DENISE LEVERTOV
Puńal
Mintha a kéz,
amely varjú vérét
facsarja
a fehér égre
egy őrült röhögő arca mellé, valódi
lenne.
Útra kelni, feltört lábbal
a láp mentén,
és elveszteni az irányt.
Hideg nap vánszorog
hideg éjbe.
A vér megalvad, feketén
az elégedett ujjakon.
Istár dala
Emse a Hold
és torkomban röfög
Nagy ragyogása átragyog
mélyem sara fénylik
és ezüst buborékot ont
Emse ő
én disznó és dalnok
Ha fehér ajkait kitárja
hogy befaljon, én visszaharapok
és nevetés rázza a
Holdat
A vágy feketéjében
rázkódunk, röfögünk,
röfögünk és
ragyogunk
A házasság fájása
A házasság fájása:
comb és nyelv, szerelmem,
súlyosodik érte
a fogban dobol
Szövetséget keresünk,
és csalódunk, szerelmem,
mind, mind
A Leviathán ez és
a hasán fekszünk
az örömért, mely örömöt
nem ismerni kívüle
kettesével visz a bárka
fájva érte
Egy nő
Izgató, s nem csak izgalmában,
mástól:
"szép & boldogtalan", kevés:
ez a nő teljesen elmerül
örömében, gondjában
vagy csak innen
oda menten: kifeszül büszkén,
mint
aki ugrik vagy dalol szúrásra-simításra.
Észak felé: zöld szeme
íme
arra néz, ha ott egy ajtó
nyílna a falban, ahol
nincs ajtó, hacsak maga nem vág:
jégfalat kell a kéznek beütnie.
Észak felé
igen, és igen:
zöld szeméből íme
kitör a tengermély & ragyog
távolsága; ott sincs már,
ki ily furcsán időz.
És mi - mi összenézünk:
"Honnan ez a zene?"
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
Tartalomjegyzék [Lettre 25. szám (1997. Nyár)] Kezdőlap
| stílus 1 (fehér) | stílus 2 (fekete) | stílus 3 (epa) |