Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Tandori Dezső

"Ha egyáltalán"

A végén megint elkenem.
De semmi érintkezési kísérletet nem kérnék

Ha egyáltalán beszélek - és beszélek! -,
olyan csak, mintha a falat kaparnám,
pedig hol vagyok attól, hogy a falat kaparjam,
tehát hogy jönnék hozzá, hogy beszélnem kelljen?

Sehogy. Van, hogy ez belülről jön (még),
van, hogy a nyáridő 17 órájából (fény)
6-7 óra, hogy (kínnal) elmegy, velem, a többi
időben kellene a többi dolog, ember stb.

S így jön a beszéd, a megkeresés. Nem bírom
rávenni magam, hogy szokott (útált, megúnt)
útvonalaimon elinduljak, a Paraguay kontra Dél-Afrika
meccs túl kesés, jav., kevés, ugyanaz. Akik

újabban telefonáltak, csalódásomra voltak. Mé-má
(nem merem írni: méz-máz), netán elzárkózó, hazudozni
próbáló - aztán: "le vagy szarva" (ez én volnék, aki)
jegyben beismerő hangjukkal, vagyis hogy jó, legyen

nekem, majd... Nincs majd. Röptében zuhan le madárfajta,
menet közben áll le érdeklődésem (könyvem megjelenik-e
vagy sem, lesz-e munkám, nem lesz), és ezt a legnehezebb,
az éhezőművészségig, a szalmánrohadásig a legnehezebb

elmondani bárkinek. Menet közben lezuhantam a levegőből.
Holott: "Pajtás, a levegőből, te? Itt vánszorogtál és
dülöngéltél mindig is a földön!" De ez már nem többlet-
része az érintettek (az érintett érintkezés) bajainak; na jó, még.


(Az "Ez volt" - diptichon bef.)
Semmi érintkezési kísérletet se?

Na jó, s akkor? Leperegnek a még megbeszélt dolgok,
kínlódó arcokat vágunk, mint egy peres ügy végén, kiegyezéssel,
bízhatom, hogy se túl hamar meghalni nem fogok,
sem túlzott anyagi gondok nem köszöntenek rám: és?
Jön a közös költség, a villanyszámla befizetése,
jön mégis a postás, el kell menni fogorvoshoz -
csak a halál segít ily dolgok megoldásában (aztán tényleg passza,
slussz-passz), de ha meghalni - ezért? ezekért? - nem óhajtok,

mi marad? Hogy fogjam be a pofám. De mert majdnem minden
megnyilvánulhatás, érintkezés annyi, hogy fogjam be,
kezdem megint mondani, hogy csak tessék engem a francba hagyni,
jön megint, hogy eltörik a csap, a villanyszámlát hozzák,

és netán az se lesz, aki, ha odaadom neki a pénzt,
helyettem befizesse. Hát lenyúzom a nyári nagy napok
elviselhetetlen tizenhét óráit, viselem a szégyent,
hogy mikor olyan jól aludtam, és már magamban is,

utána, második nap már, az egésznek a lerombolása csak
az ébrenlét állapota, tessék, annyi, mintha meg se szó-
laltam volna, magam vagyok rá a legjobb példa,
hogy minden érintkezés szar vagy hülyeség,

ellenben hát ezt én megírtam, csak alig olvasták el,
az egész élet szar-és-hülyeség-folt, s megírnom se több; ez volt.