EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Diósi Á.; Lakóhelyünk < > Katona G.: Bűnöző vállalkozás
Mekkora az informális gazdaság Magyarországon?

________________
DEZSÉRINÉ MAJOR MÁRIA - FUTÓ PÉTER - KÁLLAY LÁSZLÓ

 

A helyesen megválasztott szabályok akkor teszik lehetővé az egyéni haszon növekedését, ha az egyben társadalmi hasznot is hajt. Országok felemelkedése, birodalmak bukása múlhat azon, hogy milyenek a gazdasági intézmények. A gazdaság működésének szabályai együtt változnak a társadalommal. Douglas C. North Nobel-díjas amerikai közgazdász, gazdaságtöténész szerint a gazdasági növekedés legfontosabb magyarázó tényezője a gazdaság működését meghatározó szabályok és a tulajdonjogok összessége. [1] A tulajdonjogokat és a kereskedelmet például nem egyformán érdemes szabályozni, amíg a gazdaság főleg csak önellátó mezőgazdasági termelést jelent, és amikor az iparnak, a szakosodásnak már egyre nagyobb a jelentősége. Ha fogy a szabad, megműveletlen föld, akkor egyre kevésbé működik az osztatlan tulajdon intézménye, és ha működik a városok közötti kereskedelem, akkor a falakon kívül is érdemes védeni a tulajdont.
      Ha a szabályok ennyire fontosak, akkor annak is nagyjelentősége van, hogy ki, mikor és miért szegi meg őket. A korábbi érdekeket sértő új intézmények, a régi jogokat megerősítő törvények betartását nem mindenki érzi erkölcsösnek, és ha a közjót túl sok mindennel kell szolgálni az egyéni boldogulás érdekében, akkor sok a szabályszegés. Az informalitás nem más, mint a szabályok diszfunkciója.
      North arra is felhívja a figyelmet, hogy a tulajdonjog és a gazdaság működését szabályozó más intézmények a településformákra is hatással voltak. [2] Egy idő után a gyarapodó gazdaságot már a várak köré szerveződő település nem tudta jól megvédeni a rablásoktól. A fellendülő kereskedelem számára a város volt a legalkalmasabb településforma, és a bonyolultabb intézmények kifejlesztésére is itt nyílt lehetőség. Ahogy a városok nőttek, egyre több lehetőséget kínáltak a gazdálkodás perifériájára szorultaknak, akik nem találták meg a helyüket a - konkrét és átvitt értelemben vett - piacokon. Bár a törvény nem bánt velük kesztyűs kézzel, mégsem voltak gonosztevők, bűnük általában nem volt több, mint hogy a hivatalos szabályok keretein belül nem találták meg a megélhetésüket. A kontárkodás egyidős a céh intézményével, engedély nélküli iparűzés azóta van, amióta engedély kell az iparűzéshez.
      De nem kell a múlt ködébe vesző jelenségek között túl sokat kutatnunk. Napjaink gazdasága legalább ennyi példát szolgáltat az informalitásra.

      Új szabályok és lehetőségék
      A kilencvenes évek elején lezajlott az egyik legizgalmasabb, bár közvetlen eszközökkel alig megfigyelhető átalakulás a magyar gazdaságban. Korábban, a központilag tervezett, hiányjelenségektől áthatott gazdaságban is sokan kényszerültek a hivatalos kereteken kívül jövedelmet szerezni. Ez adta a második gazdaság nagy részét. Házilag épültek a lakások, kontárok, fusizók és háztáji gazdálkodók kínálták azt, amit a tervgazdaság nem tudott, vagy
      nem akart a maga eszközeivel előállítani, az ingyenes egészségügy finanszírozásában pedig a társadalombiztosítás mellet az ellátottak is részt vettek.
      1990-től addig elképzelhetetlen lehetőségek tárultak azok elé, akik saját vállalkozás megindítását vagy a korábban megkezdett tevékenység folytatását tervezték. Tetszésük szerinti vállalati formát választhattak, alig korlátozták tevékenységi körüket, még az import csatornái is egyre szélesebbre nyíltak. A gazdálkodás szabályai rövid idő alatt radikálisan megváltoztak, de az új szabályokat legalább annyian sértették meg, mint a régieket. A magángazdaság fejlődni kezdett, átalakult sok termék és szolgáltatás piacává. A piacok újraépülésében nagy szerepet játszott az informalitás, az új szereplők sokkal jobban siettek a cégek megalapításával, vagy a vállalkozói igazolványok kiváltásával, mint az adófizetéssel. Olyan kapcsolatok alakultak ki, amelyekben a „főnökök és keresztapák” erős kézzel irányították a keresletet és a kínálatot, megkerülhetetlen, bár általában formálisan nem jelenlevő ügynökök határozták meg az új piaci pozíciókat. [3]

      Becslések
      Az informális szféra, illetve annak részei (pl. rejtett gazdaság) nagyságát a különféle szakértői becslések elsősorban a jövedelemfajták összegzése alapján adják meg. A magyar gazdaságra vonatkozó statisztikákban - elsősorban a magánszférával kapcsolatos adatszolgáltatásban - jelenleg még számos bizonytalansági tényezővel kell számolni. Ezért - mivel az alapadatok egy része is becslésekre épül - az informális jövedelmek becslésekor a bizonytalansági tényezők hatványozottabban éreztetik hatásukat.
      A továbbiakban a magyarországi informális gazdaság méretére vonatkozó publikus szakértői becsléseket tekintjük át.

      Monetáris módszeralkalmazásával történő becslés
      Az informális gazdaság egy részének - nevezetesen a pénzért végzett „illegális” tevékenységek - méretének becslését a Kornai János vezette OTKA-kutatás keretében [4] Laczkó Mária [5] egy módosított monetáris modell keretében [6] kísérelte meg. Az alkalmazott modell lényege, hogy egy úgynevezett készpénzkeresleti függvény segítségével az 1970-1989 közötti időszakra - azaz a második gazdaság virágkora idejére - számszerűsíti az informális folyamatok bizonyos körének arányát, a GDP százalékában kifejezve.
      A hivatkozott monetáris módszerrel - Laczkó Mária becslése alapján - 1973 és 1987 között az „illegális” gazdaság a GDP százalékában kifejezve 13%-ról 18%-ra növekedett (57,9 milliárd forintról 226 milliárd forintra). 1987 után - számításai szerint - ugrásszerűen megnövekedett a készpénz közvetítésével realizált illegális tevékenységek aránya, így
      - 1988-ban 26%-ot (367 milliárd forintot),
      - 1989-ben 31%-ot (524 milliárd forintot),
      - 1990-ben pedig 34%-ot (608 milliárd forintot)
      képviselt a szféra teljesítménye a GDP-hez viszonyítva.
      Megjegyezzük, hogy - véleményünk szerint - 1991-től kezdve kevésbé állja meg a helyét az a feltételezés, hogy a kimutatott extra készpénzigény az informális (beleértve a szerző által illegálisnak tekintett) folyamatok eredményének tekinthető, hiszen az utóbbi két évben erőteljesen megnövekedett a vállalkozások készpénzigénye mind az üzleti életben mutatkozó bizalmatlanság, mind a csőd- és felszámolási eljárások növekvő száma következtében is.

      Részletes lakossági adatfelvételen alapuló guestimation: [7]
      Az 1991. évre Ékes Ildikó - hivatkozott könyvében, részletes lakossági adatfelvétel, valamint a fellelhető statisztikák alapján a guestimation módszerével - a rejtett gazdaságban realizált jövedelmeket a GDP 23-24 %-ára (542,8-559,0 milliárd forintra) tette. Ez a közelítés nem tartalmazza sem az informális privatizációból, sem pedig a vállalatoktól, intézményektől stb. eltulajdonított javakból származó jövedelmek értékét.
      A becsült összegben az adócsalásból származó informális jövedelem aránya 30%, a korrupció, sikkasztás aránya meghaladja a 27%-ot, a fusizás és a feketemunka részesedése 20,5%, a borravaló és a csúszópénzek, a moonlighting, a feketekereskedelem, valamint a fogyasztók megkárosítása egyaránt 5-5%-os súlyt képviselnek.

      Szegmensspecifikus reprezentatív minták alapján végzett guestimation:
      Árvay János és Vértes András vezetésével 1993 őszén készült el a Kék Szalag Bizottság kezdeményezésére az a jelentős OECD finanszírozással támogatott kutatási program, [8] amelyben a rejtett gazdaság nagyságát becsülték az 1980-92 közötti időszakra, párhuzamosan alkalmazott megközelítő módszerekkel. A számbavétel során az ENSZ által ajánlott számlarendszerhez (SNA, 93) alkalmazkodtak, lényegében az eltitkolt és a földalatti (concealed and underground) gazdaságra kiterjedően. Ennek megfelelően nem vették figyelembe a korrupcióból, vesztegetésből és a termelés szféráján kívüli lopásból és egyéb hasonló üzelmekből származó - az informális szférába beletartozó és becslések alapján 1992-re mintegy 180-200 milliárd forintra tehető - jövedelmeket.
      1992-re a munkacsoport a rejtett gazdaságból származó jövedelmek mértékét az alapáron számított GDP 27%-ára, mintegy 650 milliárd forintra becsülte. A munka nagy erénye, hogy bemutatja az egyes tulajdonosi szektorok megoszlását is a rejtett gazdaságból származó jövedelmek vonatkozásában, amit 1992-ben a következőképpen becsültek: köztulajdonú szektor 10%, magántulajdonú szektor 88% és külföldi tulajdonú vállalkozások 2%.

      Adók [9]
      A magyarországi informális szektor működését döntő mértékben meghatározza, hogy a belépési korlát alacsony, vagyis a vállalkozás indítása viszonylag könnyű, viszont a működés adó- és járulékterhei (összességükben) nagyon magasak. Alapvetően ezek a tényezők magyarázzák, hogy a magyarországi informális szektor legnagyobb része formálisan bejegyzett vállalkozások keretében működik. Az informalitás célja elsősorban az adó eltitkolása és ezáltal a jövedelmek átcsoportosítása az állam és az adózók között.
      Saját becslésünk ezért arra a módszerre épül, hogy az egyes adófajták szerint határozzuk meg az adóeltitkolás mértékét.
      Mielőtt azonban ezt megtennénk, néhány fogalom használatát tisztázzuk. Különbséget teszünk adóeltitkolás és adóelkerülés között. Adóelkerülés (tax avoidance) alatt azt a tevékenységet értjük, hogy az adózók az adóalap csökkentésének és a kedvezmények kihasználásának törvényes módjaival a lehető legkisebb adó fizetésére törekszenek. Ide tartozik tehát minden olyan módszer; amelyet a jogszabályok megengednek vagy nem tiltanak.
      Adóeltikolás (tax evasion) alatt olyan tevékenységeket értünk, amelyek a jogszabályok megszegésével csökkentik a befizetendő adót vagy járulékot. A két fogalom közötti különbség nagyon fontos, hiszen különböző természetűek, és különböző eszközökkel kezelhetők.
      Megkülönböztetjük az eltitkolt adóalapot, az eltitkolt jövedelmet és az (eltitkolt) be nem fizetett adót. Ezek különböző adónemeknél különbözőképpen alakulnak. Például az ÁFA esetében az eltitkolt adóalap a be nem vallott forgalom, viszont az eltitkolt adó és a jövedelem azonos. Az SZJA esetében viszont az eltitkolt adóalap a be nem vallott személyi jövedelem, és a be nem fizetett adó csak ennek az adott jövedelemhez tartozó adókulcs által meghatározott százaléka.
      Nagyon fontos összefüggés, hogy az eltitkolt adó nem azonos a beszedhető adóval, hiszen a vállalkozói szférából kivont jövedelem az adóalap csökkenését is jelentené.
      A továbbiakban azt a gondolatmenetet követjük, hogy amennyiben az adóalanyok adót akarnak eltitkolni, akkor ezt csak úgy tehetik, ha az adó alapját is eltitkolják. Ezt a különböző adó és járuléknemek esetében különböző módon és következményekkel tehetik meg. A korábban definiált fogalmakat minden vizsgált adónem esetében meghatározzuk. Először csak az adóeltitkolásra adunk becslést, az adóelkerülés következményeit később tárgyaljuk.
      Elsősorban akkor van mód adóeltitkolásra, amikor végső felhasználónak történő értékesítéskor nem fizetnek ÁFÁ-t. Nem végső fogyasztónak csak akkor lehet ÁFA fizetés nélkül értékesíteni, ha később egészen a végső fogyasztóig el lehet kerülni az ÁFA fizetését. A módszer legfontosabb eleme az adóalap, vagyis a forgalom (egy részének) eltitkolása. A gyakorlatban a számlaadás nélküli értékesítés még önmagában nem feltétlenül jelent adóalap eltitkolást, mert a vállalkozók egy-egy időszak lezárásakor dönthetnek arról, hogy valójában mekkora bevételt titkolnak el.
      Az értékesített termék ÁFA-tartalma az állam jövedelme. A be nem fizetett adó a vállalkozó jövedelme lesz. Elképzelhető olyan eset, amikor a szabályosan adózó tevékenység önmagában nem képes jövedelmet termelni, ilyenkor a be nem fizetett forgalmi adó a jövedelem forrása.
      A be nem fizetett adó megosztható a fogyasztóval, ilyenkor a termék olcsóbb lesz. Ez részben kompenzálja a fogyasztó formális garanciális jogainak elvesztését, részben növelheti a forgalmat, vagyis az adott termék piacát. A forgalmi adók nélkül árult termékek egy részénél a piaci tranzakció csak azért lehetséges, mert a termék így olcsóbb.
      A eltitkolt forgalmi adók mértékét két megközelítésben becsüljük.
      Az 1992-es belföldi forgalmi adók összege 362,4 Mrd Ft volt. Ha feltételezzük, hogy a végső felhasználóknak történő értékesítés teljes kereskedelmi forgalmának 25-30%-a informális, akkor az eltitkolt és be nem fizetett forgalmi adó összege mintegy 90-110 Mrd Ft.
      A másik megközelítés kündulópontja az, hogy 1992-ben a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma meghaladta az 1.500 Mrd Ft-ot. Ha a különböző értékesítési helyeken végzett ellenőrzések eredményei alapján [10] 25-33%-ra tesszük az eltitkolt forgalmat, akkor ez 380 - 500 Mrd Ft-os összeget jelent.
      Az átlagos adótartalmat nem lehet pontosán megállapítani, miután különböző ÁFA-kulcsok és fogyasztási adók terhelnék az egyes árukat. Becslés alapján az átlagos adótartalmat 20%-nak vettük.
      Az ebből származó informális jövedelem azonos lenne a be nem fizetett forgalmi adók összegével, amennyiben nem számolunk azzal, hogy az eladó megosztja az eltitkolt adót a vevővel. Mivel azonban a be nem vallott forgalom utáni adó a vállalkozások nagy részénél azt a célt szolgálja, hogy biztosítsa az elégséges hatékonyságot, joggal feltételezhető, hogy a be nem fizetett adót megosztják részben a vevővel (alacsonyabb ár formájában), részben a szállítókkal (főleg a nagyobb forgalom révén).
      A kieső adóbevétel is kisebb, mint a formálisan számított adóeltitkolás, mert joggal feltételezhető, hogy a megosztott „nyereség” forgalomnövelő hatású, vagyis a forgalom csökkenne, ha minden vállalkozás minden forgalmi adót megfizetne.
      Természetesen az eltitkolt forgalomnak további adózási és járulékfizetési konzekvenciái is vannak, elsősorban a társasági adóra, a személyi jövedelemadóra és a TB-járulékra. Ezeket azonban később vesszük figyelembe.
      Ebben az esetben az történik, hogy a társas vállalkozások és az egyéni vállalkozók a ténylegesnél kisebb nyereség kimutatásával kevesebb nyereségadót fizetnek.
      A módszer itt is az adóalap, vagyis a nyereség részleges vagy teljes eltitkolása (a költségek növelése, a bevételek csökkentése), ami feltételezi a forgalom egy részének eltitkolását is.
      A társasági adót a vállalatok a nyereségük után fizetik. Bár nem adó, de itt érdemes figyelembe venni az állami vagyon után a költségvetésnek fizetett osztalékot, ami az állami vállalatok gazdálkodásában szintén csökkenthető informális tevékenységgel.
      A társasági adóval kapcsolatos adóeltitkolás lehetősége a pénzintézeteknél gyakorlatilag nincs meg, ezért ezeket itt nem vesszük figyelembe. A társasági adó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók is potenciális adóeltitkolók ennél az adónemnél.
      Nem tekintjük adóeltitkolásnak azt, ha a vállalkozások a törvényes kereteken belül a lehető legnagyobb mértékben élnek a költségek elszámolásának lehetőségével, sőt tudatosan törekszenek a társasági adó minimalizálására.
      A vállalatok társasági adója (pénzintézetek nélkül) és az állami vagyon után fizetett osztalék 1992-ben mintegy 60 Mrd Ft volt.
      Az informális gazdálkodás eszközeivel eltitkolt adó további 50-75%, vagyis 30-45 Mrd Ft.
      Az adóköteles személyi jövedelmek (elsősorban bérek) be nem vallásával kevesebb személyi jövedelemadót Fizetnek a potenciális adóalanyok. Az adóalap eltitkolása itt az SZJA-t törvény hatálya alá eső jövedelmek eltitkolását jelenti. Gyakori forma, hogy a bérek egy részét fizetik csak formálisan, a többit informálisan, „zsebbe”.
      Ennél az adónemnél is meg kell különböztetni az informálisan keletkezett jövedelmet az eltitkolt adótól. Az informális jövedelemnek csak az a része adóeltitkolás, amit a törvény értelmében be kellene fizetni. A adóeltitkoló számára természetesen ez a rész is felhasználható jövedelemmé válik.
      A személyi jövedelemadó eltitkolásának lehetősége minden olyan esetben fennáll, amikor a magánszemélyek adóköteles jövedelmet kapnak.
      Legfontosabb típusai
      - bérjellegű jövedelmek,
      - engedély nélkül folytatott és be nem vallott egyéni vállalkozói tevékenység,
      - engedély birtokában folytatott egyéni vállalkozás eltitkolt bevétele.
      Az eltitkolt adóalap becsléséhez figyelembe vettük, hogy 1992-ben a lakosság adóköteles jövedelmei összesen mintegy 1.100 Mrd forintot tettek ki.
      Feltételeztük, hogy az eltitkolt bérek és más jövedelmek adótartalma nem különbözik lényegesen a bevallott jövedelmek átlagos adótartalmától, mert magas és alacsony jövedelműek egyaránt részesednek informális bevételekből.
      1992-ben a lakossági adóbefizetések - amelyek legnagyobb tétele az SZJA volt - mintegy 160 Mrd forintot tettek ki. A becslésnél figyelembe vettük, hogy az adóalap eltitkolására a bérek egy nagy része esetében nincs lehetőség. Másrészt az elmúlt években létrejött számos kis magánvállalat jó lehetőséget ad az adóalap egy részének eltitkolására.

      Járulékok
      Az adóalap eltitkolása lényegében hasonló módon történik, mint az SZJA esetében, hiszen néhány kivételtől eltekintve a két adó alapja azonos.
      Megjegyezzük, hogy a jelenlegi rendszerben a járulékok gyakorlatilag adóknak tekinthetők.
      Egy másik fontos információ, ami a bérek és a bér jellegű jövedelmek eltitkolásának motivációját világítja meg az, hogy jelenleg az átlagbérek esetében a nettó kifizetések és a bérre vetített elvonások aránya kb. 110%. Ez azt jelenti, hogy egységnyi nettó bér kifizetéséhez több mint két egységnyi jövedelmet kell a vállalkozásoknak megtermelni. Más megközelítésben a bérek eltitkolásának marginális hozadéka rendkívül magas.
      A becslésnél abból indultunk ki, hogy az SZJA esetében eltitkolt adóalap legnagyobb része egyben járulékalap is. Ugyanakkor a járulékok jövedelemtartalma esetében olyan magasak, mint a béreknél. A be nem fizetett járulékok összegét ezért 150 Mrd forintra becsültük.
      Az import utáni vám (és járulékok) be nem fizetése és a vám alapjának csökkentése esetében a módszer a kötelezettséget „keletkeztető” tevékenység (import) eltitkolása vagy a dokumentumok meghamisítása.
      A mennyiségi becslés alapja a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által folytatott vizsgálatok eredményei és az ellenőrzéseket végző szakemberek becslése a „felderítés” hatékonyságáról. Ezek alapján a vámok esetében az eltitkolás arányát valamivel több, mint 20%-ra becsültük, ami 20 Mrd forintot jelent. Ennek feltételezett „vámtartalma” 5 Mrd forint.
      A következőkben összefoglaljuk az egyes adó- és járuléknemek szerint adott becslést.

      Adóeltitkolás 1992-ben
      (Milliárd Ft)

Adónem

Eltitkolt adó- vagy járulékalap

Eltitkolt adó vagy járulék

Haszonélvezők

ÁFA és (forgalmi adók)

450-500

90-110

Eladók, vevők, szállítók

Társasági adók

170

60

Tulajdonos, menedzserek, alkalmazottak

SZJA

260

40

Jövedelemtulajdonos, alkalmazó, vagy kifizető, vevő

TB és más járulékok

250

150

Alkalmazó, jövedelemtulajdonos, - kifizető, vevő

Vám

20

5

Importőr, vevő

      Az eredmények összesítése - a fejezetben korábban leírtak alapján - nem jelenthet mechanikus összeadást, ezért a számokat megfontolásainkkal együtt közöljük.

      Eltitkolt adóalap:
      Az eltitkolt adóalap esetében a kulcsszám a 450-500 milliárd eltitkolt forgalom, mert ez képezi az alapját a további adóeltitkolás legnagyobb részének. Nyilvánvaló az is, hogy az SZJA és a bérhez kapcsolódó járulékok eltitkolt adóalapja alig különbözik egymástól.

      Eltitkolt jövedelem:
      Pontosabban megválaszolható kérdés az eltitkolt jövedelem. Ez a forgalmi adók esetében maga az adó (90-110 Mrd), az SZJA-nál és a bérhez kapcsolódó járulékoknál az eltitkolt adóalap (260 Mrd), amihez az eltitkolt járulékokat (150 Mrd) is hozzá kell adni, mert ezek így jövedelemmé válnak, a társasági adónál szintén az adóalap (170 Mrd) és a vámnál pedig csak a be nem fizetett vám (5 Mrd), ami összesen 675-685 Mrd.
      Ennek a számnak a jelentősége az, hogy ennyi a statisztikailag nem regisztrált, de megtermelt és felhasznált jövedelemtöbblet a gazdaságban.

      Eltitkolt adó (és járulék):
      A következő kérdés az, hogy mennyi az eltitkolt adó és járulék. A forgalmi adók esetében ez megegyezik a jövedelemmel (90-110 Mrd). A társasági adó esetében 60 Mrd, az SZJA-nál 40, a járulékoknál 150, a vámnál 5 Mrd, ami összesen 345-365 Mrd. Ebből látható, hogy az informális szektor jelenlegi szerkezetében az informálisan keletkező jövedelem mintegy 51-53%-a lenne az államháztartás bevétele. Ez két szempontból fontos. Egyrészt az arány alacsonyabb, mint a jövedelemközpontosítás hivatalosan kimutatott aránya. Másrészt látható, hogy téves az a megfontolás, miszerint az informális jövedelmek összege azonos a kieső adók és járulékok összegével.
      A kérdéssel kapcsolatos további következtetéseket a zárófejezetben vonjuk le. A fenti becslésben nem szerepel az adó elkerüléssel megtakarított adó. Jóllehet a törvényes lehetőségek kihasználására tett túlzott erőfeszítések is veszteségeket, problémákat okoznak, ezek a tevékenységek nem lépnek túl a szabályozási kereteken, ezért nem soroljuk őket az informális szektorba.
      Az informális szektor teljes terjedelmének meghatározásához két további szegmenst kell figyelembe venni.
      A be nem jegyzett vállalkozások keretében folytatott tevékenységek becsléseink szerint csak töredékét teszik ki a formális vállalkozók adóeltitkolásának. Ebben a körben az eltitkolt jövedelem becsléseink alapján mintegy 50-70 Mrd forint, és a be nem fizetett adó 34-47 Mrd forint.
      A másik szegmens azoknak a vállalkozásoknak és más szervezeteknek a körét foglalja magába, amelyek nem adóelkerülési céllal vonják ki magukat a szabályozás alól. Becsléseink szerint ez a szegmens a gazdaság legfeljebb 1-2%-át érinti, és közvetlen adóeltitkolási következményei nincsenek.
      Összességében az informális szektor terjedelméről azt állapíthatjuk meg, hogy az itt keletkezett jövedelmek 725-755 Mrd forintot tettek ki 1992-ben, ami a GDP 25-26%-a volt.
      A be nem fizetett adók és járulékok összege 380-410 Mrd forint, ami az összes beszedett adó és járulék százalékában 22-23.
      Ismételten megjegyezzük, hogy a fenti adatokban a bűnözés gazdasági hatásai, a korrupció, valamint a törvényes eszközökkel folytatott adóelkerülés nincs benne.
      Az 1993-ra vonatkozó becslésnél nincs okunk az arányok lényeges változását feltételezni, így az informális jövedelmeket a hivatalos GDP 25-26%-ára tesszük, ami nominálisan 770-780 Mrd forint.
      Ez első megközelítésben azt jelentené, hogy a teljes GDP a hivatalosan kimutatottnál mintegy 25%-kal magasabb, vagyis a magyar gazdaságban a jövedelmek egyötöde az informális szektorban képződik. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy az eltitkolt adók és járulékok egy része nem válik jövedelemmé, hanem (esetleg több áttételen keresztül) termelési veszteségeket finanszíroz, akkor ezzel a hányaddal csökkenteni kell a GDP-t. Becsléseink szerint a be nem fizetett adók és járulékok mintegy 25-30%-a nem válik tényleges jövedelemmé, vagyis a tényleges GDP csak 18-20%-kal nagyobb a statisztikailag kimutatottnál.
      Még egy szempontból érdemes megvizsgálni az informális szektor terjedelmét. Vajon hány gazdasági egységet érint valamilyen formában az informalitás?
      Becslésünket arra a megfigyelésre alapozzuk, hogy a kis cégek és a magánvállalkozók szinte mindegyike él olyan eszközökkel, amelyek informálisnak tekinthetők. A magyar gazdaságban jelenleg mintegy 860 ezer gazdasági egység van, amelynek 99%-a potenciálisan alkalmas informális tevékenységek folytatására. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a vállalkozások egy része kifejezetten ezzel a céllal jött létre, valamint, hogy a kisvállalatok egy része nem működő (fantom) gazdasági szervezet, akkor az informális gazdaságban érintett szervezetek arányát jelenleg 90% körülire becsüljük. Természetesen a nagyvállalatok ebben a körben alulreprezentáltak, így ez az arány csak a gazdasági egységek számára vonatkozik.

      Következtetések
      A Magyarországon működő informális szektor egyik legfontosabb hatása, hogy csökkenti a gazdasági szereplők egy igen nagy hányadánál az átlagos adó és járulékterheket. Miután az informális tevékenységek túlnyomó többsége legális gazdasági egységek keretében zajlik, az eltitkolt jövedelmek és a be nem fizetett adók és járulékok módot adnak arra, hogy ezek a gazdasági egységek, illetve a belőlük szerveződő csoportok kombinálják az adófizetést az adóeltitkolással.
      Az informális szektor GDP-hez viszonyított aránya ugyan csak 25% körül van, az informalitás azonban áthatja a gazdaság egészét. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az informalitás a magyar gazdaság normálállapotához tartozik (Kornai János kifejezése), jelentős csökkentése tehát csak mélyreható, az adórendszert és az államháztartást is érintő szerkezeti változtatásokkal együtt képzelhető el.
      Az informalitás nem a gazdálkodás aktorainak individuális teljesítménye. Az eltitkolt adókat és járulékokat tipikus esetben megosztják egymással (közvetlenül vagy közvetve). Az így elérhető hozadék kooperációra ösztönöz, ami sokszor feltétele is az adóeltitkolás sikerének. A vevő (hallgatólagosan) elfogadja, hogy nem kap nyugtát, de talán így olcsóbb a termék, az alkalmazott bérének egy részét zsebbe kapja, ami után nincs társadalombiztosítás, de nettó jövedelme így magasabb, a kiskereskedő tetszés szerinti tételről állít ki számlát, ha a vevő személyes fogyasztását termelési költségként szeretné feltüntetni stb.
      Minél magasabbak az adószintek, annál nagyobb a hozadéka az ilyen együttműködésnek, és annál nagyobb a motiváció a részvételre. Nyilvánvaló tehát, hogy a szabályok és az ellenőrzés szigorítása önmagában kevés, csökkenteni kellene az erős motivációt teremtő adószinteket.
      Itt említjük meg az adóelkerülés problémáját. A törvényes eszközökkel folytatott adóelkerülést nem soroljuk az informális tevékenységek körébe, ezért részletesen nem foglalkoztunk vele. Mindazonáltal a magas adószintek az adóelkerüléshez is nagyon erős motivációt adnak, ami közvetve rontja a gazdálkodás hatékonyságát. Egyrészt a gazdálkodók nagy energiát fordítanak az adóelkerülés lehetőségeinek felkutatására és alkalmazására, másrészt az erőforrásokat részben aszerint allokálják, hogy hol jobbak ezek a lehetőségek. Mindkét tényező csökkenti a gazdasági teljesítményt.
      A magas adószint által motivált magyar informális szektor egyik kulcskérdése, hogy milyen úton lehet megvalósítani az adószintek és ezáltal az informális tevékenységek arányának csökkenését anélkül, hogy ez az adóbevételek drámai csökkenéséhez vezetne. Erre a kérdésre egy rövid elméleti kitekintés után próbálunk meg válaszolni.
      A termelési tényezők (a tőke és a munkaerő) hatékony felhasználásának kérdéseit vizsgáló ún. supply-side közgazdaságtan azt állítja, [11] hogy az adószint növekedésével az adóalap (a gazdasági teljesítmény) csökken. Az elmélet szerint az adószint növekedésével csökken a piaci munkatevékenységgel elérhető hozadék, és így viszonylag kedvezőbbé válik a nem piaci (szabad-)idő felhasználása. Más megfogalmazásban: csökken a gazdasági teljesítmény ösztönzöttsége.
      Az adóalap alakulását az adószint függvényében az 1. ábra mutatja.
      Látható, hogy nulla adószint mellett a legmagasabb a gazdasági teljesítmény, és 100%-os adóztatásnál az adóalap lesz nulla, mert teljesen megszűnik az ösztönzés.
      Megemlítjük, hogy ez az elmélet nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi történik az elvont jövedelmekkel, illetve azokat hogyan, milyen hatékonysággal használják fel. Az állítás mindössze az, hogy az adószint növekedésével csökken a gazdasági teljesítmény.
      Ennek legfőbb okaként a következőket szokás megjelölni:
      - Megnő a nem piaci munkatevékenység relatív hasznossága.
      - Megnő a szabadidő relatív hasznossága.
      - Érdemesebb lesz nagyobb energiát fordítani az adóelkerülés törvényes módjainak felkutatására.
      - Az erőforrások egy része a relatíve kevésbé adóztatott területek felé áramlik, még akkor is, ha ott a korábbinál kisebb hatékonysággal működik.
      Azt is fontos megjegyezni, hogy a görbe a valóságban többféle lehet attól függően, hogy a gazdaság szereplői hogyan reagálnak az adószintek növekedésére. Az 1. ábra egy lehetséges esetet mutat. Az adószint és az adóalap összefüggését mutató függvény ismeretében könnyen meghatározható az adószint és az adóbevétel összefüggése, mivel az adóbevétel és az adószint szorzata. Ezt a 2. ábra mutatja.
      A 2. ábra természetesen nem konkrét esetet mutat, azt azonban általánosan kijelenthetjük, hogy az adószint növekedése egy ponton túl az adóbevétel csökkenéséhez is vezet, bár ezt a pontot csak konkrét empirikus adatok ismeretében lehet meghatározni.
      Mi a feltétele annak, hogy a beszedhető adó csökkenjen az adószint növelésének és az adóalap csökkenésének együttes hatására? A rövid válasz erre a kérdésre az, hogy a beszedett adó csökkenése akkor következik be, ha a gazdasági teljesítményt rontó hatás nagyobb, mint az adószint növelésének hatása. Ezen a ponton túl, az adóbevételek növelésének céljából történő adóemelés ellentétes hatást vált ki.
      Az 1980-as évek elején az Egyesül Államokban több közgazdász azt állította, hogy az adóbevételek növelését eredményezné, ha csökkentenék az adószinteket mert már érvényesül a teljesítménycsökkentő hatás. [12] A gyakorlat nem igazolta ezeket a feltételezéseket, mert az adóalap növekedése nem tudta ellensúlyozni az adószintek csökkentését. Az elmélet állításait gyakorlati vizsgálatokkal is megpróbálták tesztelni. [13]
      Meg kell jegyeznünk, hogy amit a bírálók elvetettek az pusztán az, hogy az Egyesült Államok adószintjei annyira magasak lennének, hogy további növelésük már olyan adóalap-csökkenést okozna, ami az adóbevételek csökkenésével is járna.
      Nem cáfolták viszont azt az állítást, hogy egy bizonyos adószinten felül érvényesül az idézett összefüggés, sőt a gyakorlati kutatások is azt mutatták, hogy létezik ilyen pont.
      A következő probléma, amire a bírálók felhívják a figyelmet az az, hogy az adószintek csökkenésének nem feltétlen és azonnali következménye az adóalap növekedése, még akkor sem, ha a gazdaság a Laffer-görbe negatív meredekségű szakaszán van. Ennek a kérdésnek a vizsgálata előtt azonban meg kell fontolnunk egy olyan szempontot, amit az elmélet eddig figyelmen kívül hagyott.
      A supply-side-modell nem foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy a gazdálkodók részben az adóalap és ezáltal az adó eltitkolásával reagálnak az adómérték növekedésére. Márpedig empirikus vizsgálatok és számos közvetlen és közvetett bizonyíték igazolja, hogy az adóeltitkolás az egyik alapvető reakció az adószint növekedése esetén. [14]
      Mi történik tehát az adóalap és az adószint kapcsolatával és a beszedett adó mértékével akkor, ha ezt a szempontot is figyelembe vesszük. Ezt mutatja a 3. ábra.
      Az első következmény, hogy a tényleges és a látható adóalap elválik egymástól, hiszen az adóeltitkolás az adóalap eltitkolásra épül. Az adóalanyok ezzel felszabadítják tevékenységük egy részét az adózás alól.
      További következmény, hogy a tényleges gazdasági teljesítmény nagyobb a láthatónál, és így a tényleges adószint a törvényekben megállapítottnál alacsonyabb. Az adószedés szempontjából fontos következtetés, hogy korábban és gyorsabban kezdődik meg az a folyamat, hogy az adószint növelése az adóbevétel csökkenésével jár.
      Az adóeltitkolás lehetősége nem egyforma a különböző tevékenységi területeken, tehát minél fontosabb a gazdálkodók számára az adóeltitkolás, annál erősebb ösztönzés érvényesül arra, hogy olyan területekre csoportosítsák az erőforrásaikat, ahol könnyebb és kockázatmentesebb az adóeltitkolás. Ez természetesen rontja a gazdálkodás hatékonyságát.
      Az adóeltitkolás általában a törvényes lehetőségek kihasználására épülő adóelkerüléssel együtt történik. Ha az adóelkerülés túlságosan erős allokációs szempont, és nagy erőfeszítést igényel a gazdálkodóktól, akkor ez is a gazdálkodás hatékonyságát rontja.
      Ha meg akarjuk válaszolni azt a kérdést, hogy milyen politikát kell folytatni ahhoz, hogy az informális tevékenységeket minél nagyobb mértékben integrálhassuk a formális gazdaságba, akkor alapvető jelentőségű az a kérdés, hogy a gazdaság a Laffer-görbe melyik szakaszán van.
      A már ismertetett adó- és járulékszintek ismeretében, valamint annak tudatában, hogy a jövedelmek központosítása Magyarországon az elmúlt években 60% fölött volt, és 1991-ben és 1992-ben a 70%-hoz közelített, nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a magyar adószintek már elérték azt a mértéket, ahol a gazdasági teljesítményre gyakorolt hatásuk olyan nagy, hogy az az összes adóbevétel csökkenését eredményezi.
      A fenti gondolatmenet legfontosabb tanulságai a következők.
      1. Az adószintek további növelése csökkenti a gazdasági teljesítményt és növeli az informális tevékenységek arányát. A két hatás együtt az adóbevételek további csökkenését eredményezi. A kedvezmények csökkenése ebből a szempontból az aggregált adószint növelésével egyenértékű.
      2. Az ellenőrzés szigorítása és ezzel az informális tevékenységek arányának csökkentése önmagában hasonló következménnyel jár, vagyis csökkenti a gazdaság összteljesítményét.
      3. Az adószintek csökkentése önmagában nem eredményezi automatikusan az informalitás csökkenését. Egyrészt a csökkentés mértékének érezhető hatással kell járnia, másrészt további módokon kell az „adómorál” javítására ösztönözni.

      Összefoglalás [15]
      - A szociális piacgazdaság kiépítése során létrejövő ún. negatív konszenzus alapján az állam a magángazdaság kiépülését - a kölcsönös elnézés jegyében - alacsonyabb terhelés mellett viselte el. Ezáltal kialakult az ún. félig-vállalkozók azon gazdaságfilozófiája, mely szerint a második gazdaság integrálása és/vagy transzformálása magángazdasággá számukra csak a vegyített elosztási rendszer legkedvezményesebb sávjában lehetséges, ettől eltérő esetben pedig nagyvonalúan „átjárnak” az informális gazdaságba. A magyar tapasztalatok azt mutatják, hogy - leszámítva bizonyos többszörösen hátrányos helyzetű kategóriákat - a többség egyidejűleg vesz részt formális és informális folyamatokban, nagyjából a régi (piacos szocialista) sémák alapján.
      - A tervgazdaságokból a piacgazdaságokba transzformálódó társadalmi-gazdasági rendszerekben az átalakulóban lévő elosztási rendszerek és az örökölt bérrendszerek erőteljes társadalmi-gazdasági feszültségeket okoznak. Ez az alapprobléma - nevezetesen az, hogy az elvonások és a bérrendezések egyes társadalmi rétegeket esetlegesen és aránytalanul nagy mértékben sújtanak - megteremti annak a veszélyét, hogy a munkaképes korú egyének, sőt a nyugdíjasok egy része is, az informális szféra irányába sodródik.
      - Az állami vagyon lebontása, azaz a privatizáció, a társadalmi-gazdasági szerkezet átalakítása érdekében végzett kreatív rombolás. Mivel az állami vagyon értékének meghatározása során számos bizonytalansági tényezővel kell számolni, a privatizáció során a világon bárhol elkerülhetetlen a korrupciós folyamatok felerősödése. A jelzett, informális módon végrehajtott tőkefelhalmozás egyik legnagyobb morális veszélye az, hogy a negatív példák fellazítják a „vesztes” bérből és fizetésből élők erkölcseit, s ezáltal fokozott elnézést követelnek önmaguk számára a negatív konszenzus alapján.
      - Az infláció és a munkanélküliség növekedése szintén természetes kísérőjelensége a transzformációs időszaknak. Az infláció, alacsony szinten, rendszerfüggetlen tényezőnek tekinthető az informális gazdaság bővülése szempontjából, a transzformációs gazdaságokban fellépő infláció azonban többnyire az átalakuló monetáris és fiskális rendszer zavarainak tudható be. A csődök és felszámolások magas száma jelentős munkanélküliséghez vezet, főképpen az alulképzett (segédmunkás) kategóriában. A munkanélküliséget erősíti a szerkezetátalakítási folyamat is, amelynek következtében növekszik a strukturális munkanélküliség. A munkahely vétlen elvesztése az a traumatikus pont a transzformációs folyamatban, ahol az egyének - morális gondok nélkül - a legkönnyebben átlendülnek az informális szférába. Megfelelő szociális program hiányában ez a lépés kivédhetetlen.
      - Az informális szféra bővülését segítik elő azok a tervgazdaságból örökölt formációk és attitűdök is, amelyek az ún. második gazdaság - bizonyos mértékben pozitívnak tekintett - folyamatainak továbbélését jelentik. A második gazdaság szereplőinek egy része integrálódott a formális gazdaságba, más részük vegyes (formális/informális) tevékenységet folytat, jónéhányan pedig - a hagyományokat folytatva - átléptek az informális gazdaságba.
      - Az informális szféra bővülésének egyik fontos tényezőcsoportja a fellépő szabályozási/számbavételi problémákból adódik.
      Ez természetes jelenség, hiszen a gazdasági-, jogi szabályozatlanság, a régi és az új szabályok keveredése, a kialakuló joghézagok átmenetileg erősítik az informális szféra esélyeit. A számbavételi gondok pedig oly módon hatnak az informális folyamatok erősödésének irányába, hogy a nem megfelelően felismert felszíni jelenségek időleges orvoslása hektikussá teszi a szabályozást, miáltal az veszít(het) megalapozottságából, és nem tekinthető bizalomerősítő tényezőnek a formális gazdaság érdekében.

      Ajánlások
      1. Továbbra is alacsonyan kell tartani a belépési korlátot a vállalkozói szférába. Bár szükség van a jelenleg érvényes szabályok következetesebb alkalmazására, és néhány esetben finomítására, el kell kerülni azt, hogy nehezebbé váljon a vállalkozóvá válás.
      2. A belépési korlát átlépését több tekintetben még könnyebbé kell tenni. Ennek legfontosabb elemei a cégbírósági bejegyzés átfutásának lerövidítése, és olyan vállalkozásélénkítési eszközök alkalmazása, amelyek vállalkozó-centrikusan segítik a vállalatalapítást. Ilyen intézmények lehetnek például a „one-stop agency”-k, ahol a vállalkozásalapítás egy helyen, egyetlen alkalommal elintézhető.
      3. Az egyes piacokra vonatkozó sajátos szabályok megalkotása és módosítása során is el kell kerülni a belépési korlát emelését és a már piacon levők túlzottan erős védelmét.
      4. El kell kerülni az adószintek további növelését, ideértve az adókedvezmények csökkentését is. A vállalkozók számára nem a százalékok változása, hanem a tényleges adóterhek számítanak. Ebben az értelemben az 1994-re érvényes változások semmiképpen sem jelentenek érezhető adócsökkentést, és így nem is ösztönöznek az informális tevékenységek csökkentésére.
      5. Az adócsökkentés hatása az informális tevékenységek csökkentésére akkor lesz a legnagyobb, ha programszerűen, ütemezetten valósul meg. A vállalkozók bizalmának megnyeréséhez csak pozitív tapasztalatok sorozata vezethet.
      6. A jelenlegi helyzetben az ellenőrzések szigorítása önmagában inkább negatív hatásokat eredményez, például tovább csökkenti a gazdasági teljesítményt, és a vállalkozók egy részét még mélyebb illegalitásba kényszeríti. A szigorításnak csak akkor van értelme, ha ösztönző intézkedések is történnek
      7. A vállalkozásfejlesztési politikának egyre nagyobb figyelmet kellene szentelnie a már működő vállalkozások ösztönzésére. Az erőforrások nagyobb részét lenne célszerű a kezdők támogatása helyett az életképesek serkentésére fordítani. Az erős, növekvő magánvállalat kevésbé kényszerül az informális eszközök alkalmazására.
      8. Az államháztartás kiadási oldalának mélyreható reformja nélkül nem képzelhető el a kiadások érdemi csökkentése, és így az adó- és járulékszinteké sem. A gazdasági növekedés megindulása önmagában nem oldja meg a magas jövedelemközpontosítás problémáját.
      9. A szabálykövető magatartás egyik feltétele az érintettek által elfogadható szabályok megalkotása és alkalmazása. Ez akkor valósul meg, ha nagyobb és aktívabb a részvétel a szabályalkotási folyamatban. A részvétel hatékonysága a képviseleten alapuló érdekérvényesítő szervezetek működésén múlik.
      10. Az adófizetési hajlandóságot javíthatná, ha erősebb és következetesebb kontroll valósulna meg a közpénzek elköltése felett. Az adófizetők számára láthatóbbá és érthetőbbé kell tenni, hogy milyen célokra fordítják befizetéseiket, és hogy az összegek felhasználása ellenőrzött. Ahol erre lehetőség van, ott érdemes valamilyen módon kapcsolatot teremteni a befizetések és az elérhető közszolgáltatások között.
      11. A szabályozás minőségében számottevő javulást hozna, ha a piackonform keretszabályozás által nyújtott formalizálási lehetőségeket - főként a vállalkozások működési feltételei vonatkozásában - a gazdaság adott fejlettségéhez igazodva, az informális szféra integrálhatóságának mértékében fokozatosan alkalmaznák.

      [1] North, Douglas C. & Robert Paul Thomas: The Rise of the Western World, A new Economic History. Cembridge University Press, 1990, 1. oldal
      [2] North i. m. 22. oldal.
      [3] Erről részletesebben lásd Szabó Katalin: Piacok (újjá)születése. OTKA tanulmány, 1992.
      [4] A hivatkozott OTKA-kutatás keretében készült tanulmány címe: Magyarország átmenete a piacgazdaság irányába.
      [5] Laczkó Mária: Az illegális gazdaság aránya Magyarországon 1970 és 1989 között. Közgazdasági Szemle, 1992. szeptember.
      [6] A modell Feige általánosított készpénzarány modelljét továbbfejlesztő Tanzi és Cogan módszereire támaszkodik, előzőeket a szocialista viszonyokhoz adaptálva.
      [7] A módszer - adott tények ismeretében kialakított - vélelmezésekre, becslésekre támaszkodik, s napjainkban az egyik legelterjedtebb módszertani megoldásnak számít az informális gazdaságból származó jövedelmek meghatározására. A guestimation elnevezés az angol guess = vélni . és az estimation =becslés szavak összevonásából származik.
      [8] „A magánszektor reális szerepe a magyar gazdaságban” című kutatási program II. része: a rejtett gazdaság Magyarországon, GKI 1993.
      [9] A fejezet Kállay László: Az informális szektor terjedelme Magyarországon. Piacgazdaság Alapítvány, 1993 című tanulmánya alapján készült.
      [10] Az APEH rendszeresen végez ellenőrzéseket a kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységekben. A becslés ezek eredményeire épül.
      [11] Részletes kifejtését lásd pl. Arthur B. Laffer - Marc A. Miles: International Economics in an Integrated World, Scott, Foresman and Company, 1982.
      [12] Paul A. Samuelson - Viliam D. Nordhouse: Economics. McGrawhill, New York, 1985. pp. 736-738.
      [13] Don Fullerton: Relationship Between Tax Rates and Vovemment Revenue. Journal of Public Econoics. 1982.
      [14] Lásd pl. Laki Mihály: A vállalkozás feltételei Magyarországon című tanulmányát, amely a CIPE projekt keretében készült.
      [15] Az összefoglalás Dezsériné Major Mária. „Az informális szféra Magyarországon a rendszerváltás időszakában (Makrostrukturális alapfogalmak)” Piacgazdaság Alapítvány, 1993 augusztus, (Kézirat, pp. 35.) felhasználásával készült.
EPA Budapesti Negyed 22. (1998/4) Diósi Á.; Lakóhelyünk < > Katona G.: Bűnöző vállalkozás