A 2000. év magyar gazdasági jelentéseit (különösen a kormánykörökből származókat) két – egymással összefüggő – megállapítás jellemzi. Az egyik, hogy a magyar gazdaság 1998–1999-ben újra elérte legtöbb mutatójában az 1989–1990-es szintet, azaz “befejeződött a rendszerváltást kísérő (annak oka-okozata?) gazdasági visszaesés helyreállítása”. A másik, hogy jelenleg Magyarország példa nélküli növekedést produkál, növekedési üteme mind a nemzetközi, mind a történelmi összehasonlításban kimagasló.

Tekintettel arra, hogy a nemrég elhunyt kiváló magyar közgazdász, Jánossy Ferenc A gazdasági fejlődés trendvonaláról című (2. kiadás, Magvető Könyvkiadó, 1975), a maga idejében nagy feltűnést keltett könyvében éppen a helyreállítással egybekötött növekedés problémáit elemzi, célszerűnek véltem, hogy Jánossy módszerével szemügyre vegyem ezt a kormányzat számára oly nagy politikai jelentőséggel bíró helyzetet.

Jánossy elmélete – dióhéjban

Jánossy könyve két megállapításával keltett szenzációt.

Az egyik szerint egy ország normális fejlődésében egy exponenciális trend mutatható ki, mivel a gazdaságot egy meglehetősen stabil növekedési ütem jellemzi (ezt később a Jánossy-féle trendelmélet irodalma korszerűsödési rátának nevezte el, maga Jánossy egy vonatkozásban “fejlődési együtthatóról” beszél), amely az ország társadalmi-technikai állapotától, a szakképzés színvonalától stb. függ.

Ha ezt az ütemet a-val jelöljük, a GDP-t, vagy más növekedést mutató gazdasági mennyiséget pedig Y-nal, akkor

a = Y_t+1/Yt azaz Y_t = a^tY₀

ahol t a vizsgált időszak hossza években (t=0 a bázisév). A trend ábrázolása rendkívül szemléletes lesz, ha a vízszintes tengelyre az időt, a függőleges tengelyre a gazdasági mutató (például a GDP) logaritmusát (bármilyen alappal) mérjük fel, ugyanis a fentiek szerint:

logY_t = t loga + logY₀

azaz

logY_t - logY₀ = (loga) t

A statisztikusok (mint a mellékelt táblázatból is látható) előszeretettel adják meg a növekedő gazdasági mutatókat relatív, százalékos számokkal, a bázisévi adatot 100 (%)-nak véve. A fentebb leírt logaritmikus ábrázolás ezt a problémát is jól kezeli:

b = 100/Y₀ vagyis Y_t = (100Y_t)/Y₀ = bY_t

azaz

Y_t =Y_t/b

tehát

logY_t - logY₀ = logY_t - logb - logY₀ + logb = logY_t - log100

azaz innen

logY_t - logY₀ = logY_t - log100 = (loga) t

tehát

logY_t = (loga) t + log100

A mellékelt grafikonok ezzel a metodikával készültek.

(Megnyugtathatom a kedves olvasót, hogy ezzel a matematikai fejtegetéseket befejeztem.)

Jánossy felfedezése nem a trendre, hanem annak mibenlétére vonatkozik. A szokásos statisztikai megközelítéssel szemben Jánossy szerint “a trendvonalat nem szabad a termelés átlagos növekedését kifejező görbeként berajzolnunk, [...], hanem csakis olyan görbét fogadhatunk el trendvonalnak, amely a termelési görbe maximumpontjait köti össze egymással, [...]”. (i.m. 27. oldal)

Jánossy másik – talán az előzőnél is újszerűbb – megállapítása a gazdasági katasztrófát követő helyreállítási periódusra vonatkozik. A trend előzőeknek megfelelő értelmezése mellett evidensnek tűnik (jóllehet a hétköznapi statisztikai, politikai stb. gyakorlattal szöges ellentétben áll), hogy a helyreállításnak nem akkor van vége, amikor a legfontosabb mutatók elérik a katasztrófa előtti szintjüket, hanem amikor azok a katasztrófa nélküli trend szintjét érik el.

Az ábrán látható, hogy a katasztrófa a t₁ időpontban következett be, a t₂ időpontban érte el mélypontját a visszaesés, és kezdődött meg a helyreállítás. Jóllehet a t₃ időpontban a gazdaság elérte a t₁-ben elhagyott szintet, de a tényleges helyreállítás csak a t₄ időpontban fejeződött be. Nagyon fontos, hogy a t₂-t₄ helyreállítási időszakban (t₃ után is!) a növekedés üteme lényegesen nagyobb a trend meredekségét meghatározó korszerűsödési rátánál. Ez is evidensnek tűnik az ábra alapján, azonkívül elméletileg is igazolható (ennek leírását itt mellőzöm), ám a gazdaságpolitikusok a legkülönbözőbb rendszerekben elfeledkeznek erről az “evidenciáról”.

Jánossy a trendet nem tekinti fátumszerű megváltoztathatatlan tendenciának. Nagyon szellemesen jegyzi meg: “Engedjük mégis – ha csak egy pillanatra is – szabadjára azt a hajmeresztő elképzelést, hogy a trendvonal determinisztikus felfogása – mint valami járvány – elterjed, és ennek az új fétisnek ajándékaként mindenki tétlenül várja saját szerencséjét. Mi történne ekkor? A múlt következtében valóban sziklaszilárd adottságként folytatódó trendvonal megtörne – akárcsak egy szalmaszál.” (i.m., 30. oldal) Azonban a kitétel – “a múlt következtében valóban sziklaszilárd adottságként folytatódó trendvonal” – azt is mutatja, hogy Jánossy a trendet, a növekedési pályát szabadon alakító voluntarizmust is elutasítja. Könyvének fő mondanivalója, hogy a trendet megváltoztatni (akár felfelé, akár lefelé) csak a szakmastruktúrának, a társadalom termelési kultúrájának mélyreható megváltoztatásával lehet. Azonban a példaként elemzett Szovjetunió adatai azt mutatják, hogy az októberi forradalmat követő társadalmi átalakulás (a lenini értelemben vett kulturális forradalom) ugyan megtörte (felfelé) az orosz gazdaság trendjét, ám ez a törés nem volt túlságosan jelentős (i.m., 65. oldal). Ebben szerepet játszhatott a sztálini fordulat visszafogó hatása, de – más példákat is figyelembe véve – a trend meglehetősen makacs természete is. Ahogy Jánossy Japánnal kapcsolatban megjegyzi: “a fák mégsem nőnek az égig” (i.m. 56. oldal).

A Jánossy-elmélet irodalma (Erdős Tibor és mások) a trend alakulását a beruházási tevékenységgel is összekötik (követve Jánossy utalásait), megkülönböztetve a korszerűtlen, a korszerű és az innovatív beruházásokat, attól függően, hogy a beruházás úgynevezett belső korszerűsödési rátája (a beruházás okozta teljesítménynövekmény aránya) hogyan viszonyul a társadalom korszerűsödési rátájához (a trend meredekségéhez). A tömeges korszerűtlen beruházás lefelé, a tömeges korszerű beruházás felfelé töri a trendet. Ez végül is összhangban van Jánossyval, hiszen a beruházás korszerűsége részben fokmérője, részben alakítója a termelési kultúrának. Maga Jánossy különös fontosságot tulajdonít az általa “gazdaságtalan”-nak nevezett beruházásnak: “... a gyorsításhoz olyan beruházások szükségesek, amelyek részben a munkaerő kiképzésére irányulnak, ezért a termelés szempontjából «gazdaságtalanok»” (i.m. 347. oldal). A további fejtegetés alapján Jánossy “gazdaságtalan” beruházása igen szoros összefüggésben áll az utóbb innovatívnak minősített beruházásokkal. A lényeg, hogy az innovatív beruházás nem képzelhető el az új technológia elsajátításához, kitanulásához szükséges oktatási rendszer létrehozása nélkül, ez pedig szűk megtérülési szempontból “gazdaságtalan”.

A magyar gazdaság idősorai 1960-tól napjainkig

Elvégezve a KSH adatsorain (lásd a táblázatot a cikk végén) a fent jelzett átalakításokat (logY_t – logY₁₉₆₀), grafikusan ábrázoltam néhány fontos mutatót:

• Aktív népesség
• GDP
• Végső felhasználás
• Ebből a lakossági felhasználás
• Termelékenység – itt a GDP egy aktív főre jutó értékét számoltam ki és ábrázoltam
• Felhalmozás
• Ebből állóeszközök
• Beruházás volumenindexe

A táblázat további részeit, amelyek a mezőgazdaságra vonatkoznak, szintén ábrázoltam, de mivel azokból egy elhúzódó agrárválság képe rajzolódott ki, ebben a dolgozatban nem foglalkozom velük.

A vizsgált grafikonok három csoportba sorolhatók:

• Az elsőbe csak az aktív népesség alakulása kerül, amely nem közvetlenül a gazdasági növekedésnek alávetett mutató, így trendeket sem rajzoltam hozzá, viszont jelentős szerepe van a többi ábra értelmezésében.
• A másodikba a GDP, a termelékenységi sor és a GDP összetevői közül a felhasználási adatok kerültek. Ezeknél a Jánossy-elmélet meglehetősen jól érvényesül.
• A harmadikba a GDP felhalmozási összetevői kerültek – itt a Jánossy-féle trendek sajátosan viselkednek, de alakulásuk segíthet az előbbi csoport trendjeinek értelmezésében.

Az aktív népesség alakulása

Az aktív népesség alakulásán (1. ábra) elég jól tükröződnek a gazdasági fejlődés fontosabb eseményei.

1960–62 között elég erőteljes csökkenés látszik, ami a rövid időszak és az előzmények ismeretének hiányában nemigen értelmezhető;

1962–68 között egy lanyhább emelkedés tapasztalható, amit magyarázhat a falu “szocialista átalakítása”, a magángazdák “aktívvá”, mezőgazdasági vagy ipari bérmunkássá válása;

1968–72 között, valószínűleg az “új gazdasági mechanizmus” hatására az aktív népesség gyarapodása drasztikusan felgyorsul – ez azért is érdekes, mert sokan annak idején a gazdasági reformok következtében munkanélküliséggel számoltak;

1972–78 között a reform visszarendezésének és a gyes bevezetésének együttes hatására az aktív népesség növekedése nem szűnt meg, de lényegesen lelassult;

1978–89 között a gazdasági válság erősödése, a népesség csökkenése együttesen megkezdte az aktív népesség lassú lefaragását;

1989 után a rendszerváltás az aktív népesség mind a mai napig tartó drasztikus csökkenését eredményezte. A közeljövőben ennek a folyamatnak a lelassulása várható (az előző időszakhoz hasonló mértékig). Az aktív népesség belátható időn belül aligha indul megint növekedésnek, jó, ha a stagnálás állapotáig eljutunk.

A GDP alakulása

A GDP grafikonja meglepően tiszta képet mutat. Az 1964-es, valószínűleg módszertani okokra visszavezethető ugrást leszámítva szinte nyílegyenes (tisztán exponenciális) szakaszokból épül fel egészen a rendszerváltás “katasztrófájáig”. 1978-ban következett be egy jelentős (lefelé-)törés a trenden. Ez összefügg az aktív népesség alakulásával és az adósságcsapda működésbe lépésével. A zuhanás 1989–90-ben kezdődött el és 1996-ig tartott. 1996-ban (!) kezdődött a helyreállítás. Az 1998–99-ben, a jelenlegi kormányzati periódusban megjelenő növekedési ütem sem nem váratlan, sem nem példátlan. Mivel a 2. ábra szerint 1999-ben érte el a GDP újra az 1989-es szintet, azért valószínűleg itt a leggyorsabb a növekedés – már amennyiben Jánossy elmélete helytálló. Az is látható, hogy ez az ütem lényegében megegyezik az 1960 és 1978 közötti ütemmel, szó sincs tehát példa nélküli növekedésről.

Ismét csak elfogadva Jánossy elméletét, ez a növekedési ütem hozzávetőlegesen még 5-6 évig lesz tartható, ha csak egy igen innovatív (Jánossy értelmében “gazdaságtalan”) tömegberuházással a trendet felfelé nem törik. Erre a folyamatban levő oktatási reform felemás reményeket nyújt, mivel – belülről szerzett tapasztalataim alapján – az oktatási reform elsősorban a közép- és még inkább a felsőfokú oktatás extenzív fejlesztésében nyilvánul meg, a minőség legalábbis nem javul. Az innováció másik forrása is kétséges. A beáramló külföldi tőke igen kis mértékben innovatív. A legtöbb külföldi tulajdonos megszüntette, vagy erősen csökkentette az általa megvásárolt vállalatok fejlesztő tevékenységét, s amennyiben hozott egyáltalán ide technológiát, az a legtöbb esetben a cég lefutóban levő, “hazai pályán” már korszerűtlennek számító technológiája, ami “ide még jó lesz”. A “zöldmezős” beruházások túlnyomó többségben összeszerelő, feldolgozó üzemek, és szintén magyarországi fejlesztés nélkül, a legkorszerűbbet csupán követő technológiával.

Ha viszont a trend nem fog változni, akkor a következő kormányzati periódusban a mostani magas növekedési ütem meg fog torpanni (lecsökken a trend színvonalára), és ez ugyanúgy nem lesz az akkori kormányzat bűne, mint ahogy a mostani magas növekedési ütem nem a jelenlegi kormányzat érdeme.

A végső felhasználás alakulása

A végső felhasználás grafikonja sokban hasonlít a GDP-éhez. Ugyanakkor az ingadozások itt jelentősebbek, mint ott, és a visszaesés korábban, már 1988-ban megkezdődött. Figyelemre méltó, hogy a visszaesési szakaszt apró fellendülések tarkítják – 1989, 1992, 1997 –, ragyogóan illusztrálva a politikai ciklusok létezését. A trendhez való visszatérés itt lényegesen később következne be (8–10 év), de figyelembe véve a fentebb jelzett politikai ciklusokat, úgy tűnik, hogy a választások előtti “erőltetett növekedés” következtében ez már hamarabb, szintén úgy a következő ciklus közepén fog bekövetkezni, ugyancsak megterhelve a következő kormányzat politikai tőkéjét.

A lakossági végső felhasználás (fogyasztás) alakulása

Ez lényegében ugyanazt a képet mutatja, mint az előző grafikon. Itt az “egyenletes növekedés” várható hatását prognosztizáltam, ami – mint az előbb jeleztem – a trendhez való igazodást kb. 8–10 év múlva valószínűsíti.

A termelékenység alakulása

A termelékenység általam számított értékeit egyes kollégáim vitathatják, valóban nem teljesen fedi a kategória elfogadott definícióit. Arra gondoltam ugyanakkor, hogy a teljes foglalkoztatottság mellett számított termelékenység (GDP/Aktív népesség) nem rossz mutató, hiszen a társadalomnak a munkanélkülieket is el kell tartania, és én – őszintén szólva – nem vagyok meggyőződve arról, hogy a munkanélküliség jelenlegi szintje valóban a leghatékonyabb foglalkoztatást jelenti. Ha tévednék, és a magasabb foglalkoztatás mellett a tradicionális termelékenységi mutató (GDP/Foglalkoztatott népesség) romlana, akkor az én mutatóm végül is egyenértékű lenne. Ha viszont a tradicionális mutató javulna a foglalkoztatás növekedésével, akkor azzal, hogy figyelmen kívül hagyja a munkanélküliség társadalmilag nyomasztó jelenségét, tulajdonképpen egyenesen félrevezető lenne. Az én mutatóm tehát mindenképpen a valós társadalmi hatékonyságot igyekszik tükrözni.

A termelékenység alakulásának grafikonja számomra nem szolgált meglepetéssel. Jánossy elméletével teljes összhangban a társadalmi hatékonyság lényegesen stabilabbnak mutatkozik, mint az elért eredmény. Az 1978-as trend-törés sokkal kisebb mértékű, mint az előző grafikonokon, ami arra utal, hogy az eredmény-visszaesés nagy mértékben az aktív népesség 1978-ban elkezdődött csökkenésének köszönhető és kisebb mértékben azoknak a makrogazdasági okoknak, amelyek többek között e csökkenés okai is. A termelékenység drasztikus visszaesése is viszonylag rövid ideig tartott és a rendszerváltás zavaraival magyarázható. A korábbi oktatási rendszert dicséri a “helyreállítás” gyors beindulása, és így a trend elérése már napjainkban bekövetkezik (bekövetkezett). A termelékenységi mutató nagyfokú stabilitása és gyors regenerálódó képessége egyfelől kétségessé teszi, hogy a magyar munkaerő annyira rá lenne szorulva a nyugati “szakértők” kioktató segítségére, de másfelől a gyors felzárkózást is megkérdőjelezi. Úgy gondolom, hogy csak egy valódi, innovatív oktatási/kulturális váltás tenné lehetővé a trend felfelé törését és ezzel a felzárkózás feltételeinek megteremtését. Másodvonalbeli technológiák és másodvonalbeli (?) “szakértők” átvétele ezt aligha oldja meg.

A felhalmozás, állóeszközfelhalmozás és beruházási volumenindex alakulása

Mint fentebb jeleztem, az idősoroknak ez a csoportja nem mutatja a Jánossy által leírt növekedési sajátosságokat. Ez valószínűleg nem véletlen. Mindhárom görbe döntően az állóeszköz-beruházások alakulásának hatását tükrözi. Az állóeszköz-beruházásoknak pedig, mint ismeretes, alapvető szerepük van a különböző gazdasági ciklusok alakulásában. Így azután nem váratlan, hogy ezek a görbék egy nagyjából változatlan trend szétcsúsztatott darabjaiból állóknak tűnnek. Ez a teljes felhalmozás görbéjén is megfigyelhető, de ott nem egyértelmű, viszont a másik két görbe esetében egészen feltűnő. Az állóeszköz-felhalmozás illetve a beruházási volumenindex alakulásában, ha eltekintünk a kisamplitudójú rövidtávú ciklusoktól (amelyek valószínűleg azonosak a Bauer Tamás által elemzett beruházási ciklusokkal), akkor egy viszonylag stabil növekedést látunk, amely talán egy kissé megtört az 1972-es visszarendeződés környékén. Ezt a növekedést egy drasztikus visszaesés követi (megint csak kisebb amplitudójú ingadozásokkal tarkítva) 1978-tól egészen 1992-ig. Figyelemre méltó, hogy ez a szakasz egybeesik az aktív népesség csökkenésével – nyilván nem függetlenül attól. A termelékenységi trend 1978-as lefelé törésében minden valószínűség szerint ez a visszaesés a ludas. 1993-tól újra emelkedni kezd a beruházási görbe, mégpedig a korábbival lényegében megegyező ütemmel. Ez pedig azt valószínűsíti, hogy az új beruházási hullám legjobb esetben is csak korszerű, de nem innovatív beruházásokból áll, és így nem valószínű a termelési trendek érzékelhető felfelé törése. Ami viszont a fenti prognózisok megvalósulását valószínűsíti.

A felhasznált adatok