A frontra induló katonák azzal búcsúztak szeretteiktől, hogy mire a falevelek lehullanak itthon leszünk. Túl optimisták voltak, és rossz jósnak bizonyultak. A milliók életét kioltó vérengzés, és mérhetetlen anyagi értékek pusztítása közben a fák ötödször hullatták levelüket. 1918. október 6-án a város korabeli sajtója közli olvasóival, hogy “Az 1914. évi július hó 28-án megindult világégésnek úgy látszik, a befejezéséhez közeledünk.”
Ezidő tájt már a front összeomlásáról beszéltek. Budapesten, október 23-án Nemzeti Tanács, 25-én Katona Tanács alakult, 28-án a Keleti-Pályaudvaron a tömeg megakadályozta két menetszázad harctérre indítását, és 31-én kitört az októberi őszirózsás forradalom.
IV. Károly királytól ugyan ezen napon kapott miniszterelnöki megbízatást gróf Károlyi Mihály, aki november 16-án a Parlament előtt összegyűlt tömegnek bejelentette a köztársaság kikiáltását.
A Budapesten zajló forradalmi események híre 31-én este érkezett Jászberénybe. A Szent Ferenc rend háztörténetében található bejegyzés szerint a város lakossága november elsejét “rémületben élte meg” mert az “Ukrajnából hazatért katonák az állomásnál egész nap gépfegyverekkel, kézigránátokkal lövöldöztek, kiraboltak egy vasúti kocsit, sapkájukról letépték a rózsát."
Napokkal később Karády Győző gimnáziumi tanár Egy új világ felé c. cikkében arról írt, hogy halottak napján a sírokat nem borították koszorúk, nem égtek gyertyák, a gyászolók nem mentek a temetőkbe. “És mégis soha nagyobb temetőben nem állottunk, mint az idei Halottak napján, mert ebbe a temetőbe hantoltuk el az egész korhadt Magyarországot.” Majd arról tudósít, hogy november 1-én délután a jászberényi szervezett munkások és egyetemi ifjak által tartott népgyűlés határozatot hozott, “mely szerint követeli az azonnali békét, az általános egyenlő községekkénti nőkre is kiterjedő választói jog törvénybe iktatását, és a független Magyarország mielőbbi megteremtését.” Közli továbbá, hogy egy újabb népgyűlés megválasztotta a Nemzeti Tanácsot, melynek elnöke Karády Győző gimnáziumi tanár, tagjai pedig, Bozsik Pál ipartestületi alelnök, kádármester, Mizsey András kisbirtokos, Suba János asztalossegéd, László László földmunkás, Répás Mihály földbirtokos, Ötvös Sándor esztergályos, Ring Károly elemi-iskolai igazgató, Neumann Lipót orvos, Battív István földmunkás, Koncsek Antal portatiszt, Mertel János kir. járásbíró, Szabó József középbirtokon, Erdős István kocsmáros, Deuts Lajos cipész, Varga János vendéglős, Pecsenyánszky András hivatali szolga, rokkant katona, Lázár Henrik munkásbiztosító igazgató, lapszerkesztő lettek. A Nemzeti Tanács tagjai az eskü letétele után “elkezdték rendcsináló és átalakító áldásos munkájukat.”
A Nemzeti Tanács megalakulása után a város képviselő-testülete nem oszlott fel, de lemondott Vavrik Endre polgármester. Lemondását a képviselőtestület november 18-án tartott ülésén fogadta el. Ugyan ezen ülésén választották a polgármesterré - mint egyedüli pályázót - Lázár Henrik munkásbiztosító pénztári igazgatót, laptulajdonost, felelős szerkesztőt, a Nemzeti Tanács tagját. Valószínűnek tűnik, hogy Lázár Henrik utólag jött rá, hogy sokat és összeegyeztethetetlen feladatokat vállalat. Ez utóbbit erősíti az is, hogy néhány nap múlva lemondott a polgármesteri állásról. Ezután a képviselő-testület december 12-én tartott ülésén - pályázó hiányában - a polgármesteri feladatok ellátásával Friedvalszky Ferencet bízta meg.
Közben a város a felbomlott front mozgalmas háttérterülete lett. Napokon keresztül teljes felszereltséggel Jászberényben vonultak át a keleti és déli frontról hazájukba igyekvő német katonák. S jövögettek a város hajdan hadbavonult és életben maradt polgárai is.
A város régi vezetése 1918. év végén, 1919. év elején egyre nehezebb körülmények között biztosítja a lakosság élelemmel való ellátását. A testületi ülések egyébként a szokott mederben folytak, tárgyalták és engedélyezték új gyógyszertár létesítését. Átvették Jankovics Gyula szobrásztól a Pintér Mihály-kút (Bundás-kút) elkészült felépítményét.
Kereste helyét a népgyűlésen létrehozott Nemzeti Tanács. Vezetői a sajtóban egyre jobban támadnak néhány régi vezető személyiséget. A megváltozott helyzetben a vezető polgárság Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kötelékéből való kiválást, külön közigazgatási és közgazdasági egység, a jász vármegye létrehozását akarta. E cél érdekében január 5-én megtartott népgyűlés el is határozta, hogy “a jász községek, továbbá az idők folyamán velünk egybeolvadt községek: Jánoshida, Alattyán és Pusztamonostor bevonásával megalkotja a külön Jász vármegyét.” Miután a kezdeményezéshez népgyűléseken csatlakoztak az érintett községek is, elkészült a kormánynak felterjesztendő memorandum.
Január elején megalakult a Jászberényi Függetlenségi 48-as Károlyi Párt. A megválasztott vezetőség, - elnök: Karády Győző, ügyvezető elnök: Fazekas Ágoston, alelnökök: Domby Béla, Tarnay Tibor, Móczó István, Bartha Béla, Grünvald Károly, titkárok: Banner János, Simonyi Gyula, ügyész: Oláh István, - megkezdték a párttagság szervezését.
Az új államformát az egyházak is elfogadták, legalábbis erre utal háztörténetében található két bejegyzés. Február végén a tartományfőnök körlevelében a kormánybiztos, vagy meghatalmazottja előtti eskü letételre szólítja fel a rend tagjait. Márciusban azt is beírták, hogy “A mai napon tettük le a hűség esküt a köztársaságra a helybeli világi papsággal együtt Friedvalszky Ferenc polgármester, a kormánybiztos meghatalmazottja előtt.” Gondolva az utókorra megörökítették az eskü szövegét is. “Én … esküszöm, hogy a magyar népköztársasághoz, s annak alkotmányához hű leszek. Magyarország teljes függetlenségét megvédem, minden erőmmel Magyarország népének javát, szabadságát és haladását fogom szolgálni. Isten engem úgy segéljen.”
Március 21. után, a Tanácsköztársaság időszaka alatt megszűnt a régi vezetőtestület. Március utolsó napjaiban megalakult az új hatalom helyi testülete, a munkások, parasztok és katonák tanácsa, ami a sajtó szerint egyszerűen Jászberényi Követ Tanácsnak titulált. Elnöke Lázár Henrik lett. A Követ Tanács kinevezett 11 népbiztost, meghatározta ügykörüket, és melléjük rendelte a régi közigazgatásban dolgozó tisztviselőket.
A közoktatásügyi népbiztos március 30-án kiadott körlevele a Szent Ferenc rend háztörténetében maradt ránk. Ez szerint: “A Jászberényi Követ Tanács egyhangúlag kimondta, hogy Jászberényben felekezeti iskolát el nem ismer, hanem valamennyi úgy a volt római katolikus, evangélikus, református, mint izraelita hitfelekezeti iskolát az állam tulajdonának jelenti ki s a közoktatásügyi népbiztosság rendelete megérkeztéig is munkás népiskolának nevezi.” Kimondta továbbá, hogy a vallásoktatást úgy a főgimnáziumból, a tanítóképzőből, a polgári leányiskolából, mint az elemi iskolákból nem különben a gazdasági és iparostanonc és kereskedő iskolákból kitiltja, s helyette a megállapított órákban az erkölcstant és mai kort ismertető előadásokat rendel el. A körlevél értelmében az esetleg felmaradt órákban közismereti tárgyak tartandók. Az iskolákból minden olyan kép, feszület stb. amely a gyermek lelkében a múlt bűnös rendszernek csak halvány emlékét is felidézhetné kidobandó.”
Igazi bonyodalmat nem az iskolák államosítása, a vallásoktatás kitiltása, hanem a szentképek, a feszületek kidobása okozott. Hiszen a szentkép, a feszület nemcsak iskolákban, de a legszegényebbek otthonaiban is féltve őrzött tárgy volt. Így érthető, hogy ez az intézkedés az eddig csendes, nyugodt, mélyen vallásos jászberényi lakosságot nagyon felháborította. A tömeg hangulatát látva a Követ Tanács április 1-én Jászberény Dolgozó Nép-ét megszólító, magyarázkodó felhívását tett közzé, és már április 2-án népgyűlést tartott. A népgyűlésen együtt volt a polgár (burzsuj) és a proletár. Taska János népbiztos, valamint a Budapestről kiküldött szónok nem tudta beszédét elmondani, mert a tömeg lehurrogta őket. Erdős András római katolikus plébános, Domby Béla református lelkész és Kálmán Ödön izraelita rabbi azzal nyugtatták meg a tömeget, hogy ha az iskolákban nem taníthatnak, akkor a templomokban végzik majd a vallásoktatást. Ettől kezdve a vallásoktatás a templomokban folyt.
A Követ Tanács a lakosság felháborodását a papok lázításának tulajdonította, és ellenforradalmi megnyilvánulásnak tartotta. A budapesti kiküldött a népgyűlésről távozó tömegnek megígérte a város közösségét ért sérelem orvoslását. Helyette azonban hamarosan - a lakosság megfélemlítésére - több száz főnyi terror-csapat érkezett a városba. Időközben Erdős András plébánost április 11-én éjjel 1 órakor elvitték Budapestre kihallgatásra. Sőt ott tartották fogva és csak a Tanácsköztársaság bukása után, a vele együtt raboskodó Bozsik Pál gyöngyösi plébánossal lovas kocsin és gyalogosan, augusztus 5-én érkezett vissza Jászberénybe.
Jászberényben április 6-án rendezték a központilag elrendelt titkos szavazással a tanácsválasztást. Az április 6-án kiadott plakát szerint szavazhatott minden munkás és munkásnő, aki 18. életévét betöltötte. Velük szemben nem illette szavazati jog és nem voltak választhatók azok, akik nyereségszerzés céljából bérmunkásokat alkalmaznak. Ugyanebbe a körbe tartoztak azok, akik munka nélkül szerzett jövedelemből éltek, továbbá kereskedők, lelkészek vagy szerzetesek voltak. Szavazati jogukkal 1313-an éltek. Ők választották meg a 60 tagú tanácsot. Távol maradt a népes tanyavilág, amit bizonyít, hogy a tanyai lakosok közül csak 25-en szavaztak. A számok mutatják, hogy a lakosság nagy többsége nem vett részt a titkos választáson, de nem tanúsított különösebb ellenállást sem. A hatalom ennek ellenére tartott tőlük, s - hogy csírájában elfojtsa és megelőzze az ellenforradalmi szervezkedéseket - túszokat szedett. S ezt április 27-én közölte is a lakossággal.
Hirdetmény a túszokról.
A proletariátus diktatúrája biztonságának érdekében szükségesnek tartja, hogy túszokat szedjen. Jászberény város lakosai közül a következők vannak, mint túszok a proletariátus kezében: Gosztonyi Aladár, Gosztonyi Géza, Koncsik István, Koncsik Béla, Bathó János, Bathó Károly, Gere Jenő, Nagy Kálmán, Zöldi Márton, Fecske János, Sárközy János, Huba Lajos, Eördögh János, ifj. Pénzes István, Oláh István, Leitersdorfer Dávid, Herczeg Jenő, Erdős István, Schatz Henrik, Bartal Árpád, Neumann Vilmos, Leitner Ármin, Werkner Arnold, Tandlich Kálmán, Moller Bernát.
A lakosság legkisebb ellenforradalmi megmoccanását a proletariátus elsősorban rajtuk torolja meg.
Jászberényi tanács intéző bizottsága.
A forradalmi törvényszék április elején alakult meg, elnöke Tóth György István lett. A sajtó eleinte név szerint és részletesen ismertette, hogy izgatásért, fegyverrejtegetésért, a szesztilalom megszegéséért, a Vörös Őrségbe való toborzás akadályozásáért kiket ítéltek rövidebb-hosszabb idejű fogházbüntetésre, vagy pénzbírságra. Később már csak azt közölték, hogy 20-22 ügyben ítélkeztek. A forradalmi törvényszék számos ismert ítélete közül néhány példa:
- Április 14-én izgatásért ítélték 1 hónapi fogházra Egresy Kálmán joghallgatót,
tartalékos hadnagyot. Népi nyelven ő volt a vörös uralom első halálos áldozata.
A börtönben május 2-án, a Fecske Jánosnak szánt golyó őt találta szíven.
- Május 7-én katonatársai előtt lőtték agyon a forradalmi törvényszék által golyó
általi halálra ítélt Majch Ferenc volt törvényszéki díjnokot, 29/25 zászlóalj-beli vörös
katonát. Azért kellett meghalnia, mert mint vörös katona olyan kijelentést tett, hogy
az előző kormányforma különb volt, mint a mostani.
- Ugyancsak május 7-én ítélték 6 évi fegyházra Pataki Béla vöröskatonát, mert “lóháton
lovagolva terjesztette, hogy jönnek a románok és éltette a királyt.”
- Simonyi Gyula gimnáziumi tanárt az ellenforradalom előkészítésével, a rendszer ellen
Gyűlöletének - többek előtt történt - kifejezésre juttatásával vádolták meg. Ítélet 5 év fegyház és hivatala elvesztése volt.
- Fabó Lajost ellenforradalmi mozgalom szervezéséért 15 évi fegyházban letöltendő
kényszermunkára ítélték.
Az állandó félelemben rettegésben élő helyi hatalom nehéz helyzetben volt. A lakosság hajdani tehetősebb része - akik békeidőben és a háború alatt is - a közellátási problémák megoldásában segítette a város vezetőit, most “burzsujnak” minősült és életterétől megfosztva, üldözöttként élt. A vasárnap délelőtti népgyűlések résztvevői, a proletárok hallgatták a főtéren a burzsujokat, a papokat szidó szónokot, és helyeseltek nekik, de csak addig, amíg meg nem szólalt a Nagytemplom harangja. A harangszó jelezte az Úrfelmutatás kezdetét, mire a tömeg egy része a szónoknak hátat fordít és kalapját levéve a templom felé fordul.
A nincstelenek, a proletárok sokat reméltek az új hatalomtól. Viszont szinte semmi kedvezőt nem tapasztaltak. Látták a helyi hatalom tagjainak dorbézolását, az elkövetett törvényszegéseket. Őket is érintették a szigorú büntetések. Sokkolta a lakosságot a szesztilalom, az élelmiszer, az áruhiány, a minimális szükségletet sem biztosító jegyrendszer.
A szegény asszonyok, az édesanyák, akik még kukorica kenyeret sem tudtak adni éhező gyermekeiknek, hiába folyamodtak segélyért, nem kaptak. Végül július 4-én délelőtt csoportokba tömörülve keresték fel a Városházán székelő direktóriumot. Előbb csak kérték, majd követelték a kenyeret. A Városházán arra hivatkozva, hogy “a nincsből nem tudnak adni,” elutasították őket. Erre a lázongó asszonyok a közöttük járkáló népbiztost megnevezték.
Az asszonyok lázadása, a népbiztos megtámadása a direktórium tagokban félelmet szült, de egyidejűleg hatalmak megmutatására is késztette őket. Július 13-ra népgyűlést hirdettek melynek szónoka a Budapestről érkező népbiztos, Bokányi Dezső volt.
A korabeli feljegyzések és a később leírtak szerint július 13. “a direktórium által előkészített vérfürdő” volt. A városban állomásozó Vörös Őrséget Szolnokról, Ceglédről hozott fegyveresekkel erősítették meg. A népgyűlés megkezdése előtt a Vörös Őrség elfoglalta helyét a szállóban, a rendőrség épületében és a Városháza udvarán. A főtérre irányított gépfegyvert helyeztek el a Jászvidéki Takarékpénztár emeletén. Végeredményben mindent előkészítettek azért, hogy a tömeg közé lőhessenek, csak a jeladásra vártak.
A szónokot, Bokányi Dezsőt a tömeg a meghallgatás helyett lehurrogta, és abcugolni kezdte. Ekkor Bokányi elővette, majd meglobogtatta zsebkendőjét – e nyilvánvalóan megbeszélt jeladásra - a gépfegyverhez vezényelt Kobsánszky Arnold a tömeg helyett a levegőbe lövetett. A lövegek elsüvítettek a Nagytemplom tornya mellett, és nem okoztak sérülést.
Pillanatokon belül lövöldözésbe kezdett a Vörös Őrség is, mire a főtéren lévő tömeg rémülten próbált menekülni. Többségük védelmet remélve a Városháza melletti Kaszinó utcába futott. Itt érte őket az udvarban lévő Vörös Őrség által nyitott sortűz. A helyszínen 9-en haltak meg: Herczeg István 20 éves kisbirtokon, Kis Frigyes 42 éves kisbirtokos, Cseh János 51 éves kisbirtokos, Szabó Mihály 61 éves cipész, Kovács Mihály 42 éves napszámos, Gugi István 35 éves kovács, Urbán István 23 éves napszámos, Kolcza Béla 20 éves kereskedősegéd, Rácz István 47 éves napszámos. Két további áldozat: Mészáros József 43 éves szabósegéd, Kondor József 15 éves gimnáziumi tanuló másnap, a kórházban halt meg.
A sortűznek nemcsak halálos, hanem sebesült áldozatai is voltak. A háztörténet 50-60 sebesültet említ, de másik forrásunk 21 bevalott súlyosabb sebesülést és 104 le- vagy eltagadott könnyebb sérültet említ.
A népgyűléssel egyidejűleg a Nagytemplomban mise folyt. Az újmisés pap áldás osztása közben süvített a torony felett elhúzó lövedék. A hívek rémülten menekültek a plébánia udvarába. A népgyűlésről futók a nyomukban lévő fegyveres terroristák elől a templomba tódultak, itt reméltek menedéket. A terroristák azonban ide is követték őket, “sapkával a fejükön, pisztollyal és kézigránáttal a kezükben a templom padjaira ugráltak fel és így kergették ki a népet a templomból.
A vérfürdővel végződő népgyűlés után a direktórium vezetőit Lázár Henriket és Patzauer Gábort felfüggesztették, a vezetést másokra bízták. Az új vezetők viszont azt akarták bizonyítani, hogy a lövöldözést a jelenlévő burzsujok és gazdák kezdték. A történtek vizsgálatára létrehozott, Gyetvai János vezetésével működő panaszfelvételi iroda azonban július 31-én - a direktórium tagjainak szökése után - megszűnt.
A direktórium tagjai és mások is elmenekültek. Jászberény, a Szolnok felül menekülő vörös hadsereg s őket követő román katonaság útvonalába esett. Augusztus 1-én hajnalban, a város még teli volt vörös katonával, de délelőtt 10-kor már nem volt egyetlen katona sem. A lakosság otthonaiba behúzódva várta a további fejleményeket. A főtéren este 7-kor végigszáguldott néhány román lovas járőr, majd a nyomukban bevonuló, megszálló román katonaságot a szabadulás reményében a lakosság sírva, éljenezve, kendőt lobogtatva virággal fogadta. Napokon keresztül vonultak át a városon a lovas és gyalogos román katonák, s vittek mindent, ami mozgatható volt. Jászberényben több mint három hónapig tartott a román megszállás, annak minden terhével és nyűgével. A megszálló katonaságot élelmezni kellett, kerülgetni a város különböző pontjaira telepített ágyukat. Tudomásul kellett venni azt is, hogy a román városparancsnok időnként részt vesz a képviselő-testület ülésein. A megszálló román csapatok 1919. november 13-17 között vonultak ki a városból.
A Tanácsköztársaság bukása után a munkáját újrakezdő régi vezetőtestület a város anyagi gazdasági helyzetét vette számba, s legfőbb gondja a problémák megoldása, a lakosság helyzetének javítása volt. A letűnt rendszer vezetőinek, a vörös katonáknak összefogásával, bebörtönzésével a román katonák foglalkoztak. A képviselő-testület a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásáért elbocsájtott három tanítót, két tisztviselőt, és ugyanezért további néhánynak "rosszalását fejezte ki.” A képviselő-testület decemberi ülésén tárgyalta a július 13-i népgyűlés a sortűzében “elesettek” hozzátartozóinak, a munkaképtelenné vált sebesültjeinek segélyezését, valamint a letartóztatott kommunisták kiskorú gyermekeikről való gondoskodást.
A viszontagságos idők után a város főterén 1920. január 19-én lelkes tömeg várta, s éljenezte a Szolnokról Jászberénybe érkező Horthy Miklós fővezért. A lakosság nevében Friedvalszky Ferenc polgármester köszöntötte, majd a Palotásy Dalárda a Tarsd meg Isten a magyart dalt énekelte. Horthy Miklós a Városháza nagytermében fogadta a küldöttségek képviselőit. Köszöntötték a gazdák, iparosok, kereskedők. Az asszonyok nevében Baranyi Balázsné mondott köszöntőt, s kérte munkájára isten áldását. Ugyanezt tette a város különböző felekezetű papsága nevében Erdős András plébános.
A nyolc évtizeddel ezelőtt történteket rég a feledés homálya fedi. Elfogytak a tragikus idők tanúi. Az áldozatokról az utókor elfeledkezett. Az egyik gondozatlan, gazzal benőtt sírja még megtalálható. A másikról, a félreállított síremlék még nem tűnt el. Nevük az első világháború e temetőben nyugvó hősi halottainak állított emlékkereszten megtalálható. Azt azonban, hogy a temetőben hol porladnak, és mit lett a tizenegy mártír nyughelyével, nem lehet tudni.