Kilencedik évfolyam, 1910    |    Hetedik szám    |    p. 294-303.    |    Facsimile
 

 

TÖLGYESSY ARTÚR

A múlt század közepén, 1852 május elsején, Szegeden, kék szemű, szőke fürtű kis fiú örvendeztette meg születésével Tölgyessy Ferenc pénzügyi titkár családját. Tölgyessy Ferenc, művészünk atyja, Szegeden hivata-loskodva, a nagytekintélyű Kovács-család leányát, Annát vette nőül.

A Tölgyessy-család a régi Pest patrícius családjainak volt egyik legtekintélyesebbike. A negyvennyolcz előtti időkben Tölgyessy János (a művész nagyatyja) polgármestere volt Pest városának. Vendégszerető háza az akkori notabilitások kedvelt gy ülőhely e volt. Neje Mády Klára mint zeneileg kitűnően képzett tehetség, énekével és zongorajátékával nem egy élvezetes órát szerzett a vidám vendégseregnek.

Szeged városában a szőke Tisza partján töltötte első boldog gyermekéveit a kis Artúr. Úgy a város környékén, mint anyai nagyapja Kovács Ferenc tanyáján a magyar alföld finom színhatású természeti szépségeit öntudatlanul is korán élvezgette az élénk megfigyeléűú, mozgékony kis gyermek.

Szülővárosa elemi iskolát látogatva, házitanítóként a későbbi rozsnyai püspök, Ivánkovics János oktatta egyben-másban

Majd némely befolyásos rokon tanácsát követve, az akkoriban nagyhírű kalocsai jezsuita konviktusba adta édesatyja, hogy a gimnáziumot elvégezze.

A szabad természethez szokott gyerek börtönben érezte magát a nagy sötét épületben.

Míg otthon, az iskolai órákat kivéve, a legteljesebb szabadságot élvezte, itt mint kalitkába zárt madárnak minden lépését a szigorú házirend határozta meg.

Csakhamar levelet írt haza, hogy nem marad s miután válasz nem érkezett s első szökési kísérlete meghiúsult, másodszorra néhány kis pajtása segítségével sikerült a hajóállomás egyik matrózánál éjjelre elrejtőznie, s a reggeli hajóval Pestre utaznia.

Fáradtan, porosán állított be nagyanyja házába jókor reggel. Kijelentette abbéli elhatározását, hogy inkább rögtön világgá megy, de a kalocsai konviktusba vissza nem megy soha többé. Legkiállhatatlanabb volt előtte

Kalocsán a rossz koszt mellett a sok kegyetlen rossz régi kép a folyosókon. A szegedi városi reáliskola tanulói közé beíratva, a rajzolásban is oktatást nyert és csakhamar ez lett egyetlen legkedvesebb stúdiuma.

Nagy érdeklődést mutatott mindenféle festett dolog iránt, kezdve a családi arcképeken, egész le a kereskedések címtáblájáig.

Ha egy új címtábla tűnt fel valamelyik bolt ajtaján, rögtön nagy érdeklődéssel szemlélték az iskolából jövet vagy menet a kis diákok, alapos bírálat útján döntve el, hogy jobb-e a másik, legutóbb készültnél. Egyszer valahol az alsó városon egy korcsmatábla keltett nagy feltűnést az arra ténfergő diák gyerekek körében. Cipó, paprikásszalonna, egy üveg siller bor s egy tányér kocsonya volt láthaló. Mindez oly természetesen s nagy ügyességgel odafestve, hogy menten kész volt a vélemény: "ez a legjobb címer Szeged városában". Artúr el is volt ragadtatva e kitűnő alkotástól. Emellett még akadt egy pajtása, aki éppen abban a házban lakott, ahol a mester, Ozoray uram, nap-nap után festette a címereket, zászlókai, kisebb-nagyobb szentképeket, sőt esetleg arcképeket is. Mi sem természetesebb, minthogy az első szabad délután meglátogatta a kis pajtást. A mester éppen az udvaron foglalatoskodott, egy nagy fatáblát alapozva. Az ösmeretség hamarosan megtörtént, sőt még affelől is tisztázódott a nézet, hogy a festeni tanulás mennyibe kerülne havonta.

Előbb azonban, mint az óvatos kis emberkék szokták, alaposan körültekintett a műhelyben. Nagyon tetszettek neki a különféle cégtáblákhoz készült "alaptanulmányok", mint azt Ozoray mester nevezte, fűszeres, hentes, szappanos és még többféle e nembéli természet utáni stúdiumok.

Mint zsebpénzzel rendelkező jómódú ifjúúrnak módjában állott a havi öt egész forintokat e célra, szülői jóváhagyás mellett, könnyű szerrel folyósítani.

Ozoray mester Hódmezővásárhelyről származott Szegedre tanulósorban. Itt az öreg Nagy Ferencnek, hírneves zászló- és szentképfestőnek, lett tanítványa. Nagy mestör (mint Szegeden mondják) tekintélyes piktora volt a délvidéknek. Túl a tiszai Bánátból, Bácskából, Csongrádról, sőt. a Duna mellől is fölkeresték, zászlók és szentképekért a buzgó hívek. Régen, hajdanában tanítványa volt Szoldatics Ferenc, Vastagh György, s rövid ideig Kassai Vidor, a kitűnő komikus is.

A mester megmagyarázta az első óra lég-kezdetén a lelkesen hallgató tanítványnak, hogy a piktura csak úgy ér valamit, ha a piktor festéket, vásznat s minden szükségeset maga is tud készíteni. Készítettek hát, előbb bevásárolván a rác fűszerestől a nyers anyagot, mindenféle jobbnál jobb és igen tartós és tüzes színű festékeket. Ami az oktatás szellemi részét illeti, az igen egyszerűen történt. A mester vett egy görögdinnyét (persze a tanítvány költségére), oda vágta az ágy lábához, aztán rátette egy tálcára, s elkezdte festeni. A tanítvány nézte, hallgatva a hasznos magyarázatokat az egyes festékek jó tulajdonságairól, végre ő is nekifogott, s hol a mester alkotását, hol a dinnyét nézve, igyekezett valamit összefesteni.

Estére kész lett a piktura s hogy kárba ne menjen, jó étvágygyal elfogyasztották a dinnyét is.

Ily módszerrel dolgoztak természet után, gyorsan és biztosan.

A másik eljárás, mely szerint a technika s a színezés titkait tanította a mester, a különféle "alaptanulmányok" s esetleg kéznél lévő képek másolásából állott.

Emellett Ozoray mester igen jóízűen tudott mesélni mindenféle dolgokat a piktoréletből. Voltak neki szilárd elvei s ezeket folyton hangoztatta. Például nincs szebb, mint a piktori pálya, független s kereshet, amennyit akar (nem úgy mint a hivatalnok), meg aztán akkor dolgozik, amikor kedve tarja.

Mulathat, dolgozhat kénye-kedve szerint. Ez a legfőbb s legszebb dolog, nem parancsolván néki senki sem.

Sokszor mondogatta. "borban az igazság", nemcsak az életben, de a pikturában is. A piktornak mulatni is kell tudni, nemcsak dolgozni, a jó mulatósság szerzi a kuncsaftokat ; meg még az is, ha jól tud inni. Az ivást pedig csak egy módszer szerint lehet egyszerre és alaposan megtanulni, s erre legjobb egy szabad vasárnap délután.

Elkövetkezvén eme vasárnap délután, a tanítvány beállított a mesterhez. A műterem közepén állott egy kis hordó bor. Jobbról, balról a hordó mellett a földön két szalmazsák, a hordón pedig két hosszú nádszál. A hordóba a munka előhaladása szerint a lyukak mindig lejjebb és lejjebb furatnak a nádszálak részére, melyeken keresztül szívják a bort nagy buzgalommal a szalmazsákon fekvők, mindaddig, míg tökrészegen elfogyasztották a hordó tartalmát. Az alapos oktatás késő este ért véget s a buzgó tanítvány egy kis szunyókálás után, a szó szoros értelmében négykézláb menve bírt csak haza jutni, a ragyogó csillagok világánál.

A kettős irányban folytatott oktatás elég eredményre vezetett, Ozoray mester értelmében, de nagy hátrányára az iskolai tanulmányoknak.

Mester és tanítvány, mint jó pajtások festettek, ittak, pityizáltak, sőt néha együtt kóboroltak is, a népéletet tanulmányozván, a kisebb külvárosi polgári bormérésekben.

Az Artúr gyerek piktorságának nagy híre lett városszerte, de sajnos, egyéb tanulmányai sem maradtak titokban az iskolai hatóság előtt.

Valamelyik tanárral majdnem a tettlegességig menő vitába elegyedve, búcsút mondott a szülőváros jeles tanintézetének s a budai reáliskolába iratkozott tanulmányait folytatni.

Itt az öreg Weichselgärtner tanár tanított rajzolni, akinek magánfestőiskolája is volt a tehetségesebb növendékek szamára. Szegedről a fővárosban tanult ugyanez időben (a zeneakadémiába is járva) Szögedi Endre, a később tragikus véget ért jeles igazgatója a szegedi jóhírű zenedének. Ő volt mentora az Artúr gyereknek, pontosan ügyelve, hogy reggelenként útját az iskolába el ne mulassza.

Néhány hónap múlva azonban gyanús jelenségeket észlelt a derék Szögedi Endre.

Végre is elhatározta, hogy alaposan utána jár a dolognak s egy reggelen nyomon követve Artúr úrfit, legnagyobb csodálkozására a Nemzeti Múzeumba látja behaladni.

Végig a képtár folyosóján, mindenütt nyomában, ő is benyit a másoló-terembe.

Iskola helyett ugyanis mindennap pontosan idejött s nagy buzgósággal másolta a képeket.

Kovács Mihály "Olasz nő"-je, Marastoni "Görög asszony "-a s egy pár Markó-tájkép, bevégzetten raktáron voltak a másoló-terem egyik zugában.

Ligeti, a képtár azon időbeni őre, rokonszenvesen fogadta a szőke ifjút s szíves készséggel utasította egyben-másban munkája közben. Mindez azonban nem akadályozta Szögedi Endrét abban, hogy hosszú levelet ne írjon haza Szegedre, tudtul adva a fiatal úr rengeteg iskolamulasztását; melynél fogva már kilépettnek nyilvánította az iskola igazgatósága. A levél után a mama felutazott a fővárosba, kérdőre vonni Artúr uraságot. Ő a leghatározottabban kijelentette, hogy többé semmi szín alatt nem hajlandó a reáliskolát jelenlétével megtisztelni s immáron a szabad művészi pályán haladónak tekinti becses személyét. Hivatkozott Ligetire, ki jóakaratú támogatásban részesítette kezdettől fogva. A jó mama tehát felkereste Ligetit a múzeumban, megkérdezni Artúr jövője iránt. A magyar tájképfestészet azidőbeli atyamestere szívesen fogadta a megijedt szülőt s hosszas magyarázatok után is avval bocsátotta el: "ne tessék félni, lesz abból a kölökből valami".

Evvel a jóslattal indult művészi pályájára Tölgyessy Artúr 1868-ban. Magyarországról abban az időben leginkább Bécsbe, ritkábban Münchenbe mentek a tanulni vágyó művésznövendékek. A választás végre is Bécsre esett, ama legfőbb tekintetből, mert itt volt férjnél egyik nagynénje Artúrnak, Szentgyörgyi tanácsosnál, ki a király személye körüli minisztériumban hivataloskodott. A kedves mama tehát felutazott a reményteljes szőke ifjúval Bécsbe s elhelyezte őt a rokonnál. Az akadémia főtitkára, Zilzer tanácsos, kivel Szentgyörgyi jó barátságban volt, elsimítván az időközbeni jelentkezés bürokratikus nehézségeit, végre is fölvétetett az antik-terembe, hogy főszminták után szorgalmasan rajzoljon.

Ez időtájt, mint régebbi növendék a bécsi akadémián dolgozott Pállik Béla, Mészöly Géza, Frecskay Laci és Brück Lajos. A fiatalabb növendékek közt volt Aggházy Gyula is, ki nappal az akadémián tanult s este egyik külvárosi színházban zenekari hegedűs volt.

Az akadémia akkori időben az Anna-utcai régi kolostorépületben volt elhelyezve. A harmadik emeleten óriási ablakok három egymásmelletti nagy termet világítottak meg. Itt rajzoltak, festettek az ifjak élő modellek s antik szobrok után Ruben igazgatása alatt, Geiger, Mayer, Wurzinger, Engert, Blaas oktatták a festészeti osztályon levőket, a szobrászokat az örökké zsörtölődő öreg Bauer tanár látta el hasznos tudnivalókkal. Zimmermann, a híres tájfestő osztályán dolgozott ez időben Paál László és Mészöly Géza is.

A rajzolás mellett itt sem mulasztotta el, lehetőleg szorgalmasan másolni, úgy az akadémiai, mint a császári Belvedere képtárban a neki tetsző jeles mestereket. Barátságba jutva az eleven bécsi fiúkkal, csakhamar megösmerte a nagy császárváros érdemes látnivalóit. Szinte szédítőn hatottak reá a gazdag képtárak műkincsei s az időszaki kiállítások váltakozó anyaga. Különösen a Liechtenstein herceg műkincsekben igen változatos képtára volt a szombati napokon (akadémiai szünnap) szívesen látogatott helye az akadémiai növendékeknek.

Az akadémián alakult Belaria nevű "Burschenschaft "-nak is tagja lett s szorgalmasan látogatta ennek gyűléseit. Eme kissé költséges mulatság az otthoni járandóságot nagyon igénybe vette s így ő is nemsokára kénytelen volt az egyik képgyárat némely szombati napon fölkeresni. Még akkortájt az olajnyomatok kevéssé lévén elterjedve, helyö-ket a kezdő ifjak kézimunkái foglalták el. Az ily gyárban asztalosok és aranyozok mellett szorgalmasan mázoltak mindenféle vásári képeket a fiatal piktorok.

A Práter tájképi szépségei s a Bécs mel-leti Duna-szigetek ezüstös hangulatú motívumai, erősen érdekelték s némely vasárnapon kora reggéltől késő estig rajzolta és festette az érdekesnél érdekesebb részleteket.

Ez időtájt Aggházy Gyulával lakott együtt s tőle hegedülni is tanult.

A bécsi akadémián való tanulását egy kínos incidens zavarta meg, mely egyszersmind nagyban hozzájárult, hogy rövidesen Münchent keresse föl.

Az akadémia ideges s olykor goromba direktora, Ruben, a lépcsőn fölmenet nem vette észre köszönését s kíméletlenül sértő módon ráförmedt.

Szóváltás támadt a tanítvány s direktor közt s mivel tanuk is voltak jelen, Tölgyessy becsületsértési pört indított Ruben igazgató ellen. A per vitelével Neudát, Bécs akkoriban leghíresebb ügyvédjét bízta meg. Bár a jeles kriminalista lebeszélni igyekezett a per megindításáról, ő konokul megmaradt elhatározása mellett.

Ruben igazgatót valamiféle kisebb pénzbírságra ítélték, Tölgyessy pedig búcsút mondva a császárvárosnak, az 1872-ik év őszén Münchenbe költözött.

A müncheni magyar kolóniában a technikusokon kívül a művészek is meglehetős számban voltak képviselve. Wagner, Liezen-Mayer, Benczúr s az öreg Weber Ferenc müncheni őslakók voltak. Régebben ott tartózkodott Ebner Lajos és Réthy Lajos is, tanulva a képzőművészeti akadémián. Bécsből költöztek át Pállik Béla, Mészöly Géza, Baditz Ottó, Böhm Pál, Gyulai László, Sárdi István, Somogyi Dániel, Aggházy Gyula s az idősebb magyar művészek közül Kovács Mihály és Molnár József, úgyszintén Valentiny János.

Az akadémiai növendékek közt báró Mednyánszkyt, Paczkát s Gregus Imrét említhetjük.

Hosszas időbe telt, míg az akadémián helyet kaphatott, hogy Wagner tanár festőosztályán tanulmányait folytassa. A müncheni magyarok élete mozgalmas volt. A magyar egyletben pártoskodtak, folyton jártak-keltek, lehetőleg költötték a pénzt, vagy csinálták az adósságot.

Tölgyessy és Feszty Árpád (ki Kubinszky Lengyel tájképfestő tanítványa volt) együtt laktak s München környékén, Gross-Hessenloh-ban s az angol kertben tájképtanulmányokat készítettek. A hetvenharmadiki nagy kolera idejében pár hónapra hazatért s ez időben Szegeden tartózkodott. Majd ismét visszautazva Münchenbe, Seitz tanár festőosztályán folytatta tanulmányait. Ezidőtájt gyakran megfordult Liezen-Mayer társaságában s ennek buzdítására "A merengő Gretchen" című kompozícióval próbált szerencsét. Úgy e művét, mint a "Cigány putri "-t s egy "Csendélet" képet állított ki 1875-ben a Képzőművészeti Társulat permanens kiállításán az akadémia épületében. Ugyanez év nyarán először fordult meg Szolnokon, hol régebb idő óta, időrőlidőre Pettenkofen s a bécsi Müller Leopold jártak tanulmányozni.

Ebner, Aggházyés Spányi szintén ott tartózkodtak. Szolnokon az újonnan érkező rendesen Müller Adolfot, volt városkapitányt és dilettáns-piktort kereste fel. Ő gondoskodott lakásról, modellről s minden egyebekről nagy buzgalommal. Szolnokon a Tisza vidéke meglehetősen egyezik Szeged vidékével hangulat dolgában.

Tölgyessy csakhamar otthon érezte magát e finom, meleg hangulatú vidéken s a Tisza-és Zagyva-parti motívumok, úgyszintén tanulmányfejek gyors egymásutánban kerültek ki ecsetje alól.

Szolnokról visszatérve Münchenbe, műtermet bérelt s tanulmányai felhasználásával képeket festett. Műveit rendesen a " Kunstverein "-ban állította ki. így a többi közt a kisebb életképei is: "Die Kokette" címmel, mely a katalógus sajtóhibája folytán "Die Kokotte" név alatt szerepelve, a "Vaterland" klerikális újság részéről alapos megrovásban részesült.

Az 1879-ik évben utazott először Parisba. Benyomásairól, melyet a szajnaparti Metropolisban nyert, úgy művészi, mint társadalmi tekintetben érdekesen és alaposan ír az édes atyjának küldött leveleiben. Ezidőtájt mozgalmas élet volt ott. Munkácsy, Zichy, Ebner, Brück, Feledi tartózkodtak a francia fővárosban. A párisi világkiállítás (köztársasági uralom alatt az első) nagy mértékben lekötötte érdeklődését. Megismerte a francia képzőművészetet a maga teljes nagyságában s e tekintetben úgy a reprospektiv, mint a modern része a kiállításnak gazdag tanulmányanyagot szolgáltatott. Két kisebb képet is festett ez idő alatt Egyik a falujából távozó s az útmutatónál töprengő leányt ábrázol "Fel is út, le is út", a másik "Boulevardi baleset" címen egy párisi hölgy bajmolódását ábrázolja harisnyakötőjével.

Ezidőtájt mindennapos volt Zichy Mihály-nál s egy érdekes farsangi mulatságon is részt vett. Mindenki valamelyes jelmezben kellett, hogy megjelenjék. Zichy például egy nagy zöld légynek öltözött, Mary (Zichy tanítványa) apáca volt, Szonya (Zichy leánya) egy montenegrói fiú festői jelmezében buzgólkodott a vendégek ellátása körül. Tölgyessy mint nagyreményű bakakáplár keltett feltűnést.

Éjfél felé megérkezett Munkácsy jelmez nélkül. Altalános tiltakozás. Zichy tréfásan odaszólt a leányainak: "adjatok főkötőt s kötényt neki". Munkácsy visszavonult s nemsokára mint kékkötényes asztaloslegény jelent meg valamennyiük nagy örömére..

A következő nyarat Szolnokon töltötte. A festőkolónia feje és dísze Pettenkofen ismét megérkezett. Az öreg Müller (melléknéven dilettáns Müller) erősen buzgolkodott a művészek ellátása körül. Müller Leopold, bécsi festőtanár szintén leutazott pár cigánytanulmány miatt; Ebner, Paczka, Feledi s egy amerikai festőnő (családostól), kivel Zichynél ösrnerkedtek meg a magyarok, szintén Szolnokon dolgozott. A szomszédos Abonyban tartózkodott Harkányi bárónál Munkácsy. Megtörtént aztán, hogy a huszártisztek társaságában átlovagolt Munkácsy látogatására Abonyba Tölgyessy is; a többiek kocsin követték az ügető vitéz lovasokat. Szolnoki tartózkodása alatt több zagyvaparti tájtanulmányt s egy "Cigányleány"-t ábrázoló életképet festett.

A fővárosi művészek gyülhelye akkortájt a Korona-kávéház volt a Váci-utcában. Itt csibukozott az öreg Ábrányi Kornél, Szana Tamás és több író s zenész társaságában. A közeli asztalnál esténként piktorok, szobrászok gyülekeztek. Szana ezidőtájt kezdett uralkodni a képzőművészet terén mint kritikus.

Tölgyessy ezidőben kisebb művek mellett egy nagyobbszabású művén is dolgozott..Érdekes dombos táj közepette egy vesztőhely képét mutatta a kompozíció, középütt a borzalmas kerékkel s ezen egy kivégzett hullájával. Az égen sötét viharos felhők s a távoli város silhouetteje.

E műve nagy érdeklődést keltett a művészek körében s mint "a hollók tanyája" volt ismeretes. Nem lévén megelégedve művével, később megsemmisítette.

Az 1882-iki bécsi nemzetközi kiállításra (a Künstlerhausban) nagyban készültek a fővárosi művészek. Tölgyessy két kisebb "Idyll" és "Kondás" című képein kívül egy nagyobb képet is, "Alföld", küldött a kiállításra. Az alföldi pusztát elől tehenekkel, gémes kúttal s a láthatáron játszó délibábbal oly jellegzetesen s nagy igazsággal ábrázolta e művén, hogy Munkácsy, midőn először látta, nem győzte eléggé dicsérni e magas művészi színvonalon álló alkotást.

Perlaky Kálmán, a Képzőművészeti Társulat ezidőbeni igazgatója, ellensége lévén Tölgyessynek, nem akarta a képet, dacára hogy a zsűri elfogadta, Bécsben kiállítani. Sőt nem átallott felutazni Bécsbe s a már a magyar osztályban elhelyezett képet (azon ürügy alatt, hogy a rendezést felülbírálja) leakasztatta s a raktárba tenni rendelte. Véletlenül átment a termen a nemzetközi zsűri s látta, hogy a képet (mely már előbb is feltűnést keltett a magyar osztályban) leakasztják. Érdeklődött a dolog mibenléte iránt, s rögtön kitűnő helyet ajánlott a nemzetközi osztályban s elégtételt akarva szolgáltatni a megsértett művésznek, első nyereménytárgyúi vásárolták meg a sorsolás számára.

A dolog nagy port vert fel s a bécsi sajtó némely orgánuma élesen nekitámadt a magyar prókátornak, úgyszintén a "Hon"-ban Tölgyessy nyilatkozatai mellett éles hangú cikk támadta Perlakyt. A következő választásnál a művészek kibuktatták Perlakyt az igazgatóságból.

A következő évben hosszabb tartózkodásra Parisba utazott s az 1883-iki Szalonban először állított ki Mészöly, Ebner és Karlovszkyval együtt.

"Délibábos puszta "-ja kitűnő helyet kapott a Szalonban s méltó feltűnést keltett. Hogy mint vélekedett a francia sajtó némelyik legelőkelőbb orgánuma e műről pár rövid sorban érdekes felidézni. "A Fata Morgana (ez volt címe a Szalon katalógusában) a magyar föld egyik legcsodásabb tüneményét festette Tölgyessy Artúr, pompás gyöngyházszínű finom levegőjével, amint a láthatáron arany-ezüst sávja elterül s a hatalmas végtelen puszta megjelenik előttünk a tájképek között" (Figaro).

Viszont egy másik lap: (Fata morgana, dans la plaine de Hongrie.) A hortobágyi pusztát ábrázolja, egész nagyszerűségében; előtérben néhány legelő tehén, hátul két kazal a ligetek hosszú sorával, melyek alá át-sugárzó ezüstös fátyolt szőtt a délibáb. (Fata morgana.) A délibáb közeli visszatükröződését a művész oly jelesen oldotta meg, hogy legnagyobb elismerésünket érdemli. (L'Évenement.)

Thoren, a kitűnő állatfestő ezidőben szintén Parisban élt, s megösmerkedvén Munká-csynál Tölgyessyvel, nagyban méltányolta művészetét s több ízben meglátogatta műtermében. Rövid ideig Normandiában (Dieppe-ben) is tartózkodott, tanulmányokat festve. Később dr. Herzel Manó társaságában átrán-dult Angliába s úgy a londoni nyilvános, mint magánképtárakat kereste föl.

A Műcsarnok téli kiállításán 1884-ben nagy föltünést keltett két képe. "A pásztortűz" és "A kaszás''. Az elsőt a király részére vásárolták meg, az utóbbi Wlassics miniszter birtokába jutott.

Az 1885-iki országos kiállításon két művével aratott nagy elismerést. Egyik az "Est", mely egyszersmind a Ráth-díjat is nyerte (s József főherceg birtokába ment), másik a "Holdkelte", meleg színű, hangulatos, nagyobbméretű alkotások.

A kilencvenes évek elején a Balaton vidékét megösmerve, nyári tartózkodásra Siófokon telepedett le. Villát építtetett s ebben műtermet rendezve be, a Balaton csodás, színes világát nagy sikerrel tanulmányozta.

A sok tanulmány s kisebb kép mellett "Őszi verőfény" című finom színezetű na-gyob alkotása keltett méltó feltűnést.

Egy tekintélyes napilapunk kiváló kritikusa írja ez alkalommal róla a következőket:

"Tölgyessy Artúr képei sorrendben az elsők, kiválóságuknál fogva sem sorozhatok másként. E rokonszenves mesterünk gyönyörű tájképeket fest, melyeken az első pillanatra is észrevesszük, hogy a magyar haza áldott földjét ábrázolják; nem úgy, mint néhány nagyot akaró fiatal piktor képére, akik a hazai tájakat is olyan furfanggal festik meg, hogy az ember láttukra úgy érzi magát, mintha a legsötétebb Afrikából látna egy darabot." Az 1893-ik s az 1895-ik évben rövidebb időre ismét fölkereste München városát. Hazajövet az 1896-iki millenáris kiállításra nagyobb-méretű kép festésébe fogott.

A "Délibábos puszta" egyik legkiválóbb alkotása Tölgyessynek s a kiállítás legvonzóbb darabjainak egyike volt.

Mottóként Petőfi egyik versének néhány sorát választotta. "Délibábos ég alatt kolom-pol Kiskunságnak száz kövér gulyája". Hogy mint vélekedtek az illetékes bírálók e képről, íme néhány sor:

"Tölgyessy Artúr, ki ihletének kútforrását "Délibáb" című nagy festménye keretén érctáblába vésette, Petőfinek "Alföld" című verséből idézve, délibábos rónán delelő nyájá-nak librettóját. A fülbemászó idézet dallamos visszhangra lel, színekben van megzenésítve e hangulatteljes képen. A levegő vibrációjában, az illatos mező füvétől, a csorda ko-lompjának szinte hallható csengésétől megrezdülnek lelkünk húrjai, melyeket a magyar nostalgia alaphangjainak nevezhetnénk. Igen derék munka ez az alföldi tájkép, a sikerült Staffage-val együtt, egyszerű életteljességében magán viseli az ezredéves ünnepi hangulat bélyegét. Szinte folytatását kérve, várva tekintünk körül."

Az 1898-ik év tavaszi kiállításán az "Arany sugarak"-kai a társulati nagy díjat nyerte el. E legkiválóbb alkotásainak egyike a Szépművészeti Múzeumnak egyik nevezetessége. Többféle körülmény következtében 1899-ben hosszabb tartózkodásra Münchenbe költözött. Itt maradt 1902-ig. Egy kisebb kollektiv kiállítást rendezett a "Kunstverein"-ben, mely minden tekintetben kiváló elismerésben részesült úgy a sajtó, mint a művészek részéről. 1900-ban a párisi világkiállításon bronzérmet, a müncheni nemzetközi tárlaton másodosztályú aranyérmet nyert.

1903 óta állandóan a fővárosban élt, rövidebb tanulmányutakat tett Belgiumba s Olaszországba 1907-ben s 1908-ban.

Művei közül az állam tulajdonában vannak a következők: "Magány", "Hajnal", "Aranysugarak". A király tulajdonában: "Pásztortűz", "Napnyugta", "Erdei csend", "Gabonahordás", "Délibáb a Hortobágyon".

A Képzőművészeti Társulat nagy díján kívül elnyerte még a Ráth György-féle, s az Eszter-házy (vízfestmények részére alapított) díjat is. A művészetről való vélekedését egy hosszabb pályafutás s munkás élet kapcsán a következő sorokban adhatjuk:

"Ellenállhatatlan vonzódással fordulok minden poétikus megnyilvánulás felé, ami a különbeni sivár életet hímes arannyal szövi át. Ha e magasztos szép természetben hol egy, hol más intim költői részlet megállásra késztet és gyönyörködtet, így gondolkozom: Nem elegendő ezt nekünk látni, érezni, ha azt óhajtjuk, hogy megértsenek, elengedhetetlenül szükséges, hogy oly módon szóljon hozzájuk az általunk alkotott mű, hogy lehetőleg ugyanazokat az érzéseket váltsák ki a közönségben is, mint amit mibennünk keltett a meglátás pillanatában.

Ha ezt el tudjuk valamennyire is érni, nem végeztünk hiábavalót.

A leghatározottabban hiszem és vallom, hogy a képzőművészet nem lehet csak egy töredék java és tulajdona.

Meg kell azt nemcsak a művészettel gyakorlatilag is foglalkozó embernek értenie, de a leghatározottabban meg kell mindenkivel szerettetni.

A művészet széles e világé.

Minden embernek van szíve.

Már pedig az is elvitázhatatlan tény, hogy az igaz művész a szívével találja meg a szívhez vezető utat.

Csupán hányaveti manuális ügyeskedéssel csak egyoldalúan látó emberekre lehet hatni.

A világért sem akarom kétségbe vonni, hogy a kézügyesség készültsége mellőzhető volna, de hogy ez legyen minden már, ezt nem ismerem el.

Mindenesetre elengedhetetlen kellék, hogy a kifejezendő eszme, a művész technikai készültségével lépést tudjon tartani.

Ha szív van, minden van.

Az igaz, hogy tömérdek szenvedés és gyötrelem ér, de inkább így, mint amúgy.

A művészetben nem ismerek el modernitást.

Jót, szépet, annál inkább.

Jó és rossz művészet mindig volt, mióta az első próbálkozó a vésőt vagy ecsetet a kezébe vette; de soha senkinek eszébe nem jutott azt bizonyítgatni akarni, hogy ez vagy az a század a modern művészet.

Ebben nincs, de nem is lehet divat.

Ami ma rossz, az holnap és azután is rossz lesz; viszont a jó és szép soha el nem évül senki tiszteletére sem.

Szépérzék nélkül úgy élne a művészet, mint a hal a háztetőn.

Esztétika nélkül csak azok képzelhetnek el művészetet, kik a művészetet az iparosságig akarják degredálni.

Szerény véleményem szerint talán ez még sem lehet cél."

*

Negyvenkét év előtt egy gyermekifjú lépte át a bécsi Képzőművészeti Akadémia küszöbét.

Lelkében vágyak éltek, hangulatok zsibongtak, valami megnevezhetetlen, alig elemezhető erő hajtotta előre a pályán, melyet eltökélten, a rokoni s szülei tanácsok ellenére választott magának kitartva, híven követve rendületlenül a benső láthatatlan tanácsadót, vezetőt, buzdítót; az igaz, a hamisítatlan művészi érzést, ama biztosan mutató iránytűt, melyet minden pályára születettnek ajándékul adnak rögös földi útjára a halhatatlan istenek.

Meleg érzést, a lélek mélyén még szunnyadó igazságok tudatát vitte az akadémia rideg falai közé.

Ha szeme kifáradt a hideg főszminták rajzolásánál, lelkében fölcsendült varázszenéje az alföld színgazdag ragyogó alkonyának vagy a délibáb csodás, ezüstös tündérvilága bizta-tólag intett neki: tovább, tovább.

A korai hajnal ezüstös párázata hányszor villant át lelki gondolatvilágán, ismét biztatva, segítve, bátorítva.

Aki ismeri a magyar alföld csodás finomságokban gazdag hangulatvilágát, az a legjobban érti meg Tölgyessy művészetét.

A magyar alföld színgazdag hangulatokkal telített világa olyan, mint a kora hajnalban hangzó hegedűszó, tompítva a hangfogóval, elringatva egy messze bűbájos szférába, röpke szárnyon lebbentve át az éjszaka viharjában elfáradt lelket.

Ama meghatározhatlan, csodás, titkos varázslatos finomság, mely a magyar alföldi tájak jellegzetes sajátsága művészi tekintetben, jellemzi Tölgyessy művészetét is.

Lelke ott lenn szívta magába a boldog gyermekkor hajnalán ama titkos erőket a nagy természetből, melyek nagyra növelték művészi tehetségét, sarkalták becsvágyát s az élet annyi útvesztőjén átsegítették, puritánul őrizve meg lelke melegét, a művészet igaz szeretetének.

Az évtizedek jobb vagy rosszabb divatjai nyomtalanul haladtak el mellette ; nem arra irányult tekintete, hogy a szajnaparti Bábelben most csak kékkel, majd meg feketével festenek ; mindig a természet nagy igazságait kereste. Alapos, komoly tanulmány s kitartó munka révén elérte azt, mi minden igaz művésznek, ki nevét megörökítette a műtörténelem lapjain, egyetlen s valódi feladata: úgy sáfárkodni a rábízott szellemi kincsekkel, hogy azok minuen időkre tiszta ragyogásban szálljanak az utókorra.

KACZIÁNY ÖDÖN

HAJNALI SZÜRKÜLET TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE
HAJNALI SZÜRKÜLET
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE

HORGÁSZÓ FIÚ TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE
HORGÁSZÓ FIÚ
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE

A BALATON SIÓFOKNÁL TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE.
A BALATON SIÓFOKNÁL
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE.

A PORTA ORIENTALIS VIDÉKE TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE
A PORTA ORIENTALIS VIDÉKE
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE

BOULEVARD ST. MICHEL TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE
BOULEVARD ST. MICHEL
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE

NAPLEMENTE UTÁN TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE
NAPLEMENTE UTÁN
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE

HOMOKBÁNYA TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE
HOMOKBÁNYA
TÖLGYESSY ARTÚR FESTMÉNYE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003