"Te magyar nemzet kemény nyakó vagy és igen süket vagy,
Nagy sok jó tanács isteni beszéd rajtad semmit nem fog
De majd meglátod, miképpen jársz, ha az isten elhagy.

Nagy hévséggel most szent akaratját hirdetteti neked,
Ha szót fogadnál, ő szent országát ígéri te neked,
De ha nem veszed, higyjed, örökké te ezt megemlejted.

Nem mondhatjátok, hogy nem tudtátok isten akaratját,
Mert mind pap, deák, gyermek, hegedős nagy nyilván kiáltják,
Ám meglátjátok, miként várjátok az ítélet napját."

(Szkhárosi H. András: 
Az Istennek irgalmasságáról...; XVI. század)

Előre meghatározott cél és értelem nélkül élünk a világban, vagy van valamilyen titokzatos erő, amely egy meghatározott cél felé irányítja életünket? A keresztény hit erre a kérdésre igennel felel. Az emberiség útja a teremtés művével és az első emberpárral kezdődik. Végső célja és beteljesedése: visszatérés az Istennel való teljes közösségbe, amelyet már nem árnyékol be a bűn. Személyes életünkben ennek előízét kapjuk az egyházban, a Krisztussal való személyes közösségben. És a népek és nemzetek? Vajon csak véletlen körülmények miatt együtt élő emberek közösségei -- vagy talán Ő, aki a történelem ura is, meghatározott célt és feladatot rendelt minden nép életébe? Elképzelhető-e, hogy az Úr maga rendelte el a népek és nemzetek helyét, hogy hol lakjanak? A Szentírás prófétái szerint igen. Mózes törvényében ez áll: "Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait elválasztotta, megszabta a népek határait" (MTörv. 32, 8.)
Dávid zsoltárai szerint Isten ismeri a népek emberi törekvéseit is, amelyeket összevet a saját tervével: 

"Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,
elveti a népek gondolatait.
De megmarad az Úr terve mindörökre,
szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr." 
(Zsolt. 33, 10-12.)

Ugyanezt vallja Pál apostol is: "Az Ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják -- bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk." (Ap.Csel 17, 26-28.)

De ha csak a Bibliára támaszkodnánk, mondhatnánk: ez egy nép hite volt, a hitek sokfélék, a népek és nemzetek sokfélesége szerint. Azonban az egyes népek hitvilága, önmagáról való tudása mindig tartalmazza az isteni elrendelés tényét is. Vergilius például így ír: 

"Más faj -- elismerem -- élethűbb ércszobrokat alkot,
s arcot olyant farag, úgy, hogy szinte beszél az 
a márvány...
ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,
el ne feledd -- hogy békés törvényekkel igazgasd
és kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad."
(Lakatos István fordítása)

Ha tehát elfogadjuk, hogy a népeknek és nemzeteknek éppúgy hivatást adott az Úr, miként az egyes embereknek, akkor érvényes rájuk Pál apostol figyelmeztetése is: "Ezt a parancsot kötöm lelkedre, Timóteus fiam, hivatkozva a rád vonatkozó egykori jövendölésekre, hogy azokon bízva harcold a jó harcot és tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek és így hajótörést szenvedtek a hitben." (1Tim. 1, 18-19.)

Hogyan érthetjük meg az "egykori jövendölések"-et, hogy azokban bízva megvívhassuk a "jó harcot"? És hogyan kapcsolódik mindez össze a magyar nemzet megújulásával? Egyáltalán: miért fontos nekünk mindez?
Izrael és az Úr akarata
Ha nem értjük tisztán, hogy mi a hivatásunk, akkor könnyen egyéb szempontok szerint döntünk, aminek katasztrofális következményei lehetnek. Láthatjuk ezt a zsidó nép életében és történelmében is, hiszen az Ószövetség könyvei bőven tartalmaznak erről szóló részeket. Ezek szerint Isten egyik szándéka az volt, hogy a zsidó népen keresztül megismertesse a népekkel és nemzetekkel az ő igazi arcát, és elvezesse azokat az igaz Isten-ismeretre. A másik nagy célja az volt, hogy ebből a népből szülessen meg a Messiás. Harmadrészt az Úr Izraelt mint (történelmi) példát mutatja nekünk, hogy értsük: ami Izraellel történt, az minden néppel megtörténhet, attól függően, hogy elfogadja vagy elutasítja az Úr reá vonatkozó tervét és akaratát. Negyedrészt Izrael jel, a vele történtek jelzik, hogy a történelmi időben hol tart Isten üdvtervének megvalósulása.

Azt mondja Mózes a zsidó népnek, amikor eléjük adja a törvényeket: "Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor -- íme, ma előre megmondom neked -- elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelyek elfoglalására átkelsz a Jordánon. Tanúul hívom ma az eget és a földet, hogy elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is, és utódod is!" (MTörv. 30. 15-19.)

Próbáljuk csak meg ezt a szöveget mint Isten akaratát a honfoglalásra és a Kárpát-medencére vonatkoztatva olvasni... Minden nép, amely megtartja az Úr parancsait, s megéli hivatását azon a helyen, amelyet Isten a számára rendelt, áldott nép lesz egy áldott földön. ("Tejjel-mézzel folyó Kánaán" -- bizony, volt korszak, amikor így emlegették a krónikák hazánkat...) Ha nem képes felismerni vagy megtartani az Úr akaratát, akkor átok sújtja a népet és a helyet -- mindaz, amit az Úr adott, átokként fog ránehezedni. Nem veszi el az Úr mindazt a tehetséget, képességet, készséget, amit a népbe belehelyezett, de azok kibontakozása és megvalósulása átokként fogja kísérni a népet. Hiszen nem mindegy, hogy valaki az Istenért szervezkedik és mozgat meg nagy anyagi és szellemi erőket, tehetségeket, vagy saját magáért és önigazolásáért. A felismerés hiányának és a céltévesztésnek a tragédiáját éli mind a mai napig a zsidó nép is -- de valljuk be, nincs a földön egyetlen nép sem, amely maradéktalanul be tudta volna tölteni a hivatását, amely valóra tudta volna váltani mindazt, amit az Úr elgondolt az ő életében.
Izrael részben valóra váltotta az Úr akaratát. Ha megnézzük azt a kort, amelyben Izrael bement Kánaán földjére, láthatjuk, hogy olyan kor volt, amelyben az emberáldozat gyakori és elfogadott, a fajtalanság, vérfertőzés iszonyú mértékben elterjedt volt, és ahol Istennek tetsző kultusznak számított a paráznaság... Ennek gyökeresen ellentmondott a zsidó nép, amely megőrizte a Tízparancsolat ismeretét. Isten kegyelméből közöttük nőtt fel Jézus Krisztus, abból táplálkozott, amit ez a nép kultúrájából megőrzött Istenről. Mindezzel együtt bekövetkezett a tragédia. A názáreti Jézusban nem ismerik fel Krisztust, a Messiást. Krisztus után 70-ben leomlik a templom, és végül az egész nép száműzetésbe kerül -- ahogy a próféták és maga Jézus előre megmondták.
"Szétszór téged az Úr mindenféle nép közé, a föld egyik szélétől a másik széléig, s ott szolgálni fogsz más isteneknek, akiket nem ismersz, s atyáid sem ismertek: fának és kőnek. De még azok között a nemzetek között sem fogsz megpihenni, s ott sem lesz nyugodalma lábad talpának, mert ott rettegő szivet, elapadó szemet és bánkódás törte lelket ad az Úr neked. Olyan lesz az életed, mintha hajszálon függne előtted, rettegni fogsz éjjel-nappal, és nem bízol életedben. Reggel azt fogod mondani: Bárcsak már este volna -- és este azt: Bárcsak már reggel volna --, szíved félelme miatt, amely rettegéssel tölt el, és amiatt, amit szemeddel látsz." (MTörv. 28,64-67.)
A zsidó nép szétszóratik -- de azt is tudjuk, hogy mostanra visszatérhetett ősei földjére, ahogy az a próféciákban szintén előre le volt írva.

Béketeremtő honfoglalás
Mindenesetre azt látjuk, hogy a zsidó nép életében felismerhető a törekvés, hogy hivatását megélje. Én azt gondolom, hogy minden nép életében van ilyen -- Isten által adott -- hivatás, és ezt meg is érthetjük a történeti feljegyzésekből, a nép kultúrájának vizsgálatából, ihletettségéből. Kérdezzük meg: miért a IX--X. század fordulóján jött Árpád népe a Kárpát-medencébe? Hogyan nézett ki akkor Európa térképe, történelme? 

Nos, akkoriban Európa az egyik legsötétebb évszázadát élte. Sem békésnek, sem műveltnek, sem egységesnek nem volt nevezhető. Egész területét feldúlták: jöttek a viking-normann-varég seregek, az arabok olykor Rómáig jutottak, Spanyolország és Portugália nagy része mohamedán fennhatóság alatt állt. Angliában a szászok, dánok, normannok harcoltak. Bizánc Rómához képest maga a szervezettség és rendezettség mintája. 882--992 között nyolc pápa halt meg erőszakos halállal. (Csupán a magyar állam alapításakor állt az egyház élén egy rövid ideig a szent életű II. Szilveszter pápa. Véletlen lenne?) Kis államocskák háborúztak egymással, és a Kárpát-medencében akkor már évszázadok óta egyetlen nép sem tudott tartós, békés életet biztosító berendezkedést létrehozni. 
És akkor az Úr elhív egy népet messziről, keletről, "zászlót emel egy távoli nemzetnek, és füttyszóval előhívja a föld végéről, s az íme, sietve, gyorsan eljön" (Iz. 5. 26) -- és békesség-szerzőként hozza ebbe a térségbe. Jön egy nép, amely úgy tudja magáról, hogy ősei földjére tér vissza. Jön Árpád népe a Kárpát-medencébe, és nemcsak szilárd államalakulatot hoz létre, hanem megbékélteti az itt élő (és vándorló) népeket, biztonságossá teszi a kereskedelmi utakat, s így hatása messzire sugárzik.
A Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek kultúrája, művészete elismerésre méltó. Az pedig egyedülálló, hogy egy dinasztia (az Árpád-ház) ilyen meghatározó erővel rendelkezzen. Szent István király a valaha az egyház által elismert négy apostoli király közül az egyik. Harmincnyolc szentté, illetve boldoggá avatott tagja van az Árpád-háznak. (Többeket jobban ismer és tisztel a környező világ, mint mi, magyarok.) Szent István, Szent László, Szent Imre, Szent Margit, Szent Erzsébet, Boldog Erzsébet, Boldog Kinga -- csak a legfénylőbb nevek. Az ezredfordulótól kezdődő nagy európai megújulás tevékeny részese és a rendezett, békés közép-európai térség biztosítéka a magyar nemzet. 
Mindezek után ha azt állítjuk, hogy a mi hivatásunkhoz -- legalább a Kárpát-medencében -- hozzátartozik a békességszerző és békességhordozó, szilárd államalakulatot fenntartó, valamint kultúraintegráló és -kibontakoztató szerep, akkor valószínűleg nem tévedünk nagyot. Korról korra óriási áldozatokat hozott ez a nép hivatásának megélése közben, s bizony olykor isteni csoda volt a megmaradása. (Hol van a többi, honfoglalás kori nép? Hol vannak a gótok, besenyők? Hol van folyamatosan fennmaradó nyelvük, kultúrájuk? A magyar nemcsak hogy kibírta a tatárt, törököt, németet, oroszt, de még gazdagította is kultúráját mindazzal, ami tőlük átvehető volt, anélkül, hogy saját lényegét elvesztette volna...) 

Kiválasztottság: áldás és átok
Nagyon fontos tudnunk, hogy a magyar nép -- miként a zsidó nép is --, kiválasztottnak érezte, hitte magát. Történelmét épp ezért meggyőző analógiákkal kapcsolta a zsidó nép történetéhez. Ahogy Mózes bevezette a népét az ígért föld kapujába, úgy vezette el Álmos az ő népét a Kárpát-medence kapujáig. És ahogy Mózes nem léphetett be, úgy nem léphetett be Álmos sem. Ahogy Józsué bevitte népét az ígéret földjére, úgy vitte be Árpád is az ő népét. Géza fejedelem arra törekszik, hogy templomot építsen. A legenda szerint álmot lát: "Egy csodálatos ifjú állt elé, és azt mondta: Béke veled, Krisztus választottja, megparancsolom, hogy szűnjenek meg gondjaid. Nem néked adatott meg véghezvinni, amit eszedben forgatsz, mert kezedet emberi vér szennyezi be. Tőled származik a születendő fiú, kire az Úr mindezek elrendezését az isteni gondviselés terveinek megfelelően rábízza. Ő az Úrtól választott királyoknak egyike lesz, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogja felcserélni. Mindamellett a lelki követségben hozzád küldendő férfit tisztességgel fogadd, ha befogadtad, megtiszteljed, rettegve a fenyegető kárhozattól és elragadtatva a reménytől, amely meg nem téveszt, ezért intelmeit hűséges szívvel, nem színlelt helyesléssel hallgasd." (A "lelki követségben megérkező férfiú" Szent Adalbert püspök, István király nevelője volt.)
A Szentírásból tudjuk, hogy Dáviddal szintén valami hasonló történt, amikor templomot akart építeni. És István király valóban felépíti a templomot -- miként annak idején Dávid fia, Salamon --, és egy olyan egyházszervezetet hoz létre, amely egész Európában egyedülálló és példamutató. (Valamint pénzt veret, törvénykönyvet alkot, létrehozza a vármegyerendszert, erkölcsi traktátust ír...)

Ahogyan a zsidó nép azt vallja, hogy ő Isten kiválasztott népe, ugyanúgy István óta mondhatjuk mi, hogy a Szűzanya kiválasztott népe vagyunk. Jogilag is fogadott testvérei Jézusnak. Egy olyan nép, amelyet Mária kiválasztott magának, és segíti egész történelme folyamán. Egyedülálló, hogy törvénybe van iktatva a Szűzanya királynősége a nép fölött. És bár rengeteg nép elmondhatja, hogy neki patrónája Mária, az viszont teljesen egyedülálló, amit István király megtett, hogy a koronát neki ajánlotta fel, és őt Magyarország Nagyasszonyává választotta. Talán ennek is köszönhető, hogy ez a nép az eltelt ezer esztendő minden viszontagsága ellenére -- egy idegen és sokszor ellenséges környezetben --, mind a mai napig itt él és munkálkodik. 

A magyar nép mindig hitte a kiválasztottságát. (Egyébként a legtöbb nép hiszi a maga kiválasztottságát, ennek tartalma azonban különböző.) De tegyünk egy újabb összehasonlítást: a zsidó nép arra törekedett, hogy szellemi módon határozza meg önmagát a törvény által. Mindig fontosak voltak számára a szellemi módon elérhető kultúrjavak is. Ugyanígy elmondhatjuk a magyar népről is, hogy nem valamifajta "tiszta magyar vérvonal" határozza meg -- miként például a német nép szerette ezt magáról vallani --, hanem szellemi módon a kultúra, a nyelv. A magyar nép a nyelvében él, egy szellemi alkotásban testesül meg újra és újra. Nem véletlen, hogy a magyar kultúrának annyi nagyszerű alakja van, akik megéreztek valamit ebből a hivatásból: nagy költőink, hadvezéreink, tudósaink és mindazok az emberek, akik nyomot hagytak történelmünkben. A magyar nép szellemi irányultsága mellett olyan szellemi intuícióval is rendelkezik, amely kevés népről mondható el. Az égi Nagyasszony, a Boldogasszony ismerete, az égi egy Isten ismerete már a magyar néppel együtt jött be a Kárpát-medencébe. Az "ősmagyarok" sejtése, intuíciója az égi berendezkedésről, a "felső világról" a kereszténységben válik bizonyossággá. És ezt hordozza a nép a kultúrájában is.

A magyar nép a maga kiválasztottságát megélheti áldásként önmaga és a többi nép számára, és megélheti átokként is, a magyar felsőbbrendűség gőgjével, amely pusztító hatású. Sajnos a magyar nép sem élte, értette meg a többi néppel való szeretetteli együttélést bizonyos korszakokban. Az átok pusztít. Századunkban újra területét veszti, részben kisebbségi létre kényszerül a magyar, hogy így értse meg, mit jelent és milyen következményekkel jár az, ha egy nemzedék megtagadja az Úrtól kapott szellemi irányultságát és látását. A hivatás megélése áldásként létrehozhat egy hatalmas és nagyszerű kultúrát és az Isten ismeretének mélységét. Megtagadása átokként hozhatja a kultúrfölény elméletét, vagy hozhatja az ördögi eszmék iránti nyitottságot, amelytől éppen most szenved a népünk.

Elmondhatjuk történelmünkről, hogy a kultúra, a szent törvények és a nyelv ismerete, a szakrális királyság, az égi egy Isten és a Boldogasszony ismerete áldásként egy egységes szemléletmódot ad a népnek, egységes ismeretet önmagáról és hazaszeretetet. Az átok mindennek a hiányát és/vagy az ellenkezőjét hozza magával. "Mégis apránként büntetted őket, hogy alkalmat adj a bűnbánatra" (Bölcs. 12. 10) -- mert e nép legjobbjai tudatában voltak a bűnnek, és ennek következményeit is világosan látták.

A törökök bejövetele után azért maradt meg a magyar nép, mert felismerte, hogy bűnei miatt jött rá ez a csapás, bűnbánatot tartott, és ez magával hozta a megújulást. A reformáció azért tud Magyarországon elterjedni, mert a nép azt vallja, hogy a bűneink miatt jött a török veszedelem. Vissza kell tehát térni Istenhez és az ő igazságához, és akkor megmaradunk. Ennek kifejeződése Magyarországon a reformáció, de olyan döbbenetes erővel, hogy a korabeli prédikátorok buzgóságukban már azt remélték, hogy ők fogják megtéríteni a muzulmánokat az igaz hitre. "Fejértói János 1551-ben azt írja Bullingar Hwenriknek, hogy a törökök meg fognak térni, mert a gyülekezetben gyakran megjelennek. Gyulai Torda Zsigmond 1546-ban azt írja Melanchtonnak, hogy Törökországban nagysikerű magyar igehirdetők térítenek." Vagy ahogy a korabeli ének mondja:

"Elején valánk bálvány imádásban, 
Most Istennek nagy irgalmasságában,
Törökök most noha vannak vakságban
A szent lélek hozhatja igazságban.

Sőt ha mostan vannak nagy gonoszságban
Fordíthat Isten jó gondolatban,
Térhetnek ők isteni igazsághoz,
Ezt így értem Krisztustól mondásban."
(Őze Sándor: "Bűneiért bünteti Isten a magyar népet" --egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, 1991. Budapest, Nemzeti Múzeum, 94-95. old.)

Hatalmas megújulás kezdődik. Csaknem kihal Magyarország középső része, mert az embereket elviszik, pusztítják -- de aki megmarad, az magyarabb, kultúrájában és istenhitében megerősödöttebb, mint azelőtt. A török uralom ilyen módon, a bűn ismeretén keresztül áldást és megújulást hozott a népnek. Nem véletlen, hogy a magyar nép Himnuszában szerepel a bűnről való tudás, valamint az, hogy a bűneink miatt jött a sok szenvedés ránk.

A megújulás lehetőségei
Bűnbánat nélkül nincs megújulás. A bűn ismerete miatt ennek a népnek szinte kivételezett helyzete van. A bűnbánat megszünteti a vádolást, amely teherként nehezedik egy népre. A bűnbánat megkönnyít, felszabadítja az alkotó erőket. Azért tudtunk annyi vihart túlélni, mert képesek voltunk bűnbánatban megújulni. Ugyanakkor a bűn ismerete átokként is szolgálhat, és levertséget, kicsinyhitűséget, a bűnös nép tudatát, a stigmatizáltságát hordozhatja, ha ez nem kapcsolódik össze a megújulással, azzal, hogy Isten előtt minden bűnre van feloldás és van megújulás, mert az ő szeretete hatalmasabb, mint a bűnök ereje. 

A megújulásokat szemlélve felismerhetjük, hogy mennyi mindent kaptunk, és hogy mennyi mindent adhatunk mi a többi népnek. Gondoljunk például az 1800-as évekre, amikor iszonyú nyomás nehezedik ránk, hogy a magyar nép egészen beolvadjon a Habsburg-birodalomba. És döbbenetes módon ennek az ellenkezője történik meg. Nemcsak hogy felvirágzik a magyar nyelv és a kultúra, hanem egy hatalmas küzdelem végén, amely az élet minden területére kiterjed, a gazdasági életre, a kultúrára, a kereskedelemre, egy erős magyar nemzet születik, olyannyira, hogy az akkori két legerősebb hadseregnek, az osztrák és a cári hadseregnek kell közbelépnie, hogy ezt a megújulást megállíthassa. (Ezt az erős nemzetet majd csak 1956 leverése tudja lelkében megroggyantani.)
Ha tudni akarjuk, hogy milyen történelmi ismeretekben fedezhető fel a magyar nemzet hivatása, akkor vizsgálhatjuk a nagy megújulásokat. Kiemelhetünk egy-egy nagy küzdelmet, például a reformkort, vagy nézhetjük történelmünk nagy alakjait, például Széchenyi Istvánt vagy éppen István királyt... Szent István rendkívül művelt, buzgó keresztény, szelíd, de határozott, szent és prófétai alkat, aki tudatosan akarta a népét beemelni az Isten szívébe, illetve a keresztény Európába. (Csak egy példa: az ugyanakkor alakuló cseh és lengyel királyságban a hatalomhoz jutottak a lehetséges trónkövetelőket összes rokonukkal együtt kiirtatták. Ezzel szemben István többször is lelkére beszél Vazulnak, próbálja birtokaihoz kötni, majd amikor az továbbra sem hagy fel lázadásával, csupán alkalmatlanná teszi az uralkodásra -- vakká és süketté téteti --, majd száműzi családjával együtt. Nem véletlen, hogy éppen Vazul unokája, a későbbi Szent László király kezdeményezi István szentté avatását...)
Nézhetjük Szent Erzsébetet, a szolgáló szeretet kiemelkedő példáját. (A magyar népnek ez kiemelt képessége lenne, ha helyesen szemlélné a szolgálatot és a szeretetet.) Vagy elmélkedjünk Szent Margitról és az engesztelésről, amely szintén a magyar lelki alkat sajátossága, és éppen a Szűzanyával való kapcsolat révén annyi szentet adott már a világnak. (Elmondhatjuk, hogy az engesztelés meg-megújuló hullámai éppen Magyarországról kiindulva és Magyarországon keresztül érik el a világot.) Természetesen említhetnénk II. Rákóczi Ferencet, akihez száműzetése során gyalog zarándokolt el a francia király, vagy a fiatal bécsi kedvencet, Stefferlt, aki nem beszélt magyarul, és azt írta naplójába: "a magyar nemzet halott" -- hogy később mint gróf Széchenyi István népünk nagy prófétai alakja legyen...

Amikor a különböző nemzetek tagjai Magyarországon a magyar kultúrával és szeretettel találkoznak, akkor ennek kölcsönhatásából nagyszerű emberek növekednek fel. Mintegy példaként vegyük a "legkényesebb" kombinációt. Ha arra gondolok, hogy a korabeli "porosz" nevelési rendszer a maga fegyelmezettségével és szigorú ismeretátadásával, a magyar intuícióval, kreativitással, kultúrával és buzgósággal, valamint egy zsidó tradícióval együtt olyan neveket, olyan embereket és életutakat adott, akikre mind a mai napig magyarként lehetünk büszkék, mint például: Kármán Tódor, Szilárd Leó, Neumann János, Hübner Jenő, Szent-Györgyi Albert, akkor láthatjuk, hogy mit jelent az, amikor a magyar nemzet szeretettel tud a körülötte levő kultúrák és népek felé fordulni, és mindebből egy sajátosan magyar, és sajátosan egyetemes és mindenki számára követhető példát tud adni. De sorolhatjuk azokat is, akik Magyarországon nőttek fel, ám ma már nem így ismerjük őket. Csak egy kirívó példát említek most: Hertzl Tivadart, azaz Teodor Hertzlt, aki a zsidó nép saját földjére való visszatérésének egyik szellemi atyja. Szellemi érzékenysége, amellyel megértett valamit Isten akaratából -- visszavinni Izraelt ősei földjére --, magyar kultúrán nevelődött. Sorolhatnánk természetesen nagy művészeinket is, egy részüket legalább mindannyian ismerjük -- de nem az a cél, hogy neveket soroljunk, hanem hogy meglássuk: milyen nagyszerű az a hivatás, amelyet kaptunk ebben a kultúrában, ebben a békességben.

Úgy tűnik azonban, mintha a XX. században elhomályosult volna a nemzet helyes ismerete önmagáról, s megroppant volna hivatástudata. Mintha a század nagy csapásait (az 1956-os forradalom leverésével és a bűnnel való kiegyezéssel bezárólag) nem tudná kiheverni a nemzet. Átadta magát a leggonoszabb eszméknek is, öli gyermekeit, feléli szellemi tartalékait, elpazarolja tehetségeit, "harminc ezüstért" elárulja múltját, legszebb felismeréseit... Igen, elmondhatjuk, hogy itt vannak azok a hatalmas erők és szellemi hatalmak, amelyek mindent elkövetnek azért, hogy ez a nép kultúrája elvesszen és nyelve sérüljön. Elmondhatjuk, hogy óriási nyomás nehezedik az emberekre, hogy ne az Istenből táplálkozva, hanem Isten ellenére próbáljanak élni.

Természetesen minden megújulás kezdete a bűnbánat, ez most sem lehet másként. (Legjobb példa erre az egyház, amelynek megújulása szintén nem a divatos eszméknek való behódolással, hanem a bűnbánat megélésével kezdődik. Nem véletlen, hogy II. János Pál pápa működése során közel százszor kért nyilvánosan bocsánatot az egyház évszázadok során elkövetett különböző bűneiért...) A bűnbánat azonban nem siránkozás, nyavalygás, hanem bűneink elismerése és visszafordulás az igazság és a tiszta élet felé. A magyar népnek meg kellett élnie saját hibáinak a következményeit: a területcsökkenést, a kisebbségi létet, kultúrája megrokkanását, a népesség elöregedését stb. De mindebből ki tud lábalni, ha képes bűnbánatban Isten felé fordulni és az ő akaratát követni.
Magyarország előtt -- mint minden nép előtt -- két lehetőség áll: vagy a világ szerint próbál cselekedni és egy újkori Babilon felépítésében segédkezik, amely törvényszerűen összeomlik, miként az első Bábel és utána minden birodalom, amely csak emberi módon, Istent kihagyva akarta naggyá tenni önmagát. A másik út: az Isten országának, a Szeretet földjének építése közöttünk. A magyar nemzet hivatásának középpontja ez: Isten legszebb nevének, a Szeretetnek a megjelenítése és megélése közöttünk és minden nép között -- az egész élet átformálása a Szeretet akarata szerint itt, a Kárpát-medencében.

A Szeretet földje
Hiszem, hogy Isten a Kárpát-medencét a magyar népnek adta. Ha valaki ránéz a térképre, rögtön látja annak területi egységét. Ugyanakkor ez a terület politikailag szétdarabolódott, s ezt nem lehet újraegyesíteni semmilyen erőszakos eszközzel. Az itt élő népekkel, románokkal, szlovákokkal, horvátokkal, romákkal, zsidókkal -- és még sorolhatnám -- szeretetben kell együttműködni, és lebontani a mesterségesen elválasztó akadályokat. Hiszem, hogy ha a magyar nemzet lelki indításai szeretetben nyúlnak a Kárpát-medence népei felé, akkor kialakulhat egy ugyanolyan egység és szeretet-közösség, amely Szent István király korától hosszú időszakokon keresztül, ha törésekkel is, de jellemző volt erre a földrajzi egységre. Ennek közös fejlődése nem egymás ellenére, hanem csak egymást segítve bontakozhat ki, még akkor is, hogyha politikailag több országhoz tartozunk. 
Nem "pusztulatot", hanem a Szeretet földjét akarjuk építeni. Ehhez természetesen szükséges feltétel önmagunk odaszánása Istennek, és Istenben önmagunk odaszánása a saját népünknek. Ez kiengesztelődés Istennel, kiengesztelődés az emberekkel és kiengesztelődés minden teremtménnyel. Ebben a kiengesztelődésben Isten képes újjáalkotni minket. Képes új terveket adni, képes lehetőségeket kínálni, képes megáldani a szolgálatokat, megáldani a közösségeket, megáldani az épületeket, megáldani a gazdasági folyamatokat.

Európa állapota hasonló az ezer évvel ezelőttihez. Nincs szilárd erkölcsi értékrend, amely egybefűzné a nemzeteket és az egy nemzetben élő népeket. Új népvándorlás hullámai érik el, és maga sem tudja, hogyan védekezzen. A pogány eszmék határozzák meg a hétköznapokat: mindenütt erkölcstelenség, viszály és háborúskodás az emberek között.
A magyar nemzet jelenleg keresztre van feszítve. A politikai határain túl élő kisebbségei által békére van kiszögezve, hogy újra megérthesse békességszerző hivatását és integráló szerepét. (Aki üt, a sajátját üti -- nem lehet erőszakkal letépni a húst a szegről!) De még mindig nekünk fáj a kárpátaljai vagy román árvíz, még mindig mi küldünk segélyeket a határainkon túl éhezőknek -- még mindig a mi szívünkben van a Kárpát-medence... 

Meggyőződésem, hogy Isten újra áldássá akarja tenni a magyar nemzetet Európa számára. Ehhez szükséges, hogy a bennünk rejlő tehetségek újra áldássá lehessenek. A szellemi érzékenység, látás és intuíció, amely átokként gőgös "kultúrfölénybe" torkollott, valamint megnyílást jelentett az ördögi eszmék elfogadására, áldásként visszafordulást jelent az Isten által inspirált kultúra és törvények felé. A bűn ismerete, amely átokként a "bűnös nép" állandó vádját jelentette, valamint levertséget, kishitűséget hozott, áldásként az igaz és hamis megkülönböztetését, Isten előtt alázatos lelkületet és tiszta életet hoz magával. A szeretetteli befogadókészség és rugalmasság átokként önmaga ellentétébe, idegengyűlöletbe fordul, illetve a saját identitás feladását erősíti. Áldásként gazdagítja a kultúrát, rugalmassá és alkalmazkodóképessé teszi a népet, anélkül, hogy elveszítené önazonosságát.

A magyar nemzet hivatása ma is az, hogy békességszerző és békességhordozó legyen, példájául egész Európának. Kiválasztott arra, hogy újra ellenálljon a bűnnek és harcoljon annak terjedése ellen -- bárki vagy bármi hordozza is azt. Egy összeomló és acsarkodó közegben kell a bizalom útját járnia. Ha megteszi, Isten "nagy lelkeket", prófétákat és apostolokat, művészeket és tudósokat támaszt belőle, hogy életükkel megtermékenyítsék és megsegítsék a világot. Olyan rendezett államforma, virágzó közösségi -- gazdasági és kulturális -- élet alakul ki, amely mintaként szolgál a világ többi népének is. Magyarország valóban a Szeretet földje lesz, ha hallgat az Úr szavára...