a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Rivista di Studi UngheresiNuova Serie, n. 10. (2011.)

Tartalom

I. Studi in onore del 150º anniversario dell'Unità d'Italia

  • Pete László :
    Ungheresi tra i Mille9it [234.13 kB - PDF]EPA-02025-00025-0020

    Garibaldi „ezrének” magyar katonái

    A tanulmány szerzője, a debreceni olasz tanszék tanára, az Alessandro Monti vezette olasz légió monográfusa (Il colonello Monti e la legione italiana nella lotta per la libertŕ ungherese, Soveria-Mannelli, Rubbetino, 2003) részletes képet ad az olasz Risorgimento harcaiban ténylegesen résztvevő magyar katonák és tisztek tevékenységéről. Amíg 1848/1849-ben a Magyarországon alakult olasz légiónak ezernél is több katonája volt, addig 1849-ben mindössze kétszáz magyar önkéntes harcolt a piemonti olasz hadsereg oldalán a Habsburgok ellen. Tíz évvel később, 1859-ben a Kossuth Lajos irányította olaszországi magyar emigráció szervezőmunkája eredményeképp, egy 3200 fős magyar légió létesült, a Klapka György vezette Olaszországi magyar légió. Mellettük több magyar, közöttük, Bethlen Gergely, Éber Nándor, Teleki Sándor, Türr István, vagy Winkler Lajos, a piemonti szárd királyság tisztjeként harcolt Milánó és Lombardia osztrák megszállás alóli felszabadításáért. A magyar légió katonái a villafrancai béke értelmében következmények nélkül hazatérhettek a kiegyezésre készülő Magyarországra, de a tisztek többsége továbbra is Itáliában maradt, és részt vett az olasz egységért folyó küzdelemben. A közép-olasz államok piemonti Szárd Királysághoz való 1860. évi csatlakozásában fontos szerepe volt a Piacenzában alakult majd ezer fős magyar huszár-ezrednek is. Garibaldi „ezrének” 1860. évi genovai indulásakor két magyar tiszt (Türr István és Tüköry Lajos) és két magyar közlegény volt jelen (a mindössze hat külföldi között), de Giacomo Medici tábornok második csapatával már 65-re nőtt a Szicilia felszabadításában résztvevő magyar önkéntesek száma, és amikor Nápoly elfoglalását követően a Volturno folyónál sor került a Bourbonok és Garibaldi seregének végső összecsapására már 365 volt a magyar katonák száma. De mint a tanulmány kimutatja, nem a magyar katonák száma, hanem a több tucat magyar tiszt felkészültsége volt fontos Garibaldi számára. Türr elsőként szállt partra Marsalában, Tüköry Lajos hősi halála előtt komoly érdemeket szerzett Palermo elfoglalásában, és szinte minden csapategységnél találunk vezető beosztásban lévő magyar tiszteket. Nem véletlenül lett Türr István a sziciliai „nemzeti erők” főparancsnoka, majd Nápoly katonai prefektusa. A szerző megítélése szerint a magyar tisztek és katonák részvétele a Risorgimento küzdelmeiben és Garibaldi 1860. évi dél-olaszországi hadjáratában igen fontos volt. A magyar tisztek és katonák komoly szerepet játszottak Dél-Olaszország és a Piemonti Szárd Királyság egyesítésében, azaz, az egységes Olaszország megteremtésében.

  • Pasquale Fornaro :
    István Türr e la "sua" Italia18it [383.79 kB - PDF]EPA-02025-00025-0030

    Türr István Itáliája. Türr István szerepe az olasz politikai életben a Rirorgimento harcaitól a századvégi Giolitti-korszakig

    A tanulmány szerzője az első olasz Türr monográfia írója (István Türr. Una biografia politica, Soveria-Mannelli, Rubbettino, 2004) ebben a munkájában elsősorban azt vizsgálja, hogy miként sikerült az 1849-ben olasz oldalra átállt magyar katonatisztnek beilleszkednie az olasz egységért folyó harcokba, majd a sziciliai expedicióban betöltött fontos szerepe után, az olasz királyi hadsereg nyugállományú tábornokaként miként vett részt az Egységes Olasz Köztársaság politikai közéletében. Társadalmi rangjához jelentősen hozzájárul házassága I. Napoleon császár unokájával, III. Napoleon unokahugával. A tanulmány Türr emlékiratai, valamint a korabeli olasz, francia és magyar lapokba írt cikkei, nyilatkozatai alapján rekonstruálja Türr István politikai csatározásait a mazziánusokkal és garibaldistákkal és részben az olaszországi magyar emigráció katonai képviselőivel is. A nyugalmazott tábornok idős korában is mindvégig nagy figyelemmel kísérte a századforduló Olaszországának politikai eseményeit, a Crispi és Giolitti kormányok tevékenységét, de látta az egyre súlyosabbá váló társadami problémákat is, és komoly aggodalmai voltak az olaszországi társadalmi konfliktusok, illetve az egyház és állam viszonyának nem megoldott viszonya miatt.

II. Saggi sulla cultura ungherese

  • Csorba Dávid :
    Allusioni dantesche nell'antica letteratura ungherese47it [342.70 kB - PDF]EPA-02025-00025-0040

    A régi magyar irodalom eddig ismeretlen Dante allúziója

    A magyar irodalom Dante-képét először Kaposi József mérte fel 1911-ben írt monográfiájában (Dante Magyarországon), és őt több kutató követte Szauder Józseftől Kovács Sándor Ivánig, akik alaposan felmérték Dante művének jelenlétét a régi magyar irodalomban. Jelen tanulmány ezekhez a kutatásokhoz egy új adalékkal szolgál: részletesen bemutatja Szerémi György XVI. századi latin emlékiratát, melynek 23. levele a régi magyar irodalom eddig ismert leghosszabb Dante reminiszcenciájának bizonyul. A magyar történeti mű prózai változatban idézi fel Guido da Montefeltro esetét az Inferno XXVII. énekéből, és azt a rossz tanácsadók exemplumaként alkalmazza az 1526. évi tragikus mohácsi csatavesztés okainak megmagyarázására. A szerző szerint Szerémi írásában kimutatható a nemzetközi kompendiumoknak, promptuáriumoknak jelenléte, sőt feltételezhető a ferences florilégiumoknak biográfiai ismerete is. Ebben a feldolgozásban egyaránt szerepelnek Dante állatszimbólumai és a humanista jellemábrázolás retorikai eszközei. Szerémi György munkáját már a XIX. század közepén felfedezték, de ez a tanulmány adja a munka első igazi dantológiai feldolgozását.

  • Falussy Lilla :
    Un drammaturgo dimenticato: Menyhért Lengyel69it [219.63 kB - PDF]EPA-02025-00025-0050

    Az élethez fantázia kell – Adalékok Lengyel Menyhért pályaképéhez

    A tanulmány az 1907-es első szinházi bemutatójától kiséri végig Lengyel Menyhért színműírói pályáját, a Vígszinházi nagy sikerektől (Próféta, Antónia, Seybold, Tájfun) Bartók Béla balettje számára írt Csodálatos Mandarinig. Lengyel Menyhért 1936-ban hagyja el Magyarországot, előbb Londonban, majd Hol.- lywoodban telepedett le, ahol az Alexander Korda által vezette filmvállalkozás forgatókönyvírójaként kereste kenyerét (évente általában kb. 400 forgatókönyvet készített). Igazi sikert Ernst Lubitsch filmjeinek szövegkönyvirójaként (Ninocska, To be or Not to Be) ért el. 1960-tól haláláig Rómában élt, lánya, Rossi-Doria Anna, családjának körében. Lengyel Menyhért egész életében naplót vezetett, melyek nagy része máig kiadásra vár. A tanulmány, mely a Balassi Bálint Intézet ösztöndíjával készült, Lengyel Menyhért naplójegyzetei és lánya vallomásai alapján rekonstruálja ennek, a Molnár Ferenc mellett másik jelentős XX. századi magyar színházi szerzőnek pályaképét.

  • Sárközy Péter :

    “Áldom a nyüzsgő Rómát”

    Az írás Sárközy Péter bevezető előadásának szövegét tartalmazza, melyet 2010. október 27-én mondott el új könyvének (Róma, mindennek átfogója. Róma magyar emlékei – Magyarok emlékei Rómáról, Romanika, 2010) a Budapesti Olasz Kulturális Intézetben tartott bemutatóján, az intézet igazgatójának, Salvatore Ettorre professzornak megnyitó beszéde után. Az Örök Város magyar emlékeit sok irodalmi illusztrációval és fényképpel bemutató könyvet az est alkalmával Pál József, Prokopp Mária és Szörényi László professzorok mutatták be.

  • Dobai Péter :
    Mamma Roma94it [248.58 kB - PDF]EPA-02025-00025-0070

    Mamma Roma. Itáliai kalandozások Marival

    Dobai Péter nemcsak az egyik legjelentősebb magyar költő és író, több nemzetközi sikerű magyar filmalkotás szövegkönyvírója, de egyúttal az úgynevezett "italomán" magyar írók egyike is. Miután tengerjáró kalandjairól megtérve a hetvenes évek elején ELTE-n olasz-filozófia szakos diplomát szerzett, a szintén olasz szakon végzett, de a gyermekorvosi hivatást választó feleségével, Dr. Máté Máriával együtt gyakran járták be Itáliát. Ezekről az itáliai kalandozásokról már eddig is több közös munkájuk született Dobai Péter verseivel, esszéivel, Máté Mária művészi fényképeivel. Jelen írás a 2010-ben a Kráter kiadónál megjelent igen szép és értékes Latin lélegzet című album bevezető tanulmánya.

III. Storia dell'arte

  • Csillag Eszter ,
    Paolo Serafini :
    Giacomo Favretto e Tamás Szana103it [457.59 kB - PDF]EPA-02025-00025-0080

    Művészek és műgyűjtők Itália és Magyarország között

    Giacomo Favretto az egyik legjelentősebb XIX. századi olasz festőnek 2010- ben rendezték meg előbb Rómában, majd Velencében gyűjteményes emlékkiállítását. A kiállítás katalógusába Paolo Serafini, a római egyetem tanára és tanítványa, Csillag Eszter írtak tanulmányt Favretto magyar kapcsolatairól, tekintettel arra, hogy több a kiálításon bemutatásra került kép magyar tulajdonban van. A tanulmány első fele az olasz Marastoni Jakab vezetésével kialakított Pesti Magyar Festőakadémián dolgozó olasz művészek, illetve a XIX. század második felében Itáliában dolgozó magyar festőművészek pályájáról ad képet. Ezt követően Csillag Eszter bemutatja a neves író és műkritikus, Szana Tamás, a Petőfi Társaság titkárának művészetkritikai tevékenységét, akinek egyik fő szerelme Itália és az olasz művészet volt. Cikkek és tanulmányok sorát írta a korabeli olasz művészekről és művészeti életről, melyek alapján született meg két Itália-könyve Olaszföldről (1896), Városról városra (1904). Szana 1870-ben ismerkedett meg Velencében Favrettóval, és a festő haláláig barátok maradtak. Írásaiban rendszeresen visszatért olasz barátja új műveinek bamutatására, és neki köszönhetően jutottak el Favretto képei a budapesti Műcsarnok kiállításáira és kerültek megvételre a Szépművészeti Múzeum modern festménygyűjteményébe is. A tanulmány részletesen ismerteti Szana Tamás Favretto művészetét elemző és értékelő írásait, egyúttal betekintést adva a XIX. századvég magyar-olasz művészeti kapcsolatainak világába.

  • Tüskés Anna :
    Marcello de Nemes e il Palazzo Venier dei Leoni sul Canal Grande122it [510.50 kB - PDF]EPA-02025-00025-0090

    Nemes Marcell palotája Velencében: Palazzo Venier dei Leoni al Canal Grande

    Velencében, az Accademia és a Santa Maria della Salute templom közötti részen található a Canal Grande egyik legérdekesebb épülete, az a félbemaradt, egyszintes, XVIII. századi palota, amely a II. világháború után a milliomos Peggy Guggenheim és neves művész-vendégeinek otthona volt, és ahol ma a Guggenheim Múzeum működik. Kevesen tudják, hogy az épület 1924 és 1930 között egy magyar ember, a korszak hasonlóképpen neves és gazdag műgyűjtője, báró Nemes Marcell (Jánoshalma 1886 – Budapest 1930) tulajdona volt. A tanulmány szerzője a „Rivista di Studi Ungheresi” XXII. évfolyamában (7-2008) közölt tanulmányában már részletesen bemutatta Nemes műgyűjtői tevékenységét, és azokat az értékes festményeket, amelyek közvetítő tevékenysége nyomán a budapesti Szépművészeti Múzeum műtárgyai lettek. Jelen az épület történetét ismerteti, hogy miért nem került sor az emeleti részek megépítésére, kik voltak a palota tulajdonosai a Venier család után, és hogy azok milyen átépítéseket végeztettek az épületen. A tanulmány velencei levéltári kutatások alapján dokumentálja, miként került az igen rossz állapotban lévő palota az akkor Münchenben élő Nemes tulajdonába 1924- ben. Nemes betegsége miatt lemondott arról, hogy itt rendezzen be maga számára palotát, és 1930-ban, halála előtt néhány hónappal, eladta a párizsi Kleber ingatlanügynökségnek. 1936-ban Doris Castlerosse hercegnő vette meg a velencei palotát, és átépítette. Tőle a II. világháború után, 1948-ban Peggy Guggenheim vásárolta meg, és művészbarátainak műveivel díszítette, hogy halála után modern művészeti gyűjtemény létesüljön. A múzeum magyar látogatóinak arra is gondolniuk kell, hogy a palota egykori tulajdonosai között ott volt az egyik leghíresebb XX. századi magyar műgyűjtő.

  • Benedek Katalin :

    Makovecz Imre laudációja

    2010 január 20-án a római La Sapienza egyetem ezer fős aulájában került sor Makovecz Imre magyar épitész díszdoktori avatására. A világhírű magyar művész, az organikus építészet egyik legeredetibb képviselőjének laudációját a neves olasz építész és művészettörténész, a római épitészeti kar professzora, Paolo Portoghesi tartotta, aki Makovecz Imre művészetét univerzálisnak és a modern épitészet történetében példaszerűnek nevezte. Előadásában részletesen kitért Makovecz Imre hetvenes és nyolcvanas években az organikus építészet érdekében folytatott harcaira, az első magyarországi nagyobb terveinek megvalósítására, a sárospataki művelődési ház, a paksi, siófoki és szászhalombattai templomok művészeti megoldásaira, melyeknek megkoronázása, megítélése szerint a Sevigliai Világkiállítás magyar pavilonjának épülete volt. Makovecz Imre a díszdoktori diploma átvételét követően előadást tartott az épitész hallgatók számára, akik óriási érdeklődéssel hallgatták az új díszdoktor előadását és nézték meg a legszebb templomairól levetített filmet, melyeket nagy tapssal fogadtak. Számunkban közöljük Paolo Portoghesi professzor laudációjának szövegét, mely magyar nyelven is megjelent a Kós Károly Társaság „Országépítő” c. folyóiratának 2010 évi 1. számában.

IV. Storia

  • Simona Nicolosi :

    Vajta Ferenc különös esete: egy II. világháború utáni Dunakonfederációs terv Olaszországban

    A szerző 2010 júniusában védte meg summa cum minősítéssel Ph.D. doktori disszertációját az I. és II. világháború utáni olasz külpolitikáról, és az ekkor felélesztett, de a XIX. században született, dunai konfederációs elképzelésekről. A tanulmány ennek a disszertációnak egyik fejezete, mely Vajta Ferenc, a Sztójai és Szálasi kormány bécsi főkonzuljának 1947-ben Rómában kiadott La confederazione danubiana c. konfederációs elképzelését mutatja be. Vajta korábbi külügyminisztériumi karrierje folytán 1944-ben bécsi főkonzulként dolgozott és segített a magyar jobboldali politikusok Nyugatra menekülésében. Rövid amerikai hadifogság után a francia titkosszolgálat ügynöke lett. Kihasználva korábbi olaszországi kapcsolatait 1947-ben Olaszországba költözik, ahol egy kis füzetben jelentette meg elképzelését, hogy miként lehetne egy dunai konfederációs államszövetség a nyugati szovjet terjeszkedés megakadályozója. A tanulmány rövid történeti áttekintés után részletesen elemzi az ilyen konfederációs államalakulat gazdasági szükségességét és lehetőségeit. Simona Nicolosi alapos elemzéssel mutatja be a ma már mindössze két példányban fennmaradt, a magyar és olasz történészek által még feldolgozatlan munkát, majd a magyar és olasz külügyminisztériumi levéltári kutatásainak anyagaival veti össze Vajta “különös esetét”, 1944-1948 közötti tevékenységét és annak diplomáciai visszhangjait. 1947 végén Vajta elhagyta Európát. New Yorkban akart letelepedni, de ott a magyar emigráció lapjai komoly kampányba kezdtek a “nyilas háborús bűnös” amerikai jelenléte ellen. Vajta ezért Dél-Amerikába menekül, ahol haláláig Columbiában élt, mint a bogotai egyetem megbecsült közgazdász egyetemi tanára és a helybeli lapok szinikritikusa.

    Simona Nicolosi disszertációja mellékletében közreadta annak a beszélgetésnek szövegét is, melyet 2010-ben készített Gianni De Michelisszel, a Andreottikormány volt külügyminiszterével a nyolcvanas évek végének olasz Kelet-Európa politikájáról. Az interjút jelen számunkban teljes terjedelmében közöljük.

V. Recensioni

Letöltés egy fájlban [2,4 MB - PDF]