Talán az a fontos, hogy legalább ott ne siettessük
az időt. Hogy visszavágyódási alappont legyen,
menekülési útvonallal. Akiket szeretünk, legyen
kulissza, ahová elképzeljük (így persze magunkat
is). Nekem az első ilyennek látszó lakhelyek, a Micimackóban
tűntek fel, a könyvben a rajzokon (gyerekkoromban nem olvastam,
csak a képeket nézegettem). A Bagolyé volt a legjobb,
de a Malackáé is rendben, a Micimackóé inkább
kívülről jó, és persze minden otthonok
legkevésbé otthonos otthona (de azért otthon) is itt
van: a Fülesé. A Bagolyét sokszor néztem, minden
részletet alaposan, főleg mikor a következő lapon
megláttam összedőlve (vihar, ugye). Aztán nekiláttunk
sajátnak. Bunkerépítés. Bunki. Így volt
híva. Többet is csináltunk az egyedfejlődés
különböző fokain. Mindegyikben a legfontosabb, hogy
kiválóan használtuk ki a terep (általában
bozótos) adottságait. (Tájba illő építészet.)
Aztán kész lett, és általában addigra
már nem is volt igazán izgalmas, mert csak egy dolgot lehetett
csinálni benne: heverni. Titkos kincsek közt, esetleg. Később
dohányozni, néha kortárs lányok bevonásával.
Aztán volt, hogy ellenséges csoportok elfoglalták,
hogy az az övék. Volt, hogy odaszartak a közepére.
Akkor odahagytuk nekik. Szóval jó kis modellezés volt.
Aki teret választ le magának, az otthont teremtene. A
jó otthonban jók a terek, az anyagok, használható
minden zuga, élni lehet benne úgy, hogy nem szorítjuk
össze a fogainkat. Úgy, hogy nem kibírni kell azt is.
Nem feladat, hanem egy barátságos szituáció.
Nem önmagunk leképezése, hanem csak a jobbik részünk
kivetülése. A legtöbb otthonon látszik a jó
szándék, a koncepció, aztán mégse. A
nagy mű általában (mint az építtető
is) félbemaradt torzó. Egy-két szoba élhető,
na jó, mondjuk a konyha is még, az magától
bemelegszik, ha nem túl nagy. Ha kicsi, akkor meg zsíros
lesz a kő, főleg ha kutya is van (albérleti emlék).
De igazán a be nem fejezett részek a jók: a rosszul
elvágott padlószőnyeg, kilógó betonok,
az üres (lomos) félszobák, a meg nem oldott sarkok,
a terek, amikre senki nem gondolt, de lettek, maguktól potyadéknak,
és még ha pénz van is, dupla erőfeszítés
kell ahhoz, hogy bevonjuk a művelésbe őket. Félbehagyás.
Kietlenség, tárgyak a térbe, porszag, újszag,
régi-néniszag, attól függ, mit raknak ide elfelejteni.
Elfektetés. A hűvös, ha belépsz. A hetedik szoba.
A másik elhajlás hálásabb téma:
pénzzel kombinált megfelelési kényszer. Rossz
helyre rakott drága bútorok, - hogy leülnél,
de rögtön állsz is fel (mint a kocsmában az ajtónak
háttal), aranyozott fémek, gipsz itt is ott is, hülye
színű csempék, a tv - mint házi oltár
köré felépített ház, szarul mosolygó
feleség, bizonytalan gyerekek, bárpultnál ideges hím.
Én könnyű prédám.
A harmadik: a hotel (motel, panzió) szoba, az otthontalanság
otthona (Kiss Tibor - Quimby). Kínos szimmetria, törölköző
az ágyon (már vártunk), a kockabútorok, a tv
(ha van, sok csatornával), a barátságosnak szánt
képek (helyi izékről; esetleg népszerű
nyomat; tájszólásban előadott zsánerkép
- külön téma, na), menekülési útvonal,
házirend, szobakulcs nagy fadarabbal, esetleg hűtő
kis üveg pezsgővel, minden korrekt, kicsit sérült,
az egész nagy ház működik éjjel, az ágy
alatt vízér, kiúszom a partra és alszom.
Lovasi András
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu