Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Esterházy Péter
Confessio Debrecina
Hölgyeim és Uraim.

A debreceni Könyvhetet megnyitom. (Hosszú szünet.)

Azt hiszem, föl kell tennem a kérdést, hogy most megnyílt-e itten ez a könyvhét, vagy nem, vagy ahogy a költő mondja, senem.
Attól tartok, a könyvhét is olyan, mint a kiállítások - megnyitni meg lehet őket, de ki tudja. Egy kiállítás vagy megnyílik magamagától, vagy nyitogathatjuk napestig, tűzön-vízen, orrba-szájba, aztán mégis zárva marad.
Mitől nyílik meg egy könyvhét? Hát nem a megnyitótól.
Hanem a könyvektől és a könyvesektől - meg az olvasóktól. A szép irodalomtól és a szép olvasóktól. Legjobb formámban én se Kossuth-díjas könyvhétnyitogató vagyok, hanem szép olvasó. Szép magyar olvasó.
Azt nem mondom, hogy szeretek olvasni. Mert az túl kevés volna. Az olvasás az életem. Valahogy úgy alakult, hogy könyvek közt telik az életem. Nem sajnálom hogy így van, de nagyon így van. Ezért aztán nem is veszem a bátorságot, hogy azt mondjam innét: tessék olvasni!
Ne tessék. Csak ha tetszik. Ha van kedvük. A könyvhét az nem éjféli mise - ja: azt nem tisztáztuk, hogy én meglehetősen katolikus vagyok, nyakas katolikus, kálvinista Róma ide, kálvinista Róma oda -, szóval ahogy némely pápisták (rendben, legyen: pilises pápisták) lelkifurdalásosan elmennek az éjféli misére és aztán egész évben soha többet még a templom felé se néznek.
A könyvhét nem a kompenzálás néhány napja, letud és kipipa, hanem ahogy jó hetven éve Supka Géza zseniálisan kitalálta: ünnep. És ünnep csak akkor van, ha van hétköznap.
Van, aki azt mondja, nincs mit ünnepelni, az irodalom elárulta az olvasót, és csupán csak a saját köldökét nézi, van, aki ezt mondja. Én nem szeretem az ilyen fanyalgást. Egyrészt van ilyen meg amolyan irodalom, remélhetőleg van olyan is, amelyik a köldökét nézi, másrészt meg az irodalom olyan, amilyent az olvasó megérdemel. Az író nem tud jobb lenni, mint az olvasó.
Az igaz, hogy megváltozott az irodalom helye, helyzete, szerepe, fontossága, az irodalom nyelve is csak egy a sok között - de nem azért, mintha az irodalom elhagyta volna isteneit, vagy őt hagyták volna el a jó szellemek.
Bár éppenséggel lehetne mondani, hogy én ehhez nem értek, mert túlságosan benne vagyok, vagy olvasok, vagy írok, vagy várok, hogy olvassak vagy írjak. Jó, akkor hagyjuk ezt.
De bárhogyan van is, az irodalom nagy egyesítő erő. Például az irodalom mindig hagyományőrző. Mindig. Mert egy úgynevezett irodalmi mondat mindig ismeri, ismernie kell az előzményeit. Minden mondat mögött ott van az egész irodalmi múlt, vagyis a közösség múltja, vagyis a történelem. Aki tisztességes mondatokat ír, az jó hazafi. Minden esetre aki nem, az biztosan nem.
Aztán bármilyen megosztott is az irodalom élete, maga az irodalom nem az. A könyvek ugyanazon a könyvespolcon állnak. Azok a könyvek is egymás mellett állnak, melyeknek szerzői nem. Ez nem jelenti a valódi ellentétek elmismásolását. Fontosak a különbségek, fontosak az ellenszenvek is. De fontos az a közös könyvespolc is. Az az irodalom is fontos, amely - metaforikusan szólva - nekem nem fontos.
Mitől debreceni a könyvhét, ha debreceni? Hát erre nem lehet okosabbat mondani, mint azt, hogy Debrecentől. de mi az, hogy Debrecen?
Mindenkinek más. Nekem például most már örökre az a hely, ahol - napra 25 éve, sőt negyedévszázada - megjelent az első írásom. Ha akarom, hallom Bata Imre hangját, amint rémülten biztosítja Fülöp Lacit, hogy nincs semmi baj az írásommal, az minden kétséget kizáróan realista. Illetve ő úgy mondta: reálista. Amitől aztán mindenki megnyugodott.
Ezt az örömet én soha nem felejtem el Debrecennek, illetve az Alföldnek.
Debrecen az Oravecz Imre és a 100 éve született Gulyás Pál, Csokonai Vitéz Mihály és Méliusz Juhász Péter és Mészáros Sándor. De főleg azok, akik akkor is itt vannak, ha nem könyvhét van, és többnyire nincsen könyvhét, nem van.
Őtőlük debreceni a debreceni Könyvhét, és azt remélem - messziről jött ember azt remél, amit akar -, ezt tudja az olvasó is, azaz tudja a város is.
Azt, hogy itt van az egyik legjobb magyar folyóirat, az Aczél Géza vezette Alföld Kereszturystul, hogy itt van az egyetem Vajda Mihályostul, hogy itt él Tar Sándor és Bálint Péter, Imre László, Borbély Szilárd vagy Görömbei Andor, nem akarok névsorolvasást tartani, és persze itt van Szabó Magda, mert ő akkor is itt van, Debrecenben, ha nincsen itt.

Ez volt az én Confessio Debrecinám.

És akkor most megpróbálom mégegyszer: és ezennel megnyitom a  debreceni Könyvhetet. Talán meg is nyílik.
 

Elhangzott a debreceni könyvhét idei megnyitóján.