Csontosi János
(1846-1918)
Az MTA levelező tagja
Kiállítás a Manuscriptorumban
2009. február 6- április 18.
1. Indulás - papi évek (1846-72)
Koscs János eperjesi malombérlő molnár családjába érkezik, 1846. október 26-án, első gyermekként. Korán, nem sokkal ötödik testvére megszületése után, egy hirtelen betegség következtében a család édesanya nélkül marad.
A segítségükre siető nagybácsi, Soltész József eperjesi kanonok, a legidősebb, tehetséges fiút a papi hivatás felé terelgeti.
Az eperjesi és nagyszombati gimnáziumi évek után meg is kezdi tanulmányait az esztergomi érseki Szemináriumban.
Végzett teológusként, Ó-Szőnybe küldik nevelőnek, Zichy János gróf és György Erzsébet ácsi parasztlány házasságon kívül született gyermeke mellé.
A közel egy évig tartó nevelősködés után az érseki kancellárián teljesít szolgálatot, majd 1869-ben pappá szentelik.
Simor János hercegprímás először Ipolynyékre, majd Nagyorosziba nevezi ki káplánnak. A hároméves papi szolgálatnak, az ó-szőnyi hónapok alatt megismert, a Zichy-családdal reménytelen kiszolgáltatottságban harcoló özvegy iránti vonzalma vet véget.
Lelki és szellemi „bolyongásaiból” a házasságkötés melletti döntése, alapos latin nyelvi felkészültsége, a középkori kéziratok iránti szenvedélyes érdeklődése, s ehhez teret biztosító földije, Pulszky Ferenc múzeumigazgató segít neki kiutat találni.
2. Az első évek a könyvtár szolgálatában (1974-79)
Csontosi János 1874. március 8-án felajánlja szolgálatait Pulszky Ferencnek, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának. Szerencsés időben jelentkezik, mert éppen ezekben az években zajlik a „nagy könyvtárrendezés folyamata” és van egy „fizetéstelen önkéntes gyakornoki” állás, ahova Pulszky kinevezi, egyben bibliográfiai és paleográfiai tanulmányokra utasítja.
Négy hónap próbaidő és Mátray Gábor és Nagy Imre előtt tett kollokvium után a Vörös Antal gyűjtemény feldolgozásával bízzák meg.
1875. április 2-tól Fraknói Vilmost nevezik ki a Széchényi Országos Könyvtár élére könyvtárőrnek, aki Csontosit még az esztergomi papneveldéből ismerte. Még ebben az évben Csontosit könyvtári segéddé (asszisztenssé) nevezik ki. Miután egzisztenciáját megalapozta, a Deák téri evangélikus templomban feleségül veszi Győri Erzsébetet.
Ebben az időben indul a kézirat-gyűjtemény újrarendezése, amit rábíznak. Ő válogatja külön a kódexeket (a XV. század végéig, a magyarok esetén 1550-ig készült kéziratokat). Ekkor fordul figyelme a magyar vonatkozású középkori kéziratok felé. 1877-től ő irányítja a Kézirattárat. Az 1876-ban induló Magyar Könyv Szemlében már cikke jelenik meg a Farkas Lajos gyűjtemény kódexeiről. Rövidesen tagja lesz a Magyar Történelmi Társulatnak, majd 1877-től a Magyar Philológiai Társaságnak. 1879. májusában Fraknóit az MTA főtitkárává választják, ezért lemond.
3. Őr segédből segédőr - pályája csúcsán (1879-92)
1879-ben Trefort Ágoston miniszter a Széchényi család javaslatára Majláth Béla történészt, liptói alispánt jelöli könyvtárőrré. Majláth nem könyvtáros, bibliográfiai ismeretei sincsenek, ezért az első években Csontosira támaszkodik, akiben feltétlen megbízik. Így válik Csontosi második emberré, amolyan szakmai általános helyettessé. Átveszi Fraknóitól a Magyar Könyvszemle szerkesztését.
Minden évben szakmai kutatóutakra indul és érdeklődése egyre inkább a corvinák és kódexek felé fordul. Fontosnak tartja és gyarapítja a Fraknói által alapított Fényképgyűjteményt, mellyel reprodukálni, dokumentálni akarja a hungarikumokat. 1881-ben segédőri kinevezést kap. Következő évben kerül a könyvtárba Fejérpataky László, aki Csontosi irányítása alatt, levéltárnokként folytatja az oklevelek és a letétként őrzött családi levéltárak kezelését. 1883-tól az MTA levelező tagja.
1890-ben emlékiratot ír a két modenai korvina visszaszerzése ügyében, melynek eredményeképp 1891-ben Ferenc József visszaadja azokat a könyvtárnak. Részt vesz és latinul előadást tart az Antwerpeni Bibliográfiai Kongresszuson. 1892-ben a 25 éves koronázási jubileum alkalmából kiállítást rendez a magyar királyok koronázási képeiből.
4. A koncepciós „per”, egy ígéretes karrier vége (1892-93)
1892. október 5-én Csontosi idézést kap a fegyelmi tárgyalásra. Szalay Imre minisztériumi tanácsnok, a fegyelmi bizottság elnöke elrendeli a kéziratok revízióját és bekéri a Kézirattár szerzeményi naplóját. Október 29-én a könyvtár teljes személyzetét beidézik a bizottság elé. Két nappal később Csontosit berendelik a M. N. Múzeum igazgatói irodájába és azonnal felfüggesztik állásából. A vádpontok a következők:
· A szerzeményi napló nincs folyamatosan vezetve.
· Álnéven saját könyveit és pár értéktelen dolgozatát
· „mesés áron”eladta a könyvtárnak.
· Ezzel a becslő, az eladó és a vevő volt egy személyben.
· Hanyagul kezelte a könyvtár kincseit.
Írásban, emlékiratban védekezik, eredménytelenül. 1893 elején gr. Csáky Albin miniszter külön vizsgálatot rendel el az eltűnt kéziratok ügyében, ami érdemleges eredményt nem hoz, de a könyvtár őrét Majláth Bélát nyugdíjazzák.
1893. szeptember 8-tól Csontosit áthelyezik a Budapestvidéki Tankerületi Főigazgatóság tollnoki állásába.
5. Megvádolva, kiszorítva (1893-1918)
A Múzeumból történő eltávolítás, az érdeklődési körétől messze eső új munkahely a tudományos pálya szándékos derékba törésének látszik.
Ám a nemzetközi hírű tudós elhivatottságát, küldetéstudatát nem érinti, lelkében „muzeista” marad. A megsebzett, igazáért küzdeni képes, tiszta lelkiismeretű szellemi emberek elszántságával alkot tovább.
A millenniumi ünnepségekre évtizedes adatgyűjtéséből elkészíti a
„Hazai iskolázás történeti emlékei 1000-1540.” c. művelődéstörténeti összefoglalóját. Ekkor írja meg a Pallas Lexikon „Korvina” szócikkét Mátyás király könyvtáráról, melyben kutatásai összes tudományos eredményét naprakészen összefoglalja.
1902-ben élete újabb fordulópontjához érkezik, elveszti feleségét, „kiért a conventionalis előítéletekkel szemben 35 év óta minden körülmények közt s mindenkivel szemben, felfelé és lefelé egyaránt férfiasan szembeszálltam s akinek nagy energiájából, őserejű egyéniségéből, rendkívüli eszétől és nemes szívétől - melyet a modern civilisatio nem rontott meg-, merítettem minden inspiratiomat”.
Megrágalmazottságát, régi barátainak hűtlenségét, hivatali elöljárójának, Spitkó Lajosnak kicsinyes fegyelmezéseit most már egyedül és egyre szorongatóbb anyagi gondok közt kell viselnie. Támaszt és segítséget csak a megpróbáltatásokat is kiállt kapcsolataitól kaphat, a szemináriumi évektől kezdve pályatárs Fraknói Vilmostól és az időközben Pulszkyakkal rokonságba került Hampel Józseftől.
Az igazság győzelmének ígérkezik, amikor 1913-ban egy padlásról váratlanul előkerülnek azok a szakszerűen beládázott kéziratok és könyvek, melyek ellopásával ki nem mondottan, őt vádolták.
Közel húsz év telt el, az eseményeket háttérből irányító politikai erők megváltoztak, az érintett személyek nagy része már nem is élt, mégis vannak olyanok, élükön Fejérpataky Lászlóval, akiknek az ügy tisztázása kellemetlen lenne, ezért megakadályozzák.
1918. október 25-én szegényen, magára hagyottan halt meg. A Magyar Könyvszemle meg sem említi, nekrológot nem közöl, az MTA Áldásy Antalt bízza meg az emlékbeszéd megírásával, ami sosem készül el. Koporsójánál „utóda”, riválisa és legnagyobb ellenfele Fejérpataky László mond beszédet, amelynek szövege nem maradt fenn. S bár ártatlansága kortársai számára lassan nyilvánvalóvá vált, földi rehabilitációja az utókor feladata és kötelezettsége marad.