←Vissza

Print
Greg Graffin: Punk kiáltvány
A Bad Religion nevű, ismert punk zenekar vezetője kifejti nézeteit a társadalomról, és arról, hogy ő hogyan értelmezi a punkot.

Sohasem voltam lemezkiadó cég tulajdonosa, sikeresen működő kereskedelmi vállalkozást sem vezettem soha, ezért nem is próbálom magam marketing-szakértőnek beállítani. Dalszerzőként haladtam előre pályámon, de a dalok kiadását, marketingjét mások végezték, mások tették őket fogyasztásra alkalmassá.

Bár a punk révén tettem szert némi keresetre, ez igazán szerény összeg ahhoz a temérdek pénzhez képest, ami azoknak a cégeknek jutott, amelyek a Punkot mint valami lenyelnivaló terméket terjesztik. Sohasem tartottam sokra a divatos, könnyed, izgalmat keltő vonásokat, amelyekkel általában a punkot társítják. A punk több ennél, olyannyira, hogy ezek az elemek triviálisnak tűnnek a minden punk által tapasztalt emberi valóság fényében. Minthogy fél életem során, amit neki szenteltem, a punk részemmé vált, azt hiszem, itt az ideje, hogy megkíséreljek egy meghatározást adni róla, és eközben védelmembe vegyem a Punk néven ismert tartós társadalmi jelenséget. Elképesztő, hogy valami, ami ilyen érzelmi és transzkulturális mélységgel bír, ilyen sokáig definíció nélkül maradt. A punk gyökerei ugyanis mélyebbre nyúlnak, és történetileg sokkal messzebbre visszavezethetők, mint azt sokan képzelik.

Még az elmúlt két évtizedre visszatekintve is nagyon nehéz olyan elemzést találni, amely leírná azt a hatást, amit a punk rock gyakorolt a popzenére és a fiatalok kultúrájára. Még ritkábbak az olyan esszék, amik azokat a mélyben futó érzelmi és intellektuális áramlatokat részletezik, amelyek a punkkal kapcsolatos népszerű, közhelyes, divatos kijelentésekhez vezetnek.

Ezek hát a fő okok, amelyek arra késztettek, hogy ezt az írást elkészítsem. Ha ez a kísérlet sérti a puristákat, lerombolja a zárt társadalom titkolózási gyakorlatát, megerősíti a bizalmat a szkeptikus vizsgálódásban, mélyebb gondolkodásra indít, és ellentmondásokat tár fel, akkor elértem a célomat, és akik megalázva érzik magukat, talán felismerik majd álláspontjuk közönséges voltát. Én csak egy globális méreteket öltött szubkultúrán végzett vizsgálódásaimat igyekszem terjeszteni, amelynek nagy részét megismerve, több helyen is közös gondolati szálakat találtam.

A közös gondolatiság kialakulása során jön létre az az ideológia, amely az egyéneket közösségbe tömöríti. A punkokban él a vágy, hogy közösséget alkossanak, de ehhez valami formát kell adni a punk ideológia alapjainak és származásának. A jelenlegi punk sztereotípiákra rányomja a bélyegét a tömegmarketing, és a hangsúly, amelyet szerencsétlen módon a tartalom helyett a stílusra helyeznek.

Ezek a bajok azonban nem pusztítják el a punk életérzést, éppen csak összezavarják az új generációk kinevelését. Ezek az emberek ugyan tudják magukról, hogy punkok, de azt nem, hogy az mit is jelent. Ez az esszé része ennek a nevelési folyamatnak.

A punkok nem vadállatok

A punk egy válasz arra, hogy mit jelent embernek lenni. Mi különböztet meg minket más állatoktól? Az a képességünk, hogy felismerjük önmagunkat, és kifejezésre juttatjuk saját genetikai egyediségünket. Sajátos módon, az általánosan elterjedt nézet a piac és a reklám világában a punkok és zenéjük "állatias" és "primitív" természetére helyezi a hangsúlyt.

Feltételezik, hogy az erőszak a punk-zene kulcsfontosságú része, s ez a feltételezés könnyen állandósítható, mert nagyon könnyű az erőszakot piacosítani - az erről szóló hírek is mindig előkelő helyet kapnak a sajtóban. Az erőszak középpontba állításával egy kulcsfontosságú mozzanat kerüli el a figyelmünket a punk megértése során:

A PUNK: az egyediség személyes kifejezése, ami abból az emberi képességünkből származik, hogy tudunk gondolkodni, és kérdéseket feltenni.

Az erőszak nem általános a punkban, és nem is tartozik kifejezetten hozzá. Amikor valóban kifejezésre kerül, akkor ez rendesen a punk ideálokhoz nem kapcsolódó dolgok miatt van. Tekintsük azt a közismert példát, amikor verekedésre kerül sor egy középiskolában egy punk és egy futball-játékos keményfiú között. A futballista és kísérete nem értékeli vagy fogadja el a punkot valódi embernek. Ehelyett szakadatlan gúnyolódás céltáblájává teszik, nap mint nap kötekedve, provokálva és megalázva őt, ami persze nem más, mint önnön bizonytalanságuk és szorongásuk visszatükröződése.

Egy nap aztán a punknak elege lesz, és ellátja a futballkapitány baját a folyosón. Erre a tanárok természetesen eltanácsolják a punkot, és igénytelen frizurájára és öltözékére hivatkozva kijelentik, hogy egy erőszakos és kezelhetetlen semmirekellő. A helyi lapban ez áll: "A folyosói verekedés megerősíti, hogy az erőszak része a punk rockerek életmódjának".

Az elfogadás hiánya által kiváltott spontán düh nem punk sajátosság. Ez egy normális emberi reakció, és bárki hasonlóan reagálna, szubkulturális vagy szociális hovatartozástól függetlenül, ha lenézettnek és haszontalannak érezné magát. Szomorú tény, hogy a punkok körében rengeteg példa akad erőszakra. Eklatáns példákat lehet találni tévelygőkre, akik magukat szintén punknak tartják. A düh és az erőszak azonban nem punk vonások, valójában semmi közük a punk eszményekhez. Nem a düh és az erőszak az a kötőanyag, ami a punk közösséget egyben tartja.

Az emberiség fennmaradása az egyediségben van

A természet adta nekünk a genetikai vázát annak, amiről a punk szól. Egy ember genetikai információja körülbelül 80 ezer gént tartalmaz, és nagyjából 6 milliárd ember részesül ebben a genetikai megtiszteltetésben. Annak az esélye, hogy két ember ugyanazt a genetikai információt hordozza, elenyésző, szinte felfoghatatlanul kicsi (az esély lényegében 80 ezerszer azon emberek száma, akikkel egy életút során találkozni és párosodni tudunk. Gyakorlatilag lehetetlen.)

Az általunk hordozott gének jelentős szerepet játszanak a magatartásunk és világnézetünk formálásában. Ezért adatott meg nekünk az egyediség, hiszen senki más nem rendelkezhet ugyanazzal a génkészlettel, amely aztán a világról alkotott képünket befolyásolja. Természetesen a kulturális tényezők játsszák a másik fontos szerepet, és ezeknek inkább lehetnek egységesítő hatásai a magatartásra és a világnézetre.

Példának okáért, egy egész munkásvárosnak lehet 15 ezer lakosa, akik ugyanolyan eszményeken nőttek fel, ugyanabban a gyárban dolgoztak, ugyanazokban a boltokban vásároltak és ugyanazt a futballcsapatot szerették. Ahogy a gyerekeik fejlődnek, ellentétes erők állandó kölcsönhatása figyelhető meg kulturális közegük szociális beidegződései és egyediségük genetikai kifejeződése között.

Aki saját természetével veszti el a kapcsolatot, az a társadalom robotjává válik, míg azok, akik elvetik szociális fejlődésüket, kóbor állatokká lesznek. A punk egy kiállás a két szélsőség közötti helyes egyensúly mellett. A punkok saját egyedi természetüket akarják kifejezni, miközben átkarolják a "jó-kisfiú-jó-kislány" neveltetésük közösségi szempontjait.

A társadalommal való kapcsolatuk azon a célkitűzésen alapszik, hogy megértsék egymás egyedi világnézetét. A punk "klubok" olyan társadalmi színhelyek, ahol ezeket a nézeteket elfogadják, néha átveszik, néha elvetik, de mindig tolerálják, és tiszteletben tartják.

A PUNK: egy mozgalom, amely visszautasítja azokat a társadalmi attitűdöket, amelyeket az emberi természet tudatos figyelmen kívül hagyásával állandósítottak.

Mivel a toleranciától függ, és kerüli a tagadást, a punk életérzés minden ember számára nyitva áll. Elegáns párhuzam észlelhető a punk egyedi nézetektől és magatartásmódoktól való függése és az egyediségre való saját genetikai hajlamunk között.

A félelem és a racionalitás harca

A civilizált élet erős mellékhatása a konformitásra való késztetés. Mindannyiunkba beleverték, hogy tartsuk tiszteletben az idősebbek nézeteit, és később, amikor rájövünk, hogy ezek is csak tantétel formájú vélemények, arra tanítanak bennünket, hogy ne keltsünk zavart nehéz kérdések feltevésével. Sokan egyszerűen elfogadják az éppen uralkodó gondolatokat, és sosem fejtik ki saját nézeteiket, ez pedig hasonló az egyéniség korai halálához.

Fajunk egyedi abban a tekintetben, hogy képes felismerni és kifejezni önmagát. Nem élni ezzel a biológiai lehetőséggel annyi, mint a természetes kiválasztódás folyamata ellen dolgozni, ami fajunkat egyáltalán megteremtette. Ez a megalkuvás a bukástól való félelem elleni harcból adódik.

Könnyű feltételezni, hogy ha mindenki ugyanúgy cselekszik, és én is ezt követem, akkor abból nem lehet semmi baj. A szarvasmarhák és a libák valószínűleg felismerik ezt a kedvező lehetőséget. Ez a viselkedésmód viszont az egész emberiség bukásához vezethet el.

A közvélekedés ellenében való gondolkodás és cselekvés kulcsfontosságú az emberi fejlődés szempontjából, és potens megnyilvánulása a punknak. Ha egy ügy vagy jelenség csak attól lesz igaz, hogy az emberek annak tartják, akkor a punk feladata, hogy jobb megoldást találjon, vagy egy olyan független változót, ami megerősítheti azt a bizonyos nézetet (néha a közvélekedés épp az emberi természet visszatükröződése, a punkok ezt nem tagadják).

Az a képesség, hogy az ár ellen ússzunk, fontos szerepet játszott az emberiség történelmének legfontosabb újításainál. Olyan eszmék jellemezték az egész felvilágosodást, amelyek kerülték a kor dogmáit, és olyan igazságokat fedtek fel a természet és az emberi lét kérdéseiben, amelyeket minden ember megtapasztalhat, és amelyek még ma is bennünk élnek.

Galilei az egyházzal vívott harcot, és bár az egyház megnyerte a csatát azzal, hogy a tudóst élete végéig börtönben tartotta, végül elvesztette a háborút. Kevesen hiszik ma úgy, hogy a Nap kering a Föld körül, és így Isten a Földet teremtette a világegyetem középpontjának. Francis Bacon azt hangoztatta, hogy az ember rendeltetése a Földön a megértés. Úgy gondolkozott, ha tagadjuk emberi mivoltunk e legalapvetőbb elvét, akkor a puszta barbárság mélységeibe süllyedünk.

Charles Darwin - aki bár a felvilágosodás tetőpontja után írta munkáit, annak vívmányai közvetlenül hatottak rá - teológiai iskolát végzett, és mégis késztetést érzett arra, hogy az utazásai során megfigyelt, biológiai fajokat összekötő törvényszerűséget megértse. Nézetei sok bibliai tantételt megkérdőjeleztek, ugyanakkor érvelése logikus volt, és egy önfejlesztési folyamat által (saját elméjében lejátszódó harc a megértésért) fejlesztette az emberiséget azzal, hogy új szintet jelölt meg az emberi megismerés számára.

Az egyház tantételei egyre inkább a perifériára szorultak. Az egyház felől érkező negatív visszacsatolástól való félelmet legyőzte megfigyeléseinek igazsága és a világ megértésének az a hulláma az emberekben, amelyet nézetei keltettek.

A modern punk a megértés iránti vágy motiválta gondolkodási folyamat, s tökéletesen egybevág a felvilágosodás hagyományával. Az, hogy annyi történelmi példa áll rendelkezésre, amely a dogmák megsemmisítésére irányuló törekvésről szól, egy erős elv megfogalmazását teszi szükségessé: civilizált emberi lényeknek természetes jegye az eredetiség. Az, hogy mennyire ritka az egyediség, arról árulkodik, hogy természetünket egy ugyanolyan markáns ellenerő szorongatja: a félelem.

A PUNK: a kérdésfeltevés és a megértés iránti elkötelezettség folyamata, ami egyéni fejlődést eredményez, és ennek extrapolálásával társadalmi fejlődéshez vezethet.

Ha elég ember érzi magát szabadnak, és nem vonakodik használni megfigyelőkészségét és eszét, akkor nagy igazságokra derül fény. Ezeket az igazságokat nem azért ismerik fel és fogadják el, mert valamilyen totalitárius entitás erőnek erejével a társadalomra kényszerítette őket, hanem mert mindenki hasonló tapasztalatokra tesz szert a megfigyelés során.

Az, hogy a punkok az előítéletek ügyében azonosulni tudnak egymással, abból a közös tapasztalatból ered, ahogyan velük bánnak az őket nemkívánatos személyekként kezelő emberek. Mindannyian rendelkeznek személyes tapasztalattal a tekintetben, hogy kerülik őket, és képesek jól viszonyulni egymás elidegenedés-élményeihez anélkül, hogy eközben valami magatartásmintát követnének.

Az előítélet-élmény közös tapasztalatból származik, nem pedig írott formulából vagy alkotmányból, amelyhez tartaniuk kell magukat. A punkok ebből a tapasztalatból vonják le azt, hogy az előítéletesség rossz, eszerint az elv szerint élnek, és nem tankönyvből tanulták. A fennálló nézetek provokálása a megértésre való törekvés nélkül szokássá válik, passzivitássá és előíró ideológiává.

Mi az igazság?

A filozófusok megkülönböztetik a kis "i"-betűs igazságot a nagy "I"-betűs Igazságtól. A punkok tagadják az utóbbi létezését.

A nagybetűs Igazság valamely transzcendentális lény által előírt rend létét feltételezi, azaz, hogy az igazság végeredményben Istentől származik, aki mindent előre eltervezett, amikor a világegyetemet megteremtette.

A kisbetűs igazságra magunk jövünk rá, és benne mindannyian egyetérthetünk, akik hasonló élményekkel és megfigyelésekkel rendelkezünk. Utóbbi objektív igazságként is ismeretes, amely bensőnkből jön, és ezen a földön nyilvánítódik ki, szemben az Igazsággal, amely kívülről jön, és felülről vetítik ránk, hogy kövessük.

Az erkölcsiséget nem kell feltétlenül az Igazság következményének tekintenünk. Az objektív igazságból éppoly könnyedén adódhat moralisztikus, spirituális kultúra.

A PUNK: hit abban, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük, hogy az igazság a dolgok mibenlétének személyes megismeréséből ered, nem pedig az előírásokhoz való vak ragaszkodásból.

A punk mozgalomnak az objektív igazságtól való függése az ár ellen úszás közös élményéből eredeztethető. Bárki képes az élményt átérezni, aki már lógott ki tömegből. Arra egyetlen számkivetettnek sem volt szüksége, hogy valaki tételesen leírja neki, hogy mit jelent másnak lenni. Az igazság elég világos volt, s ezt megérthette, és igaznak fogadhatta el bárki, akinek része volt ebben a közös tapasztalatban.

Mi a félelem?

A félelem, ami arra készteti az embereket, hogy alávessék magukat a szabályoknak, sötét korszakokat idézett elő az emberiség történelmében. Az ún. sötét középkor nyugodt és bonyodalommentes volt, de komor és kellemetlen, továbbá híján volt mindennemű alternatív nézetnek. A hamis vigaszt és a nyugalmat, amiben a középkori ember részesült azáltal, hogy a király és az egyház szigorú bürokráciát erőltetett rá, teljesen elfedte a gyötrelem, amivel nap mint nap szembe kellett néznie.

A paraszt élete így könnyű, nincs irányítás, nincs cél, egyszerűen csak többet és többet termel, és utódokat nemz a király hasznára. De a megfélemlítés eszközét használni a parasztok (vagy ha már itt tartunk, a modern kor munkásainak) irányítására, csak egy rövidtávú és aljas gyakorlat, mert a parasztság ugyanazon agyi szerkezettel rendelkezik, mint a nemesség.

Az önfelismerés mélyen gyökerező biológiai sajátosságát és az önkifejezés vágyát nem lehet hosszú ideig elfojtani. Végül a parasztság felismerte, hogy az értelem nélküli élet olyan, mint a barmok élete. Megfélemlítve élni ugyanolyan, mintha biológiailag érzéketlen lenne az ember, részt venni az emberi színjátékban nem, pusztán elsorvadni képes.

Az emberi viselkedést szabályozó félelem tanult dolog. Más, mint az azonnali, reflexszerű, a zavaró hatástól menekülő válasz, amit a többi élőlény alkalmaz az életben maradáshoz. Nekünk szintén megvannak ezek a motoros reflexeink, de a kudarctól és a szókimondástól való félelem a limbikus rendszerből ered.

A limbikus rendszer az agy része, idegsejtek hálózata, ami a legmélyebb érzelmeinket szabályozza. Az agy két részét köti össze: a középagyat, ahová az érzékelt információ továbbíttatik (pl. látás és hallás) és az előagyat, ahol ezen információk feldolgozásra kerülnek. Bár az előagy legalább 480 millió éve kifejlődött (a legelső gerinceseknél már megtalálható volt), az ember megjelenésével speciális funkciói alakultak ki.

Az előagy egy specializálódott része, amit agykéregnek nevezünk, nagymértékben kifejlődött az embernél. Az agykéreg 95%-a az olyan asszociációs lelki folyamatokért felelős, mint az elmélkedés és a tervezés, a maradék 5% pedig a mozgás és érzékelés feldolgozását végzi.

A különbség jól érzékelhető egy egérrel összehasonlítva (ami szintén egy magasabb rendű gerinces). Az egér agykérgének csak 5%-a foglalkozik asszociációs ingerek feldolgozásával, míg 95%-ának feladata a mozgási és érzékelési ingerek feldolgozása.

A nagymértékben kifejlődött limbikus rendszer központjában van az, amit mi emberinek nevezünk. Különbözünk az állatoktól abban a tekintetben is, hogy több időt töltünk tervezéssel, elmélkedéssel és önmagunk kifejezésével. Limbikus rendszerünk nagyon erőteljes: felül tud kerekedni a primitív érzelmeken, és el tudja nyomni a mély vágyakat.

Aki valaha látott már szomorú filmet a barátaival és szándékosan visszatartotta könnyeit, mert nem akarta, hogy a barátai észrevegyék, az a limbikus rendszerét vette ehhez igénybe. Elgondolta, hogy mik a következményei barátai reakcióinak, és véget vetett az érzelmi folyamatnak, ami sírásra késztette volna.

Ahogy az ésszerű gondolkodás a limbikus rendszer terméke, a félelem is a limbikus rendszer ugyanazon idegsejtjeiben alakul ki. A félelem rendszerint ésszerű viselkedés, irracionális gondolatokon alapul és megbéníthatja az agykéreg feldolgozó erejét. Az elfojtás és a félelem kéz a kézben járnak és mindkettő példája annak, hogy hogyan nyomhatja el limbikus rendszerünk a nyilvánvaló ingereket, és segíti elő a biztonságos viselkedést.

A limbikus rendszer hasonló más szervekhez abban az értelemben, hogy úgy is tud működni, hogy káros eredménye lesz. Az, hogy kapcsolatban legyünk testünkkel, feltétele az általános egészségnek, és a limbikus rendszernek állandó készenlétben kell állnia ahhoz, hogy azt irányítsa. Hogy felülkerekedjünk a félelmen, kapcsolatba kell kerülnünk a limbikus rendszerünkkel, és fel kell ismernünk, amikor az elnyomja a nyilvánvalót.

Az etikett és a jó viselkedés a limbikus rendszer elnyomó képességének eredménye, ami időnként szükséges, de végső soron az ember eredetiségét csökkenti. A hazugság a limbikus rendszer elnyomó folyamatának végső formája, a nyilvánvaló tagadása. Az igazmondók, akik megbízhatóak és tisztességesek, megtanulták a limbikus rendszerük irányítását. Felismerik a vágyat, hogy hazudjanak, de belátják annak a hiábavalóságát, hogy azonosuljanak olyasmivel, ami nem igaz.

A hazugok ezzel szemben rabszolgái limbikus rendszerüknek, nincsenek kapcsolatban a legalapvetőbb mentális kapacitásukkal. Viselkedésük óvatos és ravasz, mert hagyják, hogy tökéletlen észjárásuk, a valóság álcázásához, teljes lelki alkatuk fölött átvegye az irányítást. Végül el kell ismerniük az igazat és vereségüket, de csak miután minden lehetséges félrevezetést és csavaros logikát felhasználtak félelmük elrejtése érdekében.

Politikusok, lelkészek, üzletemberek és bírák mesterei a csavaros észjárásnak és a félelem kiváltásának. Jó intellektuális céltáblái a punkoknak, mert ők nem respektálják az embereket, akik megtanulták irányítani limbikus rendszerüket. És a punkok nem félnek rámutatni arra, ami nyilvánvaló, még ha az a szociális helyzetük kockáztatásával jár is.

A PUNK: állandó küzdelem a társadalomból érkező negatív visszacsatolástól való félelem ellen.

A punk mozgalom

Megpróbáltam néhány tényezőt felsorolni, amelyek a punkot mozgalommá teszik kulturális értelemben. A gyengeelméjű pusztító, lopkodó, verekedő és veszekedő vadember semmivel sem punkabb, mint napjaink csinos arcú, de üresfejű popsztárja.

Mivel a lemezkiadóknak ennyire könnyű eladni az erőszakot, a szexet és az önteltséget, sok zenekar bekapta a csalit, és magát punknak állította be, azt viszont nem vette észre, hogy eközben valójában a konformizmus sztereotípiájának állandósításában vesz részt, ami egyáltalában nem punk.

A "gyere, állj közénk" hozzáállásból, amely követőket keres maga mögé, általában egy gyenge emberekből álló gyülevész népség verődik össze, akik azt hiszik, erejük a nagyszámú hasonló gondolkodású klónban rejlik. A mennyiség viszont nem minden, ha az embereket egy rövidlátó, öncélú, félelem kiváltotta mantra tartja össze, amely pártosodáshoz és kirekesztő elvekhez vezet.

Az erős ideológiáknak nincs szükségük csőcselékre, állják az idő próbáját, sosem múlnak el, mert szorosan kötődnek biológiai felépítésünkhöz. Részét képezik annak, amit Homo Sapiensnek lenni jelent. Ezt a hagyományt a punk testesíti meg.

A mozgalom korszakos dimenziókat ölt, túlmutat az itt és most pillanatnyiságán, mert létezett, létezik és létezni fog mindenhol és mindörökké, amíg csak emberi lények lakják a földgolyót.

Ahogy új korszak kezdődik a kultúra telhetetlen menetelésével, a punkok megtalálják számításukat. Az Internet ismét lehetővé teszi az emberek számára, hogy közvetlenül kommunikáljanak egymással. A hálón interaktív az emberi viselkedés, ahogy az még a tömegmédia beköszönte előtt volt.

Az emberek most ideológiai és életmódbeli kérdésekre fordítják figyelmüket, szemben a XX. századi gyakorlattal, amelyben a csapathoz való tartozás elől elzárkóztak, és egy hálózat vagy propaganda magatartás-szabályzatának vetették alá magukat. A hazugságok és az elitizmus misztériumai gyorsan elhalnak majd, ha a globális párbeszéd, amely a hálót nap mint nap áthatja, egyre több ember életében megjelenik.

A világ lakói fogékonyabbak lesznek alternatív ideológiák iránt, mert ők maguk fogják ezeket megalkotni. Korszerűtlen intézmények ideológiája iránt viszont kevésbé lesznek fogékonyak, mert logikájukban a hiányosságok és a hibák sokkal erősebben jelennek meg, lévén hogy amint ezek létrejönnek, azonnal szétsugározzák majd őket a világba.

A "megismerésben az erő" és a "tudás hatalom" etikája, amelyet a punkok vallanak, normává fog válni. Nyilvánvaló lesz majd a titkos szertartáskönyvek merevsége, állatiassága és értelmetlensége, ez pedig az emberi egyediség értékeléséhez és az eredetiség egy új korszakához kövezi ki az utat.

Ki a punk?

Mindenki számára nyitva áll a lehetőség, hogy punk legyen. Sokkal nehezebb persze olyasvalaki számára, aki egy higgadt, kihívásoktól mentes, tudatlan környezetben nevelkedett, mert az nem látja a nyugalmát biztosító intézmények megkérdőjelezésének és provokálásának értelmét. Az ilyen gondtalan életre viszont kevés példa akad napjaink szűkülő világában.

Az örök kérdések még mindig élénken foglalkoztatják az emberi elméket. Évtizedről évtizedre válik egyre világosabbá, hogy mit is jelent embernek lenni. Néha, az embereket arra nevelik, hogy biztonságos útvonalon haladjanak korai halálukba, fogyasztva és hajtogatva a félelmetes arisztokrácia dogmáit.

Másrészről, az emberi lelket nehéz elpusztítani. A punk az emberi lélek mikrokozmosza. A punkok az eszükkel boldogulnak, nem nyers erővel. A társadalmat sokféleségükkel, nem konformizmusukkal mozdítják előre. Más embereket befogadással és nem uralommal motiválnak.

Önmaguk jobbá tételének élharcosai, és ennek extrapolálásával az egész emberiség jellegét képesek javítani. Az emberi érzés mindenki számára hozzáférhető, íratlan, egyetemes szabályaihoz tartják magukat, és kerülik az elitista magatartásmintákat, titkos szertartáskönyveket. ők testesítik meg a jövő reménységét, és tárják fel a múlt hibáit. Nem kell megmondanunk nekik, hogy mit csináljanak, máris vezetnek bennünket.

A PUNK: az egyediség személyes kifejezése, amely abból az emberi képességünkből származik, hogy tudunk gondolkodni, és kérdéseket feltenni.

A PUNK: egy mozgalom, amely visszautasítja azokat a társadalmi attitűdöket, amelyeket az emberi természet tudatos figyelmen kívül hagyásával állandósítottak.

A PUNK: a kérdésfeltevés és a megértés iránti elkötelezettség folyamata, amely egyéni fejlődést eredményez, és ennek extrapolálásával, társadalmi fejlődéshez vezethet.

A PUNK: hit abban, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük, hogy az igazság a dolgok mibenlétének személyes megismeréséből ered, nem pedig az előírásokhoz való vak ragaszkodásból.

A PUNK: állandó küzdelem a társadalomból érkező negatív visszacsatolástól való félelem ellen.

(Fordította: Orbán Gábor)

Eszmélet folyóirat, 48. szám (2000. tél)