Alföld - 49. évf. 8. sz. (1998. augusztus)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Kass János

A kortárs levelei

Ceruzasorok Maurizio Costanzáról

Maurizio Costanza festő és író, aki most Budapesten él és dolgozik, 1960-ban született a líbiai Tripoliban. Olyan olasz családban, amely nemzedékek óta Észak-Afrikában élt. Életének első kilenc, Líbiában töltött éve, a száraz vidék és a tenger, a nap és a sivatag kitörölhetetlen nyomát hagyta benne. Szülőföldjén és családjában megtanulta a különböző népek együttélésének a tiszteletét, a kultúrák szeretetét. Az 1970-es líbiai forradalom miatt családjával Olaszországba kellett költöznie. A török nyelv és irodalom doktora. Öt évet töltött az Ománi Szultánságban, majd Magyarországra jött. Rómában két kiállítása volt, 1984-ben és 1987-ben. Az Egyesült Arab Emirátusokban arab nyelven írt novellái jelentek meg.

Budapesten a "Cirko-Gejzir" nevű mozi előcsarnokában láttam először kiállítását, és azonnal megragadott képeinek atmoszférája, a nyugalom, a csend. Az egyszerű dolgok iránt érzett szeretete Giorgio Morandit juttatta eszembe, s valóban az ő műveinek is fontos eleme az egyszerű üvegpalack, a flaska, de Maurizio szülőföldje sivatagának pergő homokjával töltötte meg e flaskákat, Líbiából származó szürke homokkal, emlékezve a palackba zárt sivatagi homokviharokra, a forró szélre, a szülőföldre, az édes gyermekkorra, a hőségre s a hidegre, a napnyugta lángot lövellő színorgiájára s a napszállat utáni koromfekete estre.

A szülőföld, az elveszett paradicsom utáni csendes fohászkodás. A gyermekkor távoli visszfénye, soha vissza nem térő, megismételhetetlen boldogsága sugárzik Maurizio műveiből. Költészet, meditáció és nekünk szóló üzenet. Palackposta, valóban, valóságosan is az, hiszen szürke és vörös líbiai homokkal telt flaskák és üvegek őrzik a visszavágyott sivatagi homokdűnéket, a napsütést, a vihar előtti ólmos eget. A palackok Giorgio Morandi csendéleteit idézik s egyben Afrika s a mediterrán vidék évezredes történelmét is, hiszen a római birodalom határa Afrikától a Rajnáig Britanniáig terjedt, s a Duna vonala volt a pannon provinciák határfolyója.

Íme, az Afrikában született művész, az ellentétes végekre hozta el műveit, palackbazárt honvágyát, az Afrikát idéző üvegeket a maga és a mi vigasztalásunkra, hiszen hányan jártunk azon a vidéken? Mit tudunk mi a hideg sivatagi éjszakáról, a napfelkeltéről, a száraz forróságról, az örökös szél által redőzött hullámvonalakról, amelyek szüntelenül születnek és azonnal elenyésznek s geometrikus, kinetikus rendszerekben rendezik újra és újra önmagukat?

A második világháború hírei Tripolit, Bengázit, Líbiát, Montgomery és Rommel sivatagi csatáit idézték. Mindez már történelem, mint Rajtő Jenő, immár klasszikus légiós művei. Az olaj és Kadhafi XX. századi története, már a jelen eseményei. Maurizio Costanza sorsát is a jelen alakította, hiszen a líbiai forradalom miatt családjával távoznia kellett Afrikából. Így közvetve, távoli morajlásként, megérezzük mi is a kontinens szívverését.

A palackokba zárt sivatagi homok így lett jelképe és tárgya a művésznek. Utalás a gyermekkor elementáris Afrika-élményére, amely meghatározta életét és művészetét. A mediterrán Afrika-végekről a pannóniai Duna-limeshez érkezett művész az arab kultúrát hozta magával, hiszen novelláit arabul is írja. Erről Germanus Gyula emléke bukkan fel bennem, aki az arab kultúra nagy tudósaként felvette az iszlám hitet, és akit az arab világ számontartott, magáénak tudott.

Mi magyarok a százötven éves török megszállás révén kerültünk közel az iszlám világához és ennek nyomai mélyen eltemetve, de mégis jelen vannak napjainkban, a török fürdők, a fürdőkultúra, a mecsetek, a Gül Baba türbe, az "Egri Csillagok" jóvoltából, de ott vannak a génjeinkben is, a keveredés révén. Az alföldi homokvidék, a szélfútta Szeged-környéki kvarc csillámló fénye, a felfokozott napsugárzás sugallja vonzódásunkat a távoli világ felé! Maurizio rajzai fekete-fehérben gyors villanások, suhanó árnyak, testetlen alakok, talán az arab írásjelek rokonai, vagy a hajnali ébredés előtti félálom lenyomatai.

E különös, érzékeny, szinte monokróm világ kevés színből, a szürke, az okker, a terrakotta, a tompa kék variációiból építkezik. Néha megjelenik a piramis motívuma, pálmafák, ciprusok, a hold, s nap váltja egymást, de meglepődünk, mert a repülőtér, a modern világ, az olaj jelenléte és a háttérben felsejlő XX. század is remegteti az üveget a tranzitváró ablakaiban.

Az arab matematikusok, az arab számrendszer, az arab orvostudomány (Avicenna), az arab építészet Európában a tudomány és a hagyomány része. Maurizio Costanza itáliai családi hátterével két hatalmas kultúra birtokosa, kozmopolita. Olyanformán keveredik személyében és művészetében a két világ, mint a magát magyarnak valló sokszínű keveredés, a József Attila-szerű "Anyám kun volt, apám félig székely, félig román vagy tán egészen az"... Bartók is elmerült az arab világ zenéjében, keresve a forrásokat, s a pentaton zene nyomában járva a század elején eljutott Afrikába is.

Így az üvegpalackokba zárt afrikai homok, amit a művész onnan hozott magával, nemcsak jelbeszéd és üzenet, de az igazságot tanúsító elem is, hisz magas hőfokon megolvasztva a kvarc üveggé alakul át, a homok, a bárhol korlátlan mennyiségben található anyag a számítógépek chipjeivé változik, űrhajókat vezérel, a XX.-XXI. század alapvető anyaga, a jövő mozgatója lesz.

Kis túlzással Maurizio Costanza elemi üzenete, a palackba zárt anyag s gondolat. A termékeny alkotó erő villámcsapása és felismerése, akár az Ezeregyéjszaka meséjében, kiszabadítja a démont, a fejlődés nagy energiáit, a jövő minden nehézségével, szépségével együtt! Az eltűnt idő nyomában: az ifjúság feledhetetlen benyomásai bennünk élnek és megismételhetetlenek.

De akárcsak Maurizio Costanza kvarcszemcséi, a magunk üvegpalackjába zárva millió élményünk, múltunk kiolvasztásra váró, átlátszó üveggé alakuló emlékeink sora jövőt mozgató chipként szintén palackpostaként szolgálja a jövőt. Parabola? Lehet! De Morandi csendéleteiben, egyszerű üvegeiben is egy egész sajátos világ és a zseni munkál. Itt e művészt a honvágy s a sors késztette arra, hogy mentse múltját, hogy plántálja át a sivatagot egy másik világba!

Ma már a tiszta hegyi levegőt is konzervdobozva zárva, drága pénzen árulják, s vizeink is veszélyben vannak. A sivatagban is olajvezetékek kígyóznak és autómárkák versenye szennyezi Afrika nemrég még érintetlen tájait.

A művész meditációját a múltat megőrző, a jelent türelemmel viselő, világhoz való viszonyát egyszerű szimbólumokkal fejezi ki: a horizont, egy pálmafa, nap vagy a hold, - minket is türelemre és meditációra, befeléfordultságra int.