Alföld - 48. évf. 10. sz. (1997. október)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Podmaniczky Szilárd

Helyre jön

ki sírba tesz

sír által vész el

elfogyok ha tabuk ráznak

leöli gyűlölt gyer-

mekét az anyaállat, anya,

nincs karó, kanyaró

mellyel jól megmutatható

mi ütötte át

hol szakadt le

a megrakott utánfutó

mennyire más

ha nyomnak az igék

előtted sajtpuhán

halad az idő

kimérni gödre méretét

amivel eddig tusáztál vala

holnap ferde mélabún

nem öt méter három perce

kiöltve nyelvét száll a nap

a koromsötét s a szag

jó ha ingerek

mert alul már

nincsenek szagok

fájni kéne tán

mint vörösbegy torka metszetén

ám nem csak zsibban

a huncutul meghajszolt félteke

parázsban szén aluszik

várja jobb délután

mindegy

miért van így

csak ahogy lehet

azon hajtson kerék

s ne álljon le holmi őr

seggében nyugtatja

lándzsája hegyét, hanem

a térde (bélfájdalom)

megrogyog tudja

csípi a por a szemét

látja a kék vihart a zöld

gyep fölött kisfiam

hallja belül a lándzsa

hegye mind mélyebbre ül

érezné hogy hason át

a tüdő nyíljon szerteszét

engedje bordáinak fém a falát

hogy a hason át a tüdő

nyíljon fej felé

ám mi lészen hol írom le

hol kezdem és hol a végem

ilyen rövid minden miért

olyan vagyok mint a madár

nem tudom hogy hol a határ

lelő egy kis vadász koma

stopperem a kezén nyoma

idők vannak

tűntetik el

repülésre nincsen hitel

nagy gondola bánt engemet

nem gondola nem egy menet

mondani ki úgy se lehet

marad ott az egész kancsó

töröm töröm töröm magam

szürke kő a féltenyéren

aludj csak

ti ó-violák

kő alatti

necces giccs ez

gyászra gyász

van ki az Ulrik

van ki ugyanígy

elég egy kő

mivel leütök minden Ulrikot

s marad neked a név

nő ha szül

Ulrik lesz megint

ő csap agyon tégedet

a rövidem rövidüli

a szalámigyár udvarán

vongó tested porba rángik

hullnak rád a friss szalámik

nem is akarsz lenni semmi

éjkész ruhád felrepedhet

nyalánkság ez

vér az ebnek

honnan jöttem

hová kenjem

belealszom téglavajba

arcom bőre elfogadja

kezem mossa

sok a munka

sonkatorta

formavilág

három óra

kezembe van

nem tart ott még

vissza minden