EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)Konstantinápoly Budapesten < > Ferenc József látogatásai

A honalapítás ezeréves évfordulója
__________________________________________

 

      Az ünnep
      Költő szebbet nem álmodhat, hazafi magasztosabbat nem kivánhat, mint a minő ez a mi mai ünnepünk volt.
      Egy nagy, diadalmas háboru nyujthat ahhoz hasonló gyönyört, mint ez a mai nap: annyira megéreztük rajta valamennyien, hogy a mikor azzal büszkélkedhetünk: magyarok vagyunk, kifejezzük azt is, hogy erős, hatalmas, fényes, gazdag, összetartó, egységes nemzet vagyunk. A legszentebb meggyőződést is megerősiti az, ha látjuk, osztozik benne más is; a hazafias érzésre pedig végtelenül hat annak megnyilatkozása, hogy tizenhat millió ember érez e pillanatban ugyanugy, ép olyan forró szivdobogással. A ki pedig ma látta a magyar koronát, - lehetetlen, hogy erre ne gondolt volna, hogy mindezt sokkal szebben, mint a hogy mi kifejezni tudjuk, át ne érezte volna.
      Megmozdult az egész ország - láttak, éreztek, mert vele voltunk mi is abban a pillanatban, a midőn először végigtekintettünk ma a főváros utczáin. Pedig jó korán hozzáfogott ma a körültekintéshez mindenki. Néhány perczig aggódhatott is: az ég felhős volt. Hátha megzavar az eső? De ez az aggodalmuk hamar elmult, mert a felhők lassanként szétoszoltak és olyan ragyogó, napsugaras tavaszi időnk támadt, a minőt csak a magyarok istene megteremthetett. És ugy is maradt mindvégig - hála érte!
      Özönlött rengeteg mennyiségben a nép Budán át. Az arra vezető utczák zsufoltak voltak, a többiek kihaltak. Minden üzlet, még a legtöbb korcsma is be volt zárva. Tribünök legalább 50.000 emberrel megteltek két mérföldnyi utvonalán a hódoló diszfelvonulásnak: ember ember hátán, lehet mondani, félmillió ember; a Margit-hidon, Lánczhidon át ragyogó hintókon az udvar tagjai, a diplomaták, az egyházfejedelmek, a nagy és kisebb urak, mint az áradat, ugy usznak át, iskolák és testületek lobogók alatt sietnek kijelölt helyeikre, a katonaság harsogó trombitaszóval, fürge dobpergéssel siet a rendőrség segedelmére, hogy sort álljon; banderisták kaczagánnyal a hátukon sietnek a vérmezőre; - még nyolcat az óra nem üthetett s már a helyén van mindenki.
      S a mit ez a néptömeg mutat, - azt mutatja, hogy megmozdult az egész ország. És mutatja azt is, hogy ami fényeset, nagyot, drágát, ragyogót egy évezreden át összegyüjthetett, azt most mind egyszerre sugározza ki, hogy a forróságától a csillogásától alig merre látni. Szinte elgondolni is nehéz egyszerre a mai nap főmozzanatait: miként gyültek össze a vérmezőn, hogyan mentek föl a várba a koronáért, mi módon gyültek össze az országban, hogy tanácskozzanak ott - és mi módon hódoltak meg a királynak. De a ki bár csak egyiket látta is, azt soha életében elfelejteni nem fogja és legmagasztosabb emlékei közé fogja sorolni.
      A vérmező olyan volt, mint a minő királyválasztó gyülés lehetett. De amellett olyan szép, annyira gyönyörü, olyan módon gyönyörködtető, hogyha émelyősségtől nem tartanánk, azt mondhatnók: édes egy látvány volt! Ez volt az egyetlen hely, a hol átlehetett tekinteni egyszerre az egész bandériumot. Közel ezer lovas! - mind magyar, mind kiváló, mind a legragyogóbb pompában; s minő szép herczegek és hajduk, polgárok és főispánok, zászlósurak és törvényhozók, ifju leventék és olyan ősrégi magyar családok sarjai, hogy olyik egész hitelesen ki tudja mutatni vérszerinti rokonságát az Árpádokkal! S mind ez urak nem viseltek csupán közönséges diszruhát, - ami drága, és egyéb érdeme szines pompájánál nincsen. Hanem igen nagy sulyt fektettek arra, hogy öltözékük történelmi érdekességü is legyen. Áldozatkészségük e tekintetben olyan nagy volt, hogy nemcsak a költségeket nem sajnálták, de magukat sem, mert sokan aczélinget viseltek, mások farkas, medve, párduczkaczagányt, - ebben a rengeteg forróságban! De igy érték el azt a rendkivüli hatást, hogy láttukra nemcsak azt érezte a közönség, hogy megmozdult az ország, de azt, hogy föltámadt az egész ezer esztendő.
      Aztán megszólaltak a harsonák, - csodálatos, semmiféle zeneköltő által el nem képzelhető hatással: a kuruczvilág tárogatói hathattak igy, ennyire büvösen, hogy a ki hallja, annak a szivétől a gerinczén megbizsereg minden ideg. Nagyszerü a rendezkedés: a sok kócsag, sastoll, kélecsény-szárny, fölötte temérdek régi, harczban megtépett rongyos lobogó, menték röpködése, paripák nyeritése - csoda az!
      És pörögnek le az események egymásután: rövid tisztelgés a király előtt, átvétele a koronának és a koronázási jelvényeknek; aztán a vonulás végig a tengernyi, éljenző, elbüvölt Magyarország előtt; a tündérvárnak beillő országházban a diszgyülés és a meghódolás az ország koronás királya előtt: boldog az ország, a mely ezt igy megélhette, és büszke rá minden magyar ember, mert multunkért jutalom az a jelen, és jelenünk kezeskedik a jövőért: a második ezredévre!
      Tudósitásunkat adjuk a következőkben:

      A vérmezőn.
      A ki ma reggel 6 órakor a lánczhid mellett végig nézett a hatalmas hidon és látta azt az óriási emberáradatot, a mely Budának tart és látta az impozáns hidnak himbálódzásait, az igazán aggódott, vajjon nem történhetik-e valami baj e rengeteg teher miatt. Ez az emberáradat egész 9 óráig eltartott. Talán soha ennyi embert nem látott még a magyar főváros falai között, mint ma.
      Az óriási kiterjedésü Vérmezőt már jókor reggel ellepte a kiváncsi közönség megszámlálhatatlan tömege. A vármegyék bandériumai is mind ott voltak már, a fényesnél fényesebb diszruhák szemkápráztató és ragyogó fényt árasztottak szerteszéjjel. A gazdagon diszitett lovak mellett fényesen öltöztetett csatlósok őrködtek, mert a paripák, főként a fiatalabbak, igen sok türelmetlenséget árultak el.
      A banderiumok vármegyék szerint A-B-C-rendben voltak felállitva és pedig sorrendben egymás után. Az egész kép oly tündéries látványt nyujtott, hogy a közönség bámulattal vegyes lelkesedéssel nézte a mesés jelenetet, a jelen volt külföldiek pedig, köztük több diplomata, elragadtatással hangoztatták:
      - Ilyesmit csakis a magyar nemzet és a magyar lelkesedés képes produkálni.
      De mi magyarok magunk is elbüvölten néztük a káprázatos fénynek és igazi keleties pompának azt az ezeregyéj álomba illő jelenetét. Régi dicsőségünk és történelmi multunk legszebb, legmegkapóbb epizódjai vonultak el lelki szemeink előtt és egy-egy pillanatra utat tört kebleinkben a hazafias kitörés:
      - Nem, ez a nemzet nem hullhat porba, az a nemzet, a melynek ilyen fiai vannak, méltó a nagyságra, méltó az örök életre.
      Szebb és délczegebb fiatal embereket egy nemzet sem állithat ki fejedelme szemei elé, mint a minőket ma a vármegyék a király elé sorakoztattak. És ha szemeink megpihentek a mellettünk lovagló sugártermetü aggastyánokon, akkor a leventeszerü öregekben mintegy visszatükröztetve láttuk az ezredéves Magyarország örök ifjuságát és tettre mindig kész lelkesedését.
      Az idő a lehető legkedvezőbb volt. A nap eleinte izzó hévvel sütött a nehéz mentés lovasokra, ugy hogy már türhetetlenné vált a helyzet. Egyszerre kelet felől hatalmas bora közeledett. A jelen voltak baljóslatu tekintetekkel mutogattak az alkalmatlan jövevény felé, és már-már félteni kezdték az ünnepség külső sikerét. De még ezzel a kellemetlen fellegekkel is csak kedveskedni kivánt a végzet, mert az a komor felleg csak arra volt jó, hogy a levegőt kissé meghüsitse és hogy türhetőbbé tegye a hőséget.
      A banderistákat nemcsak a vérmezőről és a közeli házak ablakaiból, de a vár bástyáiról is rengeteg közönség nézte.
      Pontban 9 órakor megszólalt a kürt és a menet indulni kezdett. A bandériumot Perczel Dezső belügyminiszter vezette. A miniszter fényes diszruhájában rendkivül jól festett. A lovat pedig ugy ülte meg, hogy a közönség valóságos elragadtatással legeltette rajta a szemeit. A mint a belügyminiszter alakja eltünt a vérmezőről, azonnal utána indult Budapest fő- és székvárosának bandériuma, a melyet a közönség hangos éljenzéssel üdvözölt.
      Ezután sorban következtek a megyei bandériumok. Bács-Bodrogh vármegyének nagyszámu bandériumában nagy kedvtelése telt a közönségnek. Meg is éljenezték a hatalmas csoportot. A fotográfusok pedig előszedték apparátusaikat és nyomban megörökitették a pompás jelenetet.
      Nagy feltünést keltett a biharmegyei remek bandérium is. (...)
      Pontban 10 órakor az utolsó diszruhás lovas is eltünt a vérmezőről és igy az elvonulás legszebb rendben épen egy óra alatt be volt teljesen fejezve.
      Az elvonulás után az óriási emberáradat minden irány felé tartva, szétoszlott. Az ott maradt mentők pedig elszállították azokat, a kikkel a nagy tolongásban baleset történt.
      A gyönyörü látványosság felejthetetlen benyomást keltett és a derék budaiak nem győztek eléggé örülni annak, hogy az ünnepség legelső mozzanata az ő falaik között ment végbe.

      A budai várban.
      A hódoló körmenet a mint a vár kigyozó utjain fölhuzodott, bekanyarodott a várpalota udvarába, a hol a palota téren ő felsége a király és a királyné előtt elvonult. A király a palota disztermének a középső erkélyén állott, mellette állott a királyné fekete ruhában, Lajos Viktor főherczeg, Stefánia és Erzsébet főherczegasszonyok. Oldalt pedig az összes Budapesten levő főherczegek állottak. Szemben a palota erkélyével gyönyörü sátor volt fölállitva, melyben a diplomaták állottak nejeikkel, a fő és alkonzulok, az osztrák delegáczió meghivott tagjai, oldalt pedig a főrangu hölgyek egész serege.
      A lovas bandériumok felvonulása rendkivülien impozáns benyomást keltett. A felséges királyi pár és a főherczegek nagy érdeklődéssel nézték a méltóságteljes, lassu elvonulást.
      Az egyes vármegyék bandériumai, a mint a király előtt elvonultak, meghajtották a Felséges ur előtt a zászlót. A király pedig minden egyes zászlómeghajtást szivélyes szalutálással viszonzott. A királyné annyira érdeklődött a bandérium iránt, hogy többször távcsővel is nézegette és folyton tett, láthatólag kedvező megjegyzéseket fölséges férjének. A diplomaták és a delegátusok egész hangosan adtak kifejezést elragadtatásuknak. Ez az egész elvonulás leirhatatlanul ünnepélyes volt és felejthetetlen benyomást keltett azokra nézve, a kiket jó szerencséjük e helyre vezetett.
      A bandérium a palotatérről végig ment a Szt.-György téren, a hol Bánffy Dezső báró főrendházi tag csatlakozott a menethez, mig a többi diszhintók a Disztéren várakoztak. - Ott voltak csoportositva a többi diszhintók is, s ott állott csodálatos fényességben, külön hatfogatu diszkocsijába a szent korona, körülötte a középkori pompáju koronaőrséggel, a király képviselőivel, a koronaőrzőkkel, az ország legfőbb digutáriusaival, az egyházfejedelmekkel. - Ezek csatlakozása tette a menetet teljessé, - csak aztán, mint némelyek mondják, közel félmilliónyi néző sora között kezdte meg csodálatos utját az uj országházba: egyaránt keltve a legnagyobb foku bámulatot és lelkesedést.

      A parlament előtt.
      Gyönyörü, hatalmas méreteivel valóban impozáns látványt nyujtott a parlament előtti térség. Középen a hatalmas országház lépcsőzetén már jóval a kitüzött idő előtt összegyülekeztek törvényhozásunk felső- és alsóházának tagjai, a meleg nyári napsugár bevonta aranyával azokat a tüneményes szépségü magyar diszruhákat, közbe fel-feltünt egy-egy fekete frakk, egy-egy papi talár s ez a hullámzó csoportozat valami csodálatosan igéző szinegyveleggé olvadt egybe. A palotától jobbra fel-felvillan egy ragyogóan fényes sáv; a Duna hömpölygő habjai, felette meg a Margit-hid egy darabja látszik. A térség baloldalát vörös drapériával bevont tribün foglalta el, mely zsufolva volt a közönség százaival. Ember ember hátán állott a baloldalt a térre torkolló Nádor-utcza gyalogátjáróján is, a melyről a menet volt érkezendő.
      Az uj parlamenttel szemben álló igazságügyminisztériumi palota is gyönyörü látványt nyujtott. A kivülről teljesen kész palotának minden ablakát, miden balkonját elfoglalta a közönség, s homlokzatán, égnek meredő két tornya közt, messze tündöklött aranyos felirása:
      Justitia regnorum fundamentum.
      Az alkotmány-utczán is ki a váczi-körutig, a meddig a szem ellátott, mindenütt feketéllett a sok ezernyi tömeg, csak az ut közepe volt szabad, a melyen fel-feltünt egy-egy fogat, mely a törvényhozás tagjait hozta az ünnepi aktus helyébe. Az Alkotmány-utcza szélén a monumentális földmüvelésügyi palota gyönyörü ünnepi diszt öltött a mai napra. A hatalmas épület egész homlokzatán zöld levelekből font girlandok függtek alá, középen hatalmas táblán a király nevének kezdőbetüi ragyogtak, mig jobbra és balra a magyar királyságnak és a szt. korona országainak czimerei voltak elhelyezve. A miniszterium épülete előtt jobbra és balra a képviselők családtagjai számára készült tribünök állottak, mig a térség jobboldalát a külföldi vendégek hatalmas tribünje foglalta el. Mögötte fel-feltüntek a budai zöld gyepes hegyek s idelátszott a maga egész nagyszerüségében a budai királyi várlak is.
      Ime ez a halvány rajza annak a milieu-nek, a hol a mai nap egyik emlékezetes, századokra szóló aktusa lefolyt.
      Tiz óra körül már mindenki elfoglalta helyét; a gyalogjárók, a tribünök, az uj parlament vesztibülje zsufolva voltak. Maga a térség üres volt, csak itt-ott lehetett látni egy-egy külföldi illusztrált lap rajzolóját, a mint valami alkalmas helyzetből jegyzőkönyvébe skicczirozta ezt a tüneményesen szép táblát. Mindenütt példás rend, pontosság uralkodott, hála Rudnay Béla főkapitány és Boda Vilmos kapitány tapintatos müködésének, kik személyesen ügyeltek fel a rend fentartására.
      Tiz óra volt, a mikor a hódoló diszmenet a Margit-hidon feltünt s egy negyedóra elmult, a mig a bandérium a Nádor-utcza torkolatánál tünt fel. Egy negyed tizenegykor felhangzott a harsonások mélabus tárogatója s a térre érkezett a szép menet, a mely örök életre emlékezetében marad mindazoknak, kiknek szeme előtt elvonult.

      A diszmenet.
      Megvalósult a világ legszebb meséje...
      Saját szemünkkel láttuk s most beszélhetjük majd tovább, éveken által, a hogy nekünk beszélték egyszer, valamikor régen, napsütötte aranyos reggelen, aranyos szavakkal, melyek hömpölyögtek lassan, aztán elvonultak, nem hagyva csak a szép mese legszebb meséjének gyönyörüséges emlékét.
      Negyed tizenegy óra volt, amikor a menet a Markó-utczáról befordult.
      - Itt vannak! - mondogatták egymásnak az emberek, különbséget nem ismerő boldogsággal, a mely tetőpontját akkor érte el, midőn a harsonák hangja már tisztán volt kivehető.
      És közelgett a menet; lépésről-lépésre mind erősebben szóltak a harsonák és mind lelkesültebbé lett a közönség.
      - Megérkeztek! - hallatszott e perczben most mindenfelől s a következőben a fehér lovakon ülő hat heroldnak harsonája teljes szépségében, szélesen szelte a levegőt. A régi magyar motivumok szebben hangzottak minden modern muzsikájánál, s mintha Magyarország örök dicsőségéről daloltak volna tulvilági áriát.
      Az első éljen kiáltás Perczel Dezső belügyminiszternek szólt, aki mint az összes megyék és városok bandériumának vezetője a hódoló diszmenet élén lovagolt csillogó diszmagyarban, sárga paripáján. Két csatlós vezette a toporzékoló lovat, mely mögött a diszmenet főrendezői lovagoltak.
      Ezután a törvényhatóságok bandériumai adott sorrendben következtek:
      1. Budapest székes főváros különböző diszruhákban. 2. Abauj-Torna vármegye Mária Terézia korabeli nemes ifjak diszöltözetében, zászló 1744-ből. 3. Kassa sz. kir. város különböző diszruhákban. 4. Alsó-Fehérvármegye különböző diszruhákban. 5. Arad vármegye különböző diszruhákban. Megyei inszurrekczionális zászló. 6. Arad sz. kir. város különböző diszruhákban. 7. Árva vármegye különböző diszruhákban. 8. Bács-Bodrog vármegye részben különböző, részben egyforma diszruhában és pedig farkasbőr kaczagány, égszinkék spenzer, égszinkék magyar nadrág. 9. Baja szab. kir. város különböző diszruhákban. 10. Szabadka sz. kir. város I. különböző ruhákban, II. egyenlő diszruhákban, sötétkék posztó dolmány és nadrág, rókatorok prémes sötétkék bársony mente, ugyanilyen kucsma, árvalányhaj és kócsaggal, arany sujtás és paszománt, aranynyal beszőtt sötétkék zsinórzat. 11. Ujvidék sz. kir. város különböző diszruhákban. 12. Zombor sz. kir. város különböző diszruhákban. 13. Baranya vármegye különböző diszruhákban. 14. Pécs sz. kir. város különböző diszruhákban. 15. Bars vármegye különböző diszruhákban, 1848-iki inzurekczionális zászló. 16. Békés vármegye részben különböző, részben a következő egyforma diszruhában: Fehér selyem huszárka, kék nadrág, farkasbőr kaczagány, ezüstözött csattal, farkasbőr kalpag sastollakkal tarsoly a megye czimerével. 17. Bereg vármegye különböző diszruhákban, aranyrojtos zöld kurucz zászló. 18. Besztercze-Naszód vármegye különböző diszruhákban. (...) 60. Pozsony sz. kir. város diszruhájuk Mária Terézia korabeli urlovasok diszöltözete huszárkával, fehér selyem brokát attilával. A zászló vörös-fehér selyemből készült, ezüst himzéssel, mindkét oldalán a város czimerével. 61. Sáros vármegye különböző diszruhában. A zászló eredeti Rákóczy-lobogó erős vasalásu tölgyfanyéllel, vörös szinben a következő felirással: »Melior est certa pax, quam separata victoria«. 62. Somogy vármegye különböző diszruhában. 1790-iki banderiális zászló. 63. Sopron vármegye különböző diszruhákban. 64. Sopron sz. kir. város mind a hárman a következő egyforma diszruhában: fehér brokát, aranynyal átszőtt attilla, sötétvörös bársony mente barna prémmel, piros nadrág. A bandérium a város 1809-ből való zászlajával vonult fel. 65. Szabolcs vármegye különböző diszruhákban. II. Egyforma diszruhában az 1848. előtti huszáregyenruhában. 66. Szatmárvármegye különböző diszruhákban. 67. Szatmár-Németi szab. kir. város egyforma diszruhákban. 68. Szebenvármegye valamennyien következő egyforma ősrégi szász öltözetben: ezüstgombos barnaposztó dolmány, magyar szabásu nadrág, fehér rüs ingelő és kézelő, magyar csizma ezüst zsinórzattal, nyusztprémes kucsma bársony csücscsel és nemzeti szin bokrétával, görbe kard. 69. Szepesvármegye egyforma diszruhákban. Régi szepesi lándzsások egyenruhájában: sodronying, sisak, medvekaczagány. A zászló a volt lándzsások székének a mult századból való eredeti zászlaja.
      A parlament előtti közönség az egyes banderiumok tagjait lelkesen megéljenezte.
      Egy teljes óráig tartott a banderium felvonulása. Egy negyed tizenkét órakor haladtak el a Fiumeiek és ekkor még egyszer teljes erővel tört ki az éljenzés.
      Ezen közben Perczel Dezső és a banderiumnak törvényhozási tagjai leszálltak lovaikról, melyeket a nagy térségen vezették fel s alá.
      A törvényhatóságok bandériumai után a főrendiház és a képviselőház tagjainak lovascsoportja következett. Mindannyian pazar fényü diszmagyarban voltak és misem természetesebb annál, minthogy a parlament előtt sorakozott képviselők és főrendek, ezeket éltették legjobban.
      A lovascsoport tagjai itt szintén leszálltak lovukról és a parlament feljárója felé siettek, hogy szintén jelen legyenek a korona megérkezésénél.
      A diszmenet második csoportját a kis Szapáry Pál gróf nyitotta meg, a ki a diszhintók előtt lovagolt.
      A főpapság diszkocsiaik sorát Brankovics György [1] patriarka diszhintója nyitotta meg. A főpapság diszkocsiait Budapest főváros két diszhintója követte. Ezután egy század huszár lovagolt, kiket a képviselők erősen éljeneztek.
      Most következett Vaszary Kolos [2] herczegprimás diszhintaja, amelyet a korona kitétele alkalmából készittetett.
      Az ország első főpapja és zászlósura, hogy hazafiságát kimutassa s az uralkodó iránti hódolatát lerója, nem kimélt költséget s kiséretét oly fényesen állitotta össze, mint senki más. A primás és kisérete két kocsiban foglaltak helyet; az első diszkocsi boldogult József nádor adománya; a herczegprimás azt teljesen renováltatta, leróva vele háláját a nagy adományozó iránt. Ebben a kocsiban ült a primás egy kanonok kiséretében. A kocsi előtt négy kurucz ruhába öltözött huszár lovagolt, a kiknek egyike kék selyemre himzett, a primási czimerrel ellátott, gyönyörü zászlót vitt. A huszárok lovait drága arany himzésü takaró fedte. A diszkantárak a keresztes hadjárat idejéből valók. A második diszkocsiban a primás papi kisérete ült. A két diszkocsi jobb- és baloldalán a primási udvar nemes apródjai mentek. Szép szálas fiuk: az esztergomi, keszthelyi és nagyszombati gimnáziumok növendékei. Az apródok meggyszinbársony köpenykét, s ugyanilyen szinü trikót, hegyes sárga czipőt viseltek. A köpeny alól ki-kicsillogott az égszinkék, aranynyal áttört brokát mente. A köpenykét elől hátul arany himzésü, primási czimer disziti. Az apródok nyakában gyönyörü, rubin és smaragddal kirakott lánczon a primási czimer lóg e felirással: »Isten és haza.« Az apródok szőke és veres parókát és kis meggyszin föveget viseltek.
      A primási menetet két huszár rekesztette be, a kik hasonlókép voltak öltözve, mint azok, a ki a menetet megnyitották. A primás diszkocsiját hat fekete s a másodikat négy pejló huzta. A csattok, a melyek szerszámaikon pompáztak, épen olyanok voltak, mint a milyeneket II. Miklós czár lovai viseltek a czár koronázásakor, csak a czári korona helyett tündököl rajtuk a főherczegi czimer. Minden pár lovon fullajtár ült. A huszárok fövege czobolyból készült, a kaczagányok párduczbőrből valók, mindegyik teljes fejjel, a mi a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A diszkocsikon levő czimerek remek szép email-munka. Az egész primási menet azt a benyomást tette a szemlélőre, hogy összeállitásában egyforma része volt a tudásnak, az izlésnek, a hazaszeretetnek és áldozatkészségnek, a melyek együtt százezreket juttattak a magyar iparnak.
      Messze elhangzó lelkes éljenzés fogadta a herczegprimást, a ki az ovácziókat alig tudta megköszönni.
      Ezenközben a kijelölt törvényhozók leemelték az első udvari kocsiról a koronát és a koronázási jelvényeket. Az egész nagy aktus mély csöndben történt, s a közönség hajadon fővel nézte, mint viszik le a kocsiról a nemzet féltve őrzött kincseit. De mikor a parlament lépcsőin a koronát felvitték mintegy jeladásra hangzottak fel a kiáltás:
      - Éljen a király!
      A kormány tagjai a herczegprimás után érkeztek. Elsőnek Bánffy Dezső báró miniszterelnök csodás szépségü, vadonatuj diszhintón világos diszmagyarban. A képviselők a miniszterelnököt lelkesült éljen kiáltásokkal fogadták, ugyszintén Szilágyi Dezsőt a képviselőház elnökét.
      Az örök emlékezetü diszmenetet a zászlósurak fogatai zárták be, legvégül pedig a honvédhuszárok egy szakasza lovagolt.

      Az országgyűlés

      A gyülekezés
      Reggel kilencz órától kezdve szakadatlan sorokban ömlöttek a törvényhozók és a közönség az országház elé. A fogatok a bejárattól oldalt alakultak sorfalakká, az érkezők pedig gyalogszerrel kerültek a lépcsőfeljárathoz s onnan a lépcsőházba.
      A lépcsőház!
      Tündérmesék világából való s onnan is egyik legszebb részlet, a melynek pazar káprázata valósággal megszéditi a belépőt. A templomok méltósága ül a hatalmas gótiveken, amelyeknek gyönyörü lábai, a pompás márványoszlopok megannyi tükör módjára sugározták vissza a közöttük elvonuló szingazdag ünnepi képet.
      Aztán az a kupola-csarnok!
      A gót-világ remekei, a melyhez foghatót a termékeny modern fantázia még nem cselekedett. Ország-világ látott emberek csaknem megdöbbenve állottak impozáns benyomása alatt, a melynek párját messze országokon keresztül meddő dolog volna keresni.
      Lehetetlen hiven visszatükrözni a benyomást a mit az a pazar és mégis izléses pompa a szemlélőre gyakorol. Hogy azonban ezt a lehetetlenséget amennyire annyira mégis áthidaljuk, adjuk a következőkben szolgai leirását a mai nemzeti ünnep gyönyörü keretének.
      A koronázási jelvényekkel pontban fél 12 órakor jelentek meg a diszlépcsőház bejáratánál. A főrendek és a képviselők hosszu sorfalat képeztek föl a lépcsőházon végig s levett kalpaggal és csákokkal állták a sorfalat, amig a koronázási jelvényekkel fölhaladtak.
      Legelől jött Karátsonyi Aladár gr. és Majláth György gr. a palásttal, azután Zichy Jenő gr. és Pallavicini Sándor őrgróf az ország almával és a jogarral, végül Csáky Albin gr. és Josipovich Géza a koronával. Utánuk jöttek a koronaőrök és a biztosok a már fennebb jelzett sorrendben.
      A kupola-csarnok hátterében egyszerü zöldposztós elnöki asztal mögött külön fülke volt berendezve a koronázási jelvények számára, a hol valamennyit elhelyezték, helyet foglalván előtte a koronaőrök és a királyi biztosok.
      Az elnöki emelvénytől jobbra és balra két páholy az uralkodóház tagjai, ezekkel szemközt a bejárattól balra a diplomaták, jobbra pedig az osztrák kabinet és a közös miniszterek páholyai voltak. A két utóbbi telve volt s előttük a képviselőkből és főrendekből állandó udvar állott. A diplomaták és közös miniszterek, akik teljes számmal megjelentek és akik végignézték már a menetet, erre, valamint az uj országházra annyi dicséretet halmoztak, amennyi a megszokott udvariasságot messze tultetézte.
      - Superbe!
      - Magnifique!
      Minden második szavuk az áradozás egy-egy jelzője volt s nem egyikük mondá, hogy ilyet még nem látott. Lozé, a franczia nagykövet pl. egész dicshimnuszt mondott a látottakról, az őket kalauzoló Szapáry László grófnak.
      A nagykövetekkel és a közösminiszterekkel együtt nejeik is megjelentek a páholyokban.
      Az udvar már jóval 1/2 12 előtt megjelent; feltünés nélkül egy melléklépcső elé hajtattak a főherczegek és főherczegnők s a közönség már csak az udvari fogatokat látta elrobogni.
      A mint az elnöki asztalnál Szilágyi Dezső képviselőházi és Károlyi Tibor gr. főrendiházi elnök megjelentek, beléptek külön termeikből a főherczegek és főherczegnők is. Zugó éljenzés harsant föl és zugott perczeken át. Az összes Budapesten megjelent főherczegnők az elnöki emelvénytől jobbra a főherczegek pedig balra eső páholyba mentek. Egyikök sem ült le, valamennyien állva hallgatták végig az egész ülést.
      A főherczegnők karzatán magyar disztoalettekben megjelentek: Stefánia özv. trónörökösné, Izabella Auguszta, Auguszta, Jozefa, Mária Terézia főherczegnők és Koburg Lujza herczegnő.
      A főherczegek páholyában ott voltak: József, József Ágost, Frigyes, István, Lipót Ferdinánd, Ferencz Salvator, Károly István főherczegek és Koburg Fülöp herczeg.
      A főrendek és képviselők lelkesült éljenzése csak akkor szünt meg a mikor Károlyi Tibor gr. és Szilágyi Dezső megadták a jelt az ülés kezdetére. Abban a pillanatban hátuk mögé sorakoztak a nem funkczionáló jegyzők is: Perczel Béni, Eszterházy Kálmán gróf, Rudnyánszky József báró, Gáll József és Schóber Ernő.

      Az együttes diszülés.
      Az országgyülés két házának 1896. évi junius hó 8-án, hétfőn d.e. fél 12 órakor az állandó országház kupolatermében tartott ülése.
      Elnökök a főrendiház részéről: gróf Károlyi Tibor; a képviselőház részéről: Szilágyi Dezső.
      Gróf Károlyi Tibor a főrendiház alelnöke:
      Méltóságos főrendek!
      Tisztelt képviselő urak!
      Nekem jutott a megtiszteltetés ezen, hazánk történetében oly emlékezetes napon a parlament két házának együttes ülését megnyitni és a megjelent méltóságos főrendeket és tisztelt képviselő urakat üdvözölni.
      Az ülést ezennel megnyitom.
      Jegyzőkül felkérem Gyulai Pál főrendiházi és Molnár Antal képviselőházi jegyző urakat.
      A mai ülés egyedüli tárgyát képezi a honalapítás ezeréves emlékének megörökitésére a két ház által elfogadott, ő felsége által szentesitett törvény felolvasása.
      Alig van nemzet, mely annyi áldozat árán lett volna kénytelen hazáját megvédeni kül- és belellenség ellen. És nem mindig a szerencse és győzelem napjai voltak azok, melyekre legnagyobb büszkeséggel tekinthetünk vissza.
      Voltak e nemzetnek oly szomoru, gyászos napjai, melyek történetének mégis legdicsőbb emlékeit képezik.
      Büszkeséggel és hálával kell e napon adóznunk hazánk nagyjainak.
      Isten kegyelméből ma már méltó helyet foglalva el Európa népei közt, nem a létért kell küzdenünk.
      Innen indulunk Budára, a nemzet szivéből fakadó hódolatát tolmácsolni koronás királyunknak, (Élénk, szünni nem akaró s meg-megujuló éljenzés.) kinek nagy érdemeit nem én e beszédben, de a történelem lesz majdan hivatva kellőleg méltatni. (Ugy van! Élénk éljenzés.)
      Ezen a helyen csak annak adjunk kifejezést mi, kiket gyakran elválaszt a pártküzdelem, de mindenkor egyesit a honszeretet (Ugy van!), annak adjunk kifejezést és Isten előtt fogadjuk meg hogy ezen hazát, melyet őseink szereztek és megvédtek, mi és utódaink is meg fogjuk védeni (Élénk éljenzés.), hogy addig, mig magyar lesz, e szent föld Magyarország marad. (Hosszas éljenzés.) Isten bennünket ugy segéljen. (Élénk éljenzés. Szünni nem akaró felkiáltások: Éljen a király!)
      Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke: A miniszterelnök ur átküldte az 1896.: VII. törvényczikket a honalapitás ezredéves emlékének törvénybe iktatásáról.
      Ez a szentesitett és kihirdetett törvény maga tartalmazza azt a rendelkezést, hogy annak szövege felolvasandó ezen ülésen.
      Kérem a jegyző urat, legyen szives felolvasni a törvényczikket. (Halljuk! Halljuk!)

1. §.
      A magyar szent-korona országainak törvényhozása vallásos áhitattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és dicső hadai által megalapitott hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcseséggel, népét erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta és az országot jó és balsorsban segitve, annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is fentartotta.
2. §.
      Ezen ünnepélyes alkalommal az országgyülés mindkét háza legmélyebb hódolattal járul ő császári és apostoli királyi felsége I. Ferencz József elé (Hosszan tartó lelkes éljenzés.), a kinek dicsőséges uralkodása alatt az ország alkotmányos szabadsága és zavartalan fejlődése biztositva van. (Szünni nem akaró éljenzés.)
      Magyarország és társországainak apostoli királya viszont törhetetlen bizalmát nyilvánitja szeretett népének hüségében. (Szünni nem akaró hosszas éljenzés.)
      Szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhangnak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi.
3. §.
      A törvényhozás a kegyelet, hódolat és királyi hajlandóság eme nyilatkozataival a magyar állam ezeréves fennállásának emlékét örök időkre törvénybe iktatja.
4. §.
      E törvény 1896. junius hó 8-án, mint ő császári és apostoli királyi felsége dicsőséges megkoronáztatásának évforduló napján lép életbe; ugyanazon napon ugy az országgyülés mindkét házának együttes ülésében felolvasandó, mint a magyar korona országainak minden községében közzé teendő és kőbe vésve az országházban megörökitendő.
      Mi e törvényczikket s mindazt, a mi abban foglaltatik, összesen és egyenkint helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva helybenhagyjuk, megerősitjük és szentesitjük, s mind magunk megtartjuk, mind más hiveink által megtartatjuk. (Hosszas éljenzés. Szünni nem akaró felkiáltások: Éljen a király!)
      Ülés vége déli 12 órakor.
      A törvényhozóknak a vesztibülbe való tódulása jelezte, hogy a diszülés véget ért. Az a tarka, ragyogó csoport ismét betöltötte az uj törvényhozási palota lépcsőzetét.
      Jobbfelől a főherczegek és főherczegnők fogatai robogtak el, mig balfelől a budai várlakba vonuló törvényhozók egy részének fogatai várakoztak. A főlépcsőzet előtt csupán a diszfogatok és a magyar nemzet szent koronázási jelvényeinek hintaja állottak. Egymás után állottak elé a fényes diszhintók, az egyházi, világi főurak beszálltak, s a fogatok nagy kört irva le, hozzácsatlakoztak a diszmenethez, a melynek vége az alkotmány-utczában volt, mig eleje már a lánczhidnál állapodott meg.
      Előállott a koronázási jelvények csodás mivü hintója is s a kiküldöttek a lépcsőkön lehozták a jelvényeket, melyeket Nikolics Fedor báró és Justh Gyula helyeztek el a hintóba. Ezt követte a királyi megbizottak diszfogata, majd a miniszterek fényes fogatai s a többi diszkocsi. Soká, mintegy háromnegyed óráig tartott a mig a menet elindult, hogy a törvényhozók kifejezzék hódolatukat a legbölcsebb, a legigazságosabb királynak.

      A palota udvarán.
      A képviselő- és főrendiháznak azon tagjai, a kik a banderiumban részt nem vettek, már 1 órakor összegyülekeztek a várpalota udvarán. A főherczegek, a kik a főrendiháznak is tagjai, külön lementek az országházba, s a gyülés után külön vissza is tértek. A bandérium azon tagjai, a kik törvényhozók, Perczel Dezső belügyminiszter vezetése alatt feljöttek ismét a várpalota udvarába, s ott átadták lovaikat a csatlósoknak. (A banderium többi tagjai egyenest lementek a Vérmezőre, - a honnan aztán szerteszéledtek.) Pont két órakor érkezett vissza a várpalotába a szent korona is, mely előtt a palotaőrség fegyverbe állva tisztelgett. Hasonló tisztelgéssel fogadta az őrség Szilágyi Dezsőt, a képviselőház elnökét, valamint Vaszary Kolos herczegprimás és Schlauch Lőrincz bibornokokat is.
      Midőn itt a koronát és a koronázási jelvényeket ugyanazon urak, a kik kihozták, levették, ideiglenesen elhelyezték egy földszinti terembe, - mire a törvényhozás tagjai fölmentek a várpalotába, hogy a királynak hódolatukat bemutassák.

      A hódolás.

      A király előtt
      A Szent-György-téren a banderiumból kiváltak a méltóságok, a koronázási jelvényeket vivő fogatok, a törvényhozók és zászlótartók és a várlakba lovagoltak, illetőleg hajtattak. A királyi palota előtt mindannyian leszálltak és fölvonultak a trónterembe.
      Miután az elhelyezkedés megtörtént a megadott jelre bevonult a királyi pár az udvar kiséretében.
      Szilágyi Dezső képviselőházi elnök azután előlépett a törvényhozók és méltóságok soraiból s emelkedett hangon a következő beszédet intézte a felséghez:
      Felséges császár és apostoli király!
      Legkegyelmesebb urunk!
      Huszonkilenczedik évfordulója annak, hogy Felséged magyar birodalmának országgyülése örömben és reményben állott a trón előtt és Felségedet, mint megkoronázott királyt üdvözölte.
      A mai napon hálatelt szivvel jelenünk meg Felséged előtt. Megjelentünk, hogy kifejezzük hálás hódolatunkat a ma hatályba lépett törvény szentesitéseért és az abba foglalt királyi nyilatkozatért, a melynek visszhangja milliók és milliók hálás szivéből és ajkáról száll fel a trón zsámolyához.
      Az a márvány, melybe e törvény be lesz vésve, elmállhatik; de soha ki nem apad a nemzet szivéből az erkölcsi erőnek az a forrása, melyet e fejedelmi nyilatkozat fakasztott, melyből a legkésőbbi nemzedékek nagy és nehéz napokban is lelkesedést fognak meriteni.
      Felkisértük a koronát is e nagy alkalomra, hogy arra reámutatva tanubizonyságot tegyünk, hogy az Felségedet nem csak jog szerint illeti meg, hanem fejedelmi erényeinél fogva is, a melyekkel e korszakot betöltötte.
      Az osztrák-magyar monarkia hatalmát mindkét állam erejéből meriti. Az együttes erő biztositja számunkra a béke áldásait és adja meg az igazi sulyt a nemzetközi helyzetben. Ezért mindkét állam érdeke az, hogy az osztrák-magyar monarkia ne csak szilárd és erős legyen, de ezt a meggyőződést mindenütt fel is keltse. Igy lesz állása erős és szövetsége értékes. Meghajlunk a mult ezen tanulságai előtt és midőn a jövő feladatait átgondoljuk, számot vetünk helyzetünkkel és erőnkkel; önérzettel, de vérmesség és elbizakodás nélkül lépünk át a határon, melyet ünneplésünk a mult és jövő közé von.
      Mi a művelt nemzetek közösségében és nagy versenyének közepette élünk. Fejlődésben lépést kell velök tartani. Jól tudjuk, megpróbáltatások, nagy és nem lankadó erőfeszitések várnak reánk. Politikai és társadalmi kérdések, melyek másutt már is válságokkal fenyegetnek, nálunk is előtérbe fognak tolulni. Mint történetünk eddigi folyamán, jövőben is készségesen elfogadjuk a polgárosodás nemes és megérlelt vivmányait; de ragaszkodunk államunk nagy történeti alapjaihoz és ápolni fogunk minden fentartó erőt, melyre a mult tapasztalása reá mutat.
      Ily fentartó erő: a ragaszkodás a trónhoz és az uralkodóházhoz, mely a nemzet minden rétegében őserővel él, mely abból a meggyőződésből fakad, hogy az uralkodóház és a nemzet érdekét és sorsát, a haza és a király iránti hüséget szétválasztani soha sem lehet.
      Soha meg ne gyengüljön ez az érzés szivünkben. Soha el ne homályosodjék ez a tudat elménkben. Maradjon ez hagyomány minden időkön át a királyi családban és a nemzetben egyaránt.
      Midőn hódolatunkat a legmélyebb tisztelettel bemutatjuk, odaadó bizalommal alázatosan kérjük Felségedet: legyen vezére törekvéseinknek.
      A Mindenható különös kegyelmében részesité a nemzetet, midőn adott egy oly királyt, ki az erők egyesitésének, a lelkesitésnek és mérséklésnek hatalmát birja.
      Buzgón imádkozunk a Gondviseléshez: vegye továbbra is oltalmába és tartsa meg Felségedet a trónon minél hosszabb időkön át. (Zajos, lelkesült éljenzés.)
      Éljen a király! (Zajos, hosszas éljenzés.)
      Erre ő felsége következőleg válaszolt:
      Tisztelt Urak, Főrendek és Képviselők!
      Kedvelt Hiveim!
      Örömmel üdvözlöm kedvelt Magyarországom főrendeit és képviselőit itt egybegyülve s köszönettel fogadva hódolatukat, hálát mondok az isteni gondviselésnek, mely megélnem engedte, hogy szeretett magyar nemzetemmel együtt ünnepelhessem a magyar állam ezeréves fennállásának emlékét.
      Ezer év az államok életében is hosszu idő. Fényes korszakok mellett sok viszontagság is érte ez idő alatt az országot, nagy katasztrófák következtek, melyek a nemzet lételét ismételve megsemmisüléssel fenyegették. A magyar nemzet lángoló haza és szabadságszeretete, harczi vitézsége s balsorsban tanusitott szivós kitartása, az isteni gondviselés segélyével mindig leküzdötte a veszélyeket, fényes tanuságát adva eképen életerejének s államfentartó képességének.
      Ez ünnepélyes pillanatban elismeréssel kell hogy emlékezzem meg a magyar nemzetnek e kiváló tulajdonságairól és hő óhajtásom, hogy a jövendő századok végtelen folyamán a nemzetet egyetértésben királyával mindig az igazi hazaszeretet szövétneke vezérelje s a béke áldása közepette is higgadt, a körülményeket és létező viszonyokat számba vevő megfontolással biztositsa az állami élet nyugodt fejlődését és felvirágozását.
      Mérvadó szerep jut a haza sorsának intézésénél az országgyülésnek; azért hő óhajtásom az is, hogy az országgyülés mindkét házának minden egyes tagja is áthatva hivatásától, valamint azon tudattól, hogy ebbeli állásával nemcsak különös jogok, hanem kötelességek is összekötvék az ország irányában, mely a törvényhozástól anyagi és szellemi jólétének gondozását és előmozditását méltán várja, szorgalom és hasznos munka által e várakozásnak megfelelni igyekezzék, mely müködésében teljesen összhangzó támogatásomra és kegyelmemre mindenkor számithat. S e nemes feladatot kölcsönös bizalommal és közös erővel teljesitve valósulni fog a mai ünnepélyes ülésükben hirdetett kegyeletes törvényben foglalt azon kijelentés, hogy »szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhangnak, a melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi«. Adja az ég, hogy ugy legyen, most és mindenkor! (Lelkesült, zajos éljenzés.)
      A beszéd az összes jelenlevőkre mély hatást gyakorolt, hogy maga a király is alig volt képes megindultságán erőt venni. A mikor pedig Szilágyi Dezső a királynéról emlékezett meg beszédében, az összegyült törvényhozók zajos ovácziókban törtek ki; a királynő szivélyes köszöntéssel fejezte ki háláját.
      Az ünnepi aktus után a törvényhozás tagjai lelkes hangulatban oszlottak szét.

      Az utczákon.
      Az utczák beszögelléseinél erősen összetorlódott az emberáradat és nemcsak itt, hol látszólag a tolongás veszélyes mérveket öltött, hanem az utvonal mentén is a legnagyobb rendet tartotta fenn, ugy, hogy még a kordonok felállitása előtt is már a legszebb sorfal állott össze, melyen alig lehetett áthatolni. Mindazonáltal azok, akik tribünhelyeikhez kivántak jutni, majdnem mondhatnók, kényelmesen érkezhettek el helyeikhez.
      A váczi-uton végig már 9 órakor állt fel a gyalogság, az alkotmány-utcza és Podmaniczky-utcza sarkán, az Andrássy-ut torkolatánál egy-egy század huszár és a fürdő-utczán végig honvédek képezték a sorfalat. Csupa magyar fiu az egész katonaság, kedves és előzékeny a közönség iránt és engedékeny addig, a meddig a regula engedte. Kedélyes, örömteljes volt a nép hangulata és az élelmes üzleti szellem friss virstlivel, finom sörrel és ropogós pereczczel meg zsemlével igyekezett táplálni az éhezőket, felfrissiteni a szomjazókat. Egyes vendéglők előtt csapra ütöttek egy-egy hordó kőbányait s a »stehbier« rohamosan fogyott.
      A néphumor is megnyilatkozott. Egy-egy gyerek felkapaszkodott a váczi-körut terebélyessé válni kezdő fáiba és kényelmesen nézett az ágak közt.
      - Hogy a tribünhely, öcsém?
      - Nekem semmibe se került, de odaadom urambátyámnak negyven forintért, csak ugorjon fel.
      Tréfálkozás, dévaj élczelődés járta mindenütt, mialatt a közönség sorakozva is igyekezett kiválogatni a legjobb helyeket.
      A rendőrség rendeletbe adta, hogy az u. n. repülő tribünök, ládák, létrák, kocsik felhasználása tilos. Tilos volt az igaz. De ha a rend éber őrei egy-egy kéthatosos álló helyről lekergették a fizető nézőközönséget, mire hátat forditottak, már is uj vendég kapaszkodott a veszedelmes helyre. Végre is abbanhagyták - mert kénytelenek voltak vele - a közönség védelmét és a szerecsen-utcza torkolatánál olyan bástya épült létrákból, hogy nézni is szédület volt.
      Óriás derültséget keltett, mikor egy-egy sarokról elabajgatta a rendőrség az odajött szeméthordót, a ki kocsijával odaállt és fizetéses tribünhelyeket árult. Mikor jó szóra nem ment, a rendőr ur megfogta a ló kantárszárát és elvitte a tribünt közönségével együtt a másik utczába.
      Tizenegy óra felé a fürdő-utcza sarkán hallatszottak a hirnökök ezüst harsonái. És közvetlenül utána megkezdődött a szemkápráztató látvány. Mire a menet eleje a lánczhid-térre érkezett, a soron végigszáguldó hirnök hozta vissza a rendelést a pihenőre.
      A lovasok leszálltak lovaikról és élénk beszélgetés keletkezett a sortálló közönség és a banderisták között.
      Közel egy óra hosszat tartott e pihenő és midőn ismét lóra kaptak a leventék, a közönség megint visszatért helyére és várta a menetet, mely gyönyörü rendben haladodt. Egyes házakból, igy a marokkói-utczában, rózsákat és virágokat dobtak egyik-másik banderistának és különösen az esztergomiak annyi rózsát kaptak, hogy a lovászának és a lónak is jutott.
      A koronát a nép levett kalappal, éljenzéssel, a katonaság tisztelgéssel fogadta. Természetes, hogy a nép saját ismert alakjait, a kormány embereit és a herczegprimást viharosan megéljenezte.
      Imponáló látvány volt a közönség elvonulása és a diszfelvonulás elhaladása után. Mint a gátját áttört tenger szakadt egybe e két szép sora és sietett hazafelé, ugy, hogy a magasból nézve, fej fej mellett levőnek látszott.

      A lánczhidnál.
      A lánczhid ugy pesti, mint budai oldalán már reggel 8 órakor nagy embertömeg hullámzott. A tribünök, a házak erkélyei megteltek szép hölgyekkel. A mikor a tömeg már annyira felszaporodott, hogy a közlekedésnek utjában állott, lovas és gyalogos rendőrök Zsilinszky Károly vezénylete alatt kordont vontak. Féltiz óra tájban egy század huszár és egy század tüzér érkezett meg a lánczhid pesti oldalán és kiegészitette a rendőrség által vont kordont. Tiz órakor a lánczhidon beszüntették a forgalmat és még a gyalogjárókon sem bocsátottak senkit keresztül a hidon. Tizenegy órakor a lánczhid budai oldaláról hangos éljenzés hallatszott. Az udvar fogatai robogtak a hidon keresztül. A közönség Stefánia főherczegnő láttára lelkesült éljenzésben tört ki. A főherczegnő szivesen köszönte meg az üdvözlést. József főherczeg és családja szintén lelkes ovácziók központját képezte. A fogatok a lánczhidtól balra, az uj országház felé robogtak. Az el-elhaló éljenzés jelezte, hogy egyre közelednek az országház épületéhez.
      Az udvar visszaérkezését 12 órára jelezték. A közönség ez idő alatt helyéről meg sem mozdulva várta az udvart és a hódoló-diszbandérium elvonulását. Sehol semmi zavaró inczidens nem történt, sehol hangos szó nem hallatszott.
      Végre mindjárt tizenkét óra után hat lovas herold jelent meg a Ferencz József-téren és a lánczhid előtt foglalt állást. Déli egynegyed egy órakor az udvar fogatai jöttek vissza az országháztól. Most ujra ismétlődtek a fentebbi jelenetek. Az udvari fogatok után a heroldok harsona szóval jelezték, hogy a bandériumok közelednek. Néhány percz múlva a Fürdő-utcza sarkán feltünt az első csapat, melynek láttára ezer meg ezer torok hangos üdvrialgásban tört ki. Egymásután léptek át a hidon a daliás alakok és a közönség lelkesült éljenzéssel üdvözölte őket.
      Ezután a néptömeg a legnagyobb rendben szétoszlott a szélrózsa minden irányába. A rendőrség és katonaság is visszavonult, a forgalom, mely majdnem négy órán át teljesen szünetelt, ujra helyreállott a girlandokkal és a nemzeti lobogókkal felékesitett lánczhidon.
      (Nemzet, június 8.)

      1. (1830-1907) kalocsai érsek.
      2. (1832-1915) esztergomi bíboros, hercegprímás.


EPA Budapesti Negyed 11. (1996/1)Konstantinápoly Budapesten < > Ferenc József látogatásai