stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Előszó

Tisztelt Olvasó!


Az elmúlt évek során időnként már előfordult, hogy a Kharón összevont számmal jelentkezett, miként most is dupla számot tarthatnak a kezükben olvasóink, amely reményeink szerint ezúttal is tartalmas olvasnivalót kínál a téma iránt érdeklődők számára.
A lap hűséges közönsége bizonyára észreveszi, hogy egy új „rovattal” köszönti a folyóirat azokat, akik a sokszor nem könnyű olvasmányt jelentő szakcikkek mellett szívesen látnak a témához kapcsolódó irodalmi alkotásokat is. Szerkesztőségünkhöz gyakran érkeznek lírai alkotások, többnyire azoktól a haldokló betegekkel foglalkozóktól, akik a lelkileg igencsak megterhelő munkájukkal kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat próbálják megfogalmazni magukban, illetve ily módon feloldani a rájuk nehezedő lelki konfliktusokat. A „versek” rovat iránt felmerülő igény késztetett minket arra, hogy ezentúl minden számunk elején bemutassunk néhány olyan írást, amelyek - a szépirodalmi lapok szempontjaival ellentétben - nem feltétlenül formailag „tökéletes” irodalmi alkotásokként érdemelnek figyelmet, hanem a tartalmukban őszintén megnyilvánuló érzelmek okán. Ezért a Kharón szerkesztőinek válogatási szempontjai nem csupán a lírai munkák irodalmi mívességének, színvonalának megítélésén alapulnak, hanem teret adnak minden olyan hivatásos és amatőr módon verselő szerzőnek, aki megtiszteli lapunkat kéziratával. Új rovatunkban elsőként egy 20 éves egyetemi hallgató, Valuska László írásait olvashatják, akit édesanyja közelmúltban bekövetkezett halála késztetett arra, hogy gyászát versekkel enyhítse.
Igazi csemegének számítanak azok a beszélgetések, amelyek bár műfajukat tekintve interjúként kerülnek közlésre, mégis a recens néprajzi adatközlések kategóriájába illeszkednek. A Polcz Alaine által készített interjúk közül különösen érdekes az, amelyben az eleve több kultúra egymás mellett éléséről tanúskodó Erdélyből származó, s most szerb környezetben élő magyar nemzetiségű asszony vall arról, hogy milyen gyásszal kapcsolatos rítusokat ismer, és azok közül melyiket gyakorolja. Érdemes megfigyelni az ősei hagyományaihoz ragaszkodó, mégis a kisebbségi létben valamiképp alkalmazkodni kényszerülő, sőt a „modern idők” által diktált új körülményeket is figyelembe vevő asszony viszonyát a rítusokhoz, amelyeket saját lelkiismerete szerint tudatosan és magabiztosan vállal. A két interjú fontos adalék a határainkon túl élő magyarság halotti szokásainak változásait követő, vagy épp az archaikus formákat megőrző szerepének kutatását felvállaló gyűjtőmunkához.
Korunk tanatológiai problémái közül, jelen számunkban, a manapság nagy közérdeklődéssel kísért eutanázia-vita megvilágításához szeretnénk egy fontos tanulmány közlésével hozzájárulni, mely jogi szempontból vizsgálja a magyar híradásokban is többször bemutatott holland eutanázia-törvényt. A cikk nem csupán a holland előzményeket és törvényhozási specifikumokat ismerteti, hanem kitér azokra a problémákra is, amelyek a más országokban (pl. Ohio, Ausztrália stb.) már próbálkozási szinten bevezetett eutanázia-törvények kapcsán merültek fel. Fontos tényezőként elemzi az állam és egyén viszonyán alapuló európai emberjogi egyezményekből adódó jogi kötelezettségeket, felhívva a figyelmet arra, hogy a holland példát követni szándékozó államoknak milyen ellentmondásokkal és dilemmákkal kell szembenézniük.
A tanulmányban előforduló konkrét esetek is tanúskodnak arról, hogy milyen nehéz a halálos betegségben szenvedőknek, vagy csak a magatehetetlenségtől félőknek is megbirkózni helyzetükkel, s pszichésen is elviselni a megpróbáltatásokat. Claire Frederick pszichiáter írásából pedig kiderül, hogy megfelelő terápiás kezelés mellett a pszichés zavarok feloldhatók, s hogy az önmagával tisztában lévő, a helyzetéhez lelkileg a kellő módon viszonyuló ember fizikai gyógyulásának esélyei is magasabbak. Noha a hipnoterápiás módszereket górcső alá vonó orvos tanulmánya inkább a pszichiátriában jártas olvasóknak jelent hasznos olvasmányt, a laikus érdeklődők számára is sok érdekes adalékot tartalmaz a lelki folyamatok jobb megértése tekintetében.
A múlt kulturális jelenségeit is behatóbban megismerni vágyó olvasóinkat egy kevésbé ismert hiedelem rejtélyeibe avatja be Magyar László András orvostörténész. A csámcsogó holtak sajátos, a vámpírhittel rokonítható legendája a germán területeken bukkant fel a 17-18. században, s okozott fejtörést a jelenséget magyarázni próbáló tudósoknak. A tanulmány nem csupán a hiedelem mibenlétéről nyújt tájékoztatást, hanem arról is, hogy miként vélekedtek a szóbeszéd tárgyát okozó rémisztő esetekről a korabeli tudomány nagyjai. A tanulmány segítségével kirajzolódik előttünk az a folyamat, amely tulajdonképpen jó néhány csodás, érthetetlennek tűnő jelenség esetében lezajlódott: az először irracionálisnak tűnő, babonákra, misztikus magyarázatokra okot adó jelenségek a tudományos gondolkodás „fejlődésével” lassanként racionalizálódnak, reális magyarázatokat nyernek.
Kötetünk hátralévő részében olvashatják a háborgatott holtakról szóló - a múlt számunkban már elkezdett - írás befejező részét, amely bizonyítja, hogy a lapunk elején közölt interjúkban bemutatott rítusoknak milyen sokféle változatai élnek földünk minden pontján.

Horányi Ildikó
felelős szerkesztő

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret