Alföld - 48. évf. 10. sz. (1997. október)
ki sírba tesz
sír által vész el
elfogyok ha tabuk ráznak
leöli gyűlölt gyer-
mekét az anyaállat, anya,
nincs karó, kanyaró
mellyel jól megmutatható
mi ütötte át
hol szakadt le
a megrakott utánfutó
mennyire más
ha nyomnak az igék
előtted sajtpuhán
halad az idő
kimérni gödre méretét
amivel eddig tusáztál vala
holnap ferde mélabún
nem öt méter három perce
kiöltve nyelvét száll a nap
a koromsötét s a szag
jó ha ingerek
mert alul már
nincsenek szagok
fájni kéne tán
mint vörösbegy torka metszetén
ám nem csak zsibban
a huncutul meghajszolt félteke
parázsban szén aluszik
várja jobb délután
mindegy
miért van így
csak ahogy lehet
azon hajtson kerék
s ne álljon le holmi őr
seggében nyugtatja
lándzsája hegyét, hanem
a térde (bélfájdalom)
megrogyog tudja
csípi a por a szemét
látja a kék vihart a zöld
gyep fölött kisfiam
hallja belül a lándzsa
hegye mind mélyebbre ül
érezné hogy hason át
a tüdő nyíljon szerteszét
engedje bordáinak fém a falát
hogy a hason át a tüdő
nyíljon fej felé
ám mi lészen hol írom le
hol kezdem és hol a végem
ilyen rövid minden miért
olyan vagyok mint a madár
nem tudom hogy hol a határ
lelő egy kis vadász koma
stopperem a kezén nyoma
idők vannak
tűntetik el
repülésre nincsen hitel
nagy gondola bánt engemet
nem gondola nem egy menet
mondani ki úgy se lehet
marad ott az egész kancsó
töröm töröm töröm magam
szürke kő a féltenyéren
aludj csak
ti ó-violák
kő alatti
necces giccs ez
gyászra gyász
van ki az Ulrik
van ki ugyanígy
elég egy kő
mivel leütök minden Ulrikot
s marad neked a név
nő ha szül
Ulrik lesz megint
ő csap agyon tégedet
a rövidem rövidüli
a szalámigyár udvarán
vongó tested porba rángik
hullnak rád a friss szalámik
nem is akarsz lenni semmi
éjkész ruhád felrepedhet
nyalánkság ez
vér az ebnek
honnan jöttem
hová kenjem
belealszom téglavajba
arcom bőre elfogadja
kezem mossa
sok a munka
sonkatorta
formavilág
három óra
kezembe van
nem tart ott még
vissza minden