ELŐSZÓ
 

Ezt a naplót anyám, Dr. Bodor Györgyné, született Gergely Magdolna (előzőleg Dr. Tóth Aladárné, majd Dr.Baross Györgyné), 1944. március 14-én, öt nappal a német megszállás előtt kezdte el írni - mintha megérezte volna, hogy hamarosan egyre megrendítőbb események következnek. Általában esténként írt egy kis írógépen, de előfordult, hogy gyorsírással jegyzetelt, amit csak később gépelt le, amikor ideje engedte. A feljegyzések a család és a külföldön tartózkodó családtagok, hozzátartozók számára készültek, mert Anyám remélte, hogy túléljük a háborút s azt akarta, hogy ez az írás mindannyiunk számára megőrizze, s a közvetlen élmény erejével idézhesse fel ezeket az időket. A napló általa gépelt része 1945 februárjában végződik, amikor egy orosz katona "burzsuj, burzsuj!" kiáltozással széttaposta az írógépet. Ezután már csak néhány gyorsírással készült feljegyzést találtam, s ezeket én gépeltem le s egészítettem ki, saját emlékeimre támaszkodva.
   Anyám a naplót (sancta simplicitas!) a recamier-ban az ágynemű között rejtegette, s ott meg is maradt. A háború után könyveink között élt át egy-két házkutatást és a szocializmust, közben lapjai egyre sárgábbak, törékenyebbek lettek. Most, amikor a házunkban már két olyan generáció is él, melynek a háború csak történelem, lemásoltam számukra Anyám feljegyzéseit. A szövegen nem változtattam, de kiegészítettem a családra és a szereplő személyekre vonatkozó magyarázatokkal, a ház akkori képét mutató ábrákkal, a napló végén néhány magyarázó mondattal, s egy rövid utószóval. A családtagok, rokonok, barátok és közéleti személyiségek nevét meghagytam, de a feljegyzésekben szereplő a többi személy nevét részben megváltoztattam.
   A mai olvasónak biztosan feltűnik, hogy mennyi leírás szól arról, amit mások mondtak, meséltek, hallottak, vagy állítólag hallottak, stb. Manapság szinte elképzelhetetlen, hogy milyen kevés hírforrás állt a lakosság rendelkezésére azokban az években és hónapokban: néhány cenzúrázott újság, cenzúrázott hírek a rádióban, s cenzúrázott híradó a mozikban, a filmek előtt. Ez volt minden. A rádiók csak akkor működtek, ha volt villany, de a rossz vételi lehetőségek miatt, külföldi adókat alig lehetett fogni, s amit lehetett, azt is zavarták. Ezért is voltak olyan fontosak a beszélgetések, hiszen a hivatalos hírforrásoknál gyakran hitelesebbnek tűntek a hallott és a szájról szájra adott hírek.
   Anyám naplója egy esztendőn át végigkíséri egy család mindennapi életét - ami az akkori körülmények között minden volt, csak nem mindennapi, hiszen mindannyiunk életét felforgatta a szinte óránként változó politikai helyzet, és a háború drámai eseményei. E sokszor kapkodva, s egyre lehetetlenebb körülmények között is napi rendszerességgel írt jegyzetek érzékletes képet adnak arról, hogyan lehetett túlélni ezeket a mindennapokat Budapesten, hogyan lehetett a bajban, összezártságban szeretni, elviselni, segíteni egymást és másokat is, hogyan lehetett eltűrni egy otthon fokozatos pusztulását, s közben mégis reménykedni, sőt játszani, nyelveket tanulni, légiriadók és folytonos bombázások közepette hivatalba járni, élelmiszert beszerezni, tüzelőt, vagy akár csak egy pár cipőt venni, sőt karácsonyra készülődni...
   Bizonyos, hogy nem érdektelen olvasmány ez azoknak, akik maguk is átélték a háborút, és Budapest ostromát. De talán megérinti a fiatalabbakat is és figyelmezteti őket arra, hogy mennyire meg kell becsülni minden napot és percet, amit békében és szabadságban tölthetnek.

A HÁZ LAKÓI ÉS HOZZÁTARTOZÓIK

Napó: Nagyapám, Gergely Tódor (1869-1949) és öccse, Gergely Jenő zsidó származásúak voltak. Kisgyerekként árván maradtak, rokonokhoz kerültek, s még gyermekkorukban kikeresztelték őket. Fiatalon felkerültek Budapestre, mindketten tanultak, keményen dolgoztak és szép karriert futottak be. Napó az Első Magyar Általános Biztosító Társaság vezérigazgatója volt. 1944-ben már évek óta nyugdíjasként élt a Mártonhegyen.
   A Mártonhegy annak idején tele volt szőlőkkel. Napó 1900-1902-ben vette meg az egyik ilyen szőlő közepén álló hegyi házat, melynek akkor még csak a középső, földszinti része volt meg. Családunk itt töltötte a nyarakat. Később építtették a házhoz a konyhai részt, majd a harmincas évek elején az emeletet és ugyanakkor vezették be a központi fűtést is. Ettől kezdve Napó végleg felköltözött a hegyre. Felesége, Gritt /Anyus (született Schrodt Margit), 1934-ben meghalt. Ő keresztény volt. Két lányuk volt: anyám, Magda (Anka) és Márta , Dr. Pacsu Jenőné, aki 1927 óta kémikus férjével együtt Princetonban élt. 1944-ben nem lehetett velük levelezni. Napó, Anka és Margit tanácsára egyszerűen nem viselt zsidócsillagot, bár végszükség esetére voltak hamis papírjai. A szomszédok közül sokan nem is sejtették a származását, hiszen a család katolikus volt, templomba jártak, és a gyerekek egyházi iskolában tanultak,. Ugyanígy járt le öccse, Jenő bácsi is, aki feleségével, Paula nénivel (született Brózsa Paula) a pasaréti Nagyajtaji utcában lakott.

Anka: Gergely Magdolna (1902-1976), kémikus. Első férjétől, Dr. Tóth Aladár zeneesztétától 1935-ben elvált. Dr. Tóth Aladár 1944-től második feleségével Svédországban élt. Gyermekeik: Aladár/Boli (1927-1989) és Mária/Mari (szül: 1934-ben) Az Erdélyből származó Dr. Bodor György ügyvéddel (Gyuri) kötött második házassága rövid ideig tartott, de 1944-ben még "Bodorné" volt, jóllehet ekkor már harmadik házasságára készült, amit 1944 nyarára terveztek, Dr. Baross Györggyel - Gyuri bácsival, akit Anka a naplóban Gyurká-nak nevez - (lásd Baross család), csakhogy mindketten tétováztak. Anka mint "félvér", nem akart Gyuri bácsi karrierjének ártani, Gyuri bácsi pedig, aki erősen németellenes volt, nem akarta Ankát az ellenállásba bevonni. Anka ekkoriban heti 48 órát dolgozott, mint titkárnő, az Angol-Magyar Cérnagyár igazgatójánál (lásd "Hivatal). Korábban télen mindig a Veress Pálné utca 4-ben laktunk, ahol Ankának volt egy bérlakása, s ahol albérlők is laktak. A hétvégeket általában a Mártonhegyen töltöttük, nyáron, sőt, már tavasztól pedig mindig fent laktunk. Anka onnan járt dolgozni, én pedig az iskolába. 1943-ban a politikai helyzet miatt már nem költöztünk vissza télire a városi lakásba, de igyekeztünk úgy élni, mint máskor. A Naplóból világosan kiderül, hogy Anka még ezekben a nehéz időkben is milyen fontosnak tartotta a "friss levegőt" (kifeküdni a szabadba, kint tanulni, napozni, meztelenül napozni), a mozgást ("kis" 2-3 órás séták stb.) és azt hogy mindent megbeszéljünk (vihogások, veszekedések, összetűzések stb.). Napó és Anka kapcsolata példamutatóan kitűnő volt: Napó bölcs nyugalma és Anka bátorsága, energiája nagyon sokat segített mindnyájunknak. Boli Tatán, a piaristáknál tanult, én pedig a sashegyi Sionba jártam.

Mariska: Vince Mária (1909-1993), nem volt állandóan nálunk, nyáron gyakran "hazament" Nemesrádóra "Anyának segíteni".

Margit: Simon Lajosné, Vince Margit, (szül: 1915-ben). Már 13 éves korában Nagykanizsán szolgált. 1941-ben jött Budapestre és 1942-ben hozzánk. A háború után laboránsként dolgozott. Máig a Mártonhegyen lakik a kis házmester házban, családunk immáron legfiatalabb, 5. generációjától körülvéve.

Bodi Feri: Margiték távoli rokona, akit Pesterzsébeten kibombáztak. Kellemes ember volt, senkit nem bántott és segített, ahol csak tudott.

Bobi Kutya: A világ legaranyosabb Airdale terrierje volt. Napó hozta nekem 1941-ben, egészen kicsi korában a bundája zsebében.

Verebi család: A legidősebb nővér Verebiné volt, aki mogorva férjével a kisházban lakott. Három gyerekük volt: Imre (aki elesett a háborúban). Manci, aki elvált asszony volt, Pesten lakott, de félt a bombázásoktól, ezért kijött a szüleihez és kint ragadt az ostrom idején. Klári (Kalka), azaz Fáth Jakabné, aki fiatalon Bolit dajkálgatta, majd hozzáment Jaksi-hoz, megszülettek az ikrek (Andriska és Klárika). A jó levegő miatt sokat voltak nálunk kint a hegyen, de az ostromot nem nálunk vészelték át.
   Róza néni, Verebiné húga, hozzáment "az Antal"-hoz (Antal István). A Tállya utcában laktak egy kicsi házban. Antal nálunk dolgozott a kertben, ha éppen nem volt berúgva, mert olyankor inkább Róza nénit püfölte el, aki kék-zöld foltokkal borítva hozzánk menekült, de aztán megint visszament a férjéhez. Róza néni csinálta nálunk a "nagymosást", vasalást, stb. Az ostromot a kazánházban élték végig, Verebi nénivel és Mancival. - Juci néni, Hetesi Sándorné, szintén Verebiné húga. Ő volt a Veress Pálné utcai lakásban Margit elődje. Két gyerekük volt, Márta, akit nagyon szerettünk és Feri "HF"., aki komoly ellenálló volt, bravúros akciói voltak, s tudott hamis papírokat szerezni.

A SZOMSZÉDOK

Kerekesék: Dr. Kerekes orvos volt. Első házasságából származó (félkeresztény) fiuk, Bandi, Bolinak volt játszótársa, én pedig lányukhoz, Jutkához jártam át játszani. Anni francia kisasszony volt náluk, Juhászék pedig a házmesterek.

Ipolyiék: Tisztességes, rendes szomszédok voltak. A két Ipolyi fiúval néha együtt játszottunk, az egyik csodálatosan zongorázott.

Feketéék: Kedves, gyerektelen zsidó házaspár, akik 41-42-ben költöztek a Mártonhegyre. Kirúgták őket a házból és szegények valahol Csepelen bujkáltak, munkásoknál, és életben maradtak. Hamar visszajöttek a Mártonhegyre, de amikor elkezdődött a kommunista diktatúra, elmentek nyugatra.

Csányiék: Már mint nyugdíjasok költöztek a Mártonhegyre. Lányuk, Boriska valamelyik minisztériumban dolgozott. Igazi jó szomszédok voltak. Náluk laktak ideiglenesen Szathmáryék, akik a bombázások elől menekültek. Szathmáry Gézával sokat játszottunk együtt. Az ostrom idején már nem voltak a Mártonhegyen.

Kovácsék: Veszekedtek, disznót hizlaltak, káromkodtak, szidták a zsidókat, a németeket, az oroszokat, egymást és mindenkit

ROKONOK

A Kajáriak: Wally, ill. Halm Miklósné, Dr. Tóth Aladár unokatestvére és a fiuk Nándi, állandóan leveleztek Ankával, jó volt a kapcsolat közöttük. 44-ben odaköltözött hozzájuk Dr. Tóth Aladár édesanyja, Mariska mama (Mami) Székesfehérvárról. Ez nem volt jó ötlet, mert Balatonfőkajár hétszer cserélt gazdát a nagy balatoni csatákban....

Baross család: Mami és a család egy része a Sándor téren lakott. Volt egy nyaralójuk is Gödön. A "lányok", Kati, Mária, Margit, kellemes, jó érzésű, dolgozó nők voltak. A fiúk közül János intézte Anka és Gyuri bácsi ügyeit. Miklósék 44-ben Gödön voltak, Paliról a Naplóban nincs szó. - Gyurka, (Gyuri bácsi), a Szent János téren lakott, egy házban Bajcsy-Zsilinszkyvel. Lakása a Budapest ostromáról szóló összes könyvben le van fényképezve, mert egy repülőgép az orrával előre belezuhant. Gyuri bácsi a Kultuszminisztériumban volt osztályvezető, ezen kívül a svájci magyar könyvtár vezetője volt Genfben. Szerette volna, ha Anka Bolival és velem kimegy Svájcba - nekünk viszont természetes volt, hogy nem hagyhatjuk ott a Mártonhegyet - Napó meg végképp nem jött volna velünk. Gyuri bácsi, ha éppen Svájcban volt, mindig csodálatos csomagokat küldött, hol ruhaanyagokkal és csokoládéval, hol pedig titkos iratokkal Bajcsy-Zsilinszky számára, amit aztán Margit és Anka továbbítottak. A "Zsilinszky-ügy" után sikerült Gyuri bácsit értesíteni, hogy ne jöjjön vissza. Ott maradt hát Svájcban. A magyarok nem fizették tovább, a Svájciak pedig fütyültek a menekültekre. Még jó, hogy nem toloncolták ki. Gyuri bácsi idegösszeomlást kapott és idegklinikára került. - 45-ben azonnal haza jött és megesküdtek Ankával. Újra elkezdett dolgozni a minisztériumban, egészen addig, amíg 1948-ban, mint "osztályellenséget" ki nem dobták, ill. "b-listázták".

KÖZLEKEDÉS ÉS BEVÁSÁRLÁS A MÁRTONHEGYEN

A Fodor utcát, ha jól emlékszem 39-40-ben "törték" azaz alakították utcává, és akkor aszfaltozták. Nekünk folyton gyalogolni kellett. A városba az 59-es villamossal mehettünk le a Nagysalló útnál, vagy pedig a temetőn át, gyalog. A temetőnek akkor még csak egy drótkerítése volt és volt a Tállya utca végén volt egy "kiskapu" amihez a hegyen lakók kulcsot kaptak. Így mi a temetőn át is tudtunk közlekedni. Emlékszem, hogy én a sírok között gyalogoltam 43 telén a Sionba és hónaljig süllyedtem a hóba, onnan mentem tovább végig a Hegyalja úton. A másik közlekedési lehetőség a fogaskerekű volt. Fent, a fogasnál csak egy nagyon vacak kis üzlet volt, ezért sajnos mindent a villamostól kellett felcipelni. "Békeidőben" egy Böszörményi úti üzletből havonta egyszer-kétszer felhozták a hegyieknek az alapélelmiszereket. 44-ben ez már nem működött, hiszen amúgy is mindenért sort kellett állni. Volt még egy rossz üzlet a temető főbejáratánál is és a Költő út végén (ez még most is megvan). Mai szemmel nézve hihetetlen távolságokat gyalogoltunk. Pl. "legyalogoltunk Paula néniékhez", ami azt jelentette, hogy lementünk végig a Fodor utcán, át a nagy dombon, le a Pasarétre, ott a völgyben egy jó darabot sétáltunk, aztán fel a másik oldalon a Nagyajtai utcába. A Mélyúton, ami most a Tállya utca alsó része, nem messze a temetőtől volt Hegedűsék szatócsüzlete, onnan cipeltük fel a kenyeret hosszú várakozások után. Ahogy most olvasom a Naplót, szinte hihetetlen, hogy ezek után még volt kedvünk, önként akár egy lépést is tenni, és zokszó nélkül "sétálni menni", főleg, hogyha a cipőhelyzetre gondolok. Télen mindannyian vizes lábbal érkeztünk a munkahelyre, az iskolába és haza - nem is értem, hogy nem haltunk meg tüdőgyulladásban... És ez sajnos a háború után is így volt sokáig...

A HIVATAL

Anka a MEZ & Coats, Angol-Magyar Cérnagyár vezérigazgatójának, Mr. Saunders-nak volt a titkárnője. Saunders 44-ben már visszament Angliába. Utódja Sárvári lett. Az iroda a Nyugatival szemben volt a Teréz körúton. Itt rendes kollegák dolgoztak, mint pl. Szigeti, Barát, Gerdes, Dr. Horváth, de volt egy pár nyilas is, mint pl.: Lajta, stb. Maga az üzem Újpesten volt, Ankának néha oda kellett kimenni dolgozni Pallaival és Lukáccsal. Ez utóbbi nálunk mint "félangol mérnök" szerepelt, s az is volt. Jóvágású, szellemes ember volt, udvarolgatott Ankának és többször együtt is ebédeltek.

A BARÁTOK

Ilus és Péter: Bernauer Ilus Anka évfolyamtársa. Fekete, kékszemű, törékeny kis zsidónő volt, okos, művelt és alapjában véve vidám. A férje, Mezei Péter, akinek különös sorsa volt. Apja, az öreg Mezei, nős volt ugyan, de beleszeretett a francia társalkodónőjükbe, aki terhes lett tőle, és amikor ez kiderült, gyorsan visszament Párizsba. Péter már odakint született. Mezei állandóan tartotta velük a kapcsolatot és anyagilag is támogatta őket. Amikor meghalt a felesége, visszahívta magához a francia lányt, elvette feleségül, majd "adoptálta" a nő fiát, azaz a saját gyerekét. Így lett egy francia, keresztény, törvénytelen gyerekből, törvényes magyar félzsidó. Mezei nem sokkal ez után meghalt. Péter tüneményes, vidám, jóképű férfi volt, az egyetemen ismerte meg Ilust, s elvette feleségül. Mint vegyész, a Chinoinban dolgozott, magas pozícióban. Szegény, az életével fizetett azért, hogy az öreg Mezei olyan rendes volt hozzájuk - gázkamrában ölték meg.

Médi és Lali: Médi (néni) fizika szakot végzett, s dolgozott is a szakmájában, fess, remekül síelő, sportoló, vidám nő volt, férje Rácz Lajos jogász volt.

Olga és Edgar: Olga keresztény volt, Edgár zsidó. Olga mindig mindent jobban tudott és mindent megmagyarázott. De bátran kitartott a férje mellett, esze ágában sem volt elválni tőle és mindketten túlélték az ostromot. 45-ben Olga váratlanul s fiatalon meghalt.

Lili és Sanyi: Dr. Szlatinay Sándor fogorvosnak a Madách téren volt a rendelője. Sanyi hatalmas termetű ember volt, slágereket komponált, az utolsóra emlékszem: "A János hegynek hegye van / És minden tyúknak begye van / Meredek hegyeken terem a szerelem / Hajj!" Privát lakásuk a Sashegy alján volt. Sanyi felesége, Lili, zsidó volt. Lányuk Mária, nálam valamivel idősebb, és szintén a Sionba járt iskolába.

Márta: Szécsi Gáborné, Dr. Lakatos Márta, bőrgyógyász és kozmetikus volt. Anka nemcsak mint kozmetikushoz, járt hozzá, hanem mint igazi baráthoz is. Remek humorú, intelligens, művelt nő volt.

TOVÁBBI SZEMÉLYEK, AKIKRŐL TUDOM, ILLETVE SEJTEM, HOGY KIK VOLTAK

Ágnes: Gyuri bácsi bejárónője a Szent János téren.
Ambróék: A Mártonhegyi út és Tamás utca. sarkán laktak. Ambróné olasz volt. Két gyönyörű lányuk volt, Marilu és Carla. Boli 44 nyarán éppen Carlába volt szerelmes és ezért kellett mindig a Lejtő úti templomba misére járni.
Bence: Szabolcsi Bence, zenetörténész.
Deákék: a pesti lakás (Veress Pálné utca) házmestere.
Failoniék: itt még a neves karmester első feleségéről, a ragyogó Mariáról van szó és a két gyerekről, Sergioról és Claudioról, akikkel jóban voltunk.
Giza és Sanyi: Pacsu Giza és Szepesdi Sanyi. Gergely Márta férjének rokonai.
Magdus: Szepesdi Sanyi húga, Kálmán a férje.
Győző: Győző Andor könyvkiadó és -kereskedő Szabolcsi Bence apósa; Bence nála dolgozott az üzletben.
Lugmayerék: Napó és Jenő bácsi közös barátai.
Hedry: Napó és Jenő bácsi közös ügyvédje.
Ildikó: Anka szabónője.
Magda: kedves, csinos albérlőnő a pesti lakásból, akinek egy divatüzlete volt a belvárosban.
Márkus Pista: valami követségi ember lehetett.
Prónay: "fess" katonatiszt; ő lakott a pesti lakásban, amikor mi kint maradtunk 43 őszén a hegyen.
Rózsi: szakácsnő a 30-as években a Márton hegyen.
Selmeczi: Boli osztályfőnöke Tatán a Piaristáknál.
Szentmiklóssy: Boli osztálytársa Tatán.
Sz. Klári: Szabolcsiné, Győző Klári.
Tibor: Weinl Tibor, Anka és Gyuri bácsi közös barátja.
Zeke: Anka ősrégi ismerőse.

 

A feljegyzéseket függelékkel és személyi magyarázatokkal kiegészítve közreadja:

Maria Reichardt (Tóth Mari)
Marburg 2001