EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Bogdán: A rabosító fénykép < > Mátay: Agycentizők a századfordulón
A bűn medikalizálása
________________
VARGHA DÓRA

 

A prostituált teste a 19. századi magyar orvosi diskurzusban

Saját és mások testéről alkotott képünk hosszú történeti folyamat eredménye. Erre a folyamatra nagy hatást gyakorolt a 19. században kibontakozó és dinamikusan változó orvostudomány, amely a női test meghatározásában, használatának előírásában és ellenőrzésében különösen jelentős szerepet játszott.

A 19. században a szexualitással és ezen belül a prostitúcióval kapcsolatos kérdések erkölcsi megítélése helyett egyre inkább előtérbe került a téma tudományos megközelítése. Az orvosi szakkönyvekben társadalmi, politikai, közegészségügyi és erkölcsi problémák jelentek meg tudományos kontextusban; a deviáns viselkedés okára a korábbiaktól gyökeresen eltérő magyarázatot adott az antropológia új tudománya.

A nemi betegségek terjedését megvilágító orvosi elméletek előtérbe helyezték a prostituált testét. Ez a test kettős jelentéssel bírt, amelyek látszólag feloldhatatlan ellentétben álltak egymással, és tükrözték az újkori társadalom és a prostitúció ambivalens kapcsolatát. Az egyik értelmezés szerint a prostituált teste "szükséges rossz", a férfiak nemi ösztöneinek levezetésére szolgál, ezáltal az a funkciója, hogy a társadalom és család erkölcsét megőrizze.[1] Ugyanez a test potenciális veszélyforrást is jelent, mind erkölcsi, mind pedig egészségügyi szempontból - a fizikai és lelki romlottság, rothadás megtestesítője. Ennek a kettősségnek visszatérő megjelenítését a csatorna metaforája tükrözi: bűzös és egészségtelen, ámde szükséges és szabályozni való dolog - betegségeket terjeszt, de nélküle mindent elborítana a szenny.[2]

A jogban ugyanezt a kettős látásmódot fedezhetjük fel:[3] a szabályrendeletek legalizálták a szükségesnek tartott prostitúciót, ám mindezt a társadalomtól elszigetelve, rendőri és orvosi ellenőrzés alatt tartva kívánták megvalósítani, hogy az ezzel járó erkölcsi és egészségügyi veszélyt meggátolják.[4] Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a prostituált testének különböző orvosi értelmezéseit, valamint azt, hogy az orvostudományt hogyan befolyásolták a kulturális előfeltevések, a társadalmi és erkölcsi kódok.

 

A prostituált teste

A prostituált teste a tisztességes női testhez képest eltérő jelentéstartalmakat hordozott. Míg az "általános női testet" leginkább passzivitással és az anyasággal jellemezték, a prostituált teste mindennek az ellentétét jelentette. A prostituálthoz az eredendő vétkesség, az erkölcstelenség és aktív szexualitás fogalmai kötődtek.[5]Erotikus levelezőlap, 1900-as évek, magántulajdon
A 19. századi gondolkodás a prostituáltat és az erényes nőt nemcsak erkölcsössége alapján különböztette meg, hanem az előbbit fertőzött és veszélyes testként állította szembe a tiszta és egészséges testtel.

 

A meddőség

A tisztességes, termékeny női testtel ellentétben a prostituáltakat sokszor meddőnek képzelték.[6] Ezt a jelenséget a nagyszámú közösülés miatti kóros elváltozásokkal magyarázták. Marschalkó Tamás szerint a prostituáltak gyakorlatilag mindannyian méhkankóban szenvednek a számos nemi kapcsolat következtében, ez okozza meddőségüket: "A méhkankónak sterilitást okozó hatása magyarázza meg különben azt is, hogy pl. a prostituált nőnek aránylag oly ritkán születik gyermeke, pedig elég alkalma lenne, hogy megtermékenyitessék".[7] Más, ritkábban felbukkanó elképzelések szerint a prostituált erkölcstelen életet folytat, nem szereti azt, akivel nemi kapcsolatot létesít, s ennek tulajdonítható meddősége.

Ugyan a tanulmánynak nem célja, hogy részletesen kitérjen a női test szemléletének 19. század előtti történetére, valamint az azzal kapcsolatos vitákra, mégis úgy vélem, hogy érinteni kell az egynemű és kétnemű modell leírását ahhoz, hogy a 19. századi, a prostituált testére vonatkozó felfogásokat megfelelő kontextusban tudjuk értelmezni. A női testet nem tekinthetjük változatlan entitásnak: az évszázadok során különböző társadalmi, politikai és kulturális hatások érték az orvostudományt, amelyeknek köszönhetően a női test biológiájáról alkotott elképzelések is folyamatosan változtak.[8] A 18. századig az egynemű modell uralkodott a férfi és női test felfogásában: a férfi és női test között fokozatbeli különbség van, nem pedig két, egymástól világosan elválasztott nemről van szó. Eszerint a nő a férfi tökéletlen változata, nemi szervei a férfi nemi szervek befelé fordított, nem kellőképpen kifejlett változatai. Az egyneműség a nyelvben is kifejeződött - ugyanazzal a névvel látták el a férfi nemi szerv részeit és női, befelé fordított megfelelőjüket.

Az egynemű modell gondolata az időszámításunk szerinti második századból, Galénosztól származik, aki elméletét a vakond szemei példáján keresztül szemléltette: a vakondnak vannak szemei, de kifejletlenek, nem türemkednek ki, és ezért képtelenné teszik az állatot arra, hogy lásson velük. A női nemi szervek hasonló módon nem türemkednek ki, aminek az az oka, hogy nem rendelkeznek elég hővel; ez a tökéletesség hiányára utal.[9] Az egynemű modell követői a fogantatás előfeltételének tekintették a női orgazmust, mert csak így hevülhetett fel a női test arra a hőfokra, amely lehetővé tette a két mag egyesülését.[10]

A nemi különbözőség általunk is ismert modern, kétnemű modellje a 18. században került előtérbe. A kétnemű modell előretörésének oka nem a tudományos felfedezésekben keresendő, hiszen a test korábbi anatómiai feltérképezése nem ingatta meg az egynemű modellt. Thomas Laqueur szerint[11] az új modell (az egyneműhöz hasonlóan) kulturális termék, a fennálló társadalom és erkölcsi rend biológiai megalapozottságát szolgálja. A hierarchikus egynemű modellt olyan látásmód váltotta fel, amely a két nemet egymástól minden tekintetben teljesen különbözőnek mutatta be. Míg a korábban hasonlónak vélelmezett nemek esetében a megtermékenyítéshez a női és a férfi orgazmust egyaránt nélkülözhetetlennek tartották, addig a különbözőséget hangsúlyozó kétnemű modell a nők kielégülését nem tekintette előfeltételnek. Ez hozzájárult a szenvedélymentes, passzív nőkép kialakulásához. A két modell között természetesen nem húzható éles időbeli cezúra, a kétnemű modell megjelenésével az egynemű modell nem szűnt meg létezni, maradványai a 19. században is tovább éltek. Az Orvosi Hetilap egyik, 1861-es számában[12] például felmerül a női düllmirigy (prosztata) létezésének gondolata.

 

A szexualizált és a "normális" női test

A kétnemű modell előtérbe kerülése egyben az orgazmus szükségességét is megkérdőjelezte, sőt, kétségbe vonta a létezését. Laqueur szerint a szenvedélymentes női testről alkotott elképzelés a 18. század végén vetődött fel.[13] Bizonytalanság uralkodott abban a tekintetben, hogy minden nőből hiányzik-e a szexuális vágy, részesülnek-e a nők szexuális élvezetben, vagy sem. Róna Sámuel bujakórtani orvos szerint "a nő még egyénisége, nevelése folytán is a passivitas képviselője".[14] Ehhez hasonló véleményeket találhatunk angol forrásokban is. William Acton, a Magyarországon is ismert angol orvos úgy véli, hogy az esetek többségében a szexuális késztetés a nőben legfeljebb lappangó állapotban van jelen, és még ha felébred is, a férfiéhoz képest nagyon lanyha.[15]

A prostituáltakat és a házasságon kívül nemi kapcsolatot létesítőket a házas asszonyoktól eltérő módon ítélték meg. A prostituált teste az abnormális élvezetek tere - ez állítja szembe a tisztességes nőkkel, akiknek testét a termékenység és a passzivitás jellemzi. Ez a különbség a külsőségekben is megjelenik, azonnal felismerhetővé teszi a két, egymástól élesen elválasztott kategóriát. Molnár Lajos államrendőrségi tisztviselő az erkölcs és közegészségügy összefüggéseiről értekező munkájában megállapítja, hogy külső jegyek alapján egyértelmű következtetéseket lehet levonni a női erkölcsről: "A nyilvános prostituált nő magatartása, modora, viselkedése, megjelenése, s öltözködése teljesen elüt a tisztességes nőétől, ugyannyira, hogy nagyon kevés jártassággal kell valakinek birnia, hogy a prostituált nőt rögtön fel ne ismerje."[16] A szerző ennél is tovább megy, amikor úgy véli, hogy az erkölcsi állapot nemcsak a külső megjelenésre, hanem alapvető fizikai adottságokra is közvetlen hatással van. Az erkölcsi romlás egyben fizikai romlást is jelent, mert a beteg testnek és léleknek egyetlen célja van: másokat pusztulásba vinni.

A prostituáltnak bizonyos esetekben nem is szükséges ténylegesen betegnek lennie ahhoz, hogy másokat megfertőzzön. Marschalkó Tamás, a kolozsvári egyetem bőr- és bujakórtan tanárának a laikus közönség számára írt könyve ismerteti az úgynevezett közvetett fertőzés módját: "Közvetett fertőzés történhet nemi közösülésnél is, oly módon, mint ezt már a kankónál említettük, hogy t. i. egy syphilises egyén közösül egy egészséges nővel; a nő egészséges maradhat, de az utána jövő másik férfiu esetleg syphilist kap".[17] A prostituált teste tartályként funkcionál - ő ugyan tünetmentes marad, de teste közvetítésével adják át a betegséget a férfiak egymásnak.

Más vélemények szerint a prostituált életmódja és erkölcsi megítélése nem feltétlenül vezet fizikai romlásához. Baráth Ferenc Actont idézi, aki úgy véli, hogy a prostituált teste kifejezetten ellenállóbb a betegségekkel szemben, mint a tisztességes nőé, mivel a prostituáltak többet vannak szabad levegőn, jól öltözködnek, és keveset dolgoznak.[18] Ez a teória tagadja azt az elterjedt feltételezést, hogy a különböző férfiakkal történt számos nemi aktus elváltozásokat eredményez a prostituáltak testében, és beteggé, fertőzővé teszi őket.

Bár a tisztességes nőt és a prostituáltat fizikai és erkölcsi vonások különböztetik meg egymástól, társadalmi nemük azonos marad. Így a prostituált legbelül a tisztességes nő anyai és háziasszonyi szerepére vágyakozik: "Ők is nők azért; s bár átadják magukat kedvelőik csupa érzéki szenvedélyeinek a nyereségért, de azért sovárognak a valódi szeretet után, a gyermekek után, s mindazon házi örömök után, melyek oly kedvesek nemök előtt."[19]Erotikus levelezőlap, 1900-as évek, magántulajdon
A passzív tisztességes nő ugyanakkor igényt tart a prostituált világába tartozó érzékiségre, ugyanis "a nő egyetlen java, egyetlen reménye a szerelem, mely tárgy után vágyakozik, s ha nem lelheti meg elhervad, mint a virág panasztalanul s kietlen életét csak a sír enyhíti meg".
[20]

 

A "szükséges rossz" - a prostituált testének funkciója

A prostituáltak testének rendeltetése a korabeli szexualitás ellentmondásos követelményeinek szimbóluma: a kor felfogása szerint a "tisztességes" nőknek eredendően tisztának kellett maradniuk, a "bukottaktól" ugyanakkor elvárták, hogy kiszolgálják a férfiak szexuális szükségleteit.[21] Az, hogy tulajdonképpen miért is szükséges a prostituáltban meglévő "rossz", a női és férfi nemi ösztön közötti különbségre vonatkozó elmélettel magyarázható. Ez a teória gazdasági megfontolásokkal párosulva adja meg a prostitúció legitimációjához szükséges alapot.

A szakirodalomban visszatérő érvelésként jelenik meg a férfiak nemi ösztöneire és a gazdasági szempontokra való hivatkozás. Ezek a művek az egész társadalmat érintő erkölcsi és egészségügyi problémák forrásaként kezelik a prostitúciót, de csak az egyik oldalt, a "szolgáltatót" vonják felelősségre. Elvétve találunk ugyan a férfiak felelősségét firtató utalásokat, de a "keresleti oldalnak", azaz a férfiaknak többnyire felmentést ad a tudomány: "A nemi ösztön kielégitése a férfiúnál egy folyton fenálló parancsoló szükséglet: önkint következik, hogy a férfi, ha szerelmének, e nemes indulatnak még nincs, vagy körülményeinek kényszeritő hatalma alatt nem lehet tárgya, egyszerüen vagy prostitual ha tud, vagy pedig folyamodik a már rendelkezés alatti prostitutióhoz."[22] Az orvostudomány szerint a férfi nemi ösztöne - a tisztességes nőével szemben - a "nemi ébredést" követően kielégülést követel; ez általában jóval a házasságkötés előtt bekövetkezik.

A kielégítés módja azonban alapvető problémákat vet fel: mivel a tisztességes nőknek tisztán, azaz szűzen kell belépniük a házasságba, ők nem jöhetnek szóba a vágy levezetéséhez. A nemi ösztön visszafojtása azonban rendkívül egészségtelen, és olykor erőszakhoz is vezethet. Egészségtelen és bűnös következményei lehetnek az elfojtásnak azért, mert félő, hogy ha nem közösülés útján vezetik le a fiatal férfiak nemi szükségleteiket, akkor a prostitúciónál sokkal rosszabb eszközhöz nyúlhatnak: az önfertőzéshez, azaz maszturbációhoz. Az onániát az orvosi szakirodalom egyértelműen elítéli, az egészségre rendkívül károsnak tartja, amitől a fiatalokat meg kell óvni. A kor önkielégítéssel kapcsolatos félelmeinek megalapozásához hozzájárult Samuel Tissot lausanne-i orvos, aki Az onániáról (1760) címmel publikált nagy hatású könyvében ismertette a maszturbáció veszélyes következményeit.[23] Edward Shorter szerint a maszturbáció a 18. századi "szexuális forradalom" következtében terjedt el. (Shorter szexuális forradalomnak nevezi az 1750-1850 közötti időszakot, amikor a szexuális viselkedést kevésbé határozta meg a vagyonszerzés kényszere és a szülői beleegyezés.) Bizonyítékként a maszturbációra vonatkozó korábbi források hiányára hivatkozik - a források hallgatása természetesen nem feltétlenül igazolja egy jelenség hiányát, mindenesetre kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy miért éppen ebben az időszakban merül fel a kérdés ennyire gyakran.[24]

A népszerű tájékoztató könyvekben, amelyekből az olvasók alapvető információkhoz juthatnak a "titkos betegségekről" és azok kezeléséről, a szerzők külön fejezetet szentelnek az onánia veszélyeinek és káros, olykor végzetes következményeinek. A negatív diagnózist tapasztalataikkal támasztják alá. Úgy vélik, hogy az önfertőzőt külső jegyek alapján is meg lehet ismerni,[25] az illető ugyanis beteges, sápadt, és természetellenesnek tartott szenvedélye akár a halálát is okozhatja.[26] Az önkielégítés veszélyeiről felállított elméletek nemcsak a férfiakat érintik - nők is áldozatul eshetnek a "rettenetes betegségnek".[27] Sőt, Fényes László szerint a nők körében elterjedtebb a maszturbáció gyakorlata, mint a férfiaknál. Ez két okra vezethető vissza: egyrészt a nők nemi érése a férfiaknál korábban következik be, másrészt pedig a férfiak nemi vágyának levezetéséhez rendelkezésre áll a prostitúció, míg a nők magukra maradnak. Ennek értemében tehát - a férfiakhoz hasonlóan - a (tisztességes) nőknek is kifejezésre juthatnak a nemi vágyaik. A 19. században elterjedt gondolkodás szerint - bár az egyházi tanítás sokkal inkább elítélte a paráználkodást, mint az önkielégítést - a törvénytelen szexuális kapcsolatot kevésbé tartották bűnösnek, mint az onániát. Laqueur ezt azzal magyarázza, hogy az önfertőzést az ember társas hajlama elleni támadásként értékelték.[28]

A vágy elfojtása bizonyos vélemények szerint azonban nemcsak a férfira, hanem a társadalom többi tagjára, különösen a tisztességes nőre is veszélyt jelenthet: "Jusson eszünkbe, hogy ha prostituált nők nem lennének, nejeink és leányaink folytonos inzultusoknak volnának tárgyai a férfiak részéről, mely inzultusok igen gyakran az erőszak formáját öltenék."[29]Erotikus levelezőlap, 1900-as évek, magántulajdon

A férfiak nemi ösztöne tehát olyan erőteljes, hogy prostituáltak nélkül hamar elszabadulnának az elfojtott vágyak. Dr. Marschalkó Tamás a prostitúció szabályozásának tárgyalásakor történeti példákkal alátámasztva figyelmezteti közönségét, hogy a prostitúció túlzott elnyomása esetén "a férfiak részéről is az erkölcs és közszemérem ellen elkövetett büntettek száma ijesztő módon megszaporodott".[30] A prostituált teste tehát erkölcsileg és fizikailag egyaránt megvédi a tisztességes nőket a férfi nemi ösztön brutalitásától.

A "szükséges rossz" nemcsak a házasság előtti nemi vágy levezetését teszi lehetővé, hanem megkíméli a férjes asszonyokat a férfi vadabb szexuális követeléseitől. Ennek a gondolatnak a megfogalmazását találjuk Siklóssy László A régi Budapest erkölcse című könyvében. A mű ismerteti a 19. század elejéről származó, Bene Ferenc által írt, első magyar közegészségügyi tankönyvet (Elementa politiae medicinae - 1807):

"... kéjnőket sem magánházakban, sem nyilvánosházakban nem szabad megtűrni; amíg azonban a városok berendezkedése oly tökéletlen, hogy a polgárok nagy száma nőtlenségre kényszeríttetik, a törvénytelen közösüléseket semmiféle törvények nem tudják megakadályozni, mert ellenkeznék az emberi természettel; hogy mégis a férjes asszonyok boldogsága meg ne zavartassék, a kéjnőket mint szükséges rossznak kell tekinteni."[31]

Azaz, a prostitúció intézményének megszüntetése a probléma biológiai jellege miatt fel sem merülhet. A prostituált teste a biztosítéka annak, hogy a tisztességes társadalom erkölcsös maradhasson.

"Akár milyen szempontból tekintjük is a prostitutió kérdését, azt tagadni senki sem fogja, hogy különösen a mai társadalom fejlődésénél és szervezeténél nélkülözhetetlen és szükséges baj. Szükséges, mert természettörvényen alapszik, sok férfi pedig nem képes családot fentartani és mert különösen a házasság gazdasági okokból sokkal később köttetik meg a nemi ösztön ébredésének korszaka után."[32]

A férfi tehát nem köthet házasságot addig, amíg feleségéről és gyermekeiről nem képes gondoskodni. A törvényes szexuális kapcsolatot megelőzően azonban rendelkezésére állnak a prostituáltak, mivel a férfi természeti ösztöneit nem lehet, de legalábbis nem ajánlatos elnyomni. Szilézy Sámuel népszerű tanácsadója szerint[33] a házastárs megválasztásában egyre nagyobb szerepet játszik a gazdasági megfontolás, ugyanis a műveltség emelkedésével a férfiak egyre magasabb életszínvonalra törekszenek. Leendő feleségükben nem csupán a szépséget és az erényt keresik, hanem a szerencsés friggyel vagyonra akarnak szert tenni. Amennyiben nem megfelelő a kiszemelt ara anyagi helyzete, inkább nőtlenek maradnak. Ez fokozza a prostituáltak iránti igényt, és növeli azokat a kockázatokat, amelyeket a prostituáltak jelentenek.

A nagyvárosi társadalom sajátosságai szintén hozzájárulnak a "szükséges rossz", a prostitúció intézményének fenntartásához. "Különösen szükséges pedig a prostitutio a nagyobb városokban, a hol a nőtlen fiatal emberek száma (katonaság, tanuló ifjuság stb.) sokkal nagyobb."[34] Figyelemre méltó hogy a szerző nem említi meg a fizikai munkából élőket, bár ez a réteg adta a nagyvárosokban élő nőtlen férfiak zömét.

A "szükséges rossz" általánosan elfogadott elméletének csak elvétve találjuk meg a kritikáját, és azt sem az orvosi irodalomban, hanem a szélesebb közönségnek szánt, nem tudományos jellegű fejtegetésekben. A Népszava egyik 1894-es számában a következőt olvashatjuk a címlapon, A szükséges rossz című cikkben: "Ha azt akarja a mai kor embere, hogy ő jó legyen, akkor előbb mást rosszá tesz és ennek árán lesz maga jóvá. Ha azt akarja a mai társadalom, hogy erényes női legyenek, előbb tönkretesz nőket, hogy ezek árán lehessen erényes is a társadalomban".[35] A cikk írója a női munkások alacsony bérét és megélhetési nehézségeit okolja azért, hogy a nők mellékfoglalkozásként prostitúcióra kényszerülnek. A megoldást abban látja, hogy a magasabb bérek lehetővé teszik azt, hogy több házasság jöjjön létre, tehát gazdasági okokban látja a prostitúció létét és megoldását is.

 

A társadalmi test csatornája

"Kellemetlen a csatorna büze, mely elárasztja a tájékot, a midőn lebontjuk a régi épületet, hogy uj hajlékot emeljünk magunknak, de annál kellemesebb a tudat, hogy a csatorna kellő levezetéséről gondoskodván, elszigeteltük a kiáramló büzt s lakályossá tettük ott honunkat."[36]

A prostituált teste a társadalmi test elvezető csatornájaként működik - lehetővé teszi, hogy a társadalom testének feleslegessé váló nedveit lefolyóként működve eltávolítsa.[37] A csatorna metaforája azt a kettősséget mutatja szemléletesen, amely a prostituált testéhez való viszonyt jellemzi: egyszerre szükséges, hogy bűzös és rothadó anyagoktól megszabadulhasson a társadalom és csakúgy, mint a csatornák és pöcegödrök, veszélyes és betegségeket terjeszt. A metafora eredetileg Aquinói Szent Tamástól származik: "A prostitutio olyan mint a palota csatornája; tömjétek be a csatornát, és az egész palota bűzös lesz".[38] A prostitúcióról folytatott diskurzus kedvelt és visszatérő fordulata ez, nemcsak a magyar orvosi irodalomban, de a hasonló témájú angol, német és francia értekezésekben is.[39]

A prostituált testéhez gyakran társítanak kellemetlen szagokat, bűzöket. Alain Corbin The foul and the fragrant című könyvében, amelyben a szagokat és az azokhoz kapcsolódó társadalmi képzeteket vizsgálja, ezt azzal a korabeli vélekedéssel magyarázza, amely a férfi spermájának jelenlétére vonatkozik. A nő jellegzetes illatát a benne jelen lévő sperma adja, s amennyiben túlzott közösülések útján túlságosan nagy mennyiségű spermium kerül a testébe, az szétterjed a nő testnedveiben, megrohasztja a folyadékokat, és elviselhetetlen bűzt okoz.[40]

A bűz, a szagok és a betegségek a miazmaelméletben kapcsolódtak össze. A 19. században általában úgy gondolták, hogy a legtöbb betegség a levegőn keresztül fertőz. Elkaphatták a betegséget mindazok, akik belélegezték az ártalmas anyagokkal - rothadó holttestekkel, bűzös mocsarakkal, csatornákkal, de még a fertőzött emberek leheletével, kipárolgásával is - telített levegőt.[41] Az orvosok a prostituált által kibocsátott anyagokat - havi vérzés, genny - is miazmaként fogták fel, így egy már létező metaforát terjesztettek ki a prostituált testére.[42] A prostituált maga is bűzös mocsárrá változva fertőz, és magába rántja, beszennyezi az őt körülvevő világot: "És valamint a miasmákkal telt pocsolyaviz, mindenütt nyomot, iszapos leülepedést hagy maga után, a merre utja vezette, ugy a nyilvánosan végig vonuló erkölcstelenség is hasonlóképpen mély barázdákat szánt a társadalomban, s minduntalan ujabb és ujabb áldozatokat követel."[43]

A csatorna metaforája lehetőséget ad a már említett kettősség mellett annak a kifejezésére is, hogy a prostitúció jelenségét, legfőképp a látványát elszigeteljék a társadalom erkölcsös, tiszta részétől. Meg kell ugyanis akadályozni, hogy a "szükséges rossz" bűze és szennye megfertőzze az egészséges társadalmi testet - a fiatal nők ártatlanságát és erényeit meg kell óvni a bűn látványától, a fiatal férfiakat a korai szexuális élettől és az örökség elherdálásától, valamint védelmezni kell a közegészséget.[44] Jurkiny Emil Rókus kórházi igazgatói szaksegéd szerint[45] a szifilisz terjedése együtt jár a társadalom anyagi és erkölcsi süllyedésével, és a rendőri intézkedések lazulásával. A prostituáltakat el kell távolítani az utcáról! Ha "a szükséges rossznak" léteznie kell, legalább ne legyen a tisztességes társadalom közelében. A prostitúciót ezért a társadalom többi részétől elkülönítve és szigorú felügyelet alatt kell tartani, hogy közelsége ne jelentsen veszélyt a társadalmi test egészségére és erkölcseire, mégis beteljesítse azt a funkcióját, amely által megőrzi azokat.

A szenny és a bűz tehát a prostitúció közismert metaforái. Linka Mór 1907-ben a prostitúció szabályozásáról írt értekezésében a prostitúció problémáját nagy, szennyes és bűzös üst tartalmához hasonlítja. Az üst létezésére kétféleképpen reagál a társadalom: van egy olyan csoport, amely erélyesen szagtalanítót szeretne (ők a szabályozás hívei), míg a másik irányzat tagjai, az irgalmas szívűek nem féltik a szeméttől a kezüket (ők az úgynevezett abolicionisták).[46] A prostitúcióról való beszédbe mélyen beivódott a bűzös, szennyes, rothadó fogalma, s ez nemcsak az orvosi irodalomra, de a közbeszédre is áll.

 

A legősibb mesterség

A nemi betegségeket tárgyaló orvosi szakkönyvekben a bevezetés gyakran tartalmaz hosszabb áttekintést a prostitúció történetéről.[47] Ez két dolgot jelent. Először is, a nemi betegségeket az orvosok automatikusan a prostitúció tárgykörébe helyezik. A prostitúció ily módon egy orvostudományi probléma részeként jelenik meg, szorosan összefonódik a nemi betegségek biológiai tényezőivel. A prostituált gyakorlatilag a gonococcus és egyéb baktériumok mellett létező "kórokozónak" számít.

Másodszor, a történeti előzmények hangsúlyozása és visszatérő momentumai a prostitúcióhoz kötődő politikai és társadalmi problémákat az orvostudományba ágyazva jelenítik meg. Az egyes szerzők magyarázatot és felmentést keresnek a prostitúció létezésére és az általa felvetett problémák kezelhetetlenségére. A prostitúció "a legősibb mesterség", egyidejű az emberiséggel - ezek a mai napig gyakran felbukkanó kifejezések arra utalnak, hogy a prostitúció elkerülhetetlen jelenség, az emberi társadalom velejárója. A prostitúció története azt bizonyítja, hogy kiirtani, elnyomni soha nem lehetett, mindig is létezett és mindig létezni fog. Dr. Kovács István a gyulai képviselőtestület előtt tartott beszédében azt állítja, hogy bár nem tartja helyesnek a prostitúciót, mégis különösnek találja: "... hogy korunkra s a ma élő nemzedékre oly különös előszeretettel s oly kiméletlenül sütjük rá az erkölcsi sülyedés bélyegét ugyanazon gyarlóságért, mely közös volt őseinkkel, melyet tőlük örököltünk s mely szervezetünk tökéletlensége."[48]

A legősibb mesterség veszélyeivel az emberek már az egészen korai időktől fogva tisztában voltak. Mégis, csak a 19. században jelentkezett a szexualizált test ellenőrzésének igénye, intézményes felügyelet alá helyezése. Az erkölcsi megítélés helyét átveszi az orvostudomány, ugyanakkor az erkölcsi nézőpont is tovább él. A korabeli szakértők erkölcsi szempontok által meghatározott kifogásokat tudományos érvekkel támasztanak alá, és tudományos teóriákat magyaráznak erkölcsi szempontokkal.

 

A nemzeti test veszélyeztetése

A prostituált teste nemcsak az egyéneket és a társadalmat fenyegette, de az egész nemzet testére is veszélyt jelentett. A prostitúcióval és közegészségüggyel foglalkozó orvosi irodalomban visszatérő félelemként jelenik meg a nemzeti test degenerációja, egész nemzedékek, sőt, az egész emberi faj sorsa feletti aggodalom.

A prostituált teste elsősorban a nemi betegségek terjesztése által veszélyezteti az egészséges társadalmat. Az orvosok számára főként a szifilisz jelent problémát,[49] különösen annak örökletes formája, amely magas halálozási arányával és degenerációval veszélyezteti a következő nemzedéket és a nemzet egészét. A nyilvános nő a domináns osztályok genetikai örökségét fenyegeti. A fertőző szifilisz hordozójaként megfertőzi a társadalom legfőbb támaszát, a burzsoá férfit, aki továbbörökíti a kórt, s így elpusztítja leszármazottjait.Prostituált a Maison Frida nevű Magyar utcai bordélyházban, 1912, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
A prostituált tehát a hanyatlás folyamatát indítja be, ami hosszú távon a polgárság megsemmisüléséhez vezethet.
[50]

Érzékletes példáját nyújtja ennek a nézetnek Dr. Cséri János Budapest fő- és székváros prostitutio-ügye című írásában:

"... a katona, amint tudjuk, rendesen csak bizonyos, még pedig a legalsóbb réteghez tartozó kéjnőkkel vagy cselédekkel közlekedik. Ki mérheti meg azonban azon véghetetlen nagy kárt, amelyet a jobban öltözködött titkos prostituáltak a syphilis tovaterjesztése által a magasabb társadalmi köröknek okoznak?"

A prostituált tehát aláássa a fennálló társadalmi hierarchiát - a "magasabb társadalmi körök" veszélyeztetése képezi a valódi problémát. Ehhez képest jóval kevésbé riasztó, ha az ügyfél is a prostituálthoz hasonló társadalmi réteghez tartozik.

A nemi betegségek által a prostituált gazdaságilag is veszedelmet jelent a következő nemzedékekre, ugyanis befolyásolja a jelenlegi és a születendő generációk munkavégzési képességét. Jurkiny Emil Bujakór a fővárosban című cikkében fogalmazza meg félelmét: az emberek "a betegség miatt munkaképtelenekké válnak és képtelenné válnak erőteljes nemzedék alkotására".[51]

A nemzeti test épségét azonban nem csupán a nemi betegségek fenyegetik, már maga az erkölcstelenség ténye is súlyos károkat okozhat: "csak romlatlan erkölcsü nő szülhet ép, egészséges gyermeket [...] züllött erkölcs züllött nemzedéket teremt, züllött nemzedék pedig képtelen erős államot alkotni".[52] Az erkölcsi hanyatlás a nemzeti test satnyulását eredményezi, és ebben oroszlán rész jut a prostituált testének. Ezért "a társadalomnak védekeznie kell vele, mint olyannal, ki állandóan veszélylyel fenyegeti az emberiséget"[53] - olvashatjuk az államrendőrségi tisztviselő könyvében.

Az elkövetkező generációk sorvadása a degeneráció elméletéhez köthető. A degeneráció tanának megfogalmazói Bénedicte Augustine Morel (1809-1873) és Arthur de Gobineau (1816-1882). Az előbbi az egyén, Gobineau (a modern fajelmélet egyik megalapozója) a nemzet és civilizáció szintjén fogalmazta meg tézisét. Morel degeneratív öröklődés-teóriája szerint bizonyos hajlamok és betegségek generációnként egyre súlyosabb formát öltenek.[54] Gobineau úgy véli, hogy egy civilizációban akkor következik be hanyatlás és lecsúszás, ha kereszteződés által felhígulnak a tiszta állományok.[55]

Ezekre az elméletekre utal a Magyar Orvosi Hetilap-ban megjelent írás:

"Hogy a teremtés kezdetétől korunkig mennyi idő telt el, teljességgel meg nem határozhatjuk; annyit azonban állitanak, hogy most a hanyatlási időszakban vagyunk... Mondják, hogy az élő világ kifejlődésének szinte megvolt ifjúsági és érettségi kora, mint meg van a hanyatlási is, s a mindenségben mi sem történt rohamosan, hanem minden lejtőzetes haladásban megy véghez".[56]

A degeneráció gyakorlatilag az evolúció fordítottjaként értelmezhető - az ember kifejlődését hanyatlás és végül a pusztulás fenyegeti. A prostituált a nemi betegségek és biológiailag örökölhető tulajdonságai által a nemzet erkölcsi és biológiai hanyatlásához járul hozzá.

Egy 1906-ban magyarul is megjelent kriminálantropológiai kézikönyv szerint ismeretes a nem veleszületett degeneráció, amely valamilyen szerzett betegség, például szifilisz következtében gyengévé és betegessé teszi a szervezetet. A szerzett degeneráció öröklötté válhat, az utódok elődeikhez hasonlóan gyengék és betegesek lesznek.[57]

Az antropológiában a 19. század második fele az evolúciós elmélet mellett a számszerűsítés, az antropometria korszaka is volt. Az antropometria tudományos mérésekkel igazolja, hogy a nők, a feketék és a szegények a természet törvényeinek megfelelően töltik be alárendelt szerepüket.[58] A mérések azt hivatottak bizonyítani, hogy a társadalom a természet törvényeit követi, és a társadalmi rend a veleszületett képességeket tükrözi.

Az antropometriai vizsgálatok szerint a nőt nemcsak reproduktív szervei különböztetik meg biológiailag a férfitól, de az eredmények számos más, mérhető különbséget mutatnak. Paul Broca, a Párizsi Antropológiai Társaság megalapítója szerint a férfiak nagyobb aggyal rendelkeznek, mint a nők, és ennek a különbségnek az idők során növekednie kellett. Paul Topinard - szintén a párizsi Antropológiai Társaság tagja - szerint, aki Magyarországon is elismert szaktekintélynek számított és előszót írt a magyar kiadású Anthropológiai füzetek-hez,[59] a férfinak szükségszerűen nagyobb agyának kell lennie, mint a nőnek, akit a férfi óv és táplál, akiből hiányzik mindenféle belső elhivatottság, és egyéb feladata sincs, mint készen állni a szerelemre és gyermeket nevelni.[60]

A biológiai adottságok a társadalom szerkezetének kialakulása és legitimálása mellett az egyes emberek életmódjára és erkölcsi életére is hatással vannak. A Budapesti Egyetem Embertani Tanszékének tanára, a magyar Antropológiai Társaság választmányi tagja, Török Aurél által szerkesztett Anthropológiai füzetek szerint "mindenekelőtt kedvező befolyást gyakorol a férfira a házas életben a rendes életmód és pedig épúgy testi mint erkölcsi szempontból [...] a családos élet kedvezményben részesíti a nőt; csakhogy ez a kedvező hatás a nőkre nézve kisebb, mint a férfiakra".[61] Ez a különbség - állítja Török - a szülésekből fakadó veszéllyel magyarázható.

Cesare Lombroso, a kriminálantropológia megteremtője is antropometriai mérésekkel támasztotta alá elméletét, mely szerint a bűnözők evolúciós "visszafajzások", akik atavisztikus jeleket, a majomszerűség anatómiai jegyeit hordozzák magukon. A bűnözőket alsóbb rendű lényekként határozta meg, s a vademberekkel, emberszabásúakkal egy kategóriába sorolta.[62] A bűnöző testének leírásához használták az atavizmus fogalmát: a történelmi és evolúciós múlt újbóli felbukkanását a jelenben.[63] La donna deliquente, la prostituta e la donna normale (A bűnöző nő, a prostituált és a normális nő) című munkájában a nőt is atavisztikus lényként mint "nagy gyereket" ábrázolta, aki megrekedt az intellektuális és fizikai fejlődésben.[64] A prostituált, a bűnöző nő Lombroso iskolája szerint elkülönül normális társától - olyannyira, hogy egyenesen férfias jelleget ölt, mind fizikai, mind pszichikai értelemben.[65] A nemi ösztön például, amely a férfinál sokkal erősebben jelen van, mint a normális nőnél, a bűnöző nőnél gyakorlatilag hiányzik: nem érez vonzalmat a férfiak iránt, vagy ha mégis, akkor vágya perverz.[66]

A degeneráció jeleit elfedi a prostituált látszólagos szépsége, fiatalsága és sminkje.[67] Valójában belső anomáliák, torlódott fogsor, osztott szájpadlás, atavisztikus genitáliák és az arc jegyei teszik egyértelműen azonosíthatóvá a kriminálantropológus számára a prostituált testét.[68] Lombroso jellegzetesnek tartja a prostituált lábfejét, amely gyakran fogásra alkalmas: a nagyujj jóval távolabb, külön áll a többitől, úgy, mint az emberszabású majmoké.[69]

Lombroso gyakran került önellentmondásba. Számításai nem támasztották alá a bűnöző nők degeneratív leírását, ugyanis mérései kevesebb ilyen típusú jegyet mutattak, mint a férfiak esetében. Annak érdekében, hogy megőrizze alapfeltevését, mely szerint a nő alacsonyabb rendű a férfinál, újabb elméletet dolgozott ki: a női test konzervativizmusának tézisét. Ennek értelmében a nők anatómiája a férfiakhoz képest ritkábban mutat eltéréseket, ezért a nők mind testileg, mind szellemileg monoton és uniform jellegűek, ami alacsonyrendűségük és gyengeségük bizonyítéka.[70]

A biológiai determinizmus természetesen nem volt egyeduralkodó a kor elméletei között. Lombrosót már saját kortársai is kritizálták, legfőképpen elméleteinek megalapozatlansága miatt. Ugyanakkor kollégái osztották a nő szervi adottságokból következő alárendeltségének tételét,[71] és a támadások is inkább a bűnöző férfi testfelépítésére vonatkozó elemzését érték. Munkáinak magyarországi recepciója igen változatos: míg az Orvosi Hetilap egy 1890-es számában az olasz antropológust "geniális buvár"-nak titulálja a recenzens,[72] addig Török Aurél kritizálja módszereit és tanait, ám elismeri annak jelentőségét, hogy Lombroso beemelte a témát a tudományos diskurzusba.[73] Ennek ellenére a női bűnözőkre vonatkozó adatgyűjtés divatja az 1890-es évek kriminálantropológiai kutatáshulláma után lehanyatlott.[74]

A bűnözés biológiai magyarázataival párhuzamosan a tudósok kidolgozták a környezeti determinizmus elméletét, mely szerint az ember nem születik bűnözőnek, hanem a körülmények hatására válik azzá. A biológiai determinizmust főképp az olasz iskola képviselte, míg a társadalmi meghatározottság tézisét elsősorban a francia kutatók vallották.[75] A medikalizáció és a bűnözés környezeti (társadalmi) magyarázatai azért tudtak egyidejűleg fejlődni, mert az őket átitató tudományos hagyomány inkább összehangolta, mintsem ütköztette őket. Az öröklés és származás koncepciója, valamint a degeneráció elmélete tette lehetővé ezt az egyeztetést.[76] A társadalmi és biológiai determinizmus együttes jelenlétét fedezhetjük fel a magyar orvosi diskurzusban is. A prostituált motivációinak feltérképezésekor egyaránt felmerültek a körülmények (nyomor, csábítás stb.) és a prostituált élvhajhász természete.

A 18. századtól fokozatosan elterjedt az a felfogás, hogy a társadalom jövője és gazdagsága szoros összefüggésben áll polgárainak számával és egészségi állapotukkal; megjelenik az erőforrásként, munkaerőként felfogott népesség fogalma.[77] A nemzet sorsa tagjainak szexuális magatartásától függ, amelynek nemcsak erkölcsi, de biológiai következményei is meghatározóak.

A nemzetté válás és annak megőrzésére irányuló törekvés, valamint az ezzel kapcsolatos félelmek magyarázhatják a 19. századi degenerációs, a biológiai determinista és a kriminálantropológia elméletek burjánzását.

A nemi betegségek

A prostituált teste a 19. század második felére medikalizálódott, szexualizált és fertőzött testként egyaránt. A prostituált erkölcsi megítélése háttérbe szorult, testét biológiai és közegészségügyi kontextusba helyezte az orvostudomány:

"... a tudomány előhaladásával rájöttünk arra is, hogy a morális kár, a mely a prostitutioból az emberiségre háramlik, mondhatni eltörpül ama veszély mellett, melyet a prostitutio mint a venereus bántalmak főterjesztője, közegészségi, társadalmi és nemzetgazdasági szempontból okoz és terjeszt maga körül."[78]

A szakemberek a prostituált testét, a nőgyógyászatban megjelenő testet a nemi szervek és a nemi úton történő megbetegedések szempontjából vizsgálták. A prostitúció elsősorban a szifilisznek és egyéb nemi betegségeknek köszönhetően vált társadalmi problémává - mindez megmutatkozik a 19. század orvosi szakirodalmában is. Míg más, szexualitással kapcsolatos témákat kizárólagosan orvosi diskurzusban tárgyaltak,[79] addig a nemi betegségek megjelentek a közbeszédben és a jogi nyelvben is. A prostitúció erkölcsi és társadalmi kérdései, melyeket korábban nem tudományos alapon közelítettek meg, bekerültek az orvosi szakkönyvekbe.

 

A betegség eredete

A 16-19. századi orvosi szakirodalomban elfogadott nézet szerint a nemi betegségeket a nők adják át a férfiaknak,[80] sőt, egyes feltevések szerint maga a női test a járvány okozója. A magyar orvosok 1841-es nagygyűlésén Neuhold Ferenc előadásában így fogalmaz:

"Mivel tetszőleg tökéletes egésségű némberek nemző részeiken mindjárt a hószám vagy szűlés után olly anyagok léteznek, mellyek a vélek közösült férfiaknál takárt[81] okoznak, midőn ezen némberek magok egésségesek maradnak, vagy legfölebb igen csekély takárban sinlődnek". [82]

A női test és a betegség összefonódásához egyéb hiedelmek is kötődtek. Magyarország közegészségügyi viszonyairól szóló könyvében a kolerát például fekete asszonynak nevezi Dr. Oláh Gyula.[83]

A prostituált teste a házasságon kívüli nemi élet, az elszabadult szexualitás szimbóluma, ami egyben a fertőzés megtestesítője. A prostituált nemcsak hordozza és terjeszti a betegségeket, de rossz erkölcseivel megfertőzheti a társadalom tisztességes csoportjait. A prostituáltat ezért el kell különíteni: "... azt kivánja a társadalmi tisztesség, hogy a prostituált nőket - épugy, mint a fertőző betegeket - a mennyire lehetséges, elkülönitsük, s hogy más tisztességes nők rovására ne vegyülhessenek bele a társaságba, s ne legyen alkalmuk a még romlatlanok megmételyezésére".[84]

A német származású orvos, Müller közvetlen és egyszerű kapcsolatot lát a prostituált teste és a nemi betegség között. Úgy véli, hogy a szifilisz egyetlen okra a prostitúcióra vezethető vissza. Sommásan vonja le a következtetést: ha nem volna prostitúció, akkor a szifilisz sem létezne. Róna Sámuel budapesti magántanár és Rókus kórházi orvos szerint minden kéjnőt gyanúsnak kell tartani kankó szempontjából, "mert kevés kéjnő létezik kankó nélkül".[85] Az indoklásban tehát nem patológiai következtetést vagy tudományos érvelést találunk, hanem egy olyan alapfeltevést, amelyet az orvos természetesnek tekint. Dr. Pándy Kálmán csendőröknek írt könyvecskéjében a fertőzöttség feltételezését a prostituáltakon kívül kiterjeszti minden olyan nőre is, akik egynél több férfival létesítenek nemi kapcsolatot: "kankója minden szabad leánynak, minden magát több embernek odaadó asszonynak is van".[86] A szifiliszt illetően árnyalatnyi különbséget tesz a két kategória között: "... minden szabad leánynak van, minden magát más férfinak is odaadó leánynak lehet syphilise".[87] Pándy szerint a szifiliszt kifejezetten a nőktől kapják el a férfiak, s ebből a szempontból a házas, de korábban kicsapongó életet élt asszonyok ugyanolyan veszélyforrást jelentenek, mint a prostituáltak.

A prostituált teste és a fizikai veszélyeztetés szoros összefonódását hangsúlyozza Baráth Ferenc is.[88] Értekezésében egyenlőség jelet tesz a prostitúció és a betegség közé: "Mindazon betegségek közt, melyekkel az emberiség meg van verve, a prostitutio, azt hiszszük, a legrosszabb..."[89] Olyan ragályként jeleníti meg, "melynek csatornái oly titkosak és támadásai oly végzetesek, hogy senki sem érezheti magát biztonságban ellene."[90] Az orvosi irodalom a prostitúciót egyértelműen azonosítja a betegséggel, a fertőzéssel és a fizikai veszélyeztetéssel.

Mint fentebb már szóba került, a nemi betegségekkel foglalkozó orvosi szakkönyvek jó része - mind az oktatásra szánt, orvosoknak készülő, mind a szélesebb rétegeket célzó, felvilágosító irodalom - a betegség és az alkalmazott gyógymódok tárgyalása előtt hosszú bekezdéseket szentel a betegség eredetének. Ez a betegségtörténeti összegzés minden esetben egyenlő a prostitúció történetének áttekintésével. A nemi betegségeket a 19. századi orvostudományban egyértelműen a prostitúcióval hozzák összefüggésbe.

A történeti feldolgozást rendszerint az ókorban kezdik az orvosok:[91] "már az ó-kor népei közt jóval a rómaiak és görögök előtt a régi Babylon, Assyria, Phoenicia népei közt stb. a prostitutionak mindennemü fajtájával találkozunk, tényileg több, mint valószínű, hogy a venereus bántalmak már jóval időszámításunk előtt léteztek."[92] Mindez, hangsúlyozza a szerző, szoros összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy ezekben a társadalmakban elterjedt volt a prostitúció. Marschalkó Tamás szerint "Prostitutio csak addig nem létezett, a míg a nő tudatára nem jött annak, hogy azért, a miért ő magát a férfinak átengedi, valamely ellenszolgálatot követelhet, mert hiszen a szerelemben ugyis mindig a rövidebbet huzza."[93]

A nemi betegségek, legfőképp a szifilisz ősi eredetét, az erkölcstelenséggel és a prostitúcióval való szoros összefüggését tagadó vélemény látott napvilágot a Nyugat egyik 1910-es számában. A szerző a szifilisz első hatásos gyógymódjának felfedezését ismerteti, s egyben határozottan kritizálja a bevett szemléletet:

"Mert az a még ma is elterjedt nézet, hogy a luesz[94] olyan ősrégi, mint maga a szerelem: tévedés. Ez a tévedés annál több hívőre talált és talál még ma is, mert az, hogy a luesz öröktől fogva megvan és meglesz, kitűnő bizonyítékául tűnt fel annak, hogy a lueszben a természet a szerelmi kicsapongást bünteti meg s az erkölcstelenséget torolja meg úgy a bűnösön, mint az ivadékokban".[95]

A tévhit eloszlatásához azt az elméletet használja fel, mely szerint a szifilisz Amerikából származik, ezért az Újvilág felfedezéséig ismeretlen volt Európában. Nem létezik tehát öröktől fogva, és minthogy sikerült hatásos gyógymódot találni ellene, ezért nem is fog örökké létezni.

 

A betegség terjedése

A 19. századi felfogásban szorosan összefonódott egymással a nemi betegségek terjedése és az erkölcstelenség képzete. A társítás kapcsán a század második felében egyre határozottabban felmerült a prostituált "felelőssége", azaz annak a problémának a felvetése, hogyan szabályozható a prostituált teste. A nemi betegségek terjedésének pusztán biológiai magyarázata helyett az 1860-as évektől a fertőzés egyre inkább társadalmi konfliktusként jelent meg az orvosi szakirodalomban. Az orvosok a nemi betegségek terjedésében látták a nemzeti test veszélyeztetettségét, s a veszély forrását elsődlegesen az alsóbb osztályok jelentették. Az új társadalmi rétegek megjelenésével és az új, nagyvárosi életmód kialakulásával kapcsolatban sokfajta félelem fogalmazódott meg, amelyek kifejezésre jutottak az orvosi szakirodalomban is. Eszerint a nemi kór a nagyváros alsóbb rétegeiből kikerülő prostituáltaktól terjed, megfertőzi a tiszta vidéket, betör az "erkölcsös családokba" és veszélyezteti a házasság intézményét is.

Egészségügyi szempontból a 19. században a legsúlyosabb problémát a szifilisz okozta. A betegség gyógyítása ekkor még nem volt megoldott, ugyanakkor a fertőzés riasztóan gyorsan terjedt, s a betegség örökletessége szintén súlyos aggodalmakat vált ki.

Az orvosok arról panaszkodtak, hogy a betegek nem vetik alá magukat szakszerű kezelésnek, hanem kuruzslókat keresnek fel a problémájukkal. Ezt gyakran azzal magyarázták, hogy elterjedt az a felfogás, mely szerint a venereus bántalmak mindenképpen a kicsapongó, erkölcstelen élet következményei. Pataky Dániel országos főorvos 1864-ben publikált értekezésében egyebek mellett annak tulajdonítja a bujakór terjedésének lelassulását,[96] hogy "az e kórban szenvedők ma már erkölcsileg annyira megromlottnak nem tekintetnek", az emberek ezért bátrabban folyamodnak orvosokhoz a kuruzslók helyett. Ezzel szemben Sigmund Károly dermatológus úgy látja, hogy a betegek többsége elhanyagolt, elerőtlenedett állapotban keresi fel, olyankor, amikor "megelőzőleg már a legkülönfélébb szerekkel sokszorosan és hosszú időn át siker nélkül kezeltetett".[97] Marschalkó Tamás szerint "Nincs más betegség, a melynél a kuruzslás, a betegségnek nem szakértő orvos, hanem kontárok általi gyógyitása annyira el lenne terjedve, mint a venereus betegségeknél".[98] A kuruzslók működése rendkívül megnehezíti az orvosok munkáját még ebben a "felvilágosult" században is: a szégyenérzet erősebbnek bizonyul, mint a gyógyulás vágya. Ebben persze az orvosi szakirodalomnak is jelentős szerepe van. Ugyan az orvosok a kuruzslókra panaszkodnak, de semmit sem tesznek annak érdekében, hogy az előítéletes szemlélet megváltozzon. A népszerű orvosi könyvecskék, közegészségügyi iratok és a jogi szabályozás szorosan összekapcsolja és megerősíti az erkölcstelenség és a nemi betegségek terjedésének képzettársítását.

A prostitúció az erkölcstelenség és a fertőzés egyértelmű megnyilvánulása és szimbóluma: stigmatizál, fenyegeti a társadalmat és szabályozást igényel. Egyes orvosok a nemi betegségek egyetlen okának a prostitúciót tartják - ha nem lenne prostitúció, akkor nemi betegségek sem lennének: "A titkos betegségek egyáltalán csak ott léptek fel, a hol az emberek az erkölcstelenség utjára léptek. Minél jobban terjed a prostitutió, annál elválaszthatatlanabbul van vele összekötve a fertőző betegség."[99] A szakvélemények túlnyomó többsége szerint a bűn, az erkölcsi fertő, azaz a prostitúció és a nemi bajok melegágya egyértelműen a metropolisz.

Ugyanakkor Pataki Dániel, az orvosok és természetvizsgálók ötödik, 1844-ben rendezett nagygyűlésén[100] arra hívja fel a figyelmet, hogy vidéken sokkal jobban pusztít a szifilisz, mint a nagyvárosban. Ennek elsődleges okát azonban ugyanúgy az erkölcsi lazasággal magyarázza, mint azok, akik a betegség terjedésének fő helyszínéül a nagyvárost jelölik meg. Ráadásul vidéken a szifilisz súlyosabb eseteit regisztrálták, mint a nagyobb településeken.

Hogyan kerül tehát vidékre a kór, és miért jelentkezik súlyosabb formában? Pataki szerint a városokban szigorúbb és hatékonyabb a rendőri szabályozás, míg faluhelyen, bár bordélyházak nem működnek, mégis akadnak "erkölcsileg elaljasodott nők", akik terjesztik a betegséget. Emellett a szifilisz vidéki elharapódzásának okául a szegénységet, a tudatlanságot, a rossz életkörülményeket, az orvosok felkészületlenségét és az alkoholizmust jelöli meg.

A tiszta vidék, mint ideál, akkor tartható fenn, ha a fertő a nagyvárosból érkezik: a közkedvelt magyarázat szerint a nemi betegségeket az oda vetődött gazdák és a meggondolatlan fiatalok hurcolják magukkal. Veszélyben forognak azok a gazdák, akik a városban adják el terményüket, majd a sikeres üzletet a kocsmában ünneplik meg. Szilézy Sámuel szerint az alkohol befolyása alatt álló férfiak esélytelenek a prostituált csábításával szemben, aki könnyen megfertőzi a naiv falusi férfiút:

"Számtalan nőtelen vagy néha házas emberek is, kik termesztményüket árulandók, Pestre jőnek, itten rossz társaság által vagy a korcsmákban ollyan alávaló személyekkel jőnek érintkezésbe, kik egynéhány nyomorúlt garasért, a nő legnagyobb kincsét: az erényt és szemérmet számtalanszor megsértik. Ilyen szerencsétlen lények csak sajnálatra méltók, de hihetetlennek tartom, hogy ők egy romlatlan lelkü férfit szerelemre ingerelhessék. Ámde szegény falusi ember, ki a gabonáját jól eladván, egy itczével többet iszik a kelletinél, és aztán teljes eszével nem bír, a rosz lelkü csábítónak, ki csak pénze, nem szerelme után vágyik, ellent nem állhat, s igy - fájdalom! igen gyakran - egy ollyan betegség csiráját oltja saját testébe, melly az egész hátra levő életét megkeseríti és kínossá teszi."[101]Hirdetés, 1913, Érdekes Újság

Az alkohol befolyása megsokszorozza a nagyváros veszélyeit, ugyanakkor felmentést szolgáltat. Az egyébként erkölcsös férfiak, sokszor családapák, akik normális állapotban megvetik és elutasítják a prostituáltakat, az alkohol befolyása alatt tehetetlenekké és ellenállásra képtelenekké válnak.

"Legkönnyebben jut pedig a syphilishez, épen úgy, mint a kankóhoz és a sankérhez is, a mámoros ember. Az, kinek tiszta a feje, rendesen útálja a szabad lányokat, de 1-2 pohár bor már elég ahhoz, hogy az asszony megkívánását még az undorodásánál is erősebbé tegye és az ember óvatosságát elvegye"[102]

A korabeli vélekedés szerint a városba üzleti útra érkező gazdák mellett különösen veszélyeztetett csoport a tanulni vágyó vagy egyszerűen csak kalandot kereső fiataloké. Tapasztalatlanságuk miatt ők is könnyen áldozatul esnek a prostituáltaknak. Ahogyan Szilézy Sámuel írja:

"És ti, fiatal barátim, kik a szülői gyámság alól kiszabadulván Pestre jöttök, hogy a tudomány vagy élet' pályáján tapasztalásokat gyűjtsetek - vajmi gyakran visz az első fővárosbani lépéstek egyenesen egy iszonyú jövendő elébe! Pezsgő véretek, a fiatalság forró indulata és gondatlansága ollyan helyekre vezet benneteket, hol a természet legszentebb ösztönét aljas kéjhölgyek karjaiban elégítitek ki. Szerencsétlenek! nem csak pénzeteket, hanem egész jövőtöket adjátok oda."[103]

A prostituált teste a fiatal férfiak anyagi, lelki és fizikai romlását hozza, fenyegeti a jövőjüket mind szellemi téren, mind magánéletük tekintetben. A városból hazatérve a prostituáltak testéből származó fertőzés bekerül a házasságba, öröklődik a gyermekekre, és tovább terjed más családokban is.

Az orvosok a vidéken terjedő nemi betegségeket a fentiek mellett a higiénia hiányával, az étkezési szokásokkal és a rossz életkörülményekkel magyarázzák. Laura Engelstein kutatásai szerint az orosz orvosok ennek az elképzelésnek megfelelően alkották meg a szifilisz nem nemi úton történő terjedésének elméletét.[104] A helytelen étkezési szokások, a rossz életkörülmények és a szegénység nagyjából ugyanazok a tényezők, amelyeket - az alkoholizmus mellett -, Pataky Dániel érvelésében is felfedezhetünk.[105] Valószínűleg az orosz orvosok felvetése nyomán jutott Róna Sámuel arra a következtetésre, mely szerint az extragenitális, tehát a nem nemi szerveken keresztül terjedő szifilisz aránya Oroszországban a legmagasabb.[106]

 

Nemi betegség és házasság

A nyilvános nő veszélyezteti a család és a házasság tisztaságát, s a házasságban élő tisztességes asszonyokat is. A prostituált a nyilvános térben jelenik meg, de olyan, szorosan az intim szférához kapcsolódó szolgáltatást nyújt, amely közvetlenül fenyegeti a családi életet.

Egyes vélemények szerint a prostituált, puszta létezésével, a házasságkötést is aláaknázhatja. Minthogy a szex pénzért könnyen megvásárolható árucikk, félő, hogy a férfiak nemi vágyaik kielégítésének inkább az egyszerűbb és kötöttségektől mentes módját választják.[107] Brichta Kálmán Budapestnek vesznie kell című kirohanásában esélytelennek látja az erényes nők helyzetét a prostituáltakkal szemben:

"Lássátok ezeket az éjji madarakat kell főkép kiirtanunk, mert csak a bájos arcz tudja lebilincselni a mai kor férfiait, az erény nem. Akár mily szorgalmas és takarékosak legyenek leányaink, ha csak nem nagyon, de nagyon szépek, férfiúra azok ne számitsanak. Még kevésbé számitsanak azok, kik nem szépek és 20 éven felül vannak, azok biztosak lehetnek, hogy elhervadnak a nélkül, hogy az anyai örömöket élvezhették volna, hacsak 50,000 frt. vagyonnal nem rendelkeznek, mert akkor biztosan kapnak férjet."[108]

Ezt az álláspontot az általam vizsgált orvosi irodalom határozottan elutasítja. Amennyiben a házasság csupán a nemi vágy levezetésére szolgálna, a tisztességes nők teste nem különbözne a prostituáltakétól: egyszerűen "levezető csatornaként" funkcionálna. Orvosi körökben sokkal inkább a "szükséges rossz" elmélete kerül előtérbe: a házasságok számának alakulását az anyagi körülmények befolyásolják, nem a prostitúció, ugyanakkor a férfiaknak a házasságkötést megelőzően is ki kell elégíteniük nemi ösztöneiket.

Az orvosok szerint a házasságot elsősorban a prostituált testéből származó betegség veszélyezteti. A nemi bajt a férfi viszi a hitvesi ágyba: a nőkhöz képest korábban történő nemi ébredése miatt a házasságkötést megelőzően prostituáltakhoz fordul, akik megfertőzik. A házasságba hozott nemi betegség különösen nagy veszélyt jelent a feleségre és a születendő gyermekekre:

"Sok reményteljes leány, sugározva a boldogságtól, egészségtől és szépségtől, miután férjhez ment, igen hamar azt tapasztalja, hogy öröme gyászra fordult, egészsége betegséggé vált, s lehet, hogy még szépsége is meg van csufitva annak sorvasztó mérge által. Sok anya keservesen siratja ép ugy saját mint gyermeke constitutiojának megrontatását, kikre nézve az a méreg - mint oly számtalan esetben - végzetessé válik... Így a társadalmi betegség... igen gyakran megöli magát a szerelmet is."[109]

Bár a fertőzést a prostituált terjeszti, nem csupán a prostituált teste és szexualitása szorul szabályozásra - a házasság tisztaságának és a következő nemzedékek egészségének megőrzése végett gyakorlatilag minden férfi és nő szexualitását szabályozni kell.

Az orvosi könyvek, különösképpen a tanácsadó, felvilágosító jellegűek részletesen foglalkoznak azzal a problémával, hogy a férfi milyen esetekben vállalhatja a házasságkötést, mennyi időbe telik, amíg biztos lehet abban, hogy nemi betegségéből kigyógyult. Marschalkó Tamás szerint gyakori az az eset, amikor a férj megfertőzi újdonsült feleségét, ezért a férfinak, amennyiben tisztességes, ki kell gyógyíttatnia magát a házasságkötés előtt.[110]

Pándy könyvecskéjében arra figyelmeztet, hogy a férfinak saját érdekében is érdemes elvégeznie a vizsgálatokat és a gyógyíttatást:

"... azokat, a kik házasodni akarnak, figyelmeztessem, hogy kankójukat előbb tökéletesen meggyógyíttassák, különben szerencsétlenné tesznek egy ártatlan leányt vagy egy tiszta asszonyt.Hirdetés, 1904, Borsszem Jankó
Az ilyen asszony egész életén át betegeskedik, nagy fájdalmai vannak, nehezen hozza a világra a gyermekét, a ki megvakúlhat. Türelmetlen, szeszélyes az ilyen asszony, valóságos keresztje lesz az urának, a mit az különben meg is érdemel."
[111]

A nemi betegség tehát a nők személyiségére, lelkivilágára is jelentős befolyással van. Ebben a felfogásban a nő lelki folyamatait szorosan befolyásolják a nemi szervei, s hasonló nézet uralkodik a 19. század végén a hisztériával kapcsolatos orvosi diskurzusban is.

A betegséget szinte mindig a férfi viszi a házasságba. Róna Sámuel nemi betegségekről szóló könyvében kivételes esetnek tartja azt, ha a nő, aki "egy titkolt kaland emléke gyanánt hozza haza és nyújtja kárpótlásul férjének a syphilist", fertőzi meg a férjét.[112]

 

Az ellenőrzött szexualitás

A rendeletek és törvények, valamint a szabályozást és közegészségügyet tárgyaló orvosi irodalomból világosan látszik, hogy a korabeli felfogásban a nemi betegségek terjesztésének egyetlen rizikócsoportját a nők jelentették, míg a férfi, azaz az ügyfél "bűnösségének" kérdése fel sem merült. A nemi bajok megfékezése egyet jelentett a prostitúció megfékezésével. Úgy tűnt, hogy ennek egyetlen hatásos módszere van: a prostituált testének szigorú felügyelete.

Az orvosok számára az egyik legsúlyosabb problémát a titkos prostitúció, az ellenőrizetlen kéjnő jelenti, aki kivonja magát az éber őrködés alól, s potenciális fertőző gócként veszélyezteti a társadalmat. A titkos prostitúció mértékét nagyon nehéz volna meghatározni, hiszen lényegéből fakadóan nem áll a rendelkezésünkre nyilvántartás. A becslések szerint azonban a titkos kéjelgők száma többszöröse volt a nyilvános, bejegyzett prostituáltakénak.[113] A titkos prostitúció elterjedtségére utalnak azok az újsághirdetések is, amelyekben magánorvosok reklámozzák titkos betegségek gyógyítása. Ha megbetegedtek - az esetleges rendészeti következményektől tartva -, a titkos prostituáltak szívesebben fordultak magánspecialistákhoz. A magánpraxisok sikereseknek bizonyultak, némely orvos, csupán hirdetésekre évi 30-40 000 osztrák forintot fordított.[114]

A szabályozás a prostituáltak minél szélesebb körű ellenőrzésére törekedett. A bordélyrendszer sikertelen felügyeletét követően a hatóság legalizálta a magánprostitúciót, majd az alkalmi prostitúcióra is kiterjesztette befolyását. A hivatalosan engedélyezett formákat orvosi és közegészségügyi, míg a kontrollt nélkülöző prostitúciót büntetőjogi hatáskörbe vonta. A titkos prostituáltat bűnözőként, míg a prostitúció ellenőrzött formáit legális szolgáltatásokként kezelték a hatóságok.[115]

Az orvosok egyetértettek a prostituált szigorú ellenőrzésével, ugyanis az állam kötelességének tartották, hogy gondoskodjon polgárainak védelméről.[116]

A védekezés lehetséges módozatairól azonban megoszlottak a vélemények. Dr. Cséri János 1893-ban a centralizált felügyeletben látja a prostitúcióügy megoldását. Véleménye szerint egy kézben kellene központosítani az ellenőrzést, a prostituáltak orvosi vizsgálatát pedig elkülönített épületekben vagy helyiségekben, ingyenesen kellene végezni. A rendszer pénzügyi fedezetét a prostituáltak által fizetett büntetések és késedelmi díjak biztosítanák, ugyanis Cséri szerint a módosabb kéjnők hajlandóak áldozni a kényelmesebb körülményekért, ahelyett, hogy a zsúfolt, ingyenes vizsgálatot válasszák.[117]

Molnár Lajos könyvében vitatkozik Cséri álláspontjával: "az lehet, hogy a szabályrendelet hiányos, de nem ott, s nem olyan értelemben, a hogy ő azt magyarázza".[118] Molnár szerint Cséri a kényszerbejegyzés híve, és ezt helyteleníti. A nőnek semmilyen törvény nem tilthatja meg a nemi érintkezést, ahhoz ugyanolyan joga van, mint a férfinak. Természetesen kivételt képez az az eset, ha ezt a nő keresetszerűleg teszi, ugyanis ez egészségügyi problémákat vet fel. Ám még ekkor sem jegyezhető be akarata ellenére a nyilvántartásba. A prostitúció kizárólag piaci jellege miatt jelent veszélyt, és ezért szükséges az államnak szabályoznia. Ezt támasztja alá Molnár érvelése azzal kapcsolatban, hogy miért nem helyesli a prostituáltak ingyenes orvosi ellátását: szerinte a prostituáltnak ugyanúgy érdeke a vizsgálat, mint ügyfeleinek, ezért fizetnie kell érte. A büntetéspénzt ugyanakkor azért nem tartja helyesnek, mert a prostituáltak pénze "nem tiszta".Hirdetés, 1904, Borsszem Jankó

Jurkiny Emil szerint "Feltünő, hogy a 250-60 bejegyzett bordélyházi kéjnőre évente 600-700 megbetegedés esik [...] e szerint minden nő évenkint háromszor volna beteg! Bizonyára úgy áll a dolog, hogy egy és ugyanazon bordélyházi könyvecske több nő számára használtatik fel, a mi a hatósági ellenőrzést jóformán illuzórikussá teszi".[119] A rendszer elégtelen működése tehát erősen kétségessé teszi a szabályozás hatékonyságát.

Marschalkó Tamás Jurkinyhoz hasonlóan vélekedik az orvosi vizsgálatok eredményességéről. Szerinte a vizsgálatokat gyakran kijátsszák a prostituáltak, fekélyeiket elfedik vagy különböző praktikákkal kevésbé veszélyesnek tüntetik fel, mint a valóságban. Ezért a szabályozás csak a biztonság illúzióját adja, de nem nyújt valódi védelmet. A nyilvános prostitúció nem kevésbé veszélyes, mint a titkos prostitúció, hiszen gyakorlatilag minden kéjnő fertőzött. A titkos prostitúciót pedig azért sem lehet felszámolni, mert annak felderítése és ellenőrzés alá vonása túlságosan nagy hatalmat adna a rendőrség kezébe: a közrendőrök döntenének arról, hogy ki minősül titkos prostituáltnak és ki nem. Mindezek ellenére Marschalkó vitatkozik az "abolitionisták"-kal, akik úgy vélik, hogy a szabályozás (reglementatio) teljesen felesleges. Marschalkó szerint a pozitív változás érdekében az orvosi ellenőrzés hatékonyságát kell javítani, a nyilvános prostitúciót vonzóbbá kell tenni a kéjnők számára a titkosnál, valamint az ifjúságot kell felvilágosítani a nemi betegségek megelőzéséről.[120]

A magyar orvosi irodalomban szinte csak érintőlegesen jelenik meg a Marschalkó által említett abolicionizmus, azaz a szabályozás ellen irányuló mozgalom. A szerzők többsége csupán nagy vonalakban ismerteti a mozgalom létezését, és rögtön el is veti javaslatait. Weiss Emil például a következőképpen tér ki az abolícióra: "Ha humánus szempontból az utóbbi irányzat követőinek volna egyes olyan álláspontjuk, mely figyelmet érdemelne, de mert ezen reform hivei tulzásokat is követelnek, női teljes egyenjogusitást (?!) stb. főleg pedig mert közegészségügyi szempontból káros visszaesést jelentene, ezokból további részletezésüket itt elmellőzzük"[121]

Az abolicionista mozgalom Angliában bontakozott ki a Fertőző Betegségekről szóló törvénnyel (1864-1886)[122] szemben, és elsősorban a Nemzeti Nőszövetség egyik alapítójához, Josephine Butlerhez köthető. A mozgalom neve tudatos utalás az amerikai fekete rabszolgaság elleni küzdelemre - a prostitúciót fehér rabszolgaságnak tekintették.[123] Mivel Angliában a prostitúciót törvénnyel, nem pedig rendeletekkel szabályozták, ez lehetőséget biztosított a törvény elfogadását megelőző társadalmi párbeszédre. Ez volt az első fontosabb közügy, mely a nőket is érintette, és a vitákban a nők is felszólaltak.[124] Az általános kifogások - a törvény legalizálja a prostitúciót, a rendszer nem nyújt hatékony védelmet a betegség ellen - mellett az áldozatnak tekintett prostituált igazságtalan megbüntetése és a vizsgálatok megalázó módja ellen tiltakoztak. Mary Spongberg kutatásai szerint[125] azonban a prostitúciót övező élénk vitában a prostituáltat mindkét tábor, a szabályozás hívei és a módszer bírálói egyaránt a szifilisz szinonimájának tartották.

A magyarországi forrásokban nem találtam olyan érvelést, mely a prostitúció szabályozása ellen irányult volna; leginkább annak finomítására, megváltoztatására vagy szigorúbbá tételére születtek javaslatok. A feminista nőmozgalom Budapesten visszafogott volt, leginkább a botrányos rendőrségi intézkedésekre helyezték a hangsúlyt (például a tisztességes nők inzultálása titkos prostituáltak felkutatása során), ugyanakkor nem kérdőjelezték meg a szabályozás szükségességét vagy jogosságát.[126]

A prostitúció szabályozásának módja és állandó, közvetlen felügyelete nem magyarázható egyszerűen egészségügyi okokkal, a probléma sokkal bonyolultabb. A házasságon kívüli, üzleti alapú szex, mely fenyegeti a családot és a következő nemzedéket, a társadalmi test csatornája, a szükséges rossz és a prostituált teste mint a fertőzés szimbóluma mind jelen vannak az egészségügyi érveket szolgáltató orvosi irodalomban. A prostituált testének kontrollálása ugyanakkor megakadályozta, hogy a nagyvárosi társadalomnak a tradicionális közeghez képest nagyobb mozgásteret nyújtó lehetőségeit a nők kihasználják.[127]

 

A prostituált motivációi

A szabályozás egyik alapvető kérdése az, hogy vajon a prostituált visszatagozható-e a társadalomba vagy sem. A kérdés megválaszolásához az orvosoknak a prostituált motivációit kellett alaposabban megvizsgálniuk.

Donald Thomas könyvének az angliai Viktória-korabeli prostitúcióval foglalkozó fejezetében megállapítja, hogy nem állítható fel a prostituált archetípusa - a prostituáltak motivációi, hivatásuknak gyakorlása és társadalmi mobilitásuk igen változatos. Egyeseket az éhség és a nyomor kényszerített erre a pályára, mások nem kívánatos terhességük miatt lettek prostituáltak, de akadtak olyanok is, akik pénzügyi vagy egyéb gyakorlati megfontolásból választották ezt a hivatást. A különféle okokból a pályára lépők közös vonása, hogy a prostitúciót nem végleges életformának, hanem sokkal inkább egyfajta átmeneti állapotnak tekintették. Némelyek jövedelem kiegészítés gyanánt, mellékfoglalkozásként űzték, de a nők többsége teljes állásban prostituáltként dolgozott mindaddig, amíg férjhez nem ment (esetleg egy férfi kitartottjává vált), vagy amíg nem sikerült biztosítaniuk anyagi függetlenségüket.[128]

Tábori Kornél és Székely Vladimir Az erkölcstelen Budapest című művükben a prostitúció "kényszerokait" számba vevő, rendőrtisztviselő által összeállított készített statisztikát ismertetnek.[129] Első helyen (az esetek felében) a szükség és a nyomor áll, második helyen az "elcsábítva", "megcsalatva" kategória, ezt követi az elhagyatottság, kitaszítottság és a "szülők bűne", végül a családtagokról (gyerekről, szülőről) való gondoskodás kényszere. A két szerző hiányolja a felsorolásból a szerelemvágyat. Úgy vélik, hogy a nők jelentős részét végső soron a biológiai-szexuális ösztön hajtja erre a pályára.

Marschalkó Tamás elismeri, hogy a prostitúció megoldásához egyéb társadalmi problémák - például a női nevelés reformja, a női munkakörök kibővítése és a nő megélhetésének könnyítése - rendezése is szükséges. Másképpen fogalmazva tehát úgy látja, hogy elengedhetetlen a megelőzés, meg kell akadályozni, hogy a nő kihulljon az erényes asszonyok táborából. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az erkölcstelen nők bukásának megelőzése és a társadalomba való visszailleszkedésük a prostituáltaknak csak egy kis csoportját érintené, ugyanis a többséget a munkától való irtózás, a fékezhetetlen nemi ösztön és a henye, tétlen élet utáni vágy motiválja. A jótékonyság és a segítőkészség ezért keveset ér.[130]

"Tény és való az, hogy a prostituált nők nem mindannyian degenerált és a társadalom antiszociális elemeiből alakult gonosztevők, hanem sokan közülük a csábítás, kerítés, másrészt lelkiismeretlen férfiak által félrevezettetvén a betegség és a nyomorba taszíttatván gyakran a legnagyobb megbánás, a legjobb akarat mellett sem képesek az erkölcsi posványból a helyes utra önerejükből felkerülni. Az emberben az embert kell tehát felszabadítani."[131]Hirdetés, 1904, Borsszem Jankó

Weiss Emil felvilágosító könyvecskéjében felveti a prostituált visszaintegrálhatóságának lehetőségét. A 19. század végén több olyan intézmény is működött, amely a prostitúciót kívánta kezelni. A legjelentősebb szervezet a Teleia alapítvány volt, amely 1893-ban jött létre: elsősorban a fiatalok felvilágosításával foglalkozott, és a prostituáltak számára felállított ingyenes rendelőintézetet is működtetett.[132] Léteztek egyéb intézetek is a "megtérni szándékozó prostituáltak számára".[133] Marschalkó Tamás szerint ugyan az ilyen "javító intézetek" kényelmes életet biztosítanak a nőknek, ám mégis csak egy elenyésző részük veszi igénybe, és közülük is legtöbben később visszatérnek korábbi foglalkozásukhoz.

A korabeli felfogás szerint a prostitúciót választó nőt a nyomor, a nélkülözés, a csábítás vagy a buja nemi vágy, sőt, olykor "gonosztevő alkata" hajtotta az utcára. Amennyiben ugyanis a társadalomra veszélyes prostituáltat racionális döntést hozó személynek tartja a környezete, aki anyagi okokból választja a hivatását, akkor egyúttal a fennálló gazdasági rend és társadalmi hierarchia fogyatékosságait is elismeri.[134]

A prostituált testét számtalan veszély forrásának tekintik a 19. századi orvosi diskurzusban. Anyagilag, erkölcsileg és biológiailag egyaránt fenyegeti a társadalmat, ezért szigorú felügyelet alá kell vonni. A veszélyt elsősorban a nemi betegségek jelentik, amelyeknek szimbólumaként kezelik, sőt azonosítják velük a prostituáltakat. Amint a fertőzés, úgy a szexuális bűn is a rothadást képviseli, ijesztő mértékben burjánzik és az egészséges környezet pusztulását idézi elő.

Ez a felfogás, a prostitúció és a betegség, illetve a társadalom megsemmisülésének összekapcsolása a 19. századi orvosi szakirodalomban nagyon határozottan jelent meg. Az orvosi diskurzusba beépültek a társadalmi és gazdasági változások felett érzett aggodalmak, amelyek szoros kölcsönhatásban álltak a természettudományos elméletekkel. A megfigyelés módját, az orvostudományi, közegészségügyi problémák megoldási javaslatait és a nemi betegségek élettani megközelítését erőteljesen meghatározták a társadalmi, gazdasági és kulturális előfeltevések. Az orvostudomány - és vele párhuzamosan a születő félben lévő antropológia - a fennálló társadalmi rend védelmében és megszilárdítására szolgáltat tudományos érveket.



[1] Fényes László: A társadalom és a nemi kérdés. Molnárok Lapja könyvnyomdája, Bp., 1907.

[2] Corbin, Alain: Commercial sexuality in nineteenth-century France: System of images and regulations. In: Gallagher, Catherine - Laqueur, Thomas (szerk): The making of the modern body. Sexuality and society in the nineteenth century. University of California Press, Berkeley, 1987.

[3] Forrai Judit: A budapesti prostitúció szabályozásának története 1820-1926. Kandidátusi disszertáció. Bp., 1994.

[4] Mátay Mónika: Egy prostituált lemészárlása: a Város, a Nő és a Bűnöző. Médiakutató, 2003/3. 7-29. old.

[5] Smart, Carol: Széttagolt testek és rakoncátlan szexualitás. A reprodukció és a szexualitás szabályozása a tizenkilencedik században. In: Tóth László (szerk): A szex. Szociológia és társadalomtörténet. Szöveggyűjtemény 1. Új Mandátum, Bp., 1996. 212-231. old.

[6] Lafferton Emese: I. m., 37-41. old.

[7] Marschalkó Tamás: I. m., 37. old.

[8] Jacobus, Mary - Keller, Evelyn Fox - Shuttleworth, Sally (szerk.): Body/Politics. Women and the discourses of Science. Routledge, London, 1990.

[9] Laqueur, Thomas: A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum, Bp., 2002. 45-48. old.

[10] Bánfalvi Attila: A női test medikalizációja. Lege Artis Medicinae, 2002/ 6-7. 432-433. old.
www.lam.hu/folyoiratok/lam/0208/22.htm

[11] Laqueur, Thomas: I.

[12] Singer Mátyás: Adalék a női húgycsőtakár kórtanához. Orvosi Hetilap, 1861/14. 262-266.

[13] Laqueur, Thomas: I. m.

[14] Róna Sámuel: A buja vagy nemi betegségek. Magyar orvosi könyvkiadó társulat, Bp., 1893.

[15] Sigsworth, E. M. - Wyke, T. J.: Prostitúció és nemi betegségek a Viktória-korban. In: Léderer Pál (szerk.): A nyilvánvaló nők. Új Mandátum, Bp., 1999. 138-163. old.

[16] Molnár Lajos: Az erkölcsök, a közegészség és a prostitutió. Bp., 1899. 6. old.

[17] Marschalkó Tamás: I. m. 54. old.

[18] Baráth Ferenc: A prostitutio befolyása a közegészségi állapotra. Atheneum, Pest, 1872. 15-16. old.

[19] Baráth Ferenc: I. m., 25-26. old.

[20] Hamary Dániel: Ondórekesz. Orvosi Hetilap, 1861/41. 810. p.

[21] Spongberg, Mary: I. m., 8. p.

[22] Kovács István, megyei főorvos, Gyula városi képviselőnek a gyulai képviselő testület 1879. decz. 27-én tartott ülésében a prostitutio tárgyában tartott beszéde. In: Léderer Pál (szerk.): I. m., 315. old.

[23] Haeberle, Erwin: Magnus-Hirschfeld-Archiv für Sexualwissenschaft. Humboldt-Universität, Berlin, 2003. Ford.: dr. Szilágyi Vilmos http://www2.rz.hu-berlin.de/sexology/Magyarul/Nyito_oldal/nyito_oldal.html

[24] Laqueur, Thomas: I. m.

[25] La Mert, S.: Személy-véd. Orvosi tanácsadó a nemirészek minden betegségeiben, melyek titkos ifjonci bűnök, a nemi szerelemben tulzott élvezetek és ragály következtében származnak; gyakorlati észrevételekkel a koráni nősztehetlenségről s női meddőségről és azoknak gyógyításáról. Bővítve, sokképpen megjavítva s több gyakorló orvosak közremunkálatával kiadta Dr. Laurentius Lipcsében, magyarra fordította E. Gedő János állatorvos. Kolozsvár, é. n.

[26] Eiber V.P.: A nemi élet titkai és veszélyei. Bp., 1868.

[27] Fényes László: I. m., 95. old.

[28] Laqueur, Thomas: I. m.

[29] Molnár Lajos: I. m., 45. old.

[30] Marschalkó Tamás: I. m.

[31] Siklóssy László: A régi Budapest erkölcse. Osiris, Bp., 2000.

[32] Cséri János: Budapest fő- és székváros prostitutió-ügye (1893). Replika, 1996/21-22.

[33] Szilézy Sámuel: Népszerű tanácsadó a titkos betegségekben vagy útmutatás, hogy kell illyen (bujasenyves, francia) betegségekben orvos jelen nem létében bánni, hogy nagyobb baj és veszedelem nélkül elmúljanak. Geibel Károly, Pest, 1848.

[34] Marschakó Tamás: I. m.

[35] A szükséges rossz. Népszava, 1884. november 9.

[36] Molnár Lajos: I. m., 6. old.

[37] Corbin, Alain: I. m.

[38] Marschalkó Tamás: I. m.

[39] Corbin, Alain: I. m.

[40] Corbin, Alain: The foul and the fragrant. French social imagination. Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1986. 46. old.

[41] Halliday, Stephen: Death and miasma in Victorian London: an obstinate belief. British Medical Journal, 2001/323. 1469-1471. old.

[42] Spongberg, Mary: I. m., 53-54. old.

[43] Molnár Lajos: I. m., 56. old.

[44] Corbin, Alain: I. m.

[45] Jurkiny Emil: A bujakór a fővárosban. Különlenyomat az "Orvosi Hetilap" 1882. évfolyamából. Khór és Wein, Bp., 1883.

[46] Linka Mór: A prostitúció rendezése Budapesten. Huszadik Század, 1907/15. 245-254. old.

[47] Lásd.: Cséri János: I. m., Marschalkó Tamás: I. m., Róna Sámuel: I. m., (1893), Zlamál Vilmos: A bujakóros bántalmak kór- és gyógytana. Lampel Robert, Pest, 1871.

[48] Kovács István, megyei főorvos, Gyula városi képviselőnek a gyulai képviselő testület 1879. decz. 27-én tartott ülésében a prostitutio tárgyában tartott beszéde. In: Léderer Pál (szerk.): I. m.

[49] Az orvosi szakirodalom elemzését a nemi betegségek szempontjából részletesebben a későbbiekben tárgyalom.

[50] Corbin, Alain: I. m.

[51] Jurkiny Emil: I. m.

[52] Molnár Lajos: I. m., 57. old.

[53] Molnár Lajos: I. m., 59. old.

[54] Kajetan, Angiolella: A kriminálanthropologia kézikönyve. Bp., 1906. 23. old.

[55] Topinard, Paul: Az anthropológia kézikönyve. Kir. Magyar Természettudományi Társulat, Bp., 1881., és Gould, Stephen Jay: Az elméricskélt ember. Typotex, Bp., 1999. 343. old.

[56] Fée: Darwin elmélete vagyis a fajok eredésének vizsgálata. Orvosi Hetilap, 1864/40. 617-619. old.

[57] Kajetan, Angiolella: I. m., 24. old.

[58] Gould, Stephen: I. m., 91. old.

[59] Török Aurél (szerk): Anthropologiai füzetek I. Franklin Társulat, Bp., 1882.

[60] Gould, Stephen: I. m., 118. old.

[61] Török Aurél: I. m., 237-262. old.

[62] Gould, Stephen: I. m., 138. p.

[63] Horn, David G: The criminal body. Lombroso and the anatomy of deviance. Routledge, New York, 2003. 12. old.

[64] Horn, David G: The norm which is not one. In: Terry, Jennifer - Urla, Jacqueline (eds.): Deviant bodies. Critical perspectives on difference in Science and popular culture. Indiana University Press, Bloomington, 1995. 115. old.

[65] Kajetan, Angionella: I. m., 37. old.

[66] Kajetan, Angionella: I. m., 33. p.

[67] Gibson, Mary: Born to crime. Cesare Lombroso and the origins of biological criminology. Praeger, Westport, Conn., 2002. 72. old.

[68] Horn, David G.: I. m., 119-120. old.

[69] Gould, Stephen: I. m., 137. old.

[70] Horn, David G.: I. m., 117. old.

[71] Horn, David G.: I. m., 53. old.

[72] Der Verbrecher von C. Lombroso. - Könyvismertetés. n. n. Orvosi Hetilap, 1890/22. 260-261. old.

[73] Török Aurél: A Lombroso-féle bűnügyi embertan alapeszméjéről. Kir. Magy. Természettudományi társulat, Bp., 1906.

[74] Gibson, Mary: I. m,. 87. old.

[75] Horn, David G.: I. m.

[76] Nye, Robert A.: Crime, madness and politics. The medical concept of national decline. Princeton University Press, Princeton, 1984.

[77] Foucault, Michel: A szexualitás története. A tudás akarása. Atlantisz Könyvkiadó, Bp., 1996. 28. old.

[78] Marschalkó Tamás: I. m.

[79] Poovey, Mary: Speaking of the Body: Mid-Victorian constuctions of female desire. In: Jacobus, Mary - Keller, Evelyn Fox - Shuttleworth, Sally (eds): I. 29-46. old.

[80] Spongberg, Mary: I. m. 20. old.

[81] Takárnak a gonorrheát, más néven trippert nevezték a Pallas Nagy Lexikona szerint: "a nemi szervek legelterjedtebb formája, mely ugy a nőnél, mint a férfinál a nemi szervek nyálkahártyáinak sajátlagos megbetegedése folytán genyes kifolyásban nyilvánul [...] rendszerint közösülés útján terjed át egyik egyénről a másikra." https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/041/pc004162.html Pallas Nagy Lexikona, MEK2 html változat, Gonorrhea címszó.

[82] Neuhold Ferencz: A takár és a bulyafekély közötti különbségről. In: A magyar orvosok és természetvizsgálók Pesten tartott 2. nagy gyűlésének munkálatai 1841. Trattner-Károlyi, Pest, 1842. 38.old.

[83] Oláh Gyula: Magyarország közegészségügyi viszonyairól. Pallas, Bp., 1889. 261. old.

[84] Molnár Lajos: I. m.

[85] Róna Sámuel: I. m.

[86] Pándy Kálmán: A szeszesitalokról és nemi betegségekről. Franklin, Bp., 1907. 96. old.

[87] Pándy Kálmán: I. m., 102. old.

[88] Baráth Ferenc: I. m.

[89] Baráth Ferenc: I. m. 1. old.

[90] Baráth Ferenc: I. m., 3. old.

[91] Cséri János: I. m., Marschalkó Tamás: I. m., Róna Sámuel: I. m., Zlamál Vilmos: I. m.

[92] Marschalkó Tamás: I. m., 18. old.

[93] Marschalkó Tamás: I. m.

[94] szifilisz

[95] Ambrus Zoltán: Ehrlich Pál. Nyugat, 1910/13.
Http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/
magyar/nyugat/html/index.html?01941.htm&01939.htm

[96] Pataky Dániel: A bujakórról országos közegészségi szempontból, különös tekintettel Erdélyre. In: A magyar orvosok és természetvizsgálók Marosvásárhelyett tartott 10. nagy gyűlésének munkálatai 1864. Emich, Pest, 1865.

[97] Sigmund Károly Lajos: A bedörzsölési gyógymód bujakóralakoknál. Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Buda, 1868.

[98] Marchalkó Tamás: I. m., 91. old.

[99] Dr. med. F. W. Müller: Mene, Tekel, Upharsin! Ein erstes Wort über die sittlichen Mängel unserer Zeit, zumal die Prostitution. Regensburg, 1891. Idézi Molnár Lajos: I. m., 61. old.

[100] Pataki Dániel: A' bujakórnak a' vidékekbeni uralkodása 's ennek lehető kiirtása. A magyar orvosok és természetvizsgálók Kolozsvárott tartott 5. nagy gyülésének munkálatai 1844. Szőcs József és Brassai Samu, Kolozsvár, 1845. 176-182. old.

[101] Szilézy Sámuel: I. m.

[102] Pándy Kálmán: I. m.

[103] Szilézy Sámuel: I. m.

[104] Gallagher, Catherine - Laqueur, Thomas: I. m.

[105] Pataky Dániel: I. m.

[106] Róna Sámuel: I. m.

[107] Kovács István... In: Léderer Pál (szerk.)

[108] Brichta Kálmán: I. m., 14-15. old.

[109] Baráth Ferenc: I. m., 3. old.

[110] Marschalkó Tamás: I. m., 41. old.

[111] Pándy Kálmán: I. m., 96-97. old.

[112] Róna Sámuel: I. m.

[113] Forrai Judit: I. m.

[114] Miklóssy János: A budapesti prostitúció története. Népszava Kiadó Vállalat, Bp., 1989.

[115] Gyáni Gábor: Könyörületesség, fegyelmezés, avagy a szociális gondoskodás genealógiája. Történelmi Szemle, 1999/1-2.

[116] Marschalkó Tamás: I. m.

[117] Cséri János: I. m.

[118] Molnár Lajos: I. m., 83-92. old.

[119] Jurkiny Emil: I. m.

[120] Marschalkó Tamás: I. m.

[121] Weiss Emil: I. m., 23. old.

[122] Walkowitz, Judith R.: Prostitution and Victorian Society. Women, class and the state. Cambridge University Press, New York, 1980. 1-9. old.

[123] Miklóssy János: I. m., 7. old.

[124] Sigsworth, E. M. - Wyke, T. J.: I. m.

[125] Spongberg, Mary, I. m., 61-103. old.

[126] Zimmermann, Susan: Nemiség, tisztesség és szegénység. A nőkkel és prostitúcióval kapcsolatos vita és politika Bécsben és Budapesten a századfordulón. Rubicon, 1998/6. 44-48. old.

[127] Zimmermann, Susan: I. m.

[128] Thomas, Donald: The Victorian Underworld. New York University Press, New York, 1998.

[129] Tábori Kornél - Székely Vladimir: Az erkölcstelen Budapest. Az 1908-as kiadás alapján szerk: Fazekas István. Fekete Sas - Orpheusz, Bp., 1992. 89. old.

[130] Marschalkó Tamás: I. m.

[131] Weiss Emil: Védekezés a ragályos nemi betegségek ellen. Közérdekű felvilágosítás. A szerző kiadása, Bp., 1907. 21-22. old.

[132] Weiss Emil: I. m.

[133] Marschalkó Tamás: I. m.

[134] Corbin, Alain: Time, desire and horror. Towards a history of the senses. Polity Press, Cambridge, Mass., 1995. 74. old.

EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Bogdán: A rabosító fénykép < > Mátay: Agycentizők a századfordulón