stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Orbán János Dénes
A Dargli

A Nagy Góré ha tudja, mennyi mázsa nyomult le azóta, hogy besóheroltak ebbe a rohadt kaptárba. Hogy mért? A képlet totál eccerű: még rigó voltam, s elég mafla slapec, s kellett a lé, az örökké kellett, mert a lé az csak kell, pia, luvnyák, ez meg az, de főleg a tez. Lé meg marhára nem volt, a meló is bűzlött, rohadtul. Aztán egy ürge elvitt egy ajser nyanyához, egy hallerista uzsorás volt a vén csoroszlya, attól mind kunyeráltam a dohányt, de bazi egy kamatot csapott rá, tréfli volt a cucc. Bennem meg tolult fel az okádék, hogy ennek a vén riherongynak tele van a mackója, tolult fel, mint a harák; hogy né, a kaszás mind lesi a gangon, ez meg csak vastagítja a gyalogárut, meg se hess a kaszást! Addig-addig, hogy rávettem magam, hogy anyósfrizurát faragjak neki, s egy nap besrenkoltam az óljába, ki is nyírtam, fejszével. Baromira fáztam a balhétól, mert zöld voltam a melóban, nem ismertem a csíziót, s olyan izé volt elképzelni, hogy gyapálom a baltával, s akkor szanaszét spriccel az anyag, én meg cuccolok, s húzok el. Rohadtul be voltam gázolva, reszkettem mint a müncer a ringben, szóval piszok egy balhé volt, azt hittem, belekrepálok. Na de megvolt, és meghúztam a kéglijét, felcuccoltam egy csomó szajrét. A döntött fuxot elástam, balhésabb napokra, s takarékra állítottam magam. Aztán bekattant, hogy mi a fenét is csináltam, szóval baromi tréfli volt, sajnáltam a nyomorult nyanyát, s rühelltem magamat borzasztóan. Na de megoldották hamar a lelki balhémat, a görény deklinek, aki az üggyel foglalkozott frankó volt a szimatja, s pár nap múlva zakót csinált rólam, rámbukott mint a gyöngytyúk a meleg takonyra, s le nem szállt a nyakamról, amíg totál be nem gázoltam. Begázoltam a hülyülésig, s bemószeroltam magam. Beszippantottak, aztán a ringben rámakasztottak tizenöt mázsa puttonyt.

A kóter, ahová besitteltek, igazi kemény kaptár volt. A rácson keresztül elég cuccosan rá lehetett blikkelni a közepére: hatszög alakú volt, és telistele kétágyas tyurmákkal. Csak hat emeletet láttam felfele is meg lefele is, de tuti, hogy ennél marhára több volt, néha rohadtul úgy éreztem, hogy ide van besóherolva az összes ganef, müncer, zébaher, kajfer, malmos, kapcarej meg ilyesmi, szóval az összes zebrás az egész dzsuvás világból. Maga a tyurma is hatszögű volt, emeletes priccsel, egy asztallal meg egy űrcsöbörrel, kábé ennyi, szóval frankó kis kégli volt. Éjjel-nappal végig világosság volt, a lámpalé nem volt erős, de rohadtul be lehetett tőle golyózni. Nem tudom, honnan a francból jöhetett, mert sehol nem láttam lámpát, ráadásul marhára nem volt árnyéka semminek; mintha a pokolban lettünk volna.

Mikor a smasszerek belöktek a tyurmába, ideges morgást hallottam a dzsuvás pokróc alól, és már be is szartam, mert ilyenkor ugye az embernek az jön be, hogy ki tudja kivel kerül össze, valami bazi nagy máherrel, jön a nagy flemm, s aztán csicskázhat neki, meg lehet a köcsöge, amíg ki nem nyiffan. Már éreztem is a marha nagy bepancsolást a pofámba, s a valagamban a nagy kékerest. A szaftás lópokróc alól azonban egy girnyó zrinkó idétlenkedett elő, vaksi pilácsával rámblikkelt, s kinyújtotta a patáját. Na, akkor kicsit felszusszantam, visszaszippantottam a brunyát, s lejattoltam vele.

Tíz évig volt a kollegám az Öreg, s nagyon belezúgtam. A nevét az istennek se akarta megmondani, azt mondta, hogy a név nem számít. Agyhúgyköves egy hapsi volt: tanár volt valami übersuliban, s azt állította, hogy böfögőbe sose dugta be az orrát, be se káfolt életében, mind csak a könyvescsehókat bújta. Szinte gajdeszra ment tőle a jákója. Frankó sztori volt az, hogy mért varrták be. Na, még ilyet se basztak! Szóval az Öreg marhára belehabarodott az álomfejtésbe, meg a labirintusokba, meg efféle cuccokba. Szajrézott egy telket, s húzott rá egy bazi nagy labirintust. Aztán belelovalta magát a spílekbe. Patkányokat meg nyulakat eresztett el a labiban, s a cirklinél csipázta, mikor pucolnak ki onnan. Na, a dögök vissza is találtak; viszont egy szép napon az utánfutóját kergette be a labiba. Egészen a közepéig - mondta az Öreg, hogyha feszt balra nyomulsz, akkor beletrafálsz a közepébe -, aztán ő meg letiplizett, mert ismerte a terepet, mint a csicskás a flemmet. Akkor kattant be neki, hogy böfögése van az übersuliban, elrohant, az ugatás végéig megfeledkezett a lotyóról, beült a könyvescsehóba, ott kapott valami érdekes skribát, s arra meg úgy ráizgult, hogy csak egy nap múlva esett le neki, hogy a múmia ott rohangál a labirintusban. Na, már nem rohangált, mert megkrepált a frásztól; az Öreget meg megmázsálták, tizenkettővel.

Az Öreg állati jó kopoltyú volt, még ha agrár is. Mindenesetre nem uncsiztam, bár eleinte marhára felhúzódtam, hogy ilyen óberfirnyákkal csaptak össze. Aztán igazat adtam neki, hogy nekünk itt a kóterban álmodni kell, ha nem, beledöglünk ebbe az egészbe; be kell dumáljuk magunknak, hogy az álom tutira olyan, mint a valóság. Az Öreg marhára be tudta adni, hogy semmi különbség a kettő között. Szóval frankó volt, s én egy idő után már olyan jól belehülyültem az egészbe, hogy nem is bántam, hogy idekerültem. Szájmenése volt éjjel-nappal, azt vakerolta, hogy én az ő átvevője vagyok, akit ő csinált, hogy az agycuccait átadhassa. Egy fekvőnyolcasnyi rizst biflázott be, mielőtt bevarrták volna, na, nyomta is a blablát, s mindent frankón megmagyarázott, mehetnék professzornak, olyan észlény lettem.

Ő mondta, hogy ezek a rohadtak, a kóter góréi, ezzel a kibaszott, árnyéktalan fénnyel mázsálnak a legjobban. Vakerolt valami Slemil nevű ürgéről, aki átszajrézta az árnyékát a Bengának, s hogy utána baromira szar volt neki, hogy nem volt árnyéka, s hogy belőlünk itt Slemileket csináltak ezek a szarháziak.

Az Öreg übermániája viszont az volt, hogy neki marhára le kéne nyúlni a végső Darglit. Azt mondta, hogy nem tudja tutira, hogy az mi a fene lehet, de kell neki lenni. Hogy lehet egy szó, egy mondat, vagy valami szaros krikszkraksz; mindenesetre baromira kell kakukkolni utána, mert aki azt lenyúlja, azé lesz az egész világ. Azt is mondta, hogy a Nagy Góré majd drótoz, ha már beszimatoltad a Darglit; de addig kell törni rajta a diót, baromira törni, s akkor lehet, hogy bejön. Ha meg nem jön be, maga a kakukkolás is izgi cucc.

Aztán egy rohadt napon megkrepált az Öreg, a varjak elvitték, én meg be voltam golyózva vagy két napig, s rinyáltam is, mert kurvára tréfli volt. Mielőtt kipurcant, egy félóráig mind azt hörögte, hogy fújjam meg helyette én a Darglit!

Hát megszimatoltam én valamit, hogy rinyáltam, mert ami utána lett, az maga volt a fészkes, fekete, legrohadtabb, legkibaszottabb pokol.

Harmadnap ugyanis belökték hozzám az új kollegát.

Életemben ilyen görény alfonzot nem pipáltam, s a leggennyesebb rémálmaimban se volt ilyen. Az Öreg sokat mesélt a pokolról, egy Dante nevű fazon egész hosszú rizsét is bebiflázta volt, s vagy negyvenszer is elugatta, na, amit abban skribáltak, az egy szentmise volt ahhoz képest, amit ki kellett állnom.

A görényt azért sittelték le, mert aligsrácokat búbolt, szóval azokat köcsögölte keményen, mert a múmiákra nem volt kanala. Az utolsó környesztéskor aztán baromira bemelegedett, s a kiscsákót egy az egyben felültette a felhőre. A balimihály már bogozta neki a masnit, de aztán, sajna, jött egy amó, s megúszta fekvőnyolcassal.

Na, a görény is olyan óberfirnyák volt, valami lepra skribálóféleség, s hogy ült a hűvösön, belehibbant a lelkiismeret-furdalásba, s elhatározta, hogy akkor ő most megcsinálja a legcuccosabb kölyökregényt, s ezzel dumálja meg a világot meg a Nagy Górét. Nagyon belelovalta magát, s napokig rinyált a varjaknak, amíg azok bedőltek, s adtak neki papírt meg plajbászt.

Úgy vagy három mázsa is lenyomult, ez meg végig nyomatta a cuccot, s mondanom se kell, éjjel-nappal verte a nyálát. Ekkora idióta szifilitikus marhaságot életemben nem hallottam, pedig az Öreg bedumálta nekem a fél világ sztoriját. A gennység valami aligkrapekről szólt, egy undorító, nyálas kisköcsögről, aki valami rohadt aligbolygón dekkolt, s volt neki egy hisztis kórója. A slapec aztán begolyózott a dudva hisztijétől, s télakolt; röpködött a bolygók között, s balhézott mindenféle palikkal, akik szerinte egytől egyig gennyes vén tetvek voltak. Később a Szaharába dekkolt, ott bratyizni kezdett egy rühes és flúgos rókával, majd elkezdett nyaggatni egy buzi pilótát, aki lezuhant a sivatagban a betropált masinájával. Annak azért hisztizett, hogy rajzoljon neki egy berbécset, na meg ilyenek, szóval kurvára idegesítő volt.

Nem jött be nekem, hogy mi a fészkes izétől lenne ez olyan baromira frankó cucc a kimlis aligoknak, én okádtam tőle. Ha én lettem volna az a krapek, hát alaposan kicsináltam volna azt a gyomot, s úgy egyáltalán, pofi kisbenga lettem volna. De ez a pók, ez a nyálgép ocsmányabb volt egy kalugyernél; a cuccot meg jobban rühelltem mint egy hittanórát. Küblit kellett volna tenni alája, hogy a nyál belecsöpögjön.

És ezt kellett nekem leszívni éveken át, ahogy ez a baboskendő nyomatja a seggséget, javítgatja, s újra meg újraskribálja. Két napig cuccolt egy-egy agyrémet, amilyet az aligspinék firkantanak a rózsaszín füzeteikbe, de azok is csak addig, amíg el nem kezdenek rejszolni. Amikor auszbrummolt, akkor meg egyfolytában hörgött, hadonászott, és izzadt mint a bálamasz a lízin; tuti, hogy a kisköcsögöt kupakolta olyankor a sivatagban.

Begolyóztam, bediliztem, belenyiffantam ebbe a szarba. Nem segített se a flemm, se a rinyálás; még direkt örült, ha gyapáltam, frankó volt a rohadt buzinak. Rinyáltam a varjaknak is, hogy pucolják el innen, vagy engem cuccoljanak át, akárhová, de azok meg se hess. Egy éjjel aztán elszakadt a cérna. Héderoltam, és éppen azt álmodtam, hogy egy labin átvergődve, a sivatagban egy bazi nagy lépcsős torony elé érek, elindulok felfele - úgy jött be, mintha a Dargli ott dekkolna a tetején. Akkor rángatott fel, hogy vakerálja nekem az okádék befejező dumáját, amivel már két hónapja stuffolt engem. Na, a diómat elöntötte a brunya, rámásztam, és csalavázni kezdtem. Akkor tértem magamhoz, mikor a smasszerek már zamekoltak a belügyi kolbásszal. De a görény addigra kinyiffant. Ajvé a Nagy Górénak!

Nem emlékszem, meddig gyapáltak. Mikor a pilácsomat felkattintottam, egy töksötét szólemióban voltam, s itt dekkolok azóta is. Nem tudom, hány mázsa nyomult le, de ez totál nem érdekel.

Baró volt, hogy szólóban vagyok, hogy senki nem nyomatja a cukrot többé, s hogy így frankón kakukkolhattam a Dargli után.

A tyurma kocka alakú, négy lépés hosszú, négy lépés széles. Van benne egy córesz priccs, és kábé ennyi. Töksötét, a cirklin nincs egy rohadt rés se, a levegő fentről érkezik, valami sötét csőből. A sarokban van egy feneketlen luk, oda brunyálok meg szarok. Nem tudom, mikor van éjjel és mikor van nappal. Baromira nem érdekel. Fekszem a priccsen, és meg se hess.

Nem tudom, mikor sirült be valamelyik lukon a kollega. Eccer csak ráskubiztam, hogy valaki silózza az abrakomat. Hamar beugrott, hogy egy patkány.

Nem nyomtam ki a belét, hát ott dekkolt velem. Atomi haverek lettünk, bélában silóztunk, és együtt auszbrummoltunk a priccsen. Fura egy állat volt a haver, hogy itt dekkolt ebben a córeszben, mert hogy télakolhatott volna a lukakon, de ő meg se hess.

Na de ne nyomjam a sódert, nyomuljunk a lényegre.

Naponta eccer kinyílik a tátika, és belökik az abrakot. Ilyenkor beblikkel a lámpalé egy pár másodpercig.

Ekkor sasszerolhattam a patkányt.

És egy idő után bekattant, hogy a patkányt a Nagy Góré nyomta be nekem, hogy én lenyúlhassam a Darglit. Ugyanis, ahogy telt az idő, a patkány őszülni kezdett, és az oldalán betűk kezdtek kirajzolódni.

Ne mondjam meg, micsoda gályameló volt összerittyenteni a mondatot. Mázsák alatt, rohadtul lassan nyaltam össze a blikkekből, amiket megfújtam, mikor kinyílt a tátika. Szinte minden időmet ez nyalta fel, az igaz, hogy kurvára nem is izgatott semmi más. Raktam egymás mellé a baszott blikkeket, na de meglett végül. A mondat befejeződött.

Onnan tudtam, hogy befejeződött, hogy egy napon a patkány bundáján marhára nem láttam változást.

Na, az olyan volt, mint a legbazibb rejszolás. Akkor összekupakoltunk a Nagy Góréval. Lenyúltam a Darglit, amiről az Öreg beszélt.

Ezt úgy képzeljétek el, apuskáim, hogy ha én ezt fennhangon elugatom, akkor ez az egész nagy baszás az enyém lesz, és azt csinálok, amit akarok.

Például lesittelhetem az egész rohadt világot.

Ne gázoljatok be, mert nem csinálom! Most hogy a Dargli az enyém, nekem semmit se kell csinálni, mert én most tök boldog vagyok attól, hogy akármit csinálhatnék. Szóval ez kábé olyan, hogy azzal csinálok mindent, hogy nem csinálok semmit. Meg ilyesmi.

A francot érdekli, hogy mi volt, mi van meg mi lesz. Minden baró, ha tudod a végső Darglit!

De mielőtt belelovalnátok magatokat, hogy bevirítom nektek a Darglit, felejtsétek el! Azért se fogom kiböfögni! Viszem magammal, mikor megkrepálok, fáj a tököm, hogy mi lesz veletek, szaros kis senkikkel, akik odakinn arénáztok a lízi alatt. Varrjátok be magatokat a sittre, s törjétek a diótokat!

Vagy dögöljetek meg!

És abba se lovaljátok bele magatokat, hogy a patkány, oldalán a bűvös cuccal esetleg meglóg valamelyik lukon, s valaki közületek beszippantja, és lenyúlja a dumát! A patkányt azonnal agyoncsaptam, nehogy véletlenül letiplizzen, nehogy télakoljon nekem, és másnak is bekattanjon a Dargli!
 
 

Bibliográfia:

ORBÁN János Dénes

Hümériáda

1995

A találkozás elkerülhetetlen

1996

Hivatalnok-líra

Erdélyi Híradó, 1999

"A zákányosi csoda"

Jelenkor, 1999. 10.

"Napszerű"

2000 , 2000. 2.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta


C3 Alapítvány        LETTRE - EPA

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret