Kilencedik évfolyam, 1910    |    Második szám    |    p. 76-78.    |    Facsimile
 

 

A MŰCSARNOKBÓL

ÖSZTÖNDIJAK ES ÉRMEK ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGE. Ezidei első ülésén, január l l-ikén oly indítványt nyújtott át a Társulat választmányának a múlt kiállítás biráló-bizottsága, amely hivatva van egy régi kiállítási anomáliát megszüntetni. A zsűri ugyanis elpanaszolta, hogy az eddigi kiállítási szabályzat értelmében lehetetlen volt olyan művészeknek nagyobb kitüntetést, nevezetesen aranyérmet juttatni, akik egyúttal művészi ösztöndíjra is pályázlak egyazon tárlaton. Pedig a zsűri ezek közt is találhat nem egyet, akik megérdemelnék az éremmel való kitüntetést. Kéri tehát a Társulatot, hogy az ösztöndíjak és érmek összeférhetetlenségét szüntesse meg, amibe a Társulat választmánya készséggel bele is egyezett. Kivétel csupán a báró Rudics-féle díj ; akik erre pályáznak, azok ezentúl sem kaphatnak érmet.

A NAGY RÓMAI KIÁLLÍTÁS. Miklós Ödön, az 1911-ik évi római nemzetközi képzőművészeti kiállítás magyar kormánybiztosa arról értesítette a Képzőművészeti Társulatot, hogy a magyar művészek számára kormányunk Rómában külön műcsarnokot emeltet, hogy így művészetünk önállón s impozánsan mutatkozhassak be ezen a nevezetes kiállításon. A magyar kormány e műcsarnok terveinek elkészítésére tíz-tizenkét magyar építészt hívott meg szűkebb pályázatra.

Elmondja továbbá a kormánybiztos, hogy a magyar kiállítási osztály anyaga bizonyos tekintetben retrospektiv is lesz, amennyiben oly művek is kiállíthatok, amelyek az utolsó ötven évben készültek.

A római műtárlat minden jel szerint óriási arányú lesz. Már a pályadijak is hatalmasak. Lesz két első díj 50 — 50,000 koronájával, két második díj 20—20,000 koronájával, két harmadik díj 10—10,000 koronájával. Vásárlások céljára pedig félmillió korona áll a kiállítás intézőségének rendelkezésére.

A Képzőművészeti Társulat tudomásul vette a kormánybiztos átiratát s a kiállítás részleteinek megállapítására megindította a tárgyalásokat.

A MŰCSARNOK KIÁLLÍTÁSAINAK ÚJ RENDJE.

A Képzőművészeti Társulat márciustól kezdve új rendet léptet életbe tárlatai rendezésénél. A legfontosabb intézkedések, melyek már az 1910. évi április hó 2-tól május hó 16-ig tartó Tavaszi Kiállításra érvényesek, a következők: A tárlatra szánt műveket legkésőbb 1910 március hó 9-én d. u. 5 óráig kell a Műcsarnokba beküldeni. A helybeli műveket a műtárosi hivatal a következő sorrendben veszi át: az I. napon, azaz március 7-ikén, az összes szoborműveket; a II. napon, azaz március 8-ikán azoktól a művészektől való festményeket, rajzokat, grafikai műveket és építészeti rajzokat, kik a Magyar Képzőművészek Egyesületének nem tagjai; a III. napon, azaz március 9-ikén kizárólag a "Magyar Képzőművészek Egyesülete" tagjaitól való festményeket, rajzokat, grafikai műveket és építészeti rajzokat. Az átvétel mind a három napon d. e. 9 12 és d. u. 3 — 5 óra közt történik. A kiállításon a következő díjak kerülnek kiosztásra: 1. A 4000 kor. Társulati díj. 2. A 450 kor. báró Harkányi Frigyes-féle díj. 3. Az Erzsébetvárosi Kaszinó 500 koronás díja. A választmány határozata értelmében, minden a kiállításon kiállított arckép vagy szoborképmás után (művészek saját arcképeit kivéve) a tulajdonos a bejelentett biztosítási érték 1%-át és minden kiállított állami vagy hatósági megrendelés után az illető művész a megrendelési összeg 1%-át tartozik a művészi segély- és nyugdíjalap gyarapítására a társulat pénztárába 1910 május 15-ig befizetni.

A társulati kiállításokra szóló meghívókra minden művész igényt tarthat és kérésére neki meghívó küldendő, képakasztó-kártyákat (főkönyvi lapokat), melyek nélkül a műtárgyak át nem vétetnek, azonban a Társulat senkinek sem küld. Ilyen kártyákat csak azok kaphatnak, akik azt írásban kérik. Ezek iadására a következő szabályzatot állapította meg:

I. A Magyar Képzőművészek Egyesületének tagjai írásbeli kérelmükre hat darab kártyát kapnak, ezen számon felüli minden darabért azonban 20 fillért kötelesek fizetni a művészi segély- és nyugdíjalap javára.

II. Mindazon művészek és kiállítni szándékozók, akik nem tagjai a Magyar Képzőművészek Egyesületének, ingyen kártyákra igényt nem tarthatnak, minden egyes darabért 20 fillért tartoznak előre lefizetni. Ez az összeg akár készpénzben, akár postabélyegekben fizethető.

Eme kártyák kiadását a Társulat titkári hivatala végzi, rendes hivatalos órákban, minden hétköznapon d. e. 9 —12 óráig. Ezen kártyák kiadása a beküldési határnapokon beszüntettetik, csupán az elrontott kártyák cserélhetők ki újakkal darabonkint 20 fillér illeték újbóli lefizetésével.

A kiállításra szánt műtárgyak beküldéséről a művészek tartoznak gondoskodni, mivel a Társulat gyűjtőkocsit nem küld.

Minden műtárgy csakis az illetékes kártyán feltüntetett határnapon vétetik át. A vasúton vagy postán érkező műveknek az utolsó átvételi határnapig Budapest pályaudvaraira okvetlenül be kell érkezniök, miután e határnapon túl érkezett műveket a Társulat műtáros hivatala át nem veszi és feladási helyükre azonnal visszaküldeti.

A Társulat csakis a kiállításra szabályszerűen felszerelt és a biráló-bizottság által elfogadott művek helybeli avagy vasúti szállítási költségeit téríti meg a feladónak, de csakis akkor, ha a küldemény teherárú gyanánt érkezett Budapestre és az eredeti feladási helyre küldetik vissza, szabályszerű határidőn belül. Ha az ilyen küldeményeket a szabályszerű fuvarozási és vasúti szállítási költségeken kívül egyéb utánvételi költségek is terhelik, úgy azok átvételét határozottan megtagadja.

Az összes vasúti küldemények kizárólag a Társulat hivatalos szállítóinak nevére küldendők (Macher és Roszner Budapest V., Béla-utca), akiknek szabályszerűen megállapított ártételeit, a kiállításra elfogadott művek után, a Társulat téríti meg, a kiállításra el nem fogadott művek összes költségei azonban feltétlenül a feladót terhelik és ilyen tárgyban tett reklamációknak a Társulat helyt nem ad, szintúgy semminemű vasúti szállítási késedelemért felelősségre nem vonható. A visszautasított műtárgyak visszaküldésével a feladó, írásbeli meghatalmazással bárki mást is megbízhat az ideszállítás költségeinek kiegyenlítése után.

A tűzkár elleni biztosítás a Műcsarnokban való átvétel napjával kezdődik és a visszaindítás céljából való, Műcsarnokban történt átadás napjával végződik.

A helyből beszállított és elfogadott műtárgyak szállítási díjait a kiállítás megnyitása után tíz nappal, szabályszerű nyugtára, megállapított díjtételek szerint a Társulat utólag megtéríti.

Minden egyebekről, a változatlanul érvényben levő egyéb kiállítási szabályok és a főkönyvi lapok hátsó oldalán közölt határozatok intézkednek kötelező erővel.

MÜNCHENI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS. Ez év június 1-én megnyílik a müncheni nemzet-zetközi műtárlat a Glaspalastban. A Képzőművészeti Társulat, mint olyan, nem vesz részt e kiállításon, a magyar művészek tehát külön-külön küldik ki e célra szánt műveiket, viszont a Társulat titkári hivatala szívesen ad a tárlat iránt érdeklődőknek idevágó felvilágosítást. A kiállítást október végén zárják. A beküldendő műveket április 30-ig kell a Münchener Künstler-Genossenschaftnak (Glaspalast) bejelenteni. Beküldési határidő április 10- 30.

TELEPY KÁROLY SÍREMLÉKE. Telepy Károlynak síremléket emel a Képzőművészeti Társulat s ennek elkészítését Róna Józsefre bízta. A művész már elkészült az emlék mintájával s bemutatta a Társulat erre a célra kiküldött hármas bizottságának, amelynek a minta nagyon tetszett. A bizottság azt át is vette s Róna most már hozzáfog a műnek kőbe való faragásához.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003