Alföld - 47. évf. 1. sz. (1996. január)

vissza a tartalomjegyzékre | a borítólapra | az EPA nyitólapra


Vasadi Péter

Idillia I.

Szóba bugyolálva az ember.

Barát vagy ellenség, mindegy.

Szó-gézbe csavarva, mi bábok

rágunk, ragyogunk.

Minden s mindenki sorra kerül.

Hogy írmagja se maradjon.

Világörökség éber őrei, sebesen

gyűjtsetek írmagokat. Hogy

legalább írni, ha már...

Vagy írni se? Zúduljon a

tátott szánkba az összes?

Mind? Az egész? Rakásra

dőljön, hemperegjen, fúródva

egymásba? Ki vezényel itt?

Az ártatlan aligha. Fényeskedhetik

kedvére a lárma mögött

villogtatva a romlás pontos

látleletét. Ő tudja, honnan

hová húznak a szárnyas tükör-

talpúak a magasban, kettős

izzással, mint a vadászgépek.

Röptükre az inga kileng

a vad hajigálókban, eltitkolt

sebeket érint, fájdalmától

fölmelegszik a test, mely most

vallja be izzadva, csikorogva

a lelkét s megpillantja magát

az eredet zöld lobogásában.

Ha ugyan még lát. S van mersze

végigtapogatni szemmel a művét.

Idillia II.

Vadvízország kanyarog sásligetek közt

térdig ér-e vagy elföd? tudják már

akiket csillogva becsapott

mint elkötött sajka, ide-oda

sodródik a remény

vízszín alatt úszik a hold

kemény fekete markok verték

alagsori pénzverdében

nyomaikat az ezüst

hűvösen viseli

levilágít a fenékig, karcsú halak

gyülekeznek ernyője alá

- éj sötétje ellen véd a sugárzás

szétsüt fönt is, annyi bitangnak

festi fehérre a hátát

ahogy áldozatukra hajolnak, kiszedve

belőlük a sóhajtás aranyát

vadvízország

égbeütött szögfej-holdja alatt

ring, fölakasztva

Erdei séta

Ha a semmi te vagy, boltozódik.

Ha a csönd vagy te, a moraj

külözböztet meg a világtól.

Az erdei séta, mint egy zsoltár

szakaszonként, óráról órára

növekszik. Nézem huharjaidat

s fakopáncsod fekete-fehér

röptét. Kicsiségem, mint a po-

porköpeny kavarog mögöttem.

Most ez az esőszagú koradélután

vagy - ajkamhoz érintem az

avart: a világért mélyre hajol

a teremtmény, de nem mozdít

útjából egy fagallyat sem.

Te vonulsz át ma az erdőn.

Veled görögnek mondataid.

Belélegzem a pillanatot.

Harang csöndesedik abban,

ahogy kétoldalt fogynak a fák.