ZILAHY PÉTER
MANHATTAN
- RÉSZLET -
Amerikát földrajzból tanultuk, a Bagyula mondta, hogy Manhattan egy letarolt tábla, nem kopik, nem reng, nem hasad tovább. Benn van a tektonikai tutiban. Tehát nem véletlen. A Bagyula kopasz volt, térképarcú, és azt gondoltuk, ez sem véletlen. A véletlen mi vagyunk a padtársammal, akik itt gályázunk a térkép rózsaszín felén, ahol a földrajz olyan absztrakt, mint a modern képzőművészet. Közben Manhattanben kinéznek az ablakon egy felhőkarcolóból, és látják, hogy lent esik. Manhattant felülről képzeltem el, de a térképek mindent alulnézetben mutattak. Kicsinyítve. Mintha lenne alatta egy ugyanilyen térkép egy milliószor nagyobb táblán. Egy a millióhoz, ennyi az esélyem, hogy kimásszak az alulnézetből, hogy felülről lássam a Bagyula kopasz fejét. Kiszámoltam a földrajzórán, hogy Manhattan kisebb, mint a Szentendrei-sziget, kétezer háztömb, egy keresztrejtvény függőleges és vízszintes egyirányú utcákkal.
Benzingőz, pára és halszag a levegőben. Lebegő popcorn a burában. Manhattan héja - ragadós, olajos, sós. Minden érkezéskor ezt a szagot keresem, de eltűnt az első nappal, amikor újra láttam a Bagyula kopasz fejét kiterülni a milliószor nagyobb térképen. Sárga taxik úsztak tízesével a függőleges és vízszintes utcákon, mint a betűk helyén a jokerek. A zeppelinek Fujicolort reklámoztak. A felhőkarcolók közt felbukkant a Szabadság-szobor, örökzöld kúszónövény az üvegen. Körülötte több tucat helikopter kereste az ideális szöget. Láttam a vakufüggöny flitterei mögött pislákoló napot. A semmi ágán ülnek. És nézik a gazdagok. Manhattan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, mint a Bagyula kopasz feje, amit sohase láthattam teljes egészében, s ettől mindig az újdonság erejével hatott.
Manhattan a madaraknak épült. A felhőkarcolók madártávlatból érvényesülnek, nem látszanak, ha alájuk állsz. Rájuk kell repülni. Erre gondolhatott az az ábrándos pilóta, aki 45-ben beleszállt az empájer 73. és 74. emeletébe egy B-25-ös bombázóval. Pillanatok alatt kiretusálták. Manhattan elpusztíthatatlan, ugyanis nem létezik, díszlet a King-Konghoz, makett egy műteremben. Az empájer árbocát zeppelin-kikötőnek tervezték. Képzeld el a négyszáz méteren kikötött héliumos szivarokat. Képzeld el a feltalálót, Schwartz Dávid szombathelyi iparost. A műhelye előtt áll és integet. A magyarok zsenik. Képzeld el.
Manhattan az ablakokban tükröződik, nem jutsz át az üvegen. Egy fénykép, soha nem láttad szabad szemmel. Ha összedőlne, még nagyobbnak látszana. A tízszeresre nagyított román, gót és mézeskalács-várak meghaladják a szem esztétikai érzékenységét. Egy erődítményrendszer karikatúrája, tornyokkal, alagutakkal, vizesárokkal. Nem az építészet diadala, hanem természeti jelenség. Kijelenthető-e egy hegyről, vagy szikláról, hogy ízléstelen? A nagy népek jellemzője, hogy a mézesmadzag ígéretét: nagy néppé teszlek - szó szerint értették. Itt ér véget a víz - a tenger felől. Itt szálltak partra az emlősök. A telekárak megszabták a terjeszkedés irányát. A felhőkarcoló az árrésen felfelé tör, és minél magasabbra emelkedik, annál messzebb kerül a térképtől. Szakrális terület. Az amerikai álom mítoszteremtő ereje préselte, erodálta az ég felé a nújorki grandkanyont. A teret nem a kétkedők találták ki. Egy mesekönyvet másképp forgat az ember, nem keres esztétikai kifogásokat a héttörpében. A héttörpe ilyen értelemben ugyanolyan nagy, mint az Empire State Building (és termékeny egyben - hét törpe: az már egy generáció). Hetvenhét emeletes a Chrysler. Vízköpőit a 29-es modell dísztárcsái és hűtőváz díszítései ihlették. Nagyapámnak volt egy ilyen verdája, 130-cal tudott gurulni, belefért a csomagtartóba egy ebédlőasztal. Van egy fotóm, melyen könnyedén nekitámaszkodik. Akkor ez volt a világ legmagasabb épülete - nagyra törő, magabiztos, áramvonalas. Mint a harmincas évek. Megoldjuk a problémákat, ez most már biztos. Adj gázt! Egy épület, ami valójában autó. Csak le van parkolva a negyvenkettediken. Meg se kell mozdulnia. Egy felhőkarcoló a felhőtlen harmincas évekből. Hogy legyen honnan nézni a többi felhőkarcolót, legyen honnan kiugrálni a válság idején, legyen minek nekirepülni. Ott áll nagyapám az autó mellett, és nem gondol rá, hogy előtte áll még egy háború (a II.) egy fiúgyerek, (a 3.), egy forradalom, (az 1., az előzőt fogságban töltötte), és persze a rock and roll (még megélhette). Vett magának egy Chryslert, az volt a sikk, és vígan furikázott a körúton a bébivel - így becézték az autót - fel sem merült benne, hogy le fogják bombázni a nagyvonalú amerikaiak. Jól szuperált a bébi, de a lovas kocsik nem tudtak hirtelen fékezni, és belerohantak hátulról. Egyszer a koponyája mellett fúródott be a szekérrúd, azt mondta, nem baj, belefér még egy-két lóerő. Daliás idők voltak, visszacsatolták a Felvidéket, Erdélyt, aztán jöttek a repülő Chryslerek és eltüntették a várost, és jöttek a kommunisták, elkobozták a bébit, és teherautót építettek belőle. Szóval, nagyapám a fotón hanyagul nekidől, és még mit sem sejt.
Szakállas homeless karon fog, és közli, hogy nekik ez nem a szabadság szobra, mert ők nem önszántukból és kalandra éhesen, hanem megkötözve, megalázva, embertelen körülmények közt, és ha el vagyok ájulva ettől a nőcskétől, akkor nagyon tévedek, mert ez nem a szabadság - ez egy nagy szar - és furdalni fog a lelkiismeret életem végéig, mert bűnösök vagytok és rátok száll az ártatlanok vére. Megnyugtatom: igaza van. Adok egy dollárt. Jelentéktelen incidens az ezeréves magyar rabszolgatartás történetéből. Kösz testvér, pacsit ad, és újabb turisták után néz. A retorikát a görögök találták ki - hülye buzik. Amerika az amerikaiaké. Dehát kié nem? Európa jött, Afrikát hozták, Ázsiát bedarálták. Mire felfedezték, már nem volt. Mire felfedezték, már ők voltak Amerika. Sziget három kontinens közt. Modern Kréta. Mindent elölről kezdeni. Amerika csak születni tud, minden pillanata születés, hol gügyög, hol zseniálisan néz, vagy hallgat, ahogyan csak az újszülöttek.
Szirénázó tűzoltóautók száguldanak Harlem felé. A tűzoltókat szeretem. Színes is, hangos is, komoly a felszerelésük, minden irányban kilóg. Az egyetlen társaság, aki nem ok nélkül rohan. Tűzoltónak lenni New Yorkban. Leszámolni az illúziókkal. Kilép a füstölgő épületből, és látja a munkája eredményét. Ami maradt. Tűzoltó nem lehet elbizakodott, talán még arra sem ér rá, hogy megnézze, mi maradt, a köszönetet elfogadni sincs ideje. Máris robog tova. Új tüzek felé. Egy égő városban él. Amerre ő jár, arra a pusztulás. Menekülő pókok, kalitkában sült díszpintyek, teknőcleves akváriumból, égő kutyák, macskák, sikoltozó emberek. A tűzoltó hagyja el utolsónak az épületet.
Ötemeletes vörösmárvány vízzuhatag a lobbyban, bevásárló központ, étterem, élőfák. A felhőkarcolók víz alatti városa belülről - átlátszó üvegfolyosók, puha szőnyegek, sétálóutcák, mozgójárdák, diszkrét háttérzene, még a klotyón is - nem lehet keményet szarni. Nincsenek szagok, a hőmérséklet állandó, a terepviszonyok minden szinten egyenletesek, még a zeneszámok sem változnak.
Manahattan - mennyei földnek nevezték az indiánok, és 24 dollárnyi üveggyöngyért eladták a hollandoknak - az évezred üzlete, mondják. Azt nem mondják, hogy az indiánok csak látogatóba jöttek a szigetre, és fogalmuk sem volt, miért kapták a gyöngyöt. Az indiánok nem műveltek földet, mert azt gondolták, hogy a Nagy Mannáé. Ezért neveztek el minden útjukba kerülő helyet manahattának. Eredetileg ők vágták azt a húsz kilométeres erdei csapást, amit az angolok Broadway-ra kereszteltek. A Broadway ablakain sárga csokornyakkendők lógnak a kuwaiti hősök tiszteletére, az utcakölykök Bagdad bombázását játsszák. Sebészi beavatkozás a virágágyásokon. Rosszmájú pacifista plakátok szénné égett katonák portréival. Ki akar Szaddam Husszejn lenni? - kiáltja egy szőke, kékszemű gyerek.
A felhőkarcolók tették Amerikát naggyá - mondja az idegenvezető a japán turistacsoportnak. Szélesre tárt fogsorok, bólogató baseball sapkák. Két eredeti nemzet találkozása. Vajon hány japán fér el egy fényképen? Fiatal pár szólít le, nem nyomnám-e meg helyettük a gombot. Készítsek egy képet, a feleségével, meg a magas épületekkel, élesség középen, itt kell belenézni. Összemennek a Nikonban. Menjenek egy kicsit jobbra, nem, nem, sok, úgy, most egy kicsit hátra, jó. És ne vigyorogjanak, mert nem fér rá. Végtelenre állítom a fókuszt. Az Enola Gay kioldója. Most repül a kismadár.
Fölmentem a World Trade Center-re, hogy megnézzem a helyet. Hangyabolyra épült a város. Az ötvenediken megálltam egy cigire. Valahol nagyon messze valakit vertek, de egyáltalán nem fájt. Körbeállják az áldozatot, egyikük a lábával piszkálja, miért nem mozdul, tán csak nem halott. Olajos szivárvány a test fölött. Látom, amit ők nem látnak. Alattam a tetőn úszómedence feszített víztükörrel. Félek, elvéteném az ugrást. A kidobott szemét felfelé esik. A száztizediken üvegbe zárt kilátó, se szag, se szél, se atmoszféra - légkondi van. Posztmodern kondíció: mindent a szemnek. Pillangó vitorlázik száz emelet magasan a törékeny levegőben. Belenézek a távcsőbe, mintha mikroszkóppal nézném, alattam Manhattan, óriási bacilus Isten beteg alfelén.
A Wall Street sarkán hittérítők mikrofonnal, erősítővel, botokkal. A hangfalakra megkötözött afrikai négerek plakátolva. A felirat vastagon: TO BE SOLD - A CARGO OF NEGROES. Észrevesz a turbános szónok, felemeli a hangját, mintha hozzám beszélne - kiskorom óta színtévesztő vagyok. Sztentori hangja visszaverődik a tőzsdepalotáról: "Figyelj, fehér ember, mit mond az írás. Jézus és a zsidók és Izrael minden gyermeke színes bőrű volt és ma is az (lásd Teremtés könyve 35.10-12, 22-26 és 48.5). A zsidóság egyetlen igazi letéteményesei a négerek." Brosúrát osztogat, én nem kapok. "A fehér ember nem zsidó (olvasd el Koestler Tizenharmadik. törzsét), az etiópok nem zsidók -Salamon nem feküdt le Sába királynőjével (lásd Királyok Könyve 10.1-13). Az arabok nem zsidók, nem a választott nép fiai (Genezis 21.1-12 és 25.5-6). A mi színünk barna, mint a termőföldé (Genezis 2.7). Jézus színe - lásd Dániel 7.9, Ezékiel 1.27, Jeremiás 14.2)" A tőzsdepalotából éhes brókerek rajzanak elő. "A fehér ember Ézsau magjából származik és eredetileg hétfejű és tízszarvú lény (Genezis 25.19-34 és 36)" Kezd meleg lenni, körülöttem csokibarna fejek forognak, a szarvaim helyét keresik. Bandzsítok, grimaszolok, dzsozefin-békeresre veszem a figurát. "A fehér ember színe Isten átkának jele", folytatta, "a fehérek uralmának rövidesen vége, ezek az utolsó napok, a jóslat kétezerben lejár, lehet, hogy ez lesz az utolsó karácsonyotok. Tudjátok, érzitek, hogy bűnösök vagytok, be fogjuk bizonyítani, mi, praktikus univerzalisták". Emlékeimben néger ősök után kutatva lenyúlok egy brosúrát. Ellenőrizni akarom az adatait. Az ember ne vegye szentírásnak, amit az utcán hall. Közben a szónok gorillái elkergetik a szemben reppelő bandát. "Az állítólagos zsidók nem az igaziak. Izrael 12 törzse a következőkből áll", - és sorolja: "Júda törzse az amerikai négerek, Lévi törzse a haitiak, Efráim törzse a puertorikóiak, Menásse-é a kubaiak, Izsáké a mexikóiak (többi a szerkesztőségben). Az amerikai kontinensek Palesztinával, melyet a Biblia Kánaán földjének nevez, az Úr által Izrael törzsének adatott. Az ún. fehér ember, akit a Bibliában ördögnek hívnak, ellopta ezeket a földeket az izraelitáktól és más népektől, kegyetlenség, gyilkosság, hazugság, nemi erőszak és rabszolgaság által. De az Úr mondta, hogy a fehér ember kétszeresen fog fizetni mindezekért. Az ufók azon szekerek hírnökei, melyekkel Jézus kiszabadítja majd Izraelt Amerikából a harmadik világháborúban." Önkéntelenül felnézek, előttem a World Trade Center acélüveg törvénytáblái. Bibliai tájon állok, forognak a csokornyakkendős házfalak: Welcome Home, érkezik az ünneplő körmenet, nyitott limuzinokban az Öböl-háború hősei, turbános négerek botjaik rázzák, kaftános zsidók próbálnak átjutni a túloldalra, forog velünk a konfettis táncparkett, Isten hozott, Willkommen, Bienvenu, Welcome. Válaszd magad! Egybenyakú majorettek spárgában. Langaléta transzvesztiták tűsarkú csoszogóban. Pink a falból: That one looks jewish, that one is a coon, who let all this riff-raff into the room. Do it yourself! Uram, ne rejtőzz el, hadd lássam színeid, mondd, te kit választanál, fekete vagy, uram, vagy rézbőrű, netán kék, igazi égszínkék?
Terhes vagy, Amerika? Csak egy anya hiszi el, hogy a világ közepe. Amerika a lehetőségek országa. Egy hónapon belül apa lehetek. Ha nem vigyázok, még elneveznek rólam valamit, egy mosóport, egy mártást, egy kölnit, egy gyereket. Meglátni és elnevezni, mindenről azt hiszik, nyú. Nyú föld, nyúváros, nyú emberek. De hogy nevezzem a gyerekem? Aki terpeszkedik anyja hasában, növeszti körmét és fogát, egy nap kinövi a szigetet, és akkor megkérdezik, mi a védjegy, mit írjanak a csomagolásra, nehogy elkeveredjen. Minek nevezzelek, ismeretlen részem? Találkoztunk már? Legyél India? Kérdezzem az indiánoktól? Legyen neved Manahatta? (Kalap manna?) Van benne valami finnugor. Kalevala, Manahatta, Jönnavonna. Kié a gyerek? Aki megszüli, vagy aki megműveli? Aki vérét adja, vagy aki felneveli? Kié a copyright? Aki kapja, marja? Mindnyájunké? A Nagy Manitou-é? Amerika az amerikaiaké? Édes fiam, minek nevezzelek? Szükségtelen szimbólumok után kutatni, minden csak idézet és utalás, a jelképek visszatérnek az origóba, és totemmé válnak. Mindent a szemnek, semmit se hinni, könyörgök, hagyd, hogy ne higgyelek, mert rajta vagy a pénzükön, a trikóikon, a bombáikon, ne faragj ilyen képeket! Ne legyél kohász az Ellis Islanden, csak a szakácsokat és a telekspekulánsokat engedték át. Minek nevezzelek?! Izrael gyermekei: Levi's?, McDonáldz?, Barbie?, Coca-cola?, vagy ez már a Pepsi nemzedék?
Kik tették naggyá az országot? Az északról dél felé kúszó gleccserek. Rajta, fedezzük fel Indiát, kiáltsunk földet, és haljunk meg érte! Kié a föld? A parasztoké? A halottaké? A tengeré? Csak annyi föld a tiéd, amennyi a szádban elfér. Édes anyaföld, letarolt tábla, szűz föld. Nem lehet véletlen. Kevesebb a halottja, mint az élő.
Falusi templom üveghegy tövében. Egyenetlen szintezés háromtól száztíz emeletig. Elvesztem a térérzékem. A sétálóutcán kebabárusok forgatják nyársaikat. Fiatal pár tűnik fel, kézen fogva sétálnak a gyerekekkel, a papa a kislányt, a mama a kisfiút vezeti. Édesek. Néha egymásra néznek diadalittasan. A szülők hamburgert majszolnak, a gyerekek nyalókát nyalnak. Az utódok az ősök szőke-barna, kékszemű variánsai nemek szerinti komplementerben. A természet boszorkánykonyhája, vagy az eugenetika diadala? Nem én vagyok az egyetlen tanú, egy hosszú kabátos vagány óriási hangerővel kommentálja az élményt. "Nézzék, itt az ideális amerikai család, ide nézzenek, ezt nézzék." Vérbeli kikiáltó, féktelen tenorja túlharsogja a zsivajt és a kebabsütők sercegését. Az áldozatok nyelés közben kővé dermedten állnak, miközben ujjal mutogat rájuk. Próbálnak a szendvicsből mosolyt fakasztani. Emberünk, e látomás rögzítője, bezsongva rohangál a pellengérre állított pár körül, éljenek a csúnyák, a gyengék, a görbék, a kövérek, a nemtelenek, a senkik, megszállottan kiabál, mint aki tudja, mit beszél, a század tanúja, az utca vége felől rendőrök közelednek, még egyszer felemeli hangját, aztán hallgatásba zuhan, az igazság pillanata, a bika utáni csend.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
Tartalomjegyzék [Lettre 25. szám (1997. Nyár)] Kezdőlap
| stílus 1 (fehér) | stílus 2 (fekete) | stílus 3 (epa) |