Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Polcz Alaine

Móser Zoltán és az Angyal-változatok

Gyermekkorom óta foglalkoztatnak az angyalok. Három-négy éves koromban láttam egyiknek a szemét. Azt nem lehet elfelejteni. Olyan volt, mint a háborús elemlámpák, amikor piros a fény - köralakú.Nemes Nagy Ágnessel köröztünk az angyalok táján, ő vívta a maga harcát velük és engemet a részesévé tett. Faggatott, kérdezett. Keresett valamit, amire én nem tudtam válaszolni.Halála után került a kezembe ez a pár sora, amiből megértettem a küzdelmét:    

   Én láttam angyalt. Az se jó.     

         Futott, nem értem el.        

Olyan mindenki angyala, amilyet érdemel.

Ez volt. Még erősebb lett bennem az elhatározás, a vágy, írni az angyalokról - akkor talán bennem is világosabbak lennének.Most már ritkábban látom őket, de erősebb a jelenlétük. Ugyanis az angyalokhoz szükségesek a képek. "Képek" nélkül nem tudunk élni. Kár, hogy a média világa úgy kilúgozta és összezavarta őket - szegény mai fiatalok. Persze a médiák és az alkotók nem tehetnek mást, mint, hogy megmutatják a valóságot - szétesett világunkat. Az angyaloknak is nehezebb most a dolguk. Én meg, csak keresgéltem őket, kint és bent. Móser Zoltán angyal fotóit nézegettem, gyűjtögettem.Van egy fotója, megjelenésében nem angyal - öregember, ráncos, göcsörtös, agyondolgozott kezét fogja egy puha, kicsi gyermek kéz. Fogja vagy tartja, vagy megfordítva. Nem. Egyik sem. Vagyis mind a kettő. Összefonódnak.Mikor a haldoklókkal kezdtünk foglalkozni, az első Hospice helyiség falára ezt a képet kinagyítva és vízszintesre fordítva akasztotta fel Anni. (Azóta a Hospice rég máshová költözött - országos mozgalom lett.)Az elmúlt őszön mentem fel a pannonhalmi apátság egyik gyönyörű lépcsőjén és a széles, boltíves szembefalon ott állt előttem ez a kép, óriási nagyításban. Egy másik falon a kőangyal arca ("Ki mondta, hogy az angyalok nem sírnak?")."Hát ez az", mondtam én magamban. Emánuel testvérnek pedig: "Ugye Móser Zoltán fotók?" Ő, aki az épületben vezetett - nem tudta, Asztrik főapát igen.Nekem ezek a fotók hiányoznak. Elajándékoztam? Elhagytam a képet? Kérjek újat tőle... könnyen, gyorsan ad. Sokszor mosolygok magamban, vajon tudja, hogy ő egy madárcsontú, szegény angyal? Egyáltalán az angyaloknak van fogalma, van képe az angyalságról? Vagy éppen az az angyalság lényege, hogy nem önmagukat tudják?