stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



HANNS-JOACHIM ORTHEIL

NÉMET HELYZETJELENTÉSEK


K., aki megint itt van látogatóban, jelenleg éppen egy újságíróiskolában tanít. Diákjai 20-25 évesek, egy "Németország 1989 óta" című projekten dolgoznak, amelynek keretében riportokat és beszámolókat kell írni arról, hogyan élték meg az emberek az elmúlt öt évet.

K. azt meséli, hogy ez a téma nem érdekli a diákokat, szívesebben írnak akármiről, csak Németországról nem. Már ha a szót hallják, elhúzzák a szájukat, mintha azt ajánlották volna nekik, hogy üldögéljenek el egy cellában egy nehézfiúval. A többségük azt állítja, hogy ez az egész 89-es lelkesedés-sztori elment mellettük, mintha inkább az idősebbek ügye lett volna, akik még megélték a fal megépítését, azok nyilván lelkesek voltak a fal leomlásától, a szüleik például, ami miatt már elvből kell, hogy fenntartásaik legyenek. Egy másikuk a falomlás kapcsán először arra gondolt, hogy most majd a keleti ifjúság fele nyugatra tódul, hogy itt tanuljon, rögtön elkapta a félelem, hogy vajon az ő helye megmarad-e.

Néhányan közülük '89 őszén is külföldön voltak, és azt kellett tapasztalniuk, hogy a spanyolok vagy a franciák sokkal jobban lelkesedtek a falomlástól, mint ők maguk, akik egyébként szintén tudnak mindenért lelkesedni.

A többség biztos benne, hogy ami azóta történt, egy nagy becsapás. A Nyugat becsapta a Keletet, Kohl hazudott a keleti embernek, ezt mondják, ezt az ismert, szenilis Grass-szöveget. Úgy beszélnek, mondja K., mint az idős emberek, akik nem emlékeznek pontosan, nem figyeltek rendesen, nem akarnak határozottan gondolkodni, ehelyett a szokásos, a korral járó pesszimizmust választják, az egész világ becsapás, ők maguk is rosszabbul jártak.

Talán, mondja K., egyszerűen csak félnek, talán az újraegyesítés, amelyik éppen az ő életüket fogja döntően meghatározni, kiragadta őket egy mély szendergésből. Különös az is, hogy mindig keresnek egy áldozatot, amelyikkel úgymond szolidárisak: most a keleti emberek, közben egyet sem ismernek, sosem jártak odaát, és nem is mennének semmi pénzért. Csak mellékesen érintik a témát, mint egy rémálmot, amit jobb elkerülni.

Hogy mit jelenthetne az újraegyesítés politikailag, nem is akarják tudni, ebben az értelemben képtelenek felfogni a "politikát". Ha "politikát" mondanak, nem igazán mederbe terelt érzéseket értenek rajta, valami diffúz módon szociális dolgot, segítséget a harmadik világnak, vagy az esőerdők megóvását.

Utálják az országot, amelyikben élnek, az idősebbek öngyűlölete még őket is elérte, és bár nekik jól megy, méghozzá nagyon is jól, úgy beszélnek, mintha "a társadalom" a peremre tolta, leszorította volna őket, egy megközelíthetetlen zátonyra. Rémesen viselkednek, mondja K., mint gonosz, intrikus nyugdíjasok, akikből szikrázik a méreg. És nem tudom, mondja K., hogy honnan van ez náluk, ez az egyértelmű, jólápolt, sőt egyenesen dédelgetett elutasítás. Ha írnak, rögtön fantáziálni kezdenek, a világot hathatósan hozzáhajlítják sértettségük kis kozmoszához.

Egy hétre átküldtem őket Keletre, mondja K., ott majd beszámolókat fognak írni a bádogviskók és az égbekiáltó nyomor országáról. 


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret