Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Marno János

Hangfogás

Csupa fül vagyok. Az idő meg el-
romlóban épp, gaz lelkem bőrömön átal
tépdesi. Ellenemre minden, ami ép;
ami egységet alkot maga-magával.
Mert mi az, hogy egy. Hülyeség, mondja, és nem
egyszer, fülig benne a saját markában,
mely reszketve nedvezik, s megcsapja áram,
lassú, mint ahogy darázs csíp. S lesápad,
úgy tekint félre, hogy tettét magyarázza,
mielőtt valóban végbevinné azt. Mit.
Régen nevettem rajta. Hogy csak úgy zengett.
S most a markában tart, ki meghallgat engem.

Cigánytejút

Andodrom koncert után
Május vége, hátadba kerülsz
végre, hát elnézed ott is, hogy állnod
vagy nevetned min esik nehezedre;
vonások mire emlékeztetnek, halovány
mosolyára pl. kinek. Sírtál
mellette szórakozottan hány órát?
Ablaküveg melegített? Kert, kidobált
edényfélékkel? Föld nem tartott vonzás-
körében, eshettél bárhova, széjjel, az-
után feküdtél vissza, melléje, kétség-
kívül. Vonzottak benne roppantul némely földön-
túliak. Belegondolsz, és már egészen kivagy.

Fiataltestek

Benne vagy-e úgy az anyagban,
hogy kialudj vele tegnapról mára,
és 'hányadán állsz most: az nem veszhet még
egyszer kárba? Kétszer nem léphetsz fél láb-
bal hátra...? De megnyugszol te is, ne félj?
Csak légy türelemmel a legyek iránt:
legyek, ami nem volt még eddigelé,
fenékig anyag, a döglegyek javára.
És kiengedsz akkor. És ürítkezel.
Szemedet törli, ki létrákkal kezel,
s lelket ölt benne annyi fiatal test,
ahányat alvó csak nedves golyókkal fest.

Kiszállás

Dugóba kerültök, szemedbe,
füledbe, sőt még az orrodba is
betűz a nap. Elképzeled, hogy kiülsz.
Az útszélen nagyban árulnak zöldséget,
gyümölcsöt, frissítő ragacsokat. Semmi
haszna itt élned. A levegő vörös a
téglaportól. Húgod bolond, szívedbe proli
gyerekköltő költözött. Ittál egy kortyot
az ásványvizéből, itt felböfögöd.
Szurkolsz neki, hogy politikában is
vigye valamire. Szürke este lesz, mire
házhoz értek. A lány teste undok sárfészek.

Vak Hermész

Nyitott ágy. A fivérek vastag szőrme-
galléros (honvéd) kabátban dugják össze
a fejüket. Mellettük huszonnyolc éves
horganylemez, táblakép, a művészet
szeret a selejtből kiindulni. Mások, nyilván
ezért is, a falnak tudnának menni tőle.
A kép, teszed azt, egy ajtót vagy ablakot áb-
rázol, melyet valaki (a fivérek közül)
betenni vagy feltépni készül. Nem kívánod
eldönteni. Hanem verítékezel inkább,
minthogy ördögöd van a szelekkel, szegény
ördög, csak mondja vaktában, amit betege lát.

Ördögűzés az utcán

De hát nem is a szavának hiszel,
ha meggondolod. A szó, mint ő (mármint az
ördög) maga, utóvégre csak elszáll,
s hagy mondhatatlan űrt. S ez hallatja tovább
visszhangját, mellyel téged kétségbe hajt:
Mit is szólj magadhoz, jelesül, e tájt?
Búcsúzóul? Enni nem kívánsz, és a fajt
sem vágyod fenntartani árkon-bokron át.
S ezen túl szólít-e hivatás, amit űz-
hetőnek mondhatsz? Szólít, hogyne, hallod,
de amúgy ugyancsak elriaszt magától,
'hogy képedet felöltve a szemedbe hatol.