stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Kornis Mihály

KÁDÁRNÉ BALLADÁJA

Négy polgárit végeztem.

Kereskedősegéd lettem.

Ebben a minőségemben

dolgoztam mindenféle üzletben.
 
 

Huzamosabb ideig egy Illatszerboltban.
 
 

45 után

több helyen is végeztem pártmunkát.

Háború után sokat jártam falura

agitálni.

Ez akkor divat volt.
 
 

Aztán a Belügyminisztériumba irányítottak

onnan meg az Államvédelmi Hatósághoz

onnan is rúgtak ki

mikor az uramat letartóztatták.
 
 

Először nem Kádár Jánosné

hanem Róna Ottóné voltam.

ő volt az első férjem.

Később kenyérgyári igazgató lett.
 
 

1944 elejétől

a Bródy Sándor u. 30/b-ben laktunk

egy több szobából álló társbérleti lakásban.
 
 

Társbérlőnk

Iványi Kázmér nevű fotográfus

jó családból való fiatalember volt.

Övék volt Hatvanban a nagy patika.
 
 

ő a nyilasokkal tartott kapcsolatot

úgyhogy a nyilas jelvényt kiszögezte

a lakás bejárati ajtajára.
 
 

Kádár az albérlőnk volt.
 
 

Iványi Kázmér

hamarosan kikerült a frontra

onnan még küldött egy képeslapot Kádárnak

aki viszont akkor már a nyilasok börtönében ült.

Az 54-es házkutatáskor elvitték a képeslapot is.

Nem is kaptuk vissza soha többé.

De én emlékszem a tartalmára.
 
 

Megjegyeztem.
 
 

"Sokat gondolok magára. Jó lenne

egy sakkpartit játszani, de hát

- itt nincs kivel!"
 
 

Aztán ő is túlélte a háborút.
 
 

56 októberében

a régi lakóházunk kapujában

össze is futottam vele.

ő akkor még mindig ott lakott.
 
 

És kérlelt: "jaj, nagyságos asszonyom,

a rádiónál abban a nagy zűrzavarban

elvették a személyi okmányaimat

szóljon már a kedves férjének

ő biztosan vissza tudná szerezni!"
 
 

Nem tudtam neki segíteni.
 
 

Az események után disszidált

és az USÁ-ban telepedett le

húsz év múlva megírta egy levélben nekünk

hogy a Niagara-vízesésénél dolgozik

mint idegenvezető

meg is hívott minket

látogassuk meg, legyünk a vendégei.
 
 

No, az uram beosztása ezt aligha tette lehetővé!
 
 

De azért méltányoltuk részéről a gesztust:

legalább az Iványi Kázmér nem akarja

letagadni velünk az ismeretséget.
 
 

2

Mikor 44-ben

a németek bevonulása után született egy párthatározat

hogy a pártvezetés egyik tagja menjen ki Moszkvába

adjon az itteni helyzetről tájékoztatást

és vegye fel a kapcsolatot Rákosiékkal

kezdetben Ságvári Endrére gondoltak

de ugye neki kissé feltűnő

kinézete volt

meg túl fiatal is volt...
 
 

Kádár önként vállalkozott a feladatra.
 
 

Hivatalosan nem tudtam

hova megy vagy mi a dolga

de a csomagolásnál segítettem neki.
 
 

Tulajdonképpen én állítottam össze az uticsomagját.

Két pár férfizoknit is tettem a ruhanemű közé.

Mint utóbb kiderült, az egyikben benne volt

a gyűrűm és a karórám.
 
 

Benne felejtettem.
 
 

Szerencsére Kádár

az ő precízségével

azt a kis aktatáskára való holmit

még egyszer átvizsgálta, mielőtt

a németek a határon elfogták

úgyhogy a gyűrűt és az órát odaadta a nőnek

aki átkísérte volna a partizánokhoz:

vegye föl magára.
 
 

Miért ne lehetne egy karórája?
 
 

De az a nő tisztességes volt

mert miután nem tudtak semmit

rábizonyítani és kiengedték

Kádár kérésének megfelelően

elvitte az órám meg a gyűrűm

Kádár öccséhez, Csermanek Jenőhöz

az pedig odaadta Péter Gábornak

aki visszaadta nekem

de azzal bízott meg

látogassam meg Kádárt a Conti utcai börtönben
 
 

A Párt még egy ügyvédet is szerzett

aki nagy pénzért hajlandó volt

közbenjárni érte
 
 

Engem bíztak meg

hogy tárgyaljak vele

Úgy kellett kinéznem, hogy lássa

pénz itt nem számít

és merjen

kérni bármennyit
 
 

Igyekeztem alaposan kicsípni magam

felvettem a szomszédasszonytól

kölcsönkért nercbundát, retikült

meg hát

fiatal asszony is voltam még:

jól mutattam.
 
 

Az ügyvéd úr nem sokat kérette magát.

Vállalta az ügyet.

De rögtön megjelölte az árat is.

Két ezer pengő.
 
 

Bementem Kádárhoz a börtönbe.
 
 

Az volt az utasítás

hogy beszélgetés közben

valahogy érzékeltessem vele:

a Párt már tud a lefogásáról

és mindent elkövetnek, hogy

kiszedjék onnan.
 
 

Egy nagyon szimpatikus őrmester vezetett fel a beszélőre

előtte rögtön kezdtem kirámolni a retikült

hogy mutassam, nekem aztán nincs

takargatni valóm.
 
 

Mire az őrmester:

"Hát ha rajtam múlna

meg is motoznám magát

de erre most nincs szükség."
 
 

Rövid várakozás után felvezették Kádárt.

Illendően köszönt, kezet csókolt.
 
 

A cipője ragyogott, akár a tükör!
 
 

Akkor még engedtek

cipőpasztát használni a raboknak

Rákosi börtönében ilyesmi már nem volt.
 
 

Mondom: "a Kicsi üdvözletét küldi neked".

"Kicsi" volt a Péter Gábor fedőneve.

Ebből ő már tudta, hogy az ügy

a Párt kezében van

az küldte az ügyvédet is.
 
 

Nyugodtan ránk bízhatja magát.
 
 

3

Az öccse, Csermanek Jenő

1949 tavaszán meghalt.
 
 

Különös halála volt.
 
 

Május elsején

a házukon elhelyezett

dekorációt akarta megigazítani

mert nem tetszett neki rajta valami

felmászott az erkélyre

de az sérült volt

leomlott

és maga alá temette.

Abban az évben halt meg

az édesanyja is.
 
 

Nahát, megesküdtünk.

Az is egy furcsa házasságkötés volt.
 
 

Nem kislány voltam már

akinek sürgős a férjhez menés!
 
 

Előző nap bementünk

a harmadik kerületi elöljáróságra

és udvariasan megkértük őket, hogy

másnap reggel nyolckor nyissanak ki

mert össze akarunk házasodni

de utána dolgozni kell menni.
 
 

Megvolt az esküvő

utána mindenki ment a maga dolgára.

Nem volt nagy eszem-iszom

de nem ám!
 
 

A tanúkat az uram hozta

a Pétert meg a Kovácsot.

Mondván

Pétert azt én úgy is ismerem

az legyen az én tanúm

Kovács meg az övé.
 
 

Kovács István PB-tag volt és KB titkár

Péter Gábor meg ugye felettesem az ÁVH-nál.
 
 

Régi jóbarát az illegalitásból.
 
 

4

Pontosan emlékszem mindenre

azt nem lehet elfelejteni.
 
 

Februárban volt a pártkongresszus

a férjemet pedig 1951. április 21-én tartóztatták le

fényes nappal, az utcán rabolták el

Péter Gáborék.
 
 

Akkor éppen nem dolgoztam

betegállományban voltam

alig pár napja jöttem ki

a kórházból

ahol műtétem volt.
 
 

Mindennek vége volt.
 
 

Délben hazajött

ha csak tehette itthon ebédelt

pedig kisevő volt

az étkezésre nem sokat adott

és éppen az ebédnél ültünk

mikor csöng a telefon.
 
 

ő vette fel.

"Igen. Ebéd után megyek be.

Hát hova mennék?

A Pártközpontba."

Aztán elment.

Három évig nem is láttam.
 
 

Egy szót se szólt, csak elköszönt

és ment vissza a helyére

vagyis a börtönbe.
 
 

5

Itt alattunk kapták el, a kanyarban

keresztbe állt előtte

két kocsi.
 
 

El se tudott volna menekülni.
 
 

Akkor már kilenc hónapja

tartott ellene valami pártvizsgálat

de az én uram nekem egy szót se szólt.
 
 

Februárban azért ő már sejtett valamit

mert mikor a kongresszusra indultunk

ahová én is meg voltam híva

azt mondja, ne legyél meglepődve

ha a kongresszus végén semelyik

albizottságba se választanak be.
 
 

A háború alatt az ember

már sokmindent megélt, úgyhogy

én nem is kérdezősködtem tovább.
 
 

De nekem rontott az egyik szünetben

a Vas Zoltán akkori felesége, a Sári:

"a Kádár mégis mit gondol ki ő

hogy azt meri mondani nekem

Vas Zoltánnénak, hogy..."
 
 

Már nem is emlékszem, mit.
 
 

És még

a Gerő Ernőné

aki úgy volt elkönyvelve

mint aki maga is nagy hisztérika

tépte le rólam - "fogd be a szád

Sári, hallod, fogd már be, elég volt!"

Farkas Mihályné is beavatkozott.

Együttesen elhallgattatták.
 
 

Nyilvánvaló, elszólta magát.
 
 

De én nem reagáltam rá.

Úgy csináltam, mintha

nem is érteném!
 
 

Nem traccsoltam én velük sose
 
 

Nem jártam be a Pártközpontba se

akkor se, azután se
 
 

Hogyisne.
 
 

Nekem ne mondják

a hátam mögött: "Itt a góré felesége!"
 
 

Nem szeretem az ilyen szövegeket...
 
 

6

A házkutatás éjjel kettőig tartott.
 
 

Janikovszky Béla ezredesnek azt mondtam a végén

legyen szíves mondja meg Péter altábornagy elvtársnak

hogy most értettem meg egy korábbi mondását

amit még az illegalitásban hallottam tőle:

"ha egyszer majd

én tartok házkutatást

még a párnák is állni fognak!"
 
 

Na, ez most bekövetkezett.
 
 

Összeszedték, amit találtak

de másnap reggel 8-ra újra jöttek

és átköltöztettek az öcsémékhez

a Fő utca egyik mellékutcájába.
 
 

A kísérőm kiszállt

a Batthyányi téri csarnok előtt

és még visszaszólt: "A viszontlátásra..."
 
 

Gondoltam magamban:

akkor lássalak

amikor a hátam közepét!
 
 

1955-ben újra találkoztam

az illetővel.

Kérdezte:

"Az elvtársnő most

nagyon haragszik rám?"
 
 

Mondtam, nem haragszom

mert a szituációt fölmérve

és azt is figyelembe véve

hogy mi volt a parancsa

mit kellett neki végrehajtani

ahhoz képest

elég normálisan viselkedett.
 
 

Hogy aztán mással milyen volt

azt nem tudhatom.
 
 

Egy párszor még

bevittek a Fő utcába és kihallgattak

most az egyszer

még elmehetek, mondták

de felszólítottak

odahaza írjak le mindent apróra

honnan és mióta ismerem a férjem.
 
 

Hát én irkáltam nekik mindenfélét.
 
 

7

Mielőtt őrizetbe vették az uramat

én az Államvédelmi Hatóságnál

a Farkas Vladimír részlegén

dolgoztam a Levélfelbontóknál

adminisztratív beosztásban

de a leánykori nevemen

Tamáska Mária néven

századosi rangban.
 
 

Akkoriban vezettek be egy kérdőívet

123 kérdés volt rajta.

Abból kiderült

hogy én Kádár Jánosné vagyok.
 
 

Nem lehetett titkolni tovább!
 
 

Na most

jön nekem a múltkor

a Párttörténeti Intézet egyik munkatársa:

"beszélgettünk a Farkas Vladimírral

és ő azt mondta, a Kádár felesége is

ott dolgozott nála..."

Milyen nagy kunszt!

És velem együtt még több száz ember...

Nekem nem volt amerikai nagynénim, aki eltart.

Valahol kellett dolgoznom.
 
 

A kerületi pártbizottságon

annak idején azt mondták

ide és ide mégy dolgozni

és az ember oda ment

ahová küldték.
 
 

Szolgáltam

Nagy Imre belügyminisztert

később jött Rajk László

aztán Kádár János

azután Zöld Sándor

de az agyonlőtte magát

meg a családját is

mindenkit.
 
 

Hát most még mit mondjak?
 
 

Mikor a férjemet letartóztatták

az állásomból kirúgtak

a pártból is kizártak

mire írtam egy levelet Péter Gáboréknak:

kérek látogatási engedélyt.
 
 

Talán szóba állt velem?
 
 

Nyolc hónapig nem is kaptam választ.

Akkor taktikát változtattam

és egyidejűleg adtam fel a levelet

a Politikai Bizottságnak meg az Államvédelmi Hatóságnak.
 
 

De mind a két levélben

feltettem a kérdést:

kinek jó az, hogy én

nem dolgozhatok sehol?
 
 

Járok a családunk egyik tagjától a másikig

nagytakarítást csinálok

mosok

gyerekekre vigyázok:

na ez mostan

kinek jó?
 
 

Nincs munkakönyvem

nem tudok dolgozni

hogyha azt akarják

ne az asszonynevemen szerepeljek

még ahhoz is papírokra van szükségem.
 
 

Minden meglett, lánynéven.
 
 

8

Egy nap

beültettek a fekete kocsiba

és elvittek

a Vágóhíd utcába.
 
 

Ott megálltunk egy kapunál

azt mondja nekem a kísérő:

"Ez egy Játékáru Kisszövetkezet

keresse az Elnököt

majd az már mindent tud".

(illene emlékeznem a nevére

mert a fivére volt nagyon sokáig a Gázgyár igazgatója

ő is a nyolcas ifikhez tartozott

na mindegy)
 
 

Bemegyek

üldögélek a portán

rágyújtok egy cigarettára

és megkínálom a portás bácsit

azt mondja: "maszeknek tetszik lenni?"
 
 

Mint később kiderült

voltak ott olyanok is

akik csak bedolgoztak

azokat hívták ők maszeknak.
 
 

Én meg a mackósokhoz kerültem.

Baba, mackó

ilyesmiket gyártottunk.
 
 

Mikor az első ebédszünet volt

úgy néztek rám

mintha idegen bolygóról

érkeztem volna.
 
 

De én fütyültem rájuk!
 
 

Beleírtam az életrajzomba azt is:

a harminchetes párttagságomból kizártak

ettől eddig dolgoztam az ÁVH-nál

századosi rangban

onnan is rúgtak ki.
 
 

Ebédidő alatt

hogy ne kelljen beszélgetni velük

újságot olvastam: Magyar Nemzetet

és lassan

feltornásztam magam

használható munkaerővé.
 
 

Sok régi kisiparos

nagykereskedő felesége

horthysta katonatisztek feleségei dolgoztak ott.
 
 

Nekik akkor már jobban ment a munka.
 
 

Eleinte bizalmatlanok voltak

azt hitték, megfigyelem őket

de egy szép nap én

megmondtam nekik:

"Figyeljetek ide:

egy ávóst ideküldeni besúgónak

egy kicsit drága dolog lenne

nem gondoljátok?

még ha robbanó mackókat gyártanánk!

de ezek csak játékmacik..."
 
 

Nevettek, befogadtak.
 
 

9

53-ban vagy 54-ben

újra írtam levelet az ÁVÓ-nak

mert az öcsémmel beszélgettünk

az isten verje meg őket

valami értesítés csak kellene.
 
 

Én dolgozom

befogom a pofám

mindent lenyelek

de valamit mondjanak már!
 
 

Nem váltam el

pedig küldtek hozzám "olyan" embereket.

ezek az Üzengetők, így hívták őket.

Némelykor már a kapuban vártak

egyik az egyik oldalon

másik a másikon.
 
 

Azt magyarázták:

kicsit törődhetnék a karrieremmel már!
 
 

A nagy letartóztatások után hat vagy nyolc héttel

például azzal állított be az egyik: "nézd meg

a Veres Jóska belügyi államtitkár

feleségét, az már férjhez is ment..."
 
 

Az volt ám a rettenetes!
 
 

Mondtam neki:

"Én nem tartok

az uram mellett fiút magamnak

eddig se tartottam

ezután se fogok."
 
 

Hogyisne.
 
 

És elküldtem a B-emberemet

a francba!
 
 

10

54 júliusában

hivatott Gerő Ernő.
 
 

Jött egy ávéhás küldönc

a Babajavítóba.

Reggel 9-kor hozott egy levelet

hogy 11-re legyek a Parlamentben.
 
 

Gyorsan hazamentem átöltözni.

Engem a Gerő ne sajnáljon!
 
 

Kirohantam Kőbányára

aztán vissza, busszal

de tizenegy előtt öt perccel

már ott voltam a Parlamentben

szépen átöltözve.
 
 

Bemegyek a Gerőhöz

feláll, elém jön, azt mondja:

"Maga nekem írt levelet

mert a múlt héten még

én voltam a belügyminiszter.

Úgyhogy most én közlöm magával

nem bizonyult igaznak, hogy a férje

jugoszláv kém és rendőrspicli".
 
 

Kérdem: "hát akkor mire számíthatok?"

"Kérem, folyik az ügy

de hogy meddig tart

azt még én se tudom."
 
 

Ennyi volt.
 
 

Aztán újfent

megjelent egy ávéhás a műhelyben:

"Most nyílik rá alkalom

ma délben

hogy beszélhessen vele..."
 
 

A kollégák akkor már kezdtek összenézni

kérdezték: "hát ezután mindig jön

egy kiskatona tégedet

meglátogatni?"
 
 

Mondtam nekik:

"Látjátok, milyen csinos fiatal fiú?"
 
 

Higgyenek, amit akarnak!
 
 

Én a férjem nevét nekik soha nem mondtam meg.

Aki nagyon kíváncsi

majd bemegy a Pártközpontba

és megkérdezi.
 
 

A börtönben

a Szalma őrnagyot kellett keresni.
 
 

Vittem a férjemnek egy csomag málnát

kis műanyag tálkában, de még azt is

átpiszkálgatták.
 
 

Utána föl kellett menni az emeletre

és beültetettek egy szobába.
 
 

Megjelent az uram

csontsoványan.

Köszönt és kezet csókolt.
 
 

No de

uramisten

az volt az az esztendő

mikor meglátogatott bennünket

még az árvíz is!
 
 

Szegény férjem

hagyták, hogy megborotváltassa magát

megnyiratkozzon, felöltözzön, leszámoljon

és amikor már mindennel készen volt

csak akkor mondták meg neki

minden vissza:

árvíz van.
 
 

És hogy nem jött

még másnap délben se

kiszaladtam a műhelyből

kerestem egy utcai fülkét

és felhívtam a Farkas Vladimírt.
 
 

Én megvoltam vele, megmondom őszintén.
 
 

Azt nem tudom

mit csináltak ők este meg éjjel

mert én "nappali tagozaton" dolgoztam

de a magam részéről

nagyon jól kijöttem vele.
 
 

Úgy tudom, ő is velem.
 
 

Mondom neki:

"Kádárné vagyok

az uramnak szabadulnia

kellett volna tegnap."

Azt felelte:

nem tud semmiről.

Már régóta

nem is foglalkozik az üggyel.
 
 

Néhány nap múlva

már le is feküdtem

mivel koránkelő voltam

mikor kilenc-féltízkor

dörömbölnek az ajtón!
 
 

Kimegyek:

ott áll a Kádár

meg a Szalma őrnagy.
 
 

De hogy miért ilyen késő este hozták haza...?
 
 

Kádár belép az ajtón

én meg:

"jaj"

mondom

"már hívtam

a Farkas Vladimír elvtársat is

hogy hát mi van veled..."
 
 

Azt mondja az uram

"az is csak kinyalhatja a seggemet".
 
 

A Szalma őrnagy még a küszöböt se lépte át

mindjárt elkotródott!
 
 

Még köszönni is elfelejtett.
 
 

11

Hát

szegénykém

hazajött.
 
 

Vettem neki gyorsan egy olcsó

kétszáznyolcvan forintos vászonöltönyt

hogy ne járkáljon abban a sötét ruhában

amit még a tárgyalására vettem neki.

S hogy ne hordja azt a nehéz, kemény cipőt

amit a börtönben csak fűző nélkül használhatott:

hát valami cipőt is akartunk vásárolni.
 
 

Napokig jártuk az üzleteket.
 
 

Megvárt a műhely végénél

aztán rohantunk a Köruton fel és alá

de öreg este lett, mire nagynehezen

találtunk neki megfelelő cipőt.
 
 

Rákosiék mindjárt

"kivizsgálásra" akarták küldeni

de ő nyíltan megmondta:

nem megy semmiféle

"kivizsgálásra"!

Utalják be pihenni

majd utána vizsgálgassák.
 
 

Le is mentünk Balatonfüred mellé

négy hétre, azt hiszem Arácsra

a Brázai-villába.
 
 

Egyik nap elhatároztuk

átmegyünk Siófokra.

A testvéremék két gyereke ott volt

táborban.
 
 

Már indulni akartunk

mikor megszólal a hangosbemondó:

"Tamáska Mária és férje ne szálljanak fel a hajóra!"
 
 

Ez is egy jó dolog!
 
 

Kiálltunk a sorból, mert ott is sorállás volt .

Azt mondja az uram:

"Én is jól nézek ki!

A Tamáska Mária férje vagyok."
 
 

De akkor már jött is Kovács István

a volt házassági tanúnk

azóta a Rákosi fő bizalmi embere

hogy majd ő átvisz minket

a motorcsónakján.
 
 

"Hogy kerülsz te ide?" - kérdezi a férjem.

"Kaptam engedélyt az Öregembertől

hogy megtaláljalak" - felelte a Kovács.
 
 

Mikor aztán Siófokra érkeztünk,

Kádárt már sokan felismerték

például a Kohász Üdülőnél.

Hívták ide is, oda is...
 
 

Végül nem jutottunk el a táborba

valahol megebédeztünk

azután a Kovács visszakísért

minket Arácsra.
 
 

Sok mindenről beszélt

és egyszercsak azt mondja:

"Kádár, hallod-e

üljünk le

egy sakkpartira!"
 
 

És mikor a férjem

már kétszer is megverte

felállt: "Na, úgy látom

szellemileg teljesen

rendben vagy."
 
 

Meg volt nyugodva. Mehetett jelenteni.
 
 

12

Mikor kiszabadult a börtönből,

még a felöltőjét se kapta vissza

de addig reklamált, míg végül

előkerestek neki valami kabátot.
 
 

Amiről rögtön látta, hogy nem az övé.
 
 

Ugyanis túl rövid volt.

A fél karja kinn volt az ujjából

az egész térdig se ért neki

szóval komikusan nézett ki.
 
 

És amikor beállított vele

én is azt mondtam rögtön:

"fiam, ez a Kállai kabátja..."
 
 

És tényleg, pár nap múlva egyik este:

"itt volt a Kállai" - mondja ő.

"Hogy-hogy?" Mert hát akkor

nemigen jártunk mi össze.
 
 

De telefonált neki a férjem maga:

jöjjön csak fel, beszélni akar vele.

Aztán beszélgetés közben benyúlt

a szekrénybe és kivette, odaadta

mondván, próbálja fel, hátha jó rá

- és jó volt!
 
 

Kissé riadt volt eleinte a Gyufa

mert emlékeztetett a régi kabátjára,

a letartóztatás előttire, de nem merte mondani.
 
 

Csak vedd vissza, Kállai, mondta neki az uram

nekem adták oda, de hát nekem kicsi -

úgyhogy csak vedd vissza...
 
 

Így történt.

Még évekig nevettünk rajta.
 
 

13

Akik minket közelebbről ismernek

azok pontosan tudják

milyen körülmények között

éltünk.
 
 

Itt nincs és nem is volt

soha semmilyen luxus.

Az uram nem tűrte volna.
 
 

Ingatlan, nyaraló - na még csak az kellett volna!
 
 

De azért szerette a természetet.

Füvek, fák, ilyesmi.

Már kiskorában jól érezte magát a réten

mikor juhászbojtárkodott.
 
 

Ha barangolni indult

csak annyit kellett

neki mondani:

harangszóra fordulj vissza!
 
 

Csak minél később harangozzanak

vagy tovább szóljon az a harang...

sokszor azt kívánta.
 
 

Kevesebbet járt vadászni, mint szeretett volna

de ha csak tehette, arról olvasott

a vadásznaplókat szerette meg a krimit

azt mindenki vette neki, nem csak én
 
 

Általában este

elalvás előtt vett krimit a kezébe.

Azt szokta mondani:

"az olyan, mintha altatót venne be..."
 
 

Különben kedvelte Illyés Gyulát is.
 
 

14

Egyszer volt egy saját gépkocsink.

Azt se mi vettük, hanem a Hruscsov felesége.

Nyina Petrovnától kaptuk ajándékba.
 
 

Alig használtuk.
 
 

Rájöttünk

nincs nekünk arra szükségünk.

Harmincezer forintért adtuk el az államnak.
 
 

Ennyire értékelték.
 
 

Ami a bútorokat illeti

azokat szinte darabonként vettük.

Volt, amit a Bizományi Áruházban

részletre, azután hogy az uram

kiszabadult a börtönből.
 
 

Van itt egy televízió is.
 
 

Én nem tudom, miféle készülék.

Az uram kapta, azt hiszem ajándékba.

Fel is szerelték, nézze ott van a csatlakozó.

Be sincs dugva. Nem kell.
 
 

Viszont alig maradt valami a régi fényképekből

Ami volt, azt mind elvitte az ÁVÓ.

Látja, az hiányzik.
 
 

Itt van, ami megmaradt.
 
 

15

Két féltestvére

élt Kaposvár környékén

egy faluban.
 
 

Az ötvenes években ismerkedett meg velük.

Három termelőszövetkezet egyesült

és arra hívták meg az uramat.

Emlékszem, akkor mondta

ő nem mehet úgy abba a faluba

hogy ne keresse fel az apját és a fiúkat.
 
 

Ugyanis abban a faluban élt az öreg Kertész.

Így hívták az apját.
 
 

Kérdeztem, mikor visszajött:

miről tudtál vele beszélni?

Azt mondta:

"nem volt könnyű".
 
 

Akkor látta felnőtt fejjel először.
 
 

Olyasmiről beszélgettek

hogy szolgál a kedves egészsége

milyen volt a termés, a jószág

és egyebek.
 
 

De politizálni - nem politizáltak.
 
 

A végén az uram

csak azt a megjegyzést tette:

"Azért a falun még rend van. Mi ott

tepertős pogácsát eszegettünk meg

borozgattunk, de az asszonyok álltak

karba tett kézzel, hiába mondtam nekik

üljenek közénk, nem, ők csak álltak

és ha kellett, kiszolgáltak."
 
 

Kérdeztem:

tán tőlem is ezt várnád el?

Persze hogy nem.
 
 

Csak azért azt megfigyelte

a falusi családokban mennyire

megmaradtak még a régi szokások.

Az asszonyok nem ülnek az asztalhoz.
 
 

16

1956. október 24-ikén

hazatelefonált a Parlamentből

és azt tanácsolta, hogy ne maradjak a lakásban

így mentem át a Weil Emilékhez

az Istenhegyi útra.
 
 

Ott bujkált a Friss Istvánné meg a Fodor Zoltánné is.
 
 

Október 28-án vagy 29-én meglátogatott

tankkal jött és tán egy félórát volt ott

nagyon nevettük

olyan komikus volt

abban a rohamsisakban!
 
 

Október 30-án újra felhívott

látogassam meg Mező Imrét

a Rottenbiller utcai kórházban

Mert az uramat nagyon bántotta

ami a Köztársaság téren történt

ezért kért engemet.
 
 

A orvos nem szívesen engedett be.
 
 

Kérte, ne érjek még az ágyhoz se

mert a legkisebb mozdulat is árthat.
 
 

Én voltam az utolsó, akivel a Mező

beszélt a halála előtt

de csak annyit tudott mondani:

"mondd meg a Kádárnak

hogy vigyázzon magára".
 
 

Utána elmentem

az úgynevezett belügyi kórházba is

mert a fivéreim is eltűntek

nincsenek-e ott?

(mint később kiderült

nem történt semmi bajuk)

de közben öreg este lett

hazamenni meg már nem akartam.
 
 

A Weil Emiléknél

az a sok asszony örökösen egymást rémisztgette!

Mindegyikük féltette az urát

érthető.
 
 

Fogtam magam

elmentem a Vajda Pannihoz

aki felkarolt engem annak idején

mikor a szövetkezetbe kerültem.
 
 

Most is örömmel fogadott.
 
 

Másnap november másodikán

estefelé megjelent Panni lakásán

egy civil két rendőrrel: menjek be

a Parlamentbe.
 
 

Éppen azelőtt

érkeztem haza a városból

és minthogy szakadt az eső

teljesen átáztam

le kellett vetni magamról mindent.

A harisnyám is

ott lógott a szárítókötélen

mivel nem volt másik

és azt a

vizes harisnyát

kellett visszavennem

úgy rohantam be a Parlamentbe.
 
 

Ott meg azzal fogadtak:

hol van az uram?
 
 

"Ezt maguk tőlem kérdezik?! Ugyan már..."

mondom "Hát azt én honnan tudnám

amikor napok óta nem is láttam

utoljára október 30-án beszéltem vele telefonon!"
 
 

Épp azok érdeklődtek

a holléte felől

akikkel addig együtt dolgozott!
 
 

Hát ezt én nem értettem.
 
 

Hogy a Münnichhel elhagyja Budapestet

és átmegy a szovjet erőkhöz

arról nekem ő egy árva szót se szólt.
 
 

Na mindegy.
 
 

Én ugyan már megértem egyet s mást

de akkor csak bolyongtam ott

a Parlament folyosóin.
 
 

Mert miután kihallgattak

ott tartottak

géppisztolyt nyomtak a kezembe

azzal, mától kezdve én is

a Parlamentet védő őrség tagja vagyok

és kijelöltek számomra

egy lőállást.
 
 

Hiába tiltakoztam

hogy én nem tudok fegyverrel bánni

sose volt ilyen a kezemben

rám ordított az egyik felkelő:

"akkor itt az ideje megtanulnia

mert eztán szüksége lesz rá!"
 
 

17

November negyedikén

korahajnalban

fegyverdörgésre ébredtem.
 
 

Miután ez akkor már nem volt szokatlan

nem nagyon kerestem az okát

szereztem egy lavór vizet

és anyaszült meztelenre vetkezve

alapos tisztálkodásba fogtam.
 
 

És amint egy vizes törülközővel

épp nekikezdtem volna magamat ledörzsölni

benyitott a szobámba Szántó Zoltán

aki politikai téren

álló életében mindig is

a férjem helyébe szeretett volna kerülni.
 
 

Amint megpillantott

kővé dermedt

hátra arcot csinált

és elrohant.
 
 

Mikor elkészültem

megpróbáltam tájékozódni

de akárhova nyitottam be

már minden szoba üres volt.
 
 

Később megjelent

Sándor József elvtárs

és rám parancsolt hogy

vegyem a holmimat

menjek vele.
 
 

Átadott két kiskatonának

akik átvittek egy Akadémia utcai épületbe

és ott egy raktárban rám zárták az ajtót.
 
 

Ott töltöttem egy napot meg egy teljes éjszakát.

Majd megvett az isten hidege.

A kutya se nézett felém!
 
 

Még szerencse, hogy

a raktárban szőrmék is voltak

azokkal takarództam

míg feküdtem a földön.
 
 

Később jött a Köbli Gyula felesége

akik a közelben, két háztömbnyire laktak

menjek le velük a pincébe dekkolni

de nekem akkor már

elegem volt a bujkálásból

inkább az üres lakásukban maradtam

megfürödtem, lefeküdtem

kialudtam magam
 
 

Aztán meg már küldetett is értem az uram!
 
 

18

Harckocsival vittek át

a Parlamentbe.
 
 

Iszonyú állapotok voltak.

Az Elnöki Szárnyban

a földön miniszterek aludtak

például a Rónai Sándor.
 
 

Bementünk egy szobába

ahol máskor a Minisztertanács ülésezett

a Kossa Istvánnál volt kolbász

mert előtte ő Szlovákiába szökött

és onnan hozta.
 
 

Találtunk

két üveg ásványvizet is.
 
 

Azzal megünnepeltük

hogy itt vagyunk.
 
 

Ugye közelgett November 7 is

ami a szovjet embereknek

különösen fontos

utána a Kádár

átvitte a katonai-műszaki stábot

a mi szobánkkal szomszédos szobába.
 
 

Attól kezdve ott volt a helyük.

ők tartották Hruscsovval

a forró drótot.
 
 

Naponta

kétszer-háromszor

de néha ötször-hatszor is

ránk telefonált Hruscsov

nagyon nyugtalan volt.
 
 

Volt is oka rá.
 
 

Például hiába állt az összes kapunál

egy-egy szovjet és magyar katona is

egyszer csak beözönlött rengeteg civil

a pincében meg felrobbant egy gránát.
 
 

Közben fönn ezek a civilek

kérdezősködnek, ténferegnek...

Csak nem a Kádárt keresik ezek?
 
 

Szerencsére Majkov kiadta a parancsot:

"Tisztítsák meg a gyanús elemektől

a Magyar Parlament épületét!"
 
 

És végigrazziázták az épületet

és mindenütt

de mindenütt

fegyvereket találtak.
 
 

Eldugva

a konyhában

a vécékben

a szekrényekben

a függönyök mögött

a fűtőtest alatt:

mindenütt!
 
 

Hruscsov küldött végül

20-30 megbízható embert Kárpátaljáról

akik oroszul de magyarul is kitűnően tudtak

ők kerültek a kapukhoz

őrködni.
 
 

Én meg

az uram kifutója lettem.
 
 

Mikor kész volt valamilyen javaslat határozat

én vittem oda a Kállainak vagy az Aprónak

meg az összes többinek.
 
 

Enni sokáig a katonai konyháról kaptunk

amit én szolgáltam fel a stábnak

mintha csak otthon lennénk.
 
 

Amit a konyha-málágyecok

nagy kondérokban felhoztak

azt én tálaltam ki.
 
 

Belekóstolgattam, mit lehessen tudni.
 
 

Még nevet is kaptam az oficérektől

mert nehéz volt kiejteni nekik:

hogy "Kádár elvtársnő"

mire elkereszteltek tréfásan

Maria Tyimofejevnának

a szlovák származású apám után.
 
 

Nem győztem dicsérni a főztjük!

"Ócseny hárásó!"

"Nem rossz ez a katonai ennivaló!"

de egyszer ahogy megkóstoltam

valami levest

- menten elvágódtam!
 
 

Szabotázs.
 
 

Orvos persze nem volt

nagy nehezen kerítettek egy

szovjet katonaorvost aki megnézett

és: "azonnal kórház, különben itt hal meg".
 
 

Akkor is a Hruscsov intézkedett:

másfél óra múlva Karlovy Vary

katonai kórházában feküdtem.

Már a repülőgépen

hánytattak!
 
 

Ott feküdtem aztán

hetekig.
 
 

19

1956 után

Magyarország kissé elszigetelődött

tekintélyünk az ENSZ-ben

mélypontra esett
 
 

Akkor Hruscsov kivitte az uramat

New Yorkba

más szocialista országok

képviselőivel együtt.
 
 

Szovjet hajón keltek át az óceánon

aminek az lett a következménye

hogy a társaság többi tagja

napokra használhatatlan lett.
 
 

Tengeri betegek voltak...

vagy mit tudom én.

az étkezéseknél rendre

csak Hruscsov és Kádár jelent meg.
 
 

Mint férjem mondta:

"...helyt kellett állnom

a Nemzetért!"
 
 

De az ebédek után néha ő is rosszul lett

Hruscsov ugyanis rengeteget evett

mert az ukrajnai éhínségek idején ő volt

a főnök ott, de hát ő is csak a hivatalos

adagot volt hajlandó elfogyasztani

az első feleségével egyetemben

aki végül éhen halt.
 
 

Ott barátkoztak össze az Öreggel.
 
 

20

Az uram és Joszip Broz Tito

hamarosan közel kerültek egymáshoz

bizonyos politikai ellentétek ellenére is

addig-addig, hogy végül már velem együtt

meghívtak nyaralni minket Brioni szigetére.
 
 

Tito és Jovanka

igen kellemes üdülőpartnerek voltak.

Nem mondhatnám, hogy unatkoztunk volna!

Tito minden járművet maga vezetett

a villanytriciklitől a motorcsónakig

ez volt a hobbija

a sofőrködés
 
 

Átvitt minket még az Ördögszigetre is.
 
 

Egy kis délszaki növényekkel betelepített paradicsom az!

Többször meglátogattuk

azt a tündéri Állatkertet is

amit Tito kedvéért telepítettek oda.
 
 

Nagylábon éltek, az kétségtelen.
 
 

Jovanka még a Rotschild Kláránál is varratott.

Egyszer még maga is járt próbán a Váci utcában

de általában a Klára ugrott le Belgrádba

a snittek miatt.
 
 

Én nem voltam ilyen jó vevő,

mert ha egyszer-egyszer

megjelentem is

Kláránál

akkor is én vittem

nemcsak az anyagot

de még a bélésre valót is!
 
 

21

77-ben eljutottunk a Vatikánba.
 
 

Volt, aki erősen ellenezte

például a Külügyben

egy helyettes államtitkár:

"minek az?"
 
 

De az uram megmondta:

"ha már ott vagyunk, úgy illik

hogy a pápához is beköszönjünk."
 
 

Korábban én még nem jártam arra.

Kádár se. Nem tudtuk, mire számítsunk.

Mindkettőnket izgatott ez a látogatás.
 
 

Amit harmincpercesre terveztek a pápai kamarások

aztán mikor az uram még egy óra múlva sem jött ki

az őrök mind nyugtalanabbak lettek:

"őszentsége a Kádárral vajon mit beszél?"
 
 

Előbb az uram ment be

őszentségéhez

utána nyomban én

és csak azután engedték be

a küldöttség többi tagját
 
 

VI. Pál kedvesen viselkedett.
 
 

Üdvözlő szavakat intézett hozzám

amit illendőn viszonoztam

mire hellyel kínált

és leültem.
 
 

A pápa legfelül

azon a hatalmas trónszerű székén üldögélt

nekünk egy lépcsővel lejjebb adtak helyet

a többiek állva hallgatták a beszédet.
 
 

Kölcsönös ajándékozás következett.

Mi egy Kovács Margit-kerámiát vittünk

felirata ez volt: Madonna a gyermekkel.

Kádár a pápától egy szép kis

metszetet kapott.
 
 

Péter és Pál volt rajta.
 
 

22

A napirendje ez volt:

reggel fél nyolckor keltettem

kettőt kopogtam, akkor kiszólt

"szervusz"

vagy

"jó reggelt kívánok"
 
 

Együtt reggeliztünk

de világéletében nagyon minimálisat evett

pirítóskenyeret, tojásrántottát vagy lágytojást.
 
 

Voltak tyúkjaink

tizenöt

a teraszról dobálta le nekik

a hulladék ételt

kenyeret

krumplihajat.
 
 

Azok már jöttek, ahogy kiállt.

Tudták

ha ő jön:

kapják a kaját!
 
 

Tehát friss tojásunk az volt minden nap.
 
 

Csak azt a tojást ette meg

amit frissen tojtak

na tegnap tojtak

azt akkor ma reggel meg lehet enni.
 
 

De viszont

soha nem vágtuk le a tyúkokat

mert nem akart enni

a húsukból.
 
 

Amikor már három évig

tartottuk őket, utána mindig

újakra cseréltük.
 
 

Addigra már kitojták magukat.
 
 

A fiúk, az őrök

akik szolgálatban voltak

azok szórtak ki reggel a tyúkoknak

vizet is adtak nekik
 
 

És aztán ők csukták be őket

este az ólba.
 
 

23

A nagy műtét előtt

az uram önként jelentkezett

"az egészségügyi főfelügyelőnél"

ahogy ő mondta

"a generálprofesszornál".
 
 

Elmondta neki:

egyre nehezebben tudja használni

a jobb kezét

és ez akadályozza a munkában.

Valamit tenni kellene.
 
 

Belgyógyász persze

ezzel nem foglalkozhatott.

Specialistát kellett keresni.
 
 

A végén már szinte egyáltalán nem tudott fogni.
 
 

Ezt a betegséget úgy hívják, hogy

bőnyezsugor.
 
 

A bőnye az a hártya

ami az izomkötegeket összefogja.

és a betegség ennek a hártyának

a zsugorodása.
 
 

A kézműtéte alatt

ami több mint két óra hosszat tartott

jobb karját három atmoszféra nyomás alatt tartották.
 
 

Egy négyzetcentiméteren 1, 33 kilogramm nyomás!
 
 

Akkor már késő volt.
 
 

De miután tudta

hogy a műtét után

ő tétlenségre lesz kárhoztatva

bizonyos dolgokat

még feltétlen el akart intézni.
 
 

Például előbb még találkozni akart a Thatcher asszonnyal.
 
 

Pont akkor jött megint November 7 is!

A szovjet fogadás.

Még azon is jelen akart lenni.
 
 

Mert ha ott nem jelenik meg

azt ugye sokféleképpen

lehet

magyarázni.
 
 

Ilyen okok miatt húzódott a műtét.
 
 

A 89 április 12-i nagy beszéde után

nem is ment többet a Pártközpont felé.

Ott sok mindent mondott, az biztos.
 
 

Utána lemondatták

az elnöki tisztségről is.
 
 

Miért?
 
 

Volt

aki azt mondta, működőképes

elnökre van szükség

mások

kerek-perec megmondták

most jön Nagy Imre temetése

és a Párt azt nem bírja ki

ha a temetés idején még mindig

Kádár János az MSZMP elnöke.
 
 

Én a Grósszal is beszéltem erről.
 
 

Megmondtam neki:

"Nézze, ez olyan

mint mikor a Mari néni

aki ötven évig cselédként

szolgált az Esterházyaknál

vagy a báró Kohnéknál

megkapja a felmondását

mert nemcsak hogy öreg már

de ráadásul eltörte az étkészlet egy darabját is

- azzal aztán betelik a pohár!"
 
 

Egy jó marha volt szegény

azt kell mondjam!
 
 

Ötven esztendő alatt

sok mindent megcsinált nekik

nem érdemelte meg

hogy így bánjanak vele.
 
 

Azzal is vádolták

hogy ő már csak nagyon keveset

tud elolvasni abból, amit elébe tesznek

persze

mert azokat előzőleg

mindenféle színes ceruzákkal aláhuzigálták!
 
 

De nem ám

csak egy-egy fontosabb részt

hanem teljes bekezdéseket is

az egyiket pirossal

a másikat kékkel

a harmadikat meg mit tudom én, mivel.
 
 

Táncot jártak a betűk a szeme előtt!
 
 

Tény

hogy mind a két szemén hályog volt

de úgy soha nem ment be a munkahelyére

hogy előzőleg ne olvasta volna ki

itthon az újságot.
 
 

Sokszor hecceltem:

"hát te még az apróhirdetéseket is elolvasod a lapokban?"
 
 

A végén persze már felolvastam neki.
 
 

Néha arról is beszélgettünk

milyen jó lesz most hogy

miután teljesen szabadok vagyunk

mászkálhatunk a városban végre

amerre akarunk

mehetünk kirándulni

vagy moziba

akárhova

és ahányszor csak tetszik.
 
 

Ilyenkor valameddig

vidám volt

de aztán

átmenet nélkül

rossz lett a hangulata.

Amikor rászóltam

"apuskám ne kiabálj, ne beszélj gorombán"

ő mindig azt mondta:

"ez nem én vagyok! ez a betegségem!"
 
 

Egy délelőtt egyszer csak így szólt:

"Öltözz föl

hozd rendbe magad.

Elmegyünk ebből a házból."
 
 

Mondom neki:

"Várjál,

legalább

egy táskát összekészítek."
 
 

Mire ő:

"Nem kell semmi!"
 
 

Mikor már a kertben voltunk,

azzal próbáltam visszatartani:

"Fiam

hát legalább

ebédeljünk meg!"
 
 

Nagy nehezen sikerült is rábeszélni

hogy visszamenjünk

a lakásba.
 
 

Akkor meg

azt kérdezte tőlem:

"Te, engem most kizártak ezek?"
 
 

Mondtam neki:

"Papuskám,

nem a Pártból zártak ki

csak az elnöki tisztségből és a

központi bizottsági tagság alól

mentettek fel."
 
 

ő meg töprengve rám nézett:

"Te, ez még

ugyanaz a párt

amelyikbe beléptem?"

Nem akart befeküdni a kórházba.

Azt mondogatta:

"Én úgyis

falba verem a fejem

ha bevisznek!"
 
 

Gondoltam:

ameddig bírom

legyen csak itthon.
 
 

Ez mégis az ő háza.
 
 

Azt csinál benne, amihez kedve van

akkor fekszik le, akkor kel

amikor akar.
 
 

És

sétálgathat a lakásban

vagy a kertben.
 
 

24

Négy napig volt kórházban a végén.

Addig itthon volt állandóan

de legyengült
 
 

Nem akart enni.

Azt mondja: "minek élek?"

Meg hát fulladt is.
 
 

A végén arról beszélt mindig

hogy ő abban nem hibás

hogy meghalt a Nagy Imre

vagyis hogy megölték

vagy mit tudom én

meggyilkolták.
 
 

Kérdezte is:

hát ő nem hivatalos a temetésére?
 
 

Mondom: nem.

Mert nem kapott papírt.
 
 

Azt mondja:

"de ma van a temetése!"
 
 

Hát mondom:

ma van.
 
 

És akkor bevitték.
 
 

[Egy Kádár Jánosnéval készült interjú-sorozat (Magyarország 1989. 40-49. szám, kérdező: Kanyó András), továbbá Borenich Péter "A Kádár villa titka" című dokumentum-hangjátékában (1993. november 11. Kossuth Rádió), illetve Geréb Anna Titoktartók (MTV, 1994-1996) című dokumentumfilmjében elhangzott riportok néhány mondata alapján írtam ezt a balladát. Ikerdarabja annak az 1989. április 12-én, az MSZMP KB ülésen elhangzott Kádár-beszédnek, mely a kiegészítéseimmel és lábjegyzeteimmel KÁDÁR (MAGYAR DRÁMA) címmel a Beszélő 1996 májusi számában látott napvilágot először. Kornis Mihály]


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu




     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret