1. Két fiatal nő kelet felé hajt az 1-es autópályán
egy kabrióban. 125 km per órás sebességgel
száguldanak. Ha fekete bikinifelsőt viselnek, akkor
a) mennyi idő kell ahhoz, hogy megállítsák
őket?
b) ki fogja megállítani őket?
c) ha azt gondolta, hogy szőkék, menjen a következő
kérdéshez.
- Meg kellene állnunk. Fázik a cicim. - A nap már
kiaraszolt a mából a holnapba, és a dróthajamat
szüntelenül borzoló szélbe belefájdult a
fejem. A vezetésből is elegem lett.
- Legalább addig menjünk, amíg találunk egy
valamirevaló motelt. Túlságosan tele van az autó,
és nem tudjuk feltenni a tetőt anélkül, hogy
kivennénk valamit. Ráadásul ott vannak a mankóim
is. Állítsd maximumra a fűtést, az majd melegen
tart, míg meg nem állunk.
Maximumra állítottam a fűtést.
- Égeti a térdemet - dünnyögtem. - Nézd
meg a térképen, meddig jutottunk.
- Nem túl messze. - Ivy átvetette egyik lábát
a másikon, műtött térde teljesen lemerevedett
a széthajigált szeméttől beszűkült
térben. A csomagokról ne is beszéljünk.
Nevéről sosem a borostyánra gondoltam, mármint
a kúszónövényre, hanem inkább az IV-t,
a kórházakban használt intravénás csepegtetőt
juttatta eszembe.
- Mégis meg kellett volna állnunk Reginában -
sóhajtotta. - Mérföldek óta csak szaros kisvárosok
vannak.
- Hogy hívják a következő várost?
- kérdeztem, miközben igyekeztem megjátszani a higgadt
nagytestvért.
- Balgonie.
- Ne hülyülj! - nevettem.
- De, Balgonie, Saskatchewan.
- Micsoda név! Maradjunk itt.
- Nem is tudom. - IV a térképre pislantott, és
bár addig akart menni, ameddig csak lehetett, nem erősködhetett,
hiszen ő nem tudott vezetni a béna térde miatt. -
Ez csak egy szimpla kis kör a térképen. Tudod, amolyan
kis köröcske, amelyben nincs másik. Még pötty
sincs benne. Gondolod, akad itt egy motel?
- Kell, hogy legyen. - Fáradt voltam, és már nagyon
untam a banánt. Elegem volt ebből az autóból,
amelyet még nem szoktam meg, és a cicim is fázott.
- Hol kell lefordulni?
- Valahol itt. Ott van! Fordulj balra! Fordulj balra! - kiabálta
IV.
Üdvözöljük SASKATCHEWAN BALGONIE községében
- Atyaúristen, milyen egy isten háta mögötti
hely ez. - Még én is elborzadtam tőle egy kicsit.
Az autópálya melletti motel lépcsője roskadozott,
és pergett a festék a falról.
- Az. - Füstfelhő lebegett a húgom cigarettája
körül. - Menjünk a központba. Ott talán találunk
valamit.
Két sarokkal beljebb megtaláltuk a központot, ami
egy szállodából és egy közért/posta/patika
egyvelegből állt.
- Balgonie Szálló. Hát, ez még rosszabbul
néz ki, mint a motel. - IV kipöckölte a csikket a nyitott
tetőn. - Nem akarsz elmenni a következő városig?
- Nem igazán. Elegem van a vezetésből. És
egy sört is szívesen lenyomnék. Mi lenne, ha visszamennénk
abba a motelba, aludnánk egy jót, aztán reggel jó
korán útnak indulunk - mondtam jelentőségteljesen.
- Rádumáltál.
A nő gyanakodva nézett ránk a pult mögül.
Bikinifelső, libabőr és levágott szárú
farmernadrág. Ezek voltunk mi. IV térdén a seb megduzzadt,
és a maximumra állított fűtés miatt,
ami egyenest a lábát érte, élénkvörösre
váltott. Tetőtől-talpig végigmért minket,
de nem kérte el a személyinket, pedig már azt hittem,
kérni fogja. Úgy tűnt, nem nagyon válogathatják
meg a vendégeiket Balgonie, Saskatchewan-ban.
- Figyeljenek oda, hogy a 3-as számú helyen parkoljanak.
Tudják, mint a szobaszámuk. - A nő a parkoló
felé bökött az állával.
Egymásra néztünk IV-val. Mindössze két
autó állt az egyébként üresen tátongó,
hatalmas parkolóban.
- Persze, gondunk lesz rá.
Kivittem a poggyászunkat, egy fél üveg Evian vizet
és egy csomag Rees mogyoróvajas tallért, amiben már
csak két keksz maradt. IV a fényképezőgépet
markolta fel. Kissé sántított.
- Fáj a lábad?
- Csak egy kicsit. De picit fáradt vagyok. Még mindig
el akarsz menni sörözni?
- Igen, nem baj? - annyira azért nem vagyok önző,
hogy meg se kérdezzem.
- Nem, csak hadd zuhanyozzak le előbb.
IV lezuhanyozott, én meg lejegyeztem pár dolgot a naplómba,
és előkészítettem a diktafonomat a lefekvés
előtti hangoskommentárhoz.
- Hangpróba! Hangpróba! 1, 2, 3. Pfffffft. Pfffffft.
- Ez aztán sokat segített!
- Csitt! Ezt már veszi!
- Pisi?
- Csitt! Ööö... augusztus, ööö... Milyen
nap van ma?
- Szerda.
- Nem az, te agyalágyult. A dátum.
- Tizenhetedike van, te seggfej.
- Ööö... augusztus tizenhetedike van, és mi itt
vagyunk, ööö... Balgonie, Saskatchewan-ben. A Bluebird Motelben
szálltunk meg. Nagyon meleg volt ma, és nem haladtunk sokat.
Úgy tervezzük, holnap korán felkelünk, és
jól belehúzunk. Ööö... ma semmi igazán
érdekes dolog nem történt. Ja, amikor úgy döntöttünk,
hogy elmegyünk sörözni, egy kicsit idegesek voltunk eleinte.
Hiába, ez mégiscsak egy kisváros, meg minden. Sohasem
lehet tudni, hol ütik fel fejüket a Ku Klux Klan helyi osztagai,
vagy hasonló alakok. Egyébként meg meggyőztük
magunkat, hogy mivel mégiscsak ketten vagyunk, nem lesz semmi baj.
És bedzsaltunk a motel melletti kis kávézóba.
Kiderült, hogy a tulaj egy kanadai kínai, és innentől
kezdve minden rendben volt. Olyan érzés volt, mintha egy
otthoni barátunk apja lenne. Nem úgy értem, hogy sugárzó
mosollyal fogadott, vagy ingyen ételt adott volna, vagy mi. Azért
volt, mert láttuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlen ázsiaiak
a környéken. És amikor erre ráébredtem,
elgondolkoztam azon, hogy ennek mi a jelentősége, és
hogy érzek az iránt az ország iránt, amelyben
élek. Ennyit mára. Ja, van valami hozzáfűznivalód?
- Nincs. Ez nagyon mélyenszántó gondolat volt,
Jenny.
- Menj a francba!
- Nem, de tényleg. Komolyan gondoltam.
- Ja, kösz. Ööö... mára ennyit.
2. Két kanadai japán lánytestvér keletre
utazik egy fehér kabrióban. Egyikük öt évvel
idősebb, mint a másik. Azért viszi a nővér
Montreálba a húgát, mert az nemrég esett át
egy térdműtéten. Miután megérkeznek,
a nővér hazarepül.
a) Ha ez egy szokványos útleírás,
akkor hány kilométer hosszú az út?
b) Ha még mindig azt hiszi, hogy szőkék,
akkor adja be a vizsgalapot anélkül, hogy a teszt hátralevő
részét elolvasná.
Teljes hangerőn ment a zene, hogy a fejünk feletti nyitott
térben zúgó szél mellett is halljuk. A nap
erősen sütötte égő vállainkat, és
én az átlagnál több cigarettát szívtam
el, mert különösen belevalónak éreztem magamat.
Azért annyira dörzsölt nem voltam, hogy felfogjam, milyen
zenét is hallgat a húgom, de én is tudom ütemre
bólogatni a fejem, ha a basszus dobhártya-szaggatóan
nyomja az ütemet.
- A városban lesznek már a barátaid? - üvöltöttem
a szél és az autópálya hangzavara fölött.
IV a lábujjával kikapcsolta a magnót.
- Mi van?
- Csak azt kérdeztem, lesz-e szerencsém a barátaiddal
találkozni?
- Nem, ők úgy egy hét múlva jönnek
majd vissza. Egyébként sem tetszenének neked. Mindannyian
fehérek. - IV forgatta a szemeit.
- Ez nem volt jogos. - Rápillantottam. Találkozott a
tekintetünk, majd mindketten félrenéztünk. - Nekem
is vannak fehér barátaim!
Mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
- Tényleg ciki - mondtam meghunyászkodva. - de, tudod,
nem arról van szó, hogy kifejezetten utálnám
vagy kerülném őket, csak a fehérek között
olyan sokan vannak, akiknél még nem esett le a tantusz.
- Ja, de ne hidd, hogy különben olyan sokan értik,
miről van szó. Mindenki leszarja az egészet. Azok,
akik komolyan veszik, tényleg fanatikusak - ásított
IV.
- Szerinted én fanatikus vagyok? - kérdeztem. Kíváncsivá
tett.
- Néha. De nem nagy ügy, hiszen a testvérem vagy.
- Ez igazán megnyugtató - vigyorogtam. - Utálnám,
ha azt gondolnád rólam, hogy fanatikus vagyok, és
ezért kizárnál az életedből.
- Szakadj meg. - IV bebokszolt egyet a karomba.
A VILÁG LEGNAGYOBB RÉNSZARVASA
10 km
- Hé, nézd csak! A világ legnagyobb rénszarvasa!
Szerinted látni fogjuk az autópályáról?
- izgatottan mutattam az elsuhanó tábla felé.
- Ez csak egy üveggyapot vacak - jelentette ki IV önelégülten.
- Ja... - Csalódott voltam. Már magam elé képzeltem
egy hatalmas, ősi, primitív lényt, amit egy tündöklő
játékfarmon helyeztek el. - Érdekes, hogy ezek a kisvárosok
mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy valamiből - akármiből
- az övék legyen a legnagyobb, és így híressé
váljanak. Szerinted miért van ez?
- Mert minél nagyobb, annál jobb. Ez a jó régi
'Na, kié a nagyobb?' játék. Mi a nyerő? A legnagyobb
fegyver. A legnagyobb furulya. A legnagyobb vagyon. A legnagyobb mellek
- IV nekiállt grimaszolni, miközben két marokra
fogta a melleit, mintha csak rakéták lettek volna.
- Ízléstelen vagy.
- Hangpróba, hangpróba...
- Ööö... már egy pár napja úton vagyunk.
Ameddig a szem ellát, mindenhol préri. Egyelőre még
jó időnk van. Egész éjjel teljes gázzal
hajtottunk. IV is vezet annak ellenére, hogy fáj a térde,
valahányszor sebességet vált. Azt mondja, én
túl lassan vezetek. Tegnap megállított minket egy
zsaru, és igen, szakállas volt. Azt mondta, 140-nel mentünk,
amikor bemért minket, de csak 110-ig büntetett meg, mert még
soha sem látott olyan csinos keleti lányokat, mint mi. IV
bolondot csinált belőle, lesütötte a szemeit meg
oldalra billentette a fejét. Miután elhajtott a rendőr,
IV összegyűrte a büntetőcédulát, és
kihajította a nyitott tetőn át, felállt az
ülésre és egymáshoz szorította a melleit,
hogy csábító legyen a dekoltázsa. Előrehajolt,
ordenáré módon kiöltötte a nyelvét,
mintha csak felizgult volna, vagy mi.
- Úgy nevettem, hogy majdnem bepisiltem.
- Egyébként egy óra múlva megint elhajtottunk
a pasas mellett! Éppen két motoros leszbit zaklatott. Két
igazi amazon-külsejűt.
- Láttad ezt! - kiabálta IV.
- Egy medve. Nem nagy ügy. Albertában ezerszám láttuk
őket.
- Álljunk meg!
- Megőrültél? Ez egy medvebocs volt. Ez azt jelenti,
hogy van a közelben egy hatalmas anyamedve, hogy megvédje a
bocsát. - Húgom természetvilágbeli járatlanságának
hallatán hajam az égnek állt.
- Még sohasem láttam természetes medvét
- mondta IV örömittasan.
- Ellentétben a természetellenessel? - kérdeztem.
- Most mit gúnyolódsz? Csak le akartam fényképezni.
- Van ez a Támad a Medve! című könyv, amely
tökéletesen dekonstruálja az úgynevezett medvetámadások
mítoszát. Az egyik sztoriban - izgatottságomban nagyot
nyeltem - az egyik sztoriban leírják, hogyan támadott
meg egy medvebocs egy gyereket valamelyik nemzeti parkban. De, ezt kapd
ki, az egészben a gyerek anyja volt a leghihetetlenebb!
- Szembeszállt a medvével? - pislogott IV.
- Dehogy! - káráltam nevetve. - Leállította
az autót, hogy lefényképezzen egy aranyos husi kismackót.
És támad egy cuki ötlete: bekeni a fia arcát
mézzel, hogy le tudja fényképezni, ahogy a medve nyalja
a gyerek arcát!
- Jézusom.
- Hihetetlen, mi? - nevettem, hasamat fogva az öklendezéstől.
- Elcseszett egy világban élünk.
- Szerintem ez cseppet sem vicces - dörmögte IV.
- Én sem a szétmarcangolt gyereken nevetek! Hanem ennek
a kultúrának az egész mentalitásán!
Úgy értem, hogy ez a huszadik századi tudatlanság
netovábbja. Annyira szánalmas, hogy muszáj nevetni
rajta. - Óvatosan letöröltem néhány könnycseppet
napráncolta szemeimről.
- Vegyük ezt a tegnapi rendőrt - fűztem hozzá.
- Volt neki egy ilyen gyönyörű gésa/baba elképzelés
a fejében, te meg eljátszottad neki ezt a szerepet. Olyan
édesen. És ha lennének karmaid, meg hegyes metszőfogaid,
akkor minden bizonnyal úgy nyalogattad volna az arcát, ahogy
az egy kedves 'keleti' lánytól elvárható.
- Hát igen, ebben van valami.
- Csak ennyit akartam mondani - vigyorogtam.
- Elcseszett egy világban élünk. - IV meggyújtott
egy cigarettát.
- Mondj valami újat.
3. BÓNUSZKÉRDÉSEK, amelyek a teszten elért
pontszámait 15 %-kal növelhetik.
a) Ön szerint mi a kanadai kultúra?
b) Számít ez egyáltalán?
c) Az a és b válasz helyes.
d) Az a, b és c válasz helytelen.
e) Az előző válaszok mindegyike helyes.
f) Az előző válaszok mindegyike helytelen.
- Jézusom, mennyi az idő? - Megdörzsöltem öklömmel
a szememet. A nyakam lemerevedett, és a combom rátapadt az
izzadtságtól nedves PVC-ülésre.
- Mindjárt kilenc. - IV szemei táskásak voltak.
A lábujjaimmal birizgáltam az üres Eviános
üvegeket, a nacho chipszes zacskókat és a gombócba
gyűrt csokipapírokat.
- Kéne ennünk valami rendes ételt.
- Semmi esély rá. Fényévekig nincs a környéken
semmi. Már a szennyezett mocsári füvön kívül
- morogta IV.
- Hol vagyunk? - az autópálya ürességében
elhomályosodott vidéket kémleltem.
- Hónalj, Ontario.
Kitört belőlem a röhögés.
- Tudod, előfordulhat, hogy az autóban kell aludnunk
- IV rám nézett. - Tényleg nincs semmi ezen az autópályán.
Tavaly, amikor Sherryvel jöttünk erre, az útszélen
aludtunk napfelkeltéig. Egy darabig elég meleg van a nyitott
tetőhöz, de hajnalra már nagyon lehűl a levegő.
- Nem csukhatnánk le a tetejét?
- Túl sok a cuccunk. Ki kellene pakolnunk a felét az
út szélére, ahonnan könnyedén elviheti
őket bárki, amíg alszunk - magyarázta IV, hiszen
ő már háromszor végigcsinálta ezt az
utat.
- Lehet, hogy elvisznek a földönkívüliek - mondtam
reménykedve. A keleten kelő nyári csillagok bolyongó
szentjánosbogarakra emlékeztettek.
- Te és a földönkívüli mániád!
Sokkal valószínűbb, hogy jól megtermett kamionsofőrök
visznek el. - IV, az örök optimista. - Nem tudok tovább
vezetni - mondta. Megtermett porfelhő kíséretében
húzódott le az autópályáról egy
keskeny mellékútra, amely a semmi közepébe, azaz
egy kicsiny, ám sűrű facsoporthoz vezetett.
- Én sem tudok már vezetni. Annyira fáradt vagyok,
hogy keresztbe állnak a szemeim. - Nyújtózkodtam egyet,
majd rádőltem a poros műszerfalra.
Üres tekintettel meredtünk azokra a csúf fákra.
- Ma is beszélsz a diktafonodba? - kérdezte IV. - Egyébként
is, mi a fenének csinálod?
- Nem tudom. Ez az én bogaram. Történelmet írok,
a miénket, jelenidőben és térben. Valami ilyesmiről
van szó.
- Te, ez majdnem rímelt - vigyorgott IV. - És oly magasztosan
hangzott.
- Ja, fogd már be. - Belebokszoltam a karjába. - Maradt
még egy kis vized?
- Nem. Akkor ittam meg az utolsó cseppet, amikor aludtál.
Viszont vannak békák a közelben, hallod? Valószínűleg
egy hatalmas mocsár van itt, mérföldeken át csak
mocsár.
- Ennyit a szarkazmusról. Túl fáradt vagyok a
hülyéskedéshez. - Becsuktam a szemem. Fejem hátradöntöttem
a fejtámlára, hogy egy kényelmes zugot találjak,
de hiába.
- Jenny?
- Mi van?
- Te szerettél egyetemre járni?
Összefontam a karjaimat, a fejem még mindig a fejtámlán
pihent, a szemem csukva. - Nem - feleltem. Néma csend köröskörül.
- De nem bántam meg - módosítottam a választ.
- Azt fontolgatom, hogy abbahagyom - mondta IV, alig hallhatóan.
Felültem. - Hogyhogy?
- El van cseszve az egész. Kanadában folytatok kelet-ázsiai
tanulmányokat. Én. Fehér professzorok tanítják
nekem a Japán kultúrát, hogyan éltek az emberek,
a hagyományaikat, és kijavítanak, amikor segíteni
akarok a véleményemmel. Kifordult dolgok ezek. Azt sem tudom,
mit keresek én ott.
- Hát - válaszoltam lassan - talán azért
vagy ott, hogy megtanuld, mi az, amit nem kellene tanulnod. Már
ha van ennek egyáltalán értelme.
- És még fizessek is érte? - kérdezte IV
hitetlenkedve.
- Semmi sincsen ingyen - húztam el a szám. - Szerintem
a folyamat a fontos. Nézd, te is eljutottál addig, hogy felismerd,
mennyire beállított dolog az, amit tanulsz, amiért
fizetsz.
- Jenny, ne légy ilyen lekezelő.
- Sajnálom. - Ezt komolyan gondoltam. A változatosság
kedvéért. Megpaskoltam a kezét - amilyen általános
volt családunkban a maró gúny, olyan ritka őszinte
szeretetünk megnyilvánulása. - Hát, azért
gondold még át, jó?
- Jó, átgondolom - sóhajtotta IV. - De ne mondd
el apának és anyának! Teljesen kibuknának,
ha megtudnák.
- Persze! Azt hiszed, nekem talán van kedvem a hisztériás
rohamaikat elviselni? Most aludjál. - Ismét becsuktam a szemem.
- Van még egy tartomány előttünk. - Hátradöntöttem
a fejem, a nyelvem hozzáverődött mosatlan fogaimhoz,
utálat fogott el testem műanyaggal kevert izzadságszagától.
Jó lett volna hátrább dönteni az ülésemet
akár csak egy pár centivel is.
- Az igaz.
Albertában sohasem látott békák brekegése
töltötte be a levegőt. Azon tűnődtem, vajon
mennyi időbe telik a szúnyogoknak, hogy kiszagolják
izzadt vérünket. Szorosra zártam szemem. Zsibbadt fáradtság
árasztotta el a fejem, nem akartam mást, csak elmerülni
az álom iszapjában.
- Jenny?
- Mi van?
- Szerintem tetszeni fog neked Montreál.
- Biztosan. Jó éjszakát - begyömöszöltem
egy melegítőt az állam és a nyakam alá,
kigomboltam a rövidnadrágom felsőgombját, nem
mintha jobb lett volna tőle. Lassú, egyenletes ütemben
lélegeztem, hogy könnyebben elaludjak, és telepatikusan
rávegyem IV-t, hogy békén hagyjon. Kérlek,
hagyjál békén!
- Jenny? - suttogta IV.
- Nem hallom, mert alszom - játszottam azt, amit gyerekkorunkban
szoktunk.
- Örülök, hogy eljöttél velem erre az útra.
- Én is - suttogtam gyorsan, haragosan, csukott szemmel.
- Jenny?
- A francba! - sziszegtem, nem a türelem a legnagyobb erényem,
amikor fáradt vagyok.
- Egy-rénszarvas-áll-közvetlenül-az-ablakod-előtt.
Lassan jobbra fordítottam a fejemet. Két gőzfelhő
tört elő szemmagasságban a hatalmas, időszámítás
előtti orrlyukakból. Hatalmas gumi ajkai fityegtek, miközben
egy nyirkos fűcsomón nyammogott.
Felsikoltottam.
A rénszarvas pánikba esett, taknya szétkenődött
az ablakon, én kiabáltam, IV kiabált, halálszorosan
átöleltük egymást, üvöltés, paták
tompa loccsanása az iszapban, kiabálás/nevetés
hisztérikusan, levegő kapkodása, arcunkon csorgó
könnyek szipogása. Tortaformánál nagyobb, szétfröccsenő
patanyomok. Egyre távolodott a cuppogás, és az albertainál
jóval nagyobb békák ismét belekezdtek a brekegésbe.
IV és én nyöszörögtünk, miközben
házilégynél nagyobb szúnyogok lakmároztak
rajtunk.
Kínunkban rohamokban tört elő belőlünk
a kacagás, ragaszkodtunk a drága életünkhöz.
Elárasztott minket az örvénylő fáradtság,
majd egymás karjaiba omolva álomba zuhantunk, lassan gyengülő,
adrenalinos kacagások közepette.
A vizsgáztató megjegyzése: A kitöltött
tesztekre nem adunk jegyet, mert a vizsgát nem lehet egyszer s mindenkorra
letenni - az ugyanis egy életre szól: így vagy úgy
egész életében újra és újra megéli
és (át)alakítja a kanadai kultúrát.
Köszönjük részvételét.
SOMLYAI GABRIELLA ÉS SZIGETI L. LÁSZLÓ FORDÍTÁSA
ABODY Rita - SZIGETI L. László (szerk)
A játszma szabályai
Mai amerikai novellák
Filum, 1998
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu