Így volt ez akkor este is. Borisz meghívta a lányát, Annát és a vejét, Stanislaw Luriát vacsorára, továbbá Herman Makavert is, az unokaöccsét, aki élve úszta meg a hitleri holocaustot. Herman azért hagyta el Lengyelországot, hogy harcoljon a spanyol lojalisták között, aztán Algírba keveredett, és onnan Borisz segítségével jutott ki Amerikába. A vendégség rajtuk kívül Shrage professzorból, Hertz Dovid Greinből, Dr. Solomon Margolinból - Borisz ifjukori barátjából, akivel együtt járt a geri jesivába - és Dr. Zadok Halperinből, valamint húgából, Frieda Tamarból állt.
Vacsora előtt Borisz fejére tette a jarmulkét, s felszólította a többieket, hogy tegyenek hasonlóképpen, megmosta a kezét, majd elmondta a szokásos asztali áldást. Frieda Tamar árgus szemmel figyelt, hogy megfelel-e minden az előírásoknak - ő ugyanis egy német rabbinak volt a felesége, maga is tanult asszony, aki könyvet is írt angolul a nők szerepéről a judaizmusban. A többi vendég azonban a hitetlenek módján viselkedett. Borisz özvegyember volt, a vacsorát nőrokona, Rejce készítette, feleségének huszonhárom évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta ő vezette Borisz háztartását. Borisszal tartott vándorlásai során - Varsóból Berlinbe, Hitler hatalomra jutása után Párizsból Casablancába, Havannába s végül New Yorkba.
Vacsora után mindannyian átmentek a nappaliba. Borisz ugyanúgy rendezte be új lakását, mint a régieket Varsóban és Berlinben - nehéz mahagóni bútorokkal, díszes csillárokkal, melyekről kristályprizmák csüngtek, plüss- és bársony kanapékkal, védőhuzattal bevont és rojtos terítővel letakart székekkel. Amerikában kitartó szorgalommal szedte össze rabbinikus írásokkal foglalkozó könyvtárát, antik hanukkalámpákat, héber számlappal ellátott órákat, pészahi szédertálakat, sábeszi gyertyatartókat, melldíszeket, fejfedőket és mutatópálcákat, amelyek mind a tóratekercsek olvasását voltak hivatottak ünnepélyessé tenni. Az egyik szobában még egy kis imaházat is kialakított: volt benne két réz gyertyatartó, egy frigyláda, egy olvasópult és egy dísztábla a falon, elmélkedésre és meditálásra buzdító idézettel a Zsoltárok könyvéből. Fiatal korában üzleti megfontolásból ugyan megváltoztatta nevét, és Barukhból Borisz lett, zsidóságát azonban soha nem tagadta meg. A hét minden napján reggelente magára öltötte az imasálat és az imaszíjakat, s elmondta a reggeli imát, de mostanában már a délutáni és esti imát se hanyagolta el. Williamsburgban felkeresett egy hászid rabbit, akinek apjához már reb Menachem Makaver, a tulajdon apja is elzarándokolt. És a Gemárából mind a mai napig betéve tudott egy-két oldalt.
Most, miközben a nappaliban üldögéltek, Borisz a rebbe egy másik mondásával állt elő: - "Ha a gójok így is-úgy is kinyírnak, / Akkor akár zsidóul is hívhatnak." Attól, hogy egyenként, egyénenként ölnek meg bennünket, miért kellene nemzethalált halnunk? Legalább maradjunk meg zsidónak, és ne asszimilálódjunk.
Dr. Margolin elfintorodott. - Borukh, szerinted ha az ember nem követi minden egyes rebbe minden csipcsup előírását, máris az asszimilánsok közé számít. Nekem elhiheted, ha Mózes feltámadna halottaiból, és meglátná a sok primitív, nagypofájú williamsburgi hóhányót a fekete kaftánjában, amint egyfolytában a karjukat lengetik, egytől egyig elátkozná mindet. Ne feledd, hogy Mózes herceg volt Egyiptomban, nem pedig egy pajeszos mesüge . Freud szerint volt olyan egyiptomi, mint a többiek.
- Nyugalom, Slojmele, nyugalom! Freud egy mocsok német volt. Tanítónkról, Mózesről csak annyit tudunk, amennyi a Tórában megíratott.
- Mózesnek két felesége volt - az egyik egy Midián pap leánya, a másik egy színes bőru. Ha ugyanezt itt teszi, New Yorkban, kénytelen lett volna a Harlembe költözni.
- Istenkáromló! Senki nem kíváncsi az élcelődéseidre! Mit tudhatunk a múltról? Minden nemzedéknek megvannak a maga szokásai.
- Neked bedumálták, hogy minden zsidó púpos és tubákol, és ez valahogy megragadt benned. A te szemedben kizárólag a lengyel hászidok számítanak zsidónak a primitív orosz főfödőjükkel, akik a morzsákat csipegetik föl a rebbék asztaláról. És a spanyol zsidók? Manoello Guideo tán nem volt zsidó? Hát Mose Háim Luzzato rabbi? És a candiai Joseph Solomon? Vagy Leone de Modena rabbi? Ha egy kicsit is beleszagoltál volna a történelembe, máris nem volnál ilyen szuklátóköru.
- Történelem, rejtelem, sejtelem! Ugyan mit bizonyít? Egyvalamiben biztos vagyok, Slojmele: apáink zsidók voltak, mi már félzsidók vagyunk és a gyerekeink... nos, jobb ha nem is mondok semmit. Ha zsidó fiatalemberek képesek beállni a GPU-ba, és a világ túlfelén lövöldöznek más emberekre, akkor szaggassuk meg a ruhánkat és süvetüljünk - de ne hét napig, hanem élethossziglan.
- Süvetüljél csak. Az a zsidó világ, amelyben apád és nagyapád élt, nincs többé, és nem is fog feltámadni soha. Rövid közjáték volt csupán a zsidóság történetében.
- Igenis létezik mind a mai napig, és létezni is fog! - kiáltotta Borisz Makaver. - Épp tegnap vettem egy szent könyvet, amit jesivahallgatók nyomtattak Sanghájban. Éheztünk, de könyveket nyomtattunk. Miközben Hitler és Sztálin elől menekültünk, kiadtuk Rasba kommentárjait. És hol? Kínában! Esküszöm neked, Slojmele, ezer évvel azután, hogy rólatok, értelmiségiekről rég elfeledkeztünk, a Gemárát még mindig tanulmányozni fogjuk.
- Ha esküszöl, akkor többé nincs miről beszélnünk.
Valahányszor összejöttek, ugyanazok a nézetkülönbségek jöttek elő, ugyanazok a viták ismétlődtek a lehető legkülönfélébb változatokban, de sem Borisz, sem a vendégei nem untak rá a csatározásra. A téli este csak az imént vette kezdetét. A jelenlévő hét férfi közül öt asszony nélkül élt. Margolin húsz éve egy német lányt vett feleségül Berlinben. 1938-ban otthagyta, mert az asszony összeállt egy nácival, s magával vitte kislányukat, Micit. Shrage professzor felesége a varsói gettóban pusztult el. Herman nőtlen volt világéletében. Hertz Greinnek volt családja, de ő az a típus volt, aki sohase vitte magával a feleségét, ha látogatóba ment. Grein most a kanapén ült, és Borisz Makaver lányával, Annával, Stanislaw Luria feleségével beszélgetett.
Bizalmasan a fülébe súgta: - Már megint napirenden a zsidókérdés.
- Mást se hallok ekkorka gyerek
korom óta - felelte Anna, s közben mutatta, mekkora volt
akkoriban. Ujján hatalmas gyémántgyuru csillogott
a lámpafényben, a szivárvány minden színében.
Stanislaw Luria, Anna férje, minden áron igyekezett a vitában Herman, vendéglátója unokaöccse fölé kerekedni. Herman megátalkodott kommunista maradt, Luria viszont épp ellenkezőleg. Egyetlen baja Amerikával az volt, hogy Hirosimára dobta az atombombát, és nem Moszkvára. Luriának és Hermannak csupán egy közös tulajdonsága volt, hogy mindketten kiválóan beszéltek lengyelül. Luria jogi egyetemet végzett Varsóban, és ügyvéd lett, Herman a jogtudományi szakra járt mielőtt nekiindult a madridi barikád védelmének.
Luria most a következőképp érvelt: - Proszc pana, pontosan tudom, mire gondolsz. Többet tudok a marxizmusról, mint az összes marxisták együttvéve. Legnagyobb sajnálatomra egy darabig én is bolondot csináltam magamból. Volt idő, amikor még Leninnek is bedőltem. Ó, az ember ifjúkorában sokat hibázik. Ha egy fiatalember nem csinál ostobaságokat, azzal valami baj van. De azt az egyet legalább, remélem, elismered, hogy Samu bácsi közremuködése, a kölcsönös segítségnyújtás nélkül a te jóságos Sztálin elvtársad soha be nem vonult volna Berlinbe. Feltételezem, hogy ezt a legelvetemültebb sztálinisták is elismerik...
Luria úgy beszélt, mint aki könyörög Hermannak, hogy lássa be a dolgok realitását. Luria elmúlt ötven, alacsony, széles vállú, a feje hatalmas, nyaka semmi, zilált, barna hajába ősz szálak vegyültek, az arca püffedt, vagy felfuvalkodott önmaga jelentőségének tudatától. Suru, bozontos szemöldöke sárga szemébe lógott, melyet savószín pöttyökkel tarkított kék karikák vettek körül. Orrlika szokatlanul nagy. Volt a megjelenésében valami vad és brutális, ugyanakkor renyheség, álmatagság áradt belőle. Keskeny homlokát mély barázdák szántották - hogy ráncok voltak vagy forradások, nehéz lett volna megítélni.
Herman alig töltötte be a harminchármat, de sokkal idősebbnek látszott. Alacsony volt, mint a nagybátyja, de nem olyan jellegtelen. A feje szögletes, haja katonásan rövidre nyírt - Spanyolországban kapitányi vagy őrnagyi rangra emelkedett - csíptetője mögül hideg, acélszürke szempár nézett a világra. Herman lassan beszélt és egy diplomata körültekintésével, akinek alaposan meg kell fontolnia minden szavát.
Hangja mereven csengett. - Senki nem tudhatja, mi történt volna a kölcsönös segítségnyújtás nélkül. Fölösleges találgatásokba bocsátkozni. Egyvalamihez nem fér kétség: hogy Amerika egészen addig halogatta a második front megnyitását, amíg a Szovjetunió már a döntő győzelem küszöbén nem állt.
- Azt akarod mondani, hogy Franciaország megszállása teljességgel fölösleges volt? - szegezte neki Luria.
- Addigra a fasisztákat tönkreverték.
- Ha hagynánk, hogy Sztálin írja a világtörténelmet, minden bizonnyal úgy szólna a történet, hogy a Szövetségesek Hitler oldalán harcoltak - vágott vissza Luria epésen.
- A sztálingrádi csatáig a Szövetségesek abban reménykedtek, hogy a szovjetek csatát vesztenek.
Luria szemöldöke a magasba szökött.
Sárga szemében a düh lángja lobogott. Jobb keze
- nehéz, hatalmas, kidagadó erekkel és karmokra emlékeztető
körmökkel - úgy szorult ökölbe, mintha lesújtani
készülne vele. De a térdéről nem emelte
fel. Ehelyett jelentőségteljesen megjegyezte: - Istenem, micsoda
ereje van az álnokságnak! Milyen hihetetlenül végtelen
és kimeríthetetlen! Mint egy feneketlen kút.
Borisz nem volt iskolázott, tanult ember, de nagyra tartotta a Tórát és a tudást. Komoly sikereket ért el az üzleti életben, mégis nemegyszer kifejezést adott sajnálatának, hogy nem lett belőle rabbi, tudós, de legalább zugíró. Az alacsony, köpcös ember - keze-lába túlméretezett, nagy szeme fekete, orra csálé, ajka vastag - kecskeszakállat viselt, s zengő hangon beszélt. Csakis a varsói jiddis nyelvet használta, mivel se németül, se angolul nem tanult meg tisztességesen. Igaz ugyan, hogy ki tudott silabizálni egy oldalt a Gemárából, de ha héberül kellett írnia, az már tele volt helyesírási hibákkal. Borisz egyvalamihez értett - a kereskedéshez. Mindenütt kiszagolta az üzletet. Amikor Havannából New Yorkba érkezett, egyetlen szót se tudott angolul, de miután néhány hétig kóborolt a városban, már pontosan tudta, hol kell pénzt csinálni. Persze akkoriban nem volt nagy dolog meggazdagodni. Washington ontotta magából a milliókat. Borisz betársult egy bőrárut készítő gyárba. Itt, Amerikában is ismert olyan üzletembereket, akikkel még odaát Berlinben kereskedett, ezért könnyen hitelhez jutott, kiépítette kapcsolatait, ismeretségeket kötött. Borisz kedvenc mondásai közé tartozott, hogy az üzleti életben, mint egyébként minden másban is, sok girbe-gurba út akad, de csak egyetlen egy vezet egyenesen. Csak a becsület útjáról nem szabad letérni. A könyvek azonban, a szent és világi könyvek egyaránt, az valami egészen más. Az maga a tenger, amelyben az ember egész élete során úszkálhat anélkül, hogy elérné a megértés szigetét. Nemegyszer hallotta, hogy rabbik, professzorok és tudósok egymást oktalannak, fafejunek kiáltották ki. Ha mégoly megalapozott volt is az ember tudása, mindig akadt valaki, aki lepocskondiázta.
Borisz szívesen hallgatta, ahogy ezek az értelmiségiek beszélgettek, vitatkoztak, gúnyolódtak vagy épp szórták az átkokat egymás fejére. Zadok Halperin például azok közé tartozott, akiket Borisz támogatott Berlinben. Halperin hírességszámba ment. Filozófiát végzett Svájcban, és egy ideig a berni egyetemen tanított. Halperin német nyelven írt, Kanttal, Solomon Maimonnal és Hermann Cohennel foglalkozó muveire filozófiai tankönyvek hivatkoztak. Héber monográfiáit a jeruzsálemi egyetemen tanulmányozták. A Talmud és egyéb szent tanok ismeretében senki nem volt hozzá fogható. Szükség esetén fejből idézett mindent. De ebből a hatalmas tudásból soha nem sikerült megélnie. Most egy karosszékben ült Borisz nappalijában: alacsony, zömök emberke, a pocakja hatalmas, az üstöke hófehér, s a suru pofaszakállal pontosan úgy festett, mint Nietzsche. Bozontos szemöldöke alól kikandikált nevetésre álló, kópé szeme. Minél nagylelkubb támogatásban részesítette Borisz, annál piszkálódóbb volt Halperin a jótevőjével. Halperin maszkil, vagyis felvilágosult ember lévén mélyen megvetette a vallást. Mint mindig, a vita most is a zsidóság körül folyt, s Halperin suta, némettel kevert jiddis nyelven megjegyezte: - De hát mit akar, kedves Herr Makaver? A történelem kerekét nem lehet visszafordítani. Csak mert Hitler mániás volt, pszichopata, attól a világnak tán mégse kéne visszatérnie a középkorba? Ostobaság! A tudásnak csakis egyetlen forrása van, és ez a tapasztalás - Locke és Hume bevált, jó öreg érzéki tapasztalása. Minden más haszontalan. Én még Hume-nál is tovább lépek: számomra egyetlen valós meghatározó létezik, a tapasztalati matematika. Ha nem létezne egyenes vonal, ha minden görbe volna, akkor másik geometriára volna szükségünk...
- Nos, van másik geometriánk - vágott a szavába Margolin. - Még nem hallotta Lobacsevszkij és Riemann hírét?
- Tudom, tudom. De tegyük fel, hogy Euklidész geometriája soha nem veszti érvényét, míg a többieké jön-megy, csupán csak játék. Nevezzen eretneknek, ha tetszik, de engem Einstein elmélete sem érdekel.
- Meg kell értenünk a dolgokat, mielőtt elutasítanánk - vágott vissza Margolin.
- Való igaz, és épp ezért utasítom el. Amit az ember képtelen felfogni, az csakis ostobaság lehet. Ismertem Einsteint, jól ismertem. Sokat vitatkoztam vele Berlinben. Már megbocsásson, de annak az embernek semmi gyakorlati érzéke.
- Semmi gyakorlati érzéke annak az embernek, akinek az atombombát köszönhetjük.
-Einstein nélkül is lenne atombombánk.
-Na tessék. Kezdik előlről! - avatkozott közbe Borisz. - Minek összeveszni azon, hogy alma vagy narancs? Einstein zseniális, és ti is zseniálisak vagytok mindketten. Akkor meg minek egymásba akaszkodni? Attól, hogy Rockefeller milliomos, holnap még más is lehet milliomos. Van itt pénz kettőnek is elég. Ugyanez áll a tudásra is... Rejce, hozd be a teát! Doktor, kóstolja meg ezt a rétest. Einsteinhez nem sokat értek, de azt bizton merem állítani, hogy ez a rétes egészen kitünő. Rejce sütötte. Az a rétes, amit itt árulnak Amerikában, ehetetlen.
-Való igaz, a rétes komoly probléma - mosolygott Halperin, s közben elővillantak arannyal tömött, elfeketedett fogai. Eléje tették a villát, de ő inkább kézzel evett. Rövid ujjai voltak, szőrösek, a körmei tövig rágva. Amellett, hogy rengeteget evett, képes volt álló nap egyik szivarról a másikra gyújtani. Borisz szokta mondogatni, hogy Halperin nem szívja a szivart, hanem nyeli. És dohánytól sárgult ujjaival szerteszórta maga körül a hamut. Rejce hamutartóval járt a nyomába, és szeme se rebbent, miközben igyekezett elejét venni, hogy lyukat égessen a bútorba. Fekete öltönyét, melyet télen-nyáron minden alkalommal viselt, helyrehozhatatlanul csúfították el a pecsétek. Füléből és orrlikaiból szőrpamacsok kandikáltak elő. Még itt, Amerikában is ragaszkodott az európai stílusú merev gallér viseletéhez, a széles nyakkendőhöz és a cserélhető mandzsettához. Mivel felpróbálni sem volt hajlandó más cipőt, mint gumitalpú bokacsizmát, barátai végigkutatták New Yorkot, amíg felhajtották a neki megfelelőt. Mellényzsebében háromfedelu zsebórát tartott. Margolin azt szokta mondogatni, hogy lélekben és testben Halperin még mindig a tizenkilencedik században él.
A jelenlévő férfiak közül Dr. Margolin volt a legmagasabb. Ha kihúzta magát, márpedig mindig kihúzta, magasabb volt száznyolcvan centinél. Ovális, szigorú arca és hideg, szürke szeme egy porosz junkeré - ő viszont mindig a legutolsó divat szerint öltözött, haját rövidre nyíratta, és körmeit manikuröztette. Németországban monoklit is hordott. Azt rebesgették, hogy titokban végzett magzatelhajtásokból gazdagodott meg. Nehéz volt elhinni, hogy negyven éve Margolin a geri jesivának volt a növendéke. Úgy beszélt oroszul, mint egy moszkvai, németül mint egy berlini, s az angolban az oxfordi kiejtést preferálta. Egész életében rajongott a felsőbb úri osztályok sportjai iránt, ennek következtében már Berlinben az úri osztály köréből kerültek ki betegei. New Yorkban mindenféle goj kluboknak volt tagja. Ennek ellenére Berlinben is, New Yorkban is szoros barátságot tartott fenn Borisz Makaverrel. Minden vacsorameghívását elfogadta, családi orvosa volt, s azon kevés alkalmak során, amikor Dr. Halperint cserbenhagyta az emlékezőtehetsége, és nem jutott eszébe a Gemárá éppen odakívánkozó passzusa, Solomon Margolin volt az, aki segítségére sietett, vagy aki rajtakapta, ha hibát vétett a latinban.
Borisz gyakran ugratta: - Nem fej az, amit a nyakadon viselsz, hanem hangszer. Ó, Slojmele, ha nem adtad volna annyi badarságra a fejedet, a Bölcseinket túlragyognád a nagy eszeddel.
Most csak ennyit jegyzett meg: - Hallgass rám, Slojmele. Vegyél egy kis rétest. Az igazán nem árthat. Ez a sok ostobaság a kalóriákkal egy kopejkát se ér.
Dr. Margolin rábámult, és ridegen megjegyezte: - Nekem nem kell ez a vacak.
Dezsényi Katalin fordítása
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu