stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



NÉMETH ZOLTÁN verse

 

Állati férj

EGY MEXIKÓI KARDFARKÚ HAL
XIPHOPHORUS HELLERI

 

Szifó, sziffi, xiffike,
Sziffuska, szifolita, sziffória.
Egy édes akváriumi hal.
Az egyetemen ismerkedtünk össze.
Szeptember 18-án, az első előadáson
Nem akartam hinni a szememnek,
Mikor egy akváriumban úszkáló
Narancsszín foltos halacskát állítottak be
Rögtön az első padba. Már akkor
Megakadt rajta a szemem. Szélsebesen
Jegyzetelt, egyetlen pillanatra sem lankadt
A figyelme. Csak úgy szívta be magába
A tudást. A következő héten félórás
Beszámolót tartott a négyszótagos
Maximumról. Imádtam. Imádtam az
Ennivaló kis száját, nagy, fekete szemeit,
Lezser, vagány kis uszonyait, azt az okos,
Érzelmekkel teli, figyelmes arcot,
Amelyben ott bujkál a céltudatosság és a
Vágy vonzó kettőse, a figyelmes nevelés és az
Istenadta tehetség feszült egyensúlya.
Jaj, hogy megszerettem! Ahogy egy folyton
Úszkáló angolszakos egyetemistát
Meg lehet szeretni, maximálisan belehabarodtam.
A harmadik héten már én kísértem haza.
Egész egyszerűen hónom alá csaptam az
Akváriumot, és csak beszéltünk,
Csak beszéltünk hazáig. Azon kaptam magam,
Hogy ülök a szobájában, már besötétedett,
De még mindig volt mit mondanunk
Egymásnak. Zaklatott napok következtek.
Minden zsebpénzem haleledelbe fektettem,
Szárított kukacokba, ízesített táplálékkiegészítőkbe,
Zacskós vitaminpótlékokba. Úgy nézett ki,
Mint egy istennő. A vékony dereka. A széles
Száj az ajkak vastag peremével. Az igéző
Fekete szemek. A síkos, ficánkoló test.
Kedvelte azt a csíkos, kúpos csigaféleséget,
Hát szereztem neki. A legszebb akváriumi
Leveles növényeket, májmohát és vízi hortenziát,
Számlálhatatlan moszatféleséget, a legfinomabb sódert.
Végigültettem a kertjét, és ő imádta csipdesni, csipkedni
A zöldet. Ha kellett, lexikonokat fénymásoltam,
Könyvtáraztam és jegyzeteltem,
Megírtam a szemináriumi munkát helyette,
Hogy legyen ideje tanulni,
Mert maximalista volt, akárcsak én.
Az összes vizsgája kitűnő lett, micsoda
Artikuláció, született angol, dicsérték,
És hízott a májam, valamiféleképpen a saját sikeremnek
Éreztem. Feltaláltam az ún. kerekes akváriumot,
Amelyet uszonyaival hajthatott, a találmányi
Hivatalban kész vagyont kaptam érte.
Elutaztunk a Bahamákra. Talán nem kellett volna.
Már az első héten megszökött egy kisportolt,
Napbarnított latnióval, de az három napon belül
Visszahozta akváriumostul. Visszafogadtam.
Saját magamnak bemagyaráztam,
Hogy ő ilyen, meg kell bocsátanom neki, hiszen
Szeretem, nem számít a többi férfi, az a lényeg,
Hogy velem van, az enyém. De akkor már jöttek
Seregestül. Mexikói turisták voltak, farokúszójuk
Alsó részén sárgás színű kardszerű nyúlványt viselő
Hímek, több tucat. Előbb csak együtt táncoltak,
Nemsokára már azt is láthattam, hogyan ölelgetik
Egymást a bárpult előtt, ő felkínálkozva,
Mély dekoltázs, kivillanó szemfehér, csillogó fogak.
Minddel párosodott, a szemem láttára,
Most már nem volt szükség a fodros vízikalászra,
A karolinai széles tündérhínárra, a sallangos
Vízipáfrányra, de a szőrös vízikehelyre és az
Anubias nana mélyzöld színű, lassú növekedésű,
Rendkívül dekoratív, közepes fényigényű
Leveleire sem. Az üvegfal előtt, és olyan erővel
Verte szerelmem fejét a falba mindegyik, hogy
Tengerként hullámzott az akvárium vize, és
A kerekeket alá kellett ékelnem,
Mert másként lezuhant volna a konyhaasztalról.
Mit tehettem mást: néztem a tévét, de még
A képernyő vibráló kékesszürkéjében is csak őket
Láttam, a nyikorgó, remegő vizet,
Égetett minden kifröccsenő vízcsepp.
Még most is mentségeket kerestem.
Mindenkinek joga van az önmegvalósításra, gondoltam,
És az ő útja ez, ez, ez. És mivel szeretem, az én
Feladatom, hogy megértsem őt. Sőt: hogy
Támogassam mindenben, még most is,
Más férfiak felszedésében, és hogy nagyobb
Lelki gyötrelmek nélkül megússza minden futó
Kapcsolatát. Ha igazán szeretem, gondoltam,
Segítségére kell lennem, hiszen én ismerem
Legjobban az ízlését és az érzéseit: majd
Nem leszek féltékeny és ő sem lesz hisztériás
Akkor, ha az általam választott férfiakkal fekszik le,
A tökéletesekkel, gondoltam.
Hiszen egy élete van, és miért is
Várnám el, hogy egyetlen lény mellett töltse le az
Egész életét. Így hát a mexikói kardfarkú halak
Után jöttek a többiek: három guppi, egy citromlazac,
Két celebeszi kalászhal, testvérek, sőt ikrek,
Aztán öt meggyhasú sügér, valahogy rákattant a
Véres hasaljára, három zebradánió, majd tizennyolc
Neonhal, egyszerre, többször is, hiszen ők mindent
Csoportosan csinálnak.
Szifó, xiffócskám, hogy szerettelek még akkor is.
Tegyünk úgy, mintha semmi sem lenne köztünk,
Nehogy miattam hagyjanak el, súgtad az éjszakába.
És egész komolyan, véresen komolyan gondoltad
Ezt is. Aztán másnap végleg megutáltalak,
Amikor délután felzabáltad összes közös gyermekünket:
64 kisfiút, fiainkat és 77 kislányt, lányainkat,
Akkor végképp meggyűlöltelek,
Erősen, szenvedéllyel, ahogy csak azok
Tudnak gyűlölni, akik kiszolgáltatottak.
Ki voltam tanítva a xifók legendás, erős
Kannibalizmusából, de – úgy látszik – mégsem
Volt tökéletes a tudásom:
Nem tudtam visszafojtani könnyeim,
Csak oldalt dőltem a fotelban,
Zokogtam egész este. Egyenként vette a szájába,
Kiköpte és újra beszívta gyönge kis testüket,
Megkétszerezve a gyötrelmet és az élvezetet,
Az ölés kéjét. De akkor már
Elhagytalak, tökéletes angol nyelvtudásoddal,
Díjesőt hozó kerekes akváriumoddal,
Gyönyörű hátuszonyaiddal,
Félénk, oldalazó mozgásoddal,
Amelyért meg tudtam volna halni,
Elhagytalak, elhagytalak, elhagytalak
Kavicsaiddal, műanyag rejtekhelyeiddel és
Érzéseiddel együtt, amelyekkel engem tápláltál, heteken,
Hónapokon át, s amelyekkel táplálni fogsz,
Amíg egyetlen élő sejt is létezni fog a mindenségben –
S úgy határoztam, elköltözöm, el, el,
Csak el innen, el, minél messzebbre, el,
Ahol senki sem talál rám soha.

 


+ betűméret | - betűméret