stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



ESTERHÁZY PÉTER: Harminchárom változat Haydn-koponyára

MAI REVÜ

 

(A jelenetek számozását valahogy látja a néző, így látszik, hogy haladunk. Vagy valami kijelző, vagy akár az Angyal mutathat föl a jelenet elején egy táblát, mint, rémlik, boxmeccseken szokás; már ha más dolga nincs.)

 

1. RÉSZ

1.

(Sötét van, a sötétnél is sötétebb; talán még a vészkijárat táblák se világítanak, ami mellesleg a Tûzoltósággal megvívott, megharcolt vitákat sejtet; de ezt nem érdemes hosszabban szálazni, hisz színpadi utasítás lévén gyöngy a disznóknak; váratlanul és nagyon hangosan megszólal John Lennon Oh, Darlingja, föltéve, ha a jogdíj nem aránytalanul magas; a zenére vonatkozó megjegyzéseink még csak nem is jelképesek, van a színházban ember, aki ezeket a döntéseket meghozza; legyen; itt az volna a lényeg, hogy megdobbanjon a szívünk, egyként indulhatunk a sírás [zokogás] és a mosoly [vigyorgás] felé; nívós giccs, na; de tényleg nívós; a fölcsapódó fényben ül teljes pompában – csatos cipő, a belső kastélyszolgák ezüstpaszományos kék selyemrockja és paróka, paróka, paróka – Joseph Haydn [a Zeneszerző, nem névrokon; ellentétben a Liszt Ferenc nevû hóemberrel az Örkény egypercesből]; ölében koponya; vagy a hóna alatt, akár egy labda; vagy mellette, kis emelvényen, aranyzsinórral bíborbársony párnán, drága mívû, díszes üvegszekrényben; megdobban a szíve, lásd fennebb, vagyis örömmel, már-már ujjongva hallgatja a sírás [zokogás] határán Lennont a hirtelen támadt csöndben:)

 

Haydn (halkan): Nem akarok írni többé –

(Végigsimít lassan a homlokán, leveszi, letolja a fejéről a parókát; melyet, mint tudjuk, mindig magán tartott; ennek valamilyen a tetvekkel kapcsolatba hozható egészségügyi oka volt, de a pontos összefüggésre már nem emlékszünk; újra teljes sötét.)

 

2.

(Zene, föltesszük, Haydn; ha a zenekar, vonósnégyes?, a színpadon, dirigálhatja maga a mester; akin soha nincs paróka, hacsak nem jelezzük az ellenkezőjét; Angyal be; ha két kézzel megoldható, egyik kezében Kőbányai Világos, másikkal elmerülten lapoz egy kéziratban, ha nem, akkor ezt vegyük figyelembe a szereposztásnál.

 

Angyal (folyamatosan reflektál az elhangzottakra): Angyal be.

Hát evvel megvolnánk, bejönni be.

Ha két kézzel megoldható, egyik kezében, ez megvan, másikkal lapoz. Határeset. Ha két kézzel nem megoldható, akkor ezt vegyük figyelembe a szereposztásnál. Anyád. Nagyon vicces. Ha három kezem volna –

(ha tényleg három keze van, mutatja)

– akkor nem angyal volnék, de marslakó!

Angyal: férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, szép vagy okádék –

(csönd)

Okádék, minő, hangsúlyozom, minő kifejezés az, hogy okádék? Okádék kifejezés. Ez nem szolgálja az Úr glóriáját. Minden partitúra végére odaírta, ad gloriam maiorem Dei. Mint egy sóhajt, kész vagyok, Uram, köszönöm, Uram, Isten majorjának dicsőségére.

(szív egyet az orrán, húz egyet a Kőbányaiból)

Szív egyet az orrán, húz egyet a Kőbányaiból.

Kőbányai sötét, na isten, isten.

Mije van a fának? Levele.

(csönd)

Le vele.

(mutatja a sörösüveggel, iszik)

Tetszik érteni? Mije, levele, világos?! Sötét.

(kéziratoz)

Öreg vagy fiatal, szép vagy… vagy... okádék, mindenesetre angyal. Végre, hogy kibökted. Az angyal az angyal. Rettenetes.

(zene)

A zene teremti az időt. Ha volna értelme az angyalokkal kapcsolatban időről beszélni, akkor úgy mondanánk, hogy bebasz..., hogy benyomott valamikor a hetvenes évek elején, és úgy maradt.

(csönd)

Micsoda?

(iszik, olvas)

Láthatóan be van nyomva.

(csönd, nem hisz a szemének

Csönd, nem hisz a szemnek. Még jó hogy! Ez nem hit kérdése, aranyapám, hanem... inszinimitáció... inszunimini... mini szumi... mumi nini

(csönd, nagy levegő, majd mintegy bravúrária, látványosan:)

Rágalmaz – ráken – befeketít – bemárt – eláztat – bemószerol – benyálaz – szid – szidalmaz – kárpál – nagy levegőt vesz –

(nagy levegőt vesz)

becsmérel – ócsárol – szapul – aláztat – böcsmöl – simfel – fitymál – fumigál – gyaláz – pocskondiáz – mocskol – piszkol – pocskol – káromol

(liheg)

Három olasz út káromol aszút. Csacsi-pacsi. Nem részletezem. A szójáték a sátántól való. Tovább!

Vádaskodik – áskálódik – ármánykodik – agyarkodik – acsarkodik – intrikál – vermet ás – fondorkodik – fúr – furkál – fenekedik – fûrészel.

(csönd)

Inszinuál. Ne tévedjünk, magyar angyal, hoppácska, na isten, isten.

(olvassa)

Be van állítva... Anyád, az van beállítva... Jött föl a messzi kis fatornyos, velejéig tiszta, ártatlan Bivalybasznádról, oszt akkor most beállított... Anyuka. Anyukád, az van beállítva.

(zene)

Fölmegy a függöny – és már rossz.

(zene; lapozás)

Angyal kissé zavartan lapoz ide-oda, végre megtalálni látszik, amit keres, nagy beleérzéssel mondja. Nagy beleérzéssel! Ez színpadi utasítás!? De hova bele? Bezzeg midőn még drámai szende valék... hol is? Kolozsvárt, ott laktam a Szamosnál. Akkor még voltak, valéltak, színpadi utasítások.

Na mindegy, sok okostojás. Tehát.

Jane Fonda, az Oscar-díjas színésznő, sajnálja, hogy a Today címû reggeli show-mûsorban a beszélgetős körben véletlenül kicsúszott a száján a pina szó –

(ijedten abbahagyja, zene)

Nagy árpád, nagy árpád, nagy árpád, nagy árpád... hogy is van? Majdnem így... megvan... nagy árpi, nagy árpi, nagy árpi.

(csönd, kézirat)

Senkit nem akart evvel megbántani. Most kicsoda? A Jane Fonda vagy az Árpi?

(fölnéz az égre, és/vagy sör)

Jó, tudom, tudom, a nívó...

(lapoz)

Ez a Jane Fonda-rész nyilván nem idejön. Méghogy kicsúszott a száján... akkor tehát benne vó-ót... Az angyalnak nincs teste – vagy nézzek utána egy teológiai szakmunkában? – nincs testem –

(nézegeti a testét)

így a kicsúszott szó ügyében nem vagyok igazán illetékes, de kit bánthat meg egy kósza –

(a zene mintegy közbeszól; kézirat, nagy fény)

Angyal be, és lőn világos, lux oritur, erős, hideg fény.

Sötét van, a sötétnél is sötétebb, talán még a vészkijárat táblák se világítanak – mán hogyne világítanának –, ami mellesleg a Tûzoltósággal megvívott, megharcolt vitákat sejtet. Sejtet. De ezt nem érdemes hosszabban szálazni, hisz színpadi utasítás lévén gyöngy a disznóknak. Kérdezném, ki most akkor a gyöngy, és ki a disznó? Tovább, spongyát rá. Váratlanul és nagyon hangosan megszólal John Lennon Oh, Darlingja –

(kicsit énekli; talán)

Föltéve, ha a jogdíj nem aránytalanul magas. A zenére vonatkozó megjegyzéseink még csak nem is jelképesek, van a színházban ember, aki ezeket a döntéseket meghozza, illetőleg legyen. A csönd, szünet, zene megjelölések szabadon kezelhetők, és mert nem tudna több lenni, mint blöff, az esetleges recitálásokat sem jelezzük. Vagy mindenütt kérdőjel van.

(recitálva?)

Ez is lehetne éppenséggel recitálva?

(csönd)

Vagy sem.

Itt, most – ó-óh darling – az volna a lényeg, hogy megdobbanjon a szívünk, egyként indulhatunk a sírás (zokogás) és a mosoly (vigyorgás) felé. Nívós giccs, na. De tényleg nívós. Na. A fölcsapódó fényben ül teljes pompában – csatos cipő, a belső kastélyszolgák ezüstpaszományos kék selyemrockja és paróka, paróka, paróka – Joseph Haydn. A zeneszerző. Vagyis nem névrokon. Nem úgy, mint a Liszt Ferenc nevû hóember az Örkény egypercesben. A zenére megdobban Haydn szíve – nem szívesen lennék színészileg a helyében! –, vagyis örömmel, már-már ujjongva hallgatja a sírás (zokogás) határán a Lennon-zenét. És aztán a hirtelen támadt csöndben –

(zene)

halkan azt mondja: nem akarok írni többé.

(Sötét.)


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret