnőnek 50 dollárt, visszakaptam 40 millió
zlotyt. Malbork egy lovagvár, valójában olyan, mint
Békásmegyer, aztán egyszercsak ott a vár. Fegyverkiállítás,
szárnyas páncél, amit egy magyar lovag viselt, ő
maga készítette rá a félelmetes szárnyakat.
Buditerem: ha valakiről sejtették, hogy kém, kihúzták
alóla a rácsot, és lezuhant a pöcegödörbe.
Este a bemutató után rám raktak egy páncélt,
aztán fejbevágtak egy karddal.
Kalinyingrád
G: A program szerint családlátogatás is lesz,
ez érdekes, felmutatom az igazolást, és felolvasok
a konyhában. Olga, az idegenvezetőnk megkér, hogy
szenteljünk fél oldalt a könyvünkben Kalinyingrádnak.
A város közepén lakatlan, kiégett betonmonstrum
egy elvadult grund közepén, olyan csúf, hogy szinte
már büszkék rá. Olga szerint az itteniek szívesen
beszélgetnek, és szívesen válaszolnak akár
provokatív kérdésekre is, mint pl. hogy ő hány
éves. Megáll a buszunk egy pirosnál, egyenruhások
egy élettelen embert vonszolnak ki egy kerthelyiségből.
A következő sarkon tömeg, tűzoltókocsi, valami
füstöl. Begyűjtik az útleveleket, indulás,
senki sem tudja, hová megyünk. Katonazenekar az 1200 Hős
Emlékművénél, végig nem derül ki,
hogy ki az 1200 hős. Ólomszárnyú békegalamb.
Jajongókórus, hárfa, gyászoló anyák.
A "találkozás az olvasóval" illetve a "családlátogatás"
helyett a vasúti vezérkarral töltünk három
infernális órát. Aztán a tenger, az észt
író a mellényét az alsónadrágja
köré tekeri, elindul a vízbe, rájön, hogy
ez így nem jó, visszamegy, ledobja a mellényt, és
berohan a vízbe. A színpadon baletteznek, a tömeg őrjöng.
Egy kisfiú vesszővel veri az öccse fenekét, aztán
ránk néz, fölnevet és elszalad. Egy teljesen
letargikus ló. Dizőzök és kalózok. Készül
a tűzijáték, egy utász babrál a rozsdás
csöveken a drótháló mögött. Éjjel
azt álmodom, sűrű zselé ömlik ki a liftből.
N: Megint pecsételtek a határőrök, megállt
a vonat, és M. azt mondta, hogy körülbelül most van
vége a világnak. Vége is lett, mert a mobilom megszűnt.
Kalinyingradban először is kaptunk virágot, amit Schiller
szobra elé kellett tenni (később bevallották,
hogy Schiller egy percig sem lakott a városban). Az állatkertben
a háború után négy állat maradt életben,
a víziló, a teve, a róka és a hód. A
délutáni programon nagyon szomorúnak kellett lenni,
a békegalambok erőlködve egy fához repültek,
és ott ültek a műsor végéig. Aztán
kényszerítettek, hogy megigyak fél liter vodkát,
tósztot is kellett mondanom, és sírva fakadtam egy
tucat ismeretlen orosz ember előtt, egyrészt, mert részeg
voltam, másrészt, mert ők nyomorították
meg a családomat, miközben ők is milyen nyomorultak.
Aztán levonatoztunk a Balti-tengerhez, és beáztattuk
a lábunkat. Észt kollegánk alsónadrágban
fürdött. Nem volt kagyló.
Vilnius
G: A szocreálból az avantgárdba csöppenünk,
szimultán költői felolvasás az állomáson.
Kalinyingrád után Mátészalka is New York lenne,
de Vilnius tényleg gyönyörű. Lankák, a folyó,
az óváros. A polgármester intelligens harmincas, rövid
beszéd, pazar kaja, közben finom jazz szól. A tányérhoz
egy kis csatot mellékelnek, amivel oda lehet tűzni a poharat.
Óvárosi zarándokhely, a beteg hívők
térden állva közelednek Máriához. Újabb
borostyánmúzeum, hevítéssel sötétítik
és buborékosítják a borostyánt. A templom
a kommunizmus alatt Ateista Múzeumként üzemelt. Ebéd
a bárban, a tévében magyar kajakosok lapátolnak.
Fogadás Trakai-ban, békés táj, a tó
fölött az alkony fényei. Cserépkorsóban
kapjuk a sört. Az angol szervezőlánnyal beszélgetek,
kiderül, hogy minden angol író ír, csak ő
londoni. Beszéd közben furcsán csücsörít
a szájával. Hűvös, éles levegő,
a víz aljáig látok. Minden este berúgni.
N: Működik megint a mobilom! A vilniusi állomás
előtt a Meki, a civilizáció jele. A szokásos
beszéd a városházán, a dögkeselyűk
megrohamozzák az asztalokat. A hidegtálakat tükrön
tálalták fel fényűző eleganciával.
Beszélgettem egy svéd írónővel az IKEÁ-ról.
Vilnius olyan, mint Prága és Szentendre ötvözve.
Borostyánmúzeum, utunk során kábé a
tizedik. A várban a vécé kádszerű volt,
nem tudtam, pontosan hova kell pisilni.
Riga
G: Megint a románok mellé kerülünk a vonatban,
rengeteget beszélnek. A büfében Alberto meséli,
hogy Vilniusban másodszor lopták el az összes pénzét,
és hogy szerinte két náci íróval utazunk
együtt. Rigát prospektusokból ismerem meg, az idő
nagy részét a szobában töltjük. Zuhog az
eső. A lett pénz kétszerese a dollárnak, egy
leti két dollár, néhány gyűrött
kis bankjeggyel elvagy egy hónapig. A vécében két
lehúzó a kis- és a nagydolognak. A fogadáson
a tálcáról kivételesen egy vizespoharat veszek
el, de mintha csörlőkkel kellene a kezemet belülről
irányítani. K. egyre rosszabb állapotban, konfúz,
borostás, billeg, verdes a tekintete. Szemben építkeznek,
döndülés, egy munkás bezuhan a kéménybe.
A további programokat maradéktalanul elszabotáljuk.
A franciák lenyomják a portugálokat. Kis séta,
egy fiú partvissal alulról felnyomja a vászontetőt,
hogy oldalt a járdára zuhogjon a víz. Vak képernyők
várják az esti meccset. Álmomban Thomas Wohlfahrttal,
utunk szervezőjével párbajozok. A hollandok kihagynak
öt 11-est. Telefonon tartjuk a kapcsolatot a külvilággal.
Vicces mondatok az útikönyvben: ha fel akarod hívni
magadra a pincér figyelmét, gyújtsd fel a pultot.
N: Reggelinél atomfáradtan szendvicset csomagoltam, amiről
tudtam, hogy nem lesz kedvem megenni. Fantasztikusan rosszkedvűen
ébredtem. A telefonom LT Bite GSM-ből LV LMT GSM-re váltott.
20 dollárért nem 2000 valamit kaptunk, mint általában,
hanem 3 letit. Elhatároztuk, hogy nem csinálunk semmit.
Tallinn
G: M. meséli, hogy volt egy galériában, ahol szögesdrótból
hajtogatott női nemiszervek voltak kiállítva. Az,
hogy az észt rokonnyelv, azonnal kiderül, mert a két
idegenvezetőnk neve: Kaja és Sirni. A város fantasztikus,
de Serge azt mondja: "postcard city". Éjjel azt ismételgetem
álmomban: "Érzékeimet megrohanta: a Fanta". Mezítlábas
férfi a templomkapuból megátkozza a nézelődő
turistákat. A lakosság egyharmada itt is orosz, redukált
jogokkal. Európa első patikája az óvárosban,
ma is üzemel. Budapesti hangulatok. Aztán a "fehér éjszaka",
pontosabban sötétkék, a tejszerű ködfoltokból
kiáll a bokrok fekete csúcsa, az ég alján mozdulatlan,
vörös csík. Másnap: lebegés a fürdőkádban.
A folyosón takarítónőkbe botlok, épp
a mi szobánkat készülnek megrohamozni. Az első
sörtől azonnal berúgok. Egy török író,
nem emlékszik rá, hogy lennének a történelmünkben
közös pontok. A pincérek zakóján kitűző:
"Dara". K. jobban van, csak nem szabad innia, számolja a napokat.
Az utolsó emlék: kiszáll a sofőr a trolibuszból,
és egy kampós bottal leemeli az áramszedőt.
N: Ma a vonaton kitöltöttem egy kérdőívet,
hogy mit gondolok bizonyos fogalmakról. Szerelem: Mahler V. szimfónia,
IV. tétel, félelem: az unalom, Egy kívánság:
minden nyelvet ismerjek. Tallinn olyan, mintha Finnország kertvárosa
lenne. Az elnöki palota előtt fegyveres őrök állnak,
emelgetik a puskájukat. Hogy múlassuk az időt, egy
csomószor ki-bejárkáltunk. A fogadáson megismerkedtünk
Peeter feleségével, tíz napja szült, magassarkúban
lófrált köztünk. Meghívtak a nyaralójukba,
éjfélkor mélykék volt az ég, páratakaró
ölelte körbe a bokrokat. Hajnali kettőkor a kocsi ablakából
néztük az örök naplementét (vagy napfelkeltét),
míg a hangmérnök lány békésen aludt
a vállamon. Aztán a szobában gondosan behúztuk
a duplarétegű függönyt a fehér éjszaka
ellen.
Szentpétervár
G: Egy nagy és szomorú határőrnő
pecsétel az útlevelünkbe. Az oroszok annyian vannak,
mint az oroszok, lökdösődnek az utcán, és
nem kérnek bocsánatot. Túl éles a kontraszt,
és túl fáradtak vagyunk, hogy elképzeljük,
hogy lelkesedni fogunk ezért a városért. Sarló-kalapács
a postaládán, biztonsági emberek a lobbiban, sivár
folyosók, a megfigyelőpontokon elhízott asszonyok
íróasztal mögött, olvasólámpa, keresztrejtvényt
fejtenek, és egy szót sem beszélnek angolul. Két
nap után már csukott szemmel végig tudunk menni a
szagjelzések mentén. A szobában is hiába szellőztetünk.
Lent a téren rendezetlen káoszban özönlenek az
autók, a peresztrojka idején a vörös csillagot
aranyszínűre festették. A többezer szobás
szállodában nincs étterem. Ma van az elődöntő
az EB-n. Átjön C., a rigai Balsamot isszuk. Nyevszkíj
Proszpekt: hepehupás járda, tócsák, tömeg,
kollegák billegnek az esőben. A Szmolnijban a falon tízméteres
Lenin a duzzasztógát előtt. Ebben a teremben vették
át a hatalmat a bolsevikok. Lenin szobája, sapkája,
pecsétnyomója, tolla, könyve, ágya. A cáratyuskát
levitték a pincébe, lefényképezték és
lelőtték. Az orosz történelemben az uralkodók
nagy részét saját rokonaik mészárolták
le. Puskin lakása, szuvenír-shop, Clinton-fejű matrojosa-baba:
benne Clinton szeretői. Putyin-baba, egyre kisebb Putyinok. Börtönsziget,
ahol Ahmatova raboskodott. Rendelek, aztán egy falatot sem tudok
enni. Szecessziós metróállomás, a szerelvény
tökéletesen olyan, mint Pesten, csak a szag más és
a cirill betűs feliratok. Az Ermitázs előtt százméteres
sor. Később a szlovén író meséli,
hogy olyan sötét van bent, hogy nem látni a képeket.
Egy nő a járdán félig hason fekve, egész
testét rázza az ideg. Pétervár a világ
nyolcadik legdrágább városa, és a világörökség
hetedik helyén áll. Tömeges felolvasás, a szövegemnek
csak a közepe hangzik fel, mindegy, csak ússzam meg. Orosz
írók: nagy, lengő szakállak, fájdalmasan
elcsukló hang, réveteg tekintet, pátosz - a műsorfüzet
szerint ők a helyi posztmodern. Séta, két fiú
ül egy szemétkupacon, cigiznek. Minden második ember
kezében sör, a nőkében is. Szlovén barátunk
szerint a világ legszebb városa. Éjfél. Kék
az ég. I. bekeni szúnyogriasztóval a fülét,
hogy legalább a fülébe ne zümmögjenek bele.
N: A házak lerobbantak, az emberek szürkék. A lifttől
öt percet kell gyalogolni az 5139-es szobáig. Raszkolnyikov
lázas hetei jutottak eszembe, mikor bementünk. Éjfél
körül C. áthozott egy párnát, én
meg cserébe odaadtam a káddugót.
A Szmolnijban a falon monumentális freskó: Lenin
a Niagara vízesés előtt. Eltévedtem, és
benyitottam a menzába, valami mérlegféleség
volt minden asztal közepén. A telefonom North-West-et ír
ki. A metró olyan, mint a pesti, csak büdös. Az emberek
nekedmennek az utcán. A Nyevszkíj Proszpekten kéregetők,
az aluljáróban használt zoknit árulnak. A Puskin-kávéházban
egy nagyon helyes vécésnéni egyetlen cikk vécépapírt
nyom a kezembe. Egy macska, a motorháztetőn alszik, olyan,
mintha leesett volna a tetőről, de aztán feltápászkodik,
és rosszkedvűen kisétál a katakombaszerű
folyosón az utcára.
Moszkva
G: Népdalkórus, beszédek, só, kenyér.
Kilátás a hagymakupolákra. Cirill-betűs névkitűzők,
a nyugatiak bajban vannak, nem tudják elolvasni a saját nevüket.
Moszkva felüdülés Pétervár után,
de mint később kiderül, erről is megoszlanak
a vélemények. Mindenesetre tisztábbnak, rendezettebbnek
tűnik. Óriásfenyők a Kreml fala előtt.
A Vörös tér egy lankás domb, sokkal kisebb, mint
a november 7-ei közvetítésekből sejteni lehetett.
Kérek egy kávét - van pénzed?, kérdez
vissza a pincérnő. A járműveken könyöklés,
taszigálás, vad tekintetek. A Gum időközben Plazavá
alakult. Kolduló cigánylány, belémcsimpaszkodik
és nyüszít. Itt nem annyira állattal koldulnak,
mint Péterváron, inkább csupasz csonkokkal. A Sándor-kertben
viszont hájlájfnyikok és hájlájfnyicák.
Tretyakov Galéria: a XIX. századi realista portrék
nagy része Csordás Gábort ábrázolja.
Az asszony, akit kivégzésre vonszolnak, mert rosszul vetette
a keresztet. Kedvenceim a vizes, tengeres, mocsaras képek. Vacsora:
orosz báránysült, népviseletes pincérnő,
Frank Sinatra énekli a New York, New York-ot, a pulton a tévében
az Úszó Világkupa. Remélem a Kispest vesz néhány
új játékost, súgom I. fülébe. Felolvasás,
M. a bevezető alatt felírja egy papírra: "A nőket
meg kell kínozni". Az aluljáróban a Child in Time-ot
játsszák. Kolbász a Vörös téren.
Este a bulin mindenki részeg, egy román íróval
beszélgetek, félek, hogy átesik a korláton.
Másnap fogadás, csak pepperonit eszem és sört
iszom hozzá. Petíciók keringenek az írók
között: tiltakozás a csecsen háború ellen,
illetve buzdító röpirat a csecsen terroristák
likvidálására. Az állomáson búcsúztatás
katonazenekarral, mintha a frontra indulnánk. Hajnalban a büfékocsiban
P. megmutatja a kezét - a felesége egy verekedés során
kiharapott belőle egy darabot.
N: A birodalmi méretű állomáson emberek
somfordáltak a szomorú szendvicsek között. A szálloda
lobbijában káosz, kedvemre duzzoghattam. Ebédnél
L. ellopta az aszpikos kollázsokat a környező asztalokról.
Moszkva gyönyörű, igazi felüdülés Szentpétervár
után. Ugyanolyan a szőnyeg a hotelban, mint Szentpéterváron,
csak nem bűzlik. Megtudtuk, hogy a Vörös tér azt
jelenti, hogy "Szép tér", és nem a színre utal.
Ott állt Marx és Lenin meg még két valaki,
le lehetett őket fényképezni pénzért.
Este a huszonegyedik emeleten az egyik írónő eljegyzési
bulija, a vőlegény Bécsből érkezett.
A partin sokan berúgnak, botrány (nem részletezem).
Úgy néz ki Moszkva innen fentről, mintha Budapestet
ledózerolták volna, és ezt építették
volna fel helyette, és mi a Margitszigeten egy hotel tetejéről
néznénk le. Az a furcsa a Literaturexpresszben, hogy emberként
ismered meg az írókat, és nem írókként.
Sajnálom, hogy nem olvashatok semmit tőlük, magyarul
és angolul nemigen készültek fordítások.
Minszk
G: Végtelen lakótelep a horizonton. Kő, víz,
levél. A belorusz pénz egy fikció, nullákat
kell számolni. Kimegyek a szigetre, három méteres
bronz anyák, az Afganisztánban elesett belorusz hősöket
gyászolják. Ebéd a menzán, a víz sós,
a csirke vizes. Idegenvezetőnk egy panelházra azt mondja,
ez a turisták paradicsoma, itt van a mozi. Grandfather Talas, a
százéves partizán: 1844-ben született, és
még fegyvert fogott a fasiszták ellen. A jelen: letartóztatott
újságírók, a független lapokat Litvániában
nyomják, nem lehet külföldre telefonálni, nincs
mobilhálózat, de van Lukasenko-kultusz. Kommandósok
sziesztáznak a szálloda halljában.
N: A vonaton L. az észt barátunkkal sörözött,
én megpróbáltam aludni, de hétszer mentem ki
vécére, mintha mindent, amit ők megittak, nekem kellene
kipisilni. Hajnali háromkor a büfékocsiban bukkantam
rájuk. Az észt azt mondta, olyan ez az út, mint az
Eagles szám, a Hotel California, annak is az a sora, hogy "You can
check out anytime, but you can never leave."
Minszk panelváros sok fával és vízzel.
Kétféle pénz van: egyrubelesek meg százmillió-rubelesek,
és valahány az egyrubelesek közül megfelel a millió
rubeleseknek, na szóval teljes zűrzavar. Odatartunk egy csomó
pénzt, és ők kimarkolnak valamennyit. Csak a nagypostáról
lehet külföldre telefonálni, a mobilom megszűnt.
A tájékoztató brosúrában a "Who's who
in Belorussia" oldalon csak Lukasenko szerepelt, tehát ő
volt az egyetlen "who". Délután részt vettünk
egy city tour-on. Lenin-szobrok. Éjszaka valahol robbantottak.
Breszt
G: Lefényképezek egy kommandóst az állomáson,
vadul káromkodik. Bresztben átszállás: kalács,
só, virágeső. Útlevél-ellenőrzés:
úgy néznek az izlandi kollegára, mint egy ufóra,
valószínűleg ő az első izlandi ember
ezen a vidéken. Levetetik a szemüvegét, méregetik,
körbejárják.
N: Egy restibe tereltek, kaptunk szendvicset, megint olyan félelmetes,
kádas vécé volt, nem tudtam, mit csináljak
a vécépapírral, bedobtam a kádba, aztán
kiderült, hogy van egy kis gyűjtőláda, kihalásztam,
és odatettem.
Varsó
G: Mindenkit és mindent unok, Varsó mégis képes
felrázni. "Europe is different" mondja T. az állomáson.
Az óváros: huszonöt éve jártam itt. Egy
szobor a kávéházban: a kövér puttó
a tátogó alligátor hátát paskolja. Letöltöm
az e-mailjeimet, Kispest-Dunaferr lesz az első fordulóban.
Zápor és éles napsütés váltakozik
félóránként. Mindenhol fúrnak. I. talál
egy mondatot: "A nő sorsa felől a férfi dönt."
Éjszaka a teraszokon magányos őrök ülnek
a székekbe süppedve.
N: Varsó jó.
Berlin
G: Tömeg a Friedrichstrassén. Magyarok. Másnap városnézés,
az idegenvezető fiú hosszan beszél a külvárosi
náci gengekről, B., a néger csaj felháborodottan:
minek kell ezt nekünk tudni. Fogadások, bulik, élménybeszámolók.
Ahogy közeledtünk egy országhoz, az odavaló írók
viselkedése hogyan változott meg. Berlin egy kicsit olyan,
mintha hazaérkeznék, de mégse, és ez egy kicsit
rossz. Telefon: meghalt Petri. Csöpög az eső. Az utolsó
nap: 44 éves lettem, K. 41. A felhők között írok.
N: Mostanában naponta többször feltartjuk az ujjunkat
az ég felé, mint az E.T., és azt mondjuk, "home".
Berlinben olyan ünneplés fogadott minket, mint Lindbergh-et
Párizsban. L. magyar barátai. Berlin olyan, mint Berlin.
Most már nincs mit írnom, fél lábbal otthon
vagyunk. Ezért is nem tudok annyira örülni Berlinnek,
felfoghatatlan, hogy még mindig úton vagyunk.
A repülőn M-et néztem (az ebédjét
ette), hogy eltereljem a figyelmemet arról, hogy rosszul lehetek.
A budapesti reptéren még mindig nem tudok SMS-t küldeni.
Ez most már aggasztó. Budapest a legszebb, legjobb hely a
világon.
Bibliográfia
GARACZI László
Plasztik
Magvető, 1985
A terület visszafoglalása a madaraktól
Magvető, 1986
Tartsd a szemed a kígyón!
Holnap, 1989
Nincs alvás!
Pesti Szalon, 1994
Bálnák tánca
Pesti Szalon, 1994
Mintha élnél
Jelenkor, 1995, 1999
Pompásan buszozunk!
Jelenkor, 1998
Az olyanok, mint te
Jelenkor, 2000
"Prédales"
Magyar Lettre Internationale, 25
"Tánc, méreg, alkohol"
Magyar Lettre Internationale, 27
(Farkas Zsolttal, Kukorelly Endrével, Marno Jánossal,
Németh Gáborral)
"Beszélgetés a posztmodernről"
Magyar Lettre Internationale, 29
"Mész, mész és csak kolbász"
Magyar Lettre Internationale, 32
"Találkozás a bolondok tornyában.
A kanál"
Magyar Lettre Internationale, 34
"Jó lesz nekünk"
Magyar Lettre Internationale, 37
"Versek 1981-ből"
Magyar Lettre Internationale, 38
(Németh Gáborral és Szilasi Lászlóval)
"Beszélgetés a regényről"
Magyar Lettre Internationale, 39
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu