EPA Budapesti Negyed 31. (2001/1)
 

Budapesti helyszíntár
(Budapest a híradó- és dokumentumfilmek tükrében,
a kezdetektől 1945-ig)
 

________________
KURUTZ MÁRTON
 

    Budapest Európa fővárosaival szinte egyidőben debütált filmen. Ez a filmtörténeti esemény nem magyar nevekhez fűződik, és nem is pusztán a város szépségeinek köszönhető. A francia Lumiére-cég megbízottai 1896 áprilisában, a millenniumi ünnepségek idején érkeztek Budapestre. Fő tevékenységük természetesen a film mint szenzáció bemutatása volt (ezen a címen 50 krajcár belépti díj ellenében naponta többször is filmvetítéseket rendeztek a Royal Szálló kávéházában), de felvételeket is készítettek. Néhány, ekkor fotografált képsorukon ma is látható a kiállítás egyik díszfelvonulása a várbeli Dísz téren, valamint a Lánchíd budai hídfője 1896 májusában. Ezeknek a legkorábbi magyarországi filmfelvételeknek néhány részlete szerencsésen ránk maradt, így örök időkre dokumentuma lett a millennium korának és a monarchia Budapestjének. Nincs azonban ilyen szerencsénk azzal a szintén akkoriban készült felvétellel, amely már magyar technikusok közreműködésével a királyról készült a Millenniumi Kiállítás egyik pavilonjában, és amelyről az írásos források mint technikai kudarcról számoltak be.
    Nem is annyira technikai, mint inkább dramaturgiai gyakorlatlanságról tanúskodik az a fennmaradt filmanyag, amelyet 1906 őszén forgatott Zitkovszky Béla II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozatalakor Budapesten és Kassán. A fővárosi felvételeknél a Rókus kórház előtt helyezték el a felvevőgépet, amelynek így a gyászmeneten kívül sikerült megörökítenie a mai árkádsor helyén álló egykori Párisi Nagyáruházat is. "Zitkovszky nem használ vágóképet: a felvevőgép leállásai folytán még végig sem ér az egyik oszlop, máris »beugrik« egy újabb népes csoport. Mindenesetre: a kép élvezhető..."[1] - írja filmjéről az utókor egyik történésze. A valóban hosszúra és helyenként talán unalmasra is sikeredett filmriportnak viszont meglepő érdekessége az egy-két szintes bérpaloták hosszú sora, amelyek közt komótosan poroszkálnak a feketeköpenyes notabilitások. Újdonsága pedig a technikai kivitelezés, amelyről a film korabeli plakátja is említést tesz: "E menetben résztvett jelenlevők a legnagyobb felismerhetőségig, minden rezgés nélkül."[2]
    Egy másik, nem sokkal később készült filmfelvételen ugyancsak megcsodálhatjuk az akkori katonai és politikai elitet egy vérmezei díszszemle alkalmával.[3] Az egykori katonai gyakorlóteret bemutató mintegy hétperces kisfilmen jól látható az események hátterében a "Délivasút" akkori állomásépülete, a régi Krisztina körút földszintes házai, valamint az 1938-ban lebontott, pazar berendezésű Karátsonyi-palota, amelynek helyén ma a Matáv posztmodernesített, de eredetileg vaskos szocreál stílusban épült épülettömege áll. A múlt század derekán gróf Karátsonyi Guidó megrendelésére épült palotáról nem maradt fenn filmfelvétel, noha Klösz György a század elején készült fotográfiái alapján Budapest egyik legpompázatosabb palotája lehetett. A romantikus stílusú épület sorsa drámai: jó példája annak, miként váltak az értékek áldozattá nagy tervekkel teli századunk során. "1938-ban lebontották, hogy helyén német birodalmi iskolát építsenek, de ez nem készült el. 1951-ben telkére a Kohó- és Gépipari Min. Tervező Irodái (KGMTI)  irodaházát építették"[4] - írja rezignáltan a ma már szinte ismeretlen épületről a Budapest Lexikon 1973-ban kiadott kötete.
    A magyarországi filmkészítés számstatisztikáját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy századunk első évtizedében a filmfelvételkészítési kedv szinte a nullával volt egyenlő. Annál több olyan hazai vállalkozással találkozunk viszont, amelyek mozik építésébe és külföldi filmek forgalmazásába fektettek nagyobb összegeket. Az a néhány film, amely mégis elkészült ezekben az években, nem tekinthető pusztán misz- sziós munkának, hiszen javarészt dokumentumfilmekről van szó; előállításuk lényegesen kevesebb pénzt emésztett fel, mint a játékfilmeké. Kevés kivételtől eltekintve ugyanakkor azt sem állíthatjuk, hogy mai értelemben vett dokumentumfilmekről van szó, hiszen ezek közül egy sem maradt ránk, így nem ítélhetők meg teljes biztonsággal. Gyanakvásunkat csak megerősíti a korszak külföldi dokumentumfilmjeinek sajátos stílusa, amely egyértelműen arról tanúskodik, hogy a jelenetek, amelyeket a mozik világszerte aktualitásként, "eredeti fölvételként" hirdettek, valójában utólag leforgatott, rekonstruált politikai- és társadalmi híresemények voltak. Az alkotók mindenkor gondosan ügyeltek a helyszín eredetiségére, így várostörténeti szempontból mindenképpen eredeti értékeket mentettek meg filmszalagjukon az utókor számára. 
    Az 1908-ban 700 000 korona tőkével alapított Projectograph Rt. már alapításának évében egy csokor rekonstruált fővárosi híraktualitással rukkolt elő. Szenzációik egyike volt Az újpesti bankrablás című 140 méteres film is, amelyről nem tudni ugyan, hogy mennyit mutatott az akkori Újpestről, de a reklámszöveg tanúsága szerint azért néhány "helyszíni fölvételt"[5] is láthatott a közönség. Szintén ebbe a sorozatba tartozott a Vasúti szerencsétlenség Budapesten című 112 méteres és a Március 15-i tüntetések Budapesten című százméteres híradófilm, amelyekről biztosra vehető, hogy kizárólag külső helyszíneken készültek, így értékes dokumentumai lennének a főváros történetének, ha a kópiák nem semmisültek volna meg. A Projectograph 1908-as sorozatában található két fontos politikai látogatás is, amelyek minden kétséget kizáróan eredeti felvételek lehettek: az egyik uralkodó, aki ekkor Budapestre látogatott, a bolgár fejedelem volt, a másik pedig a spanyol király. Sajnos ezeknek a filmeknek sincs fellelhető kópiája, azt tudjuk csupán, hogy egyenként mintegy hatvan méter hosszúak voltak. Így könnyen elképzelhető, hogy a pályaudvaron és környékén készültek a felvételek. Más, ránk maradt filmfelvételeken természetesen láthatjuk a főváros igazi arcát is. Nagy történeti értéket képvisel például a néhány évvel ké- sőbbi, 1912-es májusi budapesti utcai harcokról (ismertebb nevén a "Vérvörös csütörtökről")[6] készült felvétel, vagy egy másik mozgóképes történelmi forrásmű, az 1916. decemberi 30-ai budavári koronázásról készült film.[7] A Kiscelli Múzeum kincsei között a közelmúltban találták meg azt az 1915. május 30-án készült filmfelvételt, amely Könyörgő körmenet fegyvereink győzelméért címmel egy első világháborús felvonulást örökít meg a Belvárosi templomnál, a Bazilikánál és az Országház téren. A Fröhlich János és Fodor Aladár vezette "Kinoriport" filmvállalat produkciójában készült dokumentumfilm külön érdekessége az az információ, amelyet a kis filmecske már rögtön az első felirattáblán közöl a nézővel: "Budapest székesfőváros utasítására készült filmfelvétel." Sajnos azonban a főváros szépségeiből nem sokat örökített át ez a riportfilm, hiszen alkotói a felvonulásra és a kamera előtt elvonuló hírességekre összpontosították figyelmüket. Ha ma meglenne a nemzeti filmgyűjteményben, a Budapestet megörökítő filmfelvételek sorában bizonyosan nagy érdek- lődésre tarthatna számot a Projectograph néhány évvel korábban készült, meglehetősen hosszú, 190 méteres filmje, amely a Budapest látképe címet viselte. Fontos állomáshoz érkeztünk ezzel a filmmel, hiszen ez volt az első olyan mozgókép, amelyen Budapest abszolút főszerephez jutott! 
    A némafilmkorszak más, Budapestet népszerűsítő filmjeinek feltárása előtt érdemes egy pillantást vetnünk a korabeli szórakoztatóipar egy másik "gépiesített" műfajára, a filmmel nagyjából egyidőben született hanglemeziparra, hogy megtudhassuk, mit jelentett a főváros akkoriban a benne lakók számára.[8] Az Első Magyar Hanglemezgyár részvénytársaság, melynek központja, gyáregysége és kereskedelmi irodái a VIII. kerületben, a Nap és a Práter utcában voltak, éppen ekkoriban adta ki az 1908-as év nagy slágerét, amelynek Látta-e már Budapestet éjjel? volt a címe. Gyárfás Dezső sokáig népszerű kupléja mellett egy másik sláger, Zerkovitz BélaBudapest éjjel című szerzeménye és egy humoros magánszám is napvilágot látott, A budapesti új állatkert. Ugyanezekben a hónapokban került a lemezboltokba a kor egyik komikus kedvence, Baumann Károly[9] előadásában az Ej, haj de jól élünk itten Pesten! című verses sláger is, amely érdekes dokumentuma a századelő rohamosan fejlődő Budapestjének. A magyar főváros zenei népszerűsítéséből a Monarchia hadserege is kivette a részét, amikor a Cs. és kir. 82. gyalogezred zenekarával lemezre vették a Budapest éjjel című kétrészes egyveleget, amely az akkori idők "legkedveltebb dalainak és kupléinak csokra" volt. Kabarettistáink az egyre népszerűbbé váló hanglemezeken megénekelték az akkor született nagyváros infrastruktúrájának "áldásait": a villamost és a telefont is. Hetényi-Heidelberg Albert és Mérei Adolf írták azt a hihetetlenül népszerű, vidám balladát, amelyet Utazás egy pesti villamoson címmel még a húszas években is nagy sikerrel  énekeltek a legnépszerűbb pesti komikusok. Szintén kedvelt magánszámnak számított A pesti telefon című kétrészes prózai jelenet, amelyet többen is lemezre vettek a tízes évek elején. A kétértelmű, pajzán jeleneteiről ismert Steinhardt Géza egyik ekkoriban készült lemezén az Új budapesti lakásbeosztás-t figurázta ki, csakúgy mint Göndör Aurél és színtársulata, akik Gárdonyi Géza Göre Gábor-könyveinek országosan népszerű hőseit keltették életre a Durbints sógor pesti tapasztalatai című kétrészes prózai jelenetben. Ezekből a recsegőropogó hangdokumentumokból is világosan kitűnik, hogy az akkori pesti átlagpolgár, noha nehezen szokta meg az emeletes, kislakásos bérkaszárnyákat, a szűk és kényelmetlen villamosokat és az állandóan tévesen kapcsoló telefonokat, mégis szerette Budapestet és élvezettel gyönyörködött benne, nemcsak nappal, hanem éjjel is.
    Ebben a sajátos és sokszor nosztalgiával emlegetett "városlélektani" pillanatban köszöntött rá Budapestre a Károlyi-forradalom, majd a Tanácsköztársaság, amelyeknek legapróbb eseményeit és forrás értékű hangulati elemeit immáron hivatott és állandó krónikásként Az Est filmhíradó is megörökítette. A nagy érdeklődésre számot tartó eseményeket már egyre könynyebben kezelhető felvevőgépeikkel rögzítették a híradó filmriporterei. Tevékenységükről azóta számos könyv és tanulmány is megjelent, amelyek mindegyike elismeréssel szólt a felvételek várostörténeti jelentőségéről is. E tekintetben a legfontosabb talán az "első szabad május elsejeként" ismert 1919-es munkásfelvonulásról készült negyedórás filmriport,[10] amely hosszan mutatja az erre az alkalomra teljesen átalakított belvárost és a Hősök terét. Magát az emlékművet - amely akkor még voltaképpen csak félkész állapotban volt - teljesen letakarták, és a nemzetközi munkásmozgalom nagy alakjainak és jelképeinek hatalmas díszleteivel fedték be. A téren, amelynek ekkor még két, szimmetrikusan elhelyezett szökőkút is a díszei közé tartozott, hatalmas földgömbök hirdették a forradalmi eszmét, csakúgy, mint a számtalan felvonuló hatalmas, figurális transzparensei az Oktogonon és a Köröndön. A Vörös Riport Film sorozatának ezt a voltaképpeni különkiadását állítólag Kertész Mihály rendezte, s ha ez így van, akkor érthető a majálisról készült mozgóképes beszámoló életszerűsége, tarkasága. A rendező éles szemmel ügyelt arra, hogy a város néhány jellegzetes pontjának és épületének bemutatásával mindenki számára átadjon valamit a május elsejei ünnepségsorozat hangulatából. A filmen részleteket láthatunk az Abbáziáról és a Teréz körút és az Andrássy út elején álló, a mai Nemzeti Színház-gödörre meredő egykori Fonciére- palotáról.
    A Vörös Riport Film néhány rosszemlékű fővárosi "közmunkáról" is beszámolt. Ilyen volt többek között az a sajnálatos esemény is, amelynek során az indulatos proletárok hatalmas gőzekékkel felszántották a lóversenytér értékes gyepszőnyegét,[11] vagy amikor ledöntötték a Drasche téglagyár 45 méteres kéményét.[12] A Vörös Riport Film ekkor készült húsz száma az Est- filmsorozatával együtt azért fontos dokumentuma az akkori Budapest mindennapjainak, mert olyan életképeket is közöltek, amelyek nem mindig  a polgári jólét napsütéses hangulatát reprezentálták. Különböző dokumentumfilmekben sokszor felhasználták már a 4-es számú híradó egyik riportját, amely nyomorúságos munkáslakásokat mutat be, és azt a ritka felvételt is, amely szintén ebben a híradóban szerepelt, és amelyen a Fővárosi Orfeum bejárata látható a Nagymező utcában. A várospropaganda szempontjából érdemes elgondolkodni azon, hogy 360 példányt vittek ki ezekből a híradókból az Egyesült Államokba. Ez nem kevesebb, mint 30-40 millió nézőt jelenthetett! 
    Heti rendszerességgel megjelenő híradófilm első ízben 1924 tavaszán volt látható a mozikban Magyar Híradó címmel, amely már az első számában hozott két fővárosi aktualitást. Az egyik közülük a Várpalota udvarlaki őrségváltása volt, amely a régi Budapest legnépszerűbb látványosságai közé tartozott, olyannyira, hogy a század elején még hanglemezen is megörökítették mint zenei élményt.[13] A Magyar Híradó felvételeit készítő Magyar Filmiroda Rt. (MFI) a háború végéig folyamatosan megjelenő heti híradóiban többször is szerepeltette ezt az aktust, amely időnként kiegészült a Szabadság téri Ereklyés Országzászlónál megrendezett ünnepélyes őrségváltásokkal is. Az ekkor még Szerecsen (ma Paulay Ede) utcában, majd a Döbrentei téren és a Tőherceg Sándor utcában (a mai Bródy Sándor utca), legvégül pedig a Könyves Kálmán körúton működő cég tette a legtöbbet Budapest huszadik századi históriájának mozgóképi megörökítése érdekében. Húsz éven át, 1944-ig pontosan 1084 heti híradófilmet, több mint 100 tematikus híradófilmet és különkiadást, 150 kultúrfilmet, több száz reklámfilmet és megszámlálhatatlan oktatófilmet készítettek az MFI műtermében és házi laboratóriumában. A némafilmkorszak utolsó évtizedéről, tehát az 1920 és 1930 közötti időszakról a Magyar Híradó mintegy 400 száma mellett számos, az MFI által gyártott dokumentumjellegű kisfilm is a rendelkezésünkre áll.
    A felvételi technika rohamos fejlődésével és nem utolsó sorban az MFI állami támogatottságával egyre több hazai felvétel kerülhetett a közönség elé. A híradó szerkesztőinek határozott koncepciója volt a vidék beemelése a mozgóképes híresemények sorába. Így például már az első híradó is hosszabb riportban számol be az 1924-es karcagi vitézavatásról. Annak ellenére, hogy szinte minden híradóban legalább egy vidéki esemény szerepelt, a Budapesten készült felvételek jelenthették a szenzációt. A híradószerkesztést végző tisztviselők és operatőrök igyekeztek minden látványos fővárosi eseményről beszámolni, függetlenül annak politikai vonatkozásától vagy éppen extremitásától. Ez utóbbi tekintetében például figyelemre méltó az a közelmúltban előkerült felvétel, amely eredetileg a 3. számú híradóban szerepelt és a "Citroën tankautó" gellérthegyi útját mutatja be. A lánctalpas monstrumról, amely a Gellért fürdővel szemközti sétányon kapaszkodott fel Rakovszky Iván belügyminisztert és családját, valamint József királyi herceget és a testes Auguszta főhercegasszonyt is a hátán cipelve, ma már nem sokat tudni. A korabeli napi sajtó áttanulmányozásával azonban könnyen kideríthető a fővárosi szenzáció háttere.
    A híradószámokban természetesen különböző nagygyűléseken, felvonulásokon, tüntetéseken készült felvételeket is szép számmal találhatunk, hiszen az MFI gépkocsival is rendelkező riporterei sosem hagyták ki az állami és egyházi megmozdulások adta látványos tömegdemonstrációkat. Ezek az alkalmak az utókor kutatói számára is jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy tanulmányozzák Budapest akkori arculatát, mindennapi életét. Várostörténeti szempontból különösen akkor válik érdekessé egy ilyen filmfelvétel, ha az ünnepség alkalmával emléktáblát, szobrot vagy középületet is felavattak. Ezek a filmriportok még közel sem azzal az igényességgel készültek, mint akár tíz évvel később, amikor az operatőr már nem pusztán lefényképezni akarta a kamera előtt játszódó eseményt, hanem a saját ízlését, művészetét is igyekezett belevinni az egy-két perces kis filmecskébe. A harmincas, negyvenes évek látványos filmhíradóinak operatőrei ekkor sajátították el szakmájuk mesterfogásait, részben a saját felvételeiken, részben pedig egymás "lapos", semmitmondó képein okulva. Lassanként rájöttek arra is, hogy a kamerát vízszintes irányban mozgatva panoráma-felvételekkel érzékeltethetik egy-egy városrész, utca, tér méreteit. Az objektívek felcserélésével még csalhattak is egy kicsit, látványosabbá téve ezzel a valóságos teret. Ha pedig az autó tetejére felszerelt állvánnyal dolgoztak, akkor rázkódásmentes fahrtfelvételeket készíthettek. A némafilmkorszak Budapesttel foglalkozó híradóinak és dokumentum- felvételeinek zöme sajnos néhány helyszínre korlátozódott csupán. Megszámlálhatatlan az állatkerti téma, csakúgy, mint a Ludovika Akadémia területén rögzített katonai parádék sora, vagy a tengernyi sportesemény, amelyek helyszíne alig változott. Önmagukban természetesen ezek az felvételek is érdekesek, de magából a városból keveset mutatnak. Kivételek szerencsére azért akadnak már a Magyar Híradó első évfolyamában is, mint például a Gül baba sírjánál tartott török állami megemlékezést megörökítő riport,[14] vagy azok a repülőgép- ről készült légi felvételek, amelyek első ízben mutatták be moziban Magyarország fővárosát - felülnézetből.[15]
    A fokozatosan fejlődő és egyre érdekesebbé váló Magyar Híradó második évfolyamát egy sor városfejlesztési hírrel kezdte. Rögtön januárban olyan filmriportok kerültek a közönség elé, mint a Csaba utcai római katolikus templom felszentelése vagy a mai Moszkva téren épülő új telefonközpont.[16] De az 1925-ös évfolyam többi számában is hangsúlyosabb szerephez jutott a főváros, mint annak előtte. Filmre került többek között Róbert bácsi konyhája a Kálvin téren,[17] a virágkorát élő Angol park,[18] a "kalandos" históriájú Regnum Marianum templomának alapkőletételi ünnepsége a későbbi Sztálin-szobor helyén,[19] a gellérthegyi Sziklakápolna építése,[20] a Királyi Várkert nyilvánosság előtti ünnepélyes megnyitása[21] és maga az új főpolgármester, Ripka Ferenc is.[22] A páratlanul érdekes és értékes felvételek mellett nem szabad megfeledkeznünk azonban azokról a képsorokról sem, amelyek szintén ezekben az években egy-egy híres, jellegzetes budapesti épület belsejében készültek. Az ilyen képanyag jóval kevesebbszer került filmszalagra, mivel az akkori filmnyersanyagok érzéketlensége miatt a fényszegény belső terekben nem lehetett megfelelő expozíciót készíteni. Ha mégis elkerülhetetlen volt a forgatás, akkor az ilyen esetekben vagy túlságosan sötétre sikeredett a kép, vagy pedig egyszerűen állóképeket vágtak be a híradóba. Külön fejezetet vagy tanulmányt érdemelne az évről-évre visszatérő március 15-ék, október 6-ák ünnepségsorozatainak képi rögzítése, de a minden évben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásárok, tenyészállatvásárok és a különféle árumintavásárok fejlődéstörténete is a ránk maradt huszonegy évfolyamnyi filmhíradó tükrében. 
    Budapest e korszakának jobb megismerésében szerencsére több tucatnyi kisfilm is a segítségünkre lehet. Egy-egy tematikus kutatás szempontjából sok esetben ráadásul éppen azok az archív kisfilmek a legjobban használhatók, amelyek címük alapján nem is sejtetik, milyen szép és ritka felvételeket őriznek. Ilyen a Blaha Lujza temetéséről készült rövidfilm is, amelyet 1926 januárjában forgattak a Nemzeti Színháznál, a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében.[23] A film, amelynek anilinnel színezett kópiája a közelmúltban került elő egy veszprémi magángyűjtő hagyatékából, szerencsésen egészíti ki a Magyar Híradó 100. számát, amely lényegesen rövidebb formában számol be az eseményről. Ugyancsak színházi vonatkozású az a néhány évvel korábbi érdekes filmkivágás is, amelyet Egy vígszínházi premier külsőségei címmel őriz a Magyar Filmintézet, jóllehet elkészülésének körülményeit homály fedi. Az ismeretlen célból forgatott filmtekercsen a Vígszínház külső épülettömege, a premierre érkező közönség és a Szent István körút délutáni forgalma látható. A némafilmkorszak ránk maradt felvételei között ez az egyetlen olyan filmfelvétel, amely egészen közelről mutatja a Vígszínházat.
    A királyi várpalota belső termeiről szintén kevés felvétel maradt fenn. S ha maradt is, a háborút követő esztendőkben rendre kinyesegették ezeket a híradófilmekből, hogy más filmekben, az ellenpropaganda eszközeként használják fel. Sok régi dokumentumfelvétel esett áldozatául a háború utáni esztendők meggondolatlan archívanyag-felhasználásainak. A legtöbb esetben ma már fellelhetetlenek ezek az egykor kivágott filmriportok, bár néha váratlanul felbukkannak valamelyik filmraktárban mint azonosítatlan kivágatok. Éppen egy ilyen rejtélyes eredetű kivágástekercs, nevezetesen az 1972/12-es számú őrizte meg számunkra a királyi vár azóta elpusztult belső termeinek pompázatos barokk díszítését, berendezését a húszas évek végéről. Ugyanebből az időből való az a muszter-tekercs, amely szintén kivágásként maradt ránk, és a Nemzeti Színház tetejéről láttatja velünk a Corvin Áruházat.[24] Ugyanezen a tekercsen egy hosszú panorámafelvétel is látható, amely a II. kerületben, a Barsi utca végéből készült, és egyetlen snittben mutatja be a kopasz hegygerincen futó Fillér utcát a konyhakertekkel és kisházakkal övezett Gábor Áron utcától egészen a Széll Kálmán (ma Moszkva) térig. Érdekes városligeti képsorokat, erzsébetvárosi bérpalotákat és kültelki nyomornegyedeket láthatunk a húszas évek derekán készült Ismeretlen jóbarát című rövidfilmben is, amely eredeti szándéka szerint a M. Kir. Államrendőrséget volt hivatott népszerűsíteni sajátos, a kordivatnak megfelelő, szcenírozott formában. Ugyancsak a véletlennek köszönhetően került elő a közelmúltban egy 1929 májusában készült egyfelvonásos filmriport színezett kópiája, amely a főváros szempontjából nem éppen fontos eseményt mutat be, de a mai XVI. kerület, a Sashalom szempontjából viszont fontos kultúrtörténeti emlék.[25]
    Budapest mozijaiban már javában játszották az első hangosfilmeket, amikor 1931-ben, egy márciusi napon megjelent az égen a németek büszkesége, a D.L.Z. 127-es számú óriásléghajó, ismertebb nevén a "Zeppelin". A fantasztikus eseménynek - amelynek egyébként két esztendővel korábban, 1929. október 16-án éjjel, a Zeppelin egyik átrepülésekor néhány percig már részese lehetett a főváros[26] - hihetetlen tömegeket vonzott az utcára. Aki tehette, vitte a fényképezőgépét vagy amatőr kisfilmes kameráját, hogy megörökítse a lenyűgöző látványt, ahogy a Duna-híd  nagyságú ezüstszivar beúszik a budai hegyek felől és keresztüllebeg Budapest felett. A Filmiroda két kisfilmet is forgatott a valóban látványos aviatikai szenzációról; még a léghajóból is készítettek légi felvételeket.[27] A Zeppelin ugyanis kikötött a csepeli repülőtéren - amiben nem kis szerepe volt a 250 kivezényelt katonának -, hogy felvegye fedélzetére Gömbös Gyula honvédelmi minisztert, aki többedmagával (köztük a Filmiroda operatőrével) részt vett a körrepülésen. A madártávlatból készült felvételek sokkal jobban sikerültek, mint bármelyik korábbi légi felvétel, ugyanis a Zeppelin sokkal lassabban és méltóságteljesebben lebegett a város fölött, mint bármelyik repülőgép. Még lassítani sem kell a felvételen ahhoz, hogy tisztán kivehetők legyenek a város főbb útvonalai, az ismertebb épületek, amelyek között olyan kultúrtörténeti érdekességet is fel lehet fedezni, mint például a Vurstliban álló Feszty-körkép kerek faépülete. 
    "Horony-Pálfi Aurél fővárosi közoktatásügyi tanácsnok előterjesztésére oktatófilm készül Budapest történetéről. A pedagógiai irányításra Farkas László, a művészi ellenőrzésre Zombory-Moldován Béla kapott megbízást azzal, hogy a munkálatoknál a fővárosi múzeumok illetékes szakértőinek véleményét is kérjék ki. A tervezet szerint a film két részben tárgyalja Budapest történetét. Az első rész a legrégibb időktől a török kiűzéséig terjedő korszakot öleli fel, a másik rész pedig a XVIII-XX. századot tárgyalja. A rendkívül érdekesnek ígérkező oktatófilm a Magyar Filmirodában készül és hangos kultúrfilm is lesz belőle. Tubay László fényképezi a kis magyar filmújdonságot, amelyhez Muskovszky László iparművész tervezte a régi Pest képeit és épületeit ábrázoló modelleket.[28] " Ilyen és ehhez hasonló "kis magyar filmújdonság" a hangos korszak első évtizedében szinte hetente készült a budapesti filmgyárakban és laboratóriumokban. A rendszerint egyfelvonásos, mintegy tízperces úgynevezett kultúrfilmek nagy sikert arattak a mozikban a főműsor és a híradó között, tökéletesen ellátva egyébként azt a funkciót, amelyet ezeknek a kísérőműsoroknak a hivatalos műsorpolitika szánt: semlegesíteni a közönség hangulatát a híradó után. Ezt a célt a magyar és külföldi kultúrfilmek el is érték, hiszen a várostörténeti érdekességek mellett az alkotókat olyan témák is megihlették, mint a népművészet, a költészet vagy éppen az állattenyésztés. A mára már teljesen kihalt kultúrfilm műfaja sok tehetséges alkotót foglalkoztatott, akik a megrendelő igényeinek kielégítésén túlmenően a verbális didaktika minden eszköze nélkül igyekeztek az adott témán belül művészit és maradandót alkotni.
    A kultúrfilm operatőrei - akik a legtöbb esetben maguk állították össze felvételeiket - általában a híradónál tevékenykedtek. Közülük a legismertebb a Magyar Filmiroda egyik régi munkatársa, Somkúti István[29] volt, aki pályáját 1912-ben a francia Pathé Fréres filmvállalat operatőrei mellett kezdte, és 1945-ig megszámlálhatatlan felvételt és híradóriportot készített, többek közt Budapestről is. A legtöbb fővárosi képsort azonban Gyuricza János készítette, aki már 1917-ben, tizenhat évesen a Corvin filmgyárban dolgozott, és az érettségi után nem sokkal már Korda Sándor filmjeit forgatta önállóan! A harmincas években készített kultúrfilmjei közül különösen nagy sikert aratott a maga idejében a Duna gyöngye és a Budapesti képeskönyv című munkája (az utóbbi sajnos elveszett). Rajtuk kívül Tubay László, Kerti Lajos[30], Zsabka Gyula és a hangmérnökként is tevékenykedő Megyer Tibor[31] nevét kell feltétlenül megemlítenünk, ha a két háború közti Budapest filmoperatőreire emlékezünk. Természetesen ennél sokkal többen készítettek mozgófilm-felvételeket a főváros nevezetességeiről, olyanok is, akiknek nevét alig-alig jegyzi a szakirodalom. Ezek közé a "névtelen katonák" közé tartozik Sétáló Rezső is, aki 1926 óta tevékenykedett a filmszakmában, és Svájcban már több kultúrfilmet is rendezett, amikor visszatelepült Magyarországra. Nagyritkán felkérték ugyan egy-egy komolyabb munkára, ami egy kultúrfilm vagy rövidke reklám képfelvételéből állt, de leginkább abból élt, hogy kézi kamerájával járta a várost, és az érdekesebb jeleneteket, hangulatképeket megörökítette, majd eladta a filmgyáraknak. Sokan foglalkoztak ilyesmivel akkoriban, hiszen számos olyan operatőr dolgozott a filmgyártó cégeknek, akiknek lakásában "bevetésre készen" álltak a legkülönbözőbb témájú, érdekesebbnél érdekesebb zsánerképek, amelyeket mint darabárut lehetett megvásárolni. 
    Ezek a felvételek a filmtechnika adta reprodukciós lehetőségeknek köszönhetően megsokszorozódtak, és rendszerint hamar be is kerültek több filmösszeállításba. A kutató számára a snitteken, felvételeken, jeleneteken kívül sokszor két különböző időben készült beállítás is kísértetiesen azonos lehet. Ennek oka leginkább a főváros sajátos arculatában, "fotogenitásában" keresendő. Máig kedvelt helyszín például a Citadella és a Sziklakápolna közt található kilátóegyüttes, amelynek legfelső lépcsőfokáról fotografálva egyszerre lehet befogni az alsó teraszt, a kiálló fehér dolomitsziklát, a Ferencz József-hidat, a Dunát és egész Dél-Pestet. Ezt a panorámaszöget szinte minden Budapestre látogató turista felfedezte magának, és legalább egyszer elkattintotta fényképezőgépét, amikor megmászta a Gellérthegyet. Budapest másik ilyen fototurisztikai attrakciója volt a Várnegyed és a Halászbástya, annak is leginkább az árkádos folyosója és a két bástya közt a fedetlen kis sétatér. A Magyar Híradó (később Magyar Világhíradó) huszonegy évfolyamában bőven találhatunk olyan filmriportot, amely külföldi hírességek látogatásáról szól, és amelyet a Halászbástya környékén vettek fel. A Duna-part híres, Buchwald-széksoros korzóját is szívesen fotografálták és vágták be néhány Budapestet reprezentáló rövidfilmbe csakúgy, mint a Blaha Lujza téri kereszteződés nagyvárosi forgatagát vagy a Szabadság teret látványos, virágdíszes irredenta emlékhelyeivel.
    A filmgyártó cégek egyébként saját filmarchívummal is rendelkeztek, hogy egy-egy snitt kedvéért ne legyenek kiszolgáltatva az időjárás viszontagságainak vagy a magánoperatőröknek. A leforgatott felvételek eredeti vagy másolt negatívjait és kópiáit témák szerint csoportosítva őrizték a raktáraikban, hogy amikor egy film utómunkálatainál szükség van hangulatkeltő vágóképre, egy mozdulattal kiemelhessék a dobozból a szükséges snitteket. A szakirodalom az 1945 előtti időszakból több tucat olyan cégről tudósít, amely gyártott vagy forgalmazott Budapestet népszerűsítő rövidfilmeket. Így szinte biztosra vehető, hogy azok a cím- és felirat nélküli "muszter-tekercsek", amelyeket most a Magyar Filmintézet archívumában őriznek, csupán töredékei az eredeti mennyiségnek. A ránk maradt muszterek is sok érdekes felvétellel gyarapíthatják az akkori fővárosról meglévő ismereteinket, hiszen  olyan felvételek is megmaradtak, amelyek elkészültükkor érdektelennek tűntek, így nem kerültek bele egyetlen összeállításba sem, pedig fontos építészettörténeti dokumentumot képviselnek. Ilyen például a Széll Kálmán téri[32] úgynevezett "gomba" vasbetonszerkezetes, üvegablakos tetejű belső tere, amely ma már csak egy ilyen muszer-tekercsen látható, vagy az a felvétel, amely a Széna térrel együtt az egész teret láttatja a Főposta épületének tornyából. A képeken jól kivehető a tér akkori szerkezete, a villamosvonalak kocsifordulói és - a mai metrólejárattól kicsit jobbra - a Beszkárt jellegzetesen hosszú, sokablakos trafik-váróterme. 
    A Széll Kálmán téri filmanyag jó példa arra is, miként lehetséges egy ismeretlen eredetű filmfelvétel korát meghatározni. Elsődleges támpontként természetesen maguk az épületek kínálkoznak, építésük ideje pontosan meghatározható építészeti dokumentumaik alapján. Könyvtárakban és antikváriumokban ugyancsak könnyen hozzáférhető a két háború közti időszak évente megjelenő fővárosi kiadványa, Az utca rendje[33] című rendőrségi zsebkönyv, amely ez esetben a villamos- és autóbuszjáratok részletes ismertetésével lehet a kutató segítségére. Sokat segíthet továbbá a különböző korok divatízlésének ismerete, bár ennek alapján csak hozzávetőlegesen lehet egy filmfelvétel idejét meghatározni. Sokkal pontosabb kormeghatározást ígérnek a falakon vagy hirdetőoszlopokon szereplő plakátok, reklámok, amelyek konkrét filmet, színházi premiert vagy más rendezvényt hirdetnek. A kutatóra tehát ugyanolyan felelősségteljes feladat hárul, mint egy játékfilm kellékesére, dramaturgjára, díszlettervezőjére, csak éppen a tevékenység iránya ellentétes. Így a Széll Kálmán téri képsorokat őrző, Budapesti képek fantázianévre keresztelt filmtekercs készítésének időpontjaként a fent vázolt kutatás alapján nyugodtan feltételezhetnénk akár az 1944-es esztendőt is. Egy apróság azonban még pontosabban eligazít bennünket: az a tény, hogy a térről a Várfok utcába vezető, ma már igencsak málladozó vasbeton lépcsősor alján a két közvilágítást szolgáló modern kandeláber a filmen még az eredeti állapotában látható. Ma, a valóságban azonban azt a felfelé lemaszkolt légvédelmi búrával ellátott lámpatestet láthatjuk, amellyel a háború legvégén, 1943-44-ben látták el a fővárosi közvilágítást.
    A várostörténeti kutatómunkát, amelyet most az utókor végez el a fennmaradt filmszalagok segítségével, már 1941-ben megkezdték, amikor azt a bizonyos Budapest története című "kis magyar filmújdonságot" készítették a Filmirodában, s nem is akárhogyan! "A film rajzok, trükkök és műtermi felvételek érdekes kombinációjában mutatja be a főváros fejlődését az ősidőktől napjainkig"[34] - írta a készülő filmről a szakma hivatalos, hetente megjelenő lapja. Kár, hogy ez a film is elveszett, pedig még oktatófilm-változat is készült Tubay László felvételeinek felhasználásával. Sajnos ennek a filmnek a kópiája is a háború áldozata lett, így egyedüli forrásanyagnak azt az 1943-ban megjelent oktatófilm-jegyzéket tekinthetjük, amely "Budapest Székesfőváros Oktatófilmjeinek" sorozatában a 199. és a 200. sorszám alatt tartja nyilván a Képek Budapest történetéből a legrégibb időktől 1686-ig, valamint a Képek Budapest történetéből 1686-tól napjainkig című filmeket, és részletesen közli a tartalmukat.[35] A kétrészes, néma oktatófilm közel negyven felirat segítségével kíséri végig a főváros történelmét, az illírek és kelták kultúrájától egészen a bécsi döntésig. 
    Hasonló tematikával próbálkozott néhány évvel korábban Paulovics Mihály filmgyártó és operatőr, valamint Budapest egy másik híres fotográfusa, Karbán József, aki a némafilm idején Fejős Pál, Deésy Alfréd és Uher Ödön operatőre volt. (Róla egyébként még azt is megjegyzi büszkén a szakirodalom, hogy "1930-ban Barcelonába ment, ahol két műterem technikai felépítésében vett részt.")[36] Filmjük, amelyről most szó van, a harmincas évek végén keletkezett és egy kultúrfilm-sorozat darabja volt, amely az Ismerd meg hazádat! címet viselte. Nem tudni, hogy a sorozatnak 1945-ig pontosan hány darabja készült el. Budapest műemlékei című negyedórás hangos kultúrfilmjük szép sikert aratott a szakmai körökben. Olyannyira tetszett a szakmai közönségnek, hogy az 1939 őszén megrendezett Lillafüredi Nemzeti Filmhéten (amelyet nyugodtan tekinthetünk akár a legelső hazai filmszemlének is) ezüst serleggel jutalmazták. A Kovács és Faludi Filmlaboratóriumban gyártott film képsora alatt a korszak legendás rádiószpíkere, Pluhár István mondja az összekötő szöveget, amely időben és térben egyaránt plasztikusan vezet végig a főváros szinte valamennyi, azóta már részben eltűnt épületdokumentumát érintve, bemutatva. A lelkes "tárlatvezetés" nem hagyja ki azokat a várostörténeti érdekességeket sem, amelyeknek gyökere esetenként a barokk korba nyúlik vissza. Paulovics és Karbán filmszalagján olyan, ma már talán nem is látható épületek és városrészek dokumentálódtak eredeti formájukban, mint a Kiscelli kastély, Óbuda régi lakóházai vagy a Tabán. 
    Tematikailag talán ehhez a filmhez áll a legközelebb Gyuricza János kisfilmje, a Hit és művészet, amely néhány évvel később, 1943 táján készült a Filmirodában. A kisfilm, amelynek csupán egy másolásra sajnos alkalmatlan 16 mm-es kópiája maradt fenn, Fáy Béla[37] bariton hangú kísérőszövegével Budapest szinte valamennyi templomát bemutatja. A ránk maradt több órányi, Bu- dapestről szóló filmanyagban ez az egyetlen olyan film, amelyben akár csak néhány másodpercig is, de látható a 20. század történelmében különféle szerepeket betöltő Regnum Marianum templom a mai Dózsa György úton. Ehhez a filmhez hasonlóan "kellemesen didaktikus" alkotás a Budapest ipari múltja című rövidfilm is, amelynek bemondója szakavatott ember volt: Dr. Felkay Ferenc, "Budapest Székesfőváros Tanácsnoka". A számos, Budapesttel foglalkozó oktatófilm mellett - amelyek közt egyébként olyan érdekességeket is találunk, mint a Budapest hegyei című háromrészes sorozat, vagy a főváros csatornázásával, áramellátásával és kereskedelmével foglalkozó különálló filmek - készültek ekkoriban olyan művészi ihletettségű filmek is, amelyeket a M. Kir. Országos Külkereskedelmi Hivatal számára forgattak. Ilyen volt a két háború között készült kultúrfilmek egyik legnagyszerűbb alkotása, a Budapest fürdőváros című 1935-ös film is. A tízperces (ma így mondanánk) "referenciafilmet" a "Budapesti Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság" megbízásából Somkúti István rendezte és fényképezte, művészeti vezetője Kandó László festőművész volt, a kísérőzenét pedig az 1939-ben Amerikába kivándorolt kitűnő tehetségű László Sándor szerezte. Sikere nem is maradt el. A film, amely a Külkereskedelmi Hivatal jóvoltából eljutott Németországba, Angliába, Olaszországba és Európa más országaiba, még elkészülésének esztendejében érmet nyert a comói filmversenyen. "Ezek a sikerek sokkal többet jelentenek, mint a gyártók munkájának elismerését. Jelentik azt, hogy mint nemzetközi díjat nyert filmek, elhelyezhetők a külföldi filmpiacon, és így a külföld mozilátogatói időnként művészi kultúrfilmeken keresztül szerzenek előnyös benyomásokat hazánk értékeiről."[38]
    Hazánk és fővárosunk értékeit természetesen nemcsak mi, hanem számos ide látogató turista is megörökítette filmkamerájával. Már a harmincas évek elejéről ismerünk olyan Budapest-kisfilmeket, amelyeknél a gyártást finanszírozó cég mögött nem hazai érdekeltség állt. Ilyen például az 1932-ben készült Budapest symfoniája című "zenés hangulatkép is", amelynek rendezője az az Adolphe Osso, aki ebben az esztendőben a Hunniában több filmet is gyártott. "A Hunnia sokat köszönhet ennek a filmgyártó vállalatnak, mert az Osso-Film kiegészítette a gyár akkor hiányos lámpaparkját, és munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar filmgyártás meginduljon"[39] - írta néhány évvel később a Filmlexikon a francia cégről, amely olyan filmeket készített Budapesten, mint Fejős Pál Tavaszi zápora, vagy Székely Istvántól a Repülő arany. A cég budapesti hangulatképei remekül sikerültek, amiben nagy szerepe volt elsősorban az operatőrnek, Curt Courantnak és a nagyszerű komponistának, Angyal Lászlónak. A film első képsorai emberek, nyüzsgés nélkül mutatja be a főváros nevezetesebb pontjait, csak a film egészét végigkísérő zenei téma hangszerelése változik a különböző helyszíneken: a várbeli Mátyás-kútnál a vadászjelenetet kürtök hangja festi alá, míg a Szentháromság téren a kőbe faragott szentek közelképeit orgonaszó teszi még plasztikusabbá. Osso remek érzékkel csoportosította Budapest látnivalóit. Egy csokorba kötötte a hidakat, csakúgy, mint a kultúra nevesebb intézményeit: a múzeumokat, színházakat és a fürdőket, amelyek abban az időben sokkal inkább emblémái voltak a magyar fővárosnak, mint manapság. Csodaszép, alkonyatkor felvett városligeti képekkel búcsúzunk Budapesttől: a kamera a tavon siklik a Vajdahunyad vár tövében, és Fekete Pál operaénekes tolmácsolásában megszólal végre eredeti formájában is a sokféle variációban eljátszott népdal: "Sej, haj gyöngyvirág, teljes szegfű, szarkaláb..."
    Budapest történetének külön fejezete lehetne a főváros zenével való kapcsolata. Sokan sokféle szerenádot írtak már Budapesthez, a megihletett dalszövegírók éjjel is éppoly csodálatosnak látták, mint napsütésben. A századforduló korábban már idézett, híres slágere, a Látta-e már Budapestet éjjel? - igaz, némi címváltoztatással - életre kelt filmen is: Dáloky János készített érdekes snittfilmet 1940-ben Látta-e már Budapestet télen? címmel, amelyhez a zenét Vincze Ottó írta. A filmnek az alkotók a "Jazz-fantázia a hóban" alcímet adták, s ehhez a zenei meghatározáshoz Kerti Lajos felvételeinek összevágásakor is tartották magukat. A Magyar Filmiroda gyártásában készült rövidfilm egyike a kor legérdekesebb alkotásainak. Stílusában és eszközeiben nagyon emlékeztet Dziga Vertov szovjet-ukrán filmrendező világhírű filmkísérletére, az Ember a felvevőgéppel című 1929-es lírai filmriportra, amely szintén a városban lakó emberek hangulatát, mindennapjainak levegőjét, ételeinek ízét kívánja visszaadni a mozgófényképek mozaikkockáinak rendezett-rendezetlen egységében. Dáloky filmjében olyan kevéssé fontosnak látszó fővárosi részleteket is bemutatott (s ezzel egyidejűleg dokumentált is), mint a Szürketaxi vállalat központi garázsa, a neonreklámok fényében zajló éjszakai élet vagy a legendás hírű Nagymező utcai Arizona mulató, amelyről ez az egyetlen autentikus, riportszerű filmfelvétel. Szintén a Filmirodában készült néhány évvel korábban László Sándor zenés kisfilmje, a Magyar triangulum, amelyben a rendező három egymástól különböző zenei stílust szerepeltetett. Az egyik ezek közül egy akkoriban divatos tánczene, az angolkeringő volt, amelyet maga a rendező komponált Ilniczky László szövegére Álmaim királya: Budapest címmel. A kor ízlésének megfelelően férfi énektrió (Weygand Tibor, Szabó Miklós és Melha Kálmán) adta elő a dalt, amely a zenei anyagra vágott budapesti montázzsal azóta is sokszor idézett, hangulatos ős-klip. A magyar dokumentumfilm történetének természetesen nem ez az egyetlen olyan zenés kisfilmje, amely pusztán Budapest és egy sláger kedvéért jött létre. Ilyen az a Lánchíd című 1946-os kisjátékfilm is, amelynek ugyan története nem nagyon volt, hacsak nem magának a címszereplő műtárgynak a történelmi sorsa. Erről énekel ugyanis a filmben a kor egy nagy és egy sokkal kisebb sztárja, Jávor Pál és Hertelendy Hanna, akik számára a Hamvadó cigarettavég komponistája, Hegedűs Tamás írt szívhez szóló, ám elviselhetetlenül vontatott balladát. Ezt a kesergő és helyenként hamisan énekelt dallamot festik alá Gyuricza János felvételei a romos Lánchídról, amelyeket helyenként aprólékos trükkmunkával úsztat át a híd korábban készült archív képsoraiba.
    "8570 mozi vetíti egy amerikai filmriporter Magyarországról készült felvételeit"[40] - adta hírül büszkén 1939 tavaszán a filmszakma hivatalos lapja, a Magyar Film. A név nélkül megjelent cikkből megtudhatjuk, hogy a "The Marche of Time" amerikai filmvállalat európai képviselőjének budapesti látogatása jóvoltából készült film a magyar fővárosról, amelyet a későbbiek során az angol nyelvű kommentárok mellett elláttak francia, spanyol és holland kísérőszöveggel is, így Amerika csaknem valamennyi moziján kívül Európa-szerte is vetítették a filmet. Egy két évvel későbbi információ szerint az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság 1941. június 22-28-ig tartott ülésein "külföldre vinni engedélyezett" egy 105 méteres kisfilmet, amelyet az amerikai Fox filmgyár készített, és amelyet a Budapesti képek az állatkertből, II. rész címmel láttak el.[41] E két amerikai produkcióról nincsenek további információink. Az amerikai produkcióban készült Budapest- rövidfilmekből Magyarországon jelenleg egy hozzáférhető csupán: az MGM által a harmincas évek vége felé forgatott Beautiful Budapest[42] című kilencperces kisfilm, amelyet az operatőr (Winton C. Hoch) színes Technicolor anyagra forgatott. A James A. Fitzpatrick Voice of the Globe című turisztikai sorozatának egyik darabját képező film igazán nagyszabású alkotás a ránk maradt Budapest-filmek sorában. Nem csupán még ma is élvezhető színvilága teszi fontossá, hanem a beállítások, az akkor még szokatlan daruzások, a rezgésmentes utcai fahrtok, a vágás frissessége és a zenei összeállítás Strausstól merített motívumai is.
    Budapestet nemcsak az amerikaiak filmezték színes nyersanyagra ekkoriban, hanem mi magyarok is. Hivatalos formában készült, 35 mm-es filmszalagról persze még nem beszélhetünk ekkoriban, hiszen ilyen - a Beszélő köntös-t[43] és Macskássy Gyula reklámfilmjeit[44] leszámítva - ekkoriban még nem létezett idehaza. Élt és virágzott azonban az amatőrfilm-mozga- lom, amelynek tehetősebb tagjai körében igen kedvelt nyersanyagnak számított már a harmincas évek végén a 16 mm-es színes Agfacolor nyersanyag, amelyen helyes expozícióval meglepően jó minőséget lehetett elérni. A filmszalag korszerűségéhez azonban egy tökéletlenség is párosult: nem volt negatívja, így ha idejében nem készítettek róla másolatot, egy rossz befűzés következtében a belefektetett munka teljes egésze megsemmisült a filmszalaggal együtt. A fennmaradt források, visszaemlékezések és kutatások egyértelműen arra utalnak, hogy ezekről a filmszalagokról nem készült másolat, így tehát a ránk maradt színes felvételeket a szó szoros értelmében egyedi értéknek tekinthetjük. Az amatőrfilmesek egyesületének hivatalos folyóiratában, a Pergő képek-ben számos helyen olvashatunk olyan színes keskeny (16 mm-es) budapesti zsánerfilm-próbálkozásokról, amelyeket puszta kedvtelésből készített egy-egy olyan amatőr, aki esetenként díjakat is nyert filmjével a nemzetközi amatőrfilm-versenyeken. A filmek "felhasználási" területe is gyakran változó volt, hiszen az otthoni családi vetítésektől kezdve egészen a nyilvános bemutatókig, sok helyszínen, rengeteg ember előtt pergették le a kis tekercseket. "A Budapesti Nemzetközi Vásáron, az Idegenforgalmi Hivatal pavilonjában is lesz színes keskeny hangos filmszínház"[45] - írta a szaksajtó azokról az amatőrfilmekről, amelyek közt olyan érdekes címekkel is találkozhatunk, mint a Szent István év Magyarországon, az Egy hét Magyarországon, vagy a Szent Margitsziget. Sajnos ezekről a filmekről a címükön kívül semmit sem tudunk. Családja jóvoltából fennmaradt viszont egy tehetséges és sokoldalú építészmérnök, Dudás László csaknem teljes hagyatéka. Dudás - akit a szakma a Hunnia Filmgyár díszlettervező- jeként is jól ismert - készítette el ebben az időben a leghíresebb és legigényesebb színes Budapest-filmet, amelynek a Színes Budapest címet adta. Nagy kár, hogy a film eredeti példányának eddig még nem sikerült a nyomára bukkanni, így a hangulatos összeállításból csak egy fekete-fehér másolat található a Magyar Filmintézet Archívumában. Bánki Pál magántisztviselő 1943-ban forgatott Szent István Nap Budapesten című rövidfilmje azonban a közelmúltban, fia jóvoltából bekerült a nemzeti filmgyűjteménybe. A tízperces kisfilm (amely egyébként díjat is nyert az 1944. évi hazai amatőrversenyen) dokumentumértéke páratlan, hiszen ez az egyetlen olyan színes filmfelvétel, amely a Horthy-korszak reprezentáns politikusait megörökítette. A filmet kicsit hosszan "vattázza" ugyan a rengeteg állatkerti felvétel, s csak keveset mutat a belváros akkori arcából, a Várnegyedből vagy a főváros mindennapjaiból, ennek ellenére várostörténeti szempontból is nagy értékű filmfelvételről van szó. 
    Alighanem amatőr keskenyfilmek lehettek azok a filmtekercsek is, amelyeket a Magyar Mérnök- és Építész Egylet összes szakosztályainak egyetemes ülésén pergettek le, 1939 márciusában. "Az ülésen Király Kálmán tanácsnok bemutatta a fővárosi út- és csatornaépítési ügyosztály újabb építkezéseiről készült filmeket. A filmek közül az első az új balatoni út építését, a második a Várhegy oldalában történt hegycsuszamlás elleni védőmunkát, a harmadik a központi csatornaszivattyútelep új nyomócsatornájának építését, a negyedik a Hősök terének átépítését, az ötödik pedig az új óbudai kivezető út építését mutatta be."[46] Ha a fenti filmek esetében valóban egypéldányos amatőrfilmekről van szó, akkor kevés az esély, hogy valahol még fellelhetők. A hasonló témát érintő, akkor még tudományos, de ma már mindenképpen történeti értéket képviselő filmekből csupán néhány darabot őriznek a Magyar Filmintézetben. Készítőik nevét a legtöbb esetben homály fedi, még feliratok sincsenek a képsorok közt, csak az deríthető ki a filmtekercsekről, hogy milyen eseményen vették fel őket. Ilyen "anonim" felvételen őrződött meg például a ferihegyi repülő- térre vezető út építése, az úgynevezett "szomorú" Kossuth-szobor leleplezése, vagy az Acélvázas építkezés című filmtekercsen egy modern vasbeton szerkezetű budapesti Bauhaus-lakóház felépítése. Természetesen a filmszalag már említett reprodukciós képessége révén az ilyen tudományos céllal készített felvételek legjobban sikerült képsorai gyakran bekerültek az iskolákban kötelező rendszerességgel bemutatott oktatófilmekbe, amelyek több tucatra rúgó példányszámuknál fogva nagyobb eséllyel maradtak az utókorra. Az oktatófilmeket készítő Filmiroda számos ipari célra készült snittet is felhasznált oktatófilmjeiben, amelyek a főváros csatornázását, vízgazdálkodását, áramszükségletének ellátását vagy éppen utcai közlekedését próbálták megértetni a tanuló ifjúsággal. Ez utóbbiból egyébként 1936-ban több részes sorozatot is készítettek Az utcán légy éber! címmel, amely külön fejezetben taglalta a gyalogos- és a tömegközlekedést. 
    Közvetlenül az ostrom után készült Bodrossy Ernő saját gyártásában az a kisfilm, amely talán a legigényesebben készült Budapest-filmek egyike. Az igényesség elsősorban a technikai kivitelre vonatkozik; Nóti Károly forgatókönyve és a film két szereplőjének, Vándory Gusztávnak és Bodrossy Erzsikének színészi játéka kevésbé sikerült. A Budapest tragédiája ennek ellenére jelentős dokumentumfilmünk, ami be is bizonyosodott a nemrégiben kezdődött restaurálás során. A film eddig őrzött kópiája ugyanis meglehetősen hiányosnak bizonyult ahhoz a példányhoz képest, amelyet a film rendezője és operatőre, Gyuricza János családja bocsátott nemrégiben a Filmintézet rendelkezésére. A hiány oka abban a csonkításban rejlik, amelyet később a Filmiroda archívumában végeztek el más filmek készítői, akik ebből az akkor már "lefutottnak" számító filmből egyszerűen kiollózták a legérdekesebb snitteket. Gyuricza filmje azonban még csonka formájában is megdöbbentette az utókort, hiszen a rendező mindent rögzített kamerájával a fővárosi utcákon, amit arra érdemesnek talált 1945 nyarán. Két főszereplőjét - akik egyébként pesti romokon ámuldozó, Amerikába szakadt magyarokat játszottak - minden olyan budapesti helyszínre magával vitte, amelyről még a háború előtt szép felvételeket készített. Ezeket a felvételeket a korábban a Lánchíd című filmjénél már említett eljárással egymásba úsztatta, hogy plasztikusan érzékeltesse a pusztulást. Gyuriczának bizonyára sok munkájába és fáradságába kerültek a felvételek, amelyeknek ugyanabból a szögből, ugyanolyan gyújtótávolságú objektívvel kellett készülniük, mint a korábbiaknak. De ugyancsak nehéz lehetett a két állapotot bemutató felvételeket egymásba úsztatnia ahhoz, hogy a képváltáskor ne lehessen túlságosan érzékelni a filmtrükk hatását. 
    A Magyar Filmintézet Archívumában őrzött Budapest-filmek jelentős hányada már átesett a restauráláson és a hosszú távú megőrzéshez szükséges átmentéseken. Képanyagaikat katalogizálták, rendszerezték, beazonosították. A munkák azonban sosem zárulhatnak le teljesen: erre példa az egykori Szovjetunió filmarchívumában végzett tavalyi kutatás is, amelynek során a Filmintézet munkatársai egy olyan, 1945-ben készült Budapest-kisfilmre bukkantak, amelynek létezéséről sem tudtak eddig. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának ösztöndíjával végzett kutatás várhatóan hamarosan befejeződik, és bekerülhet az archívum Budapest témájú dokumentumfilmjeinek gyűjteményébe a Budapest mégis él című tízperces propagandafilm is, amelynek írói Mesterházi Lajos és Kertész Pál, operatőrei Icsey Rudolf és Ágai István voltak, és Máriássy Félix rendezte.
 
 
 

[1]Kőháti Zsolt: Tovamozduló ember tovamozduló világban (A magyar némafilm 1896-1931 között). Magyar Filmintézet, 1996. 29. old.

[2]Képek a magyar némafilm történetéből (Mafilm, 1964. R: Magyar Bálint).

[3]A Magyar Filmintézetben Díszszemle a Vérmezőn cím alatt található meg a film.

[4]Budapest Lexikon, Akadémiai Kiadó, 1973. 522. old.

[5]Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő. Magvető Könyvkiadó, 1983. 54. old.

[6]A Magyar Filmintézetben Budapesti forradalom 1912-ben cím alatt található meg a film.

[7]A Magyar Filmintézetben IV. Károly és Zita királyné megkoronázása cím alatt található meg a film.

[8]A diszkográfiai információkat Kiss Gábor Zoltán hangarchívuma bocsátotta rendelkezésemre.

[9]Baumann Károly Kőmives Sándor színész apja volt.

[10]Vörös Riport Film, 5. szám

[11]Vörös Riport Film, 3. szám

[12]Vörös Riport Film, 1. szám

[13]"Magyar díszőrség felváltása". Első Magyar Hanglemezgyár (1908), No. 193

[14]Magyar Híradó, 22. szám.  1924. július.

[15]Magyar Híradó, 43. szám.  1924. december.

[16]Magyar Híradó, 47. szám.  1925. január.

[17]Magyar Híradó, 48. szám.  1925. január.

[18]Magyar Híradó, 74. szám.  1925. július.

[19]Magyar Híradó, 86. szám.  1925. október.

[20]Magyar Híradó, 92. szám.  1925. november.

[21]Magyar Híradó, 77. szám.  1925. augusztus.

[22]Magyar Híradó, 73. szám.  1925. július.

[23]A Magyar Filmintézetben Blaha Lujza temetése cím alatt található meg a film.

[24]A Magyar Filmintézetben Kivágás 207. cím alatt található meg a film.

[25]A Magyar Filmintézetben A Pestsashalmi Ipartestület zászlószentelése cím alatt található meg a film.

[26]A Pesti Hírlap Nagy Naptára az 1930. közönséges évre. Légrády testvérek kiadása, 56. old.

[27]A Magyar Filmintézetben A Zeppelin Budapesten és Képek a "Graf Zeppelin" nevű óriásléghajó budapesti útjáról cím alatt található meg a két film.

[28]Magyar Film, 1941. 39.sz., 1941. szeptember 27. 11. old., "Hírek" rovat.

[29]Somkúti István korai munkáit még Sovisráth Istvánként jegyezte.

[30]Kerti Lajos korai munkáit még mint Kaulich Lajos jegyezte.

[31]Megyer Tibor korai munkáit még mint Meyer Tibor jegyezte.

[32]Ma: Moszkva tér

[33]Felelős kiadó: Király Elemér, Hunnia nyomda Kft. Budapest, VII., Hársfa u. 36.

[34]Magyar Film, 1941. 7. sz., 1941. február 15. 3. old.

[35]Budapest Székesfőváros Oktatófilmjei írásban 1-260-ig. Budapest Székesfőváros kiadása, 1943. 342-348. old.

[36]Filmlexikon. Szerkesztették: Castiglione Henrik és Székely Sándor. Budapest, 1941. 279. old. 

[37]Fáy Béla, aki eredetileg színész volt, számos sikeres kultúrfilmnek volt bemondója, sőt rendezője is.

[38]Magyar Film, 1939. 1. sz., 1939. február 18. 15. old.

[39]Filmlexikon. Szerkesztették: Castiglione Henrik és Székely Sándor, Budapest, 1941. 469-470. old. 

[40]Magyar Film, 1939. 6. sz., 1939. március 25. 12. old.

[41]Magyar Film, 1941. 27. sz., 1941. július 5. 8. old.

[42]A Magyar Filmintézetben Tündérszép Budapest cím alatt található meg a film.

[43]Készült 1941-ben, rendezte: Radványi Géza. A filmnek csupán három rövid jelenete volt színes (Agfacolor nyersanyagon), amit Németországban hívtak elő és másoltak pozitív filmszalagra.

[44]Ekkoriban szinte valamennyi színes reklámfilm a kétoldali emulziós ún. "Gasparcolor" bipakk-eljárással készült. Ezek hívását és másolását, ugyancsak Németországban, a Geyer cégnél készítették.

[45]Magyar Film, 1941. 16. sz., 1941. április 19. 11. old.

[46]Magyar Film, 1939. 7. sz., 1939. április 1. 11. old.
 
 

EPA Budapesti Negyed 31. (2001/1)