stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



MARKÓ BÉLA versei

 

Mintha

Filippino Lippi: A gyermek imádása, 1483,
tempera, fa, 96x71 cm, Uffizi képtár, Firenze

 

Valahogy úgy, ahogy a szilvafa
mindent felejt, hogy ismét lombot hajtson,
mintha csak önmagának nyílana,
most semmi árnyék nem látszik az arcon,

 

s idő sincs rajta, csupán valami
erőltetett öröm, hogy végül mégsem
úgy lesz, ahogy lesz, itt kell tartani
minél tovább a múlhatatlan fényben,

 

és minden másképp történik majd, mintha
nem hullna le, ha meghasadt a szilva,
s csak ül, mint aki nem kóstolt soha

 

érett gyümölcsöt, nem tud semmiről sem,
mert mindent tud egy másfajta időben,
ahol nem ő, a fennvaló az ostoba.

 

Akit látsz

Cosimo Tura: Szent György és a sárkány, 1469,
tempera, vászon, 413x338 cm, dómmúzeum, Ferrara

 

Mert érthető a titkos kapcsolat,
amely az élők lelkét egybefogja,
hogy ne hulljon szét se jóra, se rosszra,
s akit látsz, eltorzítja arcodat,

 

és szinte üdvözül az üldözött,
ha űzik, mert nyilvánvalóan hatnak
egymásra, már-már egymáshoz tapadnak,
s bár van különbség szent és szörny között,

 

inkább csak szóban, és már nem a testben,
míg könnyű, mint egy lúdtoll, a kezedben
a lándzsa, ám eközben túlfelől

 

karommá görbült ujjaid bogozzák
a szíjakat, és lelkedben a jóság,
akár a sárkány, féloldalra dől.

 

Csak önmagával

Csontváry: Zrínyi kirohanása, 1903,
olaj, vászon, 82x131 cm, Pécs

 

Csupán a kőben látok szenvedélyt,
s csupán a tűznek lehet még hatalma,
nem tud meghalni, vagy nem is akarna,
egyik ember a másik emberért,

 

míg szétfolyik a fény a láthatáron,
a fákról szürkén elfüstöl a lomb,
és nem hős senki, persze, csak bolond,
hogy egy marék aranyért, drága áron

 

erőt mutatna ott, hol lehetetlen,
mert ölnek bár, de nincs a fegyverekben
most semmi nyugtalanság, nem gonosz

 

s nem is jó egyikük sem, és hiába
próbálkoznak, holtuknak nincs virága,
hiszen csak önmagával azonos.

 

A világ teremtése

Csontváry: Jajcei vízesés, 1903,
olaj, vászon, 97x149 cm, Pécs

 

A vészjóslóan áradó időben,
ha közben megszakad a folytonosság,
a háttal álló párkák csak bogozzák
s oldják a szálakat, hogy már kizökken,

 

majd vissza ismét sok millió tonna
élettelen víz, és saját magukból,
vagyis abból, mi végtelen: az útból
fonnak már célt, helyenként belefonva

 

az életet a nem szűnő halálba,
s ami lehull, látszólag felmagaslik,
tehát felébred, aztán visszaalszik,

 

és Isten újra ott marad magára,
lelassul, felgyorsul, néhol hiányzik,
s hiánya távolról embernek látszik.

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret