Alföld - 48. évf. 9. sz. (1997. szeptember)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Hazai Attila

Budapesti skizo

(regényrészlet)

Csak azt tudnám felidézni, hogy miért jöttem le az utcára, mert a nagy koncentrálástól teljesen kitörölte az agyam. Biztos, hogy egy konkrét céllal jöttem errefelé, valamit venni akartam, vagy elintézni, de most tényleg halvány fogalmam sincsen.

Lehet, hogy kazettát akartam venni? Kéne egy pár hatvanperces audio kazetta, az biztos. De mit akarhattam még - tűnődött Feri.

- Nagyon jól esett a reggeli fű, még mindig itt bizsereg bennem. A legjobb ha leülök itt valahol és megvárom, amíg eszembe jut az úticél. Elszívok egy cigit, csak eszembe fog jutni basszameg. Ha nem, végülis akkor sincs gáz, felhívhatom az Emesét, hogy miért jöttem le, ő biztos tudni fogja, csak az egy kicsit cikis lenne. Inkább leülök valahová és összeszedem magam - gondolta és megállt az Astoria aszfaltján egy érdekes tekintetű, idős újságárus mellett.

Rágyújtott egy Pall Mall cigarettára és az embereket nézte. Minden járókelő arca, mintha kivirult volna, jókedvre derült volna zsenge napsütéstől. Egy darabig a Rákóczi út felé nézett, aztán a Kiskörút felé nézett, majd az aluljáró lépcsőit nézte, aztán a kávézót nézte, a fekete miniszoknyás pincérnőt, a kávét rendelő túrista hölgyet, akinek az ölébe ugrott hengerformájú kutyája és nyaldosni kezdte a nő állát.

Feri az aszfaltra pöckölte a csikket, rálépett a cipőjével. Ide-oda forgolódott az Astoriánál és már kezdett tele lenni a töke saját magával, hogy nem képes rájönni, miért jött le az utcára. Zsebeit kétszer tüzetesen átvizsgálta, de nem volt meg a telefonkártyája. Nem volt kedve felhívni a barátnőjét, hogy megkérdezze, mi a túrót keres most itt az Astoriánál.

Az imént majhogynem maximális pontszámot adott magának a saját fejlesztésű koncentráció vizsgáján és most egy ilyen kis pitiáner rekollekciós aktivitást sem tud alkalmazni. Emesét viszont nem kellene felhívni, mert az hülyén venné ki magát, egyébként is nagyon ijedős természete van.

- Hát ez beszarás - mondta Feri, és érezte, akárhogy erőlködik, nem fog eszébe juttatni.

Az újságárus két lépésnyire állt tőle, és érdekes módon, nem ordította a napilapok neveit. Mióta Feri ott  csorgott, az ötven körüli pasas nem szólt egy mukkot sem, magába roskadtan várta a kuncsaftokat. Időnként beletúrt az orrába, mintha valami fontos dolog után kutatott volna benne.

Lehet hogy üres kazettákat akartam venni, gondolta Feri, vagy talán egy gyümölcsfacsarót akartam venni, hogy meglepjem Krisztinát? Ez se illik a képbe. Fingom sincs mit akartam, és az legidegesítöbb az egészben, hogy soha az életben nem fogok rájönni a titok nyitjára - gondolta. Szédülni kezdett. Lába nehezen kontrollálhatóvá vált. Úgy tűnt, mintha ki akarna akadni a testéből és maga alá szeretne csúszni a lába. Masszírozni kezdte a tarkóját. A nyaka és tenyere erősen izzadni kezdett. Megnézte a pulzusát. Mikor elengedte a csuklóját, elfelejtette, hogy mennyit mért, aztán azt, hogy mért-e vagy nem. Végülis mindegy, oly szaporán vert, hogy nem lehetett rendesen megszámolni. Attól úgyse megy lejjebb, hogy megszámolja.

Tekintete találkozott az újságárussal. Feri biccentett. Az sejlett fel benne, hogy ez a pasas fog segíteni neki. Kitalálják közösen, hogy mi a lószart szándékozott elnitézni. Lehet, hogy azért ment ki a fejéből, mert nem volt fontos.

Azt is megtehetné, hogy hazamegy, és azt füllenti a barátnőjének, hogy mindent elintézett. Lehet, hogy így ki se derül a visszmajor. Egy darabig tétovázott még, aztán odalépett az újságárushoz.

- Mondja marha mért oly bús, itt a finom milyen hús is, tökre elfelejtettem - mondta Feri.

- Megkérem, hogy velem ne beszéljen ilyen hangon - mondta a szelíd tekintetű alacsony férfi.

- Elnézést. Teljesen le vagyok rombolva - mondta Feri. - Csak azt akartam megtudni, hogy miért nem kínálja az újságot az embereknek.

- Nézze ez az én dolgom. Aki akar újságot venni, az idejön. A többiek pedig le vannak ejtve, hogy finoman fejezzem ki magam.

- Szóval nem szeret újságot  rulni?

- Úgy is mondhatjuk - mondta a férfi, közben átadott egy 168 órát egy sánta néninek. Feri megvárta, míg visszaad a pénzből és újra kettesben maradnak.

- Akkor miért árul? Ha nem szereti, ne csinálja - mondta Feri.

- Az kérem nem olyan egyszerű.

- Miért? - kérdezte Feri.

- Miért? Hát nézzen körül. Nem látja mi folyik itt? Nem látja, hogy élnek itt az emberek? Mint a... kábé - tette hozzá az árus.

- Annyi jó dolgot lehet csinálni a világban - mondta Feri. - Vegyen példát rólam. Én folyamatosan boldog vagyok. Egyébként hadd mutatkozzam be. Feri vagyok.

Feri kezet nyújtott, a férfi habozott, aztán elfogadta a kézfogást.

- Gyuri - mondta közben. - De magának inkább Gyuri bácsi. Hogy ne tiszteletlenkedjen.

- Az a lényeg az életben, hogy találjon valamit az ember, amit szeret benne. Hogy tegyen valamit, alkosson, fejezze ki magát - mondta Feri.

- Ezt nekem mondja? - kérdezte a férfi. - Tizenöt éve vezetek egy társulatot. Annyi darabunk volt, hogy hirtelen nem is tudom összeszámolni. '89-ben Avignonban szép helyezést értünk el a fesztiválon.

- Szóval a pénz miatt búslakodik?

- Engem nem érdekel a pénz. Ez egy ilyen ország, tudomásul kell venni, hanem az a bajom, hogy az anyám nem tud fel kelni az ágyból. Nyolcvannégy éves szegényke, és nem tud felkelni. Higgye el, nem jó érzés, ha valakinek nem tud felkelni az anyja. Az orvosok pedig össze-vissza mondanak mindent. Meszesedés. És én közben rájöttem, hogy mi lehet a baj. De ez magát úgyse érdekli - mondta a férfi.

- De, érdekel - mondta Feri.

- Ugyan már, hagyjuk ezt. Inkább azt mondja meg, hogy mit akar tőlem. Itt dülöngél már egy fél órája.

- Dehogy dülöngélek. Úgy állok itt, mint a cövek. - mondta Feri sértődötten.

- Nem talál haza, vagy mi a baj?

- Az az igazság, hogy elfelejtettem, hogy mit akarok csinálni. Egyszerűen kiment a fejemből, hogy miért jöttem le az utcára.

- Hát ebben én nem tudok magának segíteni - mondta a férfi.

- De tud. Érzem, hogy tud. Csak mondjon valamit. Amit akar, és arról eszembe fog jutni. Gondolom, a Gyuri bácsi ismeri Freudtól az: A mindennapi élet pszichopatológiáját, ott van szó a felejtésről, elszólásról, elvétésről, tévedésről. És amikor megláttam magát, elfelejtettem, hogy mit akartam. Kellene egy kis segítség - mondta Feri.

- Ez nem fog menni. Én nem tudok semmit se mondani magának. Egyébként tényleg egy remek könyv. Tulajdonképpen egy aranybánya. Mi is feldolgoztunk belőle egy-két esetet, és meg kell mondjam, elég jó visszhangja volt az előadásnak - mondta az újságárus.

- Mondjon valamit, mondjon bármit, ami eszébe jut, és arról nekem is beugrik majd, hogy mit akartam - mondta Feri.

- Nem tudom, mit mondjak.

- Mindegy.

A férfi elgondolkozott. Feri megkínálta egy cigarettával. Rágyújtottak.

- Nem fog menni. Én ismerem Freudot, elég jól, de ez nem fog menni. És túl nagy a felelősség - mondta a bácsi.

- Nincs semmi felelőség. Csak úgy vaktába, ami beugrik, vagy mondjon valamit, amit viccesnek tart, vagy a szívét nyomja.

- Drukkolok magának. Azt akarom, hogy sikerüljön. Én ugyebár színházi ember is vagyok, sok darabot rendeztem... de meg kell mondjam, az én asszocációs képességem mindig is nagyon rossz volt. Most pedig, mióta meghalt a feleségem, olyan, mint a leégetett tarló. Vagy inkább egy kopár, letaposott kerti ösvény, amit ráadásul még le is betonoztak - mondta az öreg.

- Na tessék. Ezt mondja magáról és közben hasonlatokat mond.

- Azt mondtam? Észre sem vettem. Fura hatással van rám a maga társasága. Egyébként a hasonlatnak semmi köze az asszociációhoz. Ezt maga is tudhatn.

- Gyuri bátyó! Könyörgöm, mondjon már valamit. Segítsen ki engem - kérte Feri.

- Nem veszi észre, hogy egyfolytában beszélek magához?

- Sajnálom. Igazán sajnálom. Ezek szerint nem fog eszembe jutni - mondta Feri és eltaposta a cigarettáját.

A férfi nem szólt. Feri körülnézett. Nem látott semmit, csak egy nagy szürkeséget, egy szürke falat maga körött, olyannyira a gondolataiba mélyedt, annyira járatta, dolgoztatta az agyát.

- Azt hallotta a fiatalúr, hogy a múlt héten a Marc Körmend megverte a Danone Honvédet? - kérdezte az újságárus.

Feri a fejéhez csapott. - Megvan! - mondta.

- Na végre - mondta az árus.

- Nincs meg - mondta Feri. - Miért pont ezt mondta, Gyuri bácsi?

- Miért? Mert viccesnek találom. És szeretem a kosárlabdát. Gondoljon bele: Danone Honvéd. Nem tréfás?

- Nem annyira - mondta Feri.

- Maga nem itt él - mondta az árus.

- Az bizony igaz. Nekem az jut eszembe, hogy támogatja a magyar sportolókat.

- Az igaz, és nagyon finom joghurtokat is csinálnak. A pudingjuk is kitünő. De nekem viccesen hangzik ez a Danone Honvéd. Lehet, hogy a korkülönbség teszi, maga nem tud egy csomó mindent. Illetve egészen mások a tapasztalatai. Maga mikor született?

- '69-ben - mondta Feri.

- Akkor maga... még csak huszonhét éves. Én '31-es vagyok.

- Nem nagy diferencia. Végül is ugyanaz a század.

- Ez már kérem nem ugyanaz a század. És tudja miért?

- Nem.

- Én se tudom. Fene tudja miért. Talán, mert megváltoztak az emberek. Nekem elhiheti, én sok mindent átéltem. Nem tudom, mikor változtak meg, melyik évben, de azt világosan érzem, hogy ez már nem az a század, sőt, ez már nem az az évezred. Megváltozott egész Európa. Írásba adhatom magá nak, hogy tőlünk nyugatra már nem lesz többet akkora balhé, mint az én időmben.

- Szóval ezért? - kérdezte Feri. Törte a fejét, mit kérdezhetne még, hogy melyik vonalon, melyik irányba induljon el, hogy minden szempontból gyümölcsöző legyen a beszélgetésük. Felmerült benne, hogy arról kellene kérdezni, amit partnere akart elmondani.

- Eddig nem igazán tudtam, hogy bosszankodjak, vagy örüljek neki. De most, hogy mondta, szép dolog, hogy támogatják a magyar kosárlabdát... most rájöttem, tulajdonképpen örülhetek is neki. De ezentúl se fogok a Danone Honvédnak szurkolni.

- Nem szívunk el még egy cigit?

- De - mondta a férfi. Valljuk be, ez a Danone Honvéd se kutyafül. A nyugati vállalatokban elég sok turpisság van, szerintem nem véletlen a dolog.

- Lehet - mondta Feri és tüzet adott a férfinek.

Felderengett benne, hogy az árus beszélni akart az anyjáról, közvetlen amikor megszólította, hogy nem tud felkelni, de aztán abbahagyta. Tényleg nem volt érdekes téma, de úgy döntött, alaposan kikérdezi erről.

- Azt mondja el, ha megkérhetem, hogy mi van pontosan az anyjával?

- Semmi. Egész nap fekszik szegény, rádiózik és nézi a plafont. Hetente felmegyek hozzá és egy kicsit beszélgetünk.

- De miért nem tud felkelni?

- Hát, össze-viszza beszélnek az orvosok. Nincs szervi baja, és jó erőben is lehetne, ha fel tudna kelni. Minden nap sétálhatna, vagy elmehetne úszni - mondta a férfi és beleszívott a cigijébe.

- És? - kérdezte Feri.

- És rájöttem, hogy mi lehet a baj. Lassan fél éve töröm a fejemet és nemrég rájöttem.

- Rájött?

- Azt hiszem igen. Pofon egyszerű. Az anyámnak nincs egy normális cipője. És ilyen korban, nagyon fontos, hogy miben jár az ember. A talp helyzete kihat az egész testre és a csontrendszerre. A talp tartja a gerincoszlopot, és hát lúdtalpasaknál az nagyon nehéz dolog. Azért mondom, mert, én is lúdtalpas vagyok, és gondolom hogy az anyám is az valamilyen mértékben, bár még nem beszéltünk róla.

- Aha. Ez tényleg nagy felfedezés. Ésszerűnek látszik. Remélem minden jóra fordul - mondta Feri akadozva. Sehogyse jött rá, hogy mi lehet a mögöttes tartalom, ami kisegíti ebben a szerencsétlen és zavarodott helyzetben. Leszólított az Astori n l egy újságárust, akiről kiderült, hogy színházi ember, felvilágosították egymást a Danone Honvédről, de semmi előrelépés nem történt.

- Én is reménykedem benne - mondta az  rus.

- Hát igen...

- Csak ehhez kell egy jó cipő. Hogy bebizonyíthassam az igazam. Méghozzá olyan, amelyet kézzel készíttetek a lábára.

- Aha.

- Most ezért dolgozom. Szóval szépen élek, kétszobás lakásom van, de nem tudok egy rendes cipőt venni az anyámnak. Ezek az én határaim financiálisan - mondta az árus. - s ezt nevezik nálunk történelem utáni kornak, ha úgy tetszik, posztmodern civilizációnak - tette hozz .

- Tehát azért dolgozik, hogy az anyjának cipőt vehessen. Maga nagyon jószívű ember. Adok húsz ezer forintot, az biztos elég egy szép cipóre - mondta Feri, közben a farmerjából kivett egy köteg ötezrest és leszámolt húszezret.

- Ne adjon - mondta a nyugdíjas tanár úr.

- Miért? Szívesen adom - mondta Feri.

Az idős férfi érdeklődve nézett rá.

- Nekem rengeteg pénzem van. Komolyan. Nem szoktam kérkedni vele, de nekem, ha úgy vesszül, annyi pénzem van, mint a szemét. Nem tudok vele mit csinálni. - mondta Feri és a férfi keze felé nyújtotta a bankókat. Az öreg elhárító mozdulatokkal jelezte, hogy nem kívánja elfogadni.

- Higgye el. Ez egy apró gesztus a részemről. Elég ha annyit mondok, hogy a Soros az unokabátyám - kérdezte Feri, és próbálta ráerőltetni a pénzt az öregre.

- Nézze, én tisztességes ember vagyok. Nekem nem számít, hogy maga ki fia-borja. Ezt nem fogadhatom el - mondta.

- De miért?

- Mert nem dolgoztam érte.

- Ne vicceljen már. Hogy lehet ilyen maradi a felfogása?

- Ilyen vagyok, engem már nem fog megváltoztatni.

- Egyébként ez nem is maradiság - mondta Feri. - Ez inkább sületlenség. A gazdagok sose dolgoztak. Úgy értem, az egész történelem folyamán, mindig volt egy olyan réteg, aki nem dolgozott a pénzért.

- Az lehet. De én nem azokhoz tartozom. Tegye el kérem, nehogy kitépje itt valaki a kezéből.

Feri meglepődött az öreg viselkedésén. Elrakta a pénzt, eldobta és eltaposta a cigarettáját.

- Nekem egyébként sem húszezer kell, hanem legalább ötven. Annyit pedig pláne nem fogadnék el magától. Én fogok megdolgozni érte. Megveszem a cipőt, elviszem a nyolcvanötödik születésnapjára, és akkor talpra áll majd. Újra járni fog az én drága anyám. És elviszem egy szállodába, befizetek kettőnknek egy üdülést a Mátrában, talán Galyatetőn. Húsz évvel ezelőtt voltunk ott utoljára.

- Megvan - mondta Feri, eszébe jutott, hogy hová indult.

- Mi van meg?

- Húha. Sietnem kell, délre jönnek hozzám. Kibérelek egy autót és a barátnőmmel elmegyünk a Mátrába.

- Eszébe jutott? Gratulálok! - mondta a férfi. - Kiváncsi voltam, hol futnak össze a szálak. Nahát! Ez tényleg bevált, bár nem egészen freudi alapokon nyugodott.

- Köszönöm, igazán nagyon köszönöm - mondta Feri, és azonnal indulni akart. - Most azonnal adok ötvenezret, ezért az életbevágóan fontos mukájáért, és már mehetnek önök is a Mátrába.

- Ne adjon pénzt. Nem dolgoztam, hanem segítettem magának. Úgy jött ide, hogy segítséget kért. Igazság szerint, ha munkát ajánlott volna, akkor elküldtem volna, mert megmondom őszintén, hatvannégy éves fejjel, hogy unom már a munkákat.

- Hát jó. Nagyon köszönöm a segítségét. Végtelenül hálás vagyok - mondta Feri és elindult a Kálvin tér irányába.

- A Soros Gyurit pedig üdvözlöm. Ne feledje megmondani neki.

- Átadom. És mindent nagyon köszönök - mondta Feri, majd rohamléptekkel tovább indult a körúton.

Feri becsengetett az Október 6. utcai lakás ajtaján. Krisztina kinyitotta az ajtót. Fekete felsőrészt, színes rakott szoknyát, pamutharisnyát és magas sarkú lakkcipőt viselt. Rettentő csinos volt, arcbőre tükörsima, remekül kipihente magát. Arca piroslott a jókedvtől, a fiatalságtól és a púdertől.

- Nem vittél kulcsot? - kérdezte Krisztina. Átkarolta Ferit és a közeli asztalra dobta a fogkeféjét.

Feri megcsókolta a lányt.

- Nagyon csinos vagy ma. Öröm rád nézni. És ez a mentolízű hab is nagyon jól áll - mondta.

Krisztina erősen hozzátapadt Ferihez, és nem engedett a szorításból. - Úgy kívánlak - mondta, közben magával cipelte Ferit a hálószobába, ledöntötte a megvetett ágyra és ráült a hasára. - Annyira kívánom a szexet - mondta. - Imádom.

Feri sóhajtott egyet. Kimerültnek érezte magát. Krisztina a szemébe nézett és mosolygott.

- Szerintem én nimfomániás vagyok. És te rontottál el. Még egy hónapja sincs, hogy ártatlan lány voltam, most pedig már igénylem a szexet - mondta a lány, és kezét Feri pólója alá rakta.

- Ne haragudj, de nekem bioritmusom van - mondta Feri.

- Azt hogy érted?

- Hát tudod... mindenkinek van egy görbéje, ami mutatja, hogy mikor van az ember fizikailag és szellemileg a csúcsponton, vagy a mélyponton. A többi pedig az áthidaló szakasz. És ez ciklikusan ismétlődik.

- Te hiszel az ilyenekben? - kérdezte Krisztina és kinyitotta Feri övét.

- Nem hiszek benne, hanem tudom. Érzem, hogy bioritmusom van. Különben is tegnap egész nap kúrtunk - mondta Feri és megfogta a lány kezét. Nem akarta, hogy benyúljon a gatyájába.

- És meddig tart ez bioritmus? - kérdezte Krisztina.

- Pár nap - mondta Feri és  sított egyet.

- Szóval nem jó velem? Nem vagyok még elég profi?

- De, iszonyú jó veled. Egy barátnőmmel se volt ennyire jó, hogy ő.., amikor úgy teljesen érezzük egymást. Szuper vagy. 's az erkölcseidet is imádom. Csak egyszerűen nem birom követni ezt a tempót.

- Te hányszor bírsz egy nap szerelmeskedni? - kérdezte Krisztina.

- Nem tudom - mondta Feri. - Na jó, mondjuk kétszer, de csak a kedvedért - mondta Feri.

- És ha betetőzik a bioritmusod?

- Akkor nem tudom. Akkor is ilyesmi.

- Volt, hogy vagy ötször elmentél - mondta Krisztina.

- Valószínűleg akkor tetőzhetett a bioritmusom - mondta Feri.

- Ez hülyeség. Csak bebeszéled magadnak.

Nekem miért nincs bioritmusom? - kérdezte Krisztina, és felöltözve ráült Feri hasára.

- Neked is van - mondta Feri. - Egyébként pedig azt mondják az orvosok, hogy egészséges, ha az ember hetente csak egyszer szeretkezik.

- Miért? - kérdezte a lány. - Ezek meg vannak őrülve. Én biztos nem bírnám ki egy hétig.

- Ne feledd, hogy huszonhárom évig kibírtad - mondta Feri.

- Azért mert nem volt olyan fiú, aki tetszett. Többen próbálkoztak, de nem engedtem. Viszont sokat maszturbáltam. Szóval végül is nem szúrtak ki velem, mert megoldottam magamnak.

- És én tetszettem? - kérdezte Feri.

- Te igen. Amikor táncoltunk és utána leültünk a fotelbe, emlékszel?

- Mikor?

- A bulin, amikor először találkoztunk.

- Aha, emlékszem - mondta Feri.

- Én már akkor éreztem, hogy valami lesz. Hogy te olyan vagy, mint akire egész életemben vártam. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy ki vagy. Semmit se tudtam rólad.

- Mi hatott rád annyira? - kérdezte Feri.

- Hát, hogy olyan nyugodt voltál. Nem mondtál semmit. Olyan jól állt valahogy, hogy hallgattá. Meg hogy azt hittem, hogy zsidó vagy.

- A hallgatás az direkt volt - mondta Feri. - Nagyon tetszettél. Ez a cselem.

- Nálam bejött. De tényleg. Mindig el akartak kápráztatni a fiúk a dumájukkal, és közben csak az derült ki, hogy milyen egysíkúak. Te pedig olyan nyugodt voltál és nagyokat hallgattál.

- Akartam, hogy tudd, milyen a hallgatás.

- Ezt egyből kiszúrtam benned.

- Kicsit elfogult vagy azért.

- Nem. Te tényleg különleges ember vagy. Csak ne kábítószereznél olyan sokat. Azt nem értem, hogy miért kell kábítanod magad.

- Amit én nyomok, az nem kábítószer, hanem józanító-szer. Az egyetlen kábítószer a heroin, meg a hallucinogén anyagok úgy általában. Hosszú távon azok tényleg veszélyesek. De a fű, meg a hasis, néha egy kis speed, ezek ártalmatlan anyagok. Nemcsak az alkoholnál, de még a krist lycukronál, vagy a tévénézésnél is jámborabbak. Kijózanítanak és egyáltalán nem rongálják a szervezetet - mondta Feri.

- Aha.

- Fogd fel úgy, hogy józanítom, kúr lom magam olyankor. Mert sajnos, mi egy beteg vil gban élünk. Folyamatosan gyilkosok közt élünk, vagyis születetten és javíthatatlanul beteg emberek között, ennek. Neked nem kéne bedőlni a kábítószer ellenes kampánynak. A média az olyan az embereknél, mint az állatoknál a ketrec.

- Ezt nem értem - mondta Krisztina.

- Mindegy, én se értem. Kurva fáradt vagyok. Az a helyzet, hogy nem vagyok képes ellátni a kötelességeimet - mondta Feri.

- Frissítsd fel magad.

- Elfogyott az anyag - mondta Feri.

- Azért ugye nem leszel ideges? - kérdezte Krisztina.

- Nem. De öt percre behúnynám a szemem, oké? Azt n indulhatunk a hegyekbe - mondta Feri és csukott szemmel folytatta. - Kibéreltem egy autót. Remélem tetszeni fog.

- Nem tudom miért nem mehetnénk vonattal? Nem akarom, hogy rám költsd az összes pénzedet. Így is mindig te fizetsz többet - mondta Krisztina.

Feri nem válaszolt.

- Van még ötezer forintom, azt beleadom az útba - mondta Krisztina és megpuszilta Ferit.

- Találtam egy új szállodát, állítólag nagyon szép. Lefoglaltak egy kétágyast, de este hatig oda kellene érni - mondta Krisztina és kilépett a hálószobából. - Csengettek - mondta.

Feri kinyitotta a szemét, aztán becsukta. - A Jenci lesz. Mondd neki, hogy üljön le a nappaliban. Öt perc múlva felébredek.

Fekete hajú srác lépett be a lakásba, és kezet nyújtott Krisztinának. - Szia. Azt hiszem, még nem láttuk egymást. Jenci vagyok.

- Szia, Krisztina vagyok - mondta a lány, és nem hagyta, hogy kezet csókoljon neki a fiú.

- Te vagy a Feri új barátnője? - kérdezte Jenci vigyorogva.

- Igen - mondta Krisztina.

- Gyönyörű vagy. Te vagy a legszebb barátnője, akit eddig ismertem.

- Köszönöm - mondta Krisztina.

- Hol van? - kérdezte Jenci, amint elindultak a nappali felé.

- Lefeküdt öt percre. Arra kért, hogy várd meg - mondta Krisztina, amint beértek a szobába. Felvette a távirányítót és bekapcsolta a tévét. Jenci elgondolkodva meredt a villogó képernyőre, de nem ült le.

A képen két kisebb kődarab jelent meg, szem, orr és száj volt mindkettőbe vésve, de nem igazán hasonlítottak az emberi fejre.

- Ezek nem idolfejek? - mondta Jenci.

Krisztina is a kőszobrokat nézte, de nem tudott válaszolni a kérdésre. A riporter közben a magnetométerrel kutatott mágneses anomáliákról beszélt, aztán kiderült, hogy Füzesabony közelében nyolcezer éves kultúra nyomaira bukkantak, ez talán a legrégibb európai település, ahol földnűveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak az emberek. Barnás kancsók jelentek meg, majd egy oldalán fekvő, zsugorított pózban temetett csontvázat mutattak. Jenci a a nappali ajtajához lépett.

- Az a helyzet, hogy nekem rohannom kell - mondta.

Krisztina Jenci felé fordult.

- Itt fekszik? - kérdezte Jenci, ujjával a hálószoba irányába bökve. Krisztina bólintott.

- Ferikém - mondta hangosan Jenci, és újból vigyorogni kezdett. - Ébresztő Ferikém! Rohanás, száguldás, pörgés! Nincs alvás, ahogy Garaczi papa mondta. Tessék felkelni, szép az élet, itt az anyag. Házhoz jött az anyag, és még a nap is süt. Hát nem csodálatos? - mondta Jenci, s összecsapta a tenyerét.

Feri nemsokára kilépett a hálószobából. - Ne kiabálj légyszíves. Idegesít a hangerő - mondta a haját igazgatva.

Jenci kezet nyújtott, Feri kezet rázott vele, betámolygott a nappaliba és leült a dohányzóasztalhoz. Jenci is leült.

- Nem is örülsz, hogy itt vagyok? - kérdezte Jenci hunyorogva.

- De - mondta Feri.

- Kicsit erős itt a fény. Nem engednéd le a redőnyt, vagy valami - mondta Jenci.

- Nem birok fel llni - mondta Feri. - Ott egy napszemüveg, inkább vedd föl azt - mutatott az asztalra.

Jenci felvette a fekete napszemüveget.

- Milyen?

- Nagyon menő - mondta Feri, és Krisztinához fordult.

- Nem csinálnál egy kávét?

- Csinálhatok - mondta a lány.

- Gratulálok Ferikém. A Krisztina a legcsodásabb nő a városban. Bár direkt eltakarja a fenekét a pólójával. De így is sejteni, hogy milyen tökéletes - mondta Jenci.

Krisztina kiment a konyhába.

- Fél éve nem láttalak. Mondj már valamit, milyen az élet.

- Elhoztad? - kérdezte Feri.

Jenci a zsebébe nyúlt és kitett az asztalra négy darab fehér porral teli nejlontasakot. - Négyről volt szó - mondta.

- Aha - mondta Feri. - Benyomhatn nk egy kicsit a kávé előtt, mert teljesen le vagyok padlózva.

Jenci elővett egy bordó kést, kinyitotta a pengét, beledugta az egyik tasakba és kivett egy keveset. - Erre lehet? - kérdezte.

- Aha - mondta Feri.

Jenci rárakta a drága port egy sötétkék könyvre. - Te is Kunderát olvasol?

- Aha - mondta Feri.

Jenci porrá zúzta az apró kristályokat, és négy vékonyka csíkba rendezte az anyagot a borító közepén. Hogy tetszik? - kérdezte Jenci.

- Nem rossz - mondta Feri, a közben Jenci kezét, a kést és a csíkokat bámulta.

- Nem vagy valami bőbeszédű - mondta Jenci.

- Nem aludtam - mondta Feri.

Jenci elővett egy rövid szívószálat a belső zsebéből és Ferinek nyújtotta. Feri felszippantotta az anyagot az orrlyukába, és visszadta a szívószálat. Jenci is elvégezte a műveletet. Feri nemsokára felegyenesedett és Jenci arcába nézett.

- Ez kurva jó - mondta Feri felélénkülten.

- Ez a legjobb a városban. - Annyira beindultam, hogy tizenöt oldalt írtam. Ezt képzeld el! Egy éjszaka. Pedig öt oldalt is nehéz összehozni - mondta Jenci és rágyújtott egy cigire. - Kérsz? - kérdezte.

- Aha - mondta Feri. - Te is Pall Mall Lightot szívsz? Pesten mindenki ezt szívja, akivel eddig találkoztam.

- Van aki Ultra Lightot szív. Például az Andris, a Zita meg a Lackóék. De lehet, hogy nem vetted észre, mert elég hasonló a doboza - mondta Jenci miközben tüzet adott Ferinek.

- Ki az a Lackó?

- Ne mondd, hogy nem ismered a Lackót. Ő gitározik a Flashben.

- Ott nem a Spenót gitározik?

- Nem.

- És milyen fej a Lackó?

- A Spenót öccse - mondta Jenci.

- Akkor lehet, hogy ismerem. Úgy tudtam, hogy Izraelben lakik - mondta Feri.

- Hazajött. És a Flashben játszik, de, ezt már mondtam - mondta Jenci. - És ráadásul alapítottak a Spenóttal egy biciklis futárszolgáltatot. Az a neve, hogy Hajtás Pajtás. Jó nem?

- Aha. És megy nekik?

- Nagyon beindultak. Minden rekl mcég velük dolgozik. Ez egy tuti üzlet. A bring sok előbb-utóbb kiszorítják a motoros futárokat. És még nyitott a piac. Bár már megalakult a Tekerj Haver, meg a Golden Pedál futárszolgálat is, de a Hajtás Pajtás a legjobb, kenterbe vernek mindenkit - mondta Jenci.

- Mennyi egy gramm? - kérdezte Feri a nejlontasakokat nézve, amint pénzt vett elő a zsebéből.

- Négy ezer.

- Nem is drága - mondta Feri. - És füved is van?

- Nem mondtad, hogy az is kell.

- Bocs, elfelejtettem - mondta Feri.

- Mondjuk van nálam egy darab hasis, azt odaadhatom.

- Hú, az nagyon jól jönne - mondta Feri.

Jenci az asztalra rakott egy téglalap alakú hasis darabot. - Úgy öt gramm körül van - mondta.

- Mennyiért adod?

- Hatezer.

- Tizenhat meg hat az huszonkettő - mondta Feri. A maradék ötezreseket visszanyomta a zsebébe és a Kundera könyvre tett huszonötezer forintot.

- Hú baszdmeg. Nem tudok visszaadni - mondta Jenci, azzal eltett húszezer forintot és levette a napszemüveget.

- Majd megadod máskor - mondta. - Egyébként ritkán van ilyen jó anyag. És a hasis is bomba jó. Nagyon jókedvű, vidám marokkói eresztés, nincs benne semmi melankólikus felhang.

Krisztina bejött a szobába egy tálcával, és a fiúk elé pakolta a kávékat.

- Köszi - mondta Feri.

- Tündér vagy - mondta Jenci vigyorogva. - Talán még főzni is tudsz?

- Most tanulok - mondta Krisztina.

- És milyen suliba j rsz? - kérdezte Jenci.

- Az Eltére - mondta a l ny.

- Tényleg? - szólt Jenci meglepődve. - Azt hittem, hogy tizenhat éves vagy. Csak azért nem gondoltam, hogy tizenhárom, mert az lilomtiprás lenne, és a Feri egy becsületes fiatalember. s milyen szakos vagy? - kérdezte Jenci vigyorogva.

- Művészettörténet, szociológia és angol - mondta Krisztina.

- Mindenki fiatalabbnak nézi - mondta Feri.

- És te mivel foglalkozol? - kérdezte Krisztina.

- Mindenfélével - mondta Jenci, és belenevetett a kávéjába -, egyébként én is oda járok, úgy néz ki, hogy idén végzek filzófián.

- Én úgy tudtam, hogy az orvosira jársz - mondta Feri.

- Azt már befejeztem - mondta Jenci.

- És dolgozol? - kérdezte Feri.

- Hát muszáj.

- Milyen orvos vagy? - kérdezte Krisztina.

- Nőgyógyász. De ma sajnos még be kell fejeznem az esszémet - mondta Jenci és felpattant a kanapéról.

- Ne haragudjatok, tényleg rohannom kéne. Egész nap írom ezt a szart, és kész kell lenni vele a jövő hétre - mondta Jenci, közben ide-oda ténfergett a szobában.

- ülj le Jenci. Maradj még egy percet, olyan rég beszéltünk. Szívhatnánk egy kis hasist is - mondta Feri.

- Most nem akarom keverni - mondta Jenci.

- Miért, az a legjobb - mondta Feri.

- Tényleg mennem kéne - mondta Jenci.

Feri felállt a fotelből és ő is elkezdett toporogni.

Krisztina berakott egy cd-t a lej tszóba és bekapcsolta a hifi tornyot.

- És miről írsz esszét? - kérdezte Krisztina.

Jenci egy pillanatra behúnyta a szemét.

- D-moll hegdűverseny! Ezt nagyon imádom - mondta. Aztán kinyitotta a szemét és vakargatni kezdte apró fekete borostáit.

- Tényleg, miről írod az esszédet? - kérdezte Feri Jencit.

- Hosszú - mondta Jenci.

- Akkor mondd el tőmondatokban. Minden értelmes dolgot el lehet mondani két mondatban. Feltéve ha van lényege - mondta Feri.

- Ennek nincs - mondta Jenci vigyorogva. - Nagyon összetett. Mindegy. Végül is Locke-ból indul ki, és az a lényege, hogy felveti azt a kérdést, hogy a gondolat anyagi vagy nem anyagi eredetű-e - mondta.

- És? - kérdezte Feri. A telefon megszólalt.

- Hát elvileg anyagi eredetű a gondolat, ezen nincs is nagyon mit vitatkozni, de ugyanakkor... - mondta Jenci, de félbehagyta a mondatát, amint Feri felvette a kagylót.

- Hallo, Gergő? Szia, de jó, hogy hívsz. Azt hittem már teljesen eltűntél - mondta Feri.

Jenci és Krisztina Ferit figyelték.

- Szóval anyagi eredetű? - kérdezte Krisztina Jencitől.

- Aha - mondta Jenci.

- Hát nem jöttél Győrbe se - mondta Feri a kagylóba. - És mi van az Évával?

Krisztina ráült a fotel karfájára és Jenci szemébe nézett.

- Te orvos vagy - mondta Krisztina.

- Igen - mondta Jenci.

- Akkor azt mondd meg nekem, nem ártalmas, hogy a Feri ennyit szív?

Jenci elgondolkodott. - Hát, túl sok semmiből se jó.

- Minden nap szív - mondta Krisztina.

- Hányszor? - kérdezte Jenci.

- Nem tudom. Folyamatosan - mondta Krisztina.

- Hát, fizikailag nem igazán ártalmas. Erre nem lehet rászokni, állítólag nem okoz szervi bántalmakat. Tulajdonképpen bármennyit szívhat. Még jót is tesz a tüdejének.

- Tényleg? - mondta Krisztina.

- Amerikában néhány államban felírják az orvosok tüdőbetegeknek. Állítólag csökkenti a fájdalmakat - mondta Jenci.

- Kaja a Rozinál? - kérdezte Feri. - Az van, hogy most indulunk kirándulni, és úgy néz ki, hogy csak egy-két nap múlva jövünk haza. Mondd meg neki, hogy puszilom, és sajnálom, hogy nem tudunk ott lenni - mondta Feri a kagylóba.

- És a speed mennyire káros? - kérdezte Krisztina.

- Azzal jobb vigyázni - mondta Jenci. - De azért az sem túl veszélyes, ha egyszer-kétszer használja valaki, és utána kihagy egy hónapot.

- Biztos hogy nem káros?

- Nem mondtam, hogy nem káros. Káros. Csak nem veszélyes. Van egy olyan gyerekbetegség, amikor ezt adják gyógyszerként. Hosszú ideig, és a gyerekeknek semmi szervi baja nem lesz.

- Milyen betegség ez? - kérdezte Krisztina.

- Vannak olyan gyerekek, akik egyfolytában mozognak, és képtelenek tíz percig egyhelyben maradni. Nem tudnak koncentrálni, ezért nem lehet iskolába küldeni őket, mert képtelenek a tanulásra. Az amphetamintól pedig teljesen kezelhetővé válnak, és egy idő után kinövik a betegségüket - mondta Jenci.

- Akkor a vacsorán nem találkozunk, de a hét közepe táján hívlak, és úgy néz ki, hogy huszadika körül forgatnánk a klipet. Oké. Csao - mondta Feri.

- Várjál - mondta Jenci. - Én is akarok beszélni a Gergővel.

- Hallo, itt vagy még? - kérdezte Feri. - Itt a Jenci, adom oké? - mondta Feri.

Jenci odalépett a telefonhoz.

- Hello Gergő. Mi ez a vacsora? - kérdezte.

- Jó, este valószínű hogy átnézek. Nem. Már nem - mondta Jenci. - Nem mondtam semmit. Magától - mondta. - Viszont láttam tegnap egy csajt. Iszonyú jól nézett ki. Ilyen nagy göndör vörös haja van és vörösre volt rúzsozva a szája. Ismered? - kérdezte Jenci. - Az jutott az eszembe, hogy felhívnék valakit, aki ismeri azt a csajt, aki ismeri ennek csajnak a barátnőjének a számát, vagy ilyesmi. Simán meg lehetne oldani - mondta Jenci. - Mit nem értesz. Ja? Hát a vöröshajút. Csak az a baj hogy nem tudom a nevét. Hidd el ez kurva fontos! Az jutott eszembe hogy te megadhatnád a Dorottya számát, és lehet hogy a Dorottya tudja a csaj nevét, és akkor leegyszerűsödik az egész - mondta Jenci. - Hogy lehetsz ilyen szétszórt. Hát A Dorottya nem a Rita legjobb barátnője évek óta - mondta Jenci értetlenkedve. - Oké. Akkor hívjál, ha megvan. Kösz. Szia - mondta Jenci, és lerakta a kagylót.

Jenci megint toporogni kezdett.

- Na én megyek - mondta Jenci.

- Ne menj még - mondta Feri, és beült a fotelbe. - Hú de jó ez az anyag. Jobb, mint az Erviné. Hány oldalt is írtál vele?

- Sokat - mondta Jenci. Rágyújtott egy cigire.

- Szóval anyagi vagy nem anyagi eredetű a gondolat? - mondta Feri.

- Ez téged érdekel? - kérdezte Jenci.

- Persze. Meg az anyagra is eléggé rá vagyok izgulva - mondta Feri.

- Hát jó - mondta Jenci. Vett egy nagy levegőt, és elhatározta, egy szuszra elmondja a témát.

- Szóval, abból indulok ki, hogy Locke-kal foglalkozom, aztán jön David Hume és Husserl; csak közben észrevettem, hogy Locke-on belül is ellentmondások vannak, és ezt akartam tisztázni először, de olyan bonyolult dolgokat kever össze, hogy mire rájöttem mi a probléma, addigra nyolcvan oldalt írtam, és ha most nem találok ki valami egyszerűsítést, akkor unalmas lesz, de azt nem kéne, egyébként pedig az egész nagyon idegesít, mert a jövő héten fel akarom szedni a vörös csajt, és el szeretnék utazni valahová... - mondta Jenci a szőnyegen toporogva.

- És téged mi érdekel a legjobban a filozófiában? Úgy értem, van valami olyan, amitől a legtöbbet kaptál, vagy a legjobban bemozgat téged? - kérdezte Feri.

Jenci odalépett a doh nyzóasztalhoz és elnyomta a cigarettáját. Nem válaszolt.

- Mert nekem van - mondta Feri. - Engem a létezés érdekel a legjobban - mondta Feri.

- Az érdekes - mondta Jenci.

- Szóval rájöttem hogy a létezés a legalapvetőbb jelentés, vagy tulajdonság, és rájöttem, hogy mi az érték. A létezés az érték. És az a feladatom, hogy védjek minden létezőt és én is próbáljak létezőket teremteni - mondta Feri.

Jenci maga elé nézett és nem szólalt meg.

- Szóval van valami, ami ilyen nagy hatással volt rád, mint rám? - kérdezte Feri.

- Van, de most el kell mennem. Totál le vagyok maradva, értsd meg - mondta Jenci.

- Oké. Akkor menjünk együtt - mondta Feri és felállt a fotelből. - Hazaviszünk kocsival.

- Az jó ötlet - mondta Jenci.

- Máris indulhatunk - mondta Feri, miközben zsebre vágta a speedet és a hasist. - Készen vagy, drágám?

- Igen - mondta Krisztina. - Neked mit rakjak be?

- Semmit - mondta Feri. Kikapcsolta tévét és becsukta az ablakokat. Judit és Jenci közben kiment a nappaliból.

- Vagyis - mondta Feri.

- Igen? - szólt vissza Krisztina.

- Alsógatyát, a Kertész Imrét meg a Fanni hagyományait - mondta Feri, amint felvette a kocsikulcsot az asztalról.

- Alsógatyát már raktam - mondta Krisztina.

- Jövel édes borzad sok országa! Mikor az elmém oly mélyen elandalodik, és képzelődésem a véghetetlennek tartományait járja! A képzeletek országlása kezdődik - mondta Jenci, amint kimentek a lakásból.

- Te is szeretsz fejből idézni? - kérdezte Krisztina.

- Aha - mondta Jenci. - Néha minden eszembe jut, amit eddig olvastam. Nem is kell megtanulnom.

- A Ferivel is ez van - mondta a lány, közben elindultak a lift felé. - És miből idéztél?

- Nem ugrik be?

- Hát nem tudom.

- Találgass?

- Arany János? - kérdezte Krisztina.

- Nem - mondta Jenci vigyorogva.

- Inkább nem akarok találgatni. Akkor kiderül, hogy milyen műveletlen vagyok.

- Elmondom a kedvenc részemet, és ha akkor se jut eszedbe, akkor szabad a gazda - mondta Jenci.

Feri kulcsra zárta az ajtót és utánuk indult két könyvvel a hóna alatt.

- Az én Józsim tekintete nékem egy tágas nézőszín, amelyben számlálhatatlan jelentéseket l tok. Egy szava egy egész világ, egy egész gondolatok világa, amelyben bolyongok, és édes tévelyedéssel bolyongok - mondta Jenci.

- Ez nagyon szép - mondta Krisztina.

- Magához írta, mert ő is Józsi, és erre kétszáz éve nem jött rá senki, legalábbis én még sehol se olvastam ezt. Baromi figyelmetlenek az emberek - mondta Jenci. - De már túl sokat segítettem.

- József? Kétszáz éve? Ezerhétszázkilencven körül. Akkor még nem is nagyon voltak magyar költők. Nem tudom... feladom - mondta Krisztina.

- Nem költő volt, író volt. Ő írta az első magyar regényt - mondta Jenci.

Krisztina megnyomta a lift hívógombját.

- Kármán József?

- Nyertél - mondta Jenci.

- Nem olvastam, az az igazság. És az egészet magához írta? - kérdezte Krisztina.

- Hát ezt legalábbis. Szerintem saját magáról és az írásáról írta. Ráadásul az a fejezet címe, hogy Ugyanaz Ugyanahhoz. Jó nem?

- Te olvastad a Fanni hagyományait? - kérdezte a lány, amint a lift éles zökkenéssel megérkezett.

- Aha. Azt hiszem ez az első magyar regény - mondta Feri. - A világ első regényének évszázadában született.

- Az melyik? - kérdezte Jenci.

- A Robinson Crusoe - mondta Feri.

- Az vitatható - mondta Jenci.

Krisztina kinyitotta a liftet és beszállt.

- Azért a magyarok nincsnek is annyira lemaradva. Legalábbis a Kármán József nagyot villantott. Kilencven év hátránnyal indult, aztán behozott mindent egészen Wittgensteinig - mondta Feri felélénkülve.

- Megint valami hülyeségbe fogsz belegabalyodni - mondta Jenci.

- Miért. Kármán azt írja, ha jól emlékszem...

- Te is idézni fogsz? - kérdezte Krisztina.

- Miért, ne idézzek?

- De idézzél nyugodtan - mondta a lány.

- Idézz csak, apafej - mondta Jenci.

Feri sértődötten leghorgasztotta a fejét.

- Én élvezem, ha idézel - mondta Krisztina.

- Na, halljuk azt a wittgeinsteines szenzációt - mondta Jenci, és szökdécselni kezdett a liftben.

- Jó, de nem leszek teljesen lineáris. Habár a fene tudja. Lehet hogy egymás után jön, nem vagyok benne biztos - szabatkozott Feri. Elhaladtak a második emelet előtt.

Feri mély levegőt vett. - A szó csak üres, jelentés nélkül való hang. Holt, megveredett állat. Iszonyú, mint a tágas vadony, amelyben nem járt embernyom. Borzasztó, mint az éjfél hasogató hidege - mondta.

- Le a kalappal előtted, Ferikém - mondta Jenci miközben kinyitotta a lift ajtaját.

Végigmentek a kövezett udvaron és kiléptek az jókora kovácsoltvas kapun a koradélutáni fénybe.

- Lehet, hogy nekem is speedelni kéne, hogy lépést tarthassak veletek? - kérdezte Krisztina jókedvűen.

- Hát igen. Narkó nélkül nehéz dolog művelődni. Az emberek folyton szorgalomról, akaretőről, alázatról beszélnek a műveltség megszerzésével kapcsolatban. Közben pedig a tanulás a legnagyobb gyönyör. A legjobb dolog esténként egyszerre több könyvet elolvasni. A saját gondolatok kifejtése pedig az orgazmus gyönyörével mérhető örömöket okozhat - mondta Jenci, amint a járdán sétálgattak.

- Füveznem kéne vagy speedeznem? - kérdezte Krisztina.

- Nekem mindegy - mondta Jenci. - Bár mint orvos, óva kellene téged intenem, hogy... - mondta Jenci.

- A Krisztina tiszta lány - mondta Feri. - Ő így van jól. Nem szív, nem iszik, nem cigizik. És mégis teljesen értjük egymást. Ezt imádom benne. Én egyébként se támogatom a narkózást - mondta Feri.

- Oké. Ezzel én is egyetértek - mondta Jenci.