stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



WERNER SCHWAB


FAUST: AZ ÉN MELLKASOM, ÉN SISAKOM

FORDÍTOTTA: TANDORI DEZSŐ


Személyek :

AZ IFJABB FAUST
MEPHISTO
MARGARETHE
WAGNER, FAMULUS
MARTHE SCHWERDTLEIN
VALENTIN
ÉS : AZ IDőS FAUST

Helyszín :

Mindenkor Faust kényszerképzetes dolgozószobaagya

Nyelv :

Három beszédjelleg, ezeket kétféle írásjellel jelöli. " Mindegyre "-beszédet gerjeszteni : ÉS az egész katyvaszt el-, fel- , le- , át- , túl- , és bebeszélni, beoldódni és boltani, beoltódni és kioldani, és csao, VISZLÁT, vaktán !

A darabban betét darabok vannak lúdtalpakból, kaptafák kaptákból, haptafák haptákból és kriptafák suszterokból.

MELYEK MELLETT VÉGÜL SEM MARADUNK !

Plusz : ami beomlik a konyhára, bab : EL !

ELSő PATÁLIA

Faust dolgozószobája. Könyvekkel és irományokkal rogyásig ágy, egyebütt is rendetlen könyvhalmok. Az ágy alatt jókora serbli, zománcán idiili tájfestmény. Egyebekben - a szobában, persze - : írópult, goethtei; fotel, még nem csőbútor; ruhafogas kabáttal.

FAUST

könyvtárát körbejárva

Filozófia

Megalománia

Hipochondria

Geriátria

A nappal mint fény miként jel jegyálma

süketnémán szűnik s érzékcsalásunk

tudásszomját önti sötétbe lássunk

és eláraszt minket saját magunk

kifordított éjével : mindazunkkal

amit akár nélkülünk is megadna

és így satöbbi és egyáltalán

. . .

JAJ mink

BAJ mink

többes és micsoda

bár egy dolgot jelentene

egy szál biztos dolgot csupán

mint egy szál kolbászt bármi

nappal őrizetlen éjten tűzroham láz

abból jönne a nagyszerű halál

halálos és töknagyszerű DE

eltűnődik

szar se lett és lesz mindebből és mindez

lecsupaszodva állsz tennmagod se

habozva

Ám akkor megint olyan tökröhejes lett, ahogy ott állsz, egy égadta földlégkencében a kettőhatáron, mintha az önfegyelmezés lenne az egyetlen matéria, mely szükségképp feltételezi önmagát, hogy önmaga s a világod meghatározni lenne hogy és miből, és mit és hova.

Dadada

Én pipamocska száj- és körömfájó

A sokszoros koreszmék szelleme

az összehajtogatható hordozható Kor

És ha a sztrádán szellentesz eléd száll

s ott vár, mint stoppos kupac, az erdmény

Ekkép süllyed a láthatár alá, mi.

És csak a sötét rejtheti magát

és csak a világosság, ott, viszont

Felrezzen

Most huszonnégy óra északi fény van

jár amnézia-öncsók Terminátor

. . .

Ná-nanana-és a fény s a nemfény e pónemek még plántább igenelnek ! Kettős fenekű bőrönd, amelybe lúdtalpbetétes lábbal lápsz ! A képzelt vadon félúton belédjut, és ott vezekled történet előtti időd, matáriád s patáliád, mely összetár. A félreütés paralízise . . . így ütsz elődre és utódra. Gyötrelmek Jancsi és Juliska útja, mint babkarón, s erdei eredőjük feltár s elnyel.

Ah, voltak idők, azok voltak csak az idők, azok voltak azok ! Hogy önpusztulásodnak ura úgy légy, ahogy az eróziónak a rézsü . . . a rézüst . . . s a múltra mélyes mély kutya. Egykutya, ja, ezek voltak az idők, de mert voltak, megvoltak, s akkor annyi, akkor és most.

Na ja

na ja

az én

bajom

az ő

baja

nullák örökös könnycsepegése

hétre a hat - hérakleitoszi sírás

saját kiagyalatlanságod agyában

penészvirág a szürkeállomány

Egy kutya, egy eb és egyéb, a madár vagy a tojás, és az isten kakukkosórája mikor üt. Fészkes fenét ! Ez csak magadbaszállás, kakukk fészkére, ez csak annyi ! És az Északi Fény süssön hasadra, és strucctojásként a Dél Csillaga lejtsen el nagy lábon, erre ébredj. Isten kakukkja túlnan otthonos, ezért nem lehet itthonod eminnét. A túl a túl, az innen kevés, marad az onnan.

Üveget, poharat vesz elő a pult alól, tölt magának, iszik. Visszateszi helyére az üveget, a poharat, csüggedten körbepillant, aztán megismétli az iménti cselekvéssort.

Hát has nahát

na hass

ily alapon

alakulj gyarapulj

a nem-valódi fölemel valódi nemébe mint

életidegen írás melyet egy

analfabéta álmodik

Literatúra

létratortúra

kakukkóra

kukkolóra

Nem de nem de nem de nem

nemigen

több időakkord ne szólna

hess madár

egy ilyen citruskakukk mely önmaga fája önmaga fészke önmaga odva maga kakukkja nem de nem ! önidegen tojását más altestiségébe mártja kárát lássa, aki bújt, aki nem, megy.

. . .

Ez volt a kis egyszeregy

Kötelem szent tokja klutty

elemiség mindmegannyi

kimerültség elemisége

kakukk-akku ! múlj, mulátor, így mulass,

kakukkolhatsz nemulass !

de akkurátul . . .

kurafi.

Igen, én, időről időre akkurát kurafi írom rovott jelenem a múltból jövőnek, hirtelen és úttalan szerelmes levelek enmagamnak, majd bolond lennék szétküldözni a világba mindeffélét . . . elborítanak magammal, önszerelmem legjobb kakukkhárító társaságom. Ó, én édes cukistanglim, mégis és mindazonáltal, fogápoló három réteg, el ne hagyj ! Hah, s képes lapot is írok, azzal közlöm : Kis szerelmem, pinci-puci Vatikáni Zsinatovskám, avignoni pápaném ! Persze el nem küldöm azt se, itt enkezemben remeg picike teste, máskülönben a hű posta mindenemet visszahozza, anti-hérakleitoszi hullámzás, levelek az ősz fájára visszahullnak, itt vagyok, ragyogok, két lélek fekete szurka, csillagszikrázó hava. Meg talán.

Szomorúan nézegeti a könyveit, tornyot kezd építeni belőlük.

Talán x, talán y,

ikszipszilon, kibírom,

épülj, bábeli torony,

bab, elépülj, fel karódra,

hitvány, gyenge báb, ripők,

cenk, szalonnabőr cipőd

kaptafán hagyd, mára ennyi.

. . .

Légben leng az abszolútum,

szószéké a szorulás !

Itt ez a könnyáztatta ázalék, az életharc, mirigyirígyület, ülepgyűlölet ! Csak úgy az utca közepén, ahová kiviszik. Semmi irány, legrövidebb út : egy pont közt. Emberrák elburjánzása, forgalom ! Elgázolják szegény harcot, kiterül, fut az idő, itthagyja, ennyire futotta, még ez se. Minek élt ? Kutty, prutty, békaáldozat : szétpukkant, és az a rendje, de mint annak-a-rendje. Marad : rendjel a flaszteron, haverom, és semmi plasztron.

Plasz-olasz-plasztiktrombita

bitang elbitangola

ROCK OLA

Dandy a halál

Dandyn Szent György

hun a sárkány

Vadölőm

hadd ölöm

gyengeelmeálom tornya

iszapfürdőn

terra incognita mondta

egy vacak terráriumhoz

se konyítva !

Megint körbejárja ágyát.

Agyam ágyam nincs nyugságom

nincs nyugágyam nyug-agyam

egy nyug-agyban elpihennék

mint kelet-nyug-agyi dívány

álomtalan csigaház

na ez az

ágy-agy

agy-ágy

eredj innen eredő

eredj gyere

gyere eredj

agy-ágy

ágy-agy

alábbhagyj !

könyvborító ágyborító

nincs nyugság felháborító

könyveim pihennek ágyon

agyam szürke állománya de múlandó de mállandó bőrbe kötve !

. . .

Egykor a foghatóság : ész volt

akkor jöttek az erők szabad játszadozása

együgyüség sok ügye

ötlet melyből hat sose lesz

arra nem jut nincs miből

Könyvtornyát ledönti

Billegj barázda magtalan

míg az ég alaktalan

a pacsirta ragtalan

ragacs csíra

papapam

. . .

Sok merény volt mind kifordult ?

nyerse nyers

versre vers

sírj egy verset vers ki fejedből

verd ki sírd ki bírd ki nyírd ki !

Ki-ki-ki

kivagyi

komplex szimplex

export import

imposztor mit versz föl : port

Saját portádon seperj

söprés

ez a teremtés

szép Teremtés

odateremtem letréfálom megteperem megtekerem

terepem hadd lenne mentem

. . .

Dominóformába rakja a földön heverő könyvek sokaságát.

Minden talajon nőtt egy könyvünk egykor

agytorna talajtorna

lovagi torna csípős torma

de ne sírj

írj

ha könyv nem nő

bent és kint és

áttekintés !

De még a hőskorban is, még akkor se, hogy hősködtünk elmeéllel, elmetompa fellegek láthatáron tornyosultak, mint könyvhalmok, dominó, pierró, bajazzó. Kacagó gerlém ! Én, Faust is, én is tudtam, köztudottan. A rajongók ! Kiemelnek valamit, citátumot, citálnak, szétcibálnak, cincognak és cinálnak, addig vannak. Emberszó székrekedése, az soha, hogy le ne késse, tegnapja, holnapja, mája : az Én- Te- ő reumája. Érthető.

Igen igen

nemigen

egy nemnem

szegény Faustom

tót folyón faúsztató Faust

überolt hanyattesés

üvegtábla volt a háta

ami egész volt szétesett

atyafink hanyattesett

Bakteorológus üreg

öreg bakter szemüregben

pár kukádban rostokolsz

hol a világmérő colstock ?

Egyszerű lélegzetű

volt több volt jobb

vélemény egyöntetű

ami lélegzik azért van

hogy midlétig lélegezzen

s ne mindétig ez a lét

Beleszagol a bilibe.

Istenem,

te se nem,

te is igen,

igen-igen

ismerem így is merem

humusz denunciációja

hű műtrágya akciója

ki-ki aztán maga látja

ha hátranéz

ott hullik szét az egész exkrementum-experimentum, menten

Szomorúan temeti két kezébe arcát.

WAGNER

szinte ráront Faustra, tenyerével öltönyét dörzsöli, mint aki gazdáját-urát porszemtől is óvná

Tragédiák Nagy Szelleme

még egy Faustnak is mit nem kell

neki is mit kell

mikkel kell bajlódnia

nem elég hogy az Eszmevilág

szüntelen hóhérolása osztályrésze

még önmaga maradékát is neki kéne elpucolnia, piha !

Isten !

Lehajol, megköti Faust kioldozódott cipőfűzőjét.

Egyébként, Faust úr . . . ah . . . mi volna még az ön világfenntarásosságfeltételen bölcselemdepressziójából ráőm átplántálható, planétás ? Félre ne értse az én csőtávollátásom optikáját, legtiszteltebb Faust úr, de az sem járja, hogyy lejárjon az életszámla, mielőtt felszámlálhatnám fel a lemenőit e szellemiségnek, mikéntet és semmikéntet, még létem végezte előtt.

FAUST

hagyjon mindent a hajrára jó Wagner

famulusságából ott még vas- s acél-

mulusság lehet mulandók ölén

E Németországban úgyis kutyáké

minden mi nem wagneri

tett bűne vállra nehezül hol a

fej középen többé nem hordatik

ez hősségünk s etikánk színre szín

Wagner zsákvásznat húz elő zsebéből, ezzel kezdi Faust cipőjét pucolni

WAGNER

Engem, Faust úr, merőben mind-iránytól rettentő tájékozatlan terébe lök ilyen beszédek által, tántorítván, igaz, merőben tarthatatlan s rothadva rozsdállt tudományközegtől.

Ugyanezzel a vászondarabbal törli meg homlokát is, pózol.

Most önmélyemre kell hatolni ismét

alvás álomi elvégzése által

nem átallván kételyt embertudással

kétségtelen össze-nem tartozásba

hozni mint napra-éj-következőt

másképp polárisan polarizált lesz

Faust bolygóütemű mindentudása

s elveszti Észak-Szibéria és

Tibet nevét

Wagner tüntetően eldobja a vászondarabot, s malíciózusan távozik.

FAUST

Napra nap pszicho paták dobajoznak

az élet nevezetű kifutón

és korok új divatját mutogatják

próbababányi-régi testeken

Itt ez a Wagner

szúette famulus

még rosszabb vicc fafej

virít kiirthatatlan !

Jön hozza bűzét a már létezőhöz

felriasztván megszokottamból melyet

örök újnak forrásául fogadtam

tűrtem termékenyre fogtam -- sivárság

marad nyomán gyász se már annyi se

Faust nevet, közben zene is szól már, a hangzavar lassan elviselhetetlen.

Ah mérőeszközök robaja így üti el az időt a végtelen így üt vissza a termelés rációja, aranyozni akarván a napra nap hulladékot, mely a nemzeti és a világmérvű produktum. S itt nincs punktum. Embervalótlanságú ünnep ! Egyfelől minden érig-zsigerig csordogál éltetőn, másik oldalt a csontok vázát zörgeti, és szárnyalása hártyaszikkadat, ha szűzen, ha bármi arkangyalian. Pfuj, ápor.

E testmocska kloakába muszáj

alászállnom kiköpötten a végső emberbűzig ami

mondtam már az önéltető lehelet melynek

más semmi célja más semmi a célja

egy semmi helyett - eképpen a nyelv

lebegteti a közleményt akár ha

buborékká változna a kavics ne

dadognánk ó beszédünk

mintha értünk lenne

mintha mi érte

örök összeérés illúziója

semmi semmihez nem ér és nem ért

A ruhafogashoz szökdell, heves mozdulattal lecibálja kabátját, üggyel-bajjal belébújik.

Még hogy öröm szemem ne háborítsa

felhő köddel közönséges nyirokkal

mely az emberére akadt időt

hámozza hattyú hagymaként lebegve

Feltámasztatik csontra csont megint

e lábak táncosan ropogtatódnak

táncol Faust mert így rángatja a bábos

a hernyós a lepkés lábam lejárja

távját hol végpont nincs csak önre ön

törvény reggelre este közte éj

Gyerünk valami éget gyúlna ki

tüze lenne való

Sietve távozik.

MÁSODIK PATÁLIA

Faust dolgozószobája most diszkóra emlékeztet. Emberzaj, üvegzörömbölés-csörömpölés; vadul táncoló alakok árnyai. Zene : a legkülönbözőbb stílusok, egyszerre.

Tánclépésekkel Faust lejt be, kapkod elébb árnyalakok után, majd maga is féktelenül ropni kezdi.

Wagner, a famulus jelenik meg, öltözete pizsamakabát és igen fényes bőrnadrág. Megáll amúgy " a pálya szélén", esetlenül tapsolna a ritmusra, követné. Faust hirtelen összerogy. Még négykézláb is gyúrja az ipart egy kicsit, de nem bírja sokáig. Kiterül a földön. Wagner ezúttal is odaront hozzá, letörölgeti, fölemeli, eltámogatja. Az árnyak vadul táncolnak tovább.

HARMADIK PATÁLIA

Ismét Faust dolgozószobája, eredeti állagában. Faust a földön csücsül, és a könyves díványnak -- az agy-ágynak -- dől. Wagner épp hideg borogatást készít neki.

FAUST

A veszett kutyamag most se szökkent
bennem csírába berohadt kidőlt
Férgese! Belvér zsigerkutyám a szaggató vad
elvetélt önmagától vagy a szuka anyja
meg se szülheté mikor rádöbbentek
hogy Faust lényegét adnák világ-rontón
Pronto! Ezért nincs más hű emberem csak
te Wagner: sintér vigye a dögöt ha engem nem szolgál!

WAGNER

Hah, de az ön szeme még ott időzhet az én fényességem zug szobáinak homályán, riadalomban, ha csak arra gondol, nagy emberségem mi jövőtávlatot nyit önnek. Ha felismeréstőkém vagyonba szökken, szétfeszíti a korlátokat, robbannak az ész pénzintézetei, s én a romokat felvásárolom, az egyetlen Egész leszek a minden-törött omladékmezején, s embersorsot magam osztok. Metsző szél fúj körbe akkor a földgolyóbison, s lesz íze-bűze, mint amaz edény lege terének, melyre ön most ülepét helyezinti, fuvintva. És e csatazajban Wagner, a legfőbb generális, a táborszarnagy uralg, és minden neuralgiákon. Mákony, agyő! Vagy a belek alagútjain törj e világra, s a nagy Megválogattatás órája az lesz: marad, ami marad, vész, ami vész, kis vitéz... Furci, murci! Furci, murci!

FAUST

belevág

Hallgasson maga: egy: rotty: kettő:
trotty hallgasson a rotyli és a trotyli
Ki-ki bűzét maga ismerheti
bár egy Föld ismersszék is általa
Nálam többet el nem érsz, belőlem mit ki nem préselsz
Tudásom felettünk száll már s ha összefog
minket hát azt mondhatod kifogtad
de ki a Teremtés záloga-dísze
és ki vinne zálogházba akár
engem is díszpinty -- ez az erősorrend

WAGNER

sértetten és felháborodottan cserél pakolást Faust homlokán, bosszúságát-bosszúját a könyveken tölti ki, rugdossa őket

Az ember teremtsen valami újat
mindig újat s EMBER itt én vagyok

és így magam vagyok a TEREMTÉS is

a teremtésit neki én adom

a mércét s nem tudom az ÉN-e a

MÉRCE-e az elsődlegesb a kókusz

általam ég át a tapló időkön

Ha nem vagyok nem ér át küljelentés

küldolgok állagát hírül nem viszi

semmi

Placcs... a paláver a palátlia

nem szól mert nincs artikulálnia

palatáliának az articsóka

palatáblákról hull le krétaporként

por krumplipüréként fojtogatón

Egy: arany fürtű fejem Erósz napját

sugározza és hullámoztathassa

mint legmagasabbrendű meghaladását

a Világszarnak mely nem mind arany

Totális túlkapás és émelyáram

a mélyáram ha nagyzolás törpíti

vész az önfej vész tárca ember végső

menedékéhez kulcs és igazolvány

jogosítványa bármi lakozásnak

és fokozottan az éteriben

hol a szellemmagashoz lift se jár

Elemelinti az asztali lámpát, kis tükröt húz elő zsebéből, nézegeti magát. Nagyon tetszik neki a kép, s az árnykép is aztán.

Fény-képem mit mutat:

árny-képem menthető

Szuperfetáció fitt fétise

Szuperfekundáció kuncsaftja

vágy asztalára csorran zaftja

a keresetlen kéjelgő külvilágnak

A háttérből hólapátot hoz elő, a könyvek egy részét félrehányja.

Ez

az

az

ez

a selejt természetleg vándorol

sejtelemből selejtbe

sejtelmek halmáról selejthalomba

új élet: új kín: űrre új anyag:

matériára a patália

patália matériája

matéria patáliája

hekatomba!

késő bánat otromba

Az írópulthoz ront, tölt magának egy pohárrral.

Kezdetben nem a műveltség vala

hanem amit műveltek

és azé volt akit meg

dialektika-gúnyja gúnya

bájra gúnárok kiégtünk-miégtünk

a művészetből világfolyamat lett

seggfej káosz s dolgok hőfokmérője

kedvre sétál a mikroszkóp világban

Kerekecske egecske

VÉGRE itt egy végecske

végletemben végtelen

ne kínomban rímeljen

tyúkszememre nekrológ ne léphessen

Nekrophil Nemezis egyébiránt

...

A műveltségkép nevében

képtelenségeket művelnek

hogy a gyermeknek

neve legyen

Elnyújtózik a díványon, ezúttal maga porolja le ruháját. Lehajol, cipőfűzőjét is maga köti meg.

Ezer disznó lenne leszúrandó mellettem, velem való vétek vétkeimért, ha az Önisten ily sokat merészel. A front disznaja a maga baja, a generális haszna. Ennyit generálisan. És nem lesz még egy Teremtés, mely megmondhatná, toll-e a fülembe, vagy inkább kirántsam. Korántsem a madár vagy a tojás, erről is lekéstünk már.

Az írópulthoz megy, az üveg maradék tartalmát körülményeskedés nélkül ledönti magába.

NEGYEDIK PATÁLIA

Faust dolgozószobája. Ugyanazok a tárgyak, mint eddig, csak mindennek valami díszes, aranyozott "kiadása ". Falakat és padlót becses kárpitok, szőnyegek borítanak. Faust karszékében ül, Mephisto hanyag és pimasz eleganciával dől az írópultnak.

Mindketten italközi állapotban.

FAUST

Mi itt fel és mi itt al

nem tudja csak az ital

Mi itt al és mi itt fel

Választ koty kotybennem lel

Itallá ittam magam

álság-válság-kiváltság

meglesz ami odavan

MEPHISTO

Az ital kibéleli

búnak elejét veszi

a gyomrát kiégeti

egészségére ez a máglya

nem kérdi mit szól a mája

ami mára nem holnapra

ami holnapra nem mára

ahogy mindennek már elmúlt

meg is jön holnaputánja

Ital -- buborékja jóknak

felfújódik tőle a hólygag

a hólyag ingerlődik

ember nem bíbelődik ilyennel

külvilággal túlvilággal utókorral futóporral

nem bíbelődik az ember

Bibendum !

FAUST

Mi az ördög maga, hogy rámszállt ! Mi az ördög maga, hogy így ! Maga az ördög a megmondhatója, miket beszél, és ha hallgat, akkor is szól ez a nóta. Mit se kér és sokat igér. Így kering bennem.

MEPHISTO

Persze, nevemben, de az ördögit neki, kövér barátom, van azért más szólításom : ez : Mephisto. Füstös név kicsit, elismerem, de akinek orrát facsarja, ne akarja ! Semmi se idegen önmagában, a létháztartásban a pánikot mazochistán keltik. Személyem igenlő. Igen, igen, s nem képletesen értem. Én vagyok az a lángkép lobogás, melyet a kocsmapadlón látott csipkék bokrain emelkedni, mikor a sárga földig leitta magát, Faustom, én voltam a vaksötétség szivárványa.

FAUST

felpattan

Micsoda? Lángkép lobogás? Maga ellopta az én fény-kép és árny-kép eszmém, merészelte helyébe helyezni bűzös személyét ? Maga nekem -- a látomásom ?

MEPHISTO

És több annál. Átvilágítója, diagnosztája, idegszobrásza, semmiképp se prosztatája. De csupa hús-vér pezsdülete.

FAUST

zavartan visszazöttyen

Mephisto úr, van, ahogy van, magának én kövér barátja nem vagyok !

MEPHISTO

lassan, kimérten, méltósággal letelepszik

Ugyan, ugyan, Faust úr, még az agya gondolatkaréja is -- mint egy oldalszalonna, centrálisan elhelyezve. Zsír csepegne belőle, ha hevíteném, eszmék hája fogyna innen, onnét gyarapodna gyöngyen, jó német mód. Nézd a disznót ! Nem maga sertés, s ez nem sértés, de ami a perszonáluniót illeti, fejtől hasig, hastól lábig, egy ön innentől odáig, onnantól az ideáig. Zsír, zsír, zsír -- ami lenni bír.

Feje paca pocak . . .

Faust idegesen kap a fejéhez, nadrágszíjához. Körbejárja megint az ágyat. Wagner jön seprűvel, lapáttal, takarítani kezd. Nem észleli a szoba semmi változását, sem Mephisto ottlétét.

WAGNER

Tisztelet akármi becstelenül, Faust úr, már ahogy becses személyemet mustrálja, valahányszor feltűnök, de ami a padlótényezőt illeti, hát hogy képes így összemocskítani-rondítani-bűzíteni mindent ? Tökélye alá ne szállna ! Port kavar a semmiből is, ami a gondolat világa.

FAUST

Wagner szűkagyú mulyám

famulusi fabulám

nem látja-e:

hogy éppen nem látok magától

mert elfödi a kilátást

és vendégem nem kér a wagneriségből

hogy az arany miliőbe maga rondít bele itt

hogy hájával egy zsírcseppnyi bája sincsen

Wagner

fenyegetően elébe áll

Riasztó amit már mer

el innen ne lássam

ülepét se csodáljam

mars haza kövér disznó romlott hal

émelyít ha csak itt van avval

Mephisto harsogva fölnevet, Faust ingerülten néz oda.

WAGNER

De hát de hát

ez már a netovább

mióta vagyok én Faust úr szemében kövér

én a legendás ösztövér

mely öszvér látás e meglátás

érthetetlen érthetetlen

romlott hal lettem

ma semmi sem lehetetlen

mégis mégis mi lesz holnap

ha a holnap a mára hasonlat

és mi vár holnapután

FAUST

Hé Wagner

mit áll ilyen ostobán

Komolyra akkor a szót

magát nézam : disznót látok

savanyodott valóságot

s itt Mephisto : az ellentéte

mintha édes lángban égne feketéllve

Wagner te barom

kitör

nem látsz a szemedtől ? Te vakablak !

Mephisto gúnyosan fölnevet

WAGNER

De már kikérem magamnak ezt a bánásmódot, uram. Alpári, ripők módon bírál, alakomra tesz megjegyzést. Sose beszélt velem még ekkép, de szája mindneféle más mocskot is hány, s más fertálya, bizonyítja itt szorgos kezem lapátja. Ebbéli lényét lapátra, Faust úr ! Nincs más orvossága, bizony, idegkezelésre szorul, hogy több ne szoruljon, egyensúlya a nemesebb létnek föl ne boruljon, ki ne forduljon repeteg sarkaiból !

FAUST

felháborodottan, ugyanakkor felbátorodottan

Ez mit hebeg?

tüntetőleg jóságosan

Wagner ha nem alakulsz
a végén belevakulsz

magad ebe ha nem ebbe

hát abba

addig van a'!

Magad bűzét kifogásold

dőre szolga

szelleminas

MEPHISTO

Wagner: na mozgás te disznó

vidd a piacra a portékádat

itt ne áruld hitvány irhád

különben is ah hamar

halandó leszel megunlak

mindig-egy-táj böffencs fertály

ebpofa

Szemed-szád gyökérhabot hány

beled bugyog egy-szavaddal

leheleted lehetetlen

klozetton leledzik álmod

bűzét te magad sem állod

kékülsz-zöldülsz mindjárt feldűlsz

és ami eldől nem áll

pusztulsz nem lesz akadály

Wagner eltakarja arcát, sír.

FAUST

Ez... ez azért már egy-az-értelem alig-érthetem dübörgő egyirányú úthengerlés, Mephisto úr. Meghaladja a tárgyszerűség szél-értékét, az én tudásszomjú Wagnerom, lám, puszta rom lett szavai nyomán, nem ily romlott ő, csak gyarló, ott gyökeredzik.

WAGNER

földig alázva

Méhkas zsongjon mellkasomban, ezt nem gondoltam volna önről, Faust úr, ebbe az ember belepusztul, van szive? Lényem áldásait élvezte, most annak mind ez a veszte.

FAUST

Az "az" rég ez "ezt" övezte,

s az öv pattan...

Ó, de édes Wagnerom, okos-hájas barátocskám,

nem viselkedem én ócskán,

füllátomást nem hallottad,

ki szólt hozzád, Mephisto volt,

nem érzed a lőrétől az óbort?

WAGNER

Lőre, dőre, nyakra-főre,

lári-fári.

Tapasztalati bölcsességem arra tanított,

hogy ne a titkot keressem a jelenségben,

de a valót, és Faust úr áll itt, Faust úr állt ott,

ön szólított, ön gyalázott, rút nevekkel ön alázott.

FAUST

Wagner Wagner

húnyt kandeláber

nem látod-e új lényemet

ez a Faust aki itt neked

megjelenik ragyogó-szín

új-isten szentség-tartóját

létem nem érzékeled?

Az ős-Faust egy fa üst volt,

korhatag holt

elevenség árama

nem üdít mint hűs pára ma?

Mephisto felkacag.

WAGNER

Jaj hagyja el

vagy magát ne hagyja el

vagy engem ne hagyjon el

ép eszem ne adjon el

mit is mondjak

ily koloncnak lát uram

semmi különös különcnek

akit bármikor elküldhet

érzem

fel nem érem mégsem

FAUST

Jó kutya

megsímogatja ilyképp, aztán hirtelen hangulatváltással belerúg.

helyedre!

Wagner felháborodottan, sértetten menekül, eltűnik.

MEPHISTO

Kár érte nem kár érte

kártékony lett kárt szenvedett

Kis fűnyíród

Nagy Gyepmester Én

kinyírom

mert nem bírom

alávetett viszonyod

VELE majd ő ELLENÉBEN

mint őt éled át én ÉNEM

világos e túl világos?

nem sötét-e s túlvilágos?

De térjünk vissza a mához

Auerbach pincészetéhez

és Goethéhez

Halld rivall

kéj s ital!

Mesterkélten titokzatoskodva kacag.

ÖTÖDIK PATÁLIA

Faust dolgozószobája most az Auerbach-pince. Jóllehet még egyértelműen felismerszik mint Faust dolgozószobája, úgy is. Mélye a meghatározó: árnyakkal megint. Iddogáló, félrészeg, danolászó cimbora-társaság a hangadó. De konkrétan Mephisto ad minden hangot, ha magnóról, ha más módon. Fizikai valójában ugyanakkor Fausttal együtt mozog az előtérben, az árny-hátteret kommentálva, reflektálva. Miközben indukálva.

ELSő ÁRNY

Huhú, mi nálatok az ivás, ha nem seggrészegítése a másban részesnek, hogy így egészüljön, ami rész csak?

MÁSODIK ÁRNY

Persze, a seggfej, a csélcsap, a szélcsap. Széllel bélelt seggfejet akarunk látni, labirintus hangyabollyal a mélyén, ott futkosson a bizser, s még ami kell.

HARMADIK ÁRNY

Nők, hol vannak a nők, hiányoznak. A nők, a gyerekek, a kecskék, mind e fejősek és vágóhidalhatók, a haszonállatok, haha.

NEGYEDIK ÁRNY

Igen, ha minden törik és szakad, bármi kitörhet s megszakadhat, beleszakadhatsz, úgy se törsz ki. Ó, a férfi komor örömei -- inaszakadtig.

Faust az árnyakra rontana, csépelni próbálja őket.

FAUST

De nem, ezt nem, de nem, de nem

patkánnyá fajulhat az emberi nem

a pucér patkányfarok lehet az Ember kishirdetése

minden analitikus gyengédség

s a Halál lépcső-foka persze, de akkor

az Ember még mindig Rém-Magasa alatt áll

és Kannibálként is a Mítoszban hol

felfalja társát mint az Örvényféreg

Elég - Fogalmak!

Mit akar mutatni

érdemben Mephisto Uram?

MEPHISTO

A nyomort: mitől a halál szabadít

Faust úr: a világ egy hideg Nagymester

Abszurd Műve: és én: az ég utolsó

Bestiája vagyok: Mennyei Rém

egyben az utolsó szép Csillagállat

az utolsó ős Vad-Barom és Tünemény

de te Faust

te Gerinc vagy Hajógerinc a Bárka

Utolsó Patkányának Hátgerince

de más is vagy minden ily Mindenség

Univerzumban hol a patkányméreg maga

a patkány magadat magaddal eteted

FAUST

felháborodottan

Szégyentelen végtelen, torz távlat tévesztése, Mephisto úr, én nem is tudom! Egy-a-magja lángkép nem lehet a mennyei kinyilvánítás és a poklok tajtékzó szája egyben, önmaga mérve és mérge. Mert ki az élő lények fölfedezője és felezője és fölözője.

MEPHISTO

Hogy tekereg a világ kerek

Faustom tor doktora

Az árnyak felé rúg, felbillennek, de lábra kapnak megint.

ELSő ÁRNY

Huhú, itt ülünk, ragad ülepünk, egymást szépen telebeszéljük egymással és magunkkal, így ürítünk. És az életteli vég megjegyzése legyen még, hogy tartós mosolygásra is kényszerülünk.

MÁSODIK ÁRNY

Igen, mi boldogan és szaporán a szaporátlan jövőt beszéljük el, magunktól, s még csodálkozunk. Ahelyett, hogy méhekben termesztenénk gyümölcsöt.

HARMADIK ÁRNY

Igen, méhről méhre járnánk. Hiányzik egy édes nő szerelme-terhe.

NEGYEDIK ÁRNY

S az út, mi oda elvezet, az élvezet. Az elv, az élv ! Mely hajlékonyabb, mint a nyelv, vékony és lékony.

FAUST

Csodád kiszáradás megannyi lében fürdőnk, Mephisto úr, s mely igen, annál inkább. Végezetre mit mutatott nekem, kezdetül, itten ?

MEPHISTO

A forró halált lássa mely magát

jajban gyilkolja vágyban önnön apró

ellentét részeira szétömölne

és elborítaná mit el nem érhet

miképp isten öngyilkos gesztusa

Hazugság titka tiktakkol kakukk

kinek örök-más fészke : út

HATODIK PATÁLIA

Faust dolgozószobáján át most út vezet. A háttérben ily-oly árnyszemélyek vonulnak fel s tova. Valahol telefonfülke áll. Jön Margarethe, megáll a fülkénél, kézitáskájában kotorászik -- egy számot keres. Cetli hull a földre, Faust lovegi mozdulattal utána kap, felveszi, átnyújtja.

FAUST

Meg ne bocsássa pimasz áhítatom kicsiny asszony, kis leányzat, de ha a szelek szárnyára engedett papír hajót, még bármi járművé gyűretlen vizi lelket, vesszőt, önnek, elvesztőjének, olyképp juttatom vissza, hogy táskáztathatik, nem szemem alja e műv, esdem, kegyetlen volna !

Margarethe undorral nézi táskáját, Faustot, a cetlit összegyűri és eldobja.

MARGARETHE

Vastag uram, mire oly vastag ön, mondja csak, szófacsarása a fület facsarja, közelebbről az orrot, nem szólva akkor szemének vizenyőjéről, melyen magának kéne elúsznia, beljebb és egyre beljebb, az egyetlen elmélyülés volna ez, mit öntől várna a világ, hogy semmi ne maradjon utána, ha ilyen egyáltalán remélhető.

FAUST

Micsodaaaa ? Képes keresztülnézni máris egy létezőn, egy új, de legalább Harmadik Világra éhezőn, egy kérődzőn, egy szerelmet kéregetőn, egy krákogón, egs kukorékolón ? Turbékolóm . . . !

MARGARETHE

Döggel jöjjön meg, uram, a kedvese !

Mephisto sodródik oda, lazán. Felszedi a cetlit, hanyagul Margarethe táskájába dugja. Margarethe és Mephiso hosszan, értőn mustrálja egymást.

FAUST

Nyilván e környűlés lakozója

ön mely körülmény engem arra késztet

hogy ha székleg nem is el nem rekedvén

boldogságban, de meglátogatólag

előtűnjek bár mint hajnali

nap fénye az ön de csak mint a poézis

mezei hadából egy alabárdos

lehessek bárd nem húsvágó de dal

forrása hol ön járddal lábnyomul

Jaj, csak enm gondolná komolyan, hogy ahol a gazdasági lukrativitás túlteng, más fedél más lukra nem jut ! Is, marad, is . Ez a valóigaz igazvalózás valóigaz taglózó igazolása. Az eljövö lehetőségek mivé lesznek, izé, ízzé lesett esetté, résen legyünk ! Ezt túlozni : túlnan gyönyör innét.

MARGARETHE

Mephistóhoz fordul

A grotesz eszkába úr akárki önnek ismert jelensége egy szokvány idősoron ? Haverja tán ?

MEPHISTO

Heverje ki előre válaszom, kis asszony, ő nékem lángvetőm, csóvám, mely világol, bár éjsötét le nem szállathat; semmi piedesztál. Leveses tál, a többi mind kacsa. Kaccsal kapaszkodik, és ő a Hidra, nélkülem semmit sem hidalhat át.

MARGARETHE

Hát mit tesz isten, ha így istene, tegyen róla, jó takaros uram, hogy eltakarodjék, mielőtt a köz eltakarítja, spongya rá, takarjuk.

Belép a telefonfülkébe, innen csak alakja látszik, körvonal.

FAUST

Uram atyám, Mephisto, képedek, képtelen képmás, képzetem nem képes úrrá lenni ez úrhölgyön, szemem meresztő . . . szögverő agyamba és lenn . . . a fesztáv két telefon pólusunk közt nagyobb nem lehet, mint a dúlt szövétnek máris-nedvesedése . . . ájulok !

Kétségbeesetten dől, altestét szökkentő ívben , a fülke felé, de észbe és hajába kap.

Ó, még hogy isten a kis nőszemély

leszállt elemeim próbálja máris

kis sarkaival sarkallva repesztőn

képesztőn elepesztőn vesztőn el el el

Mephisto el innen, ne játszd velem ezt, akármi lét ereszt levet, szottyadtan inkább eltűröm jelen állagom, semmint ismeretlenek felé evezzek oly sűrűje dágvány reményen, mit ismételni talán két napig se bírok, s álmaim gyötörnek szárazzá és sivárrá.

Altestéhez kap.

MEPHISTO

Disznószív Faust disznószív jelszavad

ez legyen keményítsen újra s újra

Az ismétlődés elve körgolyóbis

jelkép legyen már ki mondja kinek

napod feljő két lábbal lábbal ott-közt

ne éreznéd lehető lehetetlent

és íve meglényül a szerelemben

FAUST

A sivár kéj : uram : nem Faust ügye a köz

étvágy s tárgyai távoztassanak

Erre még rájöhetsz : nyers mód maga

Faust is elboldogulna más lenne a tét

Wagner; közelebb lopózik hozzá, karján Faust súlyos télikabátja.

WAGNER

Metsző szeleket metszett ki a tél a légtérből, uram, és Németország télikabát-időbe burkolózik, minek okán . . .

rázkódik minden ajtó-ablak és Faust

az influenza fenyegető rohamját

kellő vérttel a sisakkal háríthatja

csak különben tea és termométer

és láz és tüsszögés napjai jőnek

seggbe a termométer szájba a . . .

Feladná Faust kabátját. Mephisto sátánian kacag, Faust Wagnerra veti magát, a földre dönti a famulust, majd a súlyos télikabáttal fojtogatni próbálja.

FAUST

Wagner-disznó mit mersz disznó

még hogy engem még hogy én

nekem így jó nekem itt jó

itt e kör meghitt ölén

Hogy te mit képzelsz, ésszel fel nem érem, van benned szemérem, minősíthetetlen, minő illetlen megközelítés, ízléstelenítés, te, te, hallod-e, mit akadályoznál, rám mi bajt hoznál, mi évszázadok óta írva áll, egy nagy téli hadjáratot lejáratnál, meghiúsítanál, na megállj !

MEPHISTO

Faustnak micsoda győztes búvlyuk ez

átvérzi harmadik Dimenziónk

Azért e lángok sem mindenhatók

télikabátodat felvonhatod

mint védő mögötted-rád-lobogót

Hirtelen fényjelenség : körén Margarethe telefonfülkéje lesz ismét a szín térbeli középpontja. Az ifjú hölgy kilép, kezében szépítőszeres kofferka. Faust mondana valamit, de még mindig leköti Wagner gyömöszölése.

MARGARETHE

Minden vonal és szám szégyenletesen foglalt és foglalatosan üres és teljesen semmis. Moralin Sanity Company ! Erkölcs természet-irata, ah Bell ! Vad habzással, habozatlan használják a nyelv kövét szappanul, sikálják a drótokat s a leget, a lég aleg s a leg a lég, s nem elég, a szóból, holott sem itt, sem ott, nincs mire szó, nincs végszó, mégis mind közbe-esnek. S még hozzá ez is itt.

Maga elé tartja, meszziesen, a szépítőszeres kofferkét.

Még ez is. Nevetséges dobozka, mely engem kidobozol ama semmiből, melynek természeti szépség a neve, névtelenné tökéletesítene. Gyöngy elé disznókat szórna. Mikor inkább ily úron kéne kipróbálni, van-e javító hatása e szernek-szarnak.

Sir !

FAUST

döbbenten, mert Margarethe rámutat; Wagner közben szabadul

De kis asszony !

WAGNER

Igen, igen, próbálnák csak ki az ő titkos homoszexualizmusát !

Faust hörög a szemérmetlen pimaszság hallatán.

Wagner megpaskollja az arcát. Faust a legszívesebben elsüllyedne.

MEPHISTO

hegyes ujjaival hol Wagnerra, hol Faustra mutat

Tesséék, itt a gyújtogató Faust gyufacímke gyűjtögetője. Faust famulusa. ő porolja le a gazdája holmiját, a gyufacímkegyűjteményt is takarítja, persze. ő a tárgyi valóság gondos rekeszelője. Legyen az alma vagy almárium, beretva avagy breviárium. Breviárium az almáriumba, beretva az almát hasítsa. Mindennek rend a titka, ettől kalitka a kalitka. De a galamb a tetőn fészkel, az ész a koponyatető alatt, az esővíz az ereszcsatornán csorog, a halálfej vicsorog. Addig is : folyjék a bölcsesség meg a szó, meg minden folynivaló. Folyomány : a lét titkos folyondárja. Az agykoponyát bezárja.

WAGNER

Szép szavak üres bölcsessége, ah. Maga a szívkamrából kizárt fiskálisok alszövetségének nagy koponyája, tisztelt úr. Már aztán ne keresse nálam a kompótban az élet komponenseit, vagy más kompozíciók, hé. Nem kompetens ön.

Hirtelen elhallgat.

De . . . de . . . ki is ön, és hogyan létezik ön ? Mely úton jött ide ? Nincs annak útja, nincs arra út, hogy egy ilyen, mint kegyelmed, ide jöhetne, ha már eleve mindig itt nem volt ! Nem, nem tudom, ki a talaj, mi a talaj, hol a plafon, honnét a plafon, üssenek pofon, nem tudom. Reszketeg szellemkórok gyűlde népe, beérző szentek áttekinthetése, irgalmazz innen-túli Hatalom. Fel nem foghatom. Na, nézzük. Biztos, ami biztos, újra azt.

megfogja ismét Faust kabátját, mintha ez legalább bizonyság lenne. Aztán öltönyét próbálná leporolni. Mellé guggol.

MARGARETHE

A szemétláda diadala a szeméten, a szemétégető diadala, az égi füst megdicsőülése ! Felszáll az éterbe tiszta átváltozása, marad lenn a mocskos láda. De ha egyszer egünk a földön lenn ?

WAGNER

Vágyak, vágyak . . . nő a nevetek ! Igazi asszonyi szemlélet.

Fausthoz fordul, ura még mindig a földön kuporog.

De miféle valószínűtlen lényeket kanyarít számomra, jó úr, az önről készülő biográfiámba ?

Margarethe hanyag eleganciával Wagner lába elé hajítja kofferkáját, aztán fel alá sétál, szinte kihívóan. Faust most megpróbál felállni, ebből négykézláb lesz csak; hörög. Eközben Marthe Schwerdtlein ront be a színpadra. Átkutatja, felforgatja a telefonfülkét. Csalódottan lép ki belőle ismét. Fölfedezi a szépítőszeres kistáskát, ráadásul Wagner lábainál. Rikácsolva ront a famulusra, felkapja a táskát, azzal püföli.

MARTHE SCHWERDTLEIN

Kicsi kofferom, pufferom, paff voltam, hol van ! Hát itt, egy ilyen adta disznajánál, még ilyet ! Nem röstelli magát ? Gyalázat, gyalázat, manapság mindennek ez a sorsa, szégyen !

Püföli Wagnert.

Nesze . . . nesze Mire a rendőrség ideér . . . mert különben riasztottam őket . . . hát rendőri orvost is hozhatnak !

Faust diadalmasan pattan fel.

A ládika tehát az ön tulajdona

Hah ah aha

de boldogság de önigazoló

egy ilyen fordulatos ládikó

már-már tilinkó nyaktiló

kaloda ide-oda kaloda kalit csalit

csalán talán és Nagy Egyáltalán

Ez meg egy disznó

Wagnerre mutat.

WAGNER

sírósan

És . . . és mindez . . . egy ilyen siralmas szépítőszeres doboz miatt ! Hol az igazság e disznó világon ?

Marthe Schwerdtlein ismét rárontana, de most Faust fogja vissza.

FAUST

Ne, már ne, jó nagyságos asszonyom, tekintse a magasabb stratégiai tekintendőket, a silányabb bendőket. Jó asszony, hagyja e nyomorult famulust, e mulyát, e buját, ezt az anyaszomorító ija-fiját. Gyermekei hadd szaporítsák tovább a pozsgát, teremjenek, mint alma sem gurul el a fájától, legyenek hóbaglyok nyáron, téli tiszavirágok. Egy jól telt bilit borítsunk az eseményekre, spongya helyett, engedjünk szabad folyást a feledésnek ekkép.

Sebtén Margarethéhez fordul. Élénken:

S kegyed, kis asszony, Faust szól most önhöz, hallja. Maga. A fausti léttechnológia jelesül nem orra-lógia, nem szabad megorrolnia. Lennék segédegyenese mindazonáltal kegyed nőies rajzolatának.

Hah, egzisztencia, ah. Wagner, nyomás, miről jut ez eszembe. Gyerünk, tekervény, agytalan, totál elveszített per, rossz perlekedés. Takarítsd el magad.

Fenéken billenti, lábára lép, taszigálja, Wagner lassan ért a szóból, búsan elvonul.

MARTHE SCHWERDTLEIN

Hé, Faust uram... maga fa, oszt mi még? Fa oszt, mindent kioszt, fafej. Ej, ej. Pókhas, paca pocak. Micsoda pacák! És még ez akarná szépíteni magát az én csínom-bínom bármi dolgával, e bárdolatlan. Miféle uraság, aki nem fínom?

MARGARETHE

Fogja száját, fogja birtokát, ismerjen egyebet, mint szája lepcsét. Menjen haza, ha van hova, ott várja kutya-macska-unoka, már ha azt is nem mind úgy lopta, a szupermarketba', vagy hol!

MARTHE SCHWERDTLEIN

felháborodva

Kis hugom... kerti gyom... de durva dudva vagy, pudva vagy... nem szép tőled e szanaszét beszéded, mellyel jó szivem sérted.

ő is dúltan távozik.

Margarethe és Mephisto hosszan nézik egymást.

MARGARETHE

Hát maga, mit gondol maga, előnyét-e az emberiségnek, vagy az állatiság hátrányát, melyik a fertály?

MEPHISTO

Fertályai az emberi asszonyi állatnak ah, s más lézengések! Égzengés. De vissza idébbre, semmi idétlent nem hiszek, ám javarészünk olyképp szolgai, hogy javunk aligha szolgálhatja. Aki e szavakat nem állhatja, eloldalog, mely dolog. Ám dologra. Én most Faust urunknak vagyok énje-jobbja, viszem üdvre-rosszra. Már aki viszi, hozza.

MARGARETHE

Akkor én ön mellé rendeltettem, jó uram, értem sorom. Akar ő engem ütni-verni, mint óra, ha az, és nyalintani ár-apályként, ahogy a hold jár és a nap, ennyi a fertály. És élvét romlás üdvére leli, ezt jól mondta kigyelmed. Mindenesetre élve, ez a dolog élv-éle. De ne éljünk vissza, arra még nem volt földlakó. Mint fegyverpörk, ha seb szélén pereg, szétfut, akár pókhálón tört üveg, ez ábra rátalál az átfedetlen kebelre, és gyönyörök fátyla lebben.

MEPHISTO

Mely turnádó szerenád enmagunknak, nincs mit megingat, nincs mit, köszönöm. Az üdvromlás lelence, Faust, kilúgolt lángoló, kolbásza-cseppkő, zsír hull szemer szalonnamorzsalékra. Ehhez semmi a létre, fokra fok, eléri majd, hová nem oldalog. A kezdet kezdetén áll, önmagába zárva, mint tavaszfény a télkabátba. A halál tudja! Előtte az élet, kigombolják szép idomát a fénynek.

MARGAETHE

El ne túlozza az idébb-valót. Az ember fura bogár, fénybe villant sötétet, jelentéstelenség hordozója. Két lába kapál, óra mutatója, de nincs a föld, amit megművel, égen. Felhőképbe jár sár és pára, forr, mint katlan, és áthághatatlan törvényeket ront, javít, hág meg és ki, a semmi elhányt útján mentes árok, semmis mérföldkő, útelágazás mint elhagyott stopos, ütött szarvasünő. De csitt, ne szóljon belőlem a nő.

HETEDIK PATÁLIA

Faust dolgozószobája - az egyszerű bútorokkal. A háttérben a pompázatos berendezés-változat: halomban, tornyozva, törve. Faust, jóleső nyújtózás közepette, feltűnik.

FAUST

Ahhh

Ez jót tett a tépázott idegzetnek

Wagner mint akasztófa kötele

hurokra rántva tessék fojtogassa

a levegőt vagy nyalja maga talpát

előregörnyedve szép formahűen

...

Most puffadozzon az életmohóság

a föld így csókoljon eget az ég

földet érjen körbe az aszfalt

egyenlítő-ezernyi-kilométer

tengertől tengerig Minden és Semmi

ad hoc végpontjai közt famulusolódjék

...

Ahhh

arany láncként kötnek artériák

és a legnemesebb láncing tüdőnk

Az ágyhoz lép, élvezettel húzza elő serblijét.

Ó talajtorna szelleme beléd fúl

ami dúl meddőhányó hiány

a pitiánerség kiértje így

Miért miért únt kérdés definito cakumpakk

Mohón szagolgatja a serbli tartalmát. Valentin lép be, óvatosan körbekémlel, aztán megdöbben. Riadtan húzódik hátrább.

VALENTIN

dúltan immár

Hallja maga, tudja-e? Valója nem alább adja, de mintha oly alant lenne, honnét nem jelent semmi se fentebb törekvést, üleppel túl méltón is fordul domborzata a világhoz, mely egyvégte lecsusszan a kifényesült sivárságról. Ember! Ha még ilyes szóval illethetem, mi ütött magába, vagy maga mibe ütögeti orrát? S mi végre-hosszra, bunkóra, cékla répára, vöröslőn?

Felháborodottan üti meg saját homlokát. E csapás nyomán:

Végkorszakbeli lény, korszakos véglény, tehát. Leütötte magáról a kukát, magát ide-ürítette, kört zár végtermékével. Személyének oly elsivárosult változata dereng a bűz öléről, hogy ez már egytömb véglegesség-véglet. Még hogy a Másik! Ordenár adottság, eladósítás, hogy mivel törődnénk. Jövő hulla teteme, rothatag előirányzás, mocskából hitel. Holttászülő, méregnemző, a pestis televénye, posvénydiadal környezésszennye, önközpontúlag. Megfeneklett ürtartálykomp, sehonnét sehová, szervei így szállítják a tagadást, az egyetlen IGEN a kloaka matériája, mely végfelétől a hajdani büszke FENNHORDOTTHOZ gyalázatul szegődik. S ő ennek készséges hóhérlegénye, önjobblétének nem szenderítője, de hóhérlója, sintére, a hóhér érti, mint él. Ha él, egyáltalán, ha élet ez, vagy ocsmány tapadású, holt nemez: kalapon zsír, cipőtalpon ürítmény. Esküszöm, persze, helyre penderít'ném... ha hozzáfogni volna gusztusom. Hé, hájasom, robusztusom! Beleizzadok kelmedbe e monológtól!

Ezúttal megtörli homlokát.

Faust még mindig az elébbi helyzetben térdel, szagol.

FAUST

De... de... ez mindkörülményesen világsarokfordulta félreértés, tisztelt úr, ezt nem lenne szabad ily muszájjal néznie. Ez egész egyszerűen röghözrögzülés, cseppfolyóslag egyben s mindmegannyiságban, utunk vissza a földbe, hódolat neki egy stáción. Ez mintegy... a körforgás elve... a napközpontúság... eh...

VALENTIN

Imámba ne foglaljam! Majd a végén azt mondja, e serbli itt virágcserép, s maga felülről szagolja az ibolyát, addig is, a Nagy Körforgás jegyében.

FAUST

Nem, nem, de az emberi bélsár is a teke része... a sártekéé...

VALENTIN

Magának a földgolyóbis: bélsárteke? Egyre cifrább. Mocskos disznó.

FAUST

mintha most ocsudna

Mit zrikál engem ez? Vétettem volna neki?

Visszalöki a bilit az ágy alá, felpattan.

Igen, azt mondja, egyáltalán mi akaródik mondódni magával, ahelyett, hogy magát elhordaná, mit nyű itt, nyűvek nyűve? Mit nem merészel, mit merészel tehát? Becsörtetni ide, akár ha karddal, dolgozószobámba, és kardalt hat-ökreként zengeni, ez hathatós? Pusztuljon, de helyből minél távolabbra itt, és ne feledje a leckét, amit saját magának adott, vegye észre, esztelen, oktalan állat barom ló!

VALENTIN

megfélemlítve

Ah, megbocsáson, megbocsáthatatlan, heves természetem mívelt megint valamit, ily alakban. Gyakrabban kísért meg az ilyesmi, mint bankrabló kedélyt a kedélyes bankfiók, bennem mindez: mint sasfiók! Másnak, tudom, kakukkfióka. Holott a hűség s bátorság két fő erényem, ezekkel vágok keresztül száz csatán. De szívem belső harca a tegnapi telefonfülkés kishölgy termete s arca miatt dúl, ezért vagyok itt ily dúltan, rátörve önre s serblijére, de nem mintha ki akarnám borítani a bilit, vagy bármit pöcegödörnek használnék, csak mert érzések gyötörnek!

Tehát: legjobb hitem szerint: ön Faust, legjobb hite szerinti földi lény, s vagyok magam csakígy: Valentin. És Valentin, hogy így objektiváltan szólhassak kendőzetlen önmagamról, akarja azt a telefonfülkés kis asszonyt, s hogy Faust neki őt megszerezné, ez egyszerűen, ahogy nézem, a szitu, és annyi.

FAUST

Micsodaaa? Mit és kit akarna maga szégyentelen telhetetlen szeszélyével, akármi úr? Uracs! Orrán pamacs! Pomádé. Bűzös lénye alá akarná temetni e bontakozó szép tavaszi zsengét, és ehhez segéd ereje én lehetnék? Rőfös segédnek maga menjen, röfögő fele-nóta hadfi!

VALENTIN

galléron ragadja Faustot

Hányféle sértést van szemére szúrni? Nem szent magának semmi szüzérme, telefoni bár? Fikarc nem marad itt magából kardom nyomán, megszeldelem pacalnak, és serblijébe ürítem e földi gyalázatának gyatra maradékát! Már csak azért mondom. Eddig, és nem tovább. És a kis kofferra esküszöm, ha kell! Schwerdtlein asszony ront be, hozza szépítőszeres ládikáját, "a kis koffert". Valentin nyomban elengedi Faustot.

MARTHE SCHWERDTLEIN

Nincs magában lelencnyi lelemény se, Faust úr, hogy érvre leljen, mint lelheti meg maga-odvát bárki, mi nem maga-odva, de magával van, szikkadt dióként, kottyosodva. Remélem, ért, hát csak arért, mer' mondom. De ha köztisztelettel tudni óhajtja, bár meg nem hatja, legyünk ismerősök, ne szeg-vég kampó felöl, így ám, és akkor nevem, mondom, már ha érdekli, Márta, Marthe Schwerdtlein, és...

Hirtelen rikácsolva.

Hát, te, Valentin, te mit halasztod a tüdőd becsületes működését erre a bűz áporra itt, te! Serblifajzat. Fattyú ficsúr! Ez egy dolgozószoba! Időd itt mit marasztod, apasztod? Úr-helyen.

Valentin féltékenyen rontana megint Faustra, de Marthe asszony "kivédi" a támadást, s édeskedve folytatja, a ház urához intézve szavait.

Tényleg akárhová tegye kegyesen az én hirtelen toppanásom, doktor úr, rosszra ne vegye, mint annak a rendje, csak azt vágyom tudni, tolakvón akár, mi lett, teljes tapintattal kérődzöm fel emlékét, a remélhetőleg még nem boldogult emlékezetű Wagner úrral, ne mondjam, netán, földi porhüvelyével?

Faust szinte büszkén vezeti Marthe asszonyt egy oldalajtóhoz, ezt kinyitja, mutatja neki a látványt. A még összekötözve a padlón heverő Wagnerbe Marthe kéjjel rug máris jó nagyokat.

VALENTIN

rökönyödve

Akárhogy hüvelyezem, Faust úr, maga a szíve mélyén, ha van, igen kegyetlen emberszabású! Embertelen, ha semmi nem idegen, ami emberi. Hadfi voltomra!

MARTHE SCHWERDTLEIN

A testiség sajátlag kötelmeit fokozza itt a szín, nem tagadhatom, de most ennek közjogiságától eltekintve, tekintetes doktor úr, hadd kérdem...

Hirtelen rikácsolva.

... tőled, Valentin, szerelemvesztette veszett, a veszettségre mondom, mit keressz te itt, valóságidegen organizmusod teljével egy idegen valóságban? Valójában!

VALENTIN

Én... én... én... tulajdonképp csak tényletesen tekintetes semmiképp a tényszerűség határán át nem hágva... már ami a szerelemvesztést illetti, nem hágva, illetlenül... azért jöttem volna Faust úrhoz, s jöttem is, tettleg, hogy egy tévkapcsolást helyreigazulni segítsek, nem önhaszontalanságot mellőzve, vagyis valami egoizmussal, hogy azért tyúk és tojás dilemmája fennforog, mint fehér, s hullta sárga...

FAUST

Ah, az ominózus, a dominózus telefonfülke! Igen, Marthe asszony a telefonfülkés kis asszonyt vágyik megszerezni a hadfi úr, ezért dúl, mert fúlna állítólag különb-különben.

VALENTIN

már verítékezve, hisztérikusan

Merő valótlanság, Schwerdtlein asszony, nézze meg az ember, ezt az embert nézze meg, ezt a serbliszaglintót, ez mindenütt kiszagolja, mi az érdeke, s azt a matériát akarja önelőnyre keverni és kavarni, hitványát másra varrni.

FAUST

Te mocsok, hazug disznó...!

VALENTIN

Ha... ha... hallott engem, hallotta őt, igen, őt, hallotta, nem engem, őt, hallotta ezt, Schwerdtlein asszony, azt a... az... ez... A saját szarát megszeretgeti... meg is eszi talán...

MARTHE SCHWERDTLEIN

Mit akarnál, hallod? Hogy a tiédet szagolja, szeretgesse, egye talán? Nem elég, hogy birtokunk bérleményül elbitorlod, levegőnket gondolataiddal mocskoldozod, vágyaiddal, melyekkel egy anyagból vagy, hogy a köldökzsinór tekeredett volna a nyakadra, tekerni vágyó tekergő, te, kerge birka, akkor még ide teszed át széklésed helyét, a más székébe vernéd ordenáré orrod, a másét bírálni nem átallod, ennek következményei lesznek, Valentin, ez nem olyan szarság, hogy nem lesz gyerek belőle, de majd megbánod még, hogy gyerekkorod volt, azt is, adta szemete, sípláda!

VALENTIN

Kímélje magát, kérem, tüdeje sípol már.

MARTHE SCHWERDTLEIN

Te mersz engem szemétládázni, te?

FAUST

Közbüleg avatkozni akadékoskodás netáni vádja leendő okán nem akarva, Scwerdtlein asszony, fejem mégis válaszért vakarva, elsők során, hogy itt mi is lenn a kérdés, hadd vessem közbe, ha meg nem vet, hogy itt a kegyed kegyes arisztokratikus felfutamulása ütközik a szellem mindenkori gyarló anyagi köntösébe, melynek határa, bárhogy csillámoljék is, korántsem a csillagos ég, ráadásul nincs még oly késő.

MARTHE SCHWERDTLEIN

Hálaeszköztáram eszközöletlen és öletlen eleven, akár ha Ábrahám ölén. Köszönet önnek, és te Valentin, nyalókára fel! Nyalábold föl e Wagner urat, emígy összekötözve, hadd vinnénk, lenne nyalánk falat esetleg, ökre-valója, bizony, nyárspolgár a nyárson, tudós mód, lehet, az ünnep ettől fényeül, sült adatik sok, Wagner-sült, Valentin módra, vagy Marthe asszony lakomája, ez lesz a történelmi név...

Mohón, gyomorból-buján nevet. Ám ekkor lassan megjelenik Margarethe és Mephisto, s a csoportkép állaga ez lesz: dermedettség.

MEPHISTO

A labirintus szüli a végtelen, mi végre kínt, de nem kint, odabent. Mert a labirintus intelligens aggregátum lehet, míg az impertinens önmegváltás ugyan mi volna? Rendre eltéved a természet a szabadultakkal, kik ott bolyongnak, hol semmi korlát, de abból üdvöt ki mikor lát?

MARGARETHE

Olyan ez, mintha jelentés jönne, hogy a jelnetés mit jelenthet. Ha jelentést jelent s ezt jelentik, jele fent s lent átcsempésződik a személytelen biográfiába.

Faustra s a többiekre mutat.

Látja bárki, e biográfi hatalom csak a biográfus biográfiájában létezik, mely biológia logikája! Grafomán el ne lógja. Biogram, biokilogramm és biomázsa. Bicikliküllő és reciklikáció! Hát még a biografizmus rejtek rajzolata és megannyi hajszálrepedése, árkosulása, a keserű pohár völgye, melyből túlcsordul, mi emberleg köret, legkörnyülés, mi számmá fogható érv! Nem az idő, nem a tér, de a legkörnyülés az élet rajzása.

MEPHISTO

A leleményező nem leli többé önmagát, az eredményezett eredetét. Ez a biografikum teremtéselve és gyakorlata.

MARGARETHE

Kisleányként Gretchen volt a nevem. Most Margarethe vagyok, kis asszony, nem kisleány már. Fordítva nem emlékezem, arra a a Gretchenre, aki e Margarethét tudná, és viszont, végtelen élet a kettős tükörben.

MEPHISTO

Beleittam magam egykor egy valamibe, aminek Faust volt a neve, de hogy benne volt lényem, valaki lett ő. Nem így, hogy ő valaki lett, de számomra élő lény. Szuperfetáció és szuperfekundáció, mint felemás szekunda! Az ős-Faust a fa-Üst, melyben amaz ital forrt! Egymás helyettesítői vagyunk ekképp, nincs külön Faust és nincs külön Mephisto, átrészegültünk egymássá a józan matériát környűképp meghaladva, mint ha anyag anyagon hatol át, és egymás hátát látja tükrökön, különben csak távolságát mutatja, ám ez, mint mondtad, tér s idő levedlett burka. Gretchen és Margarethe, lásd.

MARGARETHE

Mephisto vállára teszi kezét

De most elég e látszik-ismerésből. Menjünk, mert az út nem vár, mely ránk vár, kivárva elveszítjük egy-öntet távolát.

Összekarolnak, méltősággal ellejtenek. Faust, mint kutya, liheg utánuk.

FAUST

He-he... hé-hé... he... megvártok talán, nem, ezek nem, drágalátos gyermekek, ti! Hová, hová, az ellentétbe vissza, mely perc-alak készül itt az arany tavasz napjából. Nem akar kisütni. Mit sütsz, kis szűcs, ezt süsd meg. Visszaforrok fa-Üstnek.

Rohanva utánuk. Schwerdtlein asszony lassan tér magához rémületéből.

MARTHE SCHWERDTLEIN

Fura... fura testesült lelkesültség, testestül-lelkestül, de ahogy elsül? Az más. Másul, hogy sül el, és elsül, ahogy másul, és akkor azzá. Össze, de soha vissza. Összevissza miség? Emberrel űzni ezt, minő hatalmak!

A színpad széle felé ront, amerre Margarethe és Mephisto eltünt. Tölcsért formál kezéből, bömbölve:

Letyepetye, tepertő, eddigre letepert ő! Disznók elé a gyöngyöt, gyöngyöm bögyörője! Szívem gyötrője! Pfuj, pfuj, pfuj, ti!

Schwerdtlein asszony és a nyakát behúzó Valentin el. Faust visszatér. Megöregedve. Jószerén aggként. Haja ősz, háta görnyedett, mint aki ebből nem is fiatalodhat vissza többé.

FAUST

Senki őt vissza nem foghatta, foglya annak, ami befogja majd, befoghatatlan nekem, foglyom ki így vagyok, e rabságban, megfosztottan, szabad. Még én se tehettem semmit, ki tettem őt. Halál se, mint okoskodom, nincs mit tehetni, nem képes arra senki itt, még én se voltam én se voltam ÉN SE!!

NYOLCADIK PATÁLIA

Faust dolgozószobája, most át-terezve, Marthe dolgozószobájává "erezve", de azért ez jól felismerhetően Faust dolgozószobája csak egyre. Balra egy halomnyi Faust-bútor, jobbra csakígy az aranyozott bútorok. Faust kedvetlenül ücsörög a még mindig megkötözött Wagner mellett, búsan támasztja fejét jobb tenyerébe. Haja egyre fehérebb, egyre gyérebb. Lassan átalakul az idős Fausttá, az aggastyánná. Sok zenész és árny.

Flangáló, fecserésző személyek, pezsgőspoharakkal. Az előtérben feltűnik az idős Faust, a színpad közepére jön, mozgását szoborrá meredve "végzi".

Schwerdtlein asszony meglehetős értelmetlenül kígyózik a színpadon, az "alakok" közt, pezsgőspoharas, egyebes tálcákkal. Valentin pincérnek öltözve próbál szendvicseket elpasszolni, miközben Margarethe és Mephisto, megkerülve, kísértetiesen kerülgeti a színt a külkerületen.

Schwerdtlein asszony végre észreveszi a szintén szélről heverő Wagnert, s csúfolni, kínozni is kezdi a szerencsétlent. Letette a tálcát maga mellé, s most egyre-másra, pohárszám dönti a pezsgőt a tehetetlen famulusra. A szájába, a fülébe. Állatias hangon vijjog, örvend "sikerének", látván a famulus gyötrelmeit.

Az ifjabb Faust unottan szemléli mindezt, aztán, ki tudja, mely okból, talán irgalomból, oldozgatni kezdi Wagner kötéseit.

Schwerdtlein asszony menekül inkább, Wagner utána vetné magát, de begombolatlan nadrágja ennek komoly akadálya, elbotlik, végigzuhan a földön, egy darabig ott is marad.

Mephisto lép oda, felhúzza a földről -- valamint a nadrág cipzárját is.

Most Wagner utoléri Schwerdtlein asszonyt, ismét kinyitja sliccét, s hátulról közösül Martha asszonnyal. Valentin húzódik közelükbe, elhajítja a sültes-szendvicses tálcát, és vadul tüzeli Wagnert.

Hirtelen rádöbben, hogy Margarethe is ott van, s most rárohan. de Margarethe még jókor ágyékon rúgja, Valentin elterül, Mephisto odalép, cipője orrát Valentin szájába dugja hanyag eleganciával.

Igen éles fény gyúl, Valentin feje látszik, meg a cipő hegye, a cipő nem végez félmunkát, benyomul Valentin torkáig, elroppantja a gégefőt. Akkor az éles fény Faustot pécézi ki, az ifjabbikat. Valentin borzadályosat kiált, Faust pedig, esetlenül bár, környékezni kezdi Margarethét. Ám az éles fény feszélyezi -- olyan így, mintha rajtakapnák. Az aggabb Faust ezen pokoli jól mulat.

Közben Wagner belehal a kopulációba. Schwerdtlein asszony vizsgálgatja, de a férfi feje, karja mindegyre élettelenül csuklik-nyaklik alá. Margarethe ujjal mutat Schwerdtlein asszonyra, aki tehetetlenül, mentegetőző mozdulattal válaszol. Margarethe, mint kiderül, a nyakelmetszés mozdulatát utánozná, s jelzi Schwerdtlein asszonynak, hol talál ehhez megfelelő eszközt. Faust ágya alatt. Schwerdtlein asszony kotorászni is kezd ügyetlenül. Előhúz egy irdatlan kenyérszelőkést, tűnődve nézi. Margarethe türelmetlenül handabandázik. Schwerdtlein asszony tagadólag rázza a fejét. Csak amikor Margarethe tesz pár fenyegető lépést felé, mutat némi buzgalmat. Kényszeredetten nyújtja át a kést. Margarethe közeledik most az összegörnyedve fekvő Fausthoz, felhasítja ingét. Apró darabokban levagdossa a férfiról a vásznat, majd keresztet hasít húsába. Az idősebb Faust mereven nézi a fiatalabb Faustot, akinek Margarethe most a kezébe nyomja a kést, s unszolja, következzék -- a hasfelmetszés. Éles fény villan az öregebb Faustra, aki biccent. Az ifjabbik Faust riadtan, ügyetlenkedve ránt egyet a késen, s a penge véletlenül tényleg felhasítja hasát. Belek tolulnak elő.

Mephisto és Margarethe közelíti egymást. Összeborulnak, földre rogynak, ölelkeznek. Schwerdtlein asszony elhúzódott rég egy távoli sarokba, befogja szemét-fülét.

Az éles fény ismét az öreg Fauston. Lassan indul Mephisto és Margarethe felé. Sétapálcájával közéjük döf, aztán szétlöki őket. Értenek belőle, feltápászkodnak, elindulnak ketten kétfelé.

Hirtelen lesz nagyon nyugodt megint a szín. Schwerdtlein asszony feláll, körülnéz, mint aki azt szeretné tudni, nem álmodik-e. Az idős Faust úgy áll ott, lazán, mint aki villamosra vár.

MARTHE SCHWERDTLEIN

hirtelen nagy ügybuzgalommal

Életem, életkém...senki se ölt meg senkit, Ez itt maga végzett magával, ha igaz, amazok ki tudja hová pusztultak. Lassikán, csak lassikán, csitulj szivem. Katasztrófa menti a Walpurgis-éjtől a purgálandókat. Az ördög kifújt. Ördögünk volt megint.

Rémfantázia, nem reciprok, accelerációja cirokseprűnek! Cirka-firka. Most majd, cirka, egész embertársaságok tűnnek fel, alapulóban, feltűnést nem kerülve tudásuk szomjával. Hogy hírül adjam, fogalmam sincs. Mi történt, hol vagyok. Kiszáll a helyszínelő csoport. Vérminták, szövetminták, kollekciók. Nyomok vezetnek. Nyomok vesznek.

Vezess, vezess tovább, medúzafő, mondhattam volna, de inkább meg akartam úszni. Kígyós paróka ellen másfél kígyós parókát! Ki utasított kit, hogy a kéjek kéjéből kiutasítson minket? Vagy átaludtam átálmodtam? Álmomban sem képzeltem volna. És ez?!

Megpillantja az idős Faustot.

Maga? Hajdan-formáján nem is volt számba véve, már megbocsásson, nem úgy értettem, mégis. Maga lenne a nevezetes megifjult Faust rokona? Hát úgy is végezte, de ettől függetlenül. Függvénye, persze. Attól függ, amitől lóg. Na lógálja odább magát, vén csont.

Körülnéz.

Szépen nézünk! Mit szól majd a nagyharang, a hírharang, a búvárharang? Szomszédság szédülhet, készültség készülhet, ésszel járjatok, hűdöttek, az ész megáll! Mit gondolnak majd a közintézmények, a közmegegyezések, az etalon méter mércéről nem is szólva. Át ne számolják collba! Amilyen stokkok.

Holott ide rugalom kell, ennek elviseléséhez, ami itt megesett, csitt, csitt, csitri szívem, csak nyugodtan. A többit bevasalom. Vén seprő, jól seperj, a többi: söprés.

Fogja a seprőt, seperni kezd. Az idős Faust eszelős vihogásba fog. Mint aki egyebet nem tehet -- fölényben van. Schwerdtlein asszony így is nézi -- tanácstalanul. Faust vihog -- fogatlanul.

KILENCEDIK PATÁLIA

Ismét Faust eredeti dolgozószobája. Eltűnt minden "ünnepi" nyom. Mephisto és Margarethe tanácstalanul áll az ajtóban. Az idős Faust ott ül négy könyvhalommal alátámasztott karszékében.

AZ IDőS FAUST

Tessék, tessék, fárasszák csak belülről Faust dolgozószobáját. Üdvözöljenek, méltán teszik: jó napot. Ezt mondják, szó ne maradjon. Faust, Faust úr, minden jókat minden napjára. S ha világomba egyetemesülnek, bízvást jól sül el minden, az áldozatkészség nemesít, ez fog kiderülni. Levedlik rosszabb valójukat, ám a vetkezést el ne siessék. Elébb a felsőruhát. A túl sok meztelenség gyász mez: külterj legeltetése a szemnek. Kedvet követend, követel, s mi mindent még, elkövetők. És mégis az ingerekre esküszöm: ingerem, hű gavallérom. Az ingerlő ember az igenlő és igenelhető homo ludens, a többi libaság.

Top, szabaduljanak, készüljenek, elsősorban fel. Vonatkozásos valójuk ne óvják. Mint mondtam. Mit mondtam.

Mephisto és Margarethe kicsit vonakodva veti le nagykabátját, egyéb felsőruházati részét.

Az áramszünet fegyverszünete a fegyverszünet áramszünete. Mely ökonómiája az örökvalónak a múlandóság. Ez, csak ez múlhatatlan. Urunk és fogadósunk nélkül számítást ne csináljunk. Teremtőnk és őstermelőnk: nagyralátó képzet, de lássuk,. mire megyünk ketten. Szemlátomást, más látomásokat. Kevesebb több lett volna, több-kevesebb: lett volna.

MEPHISTO

Több: kevesebb. A többi az emberi szalasztottság. Csak a szalasztott ember hagy futni másokat, igen, a pokol szabadul el az így adott szabadsággal.

AZ IDőS FAUST

Java üdv java ez, üdvre Mephistopheles úr, ez sincs felesben. A jelszó ez volt: szabadság vagy halál. Szabadság s halál a jelszó után. A felszabadított idiotizmus nem ismer több mimikrit.

MEPHISTO

A köz önössége oly akaratínség, melynek uralma késő bánság aztán. Itt a maga győzelme Faustus úr: az örökléteszme jegyben a halállal, de ez a jegy sem lett retúr. És közben?

AZ IDőS FAUST

Közben, közben...közre köz, a közöny, a közönségesség és a közönség hozzá, mely nézi a javába züllött, nagy átlagra hivatott embert. Maradvány az idő mely közben elvész, és a Túlnan szele fuvint sikátorokba. Képzeletsikolyaim, melyek sikátorkaimon kifértek, megtértek, és önt, Mephistopheles úr, nem felezem többé, pusztulómmal ön vész, ez mintegy az ön önvésze, ördögvész, a veszteség kié, ki látja? Ezt tudja: MINDÖRÖKRE.

MEPHISTO

Az örök kérdés tehát a póz,

Már ki póza mert a kisüsti ember

nam a fa-Üsti tréfáltam tavaly

szakadékba zuhant cseresznyeszirmok

meredély fölé kihajolni szépség

póz de ki a póz-őr ha nem

e Minden Pózok Veszte becsülettel

Faust úr, és minden átmenet nélkül, a pózna az, amivé minden póz válna. Hová mutatnak ily fölemelt ujjak? De hagyjuk elég volt dolgok szabad játéka, itt egy kis halál már leskel dolgozószobája keletnek nyíló ablaka mögén, mint napkelet, mely sötéttel jő, nem külön folytatással.

MARGARETHE

az idős Fausthoz rohan

És ne feledje, ez egy idézéses borzadályboldogtalanság, melyre még nem lelték a bárcát! Lehetett volna másképp? Táv szavakban, akár ha drót-két-végén-felek: Faust története, felleg-ég veled! És örök visszatérés.

AZ IDőS FAUST

gonoszkásan nevet

Persza, beszéljünk csak a halál nyelvén: táskás szemek tolvaja, színe utcán. ő. Köztolvaj, ha idézzük, nem idézzük. Bebeszéljük, kölcsön köz-haszna lenne, kölcsön, melynek nincs határideje, le nem jár soha. Fény, melyben az élet sosem kényszerül láthatásra. Balgák nevezik éjnek.

Felnevet.

Éjnek idején, mint idők kihúnytán, mi ragyog? Akár a linóleum, melyen kiterülve feküdtem, kicsinált Faust. A kicsinációk! A kicsi nációk! Kis csínyek, csinoska hölgyem. ÉS: a játék, mely többé nem érdekel. A tét itt szörcsög agg hártyáimon, nyák, nyálka, nyaklatás, nyalóka nyista. Az idióta ős-fölfedezése: az embernek állattá válnia sem kell. Megjárja helyben ön-körét.

Haj, annak, ki nyomorék, jaj annak, a hamis aranymáznak semmi stíl alkalmazása nincs egy-eredendőn. Bendőjén a forradalmár halál rendez népkonyhanapokat. Kondéros evolúció.

MARGARETHE

De a legrosszabb lenne, ily csökött képzeteket se táplálni! A komor nevetségnél jobb, ha kecs s hív élv üdv nedv lejt kéjkacajra. Koromba kihal, és a tökkolopból előtekint a Balgák Éje Gyertya.

Ó, szép emlékek, messzire elértek, mint csontkezet félreütő szép rög-göcs tölgyág!

MEPHISTO

Szép hölgy-ág

vágyaink leszármazottja

ki mondja: szotyka

Nem bírom hallani

halni se: kiötölt kiölt

kitöltekezve költöző

kiöltekezve nyelvöltögető gúny

mit is akar hát

....

Mit óhajt tőlünk hallja-e maga

mint csorrant méz köcsögba mit s hova

mi és honnan s miféle és hol

felfuvalkodott felszín, fuvalom-szín mélysárga tündöklet, ki bukkan innen, még egyszer, mily fő, ha belémerült? A lép, a sejt újjászüli magát, mint azonnal-herét, s rögtön-se kell, a sokaság, minek a Semmi is éhen-hagyója, nyüzsög véle, ah.

AZ IDőS FAUST

Félre, félre, beszél egyenesen így, így görbüljek meg, végre tiszta szó. A nyelv gáttörő áradata: lassú irammá alvadottan. Gátszakadás a föld felindulása! Az elföldelt nyelv, kondult rögharag, a golyóbist szólítgatja -- alant. A fent a hant, és satöbbi.

MEPHISTO

De meghiggye, Faust úr, magam mindent csak tájként bírhatok, ha bírhatón, ha nem. Magát és táját, s minden fertályát és fertőjét. Tájként. Fejem fölött nyugszik örökkön a Nap, a lábamnál nem kél semmi, vagy kél a Semmi.

MARGARETHE

A táj a halál, nem mert a halál táj, de mert a tájban lenni: a tájban meghalni, mondjuk tíz óra tájban, vagy más tájt. Éjfél, az óra elüti, fényes délben akár, fele-fele.

AZ IDőS FAUST

Mit jelentsen ez a halállal? A halál arca megannyi álarc? ...Engem Faust halála nem érint, csak lázálma ez, kiméra, annak. A Nagy Kiméret! Nem kíméletesek velünk, ahogy kimérnek, ezzel is meddig érnek? Addig van. Megannyi cella, sejt, tenger alatt járunk, rekeszelve, köröttünk zúg a beáramló víz, mi: sejtre sejt elrekeszelve, mind a vízig szárazon. Előre!

Az életnek nincs más hátra, csak halála, hátára fordul rugkapálva. Ez az alap, a bázis. Ki sem tartozhat máshová, e kívül! Minden más: tréfaság, gyűlölség, gúny, kétféleség.

MEPHISTO

Faust úr, maga a generális, a Nincs Otthon A Cica, az egerek generózusak máris, generatíve. Legyek basszusa! Bőrünkön a legyet, vagy kutya legyek. Egy légyraj -- lófarokhoz kötözve, leng. S más egyéb, mi új életbe bújik, hogy a földön végignoszítódik és vonszolódik. Ne menjünk túl-keletre.

MARGARETHE

Tábornok úr, ezt vizualizálja, távcsövével, tábori vizorával.

Éjten, vicsorogva, kimegy a klotyóra. Kotyog, klotyog, vigyorog. Káros anyagok kíméljenek, ki mondhat ilyet. Majd én megkkímélek valakit, én meg. Feláll, bensője vezérli. Ahogy ki is.

Laza altalaj odalent, sűrű feltáj a csillagos ég, semmi erkölcsiség, erkölcsi kölcsönös, a legkisebb, mint közös többszörös. Fáradozás gyümölcse, fára aszaló, asztaltól és ágyytól. Elválik, majd.

Schwerdtlein asszony tálcával, rajta leves, disznósült és krumpligarnírung.

AZ IDőS FAUST

A leves, feketüljek meg, utána jön, követi a tort. Disznóság, krumpli a köreted. SErte, perte. De a leves elperelhetetlen, és nem etyepety. Mint a gondolat. Ez egy eszmefolt, egy eszmefolytatás.

Groteszk, igaz?

MARTHE SCHWERDTLEIN

Az előbbi felvonás óta valamelyest öregedett.

Igazsággal szólvást, Faustus úr, egy jó leves, már meg ne sértsek semmit, ami sertés, olyan, mint eső után az ázott léleknek a jó malaclopó, beléburkolózik a gyomor, nem oly komor az ásítása. Ennyit átalányba. Az ártányba! Nem árt a jó leves, bárhová tegye, ha a gyomrába teszi végül, akkor is jó, ha végül teszi oda, mindent leönt vele. Csak a kabátját ne. Azt ne malacolja össze.

Boldogság minden, ami áldott, jó étvégyat hát, Faust úr, s hogy Kinek neve, maga döntse el. Mondom, csak ne a kabátjára.

AZ IDőS FAUST

Mely gondosság, Schwerdtlein asszony, példás emberség, igazán mind a tíz ujjam megnyalhatom. Lepcses száját senkinek ne mondjam.

Ajkát is megnyalja.

Roston sült, megrostált, rostos és fostos. Az utolsó étkezde és az utolsó posta. Ember elleni vétek lenne ezt a vacsorát leszólni. Mephisto, ő nem öregszik, khírnevét nem öregbíti, mint konyhát a fájintos szag. Vagy a kutya vacsorája, és az Utolsó Ítélet. Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. S lám, mégis, Schwerdtlein asszony, én ezt a vacsorát kiválónak ítélem. Mindenesetre nem utolsó.

MARTE SCHWERDTLEIN

Nem, nem, Faustus úr, s oly borzasztóan örülök, megvan a munkám eredménye. Annál mi lehetne több, hogy nem hiába. Igen, igen, hiába. Egyen, Faust úr, kell a vitamin, kell az olaj, az üzemanyag a szervezet gépezetének, eleget strapálta magát.

Partedlit köt Faust nyakába, aki szürcsölni kezdi a levest. A partedlin hamarosan ott az egész "étlap".

MARGARETHE

Miként a sírban a köröm s szakáll nő, ilyképp az emberrel az életösztön az árnyékvilágban, mely a valóság. Tápláljuk, mint az ihletett hitet, ihlessük a hitelét, hittel. Az utolsó leheletig elpucolni a finom papit, Faust úr, s ezek volnánk. Odasült hátsó gondolat ne érje! Finom illata minősítse a mérhetetélent és befoghatatalant. El ne aludjon, egyen, egyen, majszoljon, ne szégyellje, minket ne kíméljen!

SCHWERDTLEIN ASSZONY

A legszebb dícséret teli szájjal érheti az ételt. Dícsérjen minket, Faust úr, ne kíméljen.

AZ IDőS FAUST

gonoszul nevet

Kigyelmetek se kíméltek engem ezzel az étekkel! Mondom, gyöngy elé teszik a disznót. Na, hagyjuk, az evés rítus, táncos rítus, a gyomrom vitustánca. Valamibbe meg kell halni, haha.

MEPHISTO

Ha már a halálról beszélünk. a földön hever, senkinek a földön többé sose kell, egy emberfotó. Fény-kép állítólag, már sötétség-kép az. Valaha ördönngős eleven volt, most -- képmása se önmagának. Ez az élet, ez a halál hasonlata. Minden hasonlat, nincsen hasonlat. Éljen a hasonlat, meghalt.

A földre rogy, nagy dörej. Mintha szétdurranna egy hólyag. Margarethe lassan, szomorúan távozik a színpadról. Faust nevet.

TIZEDIK PATÁLIA

Faust dolgozószobájában most ott van Mephisto bőre, olyan, mint egy nagy plasztik-baba. Faust kódorogva jár körötte, légycsapóval hadonászik.

AZ IDőS FAUST

Szépség, ah, az esztétikából elég. Hagyjuk kategóriáit, de kategorikusan. A hiposztázis elmebaj volt, a katekizmus ebben: üres kattogás, miben nem.

Az ágyhoz megy, ahol még pár könyv hever.

Persze, mi bennem, mi kívülem: felőlem! Jut eszembe erről, a leves még csak jó se volt. Blöff.

Mint aki kiböffenti, úgy ejti a szót.

A többi meg, a maradék: rögtön mehet maradéknak, mosléknak. Disznónak a disznósült.

Hogy is volt csak ez a játék:

Filozófia

Megalománia

eh Hipochondria vagy mi

és au aaa Greriátria...

Nem, többé nem, mit kívánjam vissza.

Mert elég volt. Szerenxcsére egyszer volt, s volt szerencsém.

Ki.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu
 


     

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret