Jászsági Évkönyv Alapítvány

Kókai Magdolna

A võfély szerepe az árokszállási lakodalmakban

A lakodalom és a házasságkötés kutatásának óriási a néprajzi irodalma. Mivelhogy a leglátványosabb szokások egyike, ezért már a néprajzi érdeklődés kibontakozásának kezdetén a legkedveltebb, legnépszerűbb témája a gyűjtőknek, kutatóknak.

E ma is élő, legszínpompásabb szokás egyik legfőbb irányítója a vőfély. Maga a kifejezés 1395-ben fordul elő először “a vő segítőtársa” értelemben, s ez utal a lakodalomban betöltött szerepére is. Tehát – ahogy Szabó László írja – “ő valóban csak segítője és nem irányítója volt a vőlegénynek”.

Thúri József az Ethnographia II. évfolyamában írt tanulmányában a vőfélyeket a régi regősök, énekmondók utódival azonosítja, akik lakomák alkalmával vidám énekeket énekeltek, mulattató verseket mondtak. S csak később azonosíttattak azzal a személlyel, akinek a hívogatás, az ételhordás volt a tiszte.

A Jászságban, így Árokszálláson is régi szokás specialista, hivatásos vőfély alkalmazása, aki a lakodalom szokásrendszerének fő irányítója-, szervezője, szertartásmestere.

Munkámban a 91 éves Antal Alajos elmondása alapján próbálom bemutatni a vőfély szerepét az árokszállási lakodalmakban. (1. kép) Adatközlőm, mesterségét édesapjától leste el, mellette kezdetben –18 éves korától – koszorúslegényként vett részt a lakodalmakban. A strófákat hallomás alapján sajátította el, melyeket később lejegyzett és repertoárját régi vőfélykönyvek alapján egészítette ki. Egészen a 90-es évek közepéig folytatta tevékenységét, több környező településre is hívták (Jászdózsára, Jászjákóhalmára, Jászszentandrásra, Jászapátira). Az alábbiakban a lakodalom azon elemeit emelem ki, melyek jól érzékeltetik a vőfély sokrétű feladatát.

A vőfély – akit a vőlegény fogadott fel – első, fontos feladata egy megadott címlista alapján két héttel a lakodalom előtt a fő tisztségviselők családjainak és a többi vendégnek a hívogatása volt. A koszorús párokat, a nyoszolyóasszonyokat és a násznagyokat az örömszülők, illetve a fiatal pár kérte fel e megtisztelő feladatokra. Adatközlőmnek két lakodalmas jelvénye volt. Az édesapjától megöröklött – később átalakított - szarvasagancs nyelű vőfélybot, melyet a koszorús párok és a nyoszolyóasszonyok szalagokkal díszítettek fel, és egy “faggyú” mellvirág. (2-3.kép) A hívogatáskor nem mondott külön beköszöntőt, csak egy pár szóval invitálta a vendégeket a nagy eseményre: “Azt a tisztelő megbízatást kaptam, hogy xy-t szólítsam fel, hogy hivatalos személyként jelenjen meg itt és ott.” /Antal Alajos/ Az 1950-es évektől a szóbeli hívogatást a meghívók szétküldése váltotta fel, s ezáltal megszűnt a vőfély egyik fontos szervező tevékenysége.

Az esküvő előtti napon került sor a lakodalmi szokásrendszer egyik leglátványosabb eseményére, az ágyvitelre, mely egészen az 1950-es évek közepéig élt. A vőfély a koszorús legényekkel két-három lovas kocsin elment a menyasszonyos házhoz. Elmondta, hogy kinek a megbízatásából teszik tiszteletüket, és engedélyt kért a házigazdától a menyasszony bútorainak, ágyneműinek elszállítására. A II. világháborút követő infláció idején szokás volt a holmik tréfás kifizetése. Zsebeiket teletömték az elértéktelenedett papír pengőkkel, és hosszas alkudozás után kifizették a háziasszonyt. A menyasszonynak pedig átadtak egy fiúbabát, vagy egy vöröshagymát, a vőlegény ajándékaként. Ezután felrakták a lovas kocsira az ágykeretet – ágydeszkáról a vőlegénynek kellett gondoskodnia – a plédbe, vagy lepedőbe csomagolt ágyneműket, a konyhai felszereléseket, és a bútorokat. A vőlegényes háznál a koszorúslegények összeállították az ágyat, a koszorúslányok felvetették, elrendezték az edényeket.

Az esküvő napján a vőfély egyedül érkezett a vőlegényes házhoz. Megtudakolta, hogy kik mennek az ebédre, és mikorra kell odaérni. Mielőtt elindultak elbúcsúztatta szüleitől a vőlegényt a következő strófával:

“Kedves szüleim nagy útra indulok. Nemsokára a házhoz magam mellé szép asszonyt hozok. Szeressétek majd űt is, mint engem, ezzel is boldogabbá teszitek éltemet. Áldjon meg az Isten, ezerszer megáldjon, legyen minden léptetek illatos virágból. Messze megyek, vagy itt maradok, mindig az én áldott szüleim maradtok. Most elmegyünk a templomba, hogy egyek legyünk szent fogadalomba. Hűen egymást el nem hagyjuk koporsózártáig, együtt élünk, boldogulunk az igaz boldogságig.”

Ezután a következő sorrendben ültette be az autókba, illetve a lovas kocsikra a vendégeket. Az elsőbe a násznagyot, a másodikba a vőfélyt a vőlegénnyel, a harmadikba a szülőket, a negyedikbe a nyoszolyóasszonyokat, az ötödikbe a koszorúslegényeket. A menyasszonyos házhoz érve a következő szavakkal köszöntötte be a vőlegény hozzátartozóit:

“Szerencsés jó napot, kedves szülők! Ma hajnalba alig, hogy virradt a reggel sietve öltözött mindenki ünneplőbe. Jöttünk aztán tisztes házhoz végre, kedves menyasszonyunk nagy tiszteletére. A házigazdához is volna egy szerény kérésünk, itt várakozik a sok szép vendégünk. Legyenek szívesek őket befogadni, hát estére majd meg fogjuk szolgálni. Fogadják űket szeretettel!”

Ezt követte a lakodalom jelvényeinek átadása. A vőfély felszólította a koszorúslányokat, hogy válasszanak maguknak koszorúslegényt, és tűzzék fel a virágokat. A menyasszony is feltűzte a vőlegény mellére a virágot, az első koszorúlány pedig a vőfélynek. Ezután minden koszorús pár és a nyoszolyóasszonyok egy-egy névvel ellátott színes szalagot kötöttek a vőfély botjára. Ebéd előtt a koszorúslányok feladata volt a lagzis kocsik feldíszítése. Ilyenkor a vőfély finoman figyelmeztette a kocsik vezetőit a következő szavakkal:” vigyázzatok az alkohollal, utána ihattok amennyi belétek fér, de amíg az esküvő meg nem lesz, addig csínján az alkohollal!” Mindezt az ebédhez való beültetés követte. Az “U” alakban elrendezett asztal végébe - a fő helyre - a menyasszony, vőlegény, örömszülők, a két násznagy és feleségeik, a két nyoszolyóasszony ültek. Velük szemben a koszorús párok, két oldalt pedig a vendégek. A vőfély kiválasztotta segítőit és megbeszélte velük, hogy ahová színes poharakat tesz, oda helyezzék el a tálakat. Az ebéd menüsora nagyrészt megegyezett a vacsorán feltálaltakkal: tyúkhúsleves, főtt hús, birkapörkölt, túrós lepény, apró sütemények. Általában csak az első fogást a levest köszöntötte be a vőfély a következő szavakkal:

“Kedves vendégek íme megérkeztem, de azt hiszem, hogy rosszat nem cselekedtem. Finom levest hoztam tojásos csigával, majd mindenki kibékűhet a gyomrával.”

Ezután ő is segített kiszolgálni a vendégeket. Az ebéd után következett a menyasszony búcsúztató:

“Kedves vendégek végül még egy pár szót kérek. Szóval úgy segítek, szóni bátran merek. Komoly óra ami most elközelgett, két szív igaz szerelméből mámorából termett. Most elmegyünk a templomba, hogy férj és feleség egyek legyenek szent fogadalomba. Hűen egymást el nem hagyni koporsó zártáig, együtt élni és dolgozni az igaz boldogságí.”

Búcsú az apától:

“Most pedig jó apám elbúcsúzok tőled. Zokogó szemedbűl kitörlöm a könnyet. Megköszönöm szépen minden jóságodat, szerető apai gondoskodásodat. Lehet, hogy sokat vétettem ellened, de szeresd továbbra is kedves gyermekedet. Messze vet a sors, vagy itt maraszt, mindig az én áldott édesapám maradsz.”

Búcsú az anyától:

“Drága jó édesanyám a szívem majd meg hasad, a lelkem egyik fele örökre itt marad. Te adtál életet, Téged áld és dícsér minden földi javam. Tiéd legnehezebb, leghűbb búcsúszavam. Áldjon meg az Isten, ezerszer megáldjon, legyen minden lépted illatos virágból.”

Búcsú a lánypajtásoktól:

“Kedves lánypajtásim akik itten álltok, búcsúzásom közben hozzátok is szólok. Szép vót a leányélet könnyű játszi pille, még az élet terhit a szüleink vitte. Most tudom, gond és bánat lesz az osztályrészem, de nem félek tőle, mert mellettem lesz férjem. A lány asszonnyá lesz, így lesz ez rendjin. Válasszatok tík is megfelelő vőlegényt.”

A búcsúztatás után a vőfély a következő szavakkal invitálta a vendégsereget a polgári esküvőre:

“Kedves vendégek induljunk el csendes békességben, utánam jöjjenek mindnyájukat, kérem!”

Az 1950-es évekig csak az ifjú pár és a násznagyok vettek részt a polgári esküvőn. A kapunál a vőfély irányításával szálltak fel a kocsikra, a lakodalom fő tisztségviselői, az ifjú pár és a vendégek. Az első kocsira a násznagyok, a másodikra a menyasszony az első koszorúslegénnyel és a vőféllyel, a harmadikra a vőlegény az első koszorúslánnyal, őket követték az örömszülők, a nyoszolyóasszonyok, a koszorús párok és a többi vendég.

A vőfély feladata volt az esküvő előtti napon megbeszélni a szertartás menetét az anyakönyvvezetővel, valamint átadni a menyasszony részéről küldött kóstolókat, aprósüteményeket. A szülők által bevitt pezsgő mellé még ő is vitt egy üveggel, mert “10-12 pohárral kellett szétönteni”. A házasságkötő terembe érve felkérte a fő tisztségviselőket és az ifjú párt, hogy fáradjanak fel a dobogóra. A pár és mellettük a násznagyok a dobogó közepén, a szülők oldalt ültek. A koszorús párok és a nyoszolyóasszonyok lent az első sorban, a mögöttük lévő széksorban pedig a többi vendég. A gyűrűátadásnál, valamint az aláírásnál a vőfély feladata volt elvenni, majd visszaadni a menyasszony csokrát. /4 kép./ A polgári esküvő végeztével a templomi menet a következőképpen állt fel. Elől mentek a násznagyok, őket követte a vőfély kezében borral és a rácsos, szalagos lagziskaláccsal, a menyasszony az első koszorúslegénnyel, a vőlegény az első koszorúslánnyal, az örömszülők, a többi koszorús pár, a nyoszolyóasszonyok, végül a vendégek. Így vonultak az oltárig. Ott a vőfély elvitte az első koszorúslegénytől a menyasszonyt, az első koszorúslánytól a vőlegényt és odavezette a “térgyeplőhöz”. A koszorús párok az oltár elé álltak fel “karikába”. A szülőket a sekrestye ajtajánál elhelyezett padokhoz irányította. A nyoszolyóasszonyok és a többi vendég a padsorokban foglalt helyet. Az egyházi szertartás végeztével a vőfély kilépett a sekrestyéből, és felállította a templomból kifelé induló menetet, melynek élén a vőfély haladt. Őt követték a pap az ifjú párral, a koszorús párok, a nyoszolyóasszonyok, a násznagyok, a szülők, és a sort a vendégek zárták. A kórus alatti gratuláció után a násznép kocsikra szállt. A menyasszony már a vőlegénnyel együtt utazott, ebben különbözött a templomba induló menet a vőlegényes házhoz indulótól. Az üveg bor a tisztelendőé, a lagziskalács – később az aprósütemények – a harangozóé lett.

Az 1950-es évekig a menyasszony vendégei és szülei – a hérészesek – a templomi esküvőről visszamentek a menyasszonyos házhoz. A vőfély csak a vacsora előtt ment értük.

A vőlegény vendégeit a lakodalmas házhoz érve beküldte, a párt a kapuhoz állította, s e szavakkal köszöntötte be:

“Kedves szülők, tisztelt vendégek, mi is megérkeztünk végre. Szerencsésen vittük nagy dolgunkat végbe. Nem hiába esett a fáradozásunk, vőlegényünk mellé szép menyasszonyt hoztunk, kik most lettek egymáséi. Kívánjunk az ifjú párnak örök boldogságot, tűzzünk a mellükre nefelejcs virágot. Fogadják űköt szeretettel.”

Ezt követően leültek a vendégek, és a vacsora kezdetéig táncoltak, beszélgettek. A vőfély pedig kiválasztotta és felkérte segítőtársait, akik felszolgálták az ételeket. Elmondta, hogy “lesz egy kis mókás bemutatás, nem sértő, de lesz benne egy kis kétértelmű humor, ne vegyék zokon”. A gazdasszonnyal megbeszélték, hogy mikor fog elkészülni a vacsora.

Az 1950-es évek közepéig a vőfély közvetlen a vacsora előtt hozta át a hérészeseket - a menyasszony szüleit és vendégeit – a vőlegényes házhoz. Nem volt beköszöntő rigmus, csak annyit mondott, hogy fogadják szeretettel a menyasszony vendégeit. Ezután beültette a vendégeket, ahogyan az ebédnél. A fő helyre – az asztal végébe – kísérte a menyasszonyt, a vőlegényt, násznagyokat, örömszülőket, koszorús párokat és a nyoszolyóasszonyokat. Ezt követte a menü tréfás rigmusokkal való beköszöntése:

“Jó estét kívánok szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves vendéget! Szeretném, ha ma este mindenkinek a kedve tetézne. Úgy gondolom, hogy dicsérettel lesz tele máma ez a hajlék, ám néha csendbe legyenek, hogy beszídemet is meghalljék. Szomorúság vagy bánat az most mitűlünk távozzon. Aki nem tunna valamit az most éntűlem tanuljon, mer én se tudok semmit. Bocsánatot kérek kettőt igen: inni meg hazunni. Kedveseim, látjátok az asztal meg van terírtve. Tányér, kanál, kés, villa minden el van készítve. Jönnek majd az étkek is sorjába, el is sorolnám, hogy mit is eszünk máma. Az első fogás nyakleves répával meg hárfával, ki hogy érdemli. A második gólyakelepelés bíbicsikoltással. A harmadik varjúkárogás , halászlé, akinek ez nem ízlik van ott kint jó hideg, kihűtt málé. A többi fogás is készűne, ha tudna, ámde még a disznó kint van az ólba. Borbú se lesz hiány kedveseim, lesz bőven, mer úgy hallom, hogy a gyöngyösi hegyekben permetezik má a szőlőket. Hát kedveseim addig is ne búsuljanak, legyenek vígan. Majd néha húzzák meg a nadrágszíját. Igaz a nőkné ez nem megy, ott ez probléma! Hát ők meg majd húzzák meg a gumit a bugyiba.”

Ezt követte a vőfély segítőinek bemutatása:

“Tisztelt jó vendégek! Nekem van seregem, kik a felszolgálásban segítenek nekem. Kemény kötésűek mind életre való, nehezen megy rajtuk keresztül a golyó.

I. Na tessék megnézni, ez milyen képet vágott. Pedig ő ette meg a konyhán a mákot.

II. Ennek meg az apja Kinizsi lehetett, a falon fogdossa mindég a legyeket.

III. Ez mán sokkal másabb vinné el a kánya. Ha cigányzenét hall reszket a lába.

IV. Hát te meg hogy állsz itt te részeges disznó, hogy az orrod hegyét egye ki a pondró. Még te akarsz tőlem szabadságot kérni! Megállj, mert a pendelt egy hétig nem fogod megnézni!”

E tréfás előzetes után következett az étkek feladása. Minden fogást a felszolgáló sereg élén jövő vőfély köszöntött be.

A leves beköszöntése:

”Kedves vendégek! Az első tál ételt meghoztam, hogy el ne ejtsem egész úton imádkoztam. Finom húslevest hoztam tojásos csigával, majd mingyá kibékűhet mindenki a gyomrával. Most szépen sorjába lerakjuk a tálat, kívánunk mindenkinek pompás jó étvágyat.”

A főtt hús feladása:

“Kedves vendégek! Ez a csirke még tegnap kapirgált a szénaboglya tövibe. A szomszéd kakasa meglátta, elkezdett szaladni utána. A jérce szaladt előtte lihegve ám, most itt van főtt húsnak elkészítve. Násznagyurunk legyen most mán a hergelője.”

A birkapörkölt feltálalása:

”Kedves vendégeim! Megérkeztem sokára, de merem állítani, hogy nem vártak hiába. Finom étket hoztam valójában, első ez az étkek sorába. Igaz ezé nagy próbát is tettem, mer egy szilaj bikával két nap verekedtem. Mire legyőztem, nyakát elmetszettem, ezt a finom pörköltet most abbú készítettem. Egyenek hát kedveseim, hogy ne vesszen kárba. Aztán majd az üvegbű bort is tőccsenek rája.”

Ezt követte a sült hús felszolgálása, de télen a disznóvágások időszakában több helyen hurkát és kolbászt adtak fel a birkapörkölt után.

A sült hús beköszöntése:

“Kedves vendégek! Finom sűtt húst hoztam ezen a tálcán. Fel van darabolva élő porciókra, de a gazdasszony azt is rám bízta, hogy ebbű a násznagyuramé a fara, a püspökfalatja. A vőlegényünké a két combja, mert mán rég azt kívánja. Menyasszonyunké a nyaka. A porcogós, ez lesz majd a lányoknak a kapós. Menyecskének, a legényeknek az eleje, a nősembereké meg a háta közepe. Tartsa be hát mindenki a gazdasszony szavát, a vőlegényünket meg majd megkérjük, hogy keresse meg a combját.”

A vacsora közben került sor a bor beköszöntésére:

“Kedves vendégek! Amikor Noé apánk az Isten parancsára menekűt a vízözön elől a bárkával minden növénybű vitt magával egyet, de legjobban tette, hogy a szőlővesszőt ki nem felejtette. Neki köszönhetjük, hogy a bort megösmertük, amivel ma a kedvünket szerezzük. Tőccse tehát mindenki a pohárba, igyunk a menyasszony, vőlegény örömére máma.”

Az étkek sorát a túrós lepény beköszöntése zárta:

“Túrós lepényt hoztam finomat, édeset. Ez ám a magyaroknak ősi eledele. Finom az illata, zamatos az íze, aki eszik belőle meg is fiatalodik tőle. Okos asszony volt aki kitalálta, aki először a túrós lepényt csináta. Irígy is ránk az osztrák, cseh, német, mert az elkészítését egyik se tanulta meg. Fogyasszák hát kedveseim jó étvággyal, mert még odabent meg van rakva vagy 50 tállal!”

A vőfély a vacsora alatt ügyelt, hogy megfelelő mennyiségű étel kerüljön az asztalra, ha fogyóban volt, gondoskodott az utánpótlásról. Figyelmeztette a gazdasszonyt, amennyiben valami késik, rögvest szóljon, mert addig nótázással szórakoztatja a vendégsereget. A vacsora befejeztével e szavakkal szólt a meghívottakhoz:

“Végre mán énrám is kivirút, de a menyasszony, vőlegény se legyen szomorú, mert még nem lepte be a háza tetejit a hó. Töltse meg az Isten csűrit, kamráját hét mázsás disznó járja a portáját. Adjon neki lencsét, babot, borsót, kocsit ringót, bele babát sírót. A násznagyunknak meg életlen baltával faragott diófa koporsót.”

Ezt követte a tánc. Éjfél körül a vőfély fogott egy kályhacsövet és elindította a “megy a gőzös, Kanizsára” kezdetű nótát. Az 1950-es évek közepéig éjfélkor a menyasszonytánccal folytatódott a vigadalom. A vőfély felvett egy rostát, s egy fakanállal ütve az oldalát a következő szavakkal kezdte meg a menyasszonytáncot: “eladó a menyasszony ennyiért meg annyiért”. Ha megadták még feljebb emelték az árát, amennyiben nem lejjebb szállították.

Az 1950-es évek közepétől már nem volt menyasszonytánc, helyébe – ugyancsak pénzgyűjtő funkcióval – a menyecsketánc lépett.

A menyasszonytánc után került sor a fátyollevételre. A vőfély a következő szavakkal köszöntötte az ifjú párt:

“Az én beszédemet e képen kezdem, a zenekar pedig halk zenével kísérjen. Ifjú pár virradt ez évnek hajnalára, éltetek legyen soha el nem múló pára. Hogyha majd eljuttok a végső órára, fejetekre tegyék szentek koronája. Szíves kívánságomat ti most hallgattátok, attól vagy magától szálljon áldás rátok. Mennyben legyen néktek örökös hazátok. Én mostan tinéktek hozzá hosszú, boldog életet kívánok!”

Ezt követően a menyasszony elvonult a koszorúslányokkal, akik átöltöztették a menyecskeruhába. Az újasszonyt is a vőfély köszöntötte:

“Nagy újságot tudok, amit most közhírré adok. Leányok serege eggyel megapadott, asszonyok serege eggyel szaporodott. Ifjú pár virradt ez évnek napjára, életetek ne legyen soha múló pára, fejetekre tegyék a hűség koronája. Ékes menyasszonyunk bokrostúl szálljon áldás fejedre, gyászba borult homály ne menjen egedre. Kedves férjed gondot viseljen becses személyedre. Kívánjunk az új párnak öröm, boldogságot, tűzzünk a mellükre nefelejcs virágot. Szíves kívánságomat ti most hallgatjátok, a családi otthon legyen örökös hozzátok. Éljen az ifjú pár!”

Ezzel a vőfély feladata befejeződött, a vendégsereg pedig virradatig táncolt.

Összefoglalva megállapítható, hogy a vőfély szervező szerepe a hívogatással kezdődött az ifjú pár, illetve a szülők által összeállított lista alapján, majd a városházán meg kellett beszélni az anyakönyvvezetővel a szertartás menetét.

Irányító szerepét kísérhettük nyomon a lakodalmas menet felállítása – a városházára, templomba, illetve a templomból induláskor – során. Ebédnél és vacsoránál a vendégsereg beültetésekor, a tálalásnál a segítők munkájának összehangolásakor. Vacsora előtt – az 50-es években – a vőfély feladata volt a hérészesek elvezetése a vőlegényes házhoz. Rigmusai azon túl, hogy szorakoztatták a résztvevőket figyelemfelkeltésre, az események irányítására is szolgáltak. Adatközlőm elmondásából fény derült arra is, hogy az árokszállási lakodalmak mely – korábban fontos – elemei szorultak ki a gyakorlatból. Az 50-es évektől megszűnik a szóbeli hívogatás, az ágyvitel, – mely az egyik leglátványosabb eleme volt a szokáskörnek – a menyasszonytánc, a hérészesek vacsora előtti megérkezése a vőlegényes házhoz.

Befejezésül érdemes megemlíteni egy 1850-es évekből származó csecsemőgyilkosságról szóló periratot, melyben nyomon követhetjük egy 19. század közepi árokszállási lakodalom főbb mozzanatait. Így például a menyasszonytáncot követő elhálás szokását, amikor is a vőfély felkísérte az ifjú párt a padlásra, és elvette a menyasszony pántlikáját. Másnap reggel a kamarában a nyoszolyóasszony és a menyasszony sógornője felkészítették az újasszonyt a templomban történő avatásra. A vendégek pedig a szertartás után az ifjú feleséggel együtt átmentek a menyasszonyos házhoz, ahol megvendégelték őket. Erről olvashatunk a gazdasszony önvallomásából: “Javasoltam neki ne menjen templomba, hanem feküdjön le, de maga a menyasszony és nyoszolyóasszony azt válaszolták: miszerint az igen csúnya lenne, és úgy hogy jönnének által menyasszony nélkül a lányos házhoz a vendégek. Melly nyilatkozatuk után a nevezetteknek én azonnal haza mentem, készülnöm kelletvén avatás után leendő elfogadására a vendégeknek, mint gazdasszonynak.”