EPA Budapesti Negyed 37. (2002/3)
 

ANKA NAPLÓJA

1944. március 14. - 1945. március 5.

II.

 

Augusztus 1.
Egyenesen haza, ma olyan a német jelentést hallottam, hogy a villamoson alig bírtam megállni, hogy ne tegyek hangos megjegyzést. Minden "véres kudarcba fulladt" - csak éppen feladták Kovnót, az oroszok az "uzsoki Kárpátokon" vannak, elérték Varsó külvárosát, de az "elegancia nyugodtan korzózik Varsó utcáin". Szegény varsói elegancia. Azt mesélik, hogy most a németek megtámadják Törökországot, mert úgyis mindegy.

Augusztus 2.
Még mindig ronda borús időben egyenesen haza. Szemben nagy költözködés, munkaszolgálatosokkal, a Fekete-féle zsidóvillába. Az őrnagyék mennek át, az ezredesék lesznek a Kerekesékében. Igaz ugyan, hogy egy hadnagy, akinek tényleg nem volt lakása és nősülni akart, igényelte előzőleg, de nem tudott utánajárni a dolgoknak, mert közben kivitték a harctérre. Természetesen az ezredeséknek és őrnagyéknak rendes lakásuk volt. Állandóan firtatnak minket a légópincében, hogy pl. én miért dolgozom, és hogy a gyerekek apja ugye az is zsidó volt. Maga az ezredes azonban bemutatkozott Napónak. Én egyikkel sem állok szóba, kezdettől fogva. Mari ismeri az asszonyt, és persze köszön neki. Nehéz volt kikerülni, hogy ne ismerkedjünk meg, de sikerült.
   A lapokban számunkra két szenzáció: "A Kárpátok szorosaiba behatolt oroszokat visszaverték" és Törökország szakított Németországgal politikai és gazdasági téren. A nyilasok rögtön készen vannak a felelettel: "Nem számít, gyülevész népség!"
   Az angolok lövik Firenzét, mert a németek nem ürítik ki, vagyis amint ők mondják "régen nyílt város, de körülötte katonai övezet van"; miért nem szállnak partra az angolok északabbra és kerítik be őket? Második Monte Cassino lesz? - Igaz, a finn államelnök is lemondott.

Augusztus 3.
Fél 4-re Paula néniékhez. Hallgatom a rádiót, hála Istennek nem igaz a rémhír, hogy az oroszok Ungváron vannak. Nem tudok belenyugodni, hogy mi is úgy járjunk mint az olaszok, vagy most Vilna és Kovno, mert a németek "védeni fognak" minket. Reméljük, hogy most a saját országukban, fognak "minden katonai berendezés elpusztítása után tervszerűen kiüríteni". Megjön Boli telefonál, hogy Márkus "levelet hozott". Rohanok haza, semmi, egy lap. Az amerikaiak megindultak, Rennes-ben és Dinant-ban vannak.

Augusztus 5.
Végre szombat, lehet napozni, persze délelőtt légó van, de nem lesz semmi. Délután 5-re bridge, Olga és Domonyék. Olga pont ötre megjön, Napóval megjelennek az ablakom alatt, vizet iszik a konyhában, megfésüli Marit, aztán intézkedik, hogy a klozetot "öntsék le".
   Egyébként különös újságot ő sem tud. Elhozta a hercegprímás és a kormány levélváltását, Napó elolvasta, állítólag érdekes. Csodálatos, szinte szeptemberi fényben ragyog a város. Egész háromnegyed 9-ig játszunk, akkor már sötét van, és ők hazamennek. Az az általános vélemény, hogy a terror nagyja elmúlt, talán lesznek még a végén kirobbanások, de rendszeres akció már nem lesz.
   Márkus szerint "vegyes" megszálló csapat jön majd ide (oroszok, hinduk, angolok) és deportálások lesznek (Még ez hiányzik, hogy minden újra kezdődjön, bár a nagyfejűeket nem sajnálom!) Csodálatos, hogy mindenki boldog a németek veresége miatt, s közben hogy elfelejtik, hogy mi velük vagyunk és pokoli rossz sors vár majd Magyarországra, a rossz politikánk miatt.

Augusztus 6.
Felmegyünk a strandra Marival, de már nem lehet bemenni Feldlazarettbe. Csodálatos idő van, napozunk a balkonon, az ablak alatt. Mari elmegy szalonnát sütni a szomszédba, mi meg Bolival a hétórai misére készülünk. Egyszerre, váratlanul megérkezik a Feri, Zalából. Sas behívót kapott. Bosszantjuk, hogy mint folyamőrt, csakis a törökök ellen viszik, s ott majd fel fogja eleveníteni a régi háreméletet. Szombathelyről jön és több órát utazott. Nagyon sajnáljuk szegényt, de egyelőre haza jöhet aludni, amíg nem indulnak Pestről. Meséli, hogy Szombathelyen rokonoknál volt, s az egyik fiú ott mondta, hogy most repült el századosa Titóhoz. Lesétálunk a templomba, sikerül meglátnom az Ambróékat (Boli ideálja a kisebbik lány). - Az amerikaiak Nantes felé haladnak. Gyönyörű nap volt, csodálatos hogy nem jöttek! Éjjelre mindenki támadást vár. Bolival befejezzük a Spiegel das Kätzchen-t. és csupa élvezetből félünk egy kicsit, mert Bobi nyugtalan. Persze éppen ezért semmi; jó, nyugodt éjszaka.

Augusztus 8.
A harcterekről most egészen homályosak a jelentések. Azért sejtjük, hogy az oroszok átlépték már a német határt. Az amerikaiak mennek előre, az újságok sajnálják őket, mondván hogy "veszedelmes vállalkozás". Kormányválság: Imrédy, Jaross és Kunder lemondtak, illetve felmentették őket. Rémhír: most mégis elviszik a németek az összes zsidókat Pestről, s akkor rémes bombázást kapunk. "Pár hét még a háború" A gyerekekkel strandra akarunk menni, de egész nap zavarórepülés és ilyenkor kidobják az embert a Palatínusról. Mari telefonál nekem a hivatalba, hogy ha 2-kor zavaró, s akkor nem jönnek le. Negyed 3-kor műsort ad a rádió. Mérgesen hazamegyek, de mire hazaérek megint "légó" Napozok, zavarórepülés, ágyúznak elég sokat. Aztán égdörgés, de nem lesz a viharból semmi, csak pár csöpp eső. Gereblyézek és utána olyan jó fáradtsággal fekszem le, hogy az éjjeli lövöldözésre sem ébredek fel. - Nagy szabás-varrás: Boli Napó öreg fürdőruhájából úszótrikót csinált magának és egy szennyeszsákból shortot. Nagyon fess. A kert szép, érnek az őszibarackok, paradicsom, minden van. De azért mindenki szeretne már "valami jót enni".

Augusztus 9.
Reggel Feri elmondja, hogy éjjel 12-kor ért haza; előkészítik a mozgósítást és náluk még a "félkarúakat is" behívták. Bemegyek a hivatalba, kiderül, hogy már hajnal óta zavarórepülés van. Először mentünk úgy be úgy, hogy nem volt adás (egyszer vasárnap már volt így.) Riadó 10.50-11.55-ig. Pallaival ülésezünk, mert éppen bejött. Jó hogy itt van, megígérjük egymásnak, hogy kiássuk egymást, ha beomlunk. Hallunk lövéseket, de Pesten nincs semmi. Azt mondják Ferihegytől Vecsésig bombáztak, és vidéken. A gyerekek sok gépet láttak. Felszállok a villamosra, és hazajövet Ilushoz megyek. Ilyenkor az ember nem tud mit enni, Pallai például két kekszet és egy kis szalonnát ebédelt tegnap, véletlenül nem volt kenyere. A gyomrom is rossz, nem tudok kenyérre nézni. A villamoson fenemód csípnek a bolhák, ezek nagyon elszaporodtak az utóbbi időben, mert senki sem takarít rendesen és minden koszos. Még egy cikket is olvastam a bolhainvázióról a "Pest"-ben. A Hollán utcában mindenütt felírások a csatorna-fedeleken, hogy "Imrédy zsidó" (ahogy a francia mondja : c' est bien le cas de le dire!). Ilus még mindig pesszimista, és azt mondja "megálltak", nem hiszi, hogy pont Pestről ne deportálnák a zsidókat. Könyveket veszek Marinak a születésnapjára, többek közt egy Bibliotheque rose kis könyvet 2.60 pengőért (egy piros átszállójegy a villamoson 50 fillér). Fodrász, aztán haza, milyen nagyszerű, hogy hétfőn nem dolgozunk, hiszen az ember olyan fáradt. Most két napig lőgyakorlatok vannak, mikor hazamegyek, már ágyúznak. Nem tehetek róla, de szép és imponáló hang. Elrontott minket a háború, annyira megszoktuk.

Augusztus 10.
Finom kánikula. Haza, jönnek Failoni Maria a két gyerekkel és Horváth Bélával fél 5-ös, és Márkus, Tibor és Anci az 5-ös fogassal fog. Kávét főzünk, de megsavanyodott a tej. Horváth Béla pár napja jött a keleti harctérről, a vezérkar Sátoraljaújhelyen van. Azt mondja, hogy nem válik Budapest harctérré, mert nincs német katonaság, csak mindenféle zabáló keretek Magyarországon és így legfeljebb a felvidéki részen lennének harcok és aztán kapituláció. Szerinte ha nincs német belső összeomlás, még égy évig is eltarthat, amíg Németországtól mindent visszafoglalnak. Márkus egyedül jön meg, Anci elutazott, Tibor késve háromnegyed 7-kor megjön egy szardíniával. Márkus elmeséli, hogy a Madarász püspök hogy szállt fel Kassán a szappanfőző (zsidó deportáló) vonatra, teljes díszben. Viszont volt két német származású püspök, akik nem írták alá a deportáció-ellenes nyilatkozatot. Horváth Béla is teljesen megundorodott és reménytelen. "Kállay egyedül maradt a 37-es lakkcipőjében a nemzeti kaszinóval." Teljesen igaz. Hogy álljon valakik mögött a nép, ha 20 éve hazudnak neki, és német propagandával etetik? Megmutatkozott az eredmény. Márkus mondja (a rezsimváltozásokról beszélünk) hogy Rómában megállították az embereket a Mussolini fényképével: "Volete sputare..." és ha nem köpött, pofonvágták. Hát ebből nem kérek és sajnos semmi remény arra, hogy a németeket simán vigye el az ördög. Imrédyről pedig most "végleg" kiderült, hogy 33.34% zsidó (3 dédszülő logaritmussal kiszámítva!), s most végleg utolérte a jól megérdemelt és testre szabott büntetés...

Augusztus 11.
Délelőtt háromszor szakítják meg az adást. Úgy dolgozunk, hogy folyton mondja a rádió: "Zavarórepülés!" Ez most már mindig így megy. Haza. Nagy meleg, este huzatban alszom. Bobi kutya egész éjjel az ágyam alatt vakarózik.

Augusztus 13.
Gyönyörű kánikula, délután ünnepeljük Mari 10 éves születésnapját. Menü: Kávé (sikerült kivételesen tejet kapni és még volt egy kis valódi kávém), margarinnal gyártott tejeskenyér, babtorta és gyümölcs. Mindenki zabál; a legnagyobb gyerek Boli (17 éves) és a végén még megjelenik legkisebbnek a Mucsi honvéd fia (17 hónapos). Összesen 9 gyerek van (kiürített Budapest!), gyönyörű virágdísz a veranda asztalon. Rengetegen nyaraltak ezen a napon nálunk: a régi Rózsi szakácsnő is, a lányával, Verebiék hatan, a mi vendégeink és a honvédek. Lekísérjük Marival a vendégeket. Boli 7 órai misére, de sikertelenül. Lefektetem Marit, Napó is visszavonul, hívom Bolit olvasni; nem jön. "Leveszem a kezemet róla" - április óta van itthon és semmi eredmény. Deprimált vagyok.

Augusztus 14.
Éjjel vihar, jó friss levegő. Kiderül; Marival és Gézával indulunk a Palatínusra. A sziget az eső után csodálatos, és valami elegáns külföldi nyaralóhely illúzióját kelti. Hogy ennek még az emléke is milyen elérhetetlen és fura az embernek... Bemegyünk a strandra, amint levetkőzünk és indulunk a medencébe, bemondja a megafon a zavarórepülést. "Tessék elhagyni a medencéket és a fák alá húzódni. Őrizzük meg nyugalmunkat!" Hát az utóbbi kijelentés egészen fölösleges, mert úgy megszoktuk már az állandó zavarórepülést, hogy észre sem vesszük. Összetalálkozunk egy hivatalnoknővel, akivel pár szót váltottunk már annakidején a hármas autóbuszon, de a nevét nem is tudom. Letussoljuk magunkat és kifekszünk a nagy amfiteátrum szerű részen a fák mellett a napra. Alig van egy-két ember. Rajtunk kívül négyen napoznak az egész oldalon! Elmúlik a zavaró Budapest, rohanunk fürödni, Mari először van itt, vadul élvezi a hullámot, a végén eltűnik a két gyerek, úgy hogy kénytelen vagyok kerestetni őket. Két pengőért bemondja a megafon: "Tóth Mária azonnal jöjjön az órához!" Mari roppant büszke erre. A hivatalnoknővel hazaindulnak, nekem még a városban van dolgom, aztán Liliéknél találkozom a két gyerekkel. Lili vacsorát is főzött: gombás lecsó, apró nokedlival. Isteni, de kevés. Sanyi behoz egy darab füstölt szalonnát és abból még mindenki vág egy kicsit. Gyalog haza negyed 10-re a Fürj utcán és Tamás úton.

Augusztus 15.
Csodálatos idő, nincs forróság, rajtam izomláz, depresszió, az újság szerint megkezdődik az iskola. Boli el van keseredve, Mari örül. Délelőtt Bolival olvassuk a "Kleider machen Leute"-t (Keller). A fűre kitettük a kádat és abban vadulnak a gyerekek. Este mise, utána séta Bobival, ahogy megyünk a két gyerekkel megszólal egyszerre a sziréna, de rögtön elhallgat és látjuk, hogy tévedés. Az egyik házból vígan szól a rádió. Haza, végre jó éjszaka, még akartam hallgatni a rádiót, de túl fáradt vagyok és negyed 10-kor leoltok.

Augusztus 16.
Beborult, elakad a hatos, késve érkezem a hivatalba. Megint zavarórepülés; mikor elmúlik, a rádió műsort ad és én most hallom meg a dél-francia partraszállást, pedig már előző este bemondták.

Augusztus 17.
Megint azt mondják, hogy megkezdődnek újra a deportálások állítólag 25-én. És hogy 1-re minden zsidót elvisznek Pestről, a németek kívánságára.
   Az Iparügyi Minisztérium kiad egy leiratot a hadiüzemeknek, mondván, "bebizonyosodott, hogy sem az angolszászok, sem az oroszok eddig Európában nem dobtak le sehol robbanó játékszereket, vagy használati tárgyakat. Találtak ugyan ilyeneket Romániában, Oroszország déli részén stb., de minden esetben bebizonyosodott, hogy azokat ügynökök (szabotőrök) helyezték el."
   Dreux elesett, Chartres megkerülésével a két város közt mennek Páris felé, mondja a német jelentés. Cannes elesett.

Augusztus 18.
Megkapom a rémes augusztus 7-i levelet. Mária, Sándor-tér, Kele, haza. 11-3-ig tudok mégis aludni éjjel.

Augusztus 19.
Kínlódás a hivatalban, szerencsére sok munka. Előző nap a "Magyarország" beharangozza Franciaország kiürítését. Azt mesélik, hogy Svájcban játszanak egy filmet arról, hogyan történt a zsidók kiürítése két magyar városból, s azon látható, amint a németek a határon ápolónőkkel és ételekkel fogadják őket. A filmet németek csinálták - állítólag. Kormányunk tiltakozására a svájci kormány azt felelte, hogy csak akkor veheti le a filmét a műsorról, ha bebizonyítjuk, hogy nem felel meg a valóságnak.
   Délután Médi, Boli és Mari és én a Palatínuson. Úszni nem akarok, de a hideg víz nagyon jót tesz. Éjjel jobban alszom.

Augusztus 20.
Szent István, sajnos vasárnapra esik. Ma lép életbe az új riasztási mód (a légi veszély Budapestnél egyenletes sziréna és negyedóránként helyzetjelentés). Fel is szenteljük mindjárt, mert 9-12.30-ig riadó. Négyen főzzük az ebédet, gereblyézek, lőnek, de csak kicsit. Szolnokot bombázták, bemondta a rádió. Most már Antalék is ide jönnek, ha riadó van, lassan nagyon sokan leszünk, egész jó. Mindenki gyűlöli az ezredeséket, mert az asszony kitúrja az embereket az óvóhelyről. Különben már nagyon meg vannak ijedve, mert állítólag az orosz rádió "név szerint bemondta", hogy majd felakasztják őket. Nagy tanácskozások esténként a többi csendőrtiszttel, hogy mitevők legyenek. Úgy látszik, rövid volt a pünkösdi királyság. Jó korán ebédelünk (már háromnegyed 1-kor). Kitettünk egy kádat a fűre és abba ugrálunk be, igazi jó kánikula. háromnegyed 6-ra elmegyek Paula néniékhez, meghallgatom a rádiót. Bezárult a Falaise-i zsák, Laval és Darlan Belfort-ba menekült; elvágták a Grenoble - Riviéra-i vasútvonalat a szövetségesek, Párisról nem mondanak semmit, sem a Loire-ról. A Maquis bevette Annecy-t. Minden gondolatom Svájc.

Augusztus 22.
Riadó 9.30-10.25. Most mindig északkeleten bombáznak, azt mondják, hogy Szent Istvánkor sikerült a szolnoki hidat eltalálni. Ezen a napon még férfiasan bemondta a rádió, hogy Szolnokot bombázták, de aztán megint visszatértek a régi rendszerre, újra nem tudunk semmit, legfeljebb annyit mondanak, hogy egy "északkeleti városban" bombáztak. Most mindig vidéken vannak, azonkívül Szlovákiába is sokat mennek.
   János telefonál, hogy Pözel felhívta. Csak csütörtökön tud vele beszélni. Haza, kádba víz, napozás a füvön. Este a lányokkal, Bolival lefekszünk a fűre a sötétben, nagyon meleg van. Verebiné és Manci is oda jönnek. Sört hűtöttünk be. Alig alszom el, szól a légi veszély sziréna. Megint elalszom, de 11-12.40-ig riadó. Nem lőnek, ill. alig van gépmorgás, egyszerre nagy világosság. Erre mégis felkelek, Csepelen erős tűz. Felmászunk még riadó közben a kéményre a két gyerekkel, Margittal és Ferivel, le akarjuk fényképezni a tüzet, de nem tudjuk a filmet betenni. Csodálatosan érdekes látvány. - Másnap azt mondják, hogy szabotázs volt, lentről lőtték fel a világító rakétákat, s felgyújtottak valami gyárat. A tűz erősen tükrözött a Dunában.

Augusztus 23.
Már annyira fáradt vagyok, hogy nem is vagyok álmos a hivatalban. Most mindig egész délelőtt légó, Úgy dolgozunk, hogy közben a rádió folyton bemondja a riasztásokat, zavarásokat. A kánikula tovább tart. 18-i sürgönyünkre még mindig nem kaptunk feleletet. Olyanok nekem a napok, mint valami gyomormérgezés, vagy kezdődő agyhártyagyulladás. De nem csak nekem; éppen most mondja az egyik kislány, Szabó Erzsike - akinek elesett az unokabátyja, eltűnt a vőlegénye az orosz harctéren és nagybeteg az apja -, hogy "még Palesztinába is elmennék!". Kérdésünkre azt mondja, hogy mert ott legalább nincs légó.
   Elmegyek Mártához, utána meglátogatom Sz. Klárit. A Pozsonyi út 40-ben szép lakásban laknak, elmondja, hogy július 4-én kiment a fia nagy csillaggal, igazolvánnyal, a törvényesen megengedett időben a Zugligetbe leszedni a telkükön cseresznyét. A hűvösvölgyi villamosnál odaintette a csendőr, kivitték őket a vámon kívül, mintha ott fogták volna el. Budakalásziban volt internálva, utolsó hír Hidasnémeti, a deportáló vonatról. Nem merte Bencének megírni, aki most munkaszolgálatos, és kb. 4 hete kaptak egy felszólítást a kultuszminisztériumtól, hogy kérvényezzék a csillagviselés alól való mentesítést, Bence érdemei miatt. Úgy érzem magamat, mint a Candide-ban, mikor a végén Cunegonde elmeséli, hogy mennyi csapás érte és az öreg asszony rámondja, hogy az semmi, nekem az anyámat előttem tépték négyfelé!
   Hazamenet érzem, hogy kezdem elveszteni az önuralmamat. Svábok terpeszkednek a villamosban, leszállok egy állomással előbb, nehogy megrúgjam őket, vagy ordítsak rájuk.
   Boli Fischeréknél volt, akik már svéd állampolgárok. Aladár is svéd állampolgár lett. Nagyon szomorú dolog. A svédek internálják egyes házakba ezeket a zsidókat, mert most megint deportálások lesznek.
   Éjjel végre kialszom magamat, péntek óta először.

Augusztus 24.
Frissen ébredek, riadó 10-10.45-ig. Lent a pincében hallom, hogy a Párisi utca 6/a-ban 22 zsidó rejtőzött az egyik pincében. A házat csendőrség és német katonaság szállta meg, elvitték a zsidókat és a házfelügyelő családját; a házfelügyelő éppen katona. A pince a Géczy ruhaházé volt, valószínűleg az üzleten keresztül közlekedtek.
   Szigeti, mint házgondnok várja a detektíveket. Egidy cégvezető valami olyant rebesget, hogy éjjel kapitulált volna Románia. A riadó végén felmegyünk, a rádió bemondja, hogy "Románia fegyverszünetet kért és kapott". Szóval megkezdődik Magyarország végső katasztrófája.
   Az ezredesné megszólította Bolit az utcán és kezdte neki magyarázni, hogy "csak azért jöttek a Kerekes-házba, hogy más ne jöjjön oda, meg az óvóhely miatt" és vizitelni akarnak a "kedves mamánál". Megmondtam Napónak: "Aztán el ne mozdulj a verandáról, és nehogy kertet vagy spájzt mutogass nekik." Azt várják, hogy majd mi rehabilitáljuk őket és teljesen elvesztették a tartásukat.

Augusztus 25.
A reggelek már hűvösebbek, nappal kánikula. Ahogy megyek le reggel, két padon két csendőrtiszt: "üveges szemmel" merednek maguk elé. A hivatalban felfordulás. Lajta és a fő nyilasok, nézegetik a hadiüzemi overallt és abban a pózban tetszelegnek, hogy vennének de nincs pénzük, mert olyan jó lenne Kamcsatkában! Mondom Lengyelnének, hogy "a nyilasok olyan nagy szolgálatot tettek az országnak, hogy közadakozásból fogjuk nekik venni az overallt." Felmegyek Ilushoz, megállapodunk, hogy ha deportálás lenne, kiszökik hozzánk. Csak Apus miatt félek.
   Megint, megint riadó volt 9.45-11.45. Semmi; most mindig Sziléziát és Szlovákiát bombázzák, azonkívül nálunk Szolnok, és a többi keleti városok. Kimegyek Kodályékhoz, ott van Waldbauer is, aki meséli, hogy mikor Imrédynek szemére vetették, hogy milyen hamis híreket közölnek (pld. Weiss-féle képek, Hatvany elfogása a Gellértben, amint pont a detektívvel kezd ki) azt felelte neki: "Te ehhez nem értesz, ez politika, Hain Péternek és az ő fiatal intézményének szüksége van erre." A románok Erdély ellen mennek, azt mondják, hogy Kállayék már megállapodtak, hogy mi megyünk Délerdélyért. Kodályék szintén oda vannak. Emma még azért is fél, hogy deportálják a testvéreit. Azt mondják, hogy a németek még mindig alkudoznak a zsidókra a kormánnyal és 70%-át a termésnek és 100.000 katonát kértek cserébe. Én azt hiszem, hogy most van nekik elég deportálni valójuk, például Görögországból és a Balkán többi részéről.
   A negyed 9-es fogassal megyek haza, a kiserdőben most SS sátortábor van, a katonák természetesen megszólítanak, és ki akarnak az emberrel kezdeni. Nagyon kellemetlen. Ezek az SS-ek most jöttek ide, nagy és tömött teherautókon.

Augusztus 26.
Ez az első szombati riadó, ha jól emlékszem. 9-9.55-ig. Haza, 5-re Paula néniékhez. De Gaulle Párisban van. Paula néni kérdezi, hogy mit csinálunk, ha harctér leszünk. Hát kibírjuk, a párizsiak is kibírták. Kérdezem Borost, hogy még hány hétig járunk rendesen hivatalba. Ő fölényesen legyint, hogy legalább egy félév. Szerintem egy hónap, vagy egyáltalán elkerüljük a felvonulást, ami nem valószínű.
   A 7-es fogassal sietek haza, hogy még világosban legyek. A németek: "Das Mädchen von gestern! Schön! Príma!" kiáltással fogadnak. Itt se megyek el még egyszer egyedül.

Augusztus 28.
Riadó 10.25-12.35-ig. Semmi. Utána Lukáccsal megyünk ebédelni. Leülünk a Hangli kioszkban, de ott nincs megelégedve a menüvel, csak halat eszünk előételnek, aztán átmegyünk a Carltonba, végül feketézés. Elmeséli részletesen a kihallgatását az Arosában, azt is, hogy vitték el másodszor is a drappszínű "Pol" autón (én eleinte azt hittem, hogy Polen-ból lopták, csak aztán jöttem rá, hogy "Polizei"!!). Elmegyek Annushoz. Leküldjük Erzsit a keresztleveléért Fehérvárra. Este még Erzsihez. Leverten megyek haza, érzem, hogy mindig jobban bele is keveredek dolgokba; olyan mindegy.

Augusztus 29.
Riadó 9.40-11.15-ig és újra 11.30-12.45-ig. Alig dolgozunk már valamit. Kánikula van, és a pincében még akkor sincs levegő, ha nyitva van az ablak, mint most mindig. Mi lenne, ha egyszer pár órára be kellene csukni? Úgy elálmosodunk a levegőtlenségtől, hogyha az ember feljön, csak azt várja, hogy hazamehessen. De ez még semmi, hiszen nem bombázták Pestet; például a csepeliek ilyenkor lent dolgoznak a bunkerban, és patakokban folyik róluk a víz. Haza.

Augusztus 30.
Riadó 10.05-20.50-ig. 22-én megjelent a mentesítési lehetőségekről kiadott rendelet (az a hír járja, hogy a külügy ígéretet tett, hagy 27-ig minden mentesítési eljárás befejeződik, az egyéniek és a svéd, svájci is, az egyházi akciók is és akkor újra deportálás lesz; de ez még a román fordulat előtt volt). Fogalmaztunk egy kérvényt Sárvári részére és Kozma nyilas képviselő ügyvédünk azt ajánlotta, hogy vegyük be azt is, hogy a részvényesek (az angolok) megbízottja, mert ez hatásos lesz! Ő különben most "orientálódik".
   Mire bejövünk a hivatalba megvan a sokat emlegetett "katonai diktatura", lemondott a Sztójay-kormány. Már előző nap azt mondták, hagy puccs van és a Sztójayt agyonlőtték. Sokáig fog élni, mert már legalább kétszer "lőtték agyon". Kívánom neki!
   A lapok egyre ajánlgatják a "katonahalált" a polgári lakosságnak. A hétfői "Magyarország" az első lapon elmélkedik az új fegyverek chance-airól, és közben visszapillant a háborúra. Megállapítja, hogy a németek kezdték a háborút, és hogy a bombázást is ők kezdték. Persze ezt csak úgy mellesleg teszi, de azért el lehetne küldeni Eöttevényinek.
   Elmegyek Mártához, eztán Járayékhoz. Fél 9-re érek haza, fojtó borult déli széllel. A kormányban Rakovszky és Vladár, szóval nem lett Szálasi. - Persze nincs levelem, tiszta reménytelenség. Mariska Mama elküldte Aladár leveleit Bolinak. Van egy lap, ahol mindenféle maskarában vannak. Így járnak az emigránsok, vagy moszathajú hölgynek öltöznek és halakat fognak, vagy idegszanatóriumba kerülnek. Nem is bánom, hogy Boli nem ment ki a nyárra, pedig szerettem volna. Igaz, hogy Aladár ezt az öregasszonynak küldte, de mégis olyan rettenetes volt az ellentét. Mi itt egy percig nem foglalkozunk mással mint a háborúval. - Tegnap este félálomban hallottam, hogy nagyon lőnek, de nem volt riadó. Zavaró gép bombákat dobott Kispesten.
   Erdélyről a legkülönbözőbb rémhírek vannak. Orosz lovasság, Aradon hallatszik az ágyúzás, rengeteg német katona menekül, és ételt és szállást kér. Ferit a laktanyában mutatták a németeknek, akik velük vannak, hogy "ez a fő angolbarát". Kérdeztem, hogy mit felelt a német. "Nem szólt, csak lógatta a fejét." Az újságok azt írják, hogy nagyon sietnek, mert "félnek az új fegyverektől." A Fénelon, amit olvasok, egy újságba van bekötve, amin ez áll: "Német sikerrel zárult az invázió első menete." Másnap volt az Avrenches-i áttörés és indult meg a zseniális hadművelet a keletre való bekanyarodással amiről a németek azt írták, hogy "nyilvánvalóan félrevezetésből, hogy Páris ellen tervezett támadásukat leplezzék, azt híresztelik a szövetségesek, hogy Chartres térségében vannak."
   Szlovákiát megszállták a németek. Mindenki meglepődik; hát eddig még nem szállták meg? "A partizánok ellen." Az ülésen mesélik, hogy már Vácott is vannak partizánok Igaz, hogy egyszer engem is ejtőernyősnek néztek Tata és Vértesszöllős közt az országúton. Mindenütt nagy bombázások vannak vidéken.

Augusztus 31.
Megjelenik a hivatalban Sárvári, leszerelték. Természetesen fél 3 előtt 5 perccel jut eszébe hogy "ebből két példány kellene"! Minden jót kívánok neki, de légóval és Romániával együtt kibírni - sok. Haza. Megjelenik H.Feri. Már ruhája is elárulja mibenlétét, amin jót nevetünk. Azt mondja, hogy egy barátja adta fel annak idején a sürgönyt, amit az új miniszterelnök küldött a feleségéhez, s hogy ebben kétségbeesetten és tanácstalanul ír a németek bevonulásáról Magyarországba. A "Pest" szép virágnyelven azt írja, hogy "csak ettől a várostól nyugatra sikerült megállítani az orosz előrenyomulást" (szóval Ploesti elesett). Erdélyből nem sikerült kiverni az oroszokat.
   Éjjel kint alszom Boli balkonján, éppen Budapest zavaró van és hallom az idegen gépet, amikor lefekszem. Telihold, de nagyon jól lehet aludni, mert elbújik a fák között, és csak 6-kor van reggel.

Szeptember 1.
Már légóban indulok, riadó 8-8.40-ig. Parlaghy rémhírekkel jön, Szlovákiában forradalom, az oroszok Sepsiszentgyörgyben. Sárváriék a szobában beadványokat készítenek zsidómentesítésre. Jön egy ember, kémelhárító, elmondja Sárvárinak, hogy szombaton jött a note verbale és hétfőn a megerősítés írásban, hogy a magyarországi zsidók ügyét a Németbirodalom itteni belügynek tekinti. De a héten egyik nap a tápiósülyi SS tábornok 800 vagont diszponált a kőbányai pályaudvarra, azzal, hogy viteti a zsidókat. Összeütközés volt a magyar katonákkal, mert a kormány nem engedi. Azóta letartóztatták a tábornokot a vezéri főhadiszállás utasítására. Állítólag 10-12 nap múlva leveszik a csillagokat. A moszkvai rádió bemondta, hogy felfegyverzett munkaszolgálatosok jönnek velük, és jaj annak, akinek nem fogják megtalálni a hozzátartozóját, illetve akitől majd számon kérik (nagyon sietve írok, mert megint légi veszély és amellett rengeteg dolgom van). Úgy látszik nincs messze az az idő, amikor Csortos vicce szerint "a tisztességes ember megint antiszemita lehet." Egyelőre azonban egész Budapest körül van véve SS csapatokkal. Ebben a pillanatban jön a házmester, hogy a Galamb utca 5-öt megszállták a németek, "igénybe akarják venni" és a zsidókat majd máshol helyezik el, azt mondják. Dudásné háziurának lakásából mindent elvittek ládákban és még a villanyt is égve hagyták az SS-ek, akikre az éjjel bejövő magyar rendőrőrmester azt mondta Bözsinek, "csak engedjenek be, ne féljenek, maguk nem kellenek a Sietve Síbolóknak (SS)".
   Újra riadó 11.15-11.50-ig.
   Délután Ilushoz, Annusra hiába várok. Bodorral a Club kávéházban. Szlovákiában forradalom: a berlini gyorsot megállították és mindenkit agyonlőttek, akinek német útlevele volt. Az illetőt, aki mesélte, az mentette meg, hogy az egyik partizán magyar volt (csallóközi) és megismerte a beszédjén, hogy ő is magyar. Benes miatt ördögi dilemma: Ha harcolunk Erdélyért, úgy tüntetik fel, hogy a hű csatlósok a németekkel harcolnak, a végsőkig. Bodor is úgy tudja, hogy felajánlották nekünk Erdélyt, aztán kiderült az ügy, és Wesenmayer ultimátuma az volt, hogy szomszédaink közt felosztanak, és Gestapo terror, "minden baloldali" kivégzésével. Horthy nem merte vállalni. Az oroszok a háromszéki síkságon, az "anyaországból" kiküldött alakok pedig, mint a patkányok, menekülnek. - Odajön két erdélyi képviselő, persze ők mennek haza. Az oroszok jobban utálják a románokat, mint minket: először a "hódításaikért", aztán meg azért, mert Odessza mellett 150 000 kommunistát kivégeztek. De ez mind nem használ semmit. Hallgatjuk Lakatos beszédét, elég jól kezdődik, de aztán olyanokról beszél, mint a feketepiac. Nem méltó a pillanathoz. Európai beszéd kellene. Az újságok közlik Göbbels beszédét:, hogy ne várjanak "csodafegyvert", de a németek "följövőben" vannak (mint hulla a vízen) és erre nem kell olyan sokáig várni, mint az angolszászoknak! Nem tudom, mit szólnak ehhez nyilasaink, akik szerint Hitler "felszólítja az angolszászokat, hogy 48 órán belül hagyják el a kontinenst, mert különben végük!" Kicsit fáradtságos lesz az elutazás, mert Sedannál vannak, elfoglalták Bordeaux-t, az oroszok Bukarestben; jellemző, hogy a nyilasok "nem olvasnak újságot", ezt mondja nekem mindegyik.
   Fél 8-ra érek haza, Boli hozza a genfi sürgönyt. Még ha rossz is, azért mégis boldog vagyok, hogy jött. Kint alszom a tetőn, éjjel picit esik az eső. - Igaz, nem tudom írtam-e, a falon ezt láttam; Lakatos = Badoglio!

Szeptember 3.
Margittal 7.25-kor elmegyünk Akarattyára. Helyet is kapunk a vonaton, fél 11-re beérünk, kocsi nincs, mert nem kapták meg a sürgönyt. Telefonozok, útközben találkozunk. Szegény Mami izgatottan kérdezi: "Igazán megverték őket?" Megnyugtatom, hogy igen. Miklós várja a halálát, és morfiumot emleget. Nándi mint mindig, most is a régi, jókat mulatott az SS-el, két éve várja a németek vereségét, mégis az első lesz akit majd lefognak. Kár, utálom már a különböző terrorokat!
   A vonat 2 órát késik, az árokban kuksolunk Margittal, akinek sikerült meglátogatni a zsidó munkatáborost. Majd megfagyunk, 21°-ot esett a hőmérő. Negyed 10 helyett negyed 12-kor értünk be a Déli-re, de volt ülőhelyünk; a vonatban a sötétben mindenütt fasiszták "gyóntak". Így kellett volna, úgy kellett volna... - szóval rengeteg magyarázkodás. Éppen felérünk Margittal és főzzük a teát a konyhában, amikor riadó. (háromnegyed 12-12-ig). Nincs semmi.

Szeptember 4.
Nem bírtam hivatalba menni, nagy alvás 8-ig. Délben a rádió bemondja, hogy Finnország fegyverszünetet kötött. Biztosan ez is jó a németeknek, mint ahogy a Huber sváb bérlő mondta Kajáron három nagy örömugrás közt, mikor Románia kiugrott, hogy végre most már hinni fog nekünk Németország, és nem szereti jobban Romániát, szóval visszakapjuk Erdélyt.
   Délután bemegyünk Failoniékhoz. Apponyi György Németországban van a testvérénél internálásban (nagy dolog, hogy ezt sikerült elérni). Délelőtt volt Bárczynál, mindenki zsidóügyben jár a Miniszterelnökségen, Maria is valaki miatt ment fel, de azt mondja, hogy nem érdemes, ott is nagy a kétségbeesés, mindenki a következő két hétre várja a harctérré válást és választhatunk a tótok, románok, Titó és az oroszok közt. Nekem ugyan nincs vaj a fejemen, de nem is várhatjuk, hogy Belgrád és Újvidék után itt majd népszövetségi felvonulást rendeznek, és díszüléseket tartanak.

Szeptember 5.
Riadó 10.10-11.35-ig Halljuk a bombázást. Ülést tartunk lent.
   Mikor feljövünk, füst és por. Indítják a Mateoszokat. Pallainak telefonozzák a gyárból, hogy eltalálták a gázgyárat és a hajógyárat. Bombázás a Horthy hídnál, az összekötőnél, IX. kerület... hullanak a röpcédulák. Mikor feljövünk, a füsttől és portól elsötétedett ég alatt, német katonák vonulnak végig a körúton, mégpedig hangos énekszóval. Mindenki megütközik rajta. Pálné megszólal: "Azt hiszitek ezek jókedvükben énekelnek?" Mondom neki, hogy képzelje el mi lenne, ha zsidó munkaszolgálatosok vonulnának el helyretyutyutyuzva, habár szívükben nemzeti gyászt is éreznének.
   Haza, persze késve, Sárvári megint azt akarja, hogy ott maradjunk. Egyáltalán olyan a külseje mint a kajári veszett Zsuzsu kutya volt a fényképen (3 nappal a megveszés előtt), az anyja meg egyenesen tűrhetetlen. Hosszú regényeket írnak össze a mentesítési kérvényben (5 sűrű oldal Szalárdi Mórról). Képzeletben látom Horthyt, amikor az ágyban kis olvasólámpát csíptet a nagy műre és olvasgatja! Eddig 6000 zsidó mentesítési kérvényt adtak be a kabinetirodának.
   Ahogy kiszállok a Nagysalló utcánál, dolgoznak a légvédelmi ágyúk, mert zavarórepülés van. Látni a gépet is.
   Az "angolszászok" Hollandia határán vannak. Bakyt menesztették.

Szeptember 6.
Riadó 10.35-11.25-ig, aztán újra 12-12.40-ig. Semmit nem hallunk. Budapestet nem bombázták. Megint kormányválságról beszélnek. A Szovjet hadat üzent Bulgáriának, de rögtön fegyverszünetet kértek. Megjött Ybl levele.

Szeptember 7.
Elmegyek Magdához az üzletbe. Bejön Baky titkárnője, Baky el sem búcsúzott, úgy menekült Sopron felé. Endre kiment a harctérre - szóval letűntek. A "Pesti Posta" nevű vicclap közli a képüket így: Endre László volt államtitkár - emlékezetből. A Baky titkárnő azt mondja, hogy személy szerint szerette, nagyon kedves ember volt, "fantaszta" - erre ráfogom az ernyőmet, hogy azzal lövöm agyon. Ez a két ember vezette a deportálásokat, a vagonba beszorítást és a kilapátolásos szörnyűségeket! Megint elterjed az a hír, hogy viszik a pestieket, erre Baky titkárnő (zsidós kinézésű éktelen csúnya vénlány) átrohant a minisztériumba, ahol azt mondták neki: "Hová gondol? Hiszen nyakunkon a kommunizmus!".
   Találkozás Jánossal a Barossban. Megmutatom az Ybl levelet, és ő is mindent elmond, amit a minisztériumból tud. Rettenetes dolgok. Nem lett volna szabad hallgatni a barátokra, hanem minden áron kimenni! A kávéházban ott ül Szabó Dezső és komoran nézelődik. - Az Erdély elleni támadás folyik, de most az oroszok mégis másfelé is mennek (Bulgária, Szerbia, stb.).
   Haza, otthon vár két levél a konzulátusi igazgatótól. Lassan tudom csak elhinni az egész dolgot, de mégis jobb, hogy kapok hírt. A szeptember 2-i levél elég jó.

Szeptember 8.
Reggel napozok, szinte félálomban vagyok egész nap, rám fér a pihenés. Megjelennek Médiék, már ők sem hisznek a német győzelemben. Lali elmeséli, hogy mikor Bárdossyt felelősségre vonták hogy miért üzent hadat az oroszoknak, azt felelte, hogy lelkiismeretesen járt el, mert megkérdezte Werth Henriket, aki azt mondta neki, hogy az oroszok ereje három hónap múlva kimerül! Ez is olyan, mint a Lakatos beszéde, aki azt mondta, hogy vegyünk példát Finnországról! Ez pénteken volt és hétfőn bemondta a rádió, hogy Finnország kilépett. Valaki megjegyezte, hogy a "Déli Magyar Szó" (nyilas) volt úgy látszik a miniszterelnök információs forrása. Bezzeg az Andrássy úton cédulák voltak a lámpavasakon: foglalt! stb. A nyilas lapok ugyan változatlanul cikkeznek a "végső győzelemről", de azért ugyanazon a lapon hosszú elmélkedés azon, hogy a zsidók "már listákat készítenek", bosszút lihegnek stb. Pedig a zsidók még mindig nagyon félnek, például Sárvári egyenesen a gyomromra megy, ahogy ír az őrmesternek (abban a reményben, hogy úgy Andreidesz úr, mint a Nagyságos Asszony a legjobb egészségnek örvendenek, a legszívélyesebb üdvözlettel tisztelő híve)! - Erről van is egy vicc: az egyik zsidó azt mondja: Hallotta, hogy a szövetségesek már a Margitszigeten vannak? Mire a másik: Hajaj, milyen messze van az még a Dob utcától! - Délután kijön Sári és Pali. Mondom nekik, hogy én nem félek személy szerint, csak persze Magyarországot tönkretette a rossz politika. Nem félek úgy az oroszoktól, mint pld. a szerbektől; hiszen a németekkel együtt szabad rablás volt Belgrádban - miért bánnának velünk jobban? Nem hiszek a propagandában, de előre látom a sok személyes feljelentést és irtózom a megtorlástól, akármilyen természetes is.

Szeptember 9.
Bolival elmegyünk Paula néniékhez búcsúzni. Felhívjuk Tatát és megkérem Selmeczit, hogyha felfordul a helyzet, Bolit okvetlen küldje haza. Nagyon rossz, hogy elmegy. Finom ebéd, rántott csirke (levágtunk). Négykor kicipekedünk a Délihez, mert onnan megy a vonat; eltalálták az összekötő vasúti hidat és arra nincs közlekedés. Még fél 6-kor nem tudták, hogy lesz-e egyáltalán vonat. Aztán beültek valamibe, rengeteg némettel. Még Margittal elmentünk tejfelért a Karolina útra, én leülök egy padra és nézem a vasúti töltést a vonatokkal, meg a 61-eseket, ahogy jönnek a szép hegyi táj felől. Mindegy hogy hol vagyok, úgy sem találom helyemet. (Ez nem is igaz, nem vagyok ideges, csak szinte eltörpül a pillanat a dolgok mellett.)

Szeptember 10.
Délelőtt napozás, nem olvasok újságot, nem hallgatok rádiót, a szomszéd kertből áthallatszik: Légiriadó Győr. A fiút most riasztják. Légi veszély van, de nem lesz riadó. Elmegyek Marival és Gézával az indián-tanyára, gyönyörű szeptemberi nap, üldögélek egy kicsit, szinte megáll az idő, mint néha az embernek. Délután elsétálok a szép kanyarulatunkhoz; mennek a németek mindenfelé, viszik ronda SS nőiket is. Az ember azt hitte volna, hogy legalább is szép nagydarab kisportolt szőke nők, de csupa kicsi, tömzsi lottyadt húsú, szőkésbarna és barnás-szőke nő van velük, színtelen arccal, valami végtelen gusztustalan és spisz kurvaságot árasztva. Már üres a kiserdő, de a Széchényihegy még tele van. Ha egy nap felébredünk, és nem lesznek itt!... Mari jön Mariskával és Margittal a 7 órai miséről, 8-kor már egészen sötét van és bent eszünk Napó szobájában. Hétfőn már 8-kor van elsötétítés.
   Éjjel riadó háromnegyed 3-fél 4-ig. Fél 3-kor légi veszély sziréna, a riadókor már lőnek, de nincs semmi. Mari megjelenik paplanával, és nálam alszik a pamlagon. Mikor lefújtak, újra lőnek.

Szeptember 11.
Ma reggel azt mesélik a hivatalban, hogy lemondott Lakatos, Kristóffy volt moszkvai követ lenne a miniszterelnök. Szó volt horvátországi angol partraszállásról, de "nem erősítették meg". Csúnya hűvös idő lett, hazamegyek, Szathmáryék jönnek búcsúzni, Boriska azt mondja, hogy szeptember 15-re "elmennek a németek"! Most már teljesen megfordult a hangulat.

Szeptember 12.
Egyelőre nem tudunk mégsem kormányválságról. Erdélyben visszavonulunk. Sárvári ma megint azt mondja a telefonba előttem valakinek, akitől protekciót vár: "Hogy van a Nagyságos Asszony derékfájása? Okvetlen megszerzem neki a Togalt..." Remélem, ha visszajönnek az angolok nem kell vele dolgoznom.
Délután Jánoshoz, azt mondja, hogy a múlt héten újra nyilas puccs készült. A kormányzót páncélosok őrzik.

Szeptember 13.
Riadó 10.20-10.40, 11-11.30 és 12-13-ig. Lent mesélik, hogy a németek "egy hét múlva elmennek", mert az egyik volksbundista hivatalnoknőnek ígértek egy lakást azzal, hogy úgyis kiürül. Állítólag elment Wesenmayer Lakatoshoz egy listával annakidején, hogy ezekhez ragaszkodik, mire ő eltette a listát, s azt mondta, hogy a munkatársait maga választja ki, és erre mindjárt jöttek a Baky, Endre stb. felmentések. Kolzsváry Borcsa is elment. Az oroszok Petrozsényben és Kolozsvár alatt, az angolok Aachen irányában már Németországban vannak. Remény van arra, hogy a politikai túszokat nem tudják elvinni, állítólag a mi rendőrségünk szállta volna meg a táborokat.
   Haza. Fél 7-re a Külügybe, megkapom az április (!) 20-i levelet és csomagot! Megvacsorázunk, fürdünk, alig fektetem le Marit már légi veszély, aztán riadó 8.45-fél 12-ig. Olyan mint a tavaszi nagy támadások. Rengeteg Sztálin-gyertya a IX. ker., Újpest, stb. irányában. Olyan világos van a kis szobában, hogy a fák leveleinek az árnyéka élesen kirajzolódik a szekrényre. Mintha a Jánoshegy irányában is lenne egy Sztálin-gyertya. A repeszek nagyon potyognak. Csokoládét eszünk, mindenki kap egy kis kockát. Itt van Verebiné, Manci, Róza; Antal kint áll, Napó az ebédlő ablakhoz fotelt húzott, onnan néz. Úgy látszik, hogy a Belvárost bombázzák: (őrült fény a Gellérthegy felett), megint olajfüst a déli Duna parton, azonkívül Újpest, Rákospalota és mintha valahol a Keleti mögött is bombáztak volna. Mari nálam alszik, reggel 6-kor költözik vissza szobájába. Minden széjjel van, a csomag tartalma is. A szép anyagot még alig tudtam megnézni.

Szeptember 14.
2-kor légi veszély, de lefújják, aztán Mártánál, onnan a lakásba. A Detrői üzlet elégett; Kovács, Deisinger lehúzott hullámos redőnyökkel, a gázlámpa beledűlt a Detrői üzletbe. A Kis Piszkos ablakai betörtek, de az én ablakaimmal nincs semmi. A Petőfi Sándor utcát nem érek rá megnézni; a Robert üzletből éjjel kirepültek keppek és rókák az utcára.
   Háromnegyed 9-kor riadó 12-ig. Eddig ez volt a legközelebbi bombázás. Világosan hallani, ahogy szinte guruló zajjal szólnak a bombák, rengeteg Sztálin-gyertya, a tücskök gyönyörűen hegedülnek, Mari meg is szid miatta, hogy ilyenekkel foglalkozom. Az oroszok nem hullámokban jönnek, hanem folyton dobálnak, igazi idegháború. A Böszörményi úton egy üres telekre is esett bomba. Mari az én kis szobámban alszik, óriási tűz van Újpest felé, vérvörös az ég, a Verebiék fái magasságában is. (Magyarán a Károlyi szénakazal égett, sok tűz volt Újpesten, leégett a Lipót-központ!)

Szeptember 15.
Reggel már megy az 59-es, de a 6-os csak a budai hídfőig megy. Onnan gyalog át a hídon Szabóval; látjuk a nagy bombatölcsért a Visegrádi-útnál. Az egyik nagy tűz a Viktória malom volt az újpesti rakparton. Mindenütt kisebb károk, kényelmesen sétálunk, persze mindenki elkésik, nincs is ív aláírás.
   Délután Mamiék, éppen szidni akarom őket, hogy jókor jöttek be Pestre, mert a Sándor utcában is voltak károk, de aztán kiderül, hogy Felsőgödön is bombáztak. Feri mondja, hogy ott állomásoznak most az őrnaszádjaink.

Szeptember 16.
Gyönyörű napsütés, Sárvári és Szigeti bent akarnak tartani, megint egy "kegyelmi" kérvény miatt, amit Csatayhoz kell beadni, de majd csak e kormányzói dolog leérkezése után. Elmegyek nyugodtan 12-kor. Nagyszerű napozás, séta egyedül a farkasréti végállomástól Hóvirág úton fel Széchényi hegyre, 7-re vacsora, 8-kor lefekszem és olvasok. Fél 9-negyed 10-ig légi veszély, tovább olvasok, nem is lesz semmi.

Szeptember 17.
Remek napos vasárnap, háromnegyed 10-kor felmegyünk Marival napozni és franciául olvasni a balkonra, 10-kor légi veszély, 10.05 riadó. Tovább fekszünk meztelenül, Mari aztán lemegy. 1 órai napozás után hirtelen lőnek, gyorsan szedem a ruhákat, és Boli szobájában felöltözöm. Úgy látszik, az amerikaiak a markukba köptek, hogy most majd megmutatják az orosz kollégáknak, "így bombázunk mi!". Négy hullámban jöttek, ez volt eddig a legnagyobb támadás. Az első hullám után a rádió bemondta: Bombázták Újpestet, Rákospalotát, a Margitsziget déli végét, a Városligetet, (Nem szokták bemondani, de még ez sem volt igaz, mert bemondták a Váci utat és ott nem volt semmi.) Látjuk a rémes karfiolokat és a lángokat is. A második hullámot Kőbánya és a Keleti pályaudvar környéke kapja. Furán emelkedik ki a gázgyár tartálya a füstháttérből. Látjuk, hogy röpcédulákat dobálnak és vége a bombázásnak; lemegyek a mandulafához, és nem találok semmit, egyszer csak újra a fejünk felett a gépek, fehéren, ragyogóan morognak odafent, zárt kötelékben. Úgy futok be a házba, hogy két napig combizomlázam van! Az elhárítás meg sem kottyan a gépeknek, egyébként is gyönge, a kötelékek szabályosan repülnek tovább. A harmadik hullám az összekötő híd és Soroksár felé bombázik. A negyedik hullám Erzsébetet és Csepelt támadja, olyan rettentő tűz és tűzoszlop csap fel a Shell-tartályból, hogy éppen az ég közepéig emelkedik. Nagyszerűen látjuk a becsapódást a klozetból. Aztán elcsendesedik minden, még nem fújtak le, de felmegyünk a kéményre Jaksival és a katonákkal; Jaksi részletezi, hogy "az ott a MAVAG, amit eltaláltak, stb." Lemegyünk ebédelni a verandára. Kaporleves van, Mari nem tud enni, és eszébe jut, hogy ez volt a július 2-i nagy vasárnapi bombázáskor is. Az ég egészen szürke, a füsttől elhomályosodott a Nap és valódi "hamueső" esik. Jön Vavák és meséli, hogy az úton, az ő közelükben megállt egy német százados autója, aki egy nővel volt. Egy csendőr, aki Vavákkal beszélgetett, mondta, hogy igaz, amit a "Légi Híradó" 16. száma ír (ezt dobálták le), a németek teljesen kirabolják Erdélyt, ő most jön onnan. "Ezt is nektek köszönhetjük, bitangok" teszi hozzá a német autó felé, a bombázásra. A nő lefordítja a századosnak, hogy mit beszéltek. Erre ez szép csendesen rákapcsolt és lehajtott a Mártonhegyi úton. - Mi lett volna ebből pár hónappal ezelőtt!
   Délután bemegyek Ilushoz. Az 59-es tele van kíváncsiakkal; két vacak nő egész felvillanyozva mondja, hogy mennek körülnézni. A kalauz megundorodik, és rájuk szól. Iluséknak költözniük kell, a németek 14 házat vesznek igénybe a Hollán utcában és környékén. De hova mennek, amikor minden zsidó ház zsúfolva, úgy hogy 3-4 ember szorul egy szobába. Ilustól elmegyek a 7 órai misére Mariért, vacsora, este megint riadó 10-15-10.45-ig, de nincs semmi.

Szeptember 18.
Riadó 10.35-13.45-ig. Megint amerikai bombázás, vasutak stb. Az újpesti MEFTER rakodótelepen elég az utolsó finn cérnaorsó-szállítmányunk, 5000 kg. A szabad kikötőre olyan bombát dobnak, hogy csak úgy rázkódik a ház a Márton hegyen, Margit az ablakrácsba kapaszkodik, a padláson pedig lassacskán mind leestek a koffereink egymásról. Ezen a napon már reggel olyan égett szag van az egész városban, hogy beleveszi magát az ember orrába és megfogadjuk, hogy nem eszünk többé semmi füstölt dolgot, sőt whiskyt sem iszunk! Ahogy feljövünk a pincéből, látjuk, hogy megint megállt a villanyóra, 312-kor. Szóval nincs ipari áram. Eltalálták a központot. A villamosok nem közlekednek és mulatságos, hogy vannak emberek, akik beülnek a kocsikba és várnak. Meglátom a 6-oson az ablaknál az egyik nyilasunkat, nem tudom mire vár, talán arra, hogy a V1 majd kilövi a villamost? Én mindenesetre elindulok gyalog haza. Gyönyörűen süt a nap és jó cipő van rajtam. Rengeteg tömeg masírozik, valóságos "fatalp-kórus", mert az emberek nem igen beszélgetnek. Magasan felettünk a teherautókban "munkások és katonák" robognak, amint ez ilyenkor szokás. Két napja minden riadónál behívják az összes "csillagszervezeteket". A leglehetetlenebb gépjárművek nyüzsögnek az utcán. Megismerek egy harcteret járt l-es autóbuszt és integetek neki. A Margit hídon annyian vagyunk, hogy alig lehet előrehaladni. Mindenki Csepel felé fordul egy kicsit, arra van a nagy füst. De már nem szenzáció. Veszek egy "Pest"-et, de inkább "Magyar Szó"-t kellett volna vennem, mert ma az volt a nagybetűs cím az első oldalon, hogy: "Brazíliával 48 óra óta nincs telefonösszeköttetés!" Ezen még a nyilasok is elképednek. Négy órára hazaérek, korán vacsorázunk, sietünk lefeküdni, de 8-kor már légó, aztán riadó 21.10-24-ig. Az oroszok nem hullámokban jönnek, rengeteg Sztálin-gyertya megint, összevissza dobálnak, Én 11-kor mégis lefekszem, pedig javában bombáznak, el is alszom, a lefújásra felébredek. (Fáradt az ember!)

Szeptember 19.
Ma fél éve, hogy itt vannak a németek. Az eredmény szép és mindig szebb lesz. Délelőtt nincs semmi, majd egészen váratlanul rövid riadó 2.08-2.30-ig! El is vártam az angoloktól, hogy tiszteletben tartsák a munkaidőmet. Eddig az egész fél év alatt csak egyetlen egyszer "túlóráztam" miattuk, akkor is 10 percet. Mi lenne, ha Sárvári lenne a R.A.F. főparancsnoka? Haza. Mennek a villamosok.
   Este a légiveszély-sziréna után beállít Lukács, aki nem tud kimenni Újpestre, és elméletben meghívtam, hogy ha nincs hova mennie, jöjjön ki. A fogason jött, korom sötétben, nem is hallotta a légi veszélyt. A konyhában adunk neki enni, én pullóvert és overallt rántok magamra, mert már ágyban feküdtem. Rendkívül szeretne egy támadást végignézni, mert ő mindig a pincében kuksol Újpesten. Tényleg riadó 5-11.15-ig. Szörnyű sötétségben mászkálunk az ebédlőben, Lukács, Mari, a lányok, meg én. Róza néni az előszobában hasal. Napó persze ül a két nyitott ablak közt a loggiában és les, ez az ő kedvenc helye, azért is elsőrangú, mert akár Csepel, akár Újpest irányából jön a légnyomás, feltétlen tüdőrepedést okoz, a repesz pedig vagy szemen, vagy tarkón találja. Ezt már elmondtam neki békés nappali beszélgetésekkor legalább háromszor, természetesen hiába. A támadás ménkű nagy bombapuffanással kezdődik (másnap kiderül, hogy a Költő úton!), úgy hogy Mari, Margit és én hasra vágjuk magunkat. Lukács és Napó az ablaknál tolongnak. Aztán diópálinkát iszunk, nehéz tölteni a sötétben, de könnyű a Sztálin-gyertya fényénél. Különben ez közepes támadás, én már nagyon unom, mint egy rossz mozit, amit az ember valakinek a kedvéért újra megnéz. háromnegyed 11-kor feltereljük Marival Lukácsot a Boli szobájába, ahol most a bombakárosult Feri alszik, de egyelőre nem jött haza a kaszárnyából. (Majd írunk neki cédulát a konyhába, hogy rá ne üljön a sötétben a Lukácsra). Már csend van, csak néha lőnek, s mi is lefekszünk. Félóra múlva lefújnak. Ezen az éjjelen angol kötelékek is jöttek, és Fehérvárt bombázták.

Szeptember 20.
Riadó 12-2.10-ig. Ülést tartunk a pincében. Pallai elmeséli az eddigi újpesti bombázásokat. Az összekötő vasúti hídnak szánt szőnyeg elcsúszott, a híd ugyan megsérült és egyelőre használhatatlan, de a Wolfner gyár leégett. A tűzoltók nem sokat segíthettek. A csomádi erdő (8 km-nyire Újpest illetve Rákospalota határától), ahol pamutot raktároztunk el dencentralizálásra a Károlyi-birtokon, két éjjel égett, mert a Fantóék olajat és benzint vittek oda. Rögtön megtudták, és 40 bombát dobtak le. Bejön két fehérkarszalagos ember, Sárvári abbahagyja az ülést, azt hiszi, hogy sintérek és érte jöttek, pedig csak tömbparancsnokok, akik óvóhelyvizitbe jöttek. Felmegyünk, megint nincs áram. Ma is szép idő van. Indulok haza gyalog, az Istenhegyi út sarkánál fenemód lőnek zavarógépre. Ma a füst a változatosság kedvéért Újpest felől látszott, már az újpesti rakpart is teljesen füstbe borult, alig látszott. Jó fáradtan érek haza. Az ember már nem tudja megkülönböztetni, melyik nap mi volt. Nem igen kérdezzük már, hogy mit bombáztak. Az égett szag a városban állandó. Este megjön Verebiné, gyalog, nem járnak a villamosok. Szegény, a fiát kísérte, ment vissza a harctérre. Megint riadó 9.30-10.15-ig. Marival békén elalszunk, nálam marad a kis pamlagon.

Szeptember 21.
Reggel negyed 6-kor kelek, nem keltek fel senkit, mert mindenki holt fáradt és még negyed 7-kor is jól alszanak, mikor elindulok, abban a tudatban, hogy nincs villamos és különben nem érek be fél 8-ra. De jár az 59-es (a 75-ös még nem) és 7-re bent vagyok. Riadó 11.45-1.05-ig. Ságvárit "dolgoztatom" (ő mondja) a pincében. Mindenki álmos. Én ma nem is vagyok fáradt. Egy csöppet sem félek (biztos másképpen lesz, ha majd közvetlenül belekerülök valami bombázásba), és a különböző kellemetlenségeket ugyanazzal a békés passzivitással viselem, mint a túl nagy kánikulát kell. Ezért nem vagyok ideges; jól alszom és szinte fura ez a lelki nyugalom. Pedig különben sok bánatom van, már megint nem kapok semmi hírt, és nagyon szeretném, ha a gyerek is itthon lenne megint. Marhaság ez, hagy elkezdték az iskolát és most Pesten is elkezdik!
   Este megjön Feri, az óbudai kaszárnyában a lőporos hordókon ülnek, mert le kellett cipelni mindent. Most fel nem robbant bombákat kerestek, egy fegyenc csoport szereli le; ezeknek már összegyűlt 40.000 pengőjük, de inkább szeretnék már abbahagyni a dolgot, csak nem lehet. Feri azt mondja, hogy az óbudai híd budai vége belelóg a vízbe. 8-kor már megint átlépik a határt, lefekszem, majd ha riadó lesz és lőnek, úgyis felébredek. De hála Istennek végre egyszer nincs semmi és reggel 6-kor a vekker kelt fel.

Szeptember 22.
Jánossal találkozom a bank előtt, sürgöny jött és pénz kellene, még mindig nincs elintézve az átutalás. Rémes! A Lakatos beszéd (bemutatkozás) mindenütt nagy hatást keltett. Demonstrálni akarta, hogy parlamentarizmus van és semmi köze a Sztójayékhoz. (Utalás pld, a németek által letartóztatott politikai foglyok kiszabadítására!) Angliához is szól: még megbánja, hogy így elpusztít minket! Az angol rádió a magyar adásban szid bennünket, hogy harcolunk és "vissza kell menni a 38-as határok mögé" - de a németeknek azt mondja, hogy Lakatos szerint "védhetetlenek" vagyunk, sejtetni akarja propagandából a kiugrást (ezt Lakatos a légitámadásokra mondta), amiről szerintem egye1őre szó sincs.
Paula néniék, aztán 7-es fogassal haza.

Szeptember 23.
Nyugodt szombat, pihenés, séta Marival a Normafánál. A mezőkön megyünk, gyönyörű délután, de nem lehet végigsétálni, az Anna-kápolna előtti részen: nagy adóállomás és híradós kocsi. Vacsora után megjön a Boli a csomagjaiért, mert múltkor nem lehetett elvinni (azt mondják, hogy "nem lehet annyi csomagot vinni a vonaton"), most pedig az volt az újságokban, hogy a postaforgalom "bizonytalan ideig szünetel".

Szeptember 24.
Szép vasárnap, a gesztenyefa alatt beszélgetünk Bolival és Napóval. Boli Szentmiklóssyval jött, akinek az apja még mindig a Fő utcában van. Eleinte 3 hétig volt sötétzárkában, mert tiltakozott a kihallgató német százados pimasz hangja ellen, most már elég jól van, mert minden nap húszszor körülfutja az udvart. (Annakidején megtagadta a német katonáknak, hogy átkutassák a Külügyet). Kezdetben egy lengyel vezérezredes volt vele, azt már elvitték és állítólag kivégezték. A nagyobbik Eckhardt fiút is elfogták, de szabadon eleresztették, mert arra hivatkozott, hogy angol állampolgár. Tatára jár a Jaross fia is, ötödikes, és most ment az apja látogatni. Szentmiklóssy és Boli azzal kérezkedtek el az igazgatótól, hogy "nem akarnak a Jarossal találkozni". Az igazgató szegény persze elengedte őket, azt sem tudja, hogy hol áll a feje. Minden gyerek más irányba fog menekülni, ha minden felborul. Boli, Eckhardt és Szentmiklóssy Budapestre, sok gyerek pedig majd Sopronba. (A nácik gyülekező helye!) Tatán minden éjjel lövöldözés van, illetve Tatabányáról hallják, mindig vannak lelőtt német katonák, riadókor megtámadják a sötétben a légvédelmi tüzérséget, hogy ne tudjanak dolgozni! Leszállt egy amerikai gép, hát máris mentek oda autón a bányászok és minden fegyvert elvittek a csendőrök orra előtt. "Majd kapunk töltényt az oroszoktól!" - mondták a konviktusban sebesültek vannak. A Wehrmacht katonák szidják Hitlert, és azt mondják, hogy a háború elveszett. Az SS-ek persze, mint professzionisták, még hisznek a mesterségükben. Vannak mindenféle orosz foglyok is a kórházban (segédszolgálatra hozták el őket a németek a meghódított területekről), mordvinak, cseremiszek, akik tudnak kicsit magyarul, és nagyban várják az oroszokat, hogy visszakerüljenek a faluikba.
   Délután beállítanak Márkus és Micse. Aztán átjön Csányi és Szathmáry. A gyerekekkel lemegyünk a 7-es misére. Az olasz lányok és mamájuk is ott vannak.

Szeptember 25.
Boli reggel ötkor indulásra készen, de úgy szakad az eső, hogy a paplanja helyett a csergét tesszük bele a szíjba. Teát főzök neki, kalapját a szemére húzva negyed 6-kor nekiindul.
   Ronda barátságtalan idő, fodrászhoz megyek, végre rendben van az ipari áram. A hivatalban azt mondják, hogy Battonya, Lökösháza és Gyula elesett, Orosházával nincs összeköttetés.

Szeptember 27.
Kimegyek a gyárba dolgozni, szép reggel, de azért hűvös (drapp kabát, drapp ruha). Előbb szállok le, sétálok a Váci úton. Olyan szép a vízművek kertje, nincs légó, szóval az ember boldog! Megérkezem, jelentkezem Pallainál; kiderül, hogy Lukács két napja influenzás. Pallai felhívja és azt mondja neki, hagy "értse meg, én féltékeny vagyok a Bodornéra, nem engedem, hogy odamenjen a maga lakására!" Végül mégis oda megyek. Lukács kabátot vesz a dressing gownra, azt mondja, hogy már jól van és csak 37,4-e van. Az ablak előtt dolgozunk, hogy mindenki lássa. Rengeteget dolgozunk, 5-kor jó uzsonnát ad nekem, kicsit hallgatjuk a rádiót. Arról beszélnek, hogy majd csak 1945-ben lesz vége a háborúnak, és hogy milyen károkat okozott a V1! Ilyen az angol hírszolgálat. 6-kor elindulok.
   Az állomáson veszek egy "Magyarország"-ot. "A harcok Nagyvárad és Szeged térségében folynak." 5 hold földet kap az a katona, aki páncélost zsákmányol." Bolsi kommentárok a várakozók közt: "Legalább nem viszi be a rendőr, ha cipőzsinórt árul, mint rokkant a háború után! ". Jön a hármas; "Rohamozd meg a harmadik kocsit, kapsz 15 hold földet!" A Váci úton sok bombakár van, de azért keresni kell a villamosról az összedőlt házakat, szóval megint túlzottak voltak a hírek.

Szeptember 28.
Ebéd előtt felszaladok Ilushoz, akinek ki kellett költöznie a Hollán utcából és az anyjához "lakolódott be" a Mozsár utcába, ahol már úgyis rengetegen vannak. Egy régi udvari cselédszobában lakik, egy ágy, egy őskori mosdó, rozzant barna szekrény, a sarokban mindenféle spájzból kirámolt holmi, krumpli, almák. Ha Péter ott alszik, matracot tesznek le a hajópadlóra. Ilus egyáltalán nem panaszkodik, a lényeg az, hogy most biztosabbnak látszik az életük, mint 6 hónappal ezelőtt. Egyébként megkapták a mentesítést, és csillagtalanok (a gyár kérte), szóval kereshetnek lakást.

Szeptember 29.
Elmegyek Mamiékhoz, János levelet hoz (szeptember 18.), alig bírom elolvasni. Teljes levertség. Színházba Zekével 5-re (Pesti Színház - Candida). Zeke elkísér a Kossuth Lajos utca sarokig, nem akarom, hogy kijöjjön velem a hegyre. Elsötétítés a villamosban (háromnegyed 8), mint valami alvilági közlekedési eszköz, elitéltekkel. Sohasem szoktam ilyenkor járkálni, egész konfúzusan szállok le a Délinél, egyszer csak köszön egy kis könyvelőgyerek a hivatalból, aki a Denevér úton lakik és elkísér hazáig. Beszélgetés közben kiderül róla, hogy a "Papp kocsma" fia, ott voltak kisgyerekkoromban mindig a "szüreti mulatságok" és oda járt tőlünk a szakácsné és a szobalány. Szóval valódi őslakók vagyunk. Nagyon művelt gyerek, rettentő németellenes, rengeteg jó verset olvas.

Szeptember 30.
Szombat, haza, pihenés, Marival Paula néniékhez. Sikerek az oroszokkal szemben. Csak még több szenvedés és meghosszabbított agónia. Haza a 7-es fogassal. Egy karpaszományos jött hozzánk lakni, vekkerórát kér. Margit kölcsönadja neki a zöld órát, azzal, hogy nagyon vigyázzon rá, messziről jött. Kiderül, hogy ismeri Gyurkát, tanársegéd a közgazdasági egyetemen, francia-német szakos.

Október 1.
Igazi esős vasárnap. Az oroszok a jugoszláviai magyar határon. Calais-t elfoglalták. Marival tanulunk, délután pihenés, átjön Boriska és Szathmáryné, aztán lemegyek a temetőbe. Olyan jól esik.
   A konyhában vacsorázunk. Megjön Feri. "Összetartás" volt, kézigránátokkal ültek a nyilas puccskészülődés miatt. 6 röpiratot is dobáltak a nyilasok. Az egyik: "Kit akartok? Sztálint, vagy Szálasit?" Én Mátyás királyt, mert azzal az erővel őt is választhatom. Társasjátékozunk Ferivel és Margitékkal a konyhában, akkor jön Vavák és mondja, hogy elmennek tőlünk, már holnap reggel. Szóval itt hagynak a régi katonáink, nagyon sajnálom őket, különösen a Mucsit. Ő, meg a Fekete Karcsi igazán barátian viselkedtek, a többi is mind jó volt, csak az egyetlen Nagy volt ravasz és hízelgő, emellett nyilas. Ők is nagyon nehezen mennek el. (Annál is inkább, mert valószínűleg kikerülnek a frontra.) - Ma van az óravisszatolás, egy órával tovább lehet holnap aludni.

Október 2.
Ötre találkozót adott velem Márkus a dunaparti Lukács cukrászdában. Tibor persze nem jött el. Állítólag félig-meddig szétmentek Ancival. Egy szimpatikus kislány is jön oda, láthatólag Márkus udvarol neki. Aztán megérkezik Kokas. Szóval "baráti összejövetel". Azt mondják, hogy a nyilas kormány készülődik Sopronban, illetőleg egy ellenkormány. Ott vannak a nyilas grófok (Pálffy, Széchenyi, Festetich), Szálasi, és Imrédy, akik kibékültek. Baky is megjelenik, Endre László Gyömrőn van ebben a pillanatban és kúrálja a lábát. Hitler állítólag olyan sürgönyt intézett Pálffy-hoz, amilyent csak miniszterelnököknek szokás. Rossz szemmel nézik a németek a Lakatos kormányt. Kristóffy állítólag tényleg tárgyal. (A napokban Tomai azt mondta a hivatalban, hogy tárgyalnak Ankarában: Bethlen, Szüllö és Kánya; másnap találkozott Napó Valkóval, írt neki Kánya, hogy látogassa meg, 2 hónapja fekszik betegen - Balatonalmádiban!...) Ma délelőtt azt mondták a hivatalban, hogy a németek most mindent a kezükbe fognak venni. Hát még van valami kézbe venni való? Márkus meséli, hogy Rommel Cegléden van! Úgy látszik készülünk Olaszország sorsára, mint "Németország erőd" szerencsétlen előszobája, vagy egyebe! Kokas még harctéri rémhistóriákat is mesél.

Október 3.
Egész nap viharos hideg eső, este 7° van. Kint olvasunk Marival az alsó verandán negyed 7-ig. Ma telik le a "határidő" a "Magyarság" szerkesztősége szerint, de hála Istennek nincs bombázás.

Október 4.
Járkálok a krokodil-neszeszerrel, cipőt szeretnék csináltatni belőle, mert teljesen a végére járok már annak, ami van. Egy parafatalpas 300 P. Mari ruhacsináltatása 108 P. volt. Egy cső kukorica, amit mindig felhoznak a hivatalba (ez most divatos étel, tele vannak az utcák kukoricával) eddig 1 P volt, de múlt szombaton már 2.40 pengőt kértek érte. Egy kg birkasajt (feketén, másképpen nincs) 23 P. Zsír kilója 40 P.
   Kiderül, kellemes, de hideg idő. Mari megjön az iskolából. Előzőleg diót szedtem; a csirkéket is becipeltük a téli ólba. Aztán torna, vacsora a konyhában, mert csak ott van meleg és elsötétítés; fürdés. Kicsit olvasunk még Marival az ágyamban, én is leoltok fél 10-kor. Legjobb álmomból légi veszély sziréna kelt fel, aztán riadó 10.20-11.20-ig. Mari kiszalad hozzám takaróval, de overallba és harisnyába öltözve és lefekszik a kis pamlagra. Lőnek, de mi rögtön elalszunk újra. 12-kor egy pillanatra ránézek az órára, de nem tudom, hogy lefújtak-e már. 6-kor zavarom Marit a szobájába, ő is olyan mélyen aludt, hogy azt mondja: "Ne menj hivatalba, hiszen még riadó van!" Úgy látszik mégis volt valami a "Magyarság"-ék határidejében.

Október 5.
Boli ír, hogy haza akar jönni pesti iskolába. - Olvasunk Marival a fenti balkonon, torna, lefekvés.

Október 6.
Ünnep; már több mint két hete nincs bombázás. A nyilasok esküsznek rá, hogy ez a Mijó! Valóságos mítosz alakult ki a Mijóról, ami úgy kezdődött, hogy a legutóbbi bombázások végén bemondta a rádió, hogy Mijó Kolozsvár, meg Mijó Budapest. Azt hiszik, hogy a MIJO valami elektromos csodafegyver és állítják, hogy azért nem megy a 8-as meg a 2-es, mert a Dunaparton van a Mijó - csak senki nem látja. - Séta Olgával: az Edgárt mentesítették, megmutatta Olga az okmányt. Az ilyen mentesítés mindenre jó, kivéve fajvédelemre és vagyonra. Délután leszaladok Ilushoz (levél jött Genfből és 2 sürgöny), most Budán laknak, a mentesített zsidók menekülnek a csillagos házakból és albérleti szobákban 300-500 P-t is fizetnek, keresztény házakban. Pokoli hazamenni a 6-oson fél 7-kor (elsötétítés). Fél 10-kor leoltok, negyed 11-kor felébredek légi veszélyre, de megint elalszom. Nem tudom, mikor fújták le, alszom, mint a bunda, nincs semmi. (Az utóbbi 2 hónapban négy kilót híztam! Semmi esetre sem a koszttól!)

Október 7.
Boros azt mondja a hivatalban, hogy kedden itt volt Adolf Budapesten! Leányfalun beszélt egy ejtőernyős német századossal "komoly ember", s aki határozottan állította, hogy beszélt vele itt 5-6 percig. A nyilas változás, azaz inkább a puccs most "hétfőre van kitűzve." Az előző este 8 felé hallott robbanás (éppen Mari haját mostuk, és nem törődtünk vele) az volt, hogy felrobbantották a Gömbös szobrot a Döbrentei téren. (Egyszer régebben már tele éjjelit raktak a fejére, mint a "tengely" szerzőjére!). Gyönyörű napos szombat van, elkezdenek légózni. Leveleket és sürgönyt akarok feladni, de éppen becsukják a Nyugati postát, mert légó van. Valami karambol volt a 6-oson, lépésben mászik és 12-től háromnegyed 1-ig ér a Széll Kálmán térre. Már a Szász Károly utcánál légi veszély. A Széll Kálmán téren érzem, hogy maximum 2 állomás még és riadó. Ezért nem is szállok 59-re, hanem a 44-re, tényleg a János kórháznál sziréna, a villamosok is megállnak. Itt kint nem veszik olyan szigorúan, hogy rögtön be kell menni házakba, így nyugodtan elérek Paula néniékhez, senki sem szólít meg. Paula néni magas tetejű kalapban, bottal, kabátban éppen megy le az "óvóhelyre". Én is lemegyek vele egy kicsit, aztán napozunk, ebédelünk, lőnek ugyan de Pesten nem bombáznak. A riadó 12.50-15.35-ig tartott. Állítólag Komáromot és egyáltalán a bécsi vonalat bombázták, azonkívül Zalaegerszeget (?), stb. A 4-es fogassal haza. Marival olvasunk az emeleten, szép meleg este, rengeteg csillaggal.

Október 8.
Reggel meleg, sűrű köd, délre megint gyönyörű napsütés. A kormány megkoszorúzta Gömbös sírját. Délután 3-ra Kati, Mária. Fél 6-kor elindulnak, lekísérjük őket a temetőn át; csak úgy tudnak felszállni, hogy felmennek egy állomást a villamossal, és a végállomásnál bent maradnak. Marival kóborgunk még egy kicsit, a Tamás útról át akarunk vágni, de magánterületre jutunk és egy idegen villa lépcsőin, majd elvágódunk. Már elsötétítés (fél 7 múlt), csak a fény-szórók világítanak. Háromnegyed 7-re haza, éppen szól az angol rádió és bemondja, hogy az oroszok Gyománál, illetve Orosházán vannak. Azt hiszem, elküldöm Bolinak a hazahívó levelet.

Október 9.
Kellemes meleg ködös idő, 20°. Fél 6-ra hazaérek, ma már fél 7-kor van elsötétítés. A babaháznál a régi diófapadon (most ott van) nézzük Napóval és Marival, ahogy kialszanak a lámpák. - A "Pest" azt írta, hogy az oroszoknak sikerült "kitölteni" a Kőrös és Tisza közötti részt. Margit elutazott Nemesrádóra. Verebiné nincs itthon, Manci megjön, fél egyedül, Mariskánál alszik. Feri is megérkezik, csütörtök óta "összetartás" van! A hajót, amit Titel felé indítottak, rádión visszarendelték. Bemegyünk a lányok szobájába társasjátékozni Marival, Ferivel és Mariskával és hallgatjuk a 8 órás híreket. Egyszer csak bemondja a rádió, hogy Debreczen "térségében" harcolnak. Napközben sohasem mondanak semmit, mindig a Tennóról meg Mexikóról beszél a rádió, de aztán este 8-kor néha túltesz az angol rádión (olyan gyorsan jönnek az oroszok).

Október 10.
Reggel már Szolnokról beszélnek a hivatalban. Sürgönyözök Bolinak: "Holmijaiddal azonnal gyere haza!" Egyre jönnek a rémhírekkel, hogy "már Üllőn hallani az ágyúzást". Boros azt mondja: "Megnyugtató híreket kaptam. 4 hadosztály... most majd megállítják..." Szigetivel összenevetünk a háta mögött. Úgylátszik a nyilasság tényleg komoly betegség. Elhiszi, hogy Debrecen és Szolnok közt fel lehet tartóztatni az oroszokat "amíg a németek kijönnek az új fegyverekkel" majd 1945-ben?? vagy, 1946-ban? Egyébként a puccs még nem történt meg, de most megint azt mondják, hogy a nyilasok "átveszik a hatalmat!" Szigeti attól fél, hogy még gyorsan deportálások is lesznek. Nem hiszem; ha nyilas kormány lenne, most kellene kezdeni pakolni, és a deportálással kitörne a polgárháború (a Gömbös robbantás jelnek látszik, hogy más hangulat is van, mint a nyilas). A Sárvári mentesítése még mindig nincs meg. Hiába voltak "kérlek alássan kegyelmes uram"-jai és hiába fizetett a cég 50.000 P évi tiszteletdíjat a Kozmának (nyilas ügyvéd, május óta szerződtették), már 20.000-t meg is kapott! Egészen kis zsidók is kaptak már mentesítést. Sárvári annyira retteg attól, hogy utolsó percben valami éri, hogy rémes. Mindennap behív, én vagyok a hírforrása, pedig én nem tudok semmit. Mondom, hogy ha nyilasok kormányra kerülnek, tépje le csillagát, lógjon meg és védje magát, pár nap az egész. - Ma megint esett reggel, jó meleg van, a Németvölgyi úton már minden sárga, lassan és egyenként hullanak a levelek. Most rosszul alszom, reggel mindig korán felébredek, a levél jár az eszembe, amit legutóbb kaptam, aztán, hogy mi lesz... Félni nem félek, még az ostromtól sem. A Napó persze optimista és azt mondja, hogy Pestet nem lehet védeni és nem érdemes.
   Megjön váratlanul Lajta, aki nem találja a századát és ezért 24 óra szabadságot kapott. Apósa és anyósa tegnap jött Hajduszoboszlóról. Minden csomagjukat eldobták, 50 km-t gyalog tettek meg árkon-bokron. Lajta szerint két páncélos ék tört át: az egyik Nagyszalonta felől, a másik Nagyváradtól keletre, elérték mindenütt a Tiszát, Debrecent bevették, Szolnokon harcolnak és átlépték a Tiszát lent, Titelnél is. Állítólag Abonynál vannak (szemben Szolnokkal a Tisza jobbpartján), s kb. 90 km-re innen. Senki nem dolgozik az irodában, én gyorsan levelet írok, a többiek körülállják Lajtát, és azon tűnődnek, hogy mit lehetne venni, amit nyersen is megehet az ember az ostrom alatt, mert a legtöbb lakásban nincs tűzhely, a gáz és villany pedig biztosan megszűnik. És mi lesz a vízzel? Hát ez van.
   Haza, Marival felszedjük a diót és barackot, amit az eső levert, Mariska kenyér után jár, aggasztó kenyérhiány kezdődött pár napja. Napó a koksz-fuvart hajszolja. Mari a Fehérlófia népmeséből ír dolgozatot a balkonon, én olvasok. Háromnegyed 7-kor meghallgatjuk az angol híreket, 85 km-nyire vannak Pesttől, a Tisza jobbpartján elfoglalták Magyarkanizsát és Zentát. A 8-as magyar hírek bemondják, hogy Szolnok térségében a támadó ék Budapest irányába fordul. 7-kor vacsorázunk, fél 9-kor már ágyban vagyunk Mariska is meg én is, a Napóról és Mariról nem is beszélve. Lehet, hogy nagy butaság, de semmiféle "lépéseket" nem teszünk, legfeljebb Marit küldtem el a sörös üvegekkel, hogy ha esetleg nincs víz, legalább egy kis sör legyen otthon. Van krumplink, 35-35 kg diónk és mandulánk termett (még több is, csak ennyi van lepucolva) aztán van zöldségfélénk is, és ami a legfontosabb, rendes fatűzhelyünk. - Állítólag visszajönnek a régi katonáink.

Október 11.
Most már a legkülönbözőbb hírek terjednek el a hivatalban. Albertirsán kidobolták (?), hogy mindenki menjen, aki tud. Gyömrőn azt mondták, hogy maradjanak a helyükön. A legszebb nyilas hír: 30 000 orosz fogoly van Pestszentlőrincen, mert bekerítették őket. Jön Bogáthy, és azt mondja, hogy Kecskemétet elfoglalták. Sárvári mentesítése még nem jött meg, felhívják a miniszterelnökséget, ahol azt mondják, hogy egyszerűen menjen el a zsidó házból és vegye le a csillagot. Én ezt már napok óta mondom neki, de megjegyzem, nem hiszek a "pogromban" különben sem.
   Este fél 9-kor megjön Boli. Megkapta a sürgönyt és még aznap elindult az állomásra, mert azt mondták, hogy a vonat éjjel kettőkor jön be. Másnap délelőtt fél 11-kor tényleg beérkezett a vonat (csak egy vonat jön ezen a fő vonalon), s egész nap utazott. Kelenföldről a taxi 30 P volt, s még külön 30 P kért a sofőr előre azért, hogy vállalja a fuvart. 24 óráig nem evett semmit, mert előző este természetesen vacsora után indultak.

Október 12.
Úgy látszik lelassult az offenzíva: a tegnapi 30 000 fogoly helyett Gaálné ma már 180 000 fogolyról mesél. Haza akarok sietni, mert Mariska egyedül van és cukor meg kenyér után járt, de riadó 2-negyed 4-ig. Majdnem háromnegyed 5 mire hazaérek. Rohanva dolgozunk Mariskával, hogy 8-ra készen legyünk mindennel és lefekhessünk. Boli elvesztette a biciklije srófját, lefutunk zseblámpával (megjegyezte a helyet a Mártonhegyi úton) és meg is találjuk. Holnap akar Tatára menni a holmikért!
   Szegedet és Kolozsvárt elfoglalták. Aachent angol tüzérség lövi, amint ők mondják a "német megsemmisülési párt" jóvoltából.

Október 13.
(Péntek) Eddig a kedd volt az igazi fekete nap, mindenki 1-2 napon belül várta az oroszokat. Most csak a következő weekendet emlegetik. A hangulat nagyon polgárháborús. Tegnap a nyilasok röpcédulákat dobáltak, melyek jól leszidják a Lakatos kormányt. Ma is megint röpcédulák: "Fegyvert! Szálasi". Két kollégánk lakásán is házkutatást tartottak, (az egyik a Népszínház utcában, másik a Dob utcában lakik), razzia volt mindenütt, fegyvert kerestek. Velünk szemben a Teréz körúton egy zsidó lakást bérbe vettek a nyilasok, ma reggel a rendőrök állítólag kézigránátokat és fegyvereket vittek el onnan. Sarló és kalapácsos röpiratok is voltak. A Nyugatinál nagy veszekedés volt németekkel. A hivatalban előre megkapjuk három hónapi fizetésünket, lepecsételt borítékokban, hogy legyen pénzünk, ha nem tudnánk bejönni. Boros tegnap nagy örömmel jött, hogy Rommel 16 hadosztállyal lement Belgrád felé, s most elvágja az oroszokat. Nem akartam a kedvét rontani, de Afrikában is volt Rommel, sőt az Atlanti falnál is közreműködött. Mindenesetre egy kis idővel eltolódott a megszállás, ha soká tart ez az állapot, kitör a polgárháború. Ma riadó 9.45-13.20-ig. Most még fönt vagyunk, a rádió mondja: "Achtung, Achtung! Mijo fin, Budapest Grossraum! Uhrzeit 13.54!" Dudásné beszélt a házban az egyik nyilassal, aki dühösen azt mondta: "Persze hogy gyalázatos angolbarát ez a kormány, mert ha nem lenne az, már úgy összebombázták volna Budapestet, hogy kő kövön nem maradt volna" ( mert három hete nem bombáztak). Mire Dudásné: "És ez annyira hiányzik magának?" A tegnapi riadó után a villamoson két nő a Délivasút előtti állomáson haragjában megrugdosta egymást! Különben a 93 pesti villamos közül 21 nem közlekedik, és vasárnap még kevesebb jár. Pld. nem megy a 44-es, 75-ös, stb. A hétköznap a nem közlekedők közt vannak a pesti dunaparti összes járatok. Jánossal 3-kor találkozunk, háromnegyed 4-kor elér a légiriadó, a Szt.János tér 1-be megyek. Este még egy harmadik riadó. Pestet nem bombázták (erősen bombázták Székesfehérvárt és a Bpest-Bécs vonalat).

Október 14.
Légiriadó 11.10, negyed 1-kor lefújnak, kirohanok, felülök a hatosra, újra riadó, negyed 2-ig tart. Vissza a hivatali óvóhelyre. 2-re érek haza gyönyörű idő.

Október 15. és 16.
Vasárnap ebéd után mindjárt, kijönnek Ilusék. Napó alig hisz a szemének, mert nem tudja, hogy mentesítették őket. Éppen beszélgetni kezdünk, jön Kalka lélekszakadva: "Bemondta a rádió, hogy fegyverszünet!" Mind kirohanunk a konyha elé, és a rádió bemondja Horthy proklamációját, hogy fegyverszünetet kér, mert a harctéri helyzet reménytelen! Mind leülünk a konyha elé, Napó, Ilus, Péter, én és hallgatjuk, az első percben nagy örömmel, de mindjárt tudjuk, hogy most kezdődik a végső nagy komplikáció. Egyszer csak Boli visszahív, hogy a rádió valami gyanúsat mond, halljuk, hogy Veress utasítja a csapatokat, hogy egyelőre csak tárgyalások vannak, a csapatok továbbra is harcoljanak. Aztán: Beregffy Károly vezérezredes azonnal jöjjön Budapestre! Boli azt mondja, ez biztosan egy nyilas (az is volt)!
   Közben hideg lett (előzőleg gyönyörű nap volt), a konyhában terítünk, és gyorsan vacsorázunk, most már abban a biztos meggyőződésben, hogy valami baj van a rádióban. Boli és Mari kiszaladnak, a koromsötét városból nagy lövöldözés hallatszik, de még inkább csak szórványosak. Lekísérjük Ilusékat a gyerekekkel. Mikor feljövünk, bekapcsoljuk a rádiót, a 8-as hírek már semmit sem beszélnek a "tárgyalásokról", egyszerűen bemondják a német híreket, hangsúlyozva, hogy a "mi" páncélosaink visszaverték a "bolsevisták rohamát". A rádió német kézen van!! Erre Bolival kimegyünk, hallgatózunk, a város felől, keletről hallani, hogy szakadatlanul jönnek páncélosok. Ezt a dübörgést így még nem hallottuk soha, de biztosan felismerhető. Elalszunk. Éjjel ágyúzásra ébredek, gépfegyverek kattognak. Reggel 5-kor megint felébredek, az ágyúzás még erősebb. Boli beszalad a szobámba, ő is fent van. Felöltözök, indulok a hivatalba. Mikor a temetőnél vagyok, nagyon erős gépfegyvertűz. Az 59-es vezetője nem enged felszállni: "Több kocsi nem megy! Ne is tessék próbálni, a hídon úgy sem engedik át az embert! Tessék rögtön hazamenni!"
   Felmegyek, Csányi Boriska próbál telefonálni a minisztériumba, hogy nem tud bemenni, de a telefonok nem működnek. A balkonról és a kertből hallgatjuk a lövöldözést, aztán kezd az egész csendesedni. 10 óra után bemondja a rádió, hogy a munkások és tisztviselők "azonnal foglalják el munkahelyeiket, ellenkező esetben szabotázs... halál... stb." Na jó, majd holnap úgyis bemegyek. Jön Csányi, ő sem tudott átmenni a hídon, csak pártigazolvánnyal lehet. Nálunk mindenki Horthy hosszú kiáltványát olvassa a "Virradat" első oldalán, amit még este hozott Kalka! A "Virradat" szedésének pillanatában még Horthy parancsolt. Ez a kiáltvány mindent őszintén elmond, a márciusi eseményeket, a németek viselkedését, úgy ahogy azt mi tudtuk. A ma délelőtti lövöldözés mintha a Várból hallatszott volna. Délután a rádió folyton indulókat játszik, közben azt mondják: "Figyelem, pár perc múlva fontos dolgokat közlünk!" Ez így megy legalább fél-háromnegyed óráig. Akkor aztán elkezdődik a legkomikusabb dolog, amit valaha rádióban bemondtak. Kíváncsian hallgatjuk, hogy legalább megtudjuk, hogy mi is lett tulajdonképpen Szálasi, vezér, király, Isten, vagy császár, mert annyit már úgyis tudunk, hogy "Szálasi átvette a hatalmat", ezt még reggel megmondták a katonák, akiknek sikerült átjönni a hídon. Szóval Szálasi kinevezi magát miniszterelnöknek, mint ilyen kidobja Horthyt, az "árulót", akiről úgy beszélnek, hogy "Horthy úr" (német minta!), és kinevezi magát kormányzónak. Valami kormányzótanács is van, melyben az egyik tag Beregffy, igaza volt Bolinak. Ahogy mindezt hallgatjuk a Feri rádióján, egyszercsak bejön Mariska: "Tessék kijönni, nagyságos asszony!" Kimegyek; az Ilusék! - A rádió délelőtt csaholva bemondta, hogy az összes zsidók, akik levették a csillagot, azonnal kötelesek feltenni azt, és a zsidó házakba visszaköltözni, különben internálás... halál...." Eddig mindig azon nevettünk, hogy mennyire nem tudnak a rádióbemondók németül (Fligeralarm, így kimondva, magyar mély a-val), most bezzeg poroszosan kaffog egy alak, fröcskölő gyűlölettel a hangjában: "Die Juden..." Azonnal elkezdték a házak kiürítését. A kormányzói mentesítés persze nem érvényes!
   Ilusék egész nap a szobában voltak, délután lementek, mert a Péter borbélyhoz ment és aztán betértek egy espressóba. Mikor felmentek a Margit körúti albérleti lakásba, a velük lakó lány rémülten mondja, hogy közben nyilasok jöttek értük. Erre felkapták a légótáskát és kirohantak a Márton hegyre. (Én már jó ideje megmondtam nekik, hogyha baj van, azonnal jöjjenek hozzám.) Betuszkolom őket az én kis odúmba, Napónak nem akarom megmondani. Mariskával fa-arccal visszamegyünk az ő szobájukba, hogy hallgassuk a rádiót, aztán vacsorázunk a konyhában. Hideg van, Napó nem akar a hálószobában enni. Délután leszedtük az utolsó mandulafát a csirkeól alatt; Klári, Manci és a kis gyerekek is segítettek, Verebiné verte a fáról a mandulát. Közben fütyültek a golyók! Valaki itt is lövöldöz. Vesztünkre szedtük a mandulát, mert Napó most nem akar elmenni a konyhából és az egészet meg akarja tisztítani. Pedig mi már szeretnénk Iluséknak enni adni, stb. Fogcsikorgatva nekiülünk mind a mandulának, Napó nyugodtan dolgozik, Mariska, a gyerekek meg én veszett tempóban, akkordba. Rám jön a nevetés, így még nem pucoltunk mandulát. Na hála Istennek kész, Napó lefekszik, megetetjük Ilusékat, ágyat vetünk nekik az én odúmban, én a Margiték szobájába megyek aludni. Bekapcsolom a rádiót, megint "fontos közlemények". Hát ez már a teljes bolondokháza! Most meg egyszerre a törvényesség alapjára akar helyezkedni Szálasi, beolvassák, hogy Horthy kormányzó (előbb még Horthy úr és áruló és különben is már nem kormányzó, mert Szálasi kinevezte magát két órája kormányzónak) lemond és átadja a hatalmat Szálasinak! Ezenkívül visszavonja proklamációját, utasítja a hadsereget, hogy teljes erővel harcoljanak a német szövetségesek oldalán! Ez jó jel, hogy ennyire hülyék.

Október 17.
Reggel bemegyek a hivatalba. Az utcákon látszólagos nyugalom. Gépfegyverek, a németek, és a nyilasok németekkel autókon száguldanak, és lesipuskás módon ügyetlenül feltartott puskákkal feszítenek. A hidaknál ágyúk, katonák. Sok magyar katona nyilas karszalaggal jár. A hivatalban hallom, hogy tegnap körülbelül a fele ember nem tudott bejönni, a közeliek bent voltak. Rémmesék a Népszínház utcai harcról, még most is halottak fekszenek az utcán. A Várba "tigrisekkel" mentek be a németek. A rádiót foglalták el legelőször. A honvédek ellenálltak a Várban. A testőrkaszárnyánál is nagy lövöldözés volt, állítólag ott elfogták a kormányzót és Dél-Németországba vitték, Lakatost pedig Bécsbe. A terror észnélküli! Kiürítik a zsidó házakat, rémes cirkuszozás közben. Nálunk a hivatalban (zsidó ház volt) két emeletet kiürítettek, a volt légoltalmi parancsnokot, Kertész ügyvédet, agyonlőtték. A kishivatalnokok lelkes nyilasok. Ujjongnak, hogy most lesz a győzelem, mert vége van az "árulásnak". Ez a németek legundokabb hazugságainak az egyike; amíg győztek, mindig az ő érdemük volt, de Sztálingrádtól elkezdve mindig valakinek az árulása, persze a szövetségeseké! Az I. és II. hadsereg parancsnokát leváltja Szálasi. Elmegyek fél 3 után Paula néniékhez. A rádió bemondja, hogy Dálnoki Miklós, az I. hadsereg parancsnoka "átállt". Sietek haza, mert "sötétedés után" nem lehet az utcán járni, senki nem látogathat meg ismerősöket, csak rokont, háromnál többen nem lehetnek az utcán egy csoportban, stb. A zsidóházakat lezárták. A BBTE pályával szemben volt egy zsidóház, hát látom, hogy rengeteg autó áll ott, nagy szónoklatok folynak, közelebb megyek, hát viszik a zsidókat. Rengeteg nyilas, nézők, sok nő. A ház lakóit sárgaszalagos zsidó munkaszolgálatosokkal taszigáltatják! Megindul a menet, elől egy nyilas nő, nadrágban, kézigránáttal, hisztériásan visít, hogy "gyorsabban". A fogasba német osztag száll fel, akik a zsidózást vezették, olyan a pofájuk, mintha éppen egy jót züllöttek volna, széles kielégültség ül rajtuk. Egy ősz hajú ronda nyilas nő, akire már férfi nem néz, dörgölődik ez egyikhez a fogasban, folyton jár a szája rossz németséggel, hogy "nicht wahr, die Juden werden uns nicht auslachen noch einmal"...
   Haza, Napó nem vett semmit észre. A rádió már napok óta nem mond be semmit a harctérről. Az oroszok nem adnak jelentést. Pár nap szabadságot kérek a hivatalban, nagyon idegesítő bent lenni, mikor az ember nem tudja, hogy mi történhetik otthon. Azonkívül sok mindent kell intéznem.

Október 18.
Bemegyek a hivatalba, újabb részletek a nyilas tettekről. Velem szemben ül egy lány, elmeséli a szomszéd ház kiürítését és mondja, hogy senki sem rejtegetheti a zsidókat, mert bemondta a rádió, hogy "halál vár arra a keresztényre, aki zsidót rejteget". 12 előtt elmegyek a hivatalból, Kispestre. Légó van, de mi egy esetleges bombázás Kispesten a többi dologhoz képest! Az 52-esen megyek, Kispest határán nyilas karszalagos csendőr, rendőr és civil nyilas száll fel. Igazoltatnak, egy pillantás hadiüzemi igazolványomra, rendben van. Persze, hiszen ma már azonnali hatállyal el kellett bocsátani az összes zsidó, vagy "zsidó vonatkozású" (zsidó férj, vagy feleség) alkalmazottakat. A fajvédelmi törvény továbbra is érvényes. Ferihez megyek, Ilusék miatt. Nincs otthon, üzenetet hagyok neki. A "Magyar Szó"-ban közlik a kormány gyönyörű fényképét. Eltettem; Rajniss szürke ruhában, tüntetően lezser pózban, láthatólag szégyelli magát, hogy börtöntöltelék kinézésű emberek közt ül végre a miniszteri székben. Hja, most együtt működik "a paraszt, a munkás, az értelmiség, a nő és az ifjú" és ebben teljesedik ki a konnacionalista Nemzet. Mindent nagy betűvel írnak, német módon. Beregffy közli Magyarországgal, hogy az "évezredes német sorsközösségnek köszönhetjük nemzeti létünket!!" Sok futkosás után haza, nincs nyugtom. Nem történt semmi.

Október 19.
Nem mentem hivatalba, szakad az eső. Egyszer csak megjelenik a kapuban Margit, megérkezett Nemesrádóról. Mariskával leszaladunk a temetői lépcsőhöz, ott áll Feri, alig bírjuk hárman cipelni a kofferokat. Margit hozott zsírt, lisztet, mézet, vajat, gesztenyét stb. Gépfegyverezték őket a vasútállomásnál Zalában, de nem volt sebesült, mert a szerelvényekre lőttek, ők a földön feküdtek. A repülőgépek olyan alacsonyan szálltak, hogy egy átszakította az egyik a sürgönydrótot. Amíg felérünk, teljesen bőrig ázunk, átöltözünk, irtó ázott kutyaszag a konyhában, meg a Feri uniformisa, a Boli cserkészgallérja (ez volt rajtam), s a vízben ázott cipők! Ilusék zárja elromlik az ajtón, és nem tudjuk beadni az ebédet. Rémes! Se ki, se be! Az ablakon beadunk Péternek egy kalapácsot, kifeszíti az ajtót és felszerelünk egy riglit.
   Hárman alszunk a Margiték szobájában; a francia adásban hallom fél 10-kor, hogy az oroszok 275 km széles arcvonalon bent vannak a Kárpátokban.

Október 20.
Szép napos idő, bemegyek Ilusék ügyeiben futkosni. A lezárt zsidó házban van egy iroda, de a francia kollégák nincsenek ott. (Francia papírokat akarunk neki szerezni.) Bodor tárgyaláson van, az utcán találkozom Zekével, nála is bújnak. Eddig inkább kicsit nyilas volt, most azt mondja, hogy "igazam van". Elmegyünk cukrot venni, szeretnénk valahova betérni, de nincs hova, a cukrászda zárva van, egy másik előtt hosszú embersor. Átkísér a Margit hídon. Ebéd után elmegyek újra, Péter egyik kolléganőjéhez a Csalogány utcába. Most már sötétedés után is lehet az utcán járni, este 10-ig. A kolléganő nem meri elhozni az iratokat, mert a gyári safe-ben vannak és "hátha leltároznak" - szóval ennyire fél! Mondom, hogy érdeklődök telefonon. "De csak 10-12 nap múlva!" Őrületes sötétségben felszállok a Széll Kálmán téren, veszek egy "Magyarország"-ot. Debrecen elesett, de ezt csak otthon látom, mert a villamoson nem lehet olvasni, 6-kor elsötétítés.

Október 21.
Szép idő, megint menni akarok dolgokat intézni, de légiriadó 9.50-11.45-ig. Nincs pesti bombázás. Délután újra riadó, de már 3-kor vége van. Éppen levetkőztem, rémes. Este hazajön Feri, rémhistóriákat mesél, hogy mit csináltak a németek a kaszárnyában, nyilvánosan, két zsidóval, akiknél "rubelt találtak". Ez annyira hat Margitra, hogy szóváltást kezd Ilusék miatt. Ő nem fél, de mi lesz a méltóságos úrral? Igaza van. Azt mondom neki, hogy nem veszem hűtlenségnek, ha most mindketten rövid időre hazamennek, hiszen nem kívánhatom tőlük, hogy a bőrüket vásárra vigyék. Erre még jobban megsértődik. Káosz.

Október 22.
Vasárnap. Lemegyek a cisztercitákhoz, Boli beíratása miatt, valószínűleg rendben lesz. Betérek Lilihez, náluk is aludtak többen az első pár napban. A szomszédainál (keresztény mérnök) éppen 4-en vannak. Beadták a kislányukat gyorsan bentlakónak a Sionba, mert azt mondta légó alatt a pincében, hogy "majd vigyáznak az ebédre azok, akik fenn maradtak". Az apácák rögtön mindent megértettek és vállaltak. Én is szeretném Marit beadni, amíg ők itt vannak, de nincs fehérneműje! Felsétálok a temetőhöz. A Wolff Károly úton mindenütt Horthy plakátok: "Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc hazaáruló volt kormányzója megszegte hűségesküjét, amit Nektek és a Nemzetnek tett! Esküszegése után nem haduratok többé. Mint árulót tartóztassátok le!". Aztán még szósz és így végződik: "Halál az áruló volt kormányzóra!" "Halál cinkostársaira! Éljen Szálasi!" Az egyik plakáton keresztülírták: "Éljen Horthy!" Szálasi nevét pedig teljesen elborítja a kocsisok által annyit emlegetett mitológikus testrész (lf)! Próbálták letépni, látszik, de jól odaragadt a sürgönyoszlophoz és nem lehetett. Otthon: megjött H.Feri az iratokkal. 2500 P egy garnitúra. Két karkötőt fog eladni. Előző nap főhadnagyi ruhában hozott ki egy zsidót az egyik zsidó házból - mintha elfogná - egy honvéd kíséretében. Azt mondja, hogy úgyis hamar jönnek az oroszok és Szálasi helyzete az egész országban bizonytalan. Margit is azt mesélte, hogy Zalában sírtak a parasztok, amikor a Horthy-gyalázást hallották a rádióban (ez túlzás, de biztos, hogy nem tetszett nekik), s a bevonuló katonák azt mondták, hogy bár már itt lenne Sztálin a mező alatt, akkor nem kellene a németekért harcolni, de majd gondjuk lesz rá, hogy ne tartson soká. Beregffyt gyűlölik, azt mondják, undok és kegyetlen ember, még a tiszteknek is "le kellett vágni kopaszra a hajukat", és repülőgépen tart szemlét, olyan alacsonyan száll, hogy majd lecsapja a fejüket. De remélik, hogy egyszer majd a "kezük ügyébe esik".
   Délután elszaladok Paula nénihez, nagyon fél, mert azt írták a lapok, hogy "érvénytelenek a vegyes házasságok". De hiszen egyelőre nincs semmi rendelkezés, az idő pedig egyáltalán nem Szálasiéknak "dolgozik". A rádió azt mondja, hogy az oroszok három irányból közelednek Budapest felé, elfoglalták Nyíregyházát, stb. De nem mondanak egy helyet sem, ami Budapest irányába esne. Baját is elfoglalták, de keletről-nyugatra haladva. A három irány: - Bajától észak felé, a Szeged-Budapest vasútvonal mentén és Debrecen felől. Ezalatt az esti "Magyarország" jelenti, hogy visszafoglaltuk Túrkevét, Mezőtúrt, stb. de ezek az oroszok hátában vannak és a katonáink szerint bekerített németek vannak ott! Egy nyilas megjegyzi a fogasban: "Egy-kettőre megint a Donnál leszünk!" 7-re hazaérek, nem történt semmi, holnap már hivatal. Napó rendkívül élvezi, hogy Temesváry Laci lett a Nemzeti Bank elnöke! (Szemben lakott. velünk vagy 25 évig itt a hegyen, nyilas újságíró lett, nem tudom, mit érezhet most; szerencse, hogy a dolog nem tart soká, szegény, nagy zavarban lenne...)

Október 23.
(Hétfő) Elindulunk Bolival háromnegyed 7-kor, a 6-os villamosra tömegesen szállnak fel zsidó férfiak és nők rengeteg batyuval, hátizsákkal. A páholyban, ahol ülök, egy keresztény férfi átadja a helyét egy zsidóasszonynak. Egy nő, aki velem szemben ül, pedig megfogja az egyik zsidólány csomagját. Csodálkozom; ez már a Szálasi hatása. Pedig Budapest túlnyomórészt nyilas! Bemegyek a hivatalba (csütörtökön voltam utoljára bent), Szigeti mondja, hogy közben ki kellett volna engem dobni, de az újpesti üzem elfelejtette! Ők itt bent mindenkit kidobtak, aki "zsidóvonatkozású", de már vissza kellett ezeket hívni, mert kisült, hogy csak az újságok írták, de ez nem rendelet. Jó kis zűrzavar! Nem bánnám, ha kidobnának, s lenne vagy 1 hónap szabadságom, legalább a legnehezebb időket otthon tölthetném.
   Igaz, elfelejtettem megírni, hogy pénteken visszaadtuk a látogatást Ipolyiéknak, akik még tavasszal voltak nálunk, de aztán az asszony elment vidékre, s most az ember újra átjött. Rendőrtanácsos, de tisztességes emberek; elmondják, hogy a nyilas őrnagy feljelentette Jankovichékat (nyugdíjas tanácselnök), mert Évi nem engedte neki, hogy minden további nélkül beüljön a Fekete-villába (Jankovich Évi a légóparancsnok). Szóval őt is a Hain Péter detektívei kísérték. A detektív úgy ment be hozzájuk: "Van itt egy Jankovich nevű ember?" - Megbeszéltük ezekkel a tisztességes szomszédokkal, hogy nem megyünk sehova; ha ostrom lenne, segítjük egymást. Különben kölcsön adunk Ipolyiéknak egy récamiert, mert ők meg menekülteket fogadtak be és 8 embernek van 5 ágya!
   Most visszatérek a mai napra. A hivatalban mondják, hogy minden zsidónak ma reggelre kellett jelentkezni batyuval "honvédelmi munkára", azoknak is, akik vegyes házasságban élnek és a külföldi állampolgárság csak akkor érvényes, ha az illetőnek érvényes útlevele van. Ezért nagy a zsidóvándorlás. Állítólag kiürítik a házakat. Látom a csoportokat, amint vonulnak a Teréz körúton (házanként). Délután rohanok haza, mert Péter bement a városba, és legalább nekem otthon kell lennem. Esik. Bridgezünk a Napóval és a gyerekkel a hálószobában. Péter sikeresen megjön. Feri is hazajön, a kaszárnyában mindenki oda van, nagy veszteségeik vannak, "ez lesz itt a legnagyobb katlan", Budapestet ostromolni fogják. Végre, először egy hét óta, igazán kipihenem magamat éjjel. Virág Gyurkától!

Október 24.
Szakad az eső, Boli, Feri és én együtt indulunk. A hivatalban a nyilasok komoran latolgatják Budapest ostromát. Hát ezért volt érdemes? Hivatal után komissió, bemegyek Magdához az üzletbe, éppen most beszélt valami zsidó barátaival telefonon (egy penzióban laknak, a tulajdonos keresztény), s mondja, hogy két napja fekszenek éhesen az ágyban, nincs semmi élelmük. Magda mindenféle lehetetlen ételt összeszed (nem kapni semmit) és küldi a lezárt házba, mintha a keresztény tulajdonosnőnek lenne ismerőse. Felmegyek Mamiékhoz, már megint kezdik mesélni különböző ismerős tisztek, hogy gyorsan el kell menekülni, jönnek az oroszok. Mintha engedne a rémes feszültség is egy kicsit. Az utcán nagy bevonulási plakát, mindenkinek be kell vonulni 18-48 évig (keresztényeknek). Felszaladok Kürthyhez, éppen a ,harminckettedik szabót hívja fel, hogy álló tiszti gallérját lehajtottra alakítsák holnap reggelig (mert egy nap alatt kell bevonulni még "közlekedési eszköz hiányában" is!). A szabók gúnyosan azt felelik, hogy ők is bevonulnak. Haza megyek. A 8.20-as hírek aztán bemondja, hogy a bevonulást "bizonytalan időre elhalasztották". Ez még a leghülyébbeket is kijózanítja egy kicsit, és most már mindenki nevet a kormányon. Az oroszok különben már elfoglalták Kiskunfélegyházát.

Október 25.
Reggel kimegyek a gyárba dolgozni, Lukáccsal. Pallai térdnadrágban, éppen indul az unokájáért Gönczre, mert az oroszok Tokajban vannak. Lukáccsal elhatározzuk, hogy nagy ebédet csapunk a lakásán, mert libát kapott és elment Pallai. Megeszünk egy-egy libacombot, jó levest, bort, feketét; már 4 hete nem kapunk semmi húst a jegyre. Olyan furán tele a gyomrom egész délután. Lukács érdekeseket mesél. Mint gyári mérnök, hivatalos légó tanfolyamon volt a múlt héten és ezért már szombaton bent aludt a Galamb utcai lakásán. Vasárnap (15-én) reggel fél 9 felé tapintatlan redőnyhúzásra ébred, aztán újra redőnyhúzás, vgre rájön, hogy lövöldözés. Kinéz, hát rengeteg német hemzseg a Galamb utcában, az 5. számú volt zsidóház német civil lakói is, kék ágyúfémből készült géppisztolyokkal, aztán nagy tumultus, azt is látják, hogy kihoznak egy letakart arcú sebesültet. Aztán sok magyar katona jön. A németek elmennek. A Galamb utca le van zárva. Lukács a Christ házon keresztül ment el 1 óra felé az anyjához ebédelni. Az ő verziója szerint a dolog a következő volt. A fiatal Horthy a Piarista utca 2.sz. házban (régi lakásunk!) Tito megbízottakkal tárgyalt, akik azonban már Gestapo emberek voltak, mert a valódiakat a németek elfogták. A testőrök megtudták, hogy sok német katona állt fel a házhoz, bementek és ott elbarrikádozták magukat. Ostrom volt, persze minden igen gyorsan ment, a németek megsebesítették és elfogták a fiatal Horthyt. Mikor ezt a kormányzó megtudta, elhatározta a proklamációt, mert eredetileg pár nappal később kellett volna a fegyverszüneti tárgyalásokat kihirdetni, de mert a németek "megelőztek" minket, legalább informálni akarta a félrevezetett közvéleményt. Ez mindenesetre sikerült, mert a sok német és nyilas hazugság sem tudta megsemmisíteni a Horthy-féle proklamáció hatását. Lukács aztán elmondja, hogy egy unokatestvére, aki tüzér alezredes, az ezredével a Bakonyba szökött a németek elől!
   Hosszú villamos harcok után (a "Pesti Posta" szerint: "Dittmar német haditudósító jelenti, hogy a pesti villamosoknál az 'arcvonal az állóharc jellegét' öltötte fel") a Délinél próbálok felszállni két 59-esre is, de nem lehet. Ott áll Ambróné, beszédbe elegyedünk. Az urát eléfogták, még mindig a Fő utcában van, de most éppen a német kisasszonyt látogatta meg, aki kórházban van. Kérdésemre elmeséli, hogy 17-én, este, magyar fegyveres nyilasok rohantak be hozzájuk a villába (a régi Norchler villa itt a Mártonhegyi úti hídnál), agyonlőtték a kislánya vőlegényét és megsebesítették a német kisasszonyt. Aztán kiderült, hogy a Homonnay volt polgármester (?) villájába akartak menni, aki állítólag zsidókat rejteget. Haza. Bolit felvették a cisztercitákhoz. Otthon szegény Ilusék a klozetre se mertek kimenni egész nap, mert Napó spájz rendezést tartott, aztán meg folyton a konyhában volt. Marinak sikerült zsömlét kapni sorbaállással! Finom alvás.

Október 26.
Még előző este elterjedt az a hír, hogy Oroszországban "forradalom van" és (másik verzió) "meghalt Sztálin". Bizonygatják, hogy "bemondta a Donausender tízpercenként". Így jelent meg az a hír is június elején - amikor kitűnt, hogy sikerült partraszállni -, hogy az "angolok békét kértek a pápa útján". Elmegyek a fodrászhoz, mert délelőtt megjelentek az Elektromos Művektől, s közölték, hogy rendelet van, miszerint 12 óra múlva lezárják az ipari áramot. Bizonygattuk, hogy hadiüzem vagyunk, ezt nagy kínnal elfogadták. A fodrásznál bizakodóak voltak, hogy "úgyis visszacsinálják holnapra". A nyilas kormány (eltekintve a pár "testvértől") mindenütt gúny tárgya. Éhesen jövök ki a fodrásztól, de az üzletek mind zárnak (elsötétítés 16, zárás 5-kor). Az espressóban még hajlandóak lennének adni üres feketét cukor nélkül. Rohanok haza, mert félős, hogy megint gyalog kell menni a Krisztináig, egyáltalán nem lehet felférni a villamosokra. Otthon azzal fogadnak, hogy 11 tájban megjelent egy nyilas testvér és egy államrendőrségi detektív. A kaput nyitó Mariskától azt kérdezték, hogy kié a ház (Napó és Margit szerencsére nem voltak otthon!). Mariska mondta, hogy a tulajdonos Dr. Bodor Györgyné. Hol van? Hadiüzemben dolgozik. Ez nagyon jó volt persze. Aztán Mariska nagy flegmával felküldte őket a katonákhoz. A két híradós karpaszományos pedig elküldte őket, mondván, hogy itt nem lehet lakást és helyet keresni (razziáztak és egy nyilasnak akartak lakást), mert itt honvédségi rádióadó van. Mariska közben, végtelen nyugalommal lement főzni. A középső szobában meglátták Bódy Feri kardját, "nem egy testőr lakik itt?" (keresik a testőröket, mert azok Horthy-hűek voltak, s mind kiküldik őket a frontra). Mariska mondta, hogy csak folyamőr, nyugodtan keressék meg, az óbudai kaszárnyában van. Ezalatt Ilus félholtan feküdt az odúban, és Péter alig tudta lecsitítani. Kétségbe van esve, hogy milyen helyzetbe kever minket, és vissza akar menni a zsidóházba. Milyen szerencse, hogy Napó nem volt otthon, mert ő képes és végigmutogatja a lakást, s akkor elérkeznek a lezárt ajtójú odúhoz - mi ez? Az is jó volt, hogy sem én, sem Margit nem voltunk otthon, mert ugyan nagyon bátrak vágyunk mi is, kérem alássan, de az a rendíthetetlen nyugalom csak a Mariskában van meg, és mi sokat beszélünk. - Kijön H. Feri, meghozza Péter zsoldkönyvét, s egy vásárlási könyvet Ilusnak. Egyébként főhadnagyi uniformis van a civil kabátja alatt. Azt meséli, hogy most volt egy volt bajtársánál, aki tüzér. Úgy sebesült meg, hogy előtte egyszerűen eltűnt a gyalogság, mert átsétáltak az oroszokhoz. Megbeszéljük, hogy ha megint razzia lenne, Ilusék egyszerűen kisétálnák a szobából és hátramennek Verebiékhez, érdeklődni, mint látogatók akik most érkeztek, hogy lakik-e itt egy pestszenterzsébeti bombakárosult, mert nekik rokonaik voltak stb. Éjjel meg ki kell lógni hátul a kertből. - Csoda jó kedvvel fekszem le, bekacsolom az angol rádiót, egyszer csak légi veszély sziréna, aztán mindjárt riadó negyed 10-fél 12-ig. Alig hogy megszólal a riadó, mindjárt bombáznak. A lányok szobájába jönnek Verebiné, Manci, Klári és a két kis Klári-gyerek, azt hitték, nem lesz semmi és nem mentek át az óvóhelyre. Sok Sztálin-gyertya, az óbudai részek felé, tehát északra tőlünk, aztán a Keleti irányában, különben megint Erzsébet, s mindenfelé a városban. Közel is hallatszanak bombák. Ilus eleinte nagyon fél, mert rázkódik a ház és minden mozog. Boli és az egyik katona gyerek lementek a baba-házba nézni. Napónak ki kell magyarázni, hogy miért van három ágy vetve Margitnál, "én rádióztam" (igaz is). Nagyszerűen alszunk éjjel, csak sajnos rövid az idő. Az ember 6-kor felugrik, már szürkés a hajnal, még nincs egészen sötét, mint majd november közepén. Mosdás lavórban, a konyhában, a hideg víz felébreszti az embert. (A fürdőbe nem lehet menni, mert feltűnne Napónak, hogy miért nem az odúban mosdok, ahol van folyóvíz!). Boli is lejön velem, ez az utolsó nap az iskolában, mert 29-én megszűnik a tanítás. Rajniss: "Aki ma kultúrember akar maradni, annak harcolnia kell."

Október 27.
A hivatalban a két nyilas Lujza meséli, hogy azért csinálták vissza a mozgósítást, mert Szálasi nem egyezett bele, hogy "Németországba vigyék 'kiképzésre' a mi katonáinkat". Hát így állunk? Még a végén Szálasi is "ellenáll" a németeknek!!! Különben visszafoglaltuk Szegedet, Debrecent, Baját, csak éppen nincs az újságokban és a rádió sem mondta be, mert "egyelőre titokban tartják". Tegnap az újságok közölték, hogy Göbbels: "új német fegyver = a német egység!" Kezdi elvéteni Göbbels is egy kicsit már a propagandát! - Félünk, hogy most behívják Bolit. Át akar szökni, nem megy Németországba.
   Megjelenik Lajta, nyilas kollégánk, 2-3 hete vonult be, most Sopronba megy (?!) kiképzésre (hiszen már hadnagy!) s úgy a frontra. A puccs alatt az Andrássy laktanyában volt, ahol ellenálltak a németeknek. Mit érezhetett a nyilas szíve! Azt mondja, hogy az oroszok Bátaszéken vannak, tehát átkeltek a Dunán, a Dráván is átmentek, mindig több katonától hallja az ember azt, hogy a Dunántúlon fognak felvonulni, mennek Ausztria felé, vagy majd bekerítik Pestet a nagy katlanba, amit bezárnak.
   Haza, szakadó keserves esőben, előbb komissió. 6 zsebkendőt veszek Napónak karácsonyra, darabja 17 P! Bolinak egy töltőtollat, nekem a szakadt ujjú bordó ruhámhoz pamutot egy új ujjra és nyakra, tiszta gyapjú, angórával kevert, több mint 150 P! Otthon születésnap, 4 harisnya jött Svájcból, rengeteg mindent kaptam, házbeliek úgy kitettek magukért, mintha béke volna. A lányok krémet és púdert, bombakárosult Feri 4711-es kölnit (24 P egy kis üveg!) szép virágok, fésű és Mari mindenféle kis gyártmánya. Vacsora rácponty, mindenkinek jut egy fél falat, csúsztatott palacsinta, aztán rengeteg gyümölcs, most már leginkább ezzel lakik jól az ember.
   Hallom, hogy a Mártonhegyi út aljára is esett bomba, meg mindenütt össze-vissza (Nemzeti, Corvin stb.); oroszok voltak. Ceglédet és Kecskemétet állítólag már el kellett hagynia a lakosságnak. Az angol rádió azt mondja, hogy 55 km-nyire vannak az oroszok Budapesttől. Mi viszont Nyíregyháza és Baja visszafoglalását jelentjük. Valószínűleg mind a kettő igaz.

Október 28.
Reggel még mindig szakad az eső. Mégis mindenkinek jó kedve van, élteti a remény, hogy holnap vasárnap és így legalább kialhatjuk magunkat, aztán talán kapunk egy kis húst a hivatalban vasárnapra. A hivatal hideg és büdös, otthon nincs helyem ahol egy kicsit olvashatnék - de időm sincs. Bár ez jóformán már alig hiányzik az embernek és mondhatom, hogy jókedvű és nyugodt vagyok. Szesztilalom volt, de most már engedélyezték, hogy kedden és pénteken lehet bort vásárolni (égetett szeszt nem). Péter is hozatott, és az odúban még külön megittuk.

Október 29.
Esős idő, kint tanyázunk az alsó verandán Marival fél 10-től ebédig. Megint visszavont valamit a Szálasi kormány, érvényesek a Horthy-mentesítések november 15-ig és akkor majd felülvizsgálják őket. Így Ilusék mentesítettek. Boli megjegyzi: "Egyszer rejtegettünk zsidókat és azokról is kiderül, hogy "nemzsidók"." Aztán: "Ha jönnek az oroszok, tegyétek meg nekünk azt a szívességet, hogy dobjátok el a mentesítéseteket és gyertek ki hozzánk!" Marival tanulunk és olvasunk egy kicsit; már megint hallataszik orosz ágyúzás délkelet-felől. Riadó 12 felé; lefújják, aztán újra riadó mikor éppen ebédelünk. Kifekszünk, lefújnak. Elindulunk Marival fél 4-kor Paula néniékhez. Fagy, hideg lakás, de a gyalogséta után nem fázunk, jól esik a teázás. 6 órakor bombázás, +utána riadó, bemondja a rádió, hogy "egyes zavaró gépek bombákat dobtak Budapestre, de már visszarepülésben vannak". Bomba esett a József utca sarkára, a körútra és igen sok helyre. negyed 7-kor vége a riadónak, megyünk a fogashoz, még nincs áram, de pár perc múlva megindul, a 7 órás harangszó a Mártonhegyi és Költő út saroknál ér, megint légi veszélyt fújnak, egy lámpa sem ég, csak a két gáz-lópofa. Békésen hazasétálunk, vacsora, háromnegyed 8-kor lefektetem Marit, mindjárt riadó, arcot mosok a fürdőben, hát úgy repül az ellenséges gép, hogy azt hiszem, hogy az úton megy egy óriási teherautó, de akkor meghallom, hogy repülő. Pufogás, bombák. Lefújnak, addigra már ágyban vagyok és olvasok. Éjjel megint bombázás és géppuskázás; az ember a másik oldalára fordul.

Október 30.
A hivatalban meglehetős pánikhangulat, nagyon megzavarja az embereket, hogy riadó nélkül bombáznak. Mindenki olyanokat mond, hogy "a házunk felett olyan alacsonyan ment el a gép, hogy... stb.". Szóval a város felett egész alacsonyan szálltak el. El kell mennem az Értelmiségi Kormánybiztosságra, negyed 10-kor indulok a Teréz körútról a Klotild utcába és fél 12-re érek vissza. Ez alatt kétszer riadó és két légi veszély. Fél 3-ra Ilusék értem jönnek, együtt kimegyünk a hegyre Ilussal és megkérjük Napót, hogy pár napig ott lehessen, amíg a Péter helyet keres neki, mert ő elsején bevonul a táborba. Napó beleegyezik. Kimegyünk a kertbe, megint riadó (4.30-5.05). Most már Ilus is nyugodtan sétál, nézegetjük látcsövön a holdat. Este fent alszom a középső szobában, folyton zavaró, stb.

Október 31.
Reggel zavaróban indulok, riadó 8.00-8.20. Utána légi veszély, de lefújják. Bejön az öreg könyvelőnk és előadást tart a Titkárságnak, hogy már visszafoglalták Debrecent, Szegedet, stb., most jön Kolozsvár és így tovább. Mert "kiverik őket", hiszen ott vannak a lezárt ládák, amikre rá van írva, hogy csak "a Führer engedélyével nyitható ki!" Szóval, mindent visszafoglalnak a németek. Jó-jó, mondja valaki, de hát miért nem mondja ezt a rádió. A rádió erre megszólal és bemondja, hogy az oroszoknak "sikerült behatolni Kecskemétre", majd jön egy hosszú légó előadás, hogy a front közelsége miatt állandó légi veszélyben vagyunk, ezért a légi veszélyt nem jelzik, hanem az eddigi légiveszély-sziréna "kis riadót" jelent, amikor is 4-12 gép tartózkodik a város felett. (Zavarórepülés maximum 4 gép.) További intézkedésig nappal kis riadónál a forgalom nem szünetel, s nem kötelező, de tanácsos az óvóhelyre lemenni. Fél 3-kor éppen "kis riadó". Lezavarnak minket a pincébe, hiába tiltakozunk. Pedig annyi dolgom volna és otthon én a "nagy riadókor" se vagyok pincében. Végre 3-kor sikerül magamat elkunyorálni, kimegyek, a tejcsarnokba is betérek, aztán komissió. Az üzletek háromnegyed 5-kor zárnak, sütemény "holnap délelőtt lesz" (ez van kiírva a cukrászdákra), fekete-cukor nélkül. Veszek Bolinak kravátlit és kesztyűt, aztán haza. Ilus aggódva ül otthon, vajon mi lett Péterrel. Éjjel 5-kor mindenkit felcsengetnek a csendőrök, kiderül, hogy az ezredeséket keresték. Káromkodunk.

November 1.
Szép napos idő, kicsit náthás vagyok, de a levegőtől elmúlik. Reggel Marival a babaháznál németül tanulunk, lemegyünk kenyérért, közben a temetőbe is, pedig a katonák azt mondják, hogy biztosan jönnek a repülők és géppuskázni fognak. Mi nem hisszük, és nekünk lesz igazunk. Kenyeret nem kapunk, viszünk haza barna lisztet és végre sikerül Planta teát kapni. Valamikor van kis riadó, de már nem tudom hánykor. Kint fekszünk a napon, megjön Péter: a gyárban a katonák azt mondták, hogy "két hétig a barátnőjénél bujkált". Aztán az őrmester szép beszédet mond a zsidó századnak, hogy mindentől megvédik őket (németek, Szálasi), de ha "arra kerül a sor" őket is védjék meg. Péter ezt megígéri és kijelenti, hogy ez mindig szándékukban volt. Aztán nálunk ebédel, és sietve újra bemegy a gyári táborba. Verebiné azt mondja, hogy Kovácsné meglátta az udvarban Ilust és mindjárt megkérdezte: Ki ez a zsidóasszony? Az ezredesék az első Szálasi napokban folyton faggatták Verebinét: "Hát a maga gazdája még itthon van?" mert várták, hogy csillagos házba menjen lakni. Butaság volt, hogy Ilus mutatkozott, igaz, hogy hivatkozhatunk a mentesítésre, de most már ég a lábuk alatt a talaj. Sokan látták Ilust (katonák, Verebiék, stb ) és Péter is jött fényes nappal. Jobb lesz ha elmennek; a nagy veszély egyelőre elmúlt, mert mentesítésük november 15-ig érvényes.

November 2.
Szakadó esőben bemegyek a hivatalba, reggel fél 8-fél 1-ig öt riadó volt, két kis- és három nagy riadó. Végre megtört az ellenállás, belátják, hogy így nem lehet dolgozni és kis riadókor "aki akar, fent marad". Egyébként "összetartás" van, valószínűleg azért, mert most fogják Szálasit nádorrá választani. Egy riadókor Kozma nyilas képviselő nálunk van, és azt mondja, hogy az oroszok elérték Örkényt (lehet, hogy rémhírterjesztés). Reggel a villamoson egy törteli emberrel beszélünk, azt mondja, ott már nincs senki. Albertirsát kiürítik, polgárilag.
   Vásárolni akarok, de esik az eső, haza. Az 59-esen együtt utazom egy bácsival, aki a Nemzeti Banknál tisztviselő és mártonhegyi őslakos: leszállunk a Nagysalló utcánál. Egyszerre összenézünk, és meglepődve megállunk, nagyon erős ágyúzás hallatszik délkeletről. "Itt vannak az oroszok! - mondja nekem a bácsi. Nehogy bemenjen holnap, mert felrobbantják a hidakat és a végén odaát marad". Egy postás jön kofferral és az is kezdi: "Tetszik hallani? Az oroszok!" Már volt úgy, hogy hallatszott az ágyúzásuk, de ez most olyan erős, mint nyáron a közeledő vihar dörgése. Szidjuk a németeket, és a nyilasokat persze. Szálasit nem választották nádorrá, sőt nem is lett kormányzó (pedig egyszer már kinevezte magát kormányzónak), hanem az országtanács megtette "nemzetvezetővé" (magyarul Führer) - azaz csak megbízta, mert az ország helyzete stb. Elköszönök a bácsitól, aki még egyszer a lelkemre köti, hogy ne menjek le a hegyről. Haza a Mélyúton, közben idegen (valószínűleg orosz), repülő a fejem felett, lőnek rá. Otthon Ilus és Boli azzal fogadnak, hogy Napó a szakadó esőben reggel elment kokszért, Mari, Margit, Mariska sorban állnak élelmiszerért. A katonák szerint Alsónémedin vannak az oroszok, ez már Ócsánál is közelebb van. Megmelegítem az ebédet, mire kész vagyok megjönnek vizesen a nők, rengeteg zsömlével, karfiolt is hoznak; készülünk a ostromra. A zsömle persze nagy szenzáció, mert kenyeret alig lehet kapni. Délután az 5-ös angol hírekben bemondják, hogy Kecskemét előtt milyen nagy veszteségeik voltak a magyar csapatoknak s aztán "visszazuhantak" Kecskemétre. Rettenetes hallgatni (persze a visszazuhanni a hétköznapi angol "fall back"-nek a fordítása de azért mégis borzasztó az embernek). Sztálin:
az orosz hadsereg útban Budapest felé. Ilus szobájában vagyunk (illetve az odúban) nagy verekedés Bolival, végre háromnegyed 7-kor megérkezik Napó, reggel óta most ért haza az óbudai gázgyárból, a koksz a fogas alsó állomásán maradt és holnap reggel hozzák fel. Gyorsan vacsorázunk (Napó reggel 7 óta nem evett), aztán Bolival ketten lefutunk Antalékhoz a koksz-ügyben. Én azért megyek, hogy halljak, és lássak valamit. Langyos idő, az eső elállt, a rendes irányból folyton hallatszik az ágyúzás. A borult éjszakában folytonos villanások, de a széles villámokról tudjuk, hogy az villamos. Aztán messze lent egy furcsa különálló tűz villan, Boli szerint torkolattűz, ilyen szokott lenni, amikor tüzelnek az ágyúk, éjjel, riadókor. Haza, felmegyek Bolival és Horváth karpaszományossal a háztetőre, de most kicsit alábbhagyott az ágyúzás. Mari, Napó lefeküdtek, én felmegyek Bolival az emeletre, hallgatjuk az ágyúzást és franciául olvasunk (egy Maupassant novellát, Les prisonniers). A 8.20-as magyar hírek bemondják, hogy "az oroszok kénytelenek voltak frontális támadást indítani Budapest ellen, mert nem sikerült nekik áttörni Debrecennél". De jönnek a német és magyar erők és visszaverhető a támadás; remélhető, hogy újabb Debrecen lesz. A "Pest" közölte egy "SS haditudósító" riportját a debreceni csatáról: "A Puszta lángokban", és "Debrecen lángtengerén keresztül" sikerült 700 nem tudom hány páncélost megsemmisíteniük! Hát ez nekünk nagyon lélekemelő. És ezt még mindig nem akarják látni a nyilasok? Megjegyzem külön bosszant ez a neubabelsbergi német filmnyelv, ez a "die Puszta"!! A magyar emberek lakásai nekik Puszta, rendkívül alkalmas páncéloscsatára. Pár napja fent alszom a középső szobában, a régi ágyamban. Valami csalóka békebeli dolog, külön szoba, éjjeliszekrény-lámpa stb. Nagyszerűen elalszom, nagyon fáradt vagyok.

November 3.
Ez a pénteki nap korán kezdődött, már éjjel 2-kor felébredek, mert annyira erősödik az ágyúzás, s már gépfegyverek is hallatszanak. Aztán sikerül újra elaludni. Reggel a villamosból nem látni semmi jelét annak, hogy a németek erősítenék Budapestet. A budai Margit hídfőt egy toprongyos civil alak őrzi, puskával és nyilas karszalaggal, aztán egy nyilas nő, szintén puskával. Hihetetlen, hogy milyen embereket fegyvereztek fel.
   Sietve dolgozunk, hogy még mielőtt megszűnik a hivatal, valamilyen rendbe rakjuk a dolgainkat. 2-kor bombák potyognak, néhányan hirtelen leszaladnak a pincébe, én nem megyek le, nincs riadó, és a bombák már leestek valahol nem messze. Fél 3-kor fújnak kis riadót, épp amikor indulok; a legtöbben bent maradnak az óvóhelyen; felülök a 6-osra, a Belvárosba akarok menni, a Nemzetinél elér a "nagy riadó". 15° van, meleg, szinte feszült nyárias borult idő, az utcán rengeteg katona vonul, menetszázadok, végig a Rákóczi úton. Nem nagyon biztonságos, minden percben kaphatunk valamit. Bemegyek a Rákóczi út 27-be, hivatali bérház. Negyedóra múlva lefújnak. Mikor indulok gyalog, valóságos nyári zápor ér el, bemegyek a Corsó espressóba, Mi van? Rémes libafasirt foghagymával és egy kis krumpli, meg cukornélküli fekete. Csuda jól esik. Az eső nem akar elállni, cipelek egy doboz kekszet, kiváltom Boli ruháját a tisztítóból, hogy az is odaát legyen, Budán. Az angol rádió mondja: "Man hört in Budapest das Donnern der Geschütze" - hát még pedig alaposan. Felszállok a 44-esre, a papírt leszakítják a ruhacsomagról, s a kekszes doboz leesik. Valaki rálép, de nem dől ki, viszont a Boli öltönyének ujja és nadrágszára rácsavarodik az emberekre. Mozdulni sem tudok, rajtamaradok a 44-esen és Paula néniékhez megyek. Otthagyom náluk a csomagokat, a fél 7-es fogassal felmegyek, nagyon erősen ágyúznak, megint szakad az eső. Megvacsorázunk, mélyen elalszom, a gyerekek szerint még az előző éjjelinél is erősebb ágyúzás volt 3 óra felé. (Az oroszok Soroksáron voltak és elérték már Kispestet is.)

November 4.
A hivatalban nagy hecc, de általában mindenki nyugodt. Egyszer, biztosan igazat mondtak a németek, amikor azt írták, hogy Varsóban hallani az orosz ágyúkat és mindenki nyugodtan sétál. Itt is így van. Persze az ezredesék és őrnagyék elmenekültek, és az utcán egy hülye pasas azt mondja: "Minden tisztességes ember elmegy, csak a zsidók maradnak itt!" - de erre majdnem megverik, mert még mindenki itt van. Sietek haza, szombat van, hideg szél fúj, de szépen süt a nap. Ebéd után a szobában készülődök a kifekvésre, egyszerre nagy detonáció, megreszketnek az ablakok és halljuk, hogy ez robbanás. Azt hisszük, hogy bomba robbant valahol, de nagyon hatalmas bomba lehetett. Bemegyek az ebédlőbe, ahol Ilus és Napó még az asztalnál beszélgetnek - "Hallottátok?", de már szalad is le Boli az emeletről: "Vége a Margit hídnak!" A katonák kiszaladtak a balkonra, és látták a füstoszlopot. aztán mi is felmegyünk és szabad szemmel is látható, hogy eltűnt a híd pesti vége. Mindenki tudta, hogy a németek aláaknázták a hidakat, de ez még most túl korai, és miért éppen a Margit hidat robbantották fel? Megdöbbenten tanakodunk a katonákkal, senki sem érti a dolgot. Hallgatjuk a rádiót, ami "Könnyű zene, könnyű perceket ad!" Később megjött Verebi Manci azzal a hírrel, hogy emberek is voltak a hídon, sőt, tele villamosok, amikor felrobbant. Ezt a hírt a katonák, este, megerősítik. Úgy tudják, hogy 4 német katona szerelt a hídon, még külön robbanó ládákat raktak fel épp, amikor rövidzárlat történt és a pesti oldal a levegőbe repült.
   A 8.20-as magyar adás bemondja, hogy előző napon sikerült az oroszoknak elérni Soroksárt és Kispestet, de most visszaverték őket és minden remény megvan arra, hogy Budapest "olyan tűzoszlop lesz, aminél az ellenség megégeti az ujját". Ezután közvetítik Szálasi nemzetvezetői esküjét, ahogy zengő hangon megígéri, hogy "megvédi Magyarország területét, és minden lehetőt megtesz az ország érdekében." Éjjel nem hallunk ágyúzást, 10 után jön egy gép, alacsonyan, nagy villanás a terasz irányában és bombát dob - állítólag foszforosat - valahol a Csörsz utca felé. 11 óra felé nagy robbanás, egyébként csend. Nem tudjuk mi volt. Az ágyúzás teljesen elhalkul, később egészen megszűnik.

November 5.
Csodaszép arany napsütés, sárga fák, erős kék ég, csend. Kisietünk Marival, Ilust is kicsaljuk egy kicsit. Napó lement a temetőbe, a villamoskalauz elmesélte, hogy egy három-kocsis hatos, egy negyvennyolcas, egy tizenegyes és egy ötös volt a hídon. Ezek persze zsúfolva voltak emberekkel (kívül belül lógnak az utasok), s részben egyenesen beleesetek a Dunába, részben a levegőbe repültek, darabokra mentek szét, és úgy estek a vízbe. A halottak szám 5-800 ember. (Fogalmam sincs, hogy mennyien lehettek.) Azt mondják, hogy senki sem ment oda menteni, mindenki elmenekült, mintha már az utolsó ítélet lenne. Metzler Jenciné húga éppen a pesti oldalon rá akart menni a hídra, de ijedtében elesett és kificamította bokáját, s most ágyban fekvő beteg. Délben kis riadóban ebédelünk a szép napos kiugróban, éppen befejezzük, amikor átjönnek Ipolyiék, akik bíztató történeteket mesélnek az oroszokról, Szegeden állítólag Szentgyörgyi Albert a polgármester és Kolozsváron három tagú direktórium van: gr. Teleki Béla, egy szabó és egy egyetemi tanár. Egy rokonuk jött Kiskunfélegyházáról s azt mondja, egész békésen közlekedtek az oroszok között, senki sem molesztálta a polgári lakosságot. Ipolyiék szerint a németek helyzete megint "kritikussá vált". Az igaz, hogy pillanatnyilag, közvetlenül Budapestnél visszaverték az oroszokat, de viszont elfoglalták Szolnokot és Ceglédet, a magyar sereg szétesőben van (a Horthy proklamáció óta a pár tisztet /nyilasok/ kivéve úgyis csak félig-meddig küzd), a németeknek nincs üzemanyaguk, nagy menekülés zajlik a Dunántúlra. De hogy mi lesz Pesttel, azt végeredményben ők sem tudják.
   Nekem is megjelent egy kollégám szombaton a hivatalban - kb. száz emberrel érkeztek Pestre -, koszosan és vad külsővel jött be; a szegedi 5. hadtestet, amihez tartozott, Ceglédnél szétverték, azóta kiraboltak egy német autót, mert nem volt ennivalójuk és a falvakban vagy adtak nekik, vagy, bizony ők is előhúzták a revolvert.
   Délután negyed 3-kor Margit, Boli, Mari és én elindulunk gombát keresni a máriamakki erdőbe. Gyönyörű idő, senki se jár az erdőben, s ahogy szedjük a gombákat jön pár ellenséges gép, lőnek is rájuk, mi meg csodálatos békében és biztonságban érezzük magunkat. Legfontosabb kérdés, hogy együnk-e a gombából, vagy csak Margit kóstolja meg, és ha nem lesz rosszul, akkor legközelebb újra szedünk (Margit, saját gombázó tekintélye védelmében maga ajánlja ezt a megoldást). Olyan szép az erdő, és olyan nagy békét érzek, hogy igazán nem félnék attól, ha hirtelen egy bomba agyonvágna, de annál jobban undorodom attól, hogy átmenjek az egyik megmaradt, aláaknázott a hivatalba, s hogy esetleg egy hatos, illetve most már hetvenötös tucat-csomagolásában fulladjak vízbe, a németek jóvoltából. Haza háromnegyed 5-re, a Mártonhegyen megint halljuk, hogy ágyúznak, úgy látszik újra közelebb van a front, és tüzeket látunk Soroksár irányában. Boli a csergében fekszik, fent, a kéménynél és látcsövön tanulmányozza a villanásokat, tüzeket és ágyúdörgést.

November 6.
(Hétfő) Reggelre elmúlt a húzódozás bennem. Fél 7-kor indulok - először Margit híd nélkül! - a hivatalba. Az 59-es csak a Déli érkezési oldaláig megy, mert ott valami sínkivezetést építenek a vonatnak. Ha már nincs híd, legalább a vonatok fognak az utcán járni. A Déli indulásánál felülök az Erzsébet hídi kocsira. Az emberek nyugodtak, csak nem nagyon akarnak a kocsikba bemenni. Leszedték a robbanóanyagokkal telt ládákat a hídról, de a vezetékek ott vannak. A Papp-kocsma fiával megyünk és a Vilmos császár úton próbálkozunk. Itt már minden oldalról fel akarnak szállni a villamosra; a túlsó oldalon várakoznak a veszedelmes belül lógás hívei. Időben megérkezünk.
   A hivatalban nagy a felfordulás. Mindenki késik és csak amikor már mindenki bejött, nyugszunk meg, hogy senki se esett bele a Dunába. Ezen a napon olyan hangokat hallunk, hogy zsidók és a kommunisták követték el a hídrobbantást, német álruhában, de általában most már teljesen németellenes lett a hangulat.
   Haza fél 3-kor az Erzsébet hídon. Pontosan 25 percig megy a villamos Pestről Budára, annyi a kocsi, hogy csak lépésben engedik előre a villamosokat, és akkor újra megállítják. Rengeteg, nagy német teherkocsi, tankok, "páncélöklök", aztán a menekülők lovaskocsijai és kordéi (elöl férfi húzza, hátul asszony tolja, vagy csak erőlködik) és a kocsin egy-egy vacak rekamié, láda stb. A rádió még mindig nem mondott semmit a Margit hídról, a lapok is agyonhallgatják.

November 7.
Megint ugyanaz a bemenetel. A hivatal tele van németellenes hírekkel. Jön Mijó bácsi, vörös szemmel, mindene odaveszett a rákoshegyi kis lakásában - mert a Rákoshegyet is kiürítették -, a németek ugyanis egyszerűen ellopják a holmikat. Mijó bácsi szerint a patikát is kirabolták "Hát szövetségesek ezek?". Egy néni "csak a szomszéd bunkerbe vitt valamit" és mire visszajött, mindenét elvitték a németek. Halat viszek haza, megint az Erzsébet hídon, csoda szívós, mert mire hazaérek (pontosan annyi idő alatt, mint mikor az angol bombázás miatt egyáltalán nem közlekedett a villamos, vagyis 1 óra és 35 perc alatt) még a vízben feléled. Ilus már elment tőlünk, beköltözött szegény a Mozsár utcai zsidóházba az édesanyjához. A három karpaszományosunkért még mindig nem jött a kocsi (tegnap kellett volna nekik menni, de olyan zavar volt a vezérkarnál, hogy elfelejtkeztek róluk). Remélik, hogy "egyáltalában itt felejtik őket". Az egyik fiú apja, Horváth bácsi, rendőr, s azt mondja, hogy az oroszok Adonynál átmentek a Dunántúlra. A rendőröket is kiviszik a tűzvonalba. Őt azért hagyták ki, mert tud oroszul és féltek, hogy vele az egész csoport megadja magát. Elmesélem neki, hogy délelőtt Lajta azzal jött be a hivatalba, hogy "a magyar gyalogság felmondta a szolgálatot". Én erre azt kérdeztem tőle, hogyan fog harcolni a német gyalogság, ha majd Berlin - Friedenauban lesznek a harcok és nem Soroksáron. Azt is mondta Lajta, hogy az oroszokat nem lehet megállítani, csak "egy időre feltartóztatni és két hónap múlva elfoglalják Budapestet." Erre mindenki kertelés nélkül azt mondta, hogy akkor ne védjenek bennünket. Horváth bácsi finom szilvóriummal kínál, a fiúk búcsúztatására hozta és annyira a lábamba megy, hogy tévedésből a konyhába viszem az ágyneműmet az emeletről.
   Különben csend, az ágyúzás megszűnt, csak rakétákat látunk. Ezen a napon a "Magyarország"-ban megjelenik egy MTI kommüniké mely szerint "gázszerelés következtében történt a szerencsétlenség, mely ... emberéletet is követelt ... Wesenmayer részvétét fejezi ki". Tehát szétfoszlott a kialakulóban levő mítosz a kommunista szabotázsról,...maradtak a németek...

November 8.
A hivatalból már reggel kimegyek Újpestre Lukácskoz. Plakát: Beregffy felszólítja a fegyverforgató férfiakat, hogy "önként vonuljanak el" a pesti oldalról - egyáltalán mindenki menjen el, kis motyóját vegye a kezébe és gyalogoljon Vác felé... Ezt ki is hirdették nálunk. Ez a dolog falháborodást kelt. Kapok valami rengeteg előleget, vagy segélyt; zsebre vágok több mint 2.000 pengőt, soha nem volt annyi pénzem, de nincs mit venni rajta. A gyári ebéd rántottleves, paprikáskrumpli. Megint zavarórepülés, lőnek csudára, azután páncélosok jönnek, de még nem a T 34! Mindenki kíváncsian les, mert egész bután az a hír terjedt el, hogy az oroszok Vácon vannak; a páncélosok a mieink, adunk hát nekik a paprikáskrumpliból. Háromnegyed 3-kor indulok Lukácstól, a Nyugatinál nem lehet felszállni a 49-esre, pedig onnan indul. 4 kocsi elmegy, de mindig ellökik az embert. Végre egy 45-össel eljutok a Kálvin térre, onnan gyalog a Ferenc József hídon át, aztán villamoson a Körtérig. Ott van egy szép Stühmer espressó, sort állnak előtte, de mire sor kerül rám, nincs cukor, jó pár hete nincs semmi édesség; Mari úgy vágyódik egy kis cukor után, ez meg nem is cukor volt, csak diákcsemege. Hanem csoda jó sajtos kenyeret lehet kapni és a kenyér még vékonyan meg is van kenve vajjal. Isteni békebeli étel, nem tudom mióta nem láttam rendes sajtot.
   Fel a 61-esre Liliékhez. Margitnak nagyon fáj a foga és Sanyihoz viszem. Lili nagyon nyugtalan, mert az apja, aki persze zsidóházban van, valami konfúzusat üzent, hogy Sanyi még ma menjen oda. Erre azért, hogy Sanyi inkább Margit fogán dolgozzon, elmegyek helyette a Károly-király útra. Persze gyalog a hídig, villamos a Múzeum körútig és vissza ugyanígy. Nincs semmi baj. Végre hazaindulunk Margittal a Sión felé, természetesen gyalog. Egy őrség ránk világít, megköszönjük (hadtest van a Sionban), de alig megyünk tovább, irtó ordítás egy autóbuszházból: állj! Mi hülyén ráfeleljük: Ki vagy? és továbbmegyünk. Nekünk ront a puskás őr, akiről azt hittük, hogy utcagyerek, ránk fogja a fegyverét és összeteremt. Igazoljuk, hogy a Mártonhegyi útra megyünk, haza, gyalog, mert nem lehet villamoson. Átenged és közli velünk, hogy háború van és majdnem agyonlőtt.

November 9.
Néhányan szomorú sorsra jutottak a hivatalban. Pálné, akit két zsidólakásban ért bombakár, tegnap elment az ura után Dunántúlra. Mijó bácsinak elveszett a holmija. Lengyelnének szegény mostohafia úgy látszik elesett, mert a legénye minden holmiját, még a fehérneműjét is hazahozta. Olyan gyerek volt még, 22 éves, kis porcellán pólyás baba és egy játék őz is volt a holmik közt. Dunaföldvárnál volt, ahol a németek "sündisznóállást" akartak létesíteni. A szegény katonáink nem tudták, hogy az oroszok Budapestnél vannak, azt írta ez a gyerek is: "legyen nyugodt, Lujza néni, nem eresztjük őket oda!" Újság nem kerülhetett a kezükbe. Az igazgatók és egyéb fők elvesztették a fejüket, csak a privát dolgaikkal foglalkoznak, gyáván és szégyentelenül. Persze Sárvári vezet. Ki se látszik a füle a különböző mentességekből, követségekből, pedig már megvan a "Schutzpass"-a. Ha az ember hivatalos dolgot akar intézni, egyszerűen kidobják. Fél 3-kor nem mehetek haza, mert neki kell valami "védlevelet" szerkeszteni és németre és franciára fordítani. Pedig híre járt, hogy az üzletek kiárusítanak. Bőrtalpú cipőkért állnak sort. Nagyon kellene, már csak parafa-szandálom van és a bakancs. A többi rossz, és nem csinálják meg. 4 óra mire beérek a Belvárosba, az összes üzletek bezártak, a félsötét utcán népvándorlás csomagokkal, az emberek rávetették magukat a holmikra, a készleteket kiosztják, biztosan félnek, hogy ki fogják rabolni a raktárakat a németek, vagy mások. Ma a "Magyar Szó" főcíme ez volt: "Higgadt előrelátással folyik Budapest kiürítése!" Lajta megint bejött és arra, hogy én nem menekülök, megbélyegzően mondta, hogy ez politikai meggyőződés, mert aki nem hisz a németek győzelmében, az marad (?). Nem vitázom, vele (magyar szempontok és Lajta - vagy általában nyilasok!!!) csak megjegyzem: No akkor nagyon kevesen hisznek a németek győzelmében, mert egész Budapest itt marad!
   Napó neve napja van, könyvet akartam venni, de Sárvári jóvoltából üzletzárás után érkezem, veszek egy szép futót, az egyetlen nyitott boltban, a Veres Pálné utcai virágos bácsinál. Ő se megy sehova, és német fosztogatásokról mesél. Virággal természetesen nem lehet a villamosra felfurakodni, ezért gyalog kell menni. Átmegyek a Lánchídon, szegény szép hidunk, rajta is ott a vezeték! Egész nap esett, bevásárló háló, nagy tasak, ernyő és a virág van nálam. Megint újra kezdődik az ágyúzás. Otthon azzal fogadnak, hogy vettek Marinak bőrtalpú fekete fiúcipőt (egyetlen bakancsa volt már csak!), de szegény Mariska elvesztett 450 P-t és az összes iratait. Rémes! Bent vacsorázunk Napó hálójában, rántott pontyot, zöld salátával és krumplival, és békebeli kávétortát a féltve őrzött pár szem kávénkból. Utána még fekete is van. Jól érezzük magunkat. Nagy különbség van ám a Napó és a hivatali rémült alakok közt, pedig most hoztak mindenféle rendeletet, hogy zsidóknak nem lehet több mint 300 P-je, de ki olvassa el egyáltalában Szálasiék termékeit? Katonáinkat mégis elvitték: ma háromszor küldtek értük, kétszer autót, aztán jött egy staféta, hogy menjenek el gyalog, amikor már rég elmentek. Teljes a zavar. Éjjel Malinovszkij megint nagy munkába fog, szidom, mert felébresztett, de mindjárt elalszom.

November 10.
Fél 2-kor elmegyek, és Bodorral ebédelünk a Holubban. Furcsa, hogy ennyire egyeznek a nézeteink (olyan különböző helyről jöttünk...) Meghalt szegény Irmus néni; olyan rossz olvasni, hogy "szülőföldjétől elszakítva" a Farkasréten temették el. Bodor csak bitangnak hívja Szálasit és nyugodtan meséli a villamoson, hogy Gidófalvi Pista "pillanatnyi elmezavarában" menekül. Azt mondja, hogy kedvező fegyverszüneti feltételek voltak, mégpedig visszavonulás, igaz ugyan, hogy a trianoni határokra, de Erdély ügyében később lett volna rendezés (szóval területi kérdésekben)... 10 nap elvonulás a németeknek, ezután szovjet felvonulási terület lettünk volna, de nem kellett volna harcolnunk. Horthyt a nyilas tisztikar elárulta, meg volt szervezve minden rendesen, csak az emberek a döntő pillanatban nyilaskeresztes karszalagokkal jelentek meg; a "söpredék" mondja Bodor. Velünk szemben ül egy fiatalember, élvezem, hogy Bodor miket mond, amellett azonban sohasem mint a saját véleményét, hanem csak regisztrál. Ha bárki felelősségre vonná, azt mondhatja, kérem én ezt nagyon helytelenítem, amit itt mesélek. A fiú azonban teljesen velünk egy nézeten van, mert espressót ajánl, hogy oda menjünk feketézni. Elválunk egymástól, én elmegyek cipőt venni, de nem kapok. Haza. Már egészen kidőlök.

November 11.
Szombat, alig dolgozom valamit, 10-kor Sárvári elmeneszt Sztripszki orosz tolmácshoz a Logody utcába. Kedves fura öreg bácsi, ellógom vele az időt, olvasom a cirill betűket a gépen (sokat ismerek görögből), aztán felhívom Sárvárit, hogy jöhet a fordításért. Bemegyek drogériákba, cukrászdákba, sehol nem kapok semmit. Aztán egy cipész, ott is hiába járok, nincs embere, nem vállal semmit. Fogason haza; hideg, téliesen süt a nap, de azért jó idő.
   A lányok folyton rohannak, remélik hogy kapnak valamit, de semmi nélkül érnek haza. A sorállásoknál teljesen nyilas ellenes hangulat. A katonák hangosan mondják, hogy civil ruhát visznek, nem mennek Németországba, átállnak. Mindenki német fosztogatásokról mesél, és nyíltan várja az oroszokat. A nyilasokat, bárhol megjelennek, gyűlölet fogadja,. Kevés van, de hülye és nevetséges. Hogy miért nem lehet ilyen hangulatban senkit sem találni, aki lelökné Szálasiékat és kidobná a németeket Budapestről, amikor az oroszok már Soroksáron vannak, azt nem tudom megérteni - de hát nem értek ehhez.
   Különben csend van, nincs ágyúzás (tegnap volt), meg akarom hallgatni a magyar híreket, de negyed 9-kor kialszik az egész városban a villany. Lefekszünk mind, kicsit vacakolok gyertyával, de 9-kor már alszom, rettenetes fáradt az ember.

November 12.
Csendes vasárnap, nincs ágyúzás, néha egy-egy lövés, meg valami fura robbantás. Az oroszok Szolnok és Miskolc felé harcolnak, úgy látszik soká tart még itt Budapestnél a csata.

November 13.
Ilusért megyek, de Péterrel együtt jönnek, szembetalálkozunk; Péter mentesítve van (svájci munkatábort csináltak), Ilus még nincs. Mindenütt viszik a zsidókat. Feketézünk, aztán fodrászhoz megyek. 5-kor egyáltalán nem lehet felszállni az Erzsébet hídnál. Váradi Ilivel találkozom, és gyalog elindulunk. El is érünk a Déli Vasútig, közben egy állomáson se sikerül felszállni. Az egész város tele van a németekről terjesztett rossz hírekkel (fosztogatás, stb.). Az 59-esre sikerült felférnem, de előbb úgy ellökött valaki, hogy kiszakadt a harisnyám és véresre ütöttem a térdemet! Otthon kukoricát morzsolunk a konyhában, a lányok egész nap szaladgáltak, próbáltak ruhát és cipőt venni. - Az ember csak ledöglik az ágyba és boldog, hogy elnyúlhat.

November 14.
Megint rohanás az orosz tolmácshoz; az oroszok Jászberény felé járnak és Tomai és Boros nagyon sietnek oroszra fordíttatni a svájci cédulát. Szeretek menni, Szigeti taxi-használati engedélyt nyom a kezembe (van egy a cégnek), kisriadó van, de nyugodtan átmegy a taxi a Lánchídon. A tolmácsnál várni kellene, lemegyek a Logodi utcából a Krisztinába, mert enni szeretnék, 12 óra elmúlt. A Krisztina söröző zárva, a Zöldfa zárva, az espressóban cukornélküli fekete, valami rémes a saláta, nincs szósz rá. A cukrászdák becsukva. A lapok is összeolvadtak már, pld. a "Pest" a "Magyaroszág"-gal. Ahogy sétálok, az egyik kis üzletben meglátok agy kis orosz nyelvkönyvet; az egész városban nem lehetett már kapni. Ebben sincs köszönet, most nyomták ki nagy hirtelenében és a cirill kisbetűk egészen elmosódottak. Sok betűt ismerek az ógörögből. Visszafelé nem kapok taxit, bemegyek a Del-Kához, persze már csak szandál van, mikor hazaérek nem ér össze a pántja (az üzletben még bekapcsoltam). Mindenki sorbaáll. A pénztárnál felvisított az asszonyság: "Mikor szűnik meg ez a népvándorlás?". Otthon, mindenki megbotránkozására rémes viháncolást csapunk Bolival és Marival, emeletről le-föl,.
   Margit jön haza a városból, s mondja, hogy az 59-esre a belső oldalon felszállt egy nyilas és hepciáskodott. Egy katona elkiáltotta magát: "Dobják le azt a nyilast!" Erre a nyilas: "Igazolja magát!" A katonának sem kellett több, dehogy igazolja magát ilyen "bitang nyilasnak", ő katonai hatóság alá tartozik és elkezdte hangosan szidni a Szálasiékat, hogy azért harcoljanak ők a fronton, hogy ezek itthon raboljanak; kiosztották a fegyvereket mindenféle suhancoknak, csavargóknak, a katonáknak meg nincs felszerelésük. A nyilas jobbnak látta gyorsan leszállni a villamosról, de a nők még azután is fenyegették az öklükkel.

November 15.
Ronda esős idő, elmegyek a Mozsár utcába, mert megígértem Ilusnak, hogy komissiózok vele. A nyilasok hajtják a zsidókat. A Mozsár utcában a vizes földön fekszik egy középkorú asszony, nekimennek, felrángatják (négy nyilas) és rúgásokkal, ütésekkel rángatják tovább. Felmegyek Ilusékhoz, csak az öregasszony van ott, Ilus délelőtt elment és nem jött vissza! Nagyon ijesztő, de nem mondom neki. A Jókai utcában egy vén, bohóckülsejű nyilas bottal a kezében, puskával a vállán, óriás karszalaggal igazoltat egy nőt. A nő keresztény, igazolja magát és továbbmegy. Egy katona nekitámad a nyilasnak, hogy miért zavarja a járókelőket. "Igazolja magát, ilyen karszalagot akárki feltehet!" A nyilas már a falhoz hátrált, onnan üvölti, hogy ő a VII. kerületi pártvezető! Két másik honvéd felzárkózott a katona mellé és néma embergyűrű várja, hogy mi lesz. Egyszer csak a katona nagy karlendülettel pofon legyinti a nyilast, annyira, hogy az lecsúszik a fal mellett. Mindenki felüvölt. Látszik, hogy valami nagy ordítást fojtanak vissza az emberek; hogy mi lesz, ha az kitör, nem lehet tudni. Odébb megyek, a Vadász utcába egy ház előtt (talán valami svájci hivatal?) őrködve nyilas gyerekek zavarják tovább az embert "Tessék továbbmenni" és hencegnek a puskáikkal. Egy házaspár arra megy, a férfi dühösen morog, hogy "Hiszen megyünk, nem eshetünk hasra!". Erre valaki hírül hozza, hogy most vágtak pofon egy nyilast a Jókai utcában. A férfi (jól öltözött ember) hangosan azt mondja: "És én ezt nem láthattam!" Arra egy munkás odaszól: "Legyen nyugodt, még fog ilyet látni!".

November 16.
Délelőtt riadó, utána odajön a Chinoinból egy munkás és mondja, hogy Ilust elfogták, először a téglagyárba vitték és onnan viszik gyalog Németországba. 1/2 órával később cseng a telefon: Ilus! Bemond egy címet, Pozsonyi út, menjek oda. Sikerült megszabadulnia. Előző nap fogták el, amint az utcán ment. Bevitték a Szt. István krt. 2-be, az egy nyilas ház, ahol verték, pofozták az embereket; nők is voltak ott, akik uszították a férfiakat. Az a nyilas motozónő, aki tőle elvette pénzét, óráját stb., nem lehetett több 18 évesnél. Különösen verték az idegen állampolgárokat "svéd állampolgár és magyar kenyeret eszik" stb. Egész nap ott álltak, aztán este a margitszigeti pontonhídon mentek Óbudára, a téglagyárba. A rendőrök azzal fogadták őket: "Ne nézzenek úgy ránk, mi csak parancsot teljesítünk!" A honvédség nem vett részt semmi kegyetlenkedésben. Egész éjjel a téglákon ültek összezsúfolva, reggel megint kihallgatták a nyilasok. Ilus egyik csoportból a másikhoz ment, talált egy ismerős embert, akinek volt svéd állampolgársága maga és a felesége számára (aki nem volt vele), s ezt nem mutatta meg a nyilas házban (mert ott eltépték az iratokat), hanem csak itt, amikor látta, hogy a rendőrség ezeket külön állította. Ilus belekarolt ebbe az emberbe és elvonult! Most egy svéd házban van; időközben vatikáni védettséget kapott és át kell költöznie. Megint tele az utca költözködéssel. A pontonhídon megyek át, ez a Sziget utca magasságában kezdődik, "8T Kriegsbrücke" van persze kiírva, német katonaság őrzi minden lépésnél és így át lehet sétálni a Szigetre. Oldalról félelmesen rajzolódik ki a lerombolt Margit híd, a Szigetig tönkrementek az ívek,, mint egy hatalmas angolparki hullámvasút!

November 17.
Tegnap kellett volna jelentkezni a férfiaknak, 1912-es évfolyamtól kezdődően, honvédelmi munkaszolgálatra. Az újságok és rádió bejelentik, hogy a tegnapi riadó (igaz, riadó is volt délelőtt, ezt el is felejtettem) miatt sok időt elvesztettek és ezért a jelentkezést a mai napra is kiterjesztették. A lapok formálisan lehülyézik (szó szerint ezt írták) a pesti közönséget, mert úgy látszik újabban nem fél eléggé az oroszoktól. Minden lap újra lap tele van a kislányok ellen elkövetett erőszakkal és egyéb atrocitásokkal. Viszont kétségbeesett erőlködéssel magyarázza a rádió, hogy a németek nem fosztogatják a kiürített területeken a magyarok lakásait, stb. Persze bután makognak és harcászati és hadászati szempontokat emlegetnek. Ilust sikerül átvinni a vatikáni házba (Tátra utca 5). Az utolsó percben megaprehendál egy Golyó-néni (?) nevű házmesterné és majdnem kidobja szegényt a portyázó nyilasok közé. Szerencsére a Chinoin munkás és én, többszöri bocsánatkérés és egy spulni "véletlenül" nálam levő cérna megbékítettük.

November 18.
A hivatal bolondok háza. Újabban orosz fotókópiákat csinálok, én magam, a géppel, mert Grósz urat elvitték a nyilasok, de gépe nálunk maradt (ez egy pasas volt a házban). Megint erősebben ágyúznak és ugyan hosszú ideje nem volt komoly bombázás, de folyton dobnak le bombákat, gépfegyvereznek; rendesen utána mondja a rádió: "Zavarórepülés". Az ember teljesen megszokta az állandó légi veszélyt és ágyúzást, ez már csöppet se zavar minket. Megint nagy tömegű robbanóanyagot kötnek szegény hidainkra és felállították az ágyút a budai oldalon Pest felé. Sárvári szerint egész biztosan felrobbantják a hidakat, "ő majd szól nekem!" Sárvárinak egyébként nyilas menlevele van, Kozma nyilas képviselő ügyvédünk szerezte neki, akinek viszont ma Sárvári irat egy angol nyilatkozatot (én csinálom), ahol mint a Coats koncern tagja "I am deeply indebted and our Company and I myself owe him any service in return"!, mert megy - Svájcba!!
   Délben kivételesen elég üres villamoson haza, rám fér, mert kb. nyolcféle bajom van, náthás vagyok, köhögök, farzsábám van, lefagyott a kezem és a lábam, stb., de sajnos étvágyam és emésztésem kiváló. A kalauzt megkérdezem, hogy minek köszönhető ez a csodálatos üres villamos? Szája elé tett kézzel súgja nekem: "Talán már elmenekültek?".

November 19.
Délelőtt két riadó is van, de egyebekben békés vasárnap. Egész délelőtt a balkonon fekszem. Kétszer is jönnek Raták, egészen alacsonyan nem méltóságteljesen és megfontoltan a magasban mint az angolok, hanem vadul rohanva, úgy hogy az ember először azt hiszi, hogy Messerschmidt vadász. Lent nagy köd a városban. Egész nap ágyúznak. Szokatlan, ha elhallgatnak.
   A rádió Erzsébet napra s következőt mondja: "Köszöntjük az ifjú Erzsébeteket, akikben élhet az a boldog tudat, hogy a magyar történelem legújabb legnagyobb alakjának, Szálasi Ferenc, édesanyjának nevét viselik."

November 20.
Szigeti meghökkenve jön azzal, hogy Baross utcai (104 sz.?) lakásába belőttek, és a honvéd meg csendőr bizottság megállapította, hogy nem repülőgép, hanem orosz tüzérség.
   Ilushoz megyek; az utcán a plakátok már teljesen hisztériásak. Az egyiknek például az a felírása: "Megsemmisítünk, vagy megsemmisülünk". Aztán egy jócombú magyar vitéz lerázva láncát magasra emeli a pajzsot, amin természetesen nagy zöld nyilaskereszt. Felírás: "Azért is!". Van egy drámai plakát, vörös ördög kézigránáttal sújt le a karon ülő gyermekét cipelő magyarruhás anyára, háttérben a parlament, felírás: Nem, nem, soha!.
   Megérkezett Feri és Mariska 24 órás út után Zalából. A németek Nemesrádót is ki akarják üríteni. Már körözik az íveket, de 364 ember közül csak 16 írta alá, csakhogy azok sem akarnak Ausztriába menni. Hajtják el a németek az állatokat, csak 4 hónapi élelmet hagynak meg. A falusiak szidják a pestieket, hogy nem zavarják el a kormányt.

November 21.
Reggel fél 8-ra Szegvári lakásába megyek a Párisi utcába. Esik, nem megy az 59-es, a Széll Kálmán tér felől nem jön villamos, a 69-es visszafordul a Délinél. Valami karambol. Délben a Krisztinába megyek a tolmácshoz, amikor cukornélküli feketét ebédelek a Horváth kert espressóban, nagy detonáció, mindenki azt hiszi, hogy a Lánchíd, de nem az volt, csak valami bomba. Az ágyúzás most már egészen keletre tolódott és a Margitsziget irányából jön. (Tura, stb.).

November 22.
Gyönyörű napsütés, csak 8-ra megyek, mert megint a tolmácshoz szaladtam. 1-re Gerdeshez megyek gyalog, sétálva. Ő is úgy tudja, hogy a németek elvitték az állam aranykészletét. Nem lesz pénz vetőmagra és tenyészállatra. Őszi vetés csak a Dunántúlon volt. Behívják az 1921-1926-os korosztályt és holnapra leventeriadót (hát ez meg mi?) hirdet a Nemzetvezető. Különben Kultúriroda (Kulturbüro) címen csúcsszervezetet állított fel, ahol a szellemi élet vezetői (Páger, Kiss Ferenc, Szeleczky, pár színigazgató, ismeretlen nyilasok és ... Dohnányi!), akik szép számban jelentek meg, kérdéseket intézhettek hozzá! Kár, hogy én ezt nem hallottam.
   Boli 17. születésnapja. Hála Istennek 1927-es. Finom vacsora, Boli egyik öreg cipője tyúk képében tért vissza Zalából. Valamelyik nap tejszínhabos képviselőfánkot csináltunk. Most minden van, feketén, mert mindenki magával hozza a dolgait menekülés közben és elkótyavetyélik. Levágták az állatokat, stb. Ezután jön majd a nagy éhezés. Éppen olyan ez, mint amikor a halálos beteg egy pillanatra jobban lesz. Finom ünnepi vacsora után felmegyek a gyerekekkel (Mari is felköltözött, szinte békebelien lakunk); hát, megint Sztálin-gyertya és bombázás Csepel felől. A rádióban természetesen zene, még nem vették észre. Kifutunk Boli balkonjára, onnan nézzük.

November 23.
Reggel, a változatosság kedvéért nincs gáz. Már este elállt. Nem lehet teát főzni, de úgyis eltűnt most a magyar tea, egész Pesten nem lehet kapni. Egyesek karfiollevest reggeliznek, mert karfiolt, lehet kapni. 10 P egy kiló. A Délinél megint 15 percig várok a villamosra. A Csepel szigeten orosz hídfő, mondja a rádiónk.

November 24.
Elmegyek a Sándor-térre. A felsőgödi villát kirabolták a németek, elvittek bundákat, zsírt, tojást és olyan gyors munkát végeztek, hogy három fél pár cipőt hagytak ott. - Haza; a 61-esen annyi az ember, hogy puskavég megy az orromba és felüti a fejemet. Fáj, de nevetnem kell. Vacsora után feljön a Jenci, kiderül, hogy a Beregffy a sógora. Szörnyülködök! Erre azt mondja: "Hidd el, tiszta-kezű ember, csak korlátolt!" Bár inkább tiszta fejű volna, mondom neki és lopna 500.000 pengőt, kevesebbet ártana az országnak - hiszen ha csak a Margit hidat vesszük...
   Jenci "vonul Németország felé" mint katona, de már azon töri a fejét, hogy mit fog mondani az oroszoknak Berlinben, hogy hogy került oda. A családját itt hagyja. Különben el van készülve rá, hogy az oroszok minden "urat" kiirtanak, pedig "mi értünk kár lesz és tudnának használni".
   Ma nagy lövöldözés volt a Kamaraerdő felől. Állítólag egy-két zászlóalj partraszállt ott. Különben Hatvan elestét bemondja a magyar rádió, a német hírekben, viszont magyarul még másnap sem.

November 25.
12-háromnegyed 2-ig tart, amíg a hivatalból hazaérek, ugyanis megpróbálkoztam a pontonhíddal. Délután kint fekszünk a gyerekekkel egészen ötig, persze ágyúszó mellett.

November 27.
Már tegnap megjelent a mozgósítási plakát, 1902-tól 1926-ig! Tehát Bolit nem hívták be! November 30-tól az 1920-as évfolyamnak "el kell vonulni" a hivatalokból. Ma megjavult a villamosközlekedés, rengeteg megállót megszüntettek. A Déli Vasúttól a következő megállók vannak a Körútig: Krisztina, Szebeny tér, Apponyi tér, Múzeum körút, Nagykörút. Ezzel megszűnt a zsúfoltság, csak az lóg, aki bliccelni akar. Nagyszerű. Gyorsan be lehet érni. A hivatalból szaladok eladni Napónak tört aranyat, mert nem veszi fel a 300 P-t, amit nyugdíj címen kaphatna. 1 kg zsír feketén 45 P! Az arany 15 g és 3.000 P-t kaptam érte. Marinak veszek négy francia könyvet 11 pengőért! Rohanok a fodrászhoz, ma már 5-kor van elsötétítés.

November 28.
Elmegyek Ilus anyjához, csak az öregeket hagyták meg a házban, mert most a védetteket is elviszik (svéd, svájci, vatikáni). Rögtön elcsíp egy öregasszony, levelet küld velem az unokájának, aki keresztény: SOS, kenyeret kérek, éhezünk! Nagymama. - Egy paralitikus öreg az ágyban fekszik, és folyton kérdezi: Visznek minket? Egy másik öregember kiküld a keresztény feleségéhez a Jávor-utcába, hogy hátha valami szanatórium bevenné őket, intézze el a felesége. Innen Ilushoz, paplant és ételt kér. Nagyon fárasztó az ilyen "zsidó körút" és sajnos nem tudok segíteni.

November 29.
Egész délelőtt Kozmával Sárvári ügyében. K. azt hiszi, hogy mire Ausztriába érnek az oroszok, addigra "készek". De miért? Credo quia absurdum. Ő Svájcba készül, de majd "visszajön" mint valami Red Pimpernel. Afelől neki sincs kétsége, hogy Magyarországot elfoglalják. "A pusztulást nem akarja látni." Nincs más dolgom, mint hogy megvárjam, amíg intézi Sárvári igazolvány ügyét. Végre Beregffynél köt ki. Nehéz dolog; ma egy zsidó nem ember, és ha Kozma nem ült volna 8 hónapot börtönben Szálasi miatt, akkor már le is fognák. Kuporgok a piros-fehér-piros (nyilas jelzésű) autóban, a "nyilas testvérek" "Kitartás! Éljen Szálasi"-val köszönnek az autónak (nem nekem), közben jól szólnak az ágyúk Csepel szigeten, én meg lelki nyugalommal oroszul tanulok, mialatt várom Kozmát. Meg is mondom neki, jót mulat rajta. Kozma olyan, mint amilyennek egy német, illetve inkább egy olasz film képzeli a "fasisztát". Cambridge-ben tanult, autólapot szerkesztett Dévánnal, de aztán "megtért", szocialista lett, börtönélményei vannak, 1942-ben túl jutott a Volgán, mert mint pilóta Szaratovot bombázta. "Nagy nőbarát", "óriási vitalitása elragadja", de aztán megtér, most már végérvényesen, kis fasiszta családjához, mert természetesen már három gyermekkel szaporította "a nyilas testvérek" társaságát. Itt véget érne a mozi, de rám nézve nagyon kellemetlen, hogy kabát nélkül sofiroz és még egy pokróc sincs az autójában, mert a felfázás tüneteit kezdem érezni. Különben sajnálja a zsidó atrocitásokat és jó svádájú kellemes ember. Elmegyünk a német követséghez, de már útlevélügyet sem lehet intézni, mindenki elutazott tegnap Sopronba, csak a követ van még itt, dísznek. A HM utolsó romjai is elmentek.

November 30.
Az orvosnőhöz fagykenőcsért. Az ura, aki zsidó, (ő keresztény) a Szálasi-regime kezdetén elbujdosodott. Nem tud róla; most nyilasok laknak nála. Onnan Ilushoz, szerdán elvitték az Egyesült Izzóból azt a svájci munkatábort, amiben Péter volt, és bevagonírozták!
   Mariska hazament Zalába, de nem mer ételt hozni, mert a nyilasok napok óta őrt állnak a pályaudvarokon, s a párt nevében mindent elvesznek, amit hoznának,! Pedig volt pár hete egy felszólítás (amióta ostromveszély volt), hogy mindenki lássa el magát élelmiszerrel, s ezt nem vonták vissza.
   A hidakhoz spanyollovasokat tettek, s elrendelték az Eskü tér kiürítését, állítólag az egész közvetlen Dumapartot ki akarják üríteni. Reggel a rádió bemondta Pécs elfoglalását, most már jönnek fel a Dunántúlon. Pestet be fogják keríteni!
   Hazajövet bemegyek a temetőbe. Ma 10 éve hogy Gritt meghalt. Mindig jobban érzem, hogy mit köszönhetek neki.

December 1.
Nagy öröm a hivatalban, holnaptól csak fél 9-re kell bejönni, további rendelkezésig. Reggel háromnegyed 7-ig van elsötétítés és nekem már fél 7-kor kellett indulnom. Hivatal után próbálok kis hullámcsatot venni, 4 drogériában keresek, nincs. Az üzletek ilyenek: cukorellátásra kijelölt üzem, ki van írva "cukor nincs". Csemegekereskedés: zárva. Másik fűszeres: cukor, só, liszt, jegyre nem kapható. Suszter: minden cipő elfogyott, papucs van. Aztán zárolt és lezárt zsidó üzletek (most a nyilasok az árut egymás közt szétosztják), összebombázott üzletek, s végül az utolsó üzletre ki van írva: az üzlet zavarórepüléskor zárva, és alatta egy nagy tábla hirdeti: Zavarórepülés, Budapest.
   Elmegyek Paula néniékhez, barátságos uzsonna, onnan próbálom megkeresni Péter egyik kollégáját a Hidegkúti úton. Egészen kint lakik, majdnem Kodályék táján. Gyönyörű holdfényben gyalogolok, valóságos kirándulás; sajnos nincs senki otthon.

December 2.
Istenien kipihenve kelek fel háromnegyed 6 helyett háromnegyed 7-kor és fél 8-kor teljes világosban indulok. Újra jár a 75-ös! A hivatalban az egyik ember kint volt a Józsefvárosi pályaudvaron, szén miatt, és meséli, hogyan vagonírozták a pesti zsidókat, mint nyáron a vidékieket. Úgy látszik Pécset nem ostromolták, végre egy városunk, ami egyelőre megmaradt. Egert is elfoglalták, talán már Kassán is harcok vannak.
   Este bemondja az angol rádió, hogy az oroszok elfoglalták Dombóvárt, Szekszárdot, Kaposvárt és Paksot.

December 3.
Ronda ködszitálós vasárnap, nem megyek sehova hála Istennek, kint vagyok az alsó verandán. Reggel a magyar rádió dadog valamit a Kaposvár-Paks vonalról, de aztán kijelenti, hogy Berlinből közlik tájékoztatásul, hogy a Duna vonal még mindig biztos német védővonal!! A reggeli lapok cikkeket közölnek arról, hogy milyen fontos "légüres teret" teremteni az ellenség előtt, el kell hajtani az állatokat, mindent elvinni, stb. (Már nem tagadják, mert nem tagadhatják a németek rablásait!) Ez hadiérdek, de egyben magyar közellátási érdek - ezt írják! Hát igen, csak másutt lesz a közellátás és másutt a magyarok. Alapos éhínség lesz, mert az oroszoknak kisebb gondjuk is nagyobb lesz, mint nekünk ételt szerezni ahelyett, amit hagytunk, hogy a németek elraboljanak. Szabó Erzsi kolléganőm szemtanúja volt a következő esetnek: egy kifutónak a biciklijét egy német katona felrakta egy teherautóra. A fiú utánaszaladt (Török utcai útkeresztezés) és egy németül tudó úr segítségével kérte vissza. Erre a német flegmatikusan azt mondta, hogy válassza ki, melyik az övé. 20-25 bicikli volt e teherautón.
   Margit beszaladt Lénártékhoz (az ő régi zsidó gazdái) de nem engedték be, mert szombat óta nyilas segédlettel folyik a gettóba költöztetés. Hosszú sorokban mennek a zsidók, Isten tudja hányadszor már. Margit látta, hogy egy keresztény asszonyt (igazolta magát) a nyilasok belökdöstek a zsidók közé, mert egy házban valaki után érdeklődött. Amikor nem akart közéjük állni, úgy vágták pofon, hogy a földre esett és még revolvert is fogtak rá.
   Csányi és Szathmáry átjönnek délelőtt, és vigasztalásul elmesélik, hogy a Gyarmat-utcában 4 nyilas lefogta a film-kormánybiztost, eltépték a pártigazolványát, s "büdös zsidó, loptad!" kiáltással elvitték az egyik nyilas házba. Persze megverték, és nem adtak neki enni. Csak 3 nap múlva szabadították ki. A pasas erre kilépett a pártból és lemondott a kormánybiztosságról. Jó, hogy még nem szökött át rögtön az oroszokhoz - így is szólhatna a verzió.

December 4.
Jó a hadi helyzet, mondják a hivatalban akasztófahumorral, mert a Földművelésügyi Minisztérium Budára akart menni és most mégis Pesten marad. Egyébként megint többen mesélnek "temetetlen hullákról" (Mátyás tér, stb.). Én még nem láttam ilyeneket, a mi vidékünk még mindig békés. Nem lehet leírni azt a testi és lelki megkönnyebbülést, ha az ember hazaér a Márton hegyre. Tegnap este Bolival és Margittal loptunk egy kis üveg bort, megittuk sós mandulát csináltunk hozzá. Kérdés, hogy Mariska és Feri haza tudnak-e jönni egyáltalán.
   Ilushoz, szegénynek 20. házassági évfordulója van, Péter állítólag a Tattersaalban van. Ilus pont 15 félét kért tőlem! (fél 3-ig vagyok és 4-kor elsötétítés, a legtöbb üzlet 3-kor zár!) Sokkal nehezebb ezeket elintézni, mint amikor nálunk volt és az "életünket kockáztattuk".
   Paula néninek aranyat kellene eladni; Wallynak ezüstöt kiváltani és a hegyre vinni; a Mariska mama meg még a Fischer Anniék szőnyegeit is velem intéztetné. Mind szívesen tenném, csak egyszerűen összecsap a fejem felett a "lehetetlenülés", mint Sárvári mondaná rémes szóval. - Levelet viszek az Üllői útra egy idegen zsidó kérésére, onnan Paula néniék. A harcok a "Balaton térségében" vannak. Haza negyed 7-es fogassal, ronda ködszitálás, sár. Mikor a Svábhegyre érek éppen zavarórepülés, lőnek a légvédelmi ágyúk, s mint valami lidérc fut a fényszóró az alacsony felhőtakarón. Ki törődik ma már "repeszekkel"? Dél felől megint ágyúzás, de csak gyönge. A villamosok felvillanásai sokkal imponálóbbak, mint a torkolattűz, de ezt onnan lehet megismerni, hogy ugyanolyan ritmusban jönnek utána a tompa ágyúlövések. Messze a délkeleti látóhatáron jó nagy tűz. Senki sincs a koromsötét Mártonhegyi úton, csak egy részeg német katona. Aztán, a változatosság kedvéért piros és zöld rakéták szállnák fel magasan, erős fénnyel.

December 5.
Délelőtt bemondja a magyar rádió, hogy Siófokot kiürítették. Wallyéktól éppen tegnap kaptam levelet, még mindig haboznak, hogy hova menjenek. Most mesélik a hivatalban, hogy a vasárnapi nagygyűlésen, a Városi Színházban, ahol Szálasi újabb fegyvereket ígért, pokolgép volt elrejtve, 5 halott.
   Tegnap elesett Miskolc, Sátoraljaújhely is. Most már csak egy kérdés marad, kimennek Pestről a németek, vagy tényleg "sündisznó-állást" csinálnak itt?
   A Híradó képeket közöl, amint a Nemzetvezető hosszasan beszélget Págerral és Szeleczkyvel ("milyen soká beszél velük, milyen helyesek" mondja egy nyilas lány a hivatalban - még ilyen is van)... háttérben Hatvan, Miskolc, Kecskemét, Sátoraljaújhely és az egész ország lassacskán. Ezt persze én mondom. Ma Mikulás van, tudja-e a szegény öreg Horthy, hogy az oroszok a Balatonnál állnak? Margit egy levéllel elment Fellerhez a svájci követségre, írtam Péter és Margit régi gazdái érdekében.

December 6.
Szomorú Miklós-nap. Szálasiék olyanok, mint a "Vihar"-ban Trinculo, amikor a hirtelen hatalomtól "kezdenek véres gondolatai jönni". Győrffy repülő alezredest felakasztották, gyenge vádak alapján (Horthy-hűség). Az összes követeket (pedig ezek már a Sztójay garnitúra emberei) in contumaciam kötél általi halálra ítélték. Az emberek azt rebesgetik, hogy a Szt. István krt. 2. alatti nyilas házban kivégzések folynak. A gettóba cipelt zsidóknak maguk a rendőrök mondták, hogy szökjön mindenki, amerre tud. Péter Tatabányáról írt egy lapot. Ilus nem mer hamis irattal szökni, pedig egyedül ez volna helyes. A hivatalban megjelenik nálam Hetesi Feri, bement egy laktanyába, főhadnagyként szerepel (egyenruhában jött) mert ezt tartotta a legbiztosabbnak. Este a Magyarország főcíme a következő: "Szálasi Ferenc Nemzetvezető látogatást tett a Führernél. A megbeszélésen elhatározták, hogy a két nép a védelmi harcot minden eszközzel folytatja, és ehhez megteremtik az összes előfeltételeket." Az előfeltételek megteremtése aránylag sürgős volna, gondolják most a Dunántúliak. De nincs semmi baj, Krull dr., a Német TI katonai munkatársa írja: "A helyzet azonban nem nyugtalanító, amíg nem tudják lerohanni a német záróvonalat, amely a Balaton északi csücskétől a Budapesttől délre eső védelmi vonalig terjed és Weichs vezértábornagy balkáni hadserege, mint nagy hadműveleti kérdőjel, a Szovjet hátában áll." Vajon hány ember fog ebből a Weichs hadseregből élve hazavergődni?

December 7.
Megjön Mariska és Feri; ma csütörtök, ők vasárnap óta jönnek Zalából, persze a bécsi vonalon, mert más vonat nem megy. A sínt egy helyen felrobbantották, a vezetőt a géppuskatűz megölte, valaki előremászott és megállította a vonatot. Minket a hivatalban felszólítottak, hogy önként költözzünk Németországba. A családfők 150 kg-t, családtagok 50 kg-t vihetnek magukkal. Az utat gyalog kell megtenni, a pakkok biztosan előremennek, és mint a zsidóknál, a pakk megérkezik Németországba, de te ott maradhatsz az árokban. Egy lány jelentkezett a 120 ember közül, ennek német katona a vőlegénye és megesküsznek; azonkívül Tóth úr (most tűnt ki, hogy inkább sváb!), aki attól fél, hogy itt majd a V3-al lövik a németek az oroszokat. Mindenki rábámul erre a két csodára, és jó utat kívánunk nekik. Visszajön a küldöncünk, alig bírt megszabadulni, hiába a hadiüzemi igazolvány, odaállították a budai Dunaparton ásni. Végig felásnak mindent, páncélos ároknak, vagy minek. Az emberünk véletlenül összetalálkozik a század parancsnokával, az megismeri és hazaengedi. A Belvárosban meg belekerült a razziába. Szedik össze a férfiakat.
   Az egyik munkásnőnk vőlegénye Csepelen van. 5-én és 6-án tüntetések voltak, az emberek kiabálták "Éljen Horthy! Fúj Szálasi!". A csendőrség beavatkozott, halottak is voltak.
   Hivatal után felmegyek az Andrássy út 21-be, hogy megnézzem Ilus anyját, de már elvitték. Ahogy megyek a Belváros felé, a Károly körúton a falakon a plakátokon sok felírás. A síplakáton (be kellett volna szolgáltatni) "ne add be", a mozgósításon "nem mi vagyunk", az "ez az igazság"-on (szovjet rémtettek) "ez a hazugság". Végig a falakon sok helyen: Halál a nácikra! A Nem, nem, soha-plakáton, amit már egyszer leírtam, kréta felírás "Hagyjuk el Budapestet? Válasz: nem, nem, soha!" "Győzelem, vagy Szibéria!" - erre a "Szibéria" alatt ráírták "Szálasinak". Szinte fellélegzek, hogy ilyeneket lát az ember több mint féléves rémes nyomás után.
   Lilihez elmegyek, az apját elvitték a gettóba, (csak gh-val lehet írni, német dolog), az anyja kiugrott a sorból, bement a Teréz templomba és most keresztény ismerősöknél bújik.
   Haza, gyalog a temetőn vaksötétben, lövések közt. Este a 8:20-as hírek bemondják az áttörést Hatvantól a Dunáig, persze burkoltan.

December 8.
Bemegyek a városba mindenfélét intézni, de hiába, csak a könyvesboltok vannak nyitva. Elmegyek a Sándor térre, már nem közlekedik Felsőgödre a vonat, csak Gödig lehet kimenni. Elmegyek Magdához, lakásügyeket intézni. Végig a Dunapart közelében tankcsapdákat ásnak (mély gödör, betakarják és azt gondolom, hogy a tank súlya alatt érintkezik valami robbantószerkezet). A budai Dunapart a Lánchídtól a Margit hídig kukoricaszárakkal van álcázva (!). Az emberek kínjukban nevetnek ezeken az értelmetlen előkészületeken, amikor az oroszok a tegnapi esti lapok szerint Ercsinél vannak, az emberek szerint (pld. Jaksi, aki Érden lakik) már Érden. A Balaton somogyi partja már egészen oroszkézen van.
   Csodálatos langyos nedves idő, Bolival vacsora előtt kimegyünk a Törökrétre, valahol délnyugaton távoli nagy tűz visszfénye látszik a vaksötétben, ugyancsak tűzfény Vác felé is. Nézzük az ágyúk felvillanásait, a fényszórót, amint kis körben kapirgál a felhők miatt, a színes rakétákat, hallgatjuk az ágyúzást, ami most már az Apácaerdő irányából is hallatszik.

December 9.
Rohanva dolgozom a hivatalban, közben nagyriadó, nem megyek le az óvóhelyre, szeretnék sok mindent befejezni. Jó puffanások. Persze nem szabad észrevenni, hogy fent vagyok, mert tilos. Szigeti valami üzletvezetőséggel bíz meg (a sógoráé), ha őt elviszik. Jön Illyés, egyik kollégánk, azt mondja, hogy a honvédek csak a határig mennek! Ez a legnagyobb ostobaság, a határon majd körülveszik őket az SS-ek és fegyverrel kényszerítik. Itt kell szökni, egyénenként.
   Szombat van, sietek haza. A Károly körúton a villamoson mutogatják, hogy "belőttek", pld. a Városháza stb. kaptak találatot. Egészen oda vagyok, mert Margitot beküldtem a városba dolgokat elintézni, - hátha belekerült valamibe. Az egyik utcánál belátni a gettóba, deszkapalánkkal zárták el az utca kijáratát, de most ledűlt a palánk, meg egy ház teteje is. Hogy tüzérség, vagy zavarógép, nem tudni. A budai hídfőnél újra riadó. Nagy tasakommal és egy 5 kg-os só csomaggal (nagy kincs, mindent lehetne érte kapni, olyan nagy a sóhiány, szóval cserecikk lett) felmegyek a Hegyalja úton és a Wolff Károly úton. A Sionhoz még mindig mennek a "német és magyar" katonai autók. Ma az a hír terjedt el, hogy a németek két nap alatt kimennek, hogy három nap múlva robbantják a hidakat, szóval a legellentétesebb hírek. Jól kifáradva felérek a temetőhöz, bombák, lövések, de mindenki megy az utcán. Akkor lefújnak. Sikerült mégis fél 2-re hazaérni. Margit már otthon van, éppen ott volt a robbanásnál, amit én láttam, egyszerre csak a gettóban találta magát. Persze futott ki a résen esze nélkül. 2-kor Moszkva mondja, hogy elesett Balatonfőkajár (ilyenkor mondják be a kisebb helységeket is). Szegény Mariska mama, mennyi baja volt mindig a nyilas világban és most mint "nagybirtokosnő" és németek szállásadója került az oroszok kezébe.
   Nagyon erős, szinte robbanásszerű lövések. (Igaz, elfelejtettem leírni; hogy 8-án a németek felrobbantották a katonai adót a Sashegyen. Éppen kinéztünk a balkonon, Boli kezdte mondani: "Felrobbantották az... izé.." akkor jött a nagy csattanás, aztán még kettő. Elfelejtették megmondani a tapintatos németek a dolgot a környékbelieknek és így az összes ablakok betörtek az adó közelében.) Marival elindulunk Paula néniékhez, az 59-esen találkozunk Szabó Lőrinccel. 16 hónapig teljesített katonai szolgálatot, szerettem volna megkérdezni, hogy tűrte a gyomra ezt a sok hazugságot, de nagyon sokan vannak. Paula. néniék nagyon örülnek, borjút vittünk nekik 25 P-ért. Az éjjel Paula néni már háromszor felöltözött, hogy belőnek. Mi nyugodtan alszunk egyelőre, azaz ha az ember fel is ébred, próbál tovább aludni.
   Az "Esti Újság" közli Beregfy nyilatkozatát a Führernél tett látogatásról. Kiemelkedő termék, ami még a rendes stílust is túlszárnyalja. "A Németbirodalom vezére annyi német erőt bocsát rendelkezésre már most is, amennyit a hadászati helyzet megenged". Előzőleg elmagyarázza Magyarország területének feladását, aljasan Horthyra tolva mindent és hogy a Führer "ezeréves határainkat foglalta volna vissza" (amit egyszerűen nekünk adhatott volna a bécsi döntésben). Aztán nagy kegyesen közli, hogy a Führer "mindenkit befogad" - katonákat, munkásokat, szóval kulikat, ágyútölteléket, gépeket, és kaját.
   A 8.20-as hírek bemondják Vác elfoglalását zengzetes nyilas körítésben. Marival fogason hazajövet egy katona és egy munkás hangosan szidják Szálasit.

December 10.
Reggeli hírek bemondják, hogy a kormány Sopronban van. Erre Napó és Boli felszerelik a nagy rádiónkat, amiért hónapokkal ezelőtt csatázunk a postával (nem adtuk be). Az első, ami megszólal a régen hallgató rádióból, az, hogy német rögtönítélő bíróság van. Sok tisztet végeztek ki megint, s egyszer csak bemondják, hogy Tartsay Vilit, régi ismerős - felakasztották.
   Sikerült egy mézes edényt eltörnöm az ebédlő ajtóban, azt kapargatom, mert kidobni nem lehet a rémes cukorhiányban. Már nagyon erősek az ágyúlövések, fütyülést is hallanak a gyerekek. Visszajön Feri: a Lejtő úti templomhoz esett egy messzehordó ágyú lövedéke, Jaksi szerint a Fürj utcába, a Haller térre is, Antal bácsi pedig a Csörsz utcából jelent egyet. Kifekszünk Marival, tanulunk németül, aztán én oroszul. Fogadtam Bolival pénteken, hogy egy hét múlva itt lesznek a városban, Boli szerint több mint három hét. Napó irtózatos optimizmusa párosulva Boli kínzó pesszimizmusával Margit szerint "betetőzi az ember lelkivilágát". A szomszéd gyerekek szerint "belőttek még" a Mátyás templomhoz és a Nemzetihez is.
   Délután hallgatjuk a Petőfi rádiót és megtudjuk, hogy Freissner, a magyarországi német erők főparancsnoka tegnap könyörgött Himmlernek és Keitelnek, hogy vonják ki a csapatokat Magyarországból, mert különben a Weichs (balkáni) hadsereg sorsára jutnak. A Petőfi rádió üvölt és figyelmezteti a magyar ifjúságot, hogy bújjon el. Igazuk van, tegnap, amikor Marival jöttünk, a Mártonhegyi úton a Törökrét előtt razziázó emberek állták el utunkat, de aztán nem igazoltattak minket, csak zseblámpával megnéztek.
   Pesttől északra, 60 km mélységben és 120 km szélesen törtek be az oroszok, egészen Balassagyarmatig eljutottak és Nógrádverőcét is elfoglalták A pesti félkör bezárult, most biztosan még egy helyen átmennek északon a Dunán és akkor bezárul Buda is. Este jelentik, hogy elfoglalták Rákoskeresztúrt és Rákosligetet is. A német rablás tovább folyik, most már szükségesnek látták "német álruhába öltözött szovjet ügynökökről" írni az újságokban, hogy azok követik el a rablásokat, míg a szegény jó németkék természetesen stb.

December 11.
Gyönyörű napos idő, elszaladok cégekhez hivatalosan. Plakát: baloldala német, jobboldala magyar, "deutsch-ungarisches Standesgericht verhängt", ezenkívül új "bevonulási parancs". Az 1927 és 1928-as leventéknek be kell vonulni 15-én. Szóval Boli pár nap múlva katonaszökevény lesz.

December 12.
Pánik nap. Reggel szakadó esőben indulok, a villamosok nem járnak. Át a Lánchídon, de csak a közepén lehet menni, az autók közt, a sárban, folyton lefröcskölik az embert, mert a járdákon németek dolgoznak, persze robbanóanyagokkal és mindenféle kúpokat halmoznak fel. Bent a hivatalban (csak 10 perccel fél 9 után érek be, jó eredmény) két verzió: az egyik, hogy "katonai mozgósításra kellenek az utak", a másik, hogy "behívták az összes villamosvezetőket". Végül is valami üzemzavar volt, a villamosok megindultak 12-kor. Riadók is vannak, kicsi, nagy, egyszerre elterjed a rémhír, hogy a hidakon már nem lehet közlekedni. Én nyugodtan dolgozom tovább, érzem, hogy nem igaz. Vezetőink szaladgálnak, Sárvári most már hetek óta nem jár be, a nagy ambíció és vállalat iránti odaadás csodálatosan lelohadt benne! Boros és Szigeti, a két cégvezető, mentesítésük ügyében futkosnak. Elmegyek 1-kor Gerdeshez, azt mondja, hogy a Déli Vasutat lövik az oroszok a Gellérthegyen keresztül és innen erednek a belövések. Láttam az Alagút utca 2-t és a Pálya utcában az egyik házat, ezeket gránát találat érte. Nagy riadó ér el a Belvárosban, beszaladok a fodrászhoz, mire lefújnak két óra, már nem érdemes a hivatalba visszamenni, éppen fél 3-ra érnek be. - Haza. Másnap megtudtam, hogy a hivataltól 6 házra a Szondy utcában bombák estek, sok halott és sebesült is volt (így mesélték nekem). Mindenesetre a 46-os nem tud közlekedni.

December 13.
Luca nap, de nem félünk a boszorkányoktól, hogy bejönnek a házba. Egyelőre (!) a nyilasoktól sem félünk, az angol rádió bemondta, hogy Bécsben már egy népkonyhát állítottak fel nekik. A svábhegyi hotelek kiürülnek, a főerők mennek innen, de azért azt hisszük, hogy a németek hagynak itt romboló osztagokat és nagyban készülnek a harcra. A hivatalba menekültek a gyáriak Újpestről, mert ott már nem lehet aludni a lövésektől és 190 ablak tört be! A megfigyelő toronyból látni az orosz állásokat.

December 14.
Szaladgálás, káosz a hivatalban. Végre megmondják a budaiaknak, hogy ha félnek, ne jöjjenek be. Meddig tart még? Elküldenek Sárvárihoz, valami szanatóriumban van a Stefánia úton. Mondom, hogy vitesse el a holmiját tőlünk. "Olyan kis házban mint a magáé, nem lehet semmi baja" - feleli. Kiábrándítom a "kis házzal" kapcsolatban, erre megijed, de rögtön respektálni kezd!! (Javíthatatlan!) Haza, otthon sürgöny a konzulátustól, hogy Gyurka elutazott Bécsbe. Állítólag már lezárták a Bécs-budapesti utat, s csak katonák használhatják. Folyton géppuskáznak a repülők, az út legalább egy hét, addigra bezárulhat az orosz gyűrű, s ha mégis sikerülne megjönnie, akkor katonaszökevény!

December 15.
A hivatal megint tele van nyilas "győzelmi" hírekkel, persze új magyar fegyverek, a Szálasi röppentyű és a "lidérc" bevezetése. Visszafoglalták Üllőt, állítólag Monort - s erre természetesen már Pécset is. Fogadok velük az ellenkezőben. Este a német rádió bemondja, hogy folyton növekszik a veszély Budapest körülzárására, mert a szovjet nagy erősítéseket von össze Székesfehérvár alatt, de azért a Kameradok ellentámadásokban vannak Pestnél. Persze holmi röppentyűkről szó sincs.
   Leesett a hó; beszaladok Ilushoz, utána Kodályékhoz, de kint laknak a Hüvösvölgyben. Haza 75-össel, a Kossuth Lajos utcában a Hungarista Könyvesboltból csak romhalmaz maradt. Kérdezem, hogy gránát, vagy bomba. Nem, mondják a villamoson, ma délelőtt pokolgép robbant fel benne! Két nappal ezelőtt ácsorogtam a kirakat előtt... Szóval nem tanácsos már nyilas kirakatokat se nézegetni. . Otthon sürgöny: Gyurka nem indult el!!

December 16.
Szombat van, délután elmegyek Kodályhoz. A Hűvösvölgyben lakat van a házukon, de aztán beengednek. Nem laknak már otthon, mert nyilasok jöttek hozzájuk, akiket valami őrült nő vezetett, hogy "megszabadítsák Kodályt a zsidó feleségétől". Hármasban teázunk, Kodály szokatlanul beszédes. Elmeséli, hogy az Operából csak Laurisin ment ki Németországba, meg a Losonczy házaspár is; akik pedig nyilaskeresztet hordtak, az utolsó percben itt maradtak. Az Akadémiáról Csiby utazott el. De a legszebb volt az egyetemi vonat, amit Csilléry vezetett. Három napig állt már a vonat, az emberek kezdtek hazamenni aludni. Aztán jöttek a csomagjaikért, de Csilléry ezt nem engedte. A vége az volt, hogy Csilléryt még meg is verték, kb. a hatodik napon, amikor még mindig álltak. Mesélem Kodálynak, hogy bomba robbant a Hungarista boltban, "Szóval elpusztultak a Sámy összes művei" - mondja (Sámy az operaigazgató). "Nem, ezt még túlélték!" Együtt bemegyünk a villamoson, én Paula néniékhez.

December 18.
Kihasználom, hogy most nem lőnek annyira, s kimegyek a hivatalból a Váci-útra és az Angol utcába. A Váci úton döglött ló fekszik. Az egyik ember azt mondja: "Ezt is majd csak akkor viszik el, ha valaki kezdi nyiszálni az egyik combját, mint a múltkor. Mert aki lóhúst akar, az álljon sorba!"
   Délután megvesszük Margittal a karácsonyi ajándékokat: 6 személyes porcellán étkészletet, + feketés készlet, + uzsonna készlet, az egész csak 277 P, kevesebb, mint egy rossz műanyag ridikül. Hősiesen hazacipeljük, ez a legnagyobb teljesítmény. Benéztünk a Vajna könyvkereskedés kiárusításába is! Nyilasok trónolnak az üzletben, összehányt könyvek, éppen akkor kergetnek le egy "vevőt", aki felmászott a létrán és fönt szedegeti a holmikat. Venni nem lehet, de lopni, azt igen. Ezt is láttuk. Bemegyünk még a Hungarista könyvesboltba, (meg akarom venni a nyilas indulót, mert remélem, nem sokáig játsszák már a rádióban és hozzátartozik a naplóhoz!), de egy ferdenyakú "testvér" melankolikusan mondja, hogy csak szerdán lehet vásárolni, egyelőre romeltakarítanak.

December 19.
Mindenki tele van "győzelemmel". Rákospalotára pár napja megint mennek a villamosok. Riadó is van; ki törődik ezzel. A Lejtő úti templomnál levágták a fenyők tetejét (karácsonyfának?); ugyanígy tették tönkre mindenütt a városban a fenyőket, akár kivághatták volna a fákat (állítólag a Tabánban nyilasok vágták le, fényes nappal!).

December 20.
Boli bújik az emeleten. Állítólag jön hozzánk egy menekült pap is, de pár napig elhalasztódik az utazása. Azt mondják, hogy 21-én razziák kezdődnek, főleg katonaszökevények után. Újra nagyon lőnek, különösen Fót irányából. Megjött a tél is, a hó ugyan elolvadt, de nagyon fagy. Este éppen olvasok egy cikket a "Pester Lloyd"-ban (már nincs más lap csak ez, meg az "Összetartás", reggel), azt írja, hogy Szálasi nagyobb mint Hunyadi János, mert Hunyadi akkor mentette meg az országot amikor a török a határnál volt, de Szálasi viszont akkor, mikor az ellenség már áttörte a Tisza-vonalat! Közben éppen zavarórepülés van Sztálin-gyertyával, és akkorát puffan egy bomba, hogy nemcsak az ablak és ajtó, hanem még a szék is megrázkódik alattam. Gyengén állunk azzal a megmentéssel.

December 21.
Csodaszép napos hideg idő, ma van a legrövidebb nap. Reggel nagy ágyúzás (éjjel is folyton lőttek). Elmegyek Mártához. Elmondja, hogy előző nap 5 akasztott ember lógott estig a Szabadság téren, inkább csak odaerősítve a fákhoz, aztán leestek, és megint felállították őket. A környékbeliek szerint az Unió kávéházban mulattak a nyilasok, és be akarták törni a nagy tükröt. A velük mulatók közül valaki erre "megsértette" őket, a "sértők" közül kettőt agyonlőttek. Aztán még más három agyonlőtt emberrel együtt aztán felállították a hullákat a Tőzsde elé, s azt terjesztették, hogy "fel akarták robbantani a tőzsdét" de hát nincs ott semmi, csak pár német!
   Ilushoz, onnan Liliékhez. Az öregek megszöktek a gettóból, azokkal bajlódnak.
   Este a rendes rádión már nem is lehet Budapestet fogni, újabban olyan gyenge az adás (ki tudja, honnan jön?), biztos valami vacak adót adtak nekünk. A nagy rádión kínosan hallgatom, hogy a németek szerint megkezdődött Fehérvárnál az orosz offenzíva, s bezárják a harapófogót. Budapest persze egyelőre mindent "elreteszelt", de még hírt ad átkelési kísérletekről Tihanynál.

December 22.
A hivatalban az egyik kolléganőm mutatja az ura levelét, zászlós, Kenesén vannak. Ezt írja: "Itt Kenesén és Akarattyán minden villa és minden borospince fel van törve és kifosztva, pedig erre még nem jártak oroszok. A nép rettenetesen el van keseredve. A németek a gazdáktól elvesznek mindent, és már csak tyúkot akarnak enni. Nem lehet leírni, hogy mi van itt, mert rémregénynek hinnéd. Elvisznek mindent és a lakosságot szuronnyal kergetik az országútra a bizonytalanságba és kétségbeesésbe."

December 23.
Reggel megint nincs villamos, gyalog a hivatalba. Nagy kapkodás, mindenki elintézi, amit még lehet. Nekem úgy le van fagyva az ujjam, hogy alig tudok írni. Megmondom, hogy kiveszem a 8 nap szabadságomat, de ha az ünnepek után nem tudnánk úgysem bejönni, akkor persze nem. Szépen elbúcsúzunk egymástól, aligha találkozunk már nyilas világban. - Elmegyek a nyugati postára, hogy Aladárnak sürgönyözzek. Azt felelik, hogy már csak helybeli küldeményeket vehetnek fel. Bemegyek a Belvárosba, a cipőm (550 P!) még mindig nincs kész, a hivatalban kaptam 23 Stühmer szeletet (a karácsonyi sorbaállásnál 2 óra állás után kaptak az emberek személyeként 2 szeletet), ebből akarok ötre vágva szaloncukrot csinálni. Elmegyek papírért, de minden üzletnél, ami még nyitva van (csak könyv és papír, meg az Arkanzas kiárusítás) hosszú sorok állnak. A Mari kis Cukor utcai papírkereskedésében végre sikerül kapnom selyempapírt, de csak légószínben (sárga és piros!). Alighogy az utcára kilépek, riadó. Deákékhoz megyek be. Mire hazaérek jó késő lesz. A villamoson találkozom Ipolyival. A minisztériumban azt mondják, hogy Székesfehérváron utcai harcok vannak és az orosz ékek elérték Vált. Ipolyi szerint 1913 óta kellene felelősségre vonni a kormányokat, hogy az országot ide juttatták a németbarát politikájukkal.
   Rögtön ebéd után lefutok Paula néniékhez, karácsonyi csomaggal. Egy tyúk, 10 tojás, 1 üveg konyak, élesztő! Ezek nagy kincsek, Paula néni semmi húst sem tudott kapni, krumpli-pudingot akart csinálni. Őrült lövöldözések, de messziről (folytonos, de nem olyan hangos).

December 24.
Vasárnap, ragyogó napsütés, fagy. Az angol rádió bemondja, hogy Debrecenben megalakult a nemzetgyűlés. Hátizsákba csomagolok Ilusnak és Gyurka édesanyjának és 9-kor Marival nekiindulok a temetőn át. Elválok Maritól, kisül, hogy nincs villamos. Gyalog elindulok a Széll Kálmán tér irányában. Egy munkáslány csatlakozik hozzám; együtt megyünk, elbeszélgetünk, persze ő is a pokolba kívánja a nyilasokat. A Széll Kálmán téren kérdezem a rendezőt, hogy megy-e a Margit híd felé valami, azt mondja, egész nap nem megy arra semmi. A 83-as megy. Ez mindenkinek gyanús; közben folyton kis riadó, lefújás, megint kis riadó stb. Jön egy asszony, hogy lehet menni az Erzsébet hídon át, villamos van a Déli Vasút indulási oldalától. Visszafutok a Déli Vasúthoz, hosszú sorban mennek az emberek gyönyörű napsütésben, csomagokkal, de mindenki rohan, úgy mint a régi moziképeken a katonák. Sikerül felférni egy kocsira, a körúton átszállok és így eljutok a Tátra utcába. Ilus soká jön le, egyszerre nagy sietés fog el, érzem, hogy nagyon későn érek haza, otthagyom neki a karácsonyi csomagot, nem várom meg... Szaladok az orvosnőhöz, hogy mit csináljak a kezemmel, teljesen le van fagyva, fáj és viszket. Az utcák majdnem kihaltak. Szakadatlan ágyúdörgés. Innen a Sándor térre, ürmöst iszunk és beiglit eszünk; Margit ura szerint az oroszok már Bicskén vannak. Riadó, lemegyek velük a pincébe, elunom és elindulok, mire a Körútra érek, lefújnak. Háromnegyed 2-re haza. Megebédelek, gyorsan le a Lejtő úti templomba az éjféli misére, amit 3-kor tartanak meg. Olyan tele a templom, hogy kiszorulok, a lépcsőn állunk tömött csoportban. Belövéseket lehet hallani a "Mennyből az angyal" közben, fütyülnek a golyók és jó nagy durranások. Az emberek még csak arra se néznek. Haza, gyorsan karácsonyfát "csinálunk" összekötözve egy pár ronda ágat Bolival és Napóval, feldíszítjük a régi szép díszekkel és a csudálatos meglepetéssel, a cukorral, amit Bobi és Mari csomagoltak be titokban szaloncukornak. Mondhatom, hogy nagyon szép lett. Boli még a lányoknak is csinál kis karácsonyfát. Én ezalatt megágyazok, aztán felveszem a bársonyruhámat, fülklipszeket és csuda díszben várom a lányokat és Marit a temetői templomból. Megterítünk a Napó hálószobájában (ott van a karácsonyfa, mert csak ott lehet, elsötétíteni). Jön a Jézuska, Napó 6 zsebkendőt kap, Boli 1 kravatlit és kesztyűt, aztán könyveket, Mari sált és kombinét, nadrágot. Én kaptam Gyurkáéknál egy kis herendi keksztartót. A lányok a porcellánt és pénzt Napótól. Vacsora: konzerv zöldbabsaláta, szardínia (még Gyurkától), tea (magyar), beigli. Utána finom bor, a lányok még adnak forralt bort is, ezzel kezdjük hallgatni a rádiót este 8-kor. A német katonai adó jelenti, hogy még tegnap este elesett Fehérvár és a csapatok elvágták Bicskénél a bécsi vasútvonalat. A konyhában társasjátékon sorsolunk ki egy lapos és egy rúd elemet; közben akkora bombázás, ami a legszebb angol és orosz bombázásokra emlékeztet, csak rövid. Persze riadó nincs. Mariskával mosogatni kezdünk még a társasjáték alatt, megeszünk 1-1 féltve őrzött "gömböt", amit 1.60 P-ért vesztegettek darabját - tiszta szójabab! Mindig ki-kifutunk megnézni, hogy hova csapódnak be a bombák. A lapos elemet Feri nyeri, a rúd elemet én a Napó nevében. (Én nem használok lámpát, jól látok a sötétben.) Jenő bácsiék még vacsora előtt felhívnak, azzal, hogy ők most már lemennek a pincébe, mert náluk olyan nagy a lövöldözés. Napó is lefekszik, de még olvas. Mi a Margiték szobájában beszélgetünk, én a fagyos ujjamat élesztgetem, s Kodály "Galántai táncok"-ját hallgatjuk. Közben emlegetjük a kintieket, hogy biztosan nem így képzelik a mi karácsonyunkat. A magyar rádió alig szól, szeszélyes időközökben. Egyszer csak mégis megembereli magát s bemondják, hogy a hungarista ifjúsági szervezetek, stb. tagjai jelenjenek meg azonnal meleg ruhával és élelemmel a Károly laktanyában! Aztán eszmefuttatás arról, hogy Heródes katonái elől hogy kellett menekülni 1944 évvel ezelőtt a Kisdednek! Mennek a nyilasok... ha még tudnak! Ez a legszebb karácsonyi ajándék. Aztán németül ad a magyar rádió és itt már Felsőgallát is emlegeti. Lefekszem, az ablakot nem lehet csukva tartani, mert annyira lőnek, hogy nem lehet tőle aludni (Illetve a rezgéstől. Mert ha nyitva van, az ablak nem rázódik és a lövöldözéshez már szokva vagyunk).

December 25.
Megint szép napos idő. Mint tegnap, ma is szakadatlan ágyúzás, gépek, belövések, néha légvédelem. Kifekszünk Marival a balkonra, köd a város felett; kezdünk németül tanulni. Egyszerre jön a Feri, a sógora telefonált, hogy a Bólyai akadémián (hadapródiskola) vannak az oroszok! Ez nagyon meglepő, Boli mint haditudósító jelenti, hogy "Paula néniék már elestek". A Mártonhegyi úton nyilasok batyukkal menekülnek. Feri elindul a városba, de mindjárt visszajön, mert villamosok nem járnak, és a hidakon csak katonák mehetnek át. Egyszerre jön Antalné, azt hallotta, hogy az oroszok a Költő-utcában vannak. Leülünk és megesszük a finom rántott csirkét (azaz levágtunk két kakast). Ebéd után kimegyünk Marival körülnézni. Jönnek a "tejhordó pletykaságok". Kovácsné jön, copfja leesve, és zavaros rémhistóriák dőlnek belőle, hogy "a karjában halt meg két nő", "kilőttek egyik villából", "az öreg úr", "csendőrök tartják vissza az oroszokat, de nincs fegyverük". Jön három csendőr, a középsőnek sebesült a keze; Kovácsnénak és a többi kérdezősködő asszonyságnak azt felelik, hogy ez még semmi, ez csak gyerekjáték. Marival felmegyünk az úton, de a ház feletti kanyarulatnál visszatart egy csendőr: "Ne nagyon tessék tovább menni, az oroszok elérték a vasutat!" (A fogast!) Rámutat az előtte lévő kézigránátra, és komoran mondja, hogy mindjárt robban! Visszamegyünk,. s Boli megint jelenti, hogy az "oroszoknak sikerült elvágniuk a fogaskerekű vasutat, így az sajnos csak az Orgonás megállóig közlekedik." Betereljük a tyúkokat. Verebi Manci kijött a városból, Jaksi szerint már este a Buda Gyöngyénél voltak az oroszok és Nagytéténynél is átjöttek. Jaksi az éjjel német katonáktól hallotta, hogy még fel akarják robbantani pld. Budaörsön a katonai berendezéseket is. Reméljük, hogy már nem lesz idejük. Mariskával elmegyünk tejért, géppisztoly-sorozat pufog el mellettünk, jó hangosan beszélgetünk a fényes holdfényben és nevetgélünk hozzá, hogy lássák és hallják, hogy nők vagyunk. - Svábok ülnek ott, ezeknek nem sok jót jósolok a jövőre.

December 26.
Éjjel olyan nagy és szakadatlan az ágyúzás, lövöldözés, bombázás, stb., hogy Napó is megsokallja és 5-kor felöltözik, de aztán visszafekszik. Én félálomban hallom, de mindig újra elalszom. Megint napos hideg idő. Az angol rádió csak Budakeszi elestét mondja be. A Mártonhegyi úton a fákhoz lopózva csendőrök és katonák jönnek felfelé, egyszerre őrült csöngetés, kiszaladok, hát az egyik nekidűlt az ajtónak, nem akarnak semmit. Közben golyók süvítenek, gránátok robbannak, kimenni nem lehet a házból, Antalék és Verebiék leköltöztek a kazánházba. Gyorsan ebédet készítünk, Margit még egy kenyeret is dagaszt nagy hirtelen. Háromnegyed 1-re meg is ettük a konyhában a finom ebédet, húsleves, liba, zöldbabfőzelékkel és krumplipogácsával, sütemény! Az emeletről lehoztam Mari ágyneműjét. Látjuk, hogy német katonák jönnek páncélököllel, géppisztolyokkal és golyószórókkal és lehasalnak Ipolyiék villája előtt a partra. Egyszercsak telefon, Radnainé érdeklődik Paula néniék után, ők este úgy tudták, hogy az oroszok a Jánoshegyen vannak. Úgy látszik, szép kiránduló utunkon, Mária Makk felől sétáltak. Lefekszem az úriszobában Marival ebéd után, s jön Boli, hogy látta, amint több ház az alsó Mártonhegyi úton és a Tamás utca felé találatot kapott, az Ambróék táján láng is csapott fel. 4-kor a felső fürdőszoba ablakból meglátunk két páncélost, óvatosan megállnak a kanyarulatban. Magyarok. Aztán jön még kettő, lassan lemennek. Kis szünet a lövöldözésben, bevisszük a hordóskáposztát a kamrába, Napó betereli a csirkéket stb. Erre megint olyan közeli gránátrobbanások, hogy mind lefutunk a pincébe. Tűnődünk, hogy vajon mi vagyunk most, senki földje, vagy front, vagy pedig mint a "Columbus és a vadak"-ban, mi is fel vagyunk már födözve? Ipolyiék, Csányiék telefonozgatnak át a szomszédból, de hat óra felé nem kapcsol már a telefonunk. Az ebédlőben, a kiugróban áll a Borbála-ág, pár szép kinyílt mandulavirággal. Társasjátékozunk a lányok szobájában, felmegyek tornászni az emeletre, hiányzik nekem, hogy egész nap nem lehettem kint. Pesten úgy látszik még nincs semmi. Mindig azt hittük, hogy ránk utoljára kerül a sor. Azt hiszem, ez a mai nap még csak a kezdete az "ostromnak". Marit az előtérben fektetem le, Boli makacsul fent alszik az emeleten. Éjjel az ember sokszor felébred, ha véletlenül nagyobbat lőnek a megszokottnál, de azért mind végigaludtuk az éjszakát.

December 27.
A napos idő elmúlt, -10° hideg van, csupa zúzmara minden és az ég is fehér. Reggel az angol rádió mondja, hogy Esztergomot is elfoglalták, a kör teljes. A házból nem lehet kimenni. Folyton puska- és géppisztoly-lövések hallatszanak, aztán gránátok, ez meg mintha valami óriási nagytakarítás porolás-zaja lenne. Hallani, ahogy a ház falához csapódnak a golyók. A rádióból azt is hallottuk, hogy Zugligetet és a Lipótmezőt elfoglalták. Délelőtt egyszerre észrevesszük, hogy nincs villany. Ezzel vége a rádiónak, teljesen el vagyunk vágva mindentől. Felteszünk egy nagy fazék szárazbabot, paradicsomleves is lesz és beigli. Az embernek mindig készenlétben kell lenni, hogy hirtelen a pincébe lerohanjon. Egyszercsak csöngetnek: németek. Azt mondják, hogy egy sebesültet hoznak, meg hogy a főhadnagyuk nagyon fázik. Később visszajön a katona, vele a főhadnagy, a sebesültet kocsin elvitték. Azt mondják, hogy 10 embernek kell hely és nézik a szalont. Az állásaik a Törökréten vannak, de persze csak hevenyészettek (Sie sind jetzt an der Front), senki sem várta innen az oroszokat. Az oroszok Budaörsöt is elfoglalták, hát úgy látszik, hogy már a temető felől is lőnek. Pár német van csak a Törökrét-Tállya utcánál, két gépfegyver, stb. 5 halottjuk van, 20 sebesültjük. A magyar katonaság, akik velük voltak, otthagyták őket. Boli és Feri nem mutatkoznak előttük, bár most már igazán mindegy. Nem lenne kellemes, ha "sündisznóállásnak" tennék meg a házat. Iddogálnak Napóval, kisül, hogy a főhadnagy kémikus, erre persze Napónál szóba kerül az "amerikai vőm". Aztán elmegy a két német. Megebédelünk, Bobi kutya annyira fél, hogy kikéredzkedik, de rögtön visszaugrik (kromatikus sípolással fütyülnek a golyók) s jobbnak látja az előteret megtisztelni. Én oroszul tanulok (jókor), Boli rajzokat készít a közeljövő eseményeiről (el lehet képzelni, hogy milyeneket), Mari társasjátékozik, s természetesen Napó kukoricát morzsol és mindig visszaül az ebédlő kiugróba, akárhogy is hívjuk el onnan.
   Első esténk villany nélkül. Tornázunk Marival az ebédlőben, aztán felszaladok hogy egy kis friss levegőt szívjak Mari balkonján, Boli kizár, azt mondja, hogy senki sem lő rám, mert az oroszok azt hiszik, hogy sámán vagyok (légző gyakorlatokat csináltam a régi fekete kabátomban). Meg is fürdök fél 5-kor, még szűrődik be annyi fény a lenti fürdőszobába, hogy nem kell gyertya. Aztán leülünk Napóval és a gyerekekkel egy szál gyertyánál és dominózunk, bridgezünk. Este 8-kor lefekszünk mind, 9-kor már alszom is.

December 28.
Reggel háromnegyed 5-kor nagyon neki kezdenek, mindenki felébred. Aztán újra elalszom 8-kor reggelizünk, még nem is vagyok készen a szobám takarításával, amikor jön Csányi a rossz hírrel. A nála lakó német főhadnagy megparancsolta, hogy mindenkinek el kell menni innen, két kilométerrel beljebb, a városba. Kétségbeejtő! Hova legyünk? Azonkívül úgy lőnek, hogy istenkísértés az úton járni. Napó veszi kabátját és átmegy Csányival. Rémülten gubbasztunk. Egyszer csak jön Napó sikerült rávenni a parancsnokot, hogy maradhassunk. Mind megéljenezzük, boldogok vagyunk. A főhadnagy azt mondja, hogy az oroszok "vasutasruhában" jönnek, kényszerítik a lakosságot, hogy felvilágosítást adjon. Szóval úgy látszik el akarnak mindenkit zavarni, mert partizánkodástól félnek. Szegény Napó, ilyen harcokat kell kiállnia, 76 évesen! Csányiéknál van a "főhadiszállás", 13 német lakik ott. A kertben, a kaputól balra, fekszik egy halott német katona, fejlövést kapott. Szemben velünk a réten át közlekednek, a Tállya utca felső részén állnak (Törökrét).
   Gyorsan ebédet készítünk, krumplileves, tökfőzelék (eltett), beigli. Antalék és Verebiék lent szoronganak a kazánházban. Róza feljön Bobival, köszöngeti Napónak, hogy "megmentett" minket. Rémes négyszeres dörrenés, később (a főhadnagy mondta), hogy a hotelt találta telibe (?). Egyszerre megjön Csányi a föhadnaggyal, csinos fiatalember szakállal, igazi May Károly figura, és SS, mindenütt lóg neki valami vaskereszt, meg tölgyfalomb, ide akar hozzánk telepíteni 3 katonát. Ezt kérdezi tőlem: "Wissen Sie, daß 250 m von Ihnen die Russen stehen?" Megmagyarázza, hogy az oroszok bent voltak a "kárpitosházban" (Mártonhegyi út) aztán a sárga majorsági házban (Bercsikék?), reggel támadást kezdtek a mi indián tanya rétünkről, de ők ellentámadásba mentek át és visszaszorították őket. "Még két nap" mondja, akkor meg leszünk mentve. Csak 26 emberrel áll itten, de ha ők lettek volna Székesfehérvárnál, "minden másképpen megy" "Von Stuhlweissenburg sind die Russen einfach hinüberspaziert" (fenét, áttörtek!). De, mondja tovább, hogy az egy német és magyar tábornok bűne, de azok már nem élnek. Arra, hogy erről nem várták a támadást, azt mondja, hogy nincs semmi állásuk, de ma voltak nekik zsidóik, azokkal ásattak, "allerdings haben die Verluste gehabt, aber die SS hassen die Juden, sie sind für uns nicht einmal das Schiesspulver wert...".
   Mari szobáját adjuk nekik. Délután 4 után megint nagy ágyúzás az oroszok oldaláról, döng a kis odú, ahol most írok. El is teszem a gépet egyelőre.
   Besötétedik, egészen megkönnyebbülünk, nem jöttek a németek. Napó szobájában egy szál gyertyával olvas, én a pamlagon az ő gyertyája mellett orosz ragozást tanulok. Boli a lányok szobájában társasjátékozik (Ember, ne légy dühös), nagy küzdelem után a Margit nyer, fél 7-kor kimegy a konyhába feltenni teavizet, egyszerre látja, hogy a víz a csapból csak alig folyik. Lerohan Verebiékhez a kazánházba, hogy vegyenek gyorsan vizet. Vízgyűjtéshez lát mindenki. A kádak már előzőleg meg voltak töltve és minden lehető edény is. Zúzmara van odakint, az is jó lesz? Most már a vizet is el kell dugni a németek elöl; Kovácséknál agyonlőtték a kocát és két tyúkot!

December 29.
Boli nálam alszik az odúban, mert vártuk a németeket. Nem csuktuk be a zsalut, szinte nappali fény volt, egész éjjel aknavetők, gépfegyverek stb. Reggel jön Csányi, de most nem rossz hírrel, csak azzal, hogy Kovácsné akar valamit. Majd megnézzük! Csányi úgy tudja a németektől, hogy az oroszok már a Széll Kálmán térig jutottak el és a zsidótemetőnél állnak páncélosokkal. Míg Napó tájékozódik a hadihelyzetről, mi megvitatjuk a klozetproblémát. Feri ötlete viszi el a pálmát: a borospincéből homokot tesz az ember a bili aljába és aztán amikor éppen kevésbé lőnek, kiönti a gyönyörű karácsonyias kertbe. Csoda idő, kint süt a nap, zúzmara. Egyszerre Mariska odahív a Napó ablakához, hát látjuk, hogy felül át van lőve az ablak, illetve előzőleg a zsalu. A puskagolyó valahol a falba fúródhatott, a csillárból is leesett egy darab. Jó, hogy az ablak csak megrepedt és nem tört be.
   Átmegyek Kovácsékhoz Csányival együtt, mégpedig létrán, amit a kis májusi cseresznyefánál támasztottak át a kerítésen. Persze a szokott gépfegyverezés, golyók csapódása és fütyülése. Kovácsné 1000 P-t kér egy malacért (35 kg, élősúly), megnézem, kiválasztom az áldozatot és hazamegyek jelenteni a dolgot. Napó az első percben ellenzi, de természetesen rábeszéljük. Elindulunk az expedícióra, elöl Csányi, utána én, aztán Mariska. Sikeresen átjutunk a létrán, Kovácséknál álldogálunk az udvaron, mert jön egy SS, és előtte nem akarunk malacot ölni. Az SS bejön a szobába (vagy konyha, vagy mindkettő, pokoli káosz), tejet fejt egy vödörbe a Straubék teheneiből. Elmeséli a svábhegyi szállónál az éjjeli csatát: vagy 500 hungarista légiós jött, de azok alighogy meghallották az oroszok hurrázását, visszaültek az autókra és elmenekültek. Eleinte visszaverték az SS-eket, de ők aztán előrekúsztak a sötétben és kézigránátokat dobáltak be a szállóba, az ajtón meg ablakon át. Azt mondja, hogy most kapnak erősítéseket. Meséli, hogy az éjjel a réten (Törökrét) megittak 2 liter spirituszt, úgy berúgtak, hogy mikor jött a támadás azt hitték, hogy elveszett a gépfegyverük, mert részegen nem találták. Levest eszik, aztán elmegy. Erre másik két SS jön azzal, hogy idehozzák a sebesülteket. Végre ezek is elmennek. Kovács Mariska és én kimegyünk a malacokhoz, valóságos golyózápor, Halász fejbe vágja az áldozatot, kidobja az ólból, és Mariska tartja a tálat. Nem is visított szegény állat (vagy a nagy lövöldözésben nem is vettük észre). Kovácsnak kiesett minden személyi papírja, úgy kapartam össze a vérözön e1ől. Kovács és Mariska emelik a malacot, Csányi felment a létrára, felnyújtják neki, de ebben a percben a malac véres orral arcon csókolja Mariskát. Az átdobás sikerült, mi is átmásztunk, de előbb az eresz alatt "Deckung"-ban leszámolom Kovácsnak a 900 P-t. Négy lábánál fogva a bassin és a kilátó mellett felcipeljük a malacot a konyhába. Lemérjük, 37 és fél kiló. Gyorsan ebédelni akarunk, de megjelennek a németek (már örültünk, hogy nem jönnek), most kvártélyozódnak be az emeletre, azt mondják. Hoztak egy láda muníciót is, ennek különösen örülünk. Mi a konyhában dolgozunk a süldőn, teknőben forrázzuk, szinte víz nélkül, kétségbeejtő munka. Egyszer csak Mariska felordít: "Víz!" Megeredt a víz! Boldogan kirohanok Verebiékhez a kazánházba, hogy hamar szedjenek. - A németek kijelentik, hogy nem mennek az emeletre, nem elég biztonságos, Napó szobája kell nekik. Mindent kihurcolunk rohanva, csak a pamlag marad bent, és összehajtva leterítjük a hálószőnyeget. Most egy szerény szemüveges hadnagy van velük, igen rossz bőrben. Loptak két tyúkot, megkérnek, hogy főzzük meg nekik. Feltesszük az egészet Ujházy tyúklevesnek. A mi csirkéink el vannak tüntetve, de nem biztos, hogy kikerülik a végzetet. Vacsoráig sikerült befejezni a disznózást és megsütjük a vért, azt esszük, utána gyümölcsöt. Mindenki siet lefeküdni, Napó a szalonban, Boli az odúban és én az ebédlőben. Most bosszulja meg magát, hogy nincs rendes elsötétítés. Napó gyertyát gyújt, mert az éjszaka megint nagyon világos és a zsalukon nem látszik ki a gyönge fény. Már negyed 9-kor elalszom, mindenki fáradt, alig várjuk az éjszakát. 12-kor felébredek, a kis zöld óra az egyetlen világosság. Elkezdődik megint az egész. Eddig ez volt a legerősebb roham, az aknák úgy csapnak be, mint mikor a villám beleüt a kerítésbe szörnyű csattanással. Közben persze még géppisztolyok is, mint hangos pingpong-labda koppanások, aztán távoli ágyúzás, ami olyan, mintha egy óriási szerszámmal döngölnék a földet. Raták vagy Stormovikok (lehet válogatni, nekünk már mindegy) bombáznak, repkednek, és lőnek rájuk. Hogy más is van, mint a Márton hegy, arról elzárt világunkban csak egy távoli szirénahang értesít "kis riadó" Pesten - hát még ilyenről is érdemes hírt adni? Az első robbanás után Boli bejön hozzám, az odúban betörtek az ablakok, golyó jött be, vagy robbanás nem tudjuk. Bolira ráesett a "Vadászkép", a feje feletti Máriát gyorsan leakasztotta a falról. Az egész szoba tele van üvegszilánkokkal. A többiek lent vannak a pincében, Mari feljön és lefekszik az előtérben, Napó is felkel, járkál kicsit a sötétben, mi Bolival az ágyban fekszünk ketten, s azon mulatunk, hogy szegény Napó még pár nappal ezelőtt azt mondta: "Én nem tudom, szú rág az én szobámban, folytonos lárma, sercegés!" (Persze a lövések voltak). Megint egy robbanás, újabb ablak tört be, azt mondjuk, kibékülnénk ezzel a büdös szúval, csak ne törné be az ablakokat. Egyik hatalmas robbanást a másik után halljuk, mindig ablakcsörömpölés; - megint újabb áldozat, mondjuk. Felkelek és megnézem az ebédlő ablakokat, ahol vagyunk, ezeket még idejekorán kinyitottuk, így megmaradtak, csak az úriszoba utcára néző ablaka tört be. 14-kor alábbhagy az egész, még utoljára látszott hirtelen, amint egy budai ház levegőberepült valahol a Margit híd irányában. Elalszunk Bolival a vitrin előtt az ebédlőben egy ágyban, fene szoros helyen, de egész tisztességesen.
   Álmomban is látom a németeket, ahogy zabálnak a szobában és az egyik mindjárt igazi német bölcselkedő módon azt mondta: "Ach, der Krieg ist unbarmherzig" - ezt biztos a lopott tyúkra értette!

December 30.
Reggel fél 8-kor kikászálódunk az ágyból, hogy megnézzük a károkat. Az úriszobán kívül betört a konyhaablak, az emeleti fürdő és a nyugati szoba ablaka, akna esett a konyha fala mellé, kis gödröt ásott, megrongálta a falat és esőcsatornát; ha elnézünk a konyha irányából a veranda felé jókora luk a tetőn; Boli emeleti balkonja olyan, mint egy asztalosműhely, tele mindenféle rommal, limlommal és a legnagyobb kár a padlást érte. Ott akna robbant, teljesen nyitva van a padlás az északi oldalon, a gerendát is felhasogatta, a holmik mind egy oldalra csúsztak, olyan az egész padlás, mint az a terem, a Hitler-merénylet után.
   Ebéd: kalarábé leves, káposzta (!), amit Boli és mindenki nagyon kritizál, utána vesevelő. Délután fekszünk a sötét ebédlőben Marival és énekelgetünk, egyszerre jön Csányi a városból. Gyorsan gyertyát gyújtunk és elmeséli az összes rémhíreket, ami nagyon érdekel mindenkit, hiszen teljesen el vagyunk zárva a világtól. Lent volt a Németvölgyi úton (micsoda távlatok!)! Látott betört kapukat, agyonbombázott házakat, hullákat stb. Azt mondja, hogy a városban se jobb. A legfontosabb hír, amivel jött, hogy délután megjelent egy orosz páncélos a szembe-telek mögött, látták a torkolattüzet, és lőtte Csányiék házát (hogy-hogy nem találta el olyan közelről?), erre Ernst (a tölgyfalomobos SS Scharführer) azt mondta Csányiéknak, hogy a házban tartózkodni "lebensgefährlich" és mégis menjenek el. Csányi oda van, reggel még jelentkezik nálunk, megmaradt csirkéivel, mielőtt elmennének.
   Éjjel nyugalom, este nyolctól reggel félnyolcig alszom egyfolytában, Margiték vesztükre lementek a pincébe aludni, de hajnal felé feljönnek.

December 31.
Délelőtt jönnek a németek, hogy a Napó hálójában nincsenek biztonságban és "elkérik" tőlünk az úriszobát. Megint hurcolkodás, most már csak az üvegajtó választ el minket az SS-ektől. Persze észrevesszük, hogy rádiójuk is van felállítva, ezt Napó eddig gondosan titkolta tőlünk. Délelőtt újabb aknázás, az egyik a poroló előtt robban, és a légnyomás kitöri, részben pedig megrepeszti a konyhaablakot. Rengeteg cserép; azért még bent maradtak egyes részek, összeragasztgatjuk papírral. Véletlenül jókor kezdtünk főzni: és éppen egyedül főtt az étel, amikor a robbanás történt. Egy repülő röpcédulákat dobott le. Tele van a kert. Kiszaladok a Bobi óljához, ott sikerül elcsípni egyet. Az egész udvar tele nyomokkal, mindenütt aknagödrök, golyónyomok, úgy fel van dúlva, hogy egészen furcsa az embernek. A röpcédula Malinovszkij és Tolbuhin felszólítását közli a feltétlen megadásra, nagyon jó feltételek (körül vagytok zárva, nagy túlerőben vagyunk emberben és fegyverben; a németek hadifoglyok lennének és háború után térnének haza, a magyar katonák azonnal; kb. 100.000 német és magyar katona lehet bezárva, úgy látjuk a felsorolásból.). Ezt 30-án kellett volna elfogadni és a parlamenternek a Budaörs felé vezető úton személygépkocsin megjelenni. (Pesten a Vecsésre vezető úton.) A parancsnokság nem fogadta el, ezért utóiratban felszólítják a katonákat az egyéni megadásra, és Budapest tönkretételéért minden felelősséget elhárítanak maguktól. Ígérik a bombázást, stb.
   Este korán megvacsorázunk, lecsót, gyümölcsöt, de még csak rá sem gondolunk, hogy egy kis bort hozzunk, pedig Szilveszter van, ám ezt már szóra sem méltatja senki. Víz már megint nincs, csak a gáz tart ki hűségesen, s egyelőre még a fűtésünk is rendesen szuperál. 7-kor lefekszünk Marival, szerencsétlenségünkre az ebédlőben, mert a németek természetesen szilvesztereznek. Nekik biztosan nem az első Szilveszter, amit ilyen körülmények közt töltenek. Ordítanak, isznak, s 1 óra felé még a muzikalitás is kitör belőlük és rettenetes katonanótákat énekelnek, csupa "Bunker" és "príma" és "Heil". Még mulatásukban is folyton kommandíroznak egymásnak: Tür-vorwärts, Tür-links, stb. Aztán toastokat mondanak többek közt: "Auf das edle Volk von Budapest" - ezt harsány gúnyröhejjel kísérik. Ordítanak, röhögnek, nyerítenek és röfögnek, aztán poharak törnek, halljuk amint elpuffannak egyesek a padlón. Tolbuhinék igazán élhetnének az alkalommal! Végre kettőkor elhallgatnak, alig alszom el, szól a telefon (persze a németeké), hallom amint a hadnagy feleli, hogy a jobbszárnyat az oroszok megtámadták, ők már két Gegenstosst csináltak, de még nem fejeződött be. Az ebédlőben irtó dohányszag; fekszem a sötétben, ha lenne módom rá, mindent elmesélhetnék az oroszoknak.

 

EPA Budapesti Negyed 37. (2002/3)