Alföld - 47. évf. 1. sz. (1996. január)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Visky András

Álomvidék

1.

A könyv, amit a kezemben tartok, az utolsó magasnyomású munka, mondta a hosszúruhás férfi, és ujjaival végigsimított a sorokon. Itt ér véget néhány ezer év, ezeken a lapokon tapintható ki, ami még a legkorábbi térképből a hozzá tartozó útleírással megmaradt és eddig elkísért. Az élesen látók ideje következik el, ők mennek majd elől. Többé senki nem hunyhatja le a szemét. A szív kamráiban sötétség van, jártam ott. Én itt maradok, mondta, és becsukta a könyvet.

2.

Éjszaka nagy szél kerekedett. Hallani lehetett a harangok moccanását. A sötétben vadászó baglyok sietve visszatértek a toronyba.

3.

Ősszel, amikor az utolsó ördögszekeret is kikergeti a szél a kertekből, leszedegetik a kéményekből a halakat és kiakasztják őket a ház elé, a szárítókötélre. Csípős füstszag üli meg az udvart. A férfiak virágmintás poharakba bámulnak, az asszonyok időről időre megjelennek az ablakkeretben, hosszú ideig állnak ott, enyhén oldalra döntött fejjel, mint az istent szülő anya az aranyszínű ikonon. A földekről összeterelik a foglyokat, fölhajtják őket a várakozó uszályokra. Vakkantva kiáltoznak a tányérsapkások. Gomolygó, sűrű köd lepi el a vidéket, nem láthatni háztól házig. Így kell ügyeskednünk, hogy életben maradjunk.