stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



MARNO JÁNOS versei

MARNO JÁNOS versei

 

Kelés korán, kelés délben

 

Apám az asztalfőn, lyukas nyakán
a nyálkendővel, s keze élével
a morzsát szortírozva; nagyanyám
szemközt vele, a tűzhelyhez közel,
héjából kanalazza a tojást,
mely forró még és lágy, mint az a genny,
mely a combomon fakadt ki még egy
kelésből az ágyban kora reggel;
utána visszaaludtam, szikkadt
sárgáját csak déltájban szúrta ki
lepedőmön s pizsamanadrágom
szárán a szemem. Nem csoda hát, hogy
az asztalnál épp csak csipegettem,
s nővéreimtől idegenkedtem.

 

Combunk

 

Csütörtök este, ücsörgünk be-
süppedt szemmel a tévé előtt,
a képernyőn serceg a velő –
s valaki fölkel az asztaltól
kívánságunkra: énekelni
fog. Combunk pedig csak úgy füstöl,
nyolcadik napja, hogy nem járja
ki magát a kertben, odafent,
ahol a tőke, úgy fest, már a
föld alá hatol. Nárciszra nem
állhat többé, hogy képmutató.
Mert nincs köze a valósághoz
sem s a felforduláshoz, melynek
nyomán magába roskad a szó.

 

Zsáner

 

Nem szabadna többet mondanom,
róla, érzem, érzésnél többet
érezve ezúttal, szavakba
foglalhatatlant, melytől döbbent
csend támad az ember fejében,
szívét visszhangozza az elme,
miután páni ijedelme
megsiketítette. Ablakot
kell hamar nyitnia, utcára
nézőt inkább, mint az udvarra,
mert a porolóra zuhanva
megbánná még, hogy ugorhatott.
És ha már, akkor utcazajban
legyen meg, Uram, akaratod.

 

Augusztus

 

Haragod elemészt, Uram, mire
átrágnám magam állatkerteden,
bánnom meg késő, hogy belefogtam;
vacsoraidő van. Sürget anyám,
fölöttem örvénylő denevérraj,
maholnap vége a nyárnak, nem ver
a szívem már annyira feldúltan,
mint tette májusban, áprilisban,
nyálam felszáradt, gyermekem ordít
csak, magából kikelve, valahol
nem látok el addig, se közelre,
olvasnivalóim félretéve
télre – kivéve, amit átugrottam:
„Cipőmbe sár került valahonnan.”

 

Zajzon

 

Este úgy estem ágyba, mint egy zsák,
melybe belefulladok, mielőtt
álomba zuhannék. Most meg futnék
a kertbe, rövidnadrágban, melybe
egy asszony bújtatott éveken át,
nyaranta, reggelente, harisnyát
húzva térdemre, hogy ne vegyen meg
az isten hidege a templomban,
mikor a szentséget felmutatják.
Mise után mentünk tovább mindig
a temetőbe, ritkán a szemközti
pékségbe előbb, hol túlhevültem,
és csatlakozott hozzánk Zajzonné,
a Zajzon úr fekete özvegye.

 

Inkább

 

Inkább egy valóságos pokol,
mint a képzelt paradicsom. Egy
reszketeg hang, mondjuk, egy műtő-
asztalon, s a névelő egyre
határozatlanabb. Valaki
pedig fölé hajol, a szerző
mégsem lehet egyszerre maga
a szenvedő is, hacsak nem az,
akit épp beképzel magának
mondván: „Ez egy beképzelt alak.”
(S ezért rossz lehet neki nagyon.)
Nem folytatom. A műtét, vagy mi,
félbeszakad, fejlámpa kiég,
Egy sötét nap, alszik a vidék.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret