stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



WILLEM JAN OTTEN

ESZKATOPOLISZ TÖMÖR LEÍRÁSA


Eszkatopoliszban oly sok mindent meg tudtak állapítani a génekből, hogy végül már az ember halálának napját is előre meg tudták mondani. Persze csak, ha minden a terv szerint alakult: az igazi balesetek, csakúgy mint a háborúk és az öngyilkosságok, nem voltak megjósolhatók.

A tizennyolcadik születésnapján mindenki "megszámláltathatta a napjait". A halál időpontját egy számítógéptől lehetett megtudni, plusz-mínusz egy-két hónap eltéréssel, Az időpont közeliségével arányosan nőtt a behatárolás pontossága.

Így Eszkatopolisz minden lakója egy titok birtokában lépte át a felnőttkor küszöbét. A legtöbb lakos csak a hozzá legközelebb állóknak árulta el halálának időpontját. Hacsak nem egy távoli időpontról volt szó. Mert akinek több mint hetven évet jósoltak, az nyugodtan elmondhatta a környezetének anélkül, hogy bárkinek terhére lett volna. A "későn halók" egyébként az idő múlásával egyre hallgatagabbakká váltak. Szánalmas látvány volt, ahogy sokan ötven éves koruk után megpróbáltak új baráti körre szert tenni, remélve, hogy olyanokkal barátkozhatnak, akik "még nem tudják". Siralmas barátságoknak tűntek ezek, hiszen kölcsönösen tudták, hogy valamit elhallgatnak.

Akik számára azonban belátható időn belül esedékes volt a halál, néha rendkívül beszédessé váltak. Különleges értékük lett a piacon. Fiatalságuk és közeli haláluk kívánatossá tette őket a házasságot nem igénylő emberek szemében. Ezeknek a halálközelieknek az életmódja olyan izgalmas és intenzív lehetett, hogy bizonyos emberek, habár rengeteg idejük volt még hátra, szintén úgy tettek, mintha utolsó napjuk rohamosan közeledne. Klasszikussá vált a két tizennyolcévesről szóló film, akik szenvedélyesen bevallják egymásnak, hogy már csak hat hónapjuk van hátra, miközben mindkettő tudja magáról, hogy nyolcvannégy, nyolcvanöt évig is elél majd. Mikor a fél év már kis híján letelt, a szerelmesek megtört szívvel búcsút mondanak egymásnak, részben a másik halála felett érzett bánatukban, részben pedig a lelepleződéstől való félelmükben. Emigrálnak, mindketten másik földrészre. Hatvan év múltán a kis falu főterén, a gesztenyefa alatt botlanak egymásba, ahol minden elkezdődött - két árny, egymás Hádészéből - és mindez éppen egy fél évvel kiszámított haláluk előtt.

Különben az eszkatopoliszi emberek is vigaszt leltek a szimmetriában, és ez gyakorivá tette köztük az ún. 'hasonló halók' házasságát. Egy-egy szerelem tavaszán az első érintés izgalma mellett az időpontváltás pillanata is mérföldkővé vált. Az irodalomban és a filmművészetben ez a pillanat valóságos toposszá lett, jelentősége és sokrétűsége az első csók jelenetével vetekedett.

- Akarod tudni, hány évig fogok élni? - ...

- Na, mit gondolsz?

- ...

- Akkor találgass, vagy nem mersz?

- ...

- Nem szeretsz?

(átölelik egymást)

- Na, találgass!

Sokszor megszólták a 'hamarosan halandó' férfiakkal egybekelő nőket. Azonban furcsa módon, ha egy hosszú élet elé tekintő férfi kívánt meg egy hamarosan halandó nőt, azt kevésbé tekintették elítélendőnek. Ha egy kapcsolat teljességgel érthetetlennek tűnt, mert például a férfi kifejezetten visszataszító volt, akkor rögtön megindult a pusmogás: "Csak az időpontja miatt bukik rá..." Gyakori jelenséggé váltak a kongruens párok, akik nem életkoruk, hanem fennmaradó napjaik (azonos) száma szerint választották ki egymást. Így magától értetődően a gyermeknemzésről hozott döntést is nagyban befolyásolta a tizennyolcas szám; akinek ennél kevesebb éve volt hátra, arra igencsak furcsán néztek, hogy a 'halál küszöbén' ilyesmire szánta el magát.

Egy generációba tellett, míg rádöbbentek az emberek, milyen fontos is a lehető legnagyobb titokban tartani az időpontjukat. Bizonyos emberek, akik hatalomhoz akartak jutni, ám hamarosan halandók voltak, próbálták azt a hírt kelteni magukról, hogy még hosszú élet áll előttük. Érdekes például az egyik miniszterelnök esete, akit lemondásra kényszerítettek, miután a Ritz hotelben egy call-girl hullájára bukkantak. Az éjjeliszekrényében egy kazetta volt, melyen a miniszterelnök hangja azt suttogja, hogy már csak egy éve van hátra, eggyel kevesebb, mint amire a mandátuma szól. Bukását nem elsősorban halála okozta, hanem a tény, hogy zsarolható volt. Még ha nem is derült volna fény a titkára, az utókor akkor is gyalázta volna az emlékét. Kevés dolgot vettek olyan rossz néven az emberek, mint elöljáróik bejelentett időpont előtti halálát. A call-girl affér óta szokássá vált a felelős pozíciót betöltő emberektől halálozási dátum-nyilatkozatot kérni - erre azonban a törvény senkit nem kötelezett.

A helyzet kétértelmű volt. A hallgatás joga Eszkatopolisz egyik legfontosabb alapelvévé lépett elő. Mégis mindenkiben ott bújkált az érzés, hogy a halál időpontjait a génkomputerben tárolják, pedig az alkotmány kimondja, hogy az időpontot csak egyszer lehet közölni, és akkor is kizárólag magával a halálozóval. A bizonyosság, hogy a gép már egyszer leközölte az adatot, lehetetlen helyzetet teremtett; az emberek nem tudták kiverni a fejükből, hogy létezik egy Agy, egy Memória, és birtokában van az adatnak, amelyet egyedül az egyes polgároknak áll jogában tudni. Azt hiszem, így van az ember tudata megszerkesztve: nem bírja elhinni, hogy egyedül ő tud valamit. Főleg ha tényekről, például egy száraz számsorról van szó. A tudat mindig feltételez egy agyat, ami mindent lát. Így vált a tudás forrása, a számítógép rettegetté, éppen azért, mert biztos volt, már amennyire utána lehetett járni, hogy senkinek sincs betekintése az adatokba. Amíg az agy hallgatott, a lakók is úgy tettek, vagy legalább megkísérelték megőrizni a titkukat.

Költők és Filozófusok világképet próbáltak felépíteni a hallgatásra, melynek lényege, hogy addig van értelme az ember életének, amíg elhallgatja a halálát. A vallatás (korábbi változatában A gyónás) című regényt a szilencista mozgalom kezdetének tekintették. A hőst kivallatják és megkínozzák, hogy kiszedjék belőle az időpontját. Mikor eljön a pillanat, és megtörten, megalázva, emberi mivoltából kiforgatva elárulja az időpontot, meghal, 'ajkán az időponttal'.

A kimondott időpont egy és ugyanaz, mint haláláé. Egyébként sok esszéista szerint nem is a kínzás jelenetei a legborzalmasabbak a könyvben, hanem inkább azok az oldalak, melyeken egyértelművé válik: a vallatónak tulajdonképp nem is olyan fontos az az időpont. A vallatás végül is a hallgatás megtörésére irányuló vak, pusztító vágyról szól. Vagy inkább arról, hogy képtelenek vagyunk mások tudatát tiszteletben tartani. "Nincs az a kemény dió, amit ne tudnánk feltörni."

A szilencizmussal nagyjából egy időben tűnt fel a fiatalság Ártatlansági Jogok nevű mozgalma. Alapelvének vallotta, hogy az emberi lélek nem 'hivatott' ilyesfajta tudásra. Síkra szállt az Új Naivitásért. Különben nem nagyon lehetett senkiről megállapítani, hogy tisztában van-e az időpontjával - a Naivok húszéves vezetőjéről sem. Valahogy olyan hihetetlennek tűnt, hogy valóban ártatlan - olyan szabadon és gátlástalanul beszélt, mint aki előtt még sok-sok év áll. Tőle származik "a tudás egyenlő a halállal" mondás. Az ő köre fogalmazta meg, hogy annál nehezebb az élet, minél többet tudunk a végéről. Önéletrajzi írásában elmeséli, hogyan keserítették meg szülei egymás életét a szünet nélküli fenyegetőzéssel, hogy elárulják egymás halálának időpontját.

"Mikor nyolc éves lettem, végül csak megtörtént. Anyám a fülembe súgta apám időpontját, aki akkor tért haza részegen. Olyan volt az, mintha anyám halottnak nyilvánította volna."

Később egyre radikálisabbá vált az ártatlansági mozgalom, a tudás másik formájának megszüntetését kezdték követelni: a halálét, mint olyat. Miért kell Eszkatopolisz lakóinak egyáltalán elmondani, hogy egyszer vége az életnek? Mi értelme az elkerülhetetlennek?

Talán éppen azért hívjuk az elkerülhetetlent elkerülhetetlennek, mert úgy tűnik, hogy semmi értelme sincs, különben más nevet adnánk neki, mondjuk az Igazságos, a Hasznos, vagy a Jó. Eszkatopolisz lakói idővel a legharciasabb emberi lényekké nőtték ki magukat. Időpontjuk rendíthetetlensége a 'megszámlált napokban' (így nevezték a haláluk előtti időszakot) vágyat ébresztett bennük a természetes halál után. (Az előre kiszámított halált egyre inkább természetellenesnek tekintették.)

Ösztönösen kialakult a véletlen kultusza. Az emberek inkább a hirtelen halált választották, ha lehet, még mielőtt az utolsó előkészületek és az időközben szigorúan rituálissá vált búcsúülések kezdetüket vették volna. Ez még mindig elviselhetőbbnek tűnt az utolsó hónapok türelmes várakozásánál. Ugyanakkor a megszámlált napok időszaka egyre hosszabbá vált, egyes eszkatológusok szerint öt évnél is hosszabb lett, egy szakértő szerint pedig egyenesen emberöltőnyi. Egyre előbbre esett az időpont, mikor az embert elfogta a véletlen, kiszámíthatatlan halál utáni vágy. Egyre többen választották az előrelátható helyett a hősi halált, és beléptek a hadseregbe. Úgy tűnt, több értelme van fegyver által meghalni, mint várakozni. Képtelenek vagyunk várni, számolni az órákat, belátni az idő múlását, unatkozni; talán ez okozza minden nyomorúságunkat. Mindenesetre egy hatalmas légióra való katona jött össze - férfiak és nők egyaránt - vesztenivalójuk nem volt, és legyőzhetetlennek tűntek.

Mikor az eszkatokrácia az egész világot leigázta, már csak egy államforma volt lehetséges: az önkényuralom. A társadalom berendezkedett a minden reggel megismétlődő sorshúzásra, amit a szerencsés nyertesek azonnali kivégzése követett. Nem szabad ismernünk saját titkunkat. Instanciákra kell bíznunk.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret