stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Joachim Sartorius


Litánia

Sarwatnál beszáll. San Stefano felé indul el,

Zizinia, Mazloum, Glymenopoulo, Sidi Gaber,

Cleopatra, Sporting, Ibrahimieh, Camp
de César,

Chatby, Mazarita, majd Ramlehnél kiszáll.

Végig mogyorót eszik és távolról nézi a

tengert, amelyhez most közel kerül. Most

Ludovico Salvatore villájánál áll, aki

itt írta >>Téli álmodozások ramlehi kertemben<<

című könyvét (Prágában jelent meg 1914-ben,

magánkiadásban). Óvatosan válogatja szét

a hangokat,

melyek a fák fajtái szerint oly különbözők.

És e lombkopogásban ismét felmondja
az állomásokat,

miközben vele együtt ugranak meg
a mondatok.



Ami megmaradt

A görög konzulátuson, ahol a hőségben izzó

tető alatt hangosan hasadoznak

a gerendák, ott áll még

ami megmaradt: két karosszék,

karfáik sötét fáján kiüt a fehér izzadás,

egy oszmán tükör, intarziás, kicsi karikákkal,

melyekről különös fémedények függenek,

tán tömjént égettek benne. Minden

nehézkes, porlepett, a mosdókancsókon

festett rosae hibernicae, a könyvtárat

széthordták és szertehullt.

Ezt rímekkel már nem lehet összetartani.

Ha van gazdája e maradéknak,

akkor sincs sehol vagy elmenekült a tengeren

vagy a sós tavakon át a másik irányban

avagy régi sáljába burkolódzva, neveltetésének

minden manírjával együtt bemenekítette
árnyékát

a tükör mögé, mint mikor elindult

hogy a Rue d'Anastasi homályában vesszen el.

Mint köveken szétfutó víz

e maradványok olvashatatlanok.

Tündöklés törölte ki tündöklésüket.



Rika beszámolója

Egyszer, mikor vettük elő a kis koffert,

így szól Rika Singolopoulos beszámolója, sírt.
Nyúlt

a jegyzőfüzetért, abba írta fel: >> Ezt a koffert

harminc éve vettem lóhalálban mentem
Kairóba,

csupa kedvtelésből. Akkor

szép voltam és fiatal, nem voltam csúnya még.<<

Piros paszományos régi házikabátját

és különálló lapokra írott verseinek

gyűjteményét szépen elhelyezte a kofferban.

Látni nem akarta a pátriárkát,

mikor ez bejelentetlenül a kórházba ért,

aztán mégis fogadta, s bár erről

nem tudósít senki, felvette az utolsó
szentségeket.

Alexandrinus egészen materialista nem lehet

marad az ismeretlentől egy csipetnyi rettenet.

Sírját nem találtam.



Alexandria

Ott hátul ült, annál a márványasztalnál,

mondta az öreg pincér, ahol az ósdi
ventilátorok

már akkor ilyen álmosan forogtak

az Art Nouveau stukatúrral díszített
mennyezet alatt.

La vie était confortable: Stanley Beach,

Glymenopoulo és a bájos kis

Zizinia, mára mozi lett belőle

Toscát játszottak benne az egész szezonban

Bohéméletet és a Lohengrint (Wagnertől a

legszigorúbbat, melyet Nápolytól délre még

el lehet játszani). Ott ült ő, a görög

néhány tízezernyi görög egyike, és

szemrebbenés nélkül átnézett félmillió
egyiptomin.

Egy imaginárius Európában élt

Strabonál legyökerezve: >>a lakott világ

e legnagyszerűbb empóriumában<<

mely most kőhalom és tenger

és a végkimerültség puszta érzete.

Forró gőzben szétkenődve

A léptek közé kövecskék hullanak az

Atheneionnál, a Café Pastroudis előtt,

majd végig a felszakított járdán a

Hammam romjainál elhaladva,

ahol a kalifák rendeletére

hat hónapon át könyvekkel fűtöttek
egykoron,

miként Alexandria 4000 más nyilvános
fürdőjében is.

Kerek hat hónapig tartott,

mondják a szemtanúk, míg az óriási
könyvtár

valamennyi irattekercse elégett.

Nyomorúságos ország! Még nyögte
a dinasztikus

zűrzavart, még terjengett az izzó gyapjú
illata

dajkák elszenesedett mellein, a kísérlet
pedig,

miszerint minden tudás hiánytalanul
megőrizhető,

ahogyan egy régi rétor mondaná -

>>a világ határainak átlépési kísérlete <<

izzó pernyévé és forró gőzzé változott át,

hogy aztán a hódítók zsírosan szürke testén

>>kenődjék szét a gőzben<<, ha létezik ilyen
egyáltalán.

De mi minden meg nem történt már
a Kanopuszba

vezető régi úton, a Rue Rosetten,

melynek neve ma Sharia Horreya.

Fürge lépteikkel

megint futnak rajta a fügeszállítók,

kiáltásaik közé kövecskék hullanak és

a Corniche megszépítő hazugságait

talán a létező világ örök zúgása

issza fel.

Alexandrie, Boulevard de Ramleh, 1903

Ahogy arról a ceruzás írás déposé No. 10

tanúskodik a képeslapon, Ramleh egy
tengeri fürdő neve

és a körúté, mely a külföldiek negyedén
halad át,

valamint egy pályaudvaré, ahonnan a
vonatok a partra tartanak.

A vöröslő porba fulladt Boulevard

könnyű ívben érinti a képen
a pályaudvart,

akárha minden pillanatban esélyt kéne
adnia

a nyári pilledtségbe merült városból a

tengerhez, Ramlehbe, Athénba menekülni.

E városnegyed odvas unalma mit sem
változott,

úgy ragadt meg a képen, ahogy a színezett
lapot

gyártó Carlo Mieli biztosan nem akarta:

a közönynek nincsen illata,

mint a viaszos selyemből készített rózsának
sem.

Hol itt a híres Napkelet? Erről is
gondoskodott Mieli úr.

A külföldiek fehér napvédőkkel és
erkélyekkel

díszített lakóházaitól jobbra, ott ahol
az utca

dermedt figurái nem lehetnek annyira
kicsik,

hogy felettébb kifejezőek ne maradjanak,

felállított egy rotundát.

Ebben a körben pózol a núbiai nő
lefátyolozva,

egy férfi fezben és néhány kéjfiú.

Tépett banánlevelek alatt állnak,

arcuk immár moccanatlan barna

szemcsékre esik szét a nagyító alatt,

ami minden lehet és semmit nem jelent,

lehet olajbogyó színe és a testük kemény

magjából áradó meleg.

A pillantás e kietlen körúton mégis

minduntalan visszatér egy európai ruhába
öltözött

kétes figurához, amint a pályaudvar előtt

a sötét sikátorban éppen eltűnik.

Kavafisz lehet, ekkor 40 éves,

bár sok érv szól ellene és a tenger

közelségének fölfedezése mellett a több.




Tükrök felszínén

A múlóhoz visszatérni és hosszan
belenézni: nézni a

visszahúzódó, feledhetetlenül csörgő
kőhordalékot a kikötő

végén,

a sietős felhőket, egy Haifából érkező
gyümölcsöshajót,

élesen, belül hűvösen. És később a Holdat

az udvaron, amint felissza a tél hidegét.

Miként tükör felszínén a kép,

fájdalmam nem hatol belé.

Átélt kéjekre csupán most emlékezem,

mikor már nincsen itt. Az egymásba

akadt és visszavonuló testek

tanúja a kicsi lámpa volt az ágynál.

Kikötő, kőhordalék,

gerincbe mélyedő és ajkak közé akadó

csontszilánkok, a kavicsok alatt érme

és hangjának villanása:

>> régóta vársz itt? <<


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
 
 


     

Tartalomjegyzék [Lettre 28. szám (1998. Tavasz)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret