Knapp Éva
AZ IRODALMI HAGYOMÁNYOZÓDÁS RÉTEGEI RIMAY JÁNOS FORTUNA-OCCASIO-VERSÉBEN

A tanulmány Rimay János Fortuna-Occasio-versének új típusú, az irodalmi emblematika eredményeinek figyelembevételével készített elemzési és értelmezési kísérlete. A pszeudo-klasszikus, mitologikus költészet körébe tartozó manierista vers irodalomtörténeti megközelítése lehetőséget biztosított a bepillantásra Rimay János alkotóműhelyébe.

A versben a Fortuna-téma egy olyan összetett, bonyolult rendszerű képi nyelven jelenik meg, amely a konkrét témához kapcsolódó, abból kiinduló bemutatást allegorikus és emblematikus elemekkel gazdagítja, s ezeket az antik és a humanista irodalomból vett szöveges és képi utalásokkal egészíti ki. A tanulmányban felsorolt szövegpárhuzamok és toposzok azt mutatják, hogy Rimay aprólékos műgonddal készítette el a verset, melyben meghatározó szerepet játszottak az antik és humanista előképek, azok kombinációja. Egyaránt megtalálható a szó szerinti átvétel, a minták eredeti sorrendjének megváltoztatása, az átformált olvasatok és a szövegbetétek alkalmazása, valamint a szabad kontaminációk sorozata és az áttételes hangulati utalás. Ezeket egymásra vonatkoztatva a költő jellegzetesen manierista, a maga teljességében jelentős szellemi erőkifejtéssel értelmezhető irodalmi alkotást hozott létre. Ez a művészi módszer a kései manierizmus művészi köznyelvével együtt kiválóan alkalmasnak bizonyult elvont eszmei tartalmak és egyetemes emberi problémák egyéninek tetsző megfogalmazására.