stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Tandori Dezső
Dal-szögezés Eörsinek
                  Vers velem

Meg kéne fúrni hozzá a plafont.
Nyakkendőket kéne összecsomózni.
S az egész - akármilyen körmefont
lenne, reménytelenül ósdi.

Falnak fordítom inkább. Hadd aludjon.
Az ám, csak ezt is túl mohón akarja.
Mégis a plafont kellene kifúrnom?
Lenne teteje? És sámli az alja.

Berugna hozzá, néhány altatót
beszedne, nyakkendősen, szédelegve
állna, mint ki engem messze hagyott,
mondom, csak bamba képpel szenvelegne.

Seggbe rugnám. Még hogy te vagyok én?! Te?!
Verni kezdeném egy akármivel.
Formájáért vad formámat cserébe!
Te csecsemő, te bubi, siheder,

te költő, prózaíró, utazó,
madaras, medvés, lovas rohadék;
vesén rugnám; neked semmi se jó?
ágy alá gyömöszölném a fejét.

- Hol vagyok? Itt, kampóm alatt, pecsétes
nyakkendők csomójával ujjaim közt?
Az ágy alatt? Negédes, bűnsegédes
balfácánként most sem találtam eszközt,

lenne vége. De melyik kicsodának?
Gyere elő, te szemét, életuntod
meséld az összehugyozott gatyáknak,
könnyű úgy, hogy nem kell még ki se mosnod,

semmit, magadat se, jó, nincs, ahonnét,
nincs neked, mért, nekem van, azt hiszed?
És hogy becses kedvedért visszajönnék,
te egyveleg, ha nem lennék veled

egy valag, egy fő, egy minden, gerinc és
ágyék, sajgó térd, csuklóduzzanat.
Te írógépes, te kocsmás, te pincés,
végre nélkülem dögleszd meg magad:

ne azon lihegj este, hogy mit álmodsz,
mert akkor élsz, ne! Végre valami
vigyen el az apádhoz, az anyádhoz,
és nekem ne is kelljen hallani

róla, rólad… Rólam. Ó, istenem,
megint, hogy a számat hiába téptem,
ha majd kiontanám facsart belem,
a pusztulásvágy nem lesz akkor érdem,

csúsznék, hogy éljek, két csonk puszta térden,
vagy nyáladzva esdekelnék idétlen,
és ha ott még dalt szögezne eszem,
a tepsin ütne át, a puszta pléhen!

 
Jézusmárja úgy igazából
Szabó Lőrincnek

Jézusmárja úgy igazából:
végignéztem egy állatot,
elveim ellen, a javából,
ahogy éppen táplálkozott.

Csak valami idegesített,
ellene még a borzalom
is jobb volt, bocsánatos vétek,
így táplálkozni nyugtatón.

Önáltatón. Kobold-maki
majmok mit sem segítenek,
ha imádkozósáskai
léteket elemésztenek

ízes ropogtatással. És ha
gerillafegyverek ropognak;
és ha áldott összefogása
jön el minden piacrobotnak:

hiába nézem. Dallamocskák
se vígasztalnak. A napok,
éjek mind egy menetre ócskák,
s csak rozsdás csavarjuk vagyok.

S hiába az öngyilkos nóták.
 

Semmihez Félben Sem
A jó Mindenségnek!

Nem ragaszkodom semmihez,
csak az egy szál szar életemhez,
némi gyötrelmes kényelemhez;
hol hagy ez? hová vihet ez?

Még csak ez sincs. Felébe se
vágódnék be egyik felemmel
se, mint bánom én már, ha kedvel,
ha ki nem áll Fenségese:

a fenséges úrnak, ki én
vagyok ki-ki kénye szerén,
kényúr csak magamban, lepény,
min elcsúszom téli cipőmmel,

s ott hanyatt az aszfalt jegén
egyszerre nem vagyok Időmmel,
Teremmel, jaj, de most se jő el,
amit így ígér sok Előjel!

Semmihez Félben Sem hajaz
ugyanaz-és-nem-ugyanaz;
és lassan feltápászkodom.
Koszos, förtelem-alakom.

Ez volt megint egy alkalom.
És hogy megint én voltam az.
 

Nem kérem
"Mely csoda az ember!" Kb. Hamlet

Nem kérem már a handabandát,
kép ernyője, újsághasáb,
köpködöm a sült burgonyát,
mint ha hugyos kacsából adnák.

Rocksztárok vagy lovak grabancát
egy-közönnyel nézem. S tovább!
Csak valamit muszáj. Tehát:
marad: hogy muszáj. Hogy a francát

a muszájnak, ha nincs, amit
muszáj, csak visz a lábad és a
képzetek utóhordaléka,

ha nem nyílik meg az a Lék, ha
csusszant csak a jég, s erre itt
- ide repít! - rákényszerít.

Seggemen csúszva érkezem,
míg angyalok fogják kezem.
Jaj, angyalok, a jég alá

gyömöszölnélek titeket
is. De csak repülünk, naná,
és bocsánatos verseket

írunk, miken az Úr nevet.
Semmiért nem töröl pofán.
Profán vagyok? Csak ő profán.

Nem kérném! Nem az én csodám.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu


C3 Alapítványc3.hu/scripta/

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret