Alföld - 47. évf. 4. sz. (1996. április)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Kass János

A kortárs levelei

Kedves Maurits Ferenc!

Most merre vagy, mikor e verset -

mikor e verset fúrom, faragom!?

Pesten-Budán?!

Vagy netán túl, talán

az Óperencián? Vagy

Budim - Pestán pengeted

mély hangú lantodat?

Vagy egy szép lány -

szép szeme igéz?!

Maurits Ferenc, te

jó barát, Don Quijote

méltó utódja - lóra hát!

A „Maurits-görbékkel" díszített szoborfej tarkójára írt vers. (A szerk.)

A nagyvilág, Európa, Amerika James Deant-t az Édentől keletre című nagysikerű film főszereplőjeként ismerte meg. A II. Világháború utáni nemzedék, az ötvenes évek, a kor szimbólumává vált. Az ifjúság, a helytállás, a nyíltszívűség, az egyszerűség, a szél, a napsütés, a tisztességesség jelképe lett egyszemélyben.

A vajdaság, a Duna, a darabokra szakadt Közép-Európa művésze: Maurits Ferenc! A legendás Új Symposion, a Forum tervezője, munkatársa, motorja. Újvidéki is, vajdasági is, európai is, budapesti is. Festő és költő. Nyomdász és grafikus. Illusztrátor és nagykövet. Nagykövet a szó valódi értelmében, e rettenetes XX. század második felének hiteles tanúja!

Heronimus Bosch, Kafka látomásait idéző pokoljáró lélek! Idegszálakból, a fájdalomtól összeránduló idegvégződésekből szőtt műveivel védi önmagát és védene meg minket is, ha még lehetne! E gyalázatos és szégyenletes kor, amiben élünk és élnünk kell, kíméletlenül gázol át, nemcsak az egyéneken, családon, népeken, de az egykoron értéknek hitt tudás, műveltség és művészet, a minőség is gyanús és fölösleges luxussá degradálódott. Mindaz, amit generációk évszázadokon keresztül építettek, alkottak, létünk értelmét brutalitás, csörömpölő lánctalpas áradat tarolja le.

A média szórja a selejtet, a nyomtatott betűk Ebola vírusként fertőznek, mondatok mérget lehelnek. Gigantplakátok gátlástalanul hazudoznak, biztatnak: fogyassz! Az új népvándorlás autóshordái százas sebességgel gázolnak át a városokon átvezető sztrádákon. Benzinbűzt, szénmonoxidot köpve, ólmot plántálva az új generáció agysejtjeibe! Ebben az új kőkorszakban, e posztmodernnek nevezett zűr-zavarban, a színe és visszája mindennek ugyanaz, Közép-Európa térképe kezd hasonlítani az egykori itáliai kis városállamokhoz! A békétlen egymásra acsarkodó Firenze, Róma, Bologna művészei azonban mindennek ellenére alkottak, dolgoztak. Műveikkel tették a kort elviselhetőbbé. Az ő nevük világítja be ma is az utókornak, kik szolgálták a jövőt. A vallásháborúk, a pápák, a Mediciek a művészeknek köszönhetik, hogy tudunk róluk. Napóleont sem a hadjáratai minősítik, hanem Párizs, Ingres, Hauszmann az építészet!

A művek, a művészetek a szeizmogréfjai az örökös földrengéseknek, tektonikus mozgásoknak. E táj érzékenyen reagáló idegrendszere Maurits Ferenc. A Felsőmagyarország, a középkor festészetét M. S. Mester fémjelzi. A Vajdaság, a Duna Újvidék M.F. Mesterét európai művészként jegyezzük! Kisugárzása, hatása műfaji korlátok nélküli. Összeköt barátokat, régiókat. Keresi a káoszból a kiutat! Látomásai, víziói az éjszakai vihar villámcsapásainak röntgenképei! Orvosi leletek. A fekete háttérben felvillanó, szanaszét szakadó kozmikus kisülések. Szemünkön keresztül idegrendszerünkbe hatoló elektrosokk. A perzselt test harmadfokú égési sebei! Stigmák. A tehetetlenségtől, a kiszolgáltatottságtól üvöltő fájdalom!

Picassó Guernicája, a szétszaggatott és egymásra dobált testrészek. Vonagló női fejek összekuszált végtagok, Francis Bacon apokaliptikus üvöltözése, Franco bohócsipkája, Goya, Dali rémálmai. A napalmtól, hőségtől, a robbanástól megolvadó órák a rémület pillanatától megállított másodpercet rögzítik. Azt a pillanatot: amikor a Rém megérkezett! A forró, süvöltő szél feltámadt, ezek után a létra hőárnyéka ráégett a betonfalra. A vaku villanását követő kozmikus sötétségből kiszakadó lények, emberi létükből megfosztott és kiforgatott lelkek támolygása. Már azok, akik azonnal nem párolgtak el az iszonyú hőségben, tűzesőben. A betonfalon, az előhívott lemezen ott annak a testnek az árnyéka, aki előtte állt! A lét és a halál közti ismeretlen ezredmásodperc felkiáltójele - a még itt, de már ott az inga átlendülésének nullpontjaként.

A hőségtől megfagyott idő! Az asztronauták keringése szkafanderben az űrben. A Challenger szétrobbanása előtti pillanat! A vágyakozás a földi lét, már soha nem elérhető gyönyörű, gazdag, színes kavargása után! A torokszorító érzés, hogy mindez már elérhetetlen, távolodik, hogy totális magányunkban, magunkra hagyva, hiába reménykedünk! A gyermekkor, az ifjúság színes reményei, nagy várakozásai cafatokra tépve! Csak a védtelen, kiszolgáltatott, illúzióktól megfosztott maradék igazság: az önmagunkba vetett hit maradt meg, s a munka!

A süket totális csendben, a Kataklizma utáni vákuumban, mozdulatlanságban, a por, a hangzavar elülte után, egy pontban megmozdult valami. Akár egy sejtből, apró magból, egy vonal lassan kúszott elő. Tapogatózva, bizonytalanul indázva, apró csermelyként bolyongott ide-oda, majd lassan és kínlódva formát öltött. Ekkor rémülten magunkra ismertünk, kezünk lábunk bontakozott ki a semmiből. Az erőfeszítéstől remegve végül magunknak mondjuk kántálva az ismert szöveget: „kellj fel és járj"

M. F. Mester, vajdasági mester most merre jársz? Fellapozom kötetét, „a Piros Frankenstein" látomásait vetem össze a jelennel. Az évtizedek alatt összegyűlt, keserű tapasztalatok őt igazolják! Művészetével, egész lényével ő a kor anamnézise, krónikása, tanúja. Duna-menti James Dean!

Felidézem felejthetetlen kiállítását Újvidéken, találkozásainkat, felbukkanásait-eltűnéseit! A vajdasági M. F. Mester Európáé is, a miénk is, a művészetre még szüksége van e régiónak, ha a gátlástalan jelen még képes felfogni és megérteni, hogy a jövőt a művek fogják informálni, azaz mi történt ma, és nem a betonfalon mementóként őrt álló és előhívott egykori áldozat árnyéka! A kor kilométerkővei a művek! A gigant poszterek a semmiről ordítoznak a semmibe! A kilométerköveket követve juthatunk el céljainkhoz, a történelmi igazság a tapasztalatokon alapul!

A Nagy Vihar után az árvíz levonul. Az ár elapad, ami könnyű volt, elsodortatott, az értékek, a súlyos kövek nem tűntek el. Helyükön maradtak. Megkopva lassan újra láthatókká válva tanúsítják az egyetlen igazságot.