Alföld - 47. évf. 8. sz. (1996. augusztus)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Térey János

Össztánc

Szabadkozik a barátunk,

azt mondja, nem a parkett ördöge.

Tapasztalt bálozó, fal mellett szobrozó,

nem bizsergetik gyönge muzsikák.

(Már elnézést, drágáim, mi ez

a borzadály macskazene?)

Pörögne pedig szívesen.

(Nem biztosít védettséget a szalonspicc,

barátom, be kell csápolnod erőből.)

Körülveszi a fiút az

anyanyelvét beszélő nők karéja.

Felnőtt, és ő lett a Jani.

Régi bevésődés: csak a második

hívószóra bólintani.

Csakis hölgyválasz, vőlegényvadászat,

fölrúgva a szúrágta etikett,

Hány otromba lekérés. Anyáskodó ajánlat.

(Ne hagyd, fiú, bekötni a fejed.)

A környező nők könnyű,

és még könnyebb Katák.

Rég elindultak a kályhától,

előbújtak a ködülte sarokból.

Ígérnek melegkonyhát, mesebeli lakhatást,

suttogják, rossz az, aki rosszra gondol.

(Ügyetlenül adtad a lusta hímet,

észbe sem kaptál, máris táncba vittek.)

Így elcsábulni, az ám a valódi királyság.

A Nagykönyvben másképp van írva, mindegy.

Barátunk óvakodva jár körül

fővárosi parketteket.

(Ne hagyd, hogy idejekorán

bekössék hallatlan fejed.)

Barátunk független, alföldi gyerek.

Nem adja oda a kezét az utcán,

izzasztó összefekvést nem akar,

nem fogtok összebútorozni egyhamar.

Szűzkurvákat messziről azonosít.

Köröket fizettet velük,

hivatkozva pénzzavarra.

Kimegy, hogy rendbehozza toalettjét.

Taxija elrobog, nagy port kavarva.

(Akkor inkább a békebeli, tétlen estek,

régi kerékvágásba térni

olykor: megpihentet.)

Barátunk nálad alszik, aztán

hírzárlatot rendel el:

tetteivel ne dicsekedhess.

Az ő meséje az érvényes változat.

Cidrizve kívánj további táncokat.

Talonban vagy. És az is egy hely.

A vetésforgó remek találmány.

Hogy pihenj, és pihenjen a fiú,

mással, vagy megint egészen árván.

Előkerülsz még: nem éltek örökké.

Most: ácsi. Végy leckéket, de ne reméld,

hogy bekötheted hallatlan fejét.

Sütkérezés

Termann Dezső emlékére -

Aleja Róz. Annyi mint rózsaallé.

Nyúlfarknyi utca a követségi negyedben.

(Sétáltam benne ébren is, kilencvenöt

októberében.) Az álomidőben a német

kolónia szíve. Villák közé süppedő játszótér.

Kövérkés bajor dadák babakocsikkal. Függöny

mögül figyelem őket. (Szobafogság?

Lábadoznék?) Nyár van, ennyi biztos.

Rezzenetlenül, bután élvezem az álombeli

júliust. A szélcsöndet a fasorban.

Vízállásjelentés. A földszinti drogériából

a ballonunkig fölszivárgó szagok. Uborkaszezon

unalma. Nyájas vagyok és néma. A konyhában

dúdol a szeretőm: Dominika. Ebédre

főtt marha lesz kaporszósszal, hurrá.

(Hál'Istennek, álom. Nem gond, hogy hovatartozásunk

tisztázatlan. Nem berlini ismeretség, ugyan.

D. papája nem a varsói járás főépítésze,

és főleg nem vagyok nőfaló Untersturmführer.

Lehetnék ágrólszakadt fiúcska a Krochmalna

utcából, akit birodalmi kedvese bújtat.

Ne legyek. Éljen a termékeny homály.)

Kávégép kotyogjon. Gyújtsak rá mohón

és boldogan. „Rontod a levegőt.

Itt én még aludni fogok." Csepüljön

az a nő. Szóljon ejtőzés idején

a Birodalom Hangja. A hét zeneműve

Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes Op. 74.

Lehessen hallani a megafont a visztulai strandról.

A díványon - kiábrándító pózban - szunyókáljon

Dominika. Böngésszek sör mellett

reggel fölhurcolt lapokat. (Ne legyen

garatgyulladásom. Most, hogy önismétlő

szövegemet írom, az van. Éspedig

három hete. Mit mondjak, elég rémes.)

Előttünk állna a szombat esti erőgyakorlat.

Dominika Adler Juniorját hagynánk a fasorban,

hétvégi duhaj volna a nő. Kérdés persze

a kilengés helyszíne. Nyegle vállvonogatások.

Az Adriába, ahol Jan Kryst lövöldözött,

nem megyünk. Tudnék egy alagsori táncteremről,

nemrég nyitották, bemozogható terep.

(Party all the time, betépéshangulat,

zenés fölár, de boldog órák, teaház

és salátabár. „No gyerünk, pajtás."

Unszolom az álombeli férfit ébren,

'996-ból, budapesti buzgalommal.)

Úgy hajnali négy tájban a rózsaallé,

nyalom-falom Dominika melleit.

„Elnézem, ahogy itt megöregszel."

Másik álom, ugyanaz az éjszaka.

Jó húsban lévő, szemüveges fickó

mondja nekem valami bulin. A pamlagon

hevered dúltan és szótlanul: egy nyüzüge,

egy zöldfülű. Eszményi alany a kóstolgatásra.

Kedvesemet a teraszról rángatom be

és gyorsan kituszkolom a lakásból.

„Túl pasztell volt a hely. Hatoljunk

mélyebbre. Ki se látszódjunk a földből."