Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Tőzsér Árpád

Tanulmányok költő-portrékhoz

Az el-nem-indulás elégiája

Érzi, folytatnia kellene. De mit hagyott abba,
s hol hagyta abba, hol kellene folytatnia,
hogy ne homályos járuljon homályoshoz,
hanem az egyik láb a másik láb nyomához?
Van nyom, amelyhez nincsen másik,
sötétlik hómező közepén egymaga talányosan,
talán az ég felé léptek ki belőle egykor.
A fent levőt már csak az állatok arcában látjuk -
nem sikerül visszatennie a helyére a verstöredéket,
a lépéshez azonban a mi arcunk is elől van,
indul hát, mint a csellengő troli, a függőleges
tengelyből ki-kilengve, de még a partokon belül,
elindul, belül a járáson, belül a visszatérésen,
belül a versen, s a lila csarab felfigyel,
idegen virágpor sárgul a közelgő lábon,
idegen surrogás, ormótlan szárnyak, két talp.
A trolibusz beáll, ő nem száll föl, rémülten érzi,
olyan hely várja, ahová nem akar menni,
talán kórház, talán olyan ok, amiről nem akar tudni,
amit egyébként a változások egyenes irányúsága,
az általános irreverzibilitás úgyis elföd,
s így ő az el-nem-indulásért tetszőlegesen
okolhat bármit. A becsomagolt és céljaveszített
bőrönd megszégyenülten tekint rá vissza.

Asszonyok

A kenderrel mindig az asszonyok dolgoztak,
ők nyőtték, kötözték, áztatták, szárították,
tilolták, fonták, s a belőle szőtt vásznat
viselték is - részben. Az áztatás
abból állt, hogy a kévékbe kötött kendert
a békanyálas mocsolyákba rakták,
s nehéz kövekkel a víz alá süllyesztették.
S mivel nincs ennél büdösebb s piszkosabb
munka, estefelé mindig alaposan le kellett
mosakodniuk, s úgy mosakodtak,
hogy a még kenderrel tele nem rakott
s békanyáltól megtisztított mocsolyákban
néha meg is fürödtek. Közben csupán valami
pendely-félét hagytak magukon,
de az a vízben úgy rájuk tapadt,
hogy többet mutatott, mintha
meztelenek lettek volna.
Ha visszagondolok rájuk,
ellapult, nagy melleket,
s boglyányi szeméremdombokat látok.
Ezek az asszonyok, ángyaink, nenéink,
előttünk, gyerekek előtt egyáltalán
nem zavartatták magukat, nemegyszer
láttam őket állva, szétvetett lábbal pisálni,
előre dűltek, szoknyájuk elejét megemelték kicsit,
s habosan dűlt belőlük a víz, a pisa.

[Felmetszett szem]

Korábban fékszerkezet tükrözte,
apróhirdetést a szemüveg karikája,
arcát nem látom, csak újsága zizzen,
legalább nem emlékeztet ígéreteimre.

S az ablak alá dobott ellapult fiókákra sem -
Az eszelős kutyás nő lakott ott.
Elhúzódtam az ablakból, ha megállt
s odább tolta kicsit a kukát.

A vonatablak lassan elmozdul mögülünk,
elviszi kiszögeléseinket, a szubjektum
pusztán a látott határaival adott.
Látóhatárából épp a szem hiányzik.

Kutyatejet tép a talpfa mellől,
de az üres másik kezét szagolja,
a vonat is elfelejti füttyét,
ha a vizek lombjába csattan.

Hanem ahogy letámasztani az indulatot,
hogy a metszés ne legyen kegyetlen -
Ciripel a falhoz ütődő csengő,
mikor a kormány keresztbe fordul.